Erika
ÉV KÖNYVE! ÉV KÖNYVE! ÉV KÖNYVE!

Jó, ezt novemberben könnyű kijelenteni, mert van bőven mihez viszonyítani, de szerintem ezt januárban ugyanígy megelőlegeztem volna. Fantasztikus a regény maga is, és hát Stoner... Mindig is rajongtam mélyen belül az ilyen méla, csöndes, zseni pasasokért, akiket az élet össze-vissza rugdos, ők mégis megőrzik higgadtságukat, méltóságukat mindvégig. És ez korántsem a szépségről szól.

Szóval William Stoner ilyesfajta ember. Némelyek szemében ostobának tűnhet, de őt ez egy percig sem zavarja. Neki csak az a fontos, hogy hagyják őt azt csinálni, amit szeret... tanítani. Meg úgy általában, hagyják őt békén, ne háborgassák felesleges, világi gondokkal.

Bár szegényes, vidéki háttérrel érkezik a városba az agrártudomány csínját-bínját kitanulni, amivel idős, megtört szüleit segíthetné életük hátralévő részében, egy véletlen(?) folytán kiköt az irodalom tanszéken, és felveszi választott tantárgynak. Az irodalom és ő, ha nem is rögtön, de elég hamar egymáséi lesznek, elválaszthatatlanokká válnak. Nem telik bele sok idő, és az agrárvilág már feledésbe is merült.

Azt gondolnánk, hogy ebben az egyhangúnak tűnő, és nemcsak tűnő, hanem valóban egyhangú síkon, ő eléldegél egész hosszú évtizedeket, és ettől boldog is lesz. De rátalál a szerelem, legalábbis ő nagyon szerelmes lesz. Elveszi Miss Pics@t, aki olyan borzalmas egy nőszemély, amilyet még nem hordott a hátán a világ. Stoner hátára úgy hiányzik ez a nő, mint egy púp, de ezt is önzetlen béketűréssel viseli mindvégig. Merthogy mindvégig a nyakán marad, és ott tehetné boldogtalanná Stonert, ahol csak tudja, de Stonerről persze, hogy ezek is lepattannak. Illetve dehogy pattannak, minden gyűlik, csak gyűlik benne, míg ki nem tör a maga formájában.

A történet nem szól semmi másról, de ez nem is lényeges. A könyv a magány könyve. Számtalan ember megy el nap mint nap az utcán mellettünk, akiknek akár teljesen hasonló is lehet az életük Stoneréhez, ő mégis nagyon-nagyon közel kerül hozzánk, és ott is marad.

Végtelenül egyszerű ez a könyv, engem mégis olyan mélységekig juttatott el, ami nagyon nagy örömöt okoz. Itt természetesen az írói képességeket méltatom, mert igenis nagyra becsülöm, amikor valaki nem akar feltétlenül coelhói magaslatokba törni, hogy valamit elérjen, hanem egyszerű szavakból olyan egyszerű mondatokat "állít" elő, amelyek utána lélegezni, élni kezdenek. Nem is akárhogyan!

A végén potyogtak a könnyeim.

5/5***

Park Könyvkiadó, 2015
Fordította: Gy. Horváth László
354 oldal
6 Responses
  1. Claudia Says:

    Alig várom, hogy olvashassam. Karácsonyra tartogatom! :)


  2. Erika Says:

    Azért kicsit félek, mert mostanában általában nem egyezett az ízlésünk.


  3. Claudia Says:

    Mire gondolsz? Most csak az Ahern könyv jut eszembe...


  4. Erika Says:

    Az is soknak tűnt. :-)


  5. Claudia Says:

    Csodálatos volt, nagyon szerettem! 😊


  6. Erika Says:

    Örülök! Gondoltam, hogy Neked való könyv!


Megjegyzés küldése