Erika
 Ó, nagyon örülök, hogy a kiadó előbányászta ezt a regényt és újból kiadta. Persze lett volna lehetőségem megismerkedni már Lugosi Viktóriával, mégsem így történt. Szerencsére most egyből két könyvét is elolvashattam, és biztos vagyok benne, hogy az egyik legjobb kortárs magyar író. Kedvencek közé kerültek a könyvei.
 
Nálam mondjuk eleve nyert ügye van a zsidósággal kapcsolatos történeteknek, ezzel nem mondok újat.

Sírtam is, nevettem is sokat a 70-es években Budapesten élő zsidó család mindennapjain. Sok-sok éven át kísérhetjük nyomon az életüket, és sok-sok országot is átszelünk, hogy rokonokat, nagybácsikat, nagynéniket ismerjünk meg. De bárhová is térjenek, a gyökerek megmaradnak, a szokások, a hagyomány, az ünnepek mindig összehozzák a családot, bármekkora is legyen a távolság.
 
Egy gyermek szemszögéből ismerhetjük meg ezt a hihetetlen felbolydult családot. És ezt tudjuk, hogy a gyermek nézőpontja mindig kicsit (vagy nagyon!?) más, sokszor mérföldekkel közelebb van a valósághoz, mint ahogyan a felnőttek látják.
 
Végig vidám könyvként olvastam, aztán a végén, ahogy kezdett leülepedni bennem, elárasztott valami furcsa szomorúság, hiányérzet, az elmúlás feletti bánat (vagy öröm?).
 
Sok-sok olyan élményt hozott felszínre bennem, amiket magam is átéltem, és bár teljesen más hátterű családból származom, én is magyar ember vagyok, ugyanazokat az utcákat jártam, majdnem ugyanazokat a szokásokat tapasztaltam, ugyanazokat az ízeket éreztem.
 
Hétköznapi volt, olyan történésekkel, amelyek bármelyikünk családjával megtörténhettek volna, a titok talán az írói csoda belecsempészése.
 
Nagyon gyorsan olvasható, hiszen rövidke, tömör, és rendkívül élvezetes volt, minden szomorúsága ellenére is.

5/5

Park Kiadó, 2018
212 oldal
Erika
Vágytam egy jó kis izgi skandináv krimire. Régebben faltam őket, de az elmúlt években valahogy kimaradtak. Ezért is volt már elvonási tünetem. :D
 
Swanson regényére esett a választásom, amiről hamar ki is derült, hogy egy igen nyomasztó thrillerbe botlottam.

Kate Priddy, a fiatal lány egy óriási traumán van túl. Illetve még dehogy van túl, csak valahogy próbálkozik. Volt párjáról kiderül, hogy pszichopata és hajszál híjja, hogy nem hagyja ott a fogát a lány. Hátborzongató üldözések, mellkasszaggató félelem, de megússza.

Viszont megmarad a szorongás, pánikroham, mindenféle egyéb további rettegés, ami ezzel jár. Teljesen érthető módon.

Családja próbál neki segíteni, de Kate teljesen bezárkózik. Éppen ezért meglepő, amikor édesanyja felveti egy lakáscsere ötletét, amit unokatestvérével ejthetnének meg egy másik kontinensen. Mi magunk is rendkívül megdöbbenünk, hogy a lány ebbe belemegy. Mindenki abban reménykedik, hogy végre regenerálódik, elfelejtheti az egész borzalmat, ami az életét körülveszi.

Túl unalmas lenne, ha megérkezvén, nem éppen egy gyilkossági helyszínelésbe csöppenne, ráadásul épp az ő új lakásának szomszédságában. Ha ez nem lenne elég, a nyomok az unokatestvéréhez vezetnek.

Na most légy okos Domonkos, itt aztán lehet regenerálódni... :D

De még ez sem elég, egyre több gyanús, figyelmeztető, ijesztő dologra lesz figyelmes. Én mondjuk hanyatt homlok menekülnék, de Kate nem futamodik meg.

Természetesen megismerkedik pár emberrel, de körülöttük is minden furcsa, úgyhogy nem tudhatja, barátra lelt-e vagy ellenségre. Teljes bizonytalanság veszi körül. Talán az adja neki az erőt, hogy ezt muszáj végigcsinálni, mert egyébként sosem fog megküzdeni a szellemekkel, amelyek folyton körüllengik az életét.

Persze eddig sem szűkölködik a könyv izgalmakban, de a végére aztán beindul itt minden, mint valami atomrobbanás. De tényleg, azt sem tudja az ember, hová kapkodja a fejét, sokszor horrorisztikus elemekkel.

Hogy ebből Kate gyógyultan vagy még betegebben jön-e ki, olvassa el, aki kíváncsi rá! :D 
 
Tudom, hogy az irodalom határai tágak, de hát, szóval amikor épp megmenekülsz egy elmebeteg életveszélyes támadásából, utána oké, hogy terápiaként el kell kezdeni kimozdulgatni, de nem egy tök ismeretlen rokonhoz, teljesen idegen környezetbe, egy másik kontinensre megyek át. Talán egy picit kisebb falattal kezdem a terápiát. Na, izgi volt végül is, de ez nagyon bosszantott. Nagyon hülye volt ez a Kate! :D

3/5

General Press Kiadó, 2017
Fordította: Kiss Ádám
288 oldal
Erika
Annak idején, 7 éve, a Budapest romokban után elhatároztam, hogy sorra veszem Kondor Vilmos könyvet, de valahogy megint elsétáltunk egymás mellett. Sajnos.
 
Nagyon érdekes nyelvezettel, kifinomult humorral írta meg ezt a könyvet, izgalmas korrajzzal megspékelve.
 
Főszereplőnk Gyra Miklós, akinek egy levél kézhezvételétől kezdve űzötté válnak mindennapjai. Célja, hogy nevét tisztára mossa, családja becsületét megvédje, és egyáltalán, hogy kiderítse, valóban ez a neve?
 
Nemzőapja, Wargha István halála után kap egy levelet, amelyben feltárja, hogy bizony ő az igazi apa. Miklós erről mit sem tudott. Egyáltalán, a Wargha név sem mondott neki semmit, legalábbis nem családi vonatkozásban.
 
Annál inkább botránytól bűzös ez a név, hiszen a vádak szerint ez a Wargha elárulta a koronát, így a hazát is. Megváltoztatják a felszínre hozott, rejtett titkok a szabadságharc mibenlétét? Vagy ez csak Miklós neve, becsülete miatt fontos?
 
Történelmi oknyomozás indul. A fiatal, elszánt ügyvéd egyetlen kiindulópontja az elhunyt édesapa naplója. Ahogy egyre inkább kinyílik a szeme az információk alapján, úgy környékez meg egyre bátrabban bennfentes, nagyhatalmú embereket is. Akik persze inkább csak elhajtani akarják, senki nem szeretne a darázsfészekbe belenyúlni.
 
Szeretné megismerni ezt az embert jobban, ha már személyesen nem is ismerhette, de nem tudja ő maga sem, milyen hatásai lesznek a nyomozásnak.
 
Ahogy haladunk előre a történetben, és a napló meglétére is fény derül, egyre többen szeretnének rá lecsapni, magukénak tudni. Kisebbfajta krimi alakul ki.
 
Közben a korabeli, árvíz által sújtott Budapest mozgó életébe is betekinthetünk, ahol épp átadni készülnek a Margit-hidat, és bolond az, aki átadás előtt rámerészkedik. Ismerős utakon járunk, sőt, munkahelyem környezete (Kálvin tér) sokszorosan említve van, így még élénkebbek voltak a képek jártomban-keltemben a környéken.
 
A főhősbe én teljesen beleszerettem! :D A humorába, néhol kissé szerencsétlen teszetoszaságába, elszántságába.
 
Ez a könyv a Szent Korona-trilógia utolsó kötete. Bár nem olvastam az első kettőt, ez nem zavart a szórakozásban. Az élmény és a történet teljes képe miatt kézbe veszem azokat is.
 
Szót ejtenék a kiadásról is. Rendkívül igényes, szép könyv, öröm a kézben tartani minden szempontból!
 
4,5/5

Libri Kiadó, 2018
448 oldal
Erika
Kepes András számomra mindig a nyugalom szigetét képviselte. Legyen az riport, saját tévéműsor vagy akár egy könyv. Ha "találkozok" vele, megnyugszok, szusszanok egyet és élvezem nagyon, amit ad nekem.
 
A Tövispuszta már hosszú-hosszú ideje a bakancslistámon van, de valahogy mindig elmentünk egymás mellett. Érhetetlen! Többedik kiadása végre a kezembe került.
 
Az első világháború utáni évekbe, a tövispusztai nyomorba kalauzol minket, ez lesz végig a történetben a középpont, innen ki erre, ki arra vándorol, de ide valahogy mindig visszatér az utazó és a gondolat is.
 
Három család tagjai a főszereplők, a Veresék, a zsidó kereskedő Goldsteinék és Szentágostony báró családja. Különböző vallás, különböző vérmérséklet, különböző lehetőségek, de lakóhelyük, Tövispuszta akkor is közös bennük, és azt sosem tudják magukról lerázni.
 
Az érzelmek széles skáláján mozgunk végig. Hol a hasunkat fogjuk a nevetéstől, akár az öreg Veres igen emberes büszkeségéről olvasva, akár fia, Isti hülyeségein. Aztán mélyrepülés, ahol a holokausztig is eljutunk, és már a nevünkre sem emlékszünk. Hullámvasút, ahol jó lenne az egyensúly, de sokszor nehezen váltunk át. Gyanítom az akkoriak sem túl könnyen vették ezeket a változásokat. Élet és halál. Felváltva. Nem könnyű.
 
Nagyon éles, kritikus társadalomrajzot ír le Kepes András. Fáj, hasba szúr, mégis le kell nyelni. És hiába nem lehettem én még ott, mégis éles emlékként, élményként épült bele a gondolataimba, a zsigereimbe a regény.

Művelt, intelligens, nagyon szimpatikus, és írni is tud. Nem is akárhogyan!

5/5

Libri Kiadó, 2017
396 oldal
Erika
Sokat ígér a cím és a borító is. Eleve, ha a könyv szó, könyvesbolt pláne szerepel egy címben, akkor egy molynál már nyert ügye van a szerzőnek. :D
 
Párhuzamosan történnek események, eleinte igencsak lassan. A főszereplő Emilia, aki igen kalandosan jut el abba a könyvesboltba, amelyet Julius Nightingale alapított, nem mellesleg egyéb szálak is fűzödhetnek az illető férfihoz. De egyelőre nagyon sok a titok.
 
Ebbe a könyvesboltba (is) rengetegen járnak, és talán az egész történetnek ugyanúgy ők is fontos személyei, mint a főbb szereplők. Itt kiönthetik lelküket, megtalálhatják a nyugalmat, vagy akár a szerelmet.
 
A könyvesbolt olyan, mintha egy bölcs öregember lenne, megőrzi az emlékeket, titkokat a különféle kis eldugott polcokon, hogy megfelelő időben és helyen előadja őket.
 
Emilia amióta átvette apjától a könyvesbolt vezetését, sorra szerzi az újabb kapcsolatokat. Mivel betér ide mindenféle látogató, vegyessé és színessé válik a lány baráti társasága.
 
Mindenkinek megvan a maga baja, a saját megoldandó problémája, és ki így, ki úgy segít a másikon, miközben rengeteg alkohol folyik le a torkokon. :D
 
Aztán a végén kicsit begyorsulnak az események, a szálak összefutnak, és szerintem nem nagy meglepetés, hogy mindenki nagyon boldog! :D

A hangulat, a helyszín, a történet... minden adott volt. Nekem mégis túl tökéletes volt minden, túl habos, túl kiszámítható. Tengerpartra, nyári kis könnyed olvasmánynak ajánlom!

3,5/5

General Press Kiadó, 2017
Fordította: Ligeti Lujza
Eredeti cím: How to Find Love in a Bookshop
344 oldal
Erika
Ez egyszerűen fantasztikus volt. Amikor olvasok valakitől valami katarktikus könyvet, utána szkeptikus vagyok, hogy lehetséges-e überelni vagy legalábbis ugyanazt a szintet elérni. Itt most ez történt, hiszen a Hosszú az út is totál levett a lábamról.

A helyszín a Salt Lake City-i repülőtér, az időjárás borzalmas, óriási hóvihar miatt a legtöbb járatot törölték.

Dr. Ben Payne a sikeres orvos a másnap tartandó konferenciára igyekezne haza, Ashley Knox pedig az esküvőjére. Teljesen idegenek, és nem is sejtik, hogy nemsokára mindkettejük élete összefonódik, és minden megváltozik, átalakul.

Szerencséjükre egy idősebb pilótát sodor az útjukba a sors, aki felajánlja, hogy magánrepülőjén elviszi őket. Ez a szerencse relatív és igencsak forgandó, hiszen végig a történetben ide-oda csapódik a szerencsétlenség felé, és mindvégig nehéz eldönteni, hogy most az ő pártjukon áll-e vagy sem?

Szerencsésnek tartanák magukat, ha előre tudnák, hogy egy magasabb hegy tetején Grover szívrohamot kap és lezuhan a repülő? Nyilván nem! Velük pedig ez történik.

Ahogy filmeken is szoktuk látni, hosszú-hosszú percekig síri csönd, és ha latolgatni kéne a túlélők számák, valószínűleg mindenki a nullára voksolna.

Aztán szép lassan élesednek a képek, és jó hírként konstatáljuk, hogy mindkét utas + Grover utálatos kutyája él.

Örülhetnénk, de minek is? Többezer méter magasan, hóval fedett hegytetőn arra ébredni, hogy bár túléltek egy repülőgépszerencsétlenséget, most mégis mihez kezdenek? Milyen esélyekkel élhetik túl akár a következő perceket is?

Mindkettejüknek vannak sérülései, de Ashleyé súlyosabbak, ő képtelen járni.

Ben tapasztalt hegymászóként szinte azonnal elkezd logikusan gondolkodni, terveket kovácsolni. Feladni semmiképp nem fogja, ebben biztos.

Soknak tűnő idő elteltével muszáj elindulniuk, bár a lány járásképtelen. Ben összeeszkábál a repülőgép maradványaiból egy rögtönzött szánkóféleséget, azon kezdi el húzni a lányt. Közben pedig röpködnek a mínuszok.

Rettenetesen hosszú út áll előttük, és ahogy róják a kilométereket, egyre inkább megismerkednek egymással. Muszáj valahogy tartani egymásban a lelket, és hamar kiderül, hogy nemcsak a környezet, az időjárás elemeivel kell megküzdeniük, hanem saját életük traumáit is fel kell dolgozniuk.

Ashley elég rámenős, már amennyire a hordágyáról erre képes, és folyamatosan faggatja Bent a családjáról, feleségéről, akibe - még ha vannak is feszültségek - halálosan szerelmes. Gyönyörű szépen beszél a nőről, Ashley pedig csak ámul, hogy ilyen is létezik? Így is lehet imádni egy nőt? Ő a vőlegényétől még csak hasonló érzelmeket, gondoskodást sem kapott soha. Kénytelen ő is elgondolkodni, hogy vajon tényleg ő az igazi?

Emberfeletti küzdelem az egész történet az elemekkel, az érzelmekkel, a mélyen megbúvó fájdalmakkal. Ezek közül elég lenne csak egy is, az is sok lenne. Egymásnak, egymáson segítenek, miközben nem tudják, mit hoz a következő pillanat.

A legvégén pedig jön egy olyan csattanó, ami álmomban nem jutott volna eszembe. És így minden összeállt, megoldódott! 
 
Na most tudom, hogy ez nyálas lesz, de a szerző tényleg a lélek húrjait pengeti, de valami olyan érzékenységgel, hogy belesajdul teljesen az ember szíve. Ok, befejeztem! :D

A filmből mozifilm is készült, ha jól tudom, 2017-ben.



5/5

General Press Kiadó, 2017
Fordította: Szentesi Mária
Eredeti cím: The Mountain Between Us
310 oldal
Erika
Egy gyönyörű mesével írta most tele Ahern a lapokat. Ő is nagy kedvencem, bármilyen témához is nyúljon.
 
A természetben is megtalálható lantmadár volt az ihletője a történetnek. Ez a madár nem különösebben szép, inkább vicces, viszont a hangokat fantasztikusan tudja utánozni.
 
A főszereplő, Laura is innen kapja a nevét, mivel bármilyen hangot tökéletesen képes ő is visszaadni. Az ő története nem mindennapi. Igazából nem kívánt terhességből született, ráadásul létezését is titkolják. Semmilyen nyoma nincs az ő létének. Egy eldugott tanyának egy rejtett részén él, ahol bogyógyűjtéssel, egyéb kis segítséggel tartja fenn magát.
 
Úgy tűnik, számára ez a magányos élet kielégítő, nem vágyik többre. Viszont amikor egy forgatócsoport tűnik fel a színen, Solomont, a hangmérnököt meglátva, egy pillanat alatt, villámcsapásként csap le rá az érzés, hogy élete párjára lelt.
 
A varázslat kölcsönös, a férfi is megbabonázva bámulja a nőt, és innentől mindkettejük élete gyökeresen megváltozik.
 
Az egész forgatócsoport úgy gondolja, hogy Laurával nagyot lehet durrantani a médiában, sikerük kulcsa a lányban van. Egyből stratégiai tervet készítenek, milyen filmet is készítsenek a lány különleges életéről.
 
Azt gondoltam, hogy ezt a társadalomtól teljesen elzárt lényt lehetetlen, hogy ki tudják mozdítani ebből a biztonságos, szűk kis környezetéből. De tévedtem! Laura is a lehetőséget látja abban, hogy kipróbáljon sok-sok dolgot a világban, amiből eddig kimaradt. Van bepótolnivalója.
 
Eleinte a tévések csapata segíti őt, de egy idő után felfelé ívelő karrierjéből kiszorul ez a kicsi, gondoskodó csoport. Ahogy halad előre, felfelé a siker útján, úgy süllyed egyre lejjebb a lelke, az örömöt már alig-alig látja az életben.
 
De vajon marad ereje ebben a hajtásban az embernek arra, hogy kimozduljon, és visszatérjen a gyökerekhez, ahol még minden békés volt? Főként, ha ez az ember nincs felvértezve a valóságshow-k gyötrelmes világában működő borzalmak ellen?
 
Sok, közhelynek tűnő igazságot tartalmaz a történet. A mostani évtizedekben rendkívül közkedvelt valóságshow-k világába láthatunk bele, és ismét rá kell jönnünk, hogy a pénz, siker, csillogás semmit nem tud adni, ha kivész a lélek mögüle. Anélkül semmire sem jutunk. De egyébként is sanszos, hogy ez a világ tönkreteszi az abban részt vevőket.
 
Az sem utolsó dolog, hogy megismertem a természetben élő lantmadarat. Nagy madárrajongók lévén, erről az egyedről még nem hallottam. Csodás kis állat! :D
 
Van több olyan könyve Ahernnek, amik jobban tetszettek, úgyhogy ez csak a viszonyítás miatt kapott 4-est.

4/5 
Athenaeum Kiadó, 2018

Fordította: Balassa Eszter
Eredeti cím: Lyrebird
407 oldal
Erika
De jó volt, hogy nem kellett sokat várni egy újabb Picoult könyvre. Ahogy a kezembe került, félre is dobtam az aktuális olvasmányt, egy percet sem akartam várni. :-)

A téma most nem volt olyan nagy újdonság, mivel az előző könyve, A tizedik kör is e körül a téma körül forog. A szexuális erőszakot tovább boncolgatja, nyilván picit más aspektusból.

Jack az új élet reményében érkezik Salem Fallsba. Nemrég szabadult a börtönből, ahová szexuális erőszak miatt zárták be több hónapra.

Ugye a Picoult írásait ismerők nem feltétlenül dőlnek be a szimpátiának, sem annak, hogy a főszereplő váltig állítja, teljesen ártatlanul ítélték el.

Itt is ez a helyzet, hiszen Jack az első pillanattól kezdve jókora rokonszenvet ébreszt bennünk, és az ő szemszögéből tudhatjuk azt is, hogy semmiféle erőszakot nem követett el, alaptalanul vádolták meg, majd csukták le.

Ezt igazolja az is, hogy nem sunyiskodik, egyből jelentkezik a helyi rendőrségen, hiszen kötelessége ott megjelenni.

Hamar híre megy a kisvárosban, hogy ki és milyen múlttal érkezett közéjük, és hát milyenek az emberek, egyből ítélkezni kezdenek, szó sem lehet róla, hogy befogadják. Az apák hét lakat alatt őrzik lányaikat, kijárási tilalom lép életbe.

Mindennapos küzdelem kezdődik Jack számára, illetve folytatódik, mert egyre inkább megismerhetjük a korábbi vádak körülményeit is, és hát az elmúlt időszak nem a nyugalomról szólt.

Ő mindent megtesz, esélye lenne egy normális szerelmi élet kialakulására is, de egyre inkább, a végletekig elharapóznak az indulatok.

És akkor bekövetkezik, ami már az első sorok óta ott van a levegőben, szinte pattanásig feszülnek az idegek attól, hogy mikor történik meg.

Salem Fallsban megerőszakolnak egy fiatal lányt. Az áldozat és a többi tanú elmondása alapján Jack az elkövető.

Kezdhetjük rágni a körmünket, a szokásos Jodis okfejtések, ellenvélemények, különböző álláspontok.

Én mindvégig Jack mellett álltam, de résen voltam, mert tudom, hogy Jodi mindig tartogat valami meglepetést a végére (is), ami aztán totál átforgat mindent, és addig elképzelni sem tudtuk azt a verziót.

Szép kis gyűjteményem van már a könyveiből, és nagyon remélem, hogy ez még mindig gyarapodni fog a jövőben.

5/5

Athenaeum Kiadó, 2018
Fordította: Babits Péter
Eredeti cím: Salem Falls
496 oldal
Erika
O'Ferrelltől ezt olvastam legutóbb, és ott sem csalódtam. Ahogy most sem!

Fantasztikus családregény egy ír családról, akik küzdenek a hőhullámmal az 1976-os londoni hőségben. Teljesen átlagos emberek, hétköznapok, mégis egyből beleveszünk az első oldalak után.

Tehát belecsöppenünk ennek az átlagosnak tűnő családnak az életébe, ahol tulajdonképpen nem történik semmi extra. Mindenkinek megvan a maga kis titka, mindennapos, unalmas, kevésbé unalmas történései, de ennyi.

Amikor azonban Robert, a családfő minden előzmény nélkül eltűnik, a család kénytelen feladni egy időre a saját kis megszokott életét, egybegyűlni, és akciótervet készíteni, hogyan találják meg a férfit.

Tehát a testvérek ismét összejönnek a hajdani családi fészekben, és kezdetét veszi a múlt boncolása, sérelmek mélyről való elbányászása. Hárman vannak, mindhárman teljesen különböző karakterek. 

Michael Francis házassága romokban hever, maga sem tudja, mit hoz számára a jövő. Monicának sem fenékig tejfel az élete. Férjével és nevelt gyermekeivel nehezen találja meg a hangot, valamiféle mártírként, kívülállóként tengeti napjait abban a "családban". Boldognak semmiképp nem nevezhető ő sem. És a harmadik, legkisebb lánytestvér, Aoife, a család feketebáránya, aki születésétől fogva megbontotta a harmóniát a családban, na hát nála is lenne mit rendbe hozni. Bár talán még ő a legfelszabadultabb, legmegnyugtatóbb jellem az egész bagázsban. Hiába megy ellene minden elvárásnak, mégis szimpatikus, hogy kitart ezek mellett. Nem mellesleg magas intelligenciája ellenére majdhogynem analfabéta.

Természetesen a fő cél, megtalálni Robertet, de itt sokkal fontosabb dolgok is történnek. O'Ferrell szép lassan bontogatja le a héjakat a szereplők karakteréről, egyre mélyebbre ásunk a jellemek tekintetében. És ezt nagyon érdekesen, izgalmasan csinálja!

Nagyon-nagyon tudtam szeretni Michael Francis-t és Aoife-t is, és nagyon tudtam utálni Monicát. Nagyon kifinomultan irányítja az érzelmeket, a szálakat, nem is sejtjük, milyen folyamatok zajlanak, csak a végeredménynél kapkodjuk a fejünket.

Olyan az egész, mint egy jó kis terápia, a szereplőknek és nekünk is. Szépen vezet rá mindenkit arra, hogy a jelen tökéletes letükröződése a múltnak. Éppen ezért is fontos, hogy feltárják a múltat. Mindegyikük, mert mindenkinél akadnak elvarratlan szálak. És a végére szép lassan összeáll az összes mozaikdarabka.

Nagy könnyedséggel, olvasmányosan ír, legyen az humor vagy mélyszántású történet. Árad könyveiből a profizmus és az írás szeretete.

5/5

GABO, 2018
Fordította: Komló Zoltán
Eredeti cím: Instructions for a Heathwave
400 oldal

Erika
Hűha! Egyelőre sokkhatás alatt állok. Nem tudom, hogy anyaként el kellett-e olvasnom ezt a könyvet, mert az egyébként is meglévő paráim csak felerősödtek, megsokasodtak.

Nem tudom, mi az egészséges féltés. Szerintem olyan nincs is. Ahogy megszületik egy gyermek, onnantól kezdve akarva akaratlanul az ember agyában cikáznak hülye gondolatok afelől, hogy mik történhetnek meg a gyermekével. De nyilván nem élhetjük ennek a fényében a mindennapjainkat. Valahogy bízni kell a legjobban!

Sajnos a téma jó pár éve eléggé aktuális, főként az Egyesület Államokat értve ez alatt. Úgy tűnik, hogy az iskolai lövöldözés már velejárója a mindennapoknak. A megelőzés érdekében tett erőfeszítések úgy tűnik, nem elegendőek. És a megelőzésen nem is feltétlenül azt értem, hogy időben észrevegyék az iskolába fegyverrel érkező diákokat, hanem a jóval előtte történt dolgokra gondolok. Úgy mint családi háttér, szülői gondoskodás, biztonságos otthon. Mert talán minden innen indul ki.

Zach Taylor élete egy pillanat alatt megváltozik, amikor egy ámokfutó az ő iskolájukban kezd el lövöldözni. Bár túléli, élete innentől kezdve teljes fordulatot vesz. Kinek ne venne???

Tizenkilenc áldozata van a lövöldözőnek, és ezeknek az áldozatoknak a családja mind-mind összeroppan, az élet kilátástalanná válik. Hogyan lehet ezt túlélni a túlélőknek, a hozzátartozóknak.

Zach családja is érintett a tragédiában, de ez a kisfiú - hiába, hogy ő is átélte az egész borzalmat - egyszerűen nem érti a helyzetet, nem fogja fel, hogy mennyiben érinti a családját a veszteség. Csak azt látja, hogy anya eszét vesztette, apja fásult, senki sem foglalkozik vele, bárhogy próbálja magára vonni a figyelmet. Eleinte még úgy gondolja, hogy ez az egész a javukra válhat, hiszen a tragédia előtt folyamatos veszekedés volt otthon, neki sem hagytak békét, viszont most itt az ideje, hogy minden helyreálljon. Pedig dehogy!

Apránként, lassacskán ébred rá a maga kis világában, hogy itt nagy baj lehet. Ő a maga kis fantasztikus módján próbálja feldolgozni a helyzetet. Különböző színű lapokat ragasztgat az új búvóhelyén a falra, ezek fejezik ki az egyes érzelmeket, amiket átél. Egyenként, különválasztva próbálja őket értelmezni, megérteni.

Ez a kisfiú hihetetlen édes és okos. A szívem szorult el, ahogy próbálja felhívni magára a szülei figyelmét, de mint a falra hányt borsó. Teljesen érthető ez az állapot a szülőknél is, mégis a szívem szakadt meg, olyan kedvesen próbál közeledni, végül pedig mindig egyedül marad a feldolgozatlan gondolatokkal.

Saját kis módszertant dolgoz ki arra, hogy helyrehozza a helyrehozhatatlant. Ez a hétéves kisfiú az, aki sajátos terápiát alkalmaz a családján, és ha ezekre a kezdeményezésekre nincsen a körülményekhez képest pozitív válasz, akkor megette a fene. :(

Az a legszörnyűbb az egészben, hogy ez bármelyik nap megtörténhet bárkivel. Isten óvja az érintetteket! De ezzel foglalkozni muszáj! Valós jelenség, semmi túlzó nem volt a történetben, épp ezért is rázott meg nagyon.

5/5

Athenaeum Kiadó, 2018
Fordította: Tábori Zoltán
Eredeti cím: Only Child
352 oldal


Erika

Juhujjjj! Egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert vége a Williams kiadványoknak. Azért is sír, mert a nagy kedvenceim polca már dugig van, és hova teszem ezt? A nevetés pedig azért, mert ismét egy csodát olvastam.
 
Will Andrews nem kevesebbet ad fel, mint a legnagyobb kényelmet, amit akkor ott, abban az időben, az 1800-as évek végéhez közeledve átélhet. A Harvardon harmadéves, az egész élet előtte áll, tele lehetőségekkel. Lehet belőle bármi.
 
Ez az elsőre nem is annyira tökösnek tűnő kölyök gondol egyet, ott hagyja az egyetemet, hogy felfedezze a Vadnyugat rejtelmeit, izgalmait. Innentől már nagyot nő a szemünkben, hiszen ennek töredékéért sem adná fel legtöbbünk a karosszék nyugalmát.
 
Butcher's Crossingba, az egy tekintettel átfogható, kicsinyke városba érkezik, ahol felkeres egy helyi bölénybőr kereskedőt. A pénzéhes üzletembernek felcsillan a szeme, hogy végre akad egy segítőtársa, aki átveszi tőle a könyvelési feladatokat. Hamar kiábrándítja Will, aki közli, hogy eszében sincs asztal mellé, papírok fölé ülni, ő bizony bölényvadászokat szeretne kísérni útjukon, hogy belekóstoljon ebbe a világba.
 
Megismerkedik egy helyi vadásszal, aki mesél neki egy területről magasan fenn a hegyekben, amit csak ő ismer, és hihetetlen méretű bölénycsordákat lehet ott találni. Látva városi, sima tenyerét, naiv tekintetét, próbálják eltántorítani a terveitől a fiút, de hiába. Sőt, még örökségének egy jórészét is felajánlja a vadásznak, hogy szerezzen be minden szükséges felszerelést a több hetes vándorláshoz a kíméletlen tájakon.
 
Elérkezik a nap, útnak indulnak, és a naptól cserzett bőrű, sokat próbált vadászok is kezdik elismerni a fiú kitartását, erejét. Az út viszontagságait a coloradói hegyekbe nem tudták kellőképpen sötéten lefesteni a vadászok. Minden elképzelhetőt felülmúl, amikor a szomjúságtól feldagadt nyelvvel, bódultan ülnek a lovon, azt sem érzékelve, élnek-e vagy holtak már?
 
Hogy a végén megéri-e a fiúnak, valóra váltak-e az álmai, beteljesültek-e a kalandra, szabadságra irányuló vágyai, talán ezt ő maga sem tudja. Vajon utólag mit tanácsolnánk neki? Induljon vagy inkább menjen vissza a padsorok közé!? Mi magunk sem tudjuk.
 
Williams a szokásos letisztult, tűpontos mondataival ismét rákényszerített, hogy feláldozva egy éjszakám nagyobb részét (többre nem volt szükség) faljam a sorokat.
 
Kritikákban azt olvastam, ez Williams leggyengébb könyve. Lehet, hogy az elvakultságom homályosított el, mert én ugyanolyan tökéletesnek láttam, mint a másik kettőt. Sajnálom, hogy nem tevékenykedett sokkal, de sokkal többet!

5/5***

Park Könyvkiadó, 2018
Fordította: Gy. Horváth László
364 oldal
Erika
A Brooklyn után nagyon vártam ezt a könyvet, ott teljesen elvarázsolt Tóibín. A csoda itt is megvolt, csak kicsit sötétebb szemüveget adott ránk. :D
 
Nora Webster. Olyan szép név. A története már nem annyira.

Nora fiatalon megözvegyül, egyedül marad gyermekeivel. Szerető, szép család voltak, de innentől elveszti a talajt lába alól. Látszólag csinálja a dolgokat tovább, de érezhető, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem.

Ő maga is úgy gondolja, ha elmegy fodrászhoz, kísérletezik új frizurákkal, még ha ezek nevetségesre is sikerednek, minden rendben van, minden rendben lesz.

Belép a zene is az életébe, ami végül is mindig ott volt, de most kiteljesedhet végre ez a dolog is az életében. Kapcsolatokat épít, közösségekbe jár, és közben a rokonok aggódnak. Mi, olvasók is. Nem hiába. Hiszen a sok program ideje alatt a gyermekei ki tudja merre, mit csinálnak, kivel vannak?

A gyerekeknek minden eddiginél nagyobb szükségük lenne anyjukra, de kénytelenek beérni a rokonokkal vagy egymással. Próbálják ők is túlélni a helyzetet, anyjuk állapotát, és nyilván őket is érinti a gyász, azzal is kéne kezdeni valamit.

Gyermekei időnkénti jelenléte ellenére egy végtelenül magányos asszonyról van szó, aki minden kis szalmaszálba próbál belekapaszkodni, hogy ne merüljön teljesen alá. De nem biztos, hogy nem késett-e már el!?

Én nagyon sajnáltam őt is, a gyerekeket is. Szeretetből nincs hiány, végtelen a ragaszkodás, még ha a jelek mást is mutatnak.

Lehet itt arról vitatkozni, hogy vajon a gyász teszi-e ezt a nőt olyanná, amilyen, vagy pedig a teljes közönyösség jellemzi minden és mindenki iránt. Ez a legszörnyűbb módon a gyerekek felé csapódik le. Tulajdonképpen a szél és az eső neveli őket, Norának nem sok hatása van a dolgokra. Azt viszont nem tudhatjuk, egy haláleset milyen módon, hogyan ráz meg egy érintettet. Mindenképp fura, de ugye az dobja az első követ...

5/5

Park Könyvkiadó, 2018
Fordította: Kada Júlia
396 oldal