Erika
Azt kell mondjam, ugrottam a könyvre, mint mackó a málnásra, amint megjelent, hiszen az egyik kedvenc FÉRFI színészemről van szó. Pár éve jöttem csak rá, hogy én nagyon bírom Őt, de azóta tényleg nagyon! Jelen könyvet életrajzként aposztrofálják, de azért kicsit bulvárosra sikeredett, ami ebben az esetben engem egyáltalán nem zavar. Jöhet bármi tőle/róla! Rajongóknak kötelező! :-) Még énekelhet is, amivel meg is lepem a poszt végén a nagyérdeműt, meg magamat. Gondolom, sokak nagy-nagy örömére... :-)

Most tényleg próbálom az elfogultságomat picit félretolni, és anélkül is be kell látni, hogy a hollywoodi "sztároktól" megszokott hülye allűröktől, botrányoktól mentes életet él. Egyszerűen tök normális, emberi viselkedése van a pasinak. Már amikor szülei heves tiltakozása ellenére eldöntötte, hogy márpedig ő mindenképp színész lesz, akkor sem adta alább a főszerepeknél, és már akkor eldöntötte, hogy nem lesz háttérszínész, statiszta. Bejött, hiszen nem szűkölködik a jobbnál-jobb munkákban, és ez az elért díjaknál - pl. Oscar - is megmutatkozik.

Magánélete is rendben, bár azért gyerekeket elpotyogtatott itt-ott, de nem vészes a dolog. Felesége mellett kitart hosszú évek óta, úgyhogy ebbe sem lehet belekötni, ami szerintem tényleg nagy ritkaság még a hazai művészvilágban is, de ez különösen igaz a nagy amerikai sztárok életére. Nem akarok belemenni a könyv részleteibe, el kell olvasnia annak, aki kíváncsi az életére.

Nem mondhatnám, hogy a legjobb képeit tették bele a könyvbe, de a rajongók tudnak szelektálni! :-) Jó, néhol tényleg olyan, mintha karót dugtak volna a fenekébe, de hát Istenem, angol! Úgy ahogy van, jó az egész! Nincs vita!

Végre ezt a képet is nyilvánossá tehetem! (köszi Csenga!) :-))) Másrészt nem tudok a képre úgy ránézni, hogy ne jussanak eszembe Nima képzelt háttérinformációi a képről, amin 1 óráig röhögtem folyamatosan, de akkor is, khm, láv...












meg ezt is, amit amúgy a nap 24 órájában egyfolytában hallgatnék, hiába a kritikák, hogy olyan hangja van, mint egy kasztrált egérnek stb. :-)))




Jó, tudom, a poszt egy hangyányit csöpögős lett, de most mit csináljak, bírom a pasit nagyon. Rájöttem a titok nyitjára is, a legutóbbi években készült képeit nem nagyon kell nézegetni. Több mint valószínű, hogy az én bőröm sem a simulás felé tendálódik... Egyébként pedig Darcyt még mindig meg lehet találni benne egy kis kutakodás után!

3/5

Athenaeum, Budapest, 2012
Fordította: Gellért Marcell
Eredeti cím: Colin Firth: The Man who Would be King
272 oldal
9 Responses
  1. Csenga Says:

    Remélem a jó szerencse utamba sodor még ilyen képeket:D Azóta akárhányszor rá kerestem ezt a képet sosem találtam meg,milyen jó,hogy anno karc lett belőle a Molyon:-))))


  2. Erika Says:

    Én nagyon hálás vagyok Neked! :-)


  3. Csenga Says:

    Igen?? Bonbont és virágokat az öltözőmbe -köszi:D


  4. MedveCukor Says:

    De most komolyan: ha ennyire nagy Colin Firth-rajongó vagy, miért olvasod az ő magyar honlapját?:-o

    MINDEN benne van, amit Colinról tudni érdemes (http://www.colinfirth.extra.hu/ ), és sokkal élvezhetőbben, mint a könyvben. Ráadásul rengeteg fotó is található a site-on, kb. ezerszer több, mint a könyvben.


  5. MedveCukor Says:

    Bocsi, egy helyesbítés:
    "ha ennyire nagy Colin Firth-rajongó vagy, miért NEM olvasod az ő magyar honlapját?"


  6. Erika Says:

    :-) Köszi az infót, ezt nem is tudtam! Megnézem majd mindenképpen. Egyébként bírom nagyon, de azért nem hajtépős a rajongás így család mellett, elhaladva a fiatalságom mellett... :-)


  7. Mr. Darcyval örökre beleégette magát a szívembe, bár a regényt olvasva én másként képzeltem el, a filmben tökéletesen alakította. A Király beszédével viszont a lábamról is levett. Egészen káprázatos alakítást nyújtott a szorongó uralkodó szerepében. Imádtam! Örülök hogy végre megjelent az életrajza. A nagy drog, meg szexcsatás mozgóképes fülledt és bűzös világban ő olyan mint eső után a friss levegő! Pont ez kell nekünk! Ilyen emberekről kell írni, nem a nyegle tökfejekről!

    A Mamma Mia... no arról inkább semmit nem mondok :D De! Szőőőrnyűűű volt :DDD


  8. Erika Says:

    Nekem meg A király beszéde nem jött be, igaz, hogy két infantilis barátnőmmel, pár pohár Sangria után próbálkoztunk vele... a Mamma Miát pedig, jaj, én nagyon szerettem, bár más kategória, kétségtelen! :D


  9. Amiért nem tetszett az abszolút szubjektív. Nekem alapvetően a zenés film műfajával van gondom. "Ördögtől való műfaj" (idézve Puzsért), a magyar nótával és giccs-operettel egyetembe. A Hair az egyedüli kivétel... ill. néhány klasszikusnak mondható film musical, aztán a tűrőképességem határa nagyjából ki is merült. Szóval attól még lehet jó, tudom, hogy kult film lett. Csak pont nem én volnék a célszemély. :DDD Sűrű elnézést kérek a rajongóktól !!!!!!


Megjegyzés küldése