Erika
Mindenekelőtt leszögezném, hogy a beszámolóm tartalmaz cselekményleírásokat, figyelve arra, hogy bizonyos történések befejezését még véletlenül se sugalljam.

Fizikai fájdalmat okozott nekem a könyvtől való elszakadás. Dehogynem rettentem meg az 582 sűrűn tördelt mérettől, de hihetetlen volt, ahogy fogytak a lapok, egyre nagyobb sajnálatot éreztem, hogy egyszer csak el fognak fogyni. Úgy éreztem, hogy még hosszú hetekig képes lennék abban a világban élni, amit Duenas lefest nekünk. Izgalmas, kalandos, romantikus történet nagyon jól megírva.

Sira Quiroga egy Madridban élő, egzotikus szépségű, tizenkét esztendős leány, aki  egyedülálló varrónő édesanyja mellett segédkezik. Persze édesanyja is szolgálatban van, így anyagi helyzetük nem valami rózsás, de azért boldog ez a lány így, ahogy van, az álmaival együtt. Mert kinek nincsenek álmai? Aztán két évvel később tanoncnak áll, miközben eljegyzi őt egy köztisztviselő. Élete kissé unalmasan, de viszonylag kiszámíthatóan halad(na).

De ekkor, amikor már minden sínen van, az esküvő előkészületei a végéhez közelednek, betoppan az életébe két férfi, akik gyökeresen megváltoztatják az életét. Az egyik az apja, akit most lát először és jócskán meglepi kijelentéseivel, ajándékaival, a másik pedig az a férfi, akiért végképp eldob minden addigit, unalmasat, megszokottat, kiszámítható az életéből, és inkább választja a mindent elsöprő szerelmet, amely tényleg feléget minden hidat az ember háta mögött.

Madridban eközben süvít már a polgárháború szele, így épp jókor távozik Marokkóba a lány és szeretője, hátrahagyva édesanyját, immáron volt vőlegényét. Ott aztán belevetik magukat az éjszakába, a mulatozásba, a felhőtlen/felelőtlen életvitelbe. A sors viszont nem kegyelmez, lecsap a lányra, ott találja magát, távol az otthonától gyakorlatilag egy szál ruhában, minden fillér nélkül. Annak ellenére, hogy rémesen befolyásolható, naiv lányról van szó, ha a szükség úgy hozza, képes arra, hogy talpra álljon. Most sem tesz másként, és az egyedüli dologhoz fog, amihez ért. Elkezd varrni. Ügyességének nemsokára olyan híre megy, hogy az egyik legkiválóbb, legkeresettebb üzletházával büszkélkedhet.

Közben persze telnek az évek, és egyre jobban aggódik Madridban rekedt édesanyjáért. Újonnan született, néhol nagyon izgalmas kapcsolatait használja fel arra, hogy kimenekítsék a háború sújtotta országból. Amikor pedig úgy nézne ki, hogy végre rendezett az élete, ismét nagy kihívások elé néz. Olyan megbízást kap az angol titkosszolgálattól, amelyet sem szíve, sem esze nem tud visszautasítani. És bizony eddig is nagyon érdekes, letehetetlen volt a könyv, innentől kezdve aztán végképp beindulnak az események, és még gyorsabban fogynak a lapok.

Egész végig, bármibe is keveredik Sira, csak szorítunk neki, mert kedvessége, természetessége mindvégig ott van, arról meg nem tehet, hogy a sors hullámain úgy vergődik, mint a viharos óceánon egy kis tutaj.

A könyv nekem két nagy részre oszlott, ezáltal simán elképzeltem volna egy kétkötetes könyvet is, de így sem volt le az értékéből. :-) Az első része a történetnek Sira varrónőként való felemelkedéséről szól, küzdelméről az életben maradásért, sokszor a börtönt vagy akár a kivégzést kockáztatva. A második rész pedig a kémkedésre összpontosít, itt sem felejtve el, hogy öltések közt az idő milyen gyorsan, milyen tartalmasan, mekkora izgalmakkal megtűzdelve telik el.

A borító? Gyönyörű, strapabíró, ami ehhez a tetemes mérethez szükséges is. Úgy ahogy van, a könyv egy gyöngyszem volt nekem.

Nagyon bízom benne, hogy lesz még rá lehetőségem olvasni Duenastól!!!

5/5

Gabo Kiadó, 2012
Fordította: Cserháti Éva
Eredeti cím: A Time In Between
582 oldal
2 Responses
  1. Zsófi Says:

    Mindenképpen nézd meg a sorozatot is,iszonyú jó! :)



Megjegyzés küldése