Erika
Ismét egy vagány, belevaló nő abban a korban, amikor ez még nem nagyon volt mindennaposnak mondható, sőt, egyenesen bicskanyitogató volt az akkor élő társadalom szemében.

A XVI. században járunk, Velencében, ahol Gabriella Mondini él családjával. Már azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy fiatal kora ellenére az orvostudományt választja élete értelmének. Persze ebben nagy szerepe van szintén orvos édesapjának is, és akinek a hatására a gyógyítás szerelmese lesz a lány. És akkor ehhez társul még talpraesett, tűzrőlpattant jelleme is.

Az apja ismertette meg a gyógyítás csodájával, a különböző gyógynövények, gyógymódok tudományával, ötvözve a hagyományokkal, hiedelmekkel, Nap-Hold váltakozó hatásainak ismeretével. Másrészt pedig be szeretné fejezni, ki akarja egészíteni  az apja által elkezdett Betegségek Enciklopédiáját saját tapasztalataival, feljegyzéseivel is.

Apja már korábban is el-eltünedezett, mondván kutatásokat végez, de egy napon úgy tűnik, véglegesen nyoma vész. A lánynak nem túl jó a kapcsolata szeszélyes, mondhatni hisztis anyjával, így nem esik túl nehezére meghozni a döntést, megkeresi az apját, ha a világ végére is kell utána mennie. Mint később kiderül, ez majdhogynem be is válik. Utazására két szolgája kíséri el, akikkel a végén szinte baráti kapcsolat szövődik.

Az útirányt csakis az apjától kapott levelek alapján szabják meg, ez az egyetlen nyomuk. Keresztülutaznak Európán, úgy érezzük, útjának sosem lesz vége, nem érhetnek apja nyomába. Végül Marokkóban kötnek ki. Mindeközben sokszor misztikus kalandokon keresztül, néhol álruhában átélt események következtében az addigi tapasztalatai megsokszorozódnak, életét átértékeli.

Folyamatosan Nellie Bly járt az eszemben, hiszen Ő is kirítt abból a közegből, ahol élt, bár bátorsága jutalmául Ő is sok mindent megtapasztalt, amiről másoknak még csak sejtelmük sem volt, álmaikban sem képzelhettek.

A könyv közepéig lassan csordogált a történet, néhol picit nekem már túlírva. Ennek ellenére gyönyörű tájleírásokat olvashattam, az írónő megismertetett az adott kor szokásaival, hagyományaival. Viszont a vége nagyon izgalmas, kiszámíthatatlan és jól felpörögnek az események.

4/5

Geopen Kiadó, 2012
Fordította: Mesterházi Mónika
Eredeti cím: The Book of Madness and Cures
335 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése