Erika
Misztikus történet egy anyáról és lányáról, akiket nagyon sokáig elkerül a boldogság. Nagyon szomorú történet az övék, mert nem elég, hogy a körülmények mind ellenük játszanak, a hatéves kislánynál fokozottan jönnek elő a trauma által okozott következmények.

Annát férje, Toby cserben hagyja, magukra maradnak a kislánnyal, Avával. Ez a helyzet önmagában sem könnyű senkinek sem.

Annánál ez azért is szörnyű, mert gyermekkora is hasonló nélkülözéssel, boldogtalan évekkel telt, így nagyon erőt sem tud meríteni a múltból, de a súlyosabbnak tűnő megpróbáltatást Ava éli át, aki védekezésül némaságba burkolózik.

Pár nap múlva ugyan újból elkezd beszélni, de azok mind, egytől-egyig furcsaságok. Eleve az anyját keresi, aki mindvégig mellette van, utána pedig egy Fóka nevezetű helyről kezd beszélni olyan módon, mintha tökéletesen ismerné azt a helyzet, járt volna már ott. Teljesen valóságos helyszínnek tűnik, de igazából a valóságban nem ismerheti azt a helyet. Anna a sokkhatásnak tudja be, de így is mindenképp ijesztő. Persze az sem nyugtatja meg Annát, hogy egy idő után kiderül, hogy amikor az anyját keresi a kislány, nem róla beszél, hanem az "igazi" anyjáról...

Na itt azért én beparáztam, sosem bírtam a horrort! :D

Addig fokozódik mindkettejükben a nyugtalanság, hogy Anna tudja, addig nem áll helyre a rend, amíg fel nem keresik ezt a Fóka nevezetű helyet, legyen az bárhol.

Amikor eljutnak erre a képzelődésnek hitt helyre, tovább játszódik a kislány fantáziavilága, bár egyre erősebben. Vízi világ veszi őket körül ezen a gyönyörű skót szigeten, ahol szép lassan egyre több mozaikdarabka kerül elő.

Elkezdődik egy folyamat, amely alatt mindkettejük egyre inkább próbálja feldolgozni a régmúlt történteket. Nem könnyű egyikőjük dolga sem, de muszáj keresztülmenniük ezen az úton.

Anna sivár, szeretet nélküli gyermekkora arra mindenképp "jó", hogy most minden erejét összeszedje, hogy csak kislányára koncentráljon, próbálják megtalálni a gyógyulás, lelki béke útját. Ha egyáltalán erre van szükség...

Fogalmam sincs, mit tennék hasonló helyzetben. Az tuti, hogy a frász jönne rám, de nyilván megpróbálnék én is előbb-utóbb a mélyére ásni, mi miért történik.

3/5

GABO, 2018
Fordította: Turcsányi Jakab
Eredeti cím: Keep Me Safe
340 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése