Erika
Az ötéves Sahab szemén keresztül ismerkedhetünk meg az iráni kultúrával, az ottani mindennapi élet különlegességével.

Izgalmas, sokszor érthetetlen világ ez, ami nagyon színes, ízes, illatos, de rettentő ijesztő is tud lenni. A családi viszonyok is teljesen mások, gondolhatnánk, sokszor sokkal ridegebbek egymáshoz. Szülő-gyerek, anya-apa kapcsolata is egy európai számára teljesen felfoghatatlan, de ott ezek szinte farkastörvényként működnek.

Ez a kisfiú is egy ott teljesen megszokott, de számomra furcsa családban él. Csak a gondolatain keresztül látunk bele az életébe, merthogy ez a kisfiú nem beszél. Nem azért, mert nem tud, egyszerűen nem akar. Olyan sérelmek érték már egészen kiskorában és utána is, hogy ő így lázad, vagy talán védekezik(?) a mindennapok ellen.

Nem igazán szeretne ő óriási dolgokat. Egyszerűen csak szeretetet és figyelmet. Leginkább az apjától. De leginkább tőle nem kapja meg. Pedig mennyi érték van ebben a kisfiúban.

Nem nagyon tudnak mit tenni, hiszen az az erős patriarchális társadalom, amely irányít mindent, rányomja bélyegét családjuk mindennapjaira is. Olyan mélyen gyökerezik bennük ez, hogy úgy tűnik, lehetetlen a szeretetnek, törődésnek utat engedni.

El sem tudtam képzelni, milyen megoldásért drukkoljak Sahabnak. Végül is, azt hiszem, győzött a jó, de szívszorító volt ezen az úton elkísérni őt.

A legvégén elgondolkodtam, hogy miért képzelem én azt, hogy ez például csak ott történhet meg? Hány és hány olyan családot látok magunk körül is, akik alig beszélgetnek gyermekeikkel, egymással, mennyire nincs idő meghallgatni a másikat. Gyerekeknél is tömegével látom a figyelemre való szomjazást. Ha nem a szülőtől kapja meg, akkor valahogy másképp "kiköveteli". Azt hiszem, alapvető fontosságú téma a mai rohanó, digitalizál világban. Legyen az Irán vagy akár Magyarország. Nem helyhez kötött a probléma.

4/5

Tericum Kiadó, 2016
Fordította: Tarr Bori
264 oldal
Erika
Sejtelmes történet a gazdasági világválság időszakából. A főszereplő Gwen, aki Ceylonba érkezik férje, Laurence után, feladva kényelmes életét. A szerelem minden kényelmetlenségért, megszokott luxus nélkülözéséért kárpótolja.

Ahogy telnek a napok, a lány kezdi felfedezni környezetét, ezáltal egyre több kérdés merül fel benne. Például kit rejt az az elbokrosodott, szinte szándékosan elbújtatott sír, amit sétái alkalmával a kertben talált? De ez csak az egyre sokasodó, aggodalomra okot adó kérdések egyike.

Férje napról-napra mogorvább lesz, ijesztő változáson megy keresztül. A megszokott bensőséges viszonyuk teljesen átalakul. Zárkózottá, elutasítóvá válik ifjú feleségével szemben, a nő pedig értetlenül áll a helyzet előtt, de a szerelme nem csillapodik ura iránt.

Minden nagyon gyorsan zajlik, minden nagyon hirtelen romlik el. A lány teherbe esik, és ikreknek ad életet. Furcsa helyzettel szembesül a gyermekeket megpillantva, és innentől aztán végleg megindul a kálvária.

A nő ettől kezdve folyamatosan küzd a lelkiismeretével, a férjével, annak testvérével, mindennel az egész világon. Az egész élete egy merő aggodalom, szemernyi öröm sincs az életében. Borzasztó volt látni azt a kétségbeesett küzdelmet az elemekkel, amelyekről csakis ő maga tehetett.

Végig jellemzi a történetet a váratlan fordulatok sokasága, de a legvégére tartogatta az írónő az igazi csattanót.

Voltak nagyon furcsa, életszerűtlen helyzetek a könyvben, amikkel nem nagyon tudtam mit kezdeni (ilyen pl. a gyermekek születése körüli/utáni bonyodalom, aztán Gwen személyisége, akitől a hideg rázott), de összességében nagyon lekötött a történet, élveztem olvasni.

4/5

Tericum Kiadó, 2016
Fordította: Novák Petra
Eredeti cím: The Tea Planter's Wife
412 oldal
Erika
Egy utazás volt az apropója, hogy belevágtam ebbe a könyvbe, mondván, hogy pontosan azokon a helyeken fogok járni, amelyekről szó esik a regényben is.

Az utazás alatt 2 bekezdést sem sikerült elolvasnom, annyira tele voltam élményekkel, úgyhogy vagy előtte kellett volna, vagy így, utólag is tökéletesnek bizonyult. És bár nem szokott gondot okozni belehelyezkedni az adott történetbe, most kivételesen könnyedén, örömmel történt, hiszen 1-2 nappal előtte pontosan ugyanazokat az érzelmeket, élményeket, sokszor ugyanazokon a helyeken éltem át, amelyekkel át van itatva az egész történet. Bár a címlapon szereplő kastélyban nem jártunk, de több, szinte pont ugyanilyenben igen. :D

A Bécsben élő jómódú zsidó családnak súlyos döntések sorozatát kell meghoznia, mivel egyre közelebbről érezhető a háború szele. Szét kell szakadniuk a világ különböző részeire, ha menteni akarják az életüket.

Fiatal lányuknak, Elise-nek Angliába kell távoznia, a szintén fényűző Tyneford-házba. Azonban a fényűzésnek vége, mivel nem vendégként, hanem szolgálóként érkezik meg a gyönyörű helyre. Csodálatra méltóan kezdettől fogva nagyon alázatosan áll új helyzetéhez, szó nélkül teszi a dolgát, titokban pedig álmodozik. Egy kis szabadidőről, az óceánparton való pihenésről, a szerelemről, szabad életről.

Amikor megérkezik, a ház ura, Mr. Rivers fogadja nagyon zárkózottan, de mégis kedvesen. Kapcsolatukra az idő előrehaladtával sem jellemző a szolga és ura közti megszokott fensőbbséges viselkedés.

Elise nagyon ritkán kap híreket családja többi tagjáról. Információja csak annyi, hogy lánytestvére Amerikába menekült, szülei pedig maradtak Bécsben. A háborúról szóló hírek nem nyugtatják meg szüleivel kapcsolatban, folyamatos aggodalommal telnek napjai, de közben teszi a dolgát.

Az ott töltött évek során végigkísérhetjük Elise testi-lelki fejlődését, hiszen nagyon nagy utat tesz meg. Sokszor saját maga is meglepődik, milyen változások zajlanak benne, csakúgy mint a világban mindenütt.

Az utazásnak köszönhetően nem volt nehéz magam elé képzelni a dohos szobákat, az óceán hullámzásának és a sirályok hangját teljesen valóságosan magam elé tudtam vetíteni.

Ha valaki nem ismerné még egyéb sorozatokból, könyvekből az angol vidéki, nemesi élet szépségeit, ez a könyv is remek alkalom ennek pótlására.

Downton Abbey rajongóknak kifejezetten ajánlják a könyvet. Mivel én mániákus rajongónak vallom magam, emiatt is nagyon kíváncsi voltam a könyvre. És egyetértek, kötelező a sorozat szerelmeseinek elolvasni. Másrészről pedig rájöttem, hogy az én mesebeli világom a vidéki Angliában van. Sejtettem én ezt, de hogy most részese lehettem egy picit, teljességgel meg is győződtem róla. A család is egyetért, úgyhogy rajta vagyunk az ügyön. :D

Rendkívül szerethető karakterekkel van teli a könyv. Egytől-egyig mindenkit a szívembe zártam, még akkor is, ha az érdekek nem mindig egyeztek azzal kapcsolatban, kinek/minek drukkol az ember. Annyit elárulok, hogy szívem szerint való volt a befejezés. Nagyon is! :D

5/5***

I.P.C. Kiadó, 2013
Fordította: Gábor Emma
Eredeti cím: The House of Tyneford
398 oldal
Erika
Beleillik témájában, hangulatában ez a könyv is a mostanság olvasottak közé. A háború időről-időre visszatér a történetekben. Ennek a könyvnek is a középpontjában a második világháború áll, természetesen szerethető és kevésbé szerethető szereplőkkel.

Vianne és Isabelle egy francia testvérpár. Két teljesen különböző természetű nő. Vianne a megfontolt, komoly, férjes asszony, Isabelle pedig a 18 éves, komolytalan fruska. Nem is sejtik jó dolgukban, hogy nemsokára milyen borzalmakban lesz részük, mennyire szükségük lesz a földöntúli erőre.

A gondok ott kezdődnek, amikor Vianne férje behívót kap. Nyilván félnek, nyilván borzasztó elengedni valakit egy háborúba, de itt még reménykednek mindannyian, hogy nem komoly az egész, hamar véget ér, és ismét együtt lesz a család. A helyzet azonban fokozódik Európában, a német megszállás egyre több települést ér el, és olyan hírek érkeznek hozzájuk, amik meghozzák az igazi félelmet.

A bizalom szép lassan megszűnik létezni, az addig jó viszonyban lévő szomszédok is inkább elkerülik még egymás tekintetét is, nehogy bármiféle rossz gondolatra adjanak okot.

Isabelle mindeközben hihetetlen gyorsasággal érett nővé válik, nemcsak külsőleg, leginkább a belső személyiségét tekintve. Egyre inkább úgy érzi, hogy hazáját szeretné szolgálni a megszállókkal szemben, és ennek érdekében az életét is hajlandó feláldozni. Senki sem sejti, hogy a bájos külső mögött milyen elszántság rejtőzik, amelyeket nem sokkal ezután bátor tettek is követnek.

Ahogy telnek a hetek, hónapok, a nélkülözés, a félelem egyre jobban elhatalmasodik Franciaországban. A kétségbeesés sok mindent kihoz az emberekből, van akiből a jót, de a rettegés a rosszat is előhozza egyesekből.

Vianne helyzete ha lehet, még sokkal nehezebb, hiszen egy nácit szállásolnak be a házába. Eleinte kislányával cseppet sem érzik magukat biztonságban az ellenséggel egy fedél alatt, azonban rá kell ébrednie, hogy ott sem minden fekete-fehér.

Bár a történet két nőről szól, mégis láthatjuk, hogy mire voltak rákényszerülve a háború alatt a nők. Általában a férfiak szerepéről esik több szó, de talán nem sokkal kevesebb feladatuk, kötelességük volt a nőknek is. Kénytelenek voltak felismerni azokat a helyzeteket, amelyekben szükséges volt cselekedni családtagjaik, honfitársaik érdekében, ezáltal hőssé válni.

Az ember akaratlanul is elgondolkodik egy-egy történet olvasása közben/után, hogy vajon ő mit tenne, melyik oldalon állna? Illetve, hogy melyik oldalon állnék, talán egyértelmű, de hogy lenne-e bátorságom valami különlegeset, fontosat véghezvinni, vagy csak lapítanék a fűben csendesen. Ez sem mindegy!

A könyv olvastatja magát, alig lehet letenni, a szereplőket mégsem tudtam megkedvelni. Nincs rá semmi okom, hiszen szimpatikus karakterek szinte mindannyian, mégsem ment. Nem is értettem.

A borító gyönyörű, de ez nem is újdonság mostanában. A szép és jó könyvek sorban megtalálnak! Nincs okom panaszra.

4,5/5

Park Könyvkiadó, 2017
Fordította: Farkas Krisztina
Eredeti cím: The Nightingale
541 oldal
Erika
Charlotte Link fogta a fakanalát, szépen összekevert jó sok borzalmat, nem kevesebb vért, csöppnyi kegyetlenséget, borzongást, és köré kerített egy jó kis rejtélyt, hogy a mi agyunk is dolgozzon mindvégig.

Rögtön a legelején belecsöppenünk valami sötét mizériába, ami végig jelen van a történetben. Ugyan még nem nagyon történik semmi, mégis érezzük, hogy a fenekünkben végig ott lesz a zabszem, szinte azonnal sejtelmes jelek utalnak erre.

Olyan szereplők "kerülnek össze", akiknek látszólag semmi közük egymáshoz, a történtek mégis azt engedik következtetni, hogy a múltban kellett, hogy legyen valami olyasfajta szál, ami összeköti őket.

Kezdetnek egy bicikliző kisfiú balesetét nézzük végig, utána egyből pedig egy brutális gyilkosság szemtanúi leszünk. A két eset között hosszú évek teltek el, de mégis valami összeköti az eseményeket. Itt már éreztem, hogy nem lesz könnyű este, sötétben olvasnom a könyvet, mert kőkemény pszichothrillerről van szó.

Egyre több szereplő lép be a képbe, akik még inkább megnehezítik a dolgunkat a bűncsekelmények felderítésével kapcsolatban. Úgy tűnik, nem szűnik meg az írónő különböző akadályokat gördíteni elénk, főként amikor már végre kezd kikristályosodni a kép.

A bűnügyi borzalmakon kívül szinte mindenkinek van valami lelki nyavalyája, amivel együtt él. Miközben sajnáljuk őket, próbáljuk gondolatátvitellel a helyes cselekedetek felé terelni őket, újabb mészárlások történnek, és ismét csak kapkodjuk a fejünket, már megint mi történt, és hol vagyunk, és már a legmegbízhatóbb szereplőben is potenciális pszichopatát látunk. Mert az egyértelmű, hogy valaki a szereplők közül az, de komolyan mondom, halvány lila fogalmam sem volt mindvégig, mennyi az annyi!?

Mint minden történetnél, itt is nyilván elemezgeti az ember a végén a tanulságokat, emésztgeti a történteket, és gondolkodik, hogy mennyire lesz kihatással múltunk a jelenünkre, jövőnkre. Főleg, ha olyasmit tettünk, amire már nem is emlékszünk, pedig dehogy törlődött ki a múltunkból, mint ahogy azt mi hisszük.


5/5

General Press Kiadó, 2016
Fordította: Szalai Lajos
Eredeti cím: Die Betrogene
512 oldal
Erika
Az írónőnél megszokott momentumként váltakozik múlt és jelen a regényben.

A fiatalságot az egyik főszereplő, Joan Seabrook képviseli, akinek minden vágya, hogy régésszé váljon. Ehhez azonban gyakorlatra, tapasztalatra lenne szüksége, amelyet nagyban elősegítene, ha Maszkat ősi városát felfedezhetné.

Ez minden álma, ám ez a lehetetlennel egyenlő. Ománban súlyos harcok folynak, kutatásról, utazgatásról szó sem lehet.

A másik főszereplő a jelenben már elég idős, és akinek a múltja hatalmas, évtizedek óta szőnyeg alá sepert titkokat rejt. Ő Maude Vickery, akivel Joan hamar összeismerkedik, és szinte baráti kapcsolat alakul ki kettejük között. Az idős nőnek talán módjában áll segíteni Joan vágyainak előremozdításában, a lány pedig egészen más módon segíthet az asszonynak.

Sokáig vacilláltam, ki használja ki a másikat, egyáltalán szó van-e ilyesmiről, és mekkora sérülést okozhatnak önmagukban, a másikban!?

Az biztos, hogy mindkettejüknek szüksége van arra, hogy rendezzék életüket, megtalálják önmagukat. Mindkét nő életében elvarratlan szálak, fájdalmak, sérelmek munkálkodnak, amik megoldásra várnak. Akár lehetne ez a kaland egy terápia is. De lehet ennek az egésznek jó vége?

Joan számára az idős nő példakép, hiszen nem kis dolog átszelni az Arab-félszigetet nőként (sem). Minden vágya a fiatal lánynak, hogy Maude nyomdokaiba lépjen, tőle bátorítást nyerjen, de vajon, ha megtudja az igazságot, akkor is így fog-e rá tekinteni!?

Nem tudtam összeegyeztetni a lány személyiségét a vágyaival. Valahogy egy bután naiv, nyámnyila, elkényeztetett nőt sikerült vizuálnom magamban, akiről el nem tudtam képzelni azt a bátorságot, vakmerőséget, amit végül véghezvitt.

Összességében jó kis kalandregény, romantikával megfűszerezve. :D

4/5

General Press Kiadó, 2016
Fordította: Szigeti Judit
Eredeti cím: The English Girl
390 oldal
Erika
Ahhh, tényleg nem vagyok lefizetve a kiadó által, de ismét... Egyszerűen fantasztikus, bár mostanában szinte mindegyik könyvre elmondhatom ezt, ami a kezembe kerül. Egy újabb kincs.

Két fantasztikus kislány még annál is fantasztikusabb története ez. Barátnők, akiknek az életét gyermekkoruktól kezdve kísérhetjük nyomon. Hol egymás mellett, hol kissé távolabb a másiktól. Hol békében, hol háborúban, de a "vérszövetség" mindvégig megmarad.

Hogy törvényszerű-e, hogy egy jól működő kapcsolatban nagyon különbözőek legyünk? Vagy pont fordítva? Nem tudom, ezen bárki bárhol elgondolkodhat, de náluk az az igazság, hogy egymás totális ellentettjei, mégis vonzzák egymást, mint a mágnes, legyenek életük bármely szakaszában.

Elena egy visszahúzódóbb, szorgalmas, a társadalmi elvárásoknak inkább megfelelni akaróbb lány, Lila pedig a tipikus lázadó, akinek esze, mint a penge, de csak arra használja, amire ő akarja. Neki senki ne mondja meg, mit és hogyan csináljon, majd az ő maga eldönti. Meg persze a sors, a körülmények, és Nápoly. A dél-olaszországi feeling sok mindent meghatároz, eldönt, azzal nagyon nem tudnak mit kezdeni, de azt hiszem, az egész történet velejét ez adja.

Tele vannak hibával (ki nem?), egyik féltékenysége állandóan visszahúzza a másikat, a másik ragaszkodása pedig nyomasztja az egyiket. Mégis szereti őket az ember, mégis elhiszi, hogy tűzön-vízen átmennének egymásért.

Megismerhetjük egy ötvenes évekbeli, tipikus olasz telep mindennapi életét, amelyről azt gondolom, teljesen hiteles képet adott Ferrante, még ha esetleg ezt némiképp humorral fűszerezve is tette. És az olasz életérzés, legyen az bármely szeglete a társadalmi-szociális ranglétrának, mindig izgalmas.

Gördülékeny, olvasmányos történet ez, beszippant az első szavaktól fogva, és benne él az ember még jóval az olvasás után is. Néha sírunk, sokszor nevetünk, és átéljük minden mozzanatát a regénynek.

Olvastam egy olyan kritikát erről a könyvről, hogy azért nem szerették, mert nem szól semmiről. Erről már többször írtam, hogy én pedig kifejezetten szeretem, ha nem szól szinte semmiről a könyv, mégis odakötöz magához. Amúgy meg pont ennek a történetnek van vonulata, ritmusa, íve, és lesz folytatása is, amit epekedve várok. Szeretnék még sok-sok Ferrantét!

5/5******

Park Könyvkiadó, 2016
Fordította: Matolcsi Balázs
Eredeti cím: L'amica geniale
341 oldal
Erika
Már alig vártam, hogy ismét egy hamisítatlan Picoult könyv kerüljön újból a kezembe, és íme!

Semmi szokatlant nem vettem észre, csak az eddig tapasztalt alapos felkészültség, izgalmas, érdekfeszítő történet, olvasói részről pedig a folyamatos harc a lelkiismerettel, igazságérzettel karöltve.

Hogyan is költözhet a lélek egy emberbe, amikor annak ott semmi helye. Egyértelmű, hogy elkószált a bonyolult úton, és lehet, hogy volt szerepe, hogy mégis ott eresztett egy gyenge gyökeret, de egy még erősebb gyökérzet máshová köti őt.

Luke csak a farkasok világában érzi igazán jól magát, ott tudja csak megérteni a világot és saját magát. Senki a környezetében nem érti ezt a mértékű ragaszkodást, annak ellenére sem, hogy azért ő mégiscsak egy zoológus. Nyilván egy nagyfokú megszállottság ehhez a munkához is kell, de ez túllép minden határon, amit emberi elmével fel tudunk fogni.

Nem kevesebbre szánja rá magát, mint hogy beépül egy falka farkas közé. A cél, hogy minél inkább megismerhesse ezeket az őáltala annyira csodált vadállatokat, és hogy bebizonyítsa, hogy az emberek nagyon sokszor tévesen értelmezik félre a viselkedésüket.

Nagyon sokat tanul ezekben a hónapokban, leginkább azt, hogy a farkastörvény az farkastörvény. És az emberekkel ellentétben a farkas mindvégig kitart a társa mellett, és mindent megtesz a családja érdekében. Miközben ezeket az ismereteket szinte teljességgel farkassá válván magáévá teszi, teljesen elveszti emberi mivoltát, megfeledkezve az egyik legfontosabb farkastörvényről: a családról.

Mikor mégis úgy dönt, eleget tanulmányozta a farkasok életét és visszatér a mesterséges civilizációba, felesége és két gyermeke döbbenettel fogadja. Nyilvánvaló az átváltozás, nyilvánvaló, hogy ő már nem odavaló, de természetesen örülnek neki.

Ha ez a változás nem lenne elég a családnak, két tragédia pár év különbséggel teljesen szétszakítja őket. Vagy talán pont ezek miatt sikerül újra egymásra találniuk? Meg lehet bocsátani egymásnak? Mert mindenkinek mindenkivel szemben van valamilyen nem is apró sérelme, amelyeket hosszú éveken keresztül emésztettek, sikertelenül.

Emberi és állati egymásnak feszülések sorozatát élhetjük át, és vívódunk, hogy emberek vagy farkasok szeretnénk-e inkább lenni!? A farkasok "emberibbek" vajon, vagy az emberek maguk a hiedelem szerinti megtestesült farkasok? Az biztos, hogy ezeknél az állatoknál tisztábbak, érthetőbbek, logikusabbak a játszmák.

Nem fényezem a könyvet, mert mint mindig, most is elfogult vagyok, nem is volt kérdés, hogy tetszeni fog-e?

5/5

Athenaeum Kiadó, 2017
Fordította: Babits Péter
Eredeti cím: Lone Wolf
384 oldal
Erika
http://www.harmat.hu/

Ismét nagyon sok újdonsággal rukkolt elő a Harmat kiadó, ezért érdemes körülnézni honlapjukon/webáruházukban kínálatukkal kapcsolatban. (képre kattintva elérhető)

De van sok minden más is, amire lehet várni. Előkészületben lévő könyveikről itt lehet tájékozódni. De a legklasszabb hír, hogy március végén Dr. Gary Chapman hazánkba látogat. Ennek kapcsán több előadást is tart. A rendezvénnyel kapcsolatban pedig itt lehet részletesebb tájékoztatást kapni. Én nagyon szívesen ott lennék! :D
Erika
Ha a Stoner olvasása nem győzött volna meg, amely egyértelműen a 2015-ös év messze legkimagaslóbb könyve volt nálam, akkor most váltam volna rajongóvá. De természetesen az előzetes élmények után remegve vártam az új könyvét is Williamsnek.

Egy indurit aggódtam, mert Róma történelme sosem állt a szívemhez közel, mondhatni menekültem előle, legyen az film vagy akár könyv formájában. De! Ugye itt Williamsről volt szó, a Stoner szerzőjéről! :D És hát az előbbi posztban is említettem, hogy nem feltétlenül az a lényeg, hogy miről szól a történet...

Rögtön az első oldalak után beszippantott, és képtelen vagyok azóta is szabadulni. Ismét egy csúcsműről tudok beszámolni. Egyszerűen imádom azt a kifinomult, szarkasztikus humorát, éleslátását, írni tudását!

Hamar kiderül, hogy itt nem feltétlenül Octavius hatalomra töréséről van csak szó, hanem az élet dolgainak mindenféle aspektusának elemezgetéséről is. Legyen az akár a szépirodalom. De ez csak egy szeletke az óriási tortából.

A könyv három nagyobb részre tagolódik, amelyekben Williams naplórészletekkel, levelezésekkel, feljegyzésekkel dolgozik, amelyekből folyamatosan tájékoztatást kapunk Nero fogadott fiának, Octaviusnak a sorsáról. A fiú esetlen, magatehetetlen kis kóró, akinek a hóna alá nyúl a nagy császár, és minden támogatást megad neki ahhoz, hogy ha van a fiúban bármi lehetőség, azt elő tudják hívni, hogy képes legyen egyszer az utódjaként színre lépni. Nem is gondolnánk, hogy ebből a csenevész gyerekről egyszer a világ ura lesz.

Nero halála után felbolydul a politikai élet, annak szereplői addig sem tudták, hogy kiben bízhatnak meg, ezután ez még inkább felfokozódik.

A második nagyobb rész már a hatalmon lévő éveket taglalja, a harmadik pedig egy summázása egész életének, bár ő maga a végéig meg sem szólal. Mindent a körülötte lévőktől tudunk meg, és a következtetéseinkre vagyunk hagyatva, hogy mégis milyen ember lehetett. Egyszer így láttam, egyszer úgy, bár sosem kristálytisztán.

Azt gondolná az ember, hogy Augustus császárról a történelemkönyvek, a rendezők, a regényírók már mindent elmondtak, amit lehetett. Aztán Williams mindent megcáfol, új oldalakról is megközelíti a képzeletünket, hátha változtathat azon. Még akkor is, ha az író rögtön a legelején leszögezi, hogy nem történelmi regény, sokszor eltér a valóságtól, ne higgyünk el mindent.

Hihetetlen intelligens embernek tartom John Williamset, aki hála az égnek írt is! Nagyon sajnálom, hogy ilyen keveset.

5/5

Park Könyvkiadó, 2016
Fordította: Gy. Horváth László
Eredeti cím: Augustus
393 oldal

Erika
A kiadó nagyon kitett magáért az elmúlt év végén. Fantasztikusabbnál fantasztikusabb könyveket dobott piacra. Egyszerűen remek mind, egytől-egyig.

A Brooklyn sem lóg ki a sorból. Finom, szép ívű, gyönyörű írás. A történet semmi különös, de azt már régóta tudom, hogy nem attól jó egy könyv, ha óriási csavarok vannak benne.

Van egy végtelenül szimpatikus ír család az 50-es években, és az egyiküknek hihetetlen szerencsében lesz része egy szép napon. Eilis nővére átad egy olyan lehetőséget, ami csak egyszer adódik az életben. Új életet kezdhet New Yorkban.

Nagyon nehéz a döntés, hiszen az egész családja ezután rémisztő távolságban lesz, teljesen a maga urává kell válnia. A nehéz helyzet ellenére hamar döntésre jut, és szempillantás alatt egy hajón találja magát, amely az újvilág felé sodorja.

Érkezése után döbbenettel szemléli azt a fajta zsongást, az eddig elképzelhetetlen városi felfordulást, amely Brooklynt jellemzi. Nehezen találja a helyét, de jó természete sok mindenen átsegíti őt. Szívesen is fogadják, így legalább emberi ellentartásokkal nem kell küzdenie.

Az ott töltött idő alatt természetesen folyamatosan változik. Az önállóság hirtelen szakadt a nyakába, de úgy tűnik, ezt egy idő után már élvezi is. Aztán, hogy ezzel a sok lehetőséggel, döntései teljes felelősségének tudatában tud-e mit kezdeni, beválthatja-e álmait, az már más kérdés.

Mindig is érdekelt az 50-es évek Amerikája. Számomra nagyon vonzó korszak, amely tele volt lehetőségekkel, és csak bátorságra volt szükség, hogy mélyen merítse az ember a merőkanalát az óriási edényben. Eilist odaültették a zsíros bödön mellé, minden rajta múlott.

Végigkísérhetjük a lány személyiségfejlődését, amely igen nagy utat jár be. A szende, visszafogott, vidéki leányból egy határozott, döntésképes, belevaló nő válik, aki képes a maga sorsát a kezébe venni. Borzongató érzés volt nyomon követni ennek a lánynak a hosszú útját, amit mérhetetlen bátorsággal vitt véghez, nem leragadva semmiféle nehézségnél. Szinte példaképemmé vált! :D

A regény alapján film is készlült Nick Hornby rendezésében:


5/5***

Park Könyvkiadó, 2016
Fordította: Greskovits Endre
Eredeti cím: Brooklyn
309 oldal