Erika
A hét nővér következő, második része ez, az első pedig a sorozatcímmel megegyező kötet volt. Ezek alapján számíthatunk még jó pár részre, de egyelőre érjük be ennyivel. Úgy sejtem a kettő alapján, hogy mindegyik egy-egy nővér szemszögéből, azoknak életéről fog szólni.

Már az első résznél is írtam róla, hogy egy nagyon érdekes, nem hétköznapi család történetét ismerhetjük meg. Hat leánygyermeket fogadott örökbe egy férfi, látszólag véletlenszerűen, de azért hamar rájövünk, hogy nagyon is tudatosan lépte meg ezeket a döntéseit. Titkok úgy hiszem, a végéig lesznek, de az kell is, azok mindig izgalmasabbá teszik a történeteket.

Az első részben Maia történetével ismerkedhettünk meg, erről a fenti link alatt olvashattok. A Viharnővér főszereplője Maia egyik testvére, Ally, akit szintén váratlanul ér nevelőapja hirtelen halála. A testvérek a világ minden táján szanaszét élnek, de a hír hallatán mindannyian igyekeznek  haza a gyermekkori családi fészekbe.

Így tesz Ally is, akire épp rátalált a szerelem, de hát ilyen körülmények között azt nem tudja élvezni teljes valójában. A nővérek próbálnak egymás támaszai lenni, de ennyi testvér között akaratlanul is vannak "klikkesedések", szorosabb kapcsolatok.

Ally Maiával érti meg igazán magát, neki tudja kiönteni a szívét, vele osztja meg bánatát-örömét, mert mindkettőből van most éppen elég.

A formai, baráti, családi kapcsolatok ápolása után mindenki visszatér a maga kis életébe, bár mindannyiuknak van elhunyt apjuktól bizonyos örökségük, ami nem feltétlenül pénzben nyilvánul meg. Ez arra ösztönzi őket, hogy származásukat elkezdjék felkutatni, megkeresni azokat a forrásokat, amelyek mindenképp hatnak az ember életére, még ha csecsemőkorukban szakították is ki őket onnan.

Ally élete nem vesz túl szerencsés fordulatot, egyik tragédiát éri a másik. Úgy tűnik, összedőlt minden, kilátástalanság veszi körül. Talán épp ez az a pillanat, amikor elhatározásra jut ő is, Norvégiába utazik, felkutatja eredeti családját. Nem tudhatja, mi vár rá, de talán a legrosszabb dolgokon túljutott, azoknál rosszabb már nem jöhet.

Ally tűnik a lánytestvérek közül talán a leghatározottabb jellemnek, és pont a történtek által kiváltott esendősége miatt válik nagyon szimpatikussá.

A történetben központi szerepet kap a zene, hiszen az Ally múltjának, felmenőinek meghatározó eleme. Allynak is van köze a zenéhez, így éppen ideje, hogy a gyógyulás érdekében ismét visszaforduljon hozzá. Folyamatosan visszatérő momentum Edvard Grieg Peer Gyntje, így ez is egy vonzó tényező lehet, de ha ez nem elég, Norvégia gyönyörű tájai is kellő csábítást jelenthetnek.

Bár van még jó pár része a regénynek, van egy merész elképzelésem a legeslegvégéről. :-) Kíváncsi vagyok, várom a folytatást!

4/5

General Press Kiadó, 2017
Fordította: Szigeti Judit
Eredeti cím: The Storm Sister
544 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése