Erika
IMÁDTAM!!! :D Odavoltam én már Az analfabétáért is, úgyhogy biztos voltam benne, hogy az abszurd, őrületes humora Jonasson-nak most is le fog venni a lábamról egy szempillantás alatt. Amíg olvastam a könyvet, végig fülig ért a szám, nem bírtam abbahagyni a vigyorgást. :D Annyira idétlen, idióta történet az egész, mint amilyen az előző is volt.

Egy ismerősöm kérdezte, amikor látta ezt a bizonyos vigyort az arcomon olvasás közben, hogy miről szól a könyv? Próbáltam elmondani neki, de kínjában már ő is csak röhögött. És kölcsönkérte! :D

Na! Az van, hogy adott egy fiú, aki elhelyezkedik egy burkolt kuplerájba. Kívülről ő egy recepciós egy szállóban. Amikor egy szép nap ücsörög a parkban, készülvén elfogyasztani a szendvicseit, leül mellé egy pecsétes inggalléros lelkésznő. Pénzt próbál kunyerálni tőle, de csak a szendvicsekkel tud szolgálni neki a fiú. Addig "molesztálja" a srácot, amíg az fel nem ajánl neki egy szobát a szállóban, mondván, majd később fizet, ha módjában áll. A nő mondjuk úgy hiányzik ennek a fiúnak a hátára, mint a púp, de magával viszi.

Tulajdonképpen az átmeneteket át is ugorhatjuk, mert sok értelmük nincs. :D A lényeg, hogy a bandába keveredik egy jófajta verőlegény is, aki születése óta nem sokat volt szabadlábon, viszont most hosszú évek első szabad ég alatt eltöltött napjai alatt pont e mellé a két virágszál mellé sodorja a szél. Ők hárman nem is különbözhetnének jobban, viszont egy valami nagyon is összetartja kis csapatukat. A könnyű pénzkereset lehetősége.

Gyilkos-Anders, a verőlegényünk jól tud ütni, csontokat törni, van is ügyfélköre, bár néha a jobb kéz-bal kéz eldöntésének dilemmája felüti a fejét, viszont üzleti érzékkel a másik két mókus van bőven megáldva. Egy idő után ők szerzik az üzletet, kifinomult reklámkampánnyal megfűszerezve, Andersnek csak verni kell a népet.

Amikor lanyhul az üzlet, meg mindenféle mizéria fellép, akkor a hit felé fordulnak, mert ugye van egy lelkésznőnk is. Az már mindegy is, hogy egyáltalán nem hisz, ahhoz viszont elég, hogy Gyilkos-Anders barátunk megtérjen. A másik két jóembernek sikerül gyilkosunkat meggyőzni róla, hogy az addig hőn szeretett alkohol nem lehet a bűn jele, hiszen létezik az úrvacsora is, ahhoz pedig bor is jár. És mondta valaki, hogy ezt csak egyszer lehet egy nap űzni. Mert amúgy meg már lemondana az alkoholról, viszont mit kezdenének egy józan életű gyilkossal.

Vesznek templomot is, és amelyik vödörbe nem hánynak bele, abban tetemes adakozás jelei találhatóak. De egy templom sem állhat örökké, kell másik projekt. És újabb és újabb, csak a megélhetési forrás ne apadjon ki. Sosem!

Ezt is oda Tarantinónak!!!

Nincs mese, veszem elő a Százéves embert is. Ha ezek a könyvek nem jók a kikapcsolódásra, akkor mi más???

5/5***

Athenaeum Kiadó, 2015
Fordította: Kúnos László
Eredeti cím: Mördar-Anders och hans vänner (samt en och annan ovän)
384 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése