Erika
Az első részből már kiderült, hogy nem kevés furcsaság történik a Grace-College falain kívül/belül, amely a kanadai Sziklás-hegységben, egy elzárt völgyben található. Ez egy elit főiskola kiemelkedő tehetségek számára. Mindenkinek van valami jól őrzött titka, aki idejár, az bizalmatlan a másikkal szemben. A völgyben folyamatosan megmagyarázhatatlan misztikumok történnek, félelmetes az egész, bár nagyon lassan akarnak kialakulni a dolgok!

A visszahúzódó Katie nagy fába vágja a fejszéjét, ugyanis a 70-es években rejtélyes módon eltűnt pár diák, és most ennek szeretne a lány is utánajárni. A terve az, hogy meghódítsa a Ghost háromezer méteres csúcsát, ahová elődei is indultak. A megvalósításhoz szüksége van szövetségesekre, de igazából ő sem sem bízik senkiben.

Jó páran csatlakoznak végül hozzá, és utólag kiderül, hogy Katie egyik ismerőse is hozzájuk csapódik, ő fogja vezetni őket. Nem utolsósorban pedig Paul Forster is megjelenik a színen, aki egyedüliként rendelkezik térképpel. Ez már eleve fura, mert a helyet még a Google Earth-ön sem lehet megtalálni. De egyébként is vannak a sráccal kapcsolatban kérdések.

A fizikai megterhelésen túl lelkileg is nagyon megviseli a fiatalokat a kaland. Kérdés, hogy a túra vajon összekovácsolja őket vagy még nagyobb ellenségekké válnak azok, akik eddig sem szívlelték egymást? Kiderül vajon, hogy a továbbiakban megbízhatnak-e egymásban? És kicsoda valójában Paul Forster???

Tudom, hogy jó pár rész fog még megjelenni, de most már picit kényeztetve szeretném magamat érezni borzongatás által. Szóval történjen valami nagyon nagy durranás!!! :-)))

Az első részről itt írtam!

A könyvet köszönöm Budai Zita fordítónak!

3/5

eMentor Kiadó, 2011
Fordította: Budai Zita
Eredeti cím: Die Katastrophe
263 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése