Erika
Ó, az én kis lökött öregem és a simlis haverja visszatért. Ezzel újból sok-sok cikis helyzetet okozva nekem a járműveken (visítva röhögés visszatartása).

Sok fajta irodalmi stílust szeretek, mondhatni majdnem mindenevő vagyok, de az egyik kedvenceim a jól megírt abszurd humorú történetek. Lehet, hogy az ennek az oka, hogy én is irtózatos hülyeségeket vagyok képes gyerekkorom óta kitalálni, fantáziám végtelen.

Szóval Jonasson az egyik legszórakoztatóbb író a számomra, és remélem, hogy nagyon termékeny lesz a jövőben is.

Tulajdonképpen folytatódik ott a történet, ahol befejeződött az előző rész. A két jóbarát, Allan és Julius a sok-sok milliót költi épp egy trópusi nyaralóhelyen. Jó dolgukban nem tudják, mit tegyenek, de a kalandok természetesen most is megtalálják őket.

Nyilván a nem túl visszafogott életmódjuknak köszönhetően is, nagyon hamar elfogy a pénzük, úgyhogy a luxusszállodában is kénytelenek idétlenebbnél idétlenebb kifogásokat találni, ami miatt késlekednek tartozásuk kifizetésével.

Születésnapi ajándékként felülnek egy léghajóra, ami ismét egy nonszensz ok miatt elszabadul, természetesen csupán kettejükkel a fedélzeten. Miután kifogyott a hajtógáz, a tengeren kényszerleszállást hajtanak végre, ahol naná, hogy egy észak-koreai hajó veszi fel őket. És hogy az abszurd legyen még abszurdabb, a hajó atomfegyver előállítására alkalmas hasadóanyagot szállít, nyilván nem legálisan.

Mikor kikötnek, hamarosan rádöbbennek, hogy egyenesen Kim Dzsongunnal lesz találkozójuk. És itt is egyértelmű, hogy a hasadóanyag immáron az ő "tulajdonukban" van. Ezzel az aktatáskával császkálnak mindenfele, és erről környezetük mit sem sejt. Alkudoznak, üzleteket próbálnak kötni, lényeg a lényeg, hogyan tudnának még több pénzt szerezni, pótolva hülyeségeik költségeit.

Hogy ebből a helyzetből hogy jutnak el a koporsókészítésig és a jövendőmondásig, hát tessék elolvasni, nem férne ide a sok hülyeség! :D

Fergeteges találkozásokra kerül sor nagyhatalmi vezetőkkel. Kezdve Kim Dzsonguntól Merkelen keresztül, egészen Trumpig, az aktuális világpolitikai helyzetet kicsit sem kihagyva.

Hogy lehet ennyi marhaságot egy könyvbe töményen beleírni? Nagyon bírom, és mint ahogy az elején is írtam, engem az ilyen jellegű írások nagyon tudnak szórakoztatni. Igazi kikapcsolódás!

4/5

Athenaeum Kiadó, 2018
Fordította: Kúnos László
Eredeti cím:
Erika
Gyönyörű szép, megrázó történet az ember határainak feszegetéséről, bátorságról, hősiességről.
 
Teljességgel le tudok döbbeni, hogy mire képes az ember, ha a helyzet úgy kívánja. Főként amikor nem "véletlenül" sodródik bele egy veszélyes helyzetbe, hanem egyértelműen tisztában van azzal, hogy milyen kockázatos feladatot vállal.
 
Így történt ez azokkal a matrózokkal is, akik az 1914-es brit Birodalmi Transzantarktisz-expedíció tagjaiként jelentkeznek Ernest Shackleton Endurance nevű hajójára. Nagyon sok tényező játszik közre. Az út eleve veszélyes, ha ma vágnának neki, akkor is. De tekintve az akkori technikai lehetőségeket, még inkább eltátjuk a szánkat.
 
Bár az újságíró nem volt jelen ezen az "utazáson", naplóbejegyzésekből, feljegyzésekből, egyéb iratokból hozta létre ezt a kötetet. Lehetne ez nagyon unalmas is, de távol álljon tőle. Rendkívül izgalmas, olvasmányos, sokszor már túlságosan is érzékletes volt a leírás. Tökéletesen éreztem a fagyási fájdalmakat, az éhséget, a kiszolgáltatottságot, a reménytelenséget.
 
Egy lelkesedéssel teli legénység vág neki a nagyrészt ismeretlen kontinens, az Antarktisz felfedezésének. Ezeknek az embereknek álmukban nem fordul meg a fejükben, micsoda megpróbáltatások várnak rájuk. Kíváncsi lennék, ha a töredékét látták volna előre, bátorságuk vajon kitartott-e volna?
 
Én körülbelül a könyv egyharmadánál tudatosítottam magamban, hogy itt nem 1 hónapnyi kínszenvedésről volt szó, hanem 2 ÉV!!!-ről. Ennyi ideig viselte ez a legénység a minden napos stresszt és a folyamatos nélkülözést.
 
Több tagja is a legénységnek magas szakmai tudásról, hozzáértésről tett tanubizonyságot, de Shackleton vezetői képességei nélkül, úgy gondolom, ezek mit sem értek volna. Nemcsak feladatokat osztott ki fantasztikus ráérzéssel, de tökéletes pszichológiai támaszként is jelen volt mindvégig, ami nélkül nem tértek volna haza ezek a srácok. A leírások alapján egy percre sem eresztett le ez az ember. Példaértékű, követendő vezető, és egyértelműen az egész legénység elismerte az ezek által az ismérvek által kivívott tekintélyét.
 
Meg lehet őrizni az épelméjűséget, a hitet, az életet magát egy ilyen út során? Én tényleg csodálattal adózom minden ilyesfajta teljesítmény előtt. Azt gondolom, hogy piszlicsáré ügyeken való hisztiknél néha elgondolkodhatnánk, mi férhet még bele a tűrőképességünkbe? De aztán rájövök, hogy nyilván nem minden nap kell egy sarkvidéki felfedező úthoz viszonyítanom a saját életemet. :D
 
Le a kalappal a legénység előtt!

4/5

Park Kiadó, 2018
Fordította: Ambrose Montanus, Láng Zsuzsa Angéla
Eredeti cím: Endurance
342 oldal
Erika
Hú, ez kegyetlenül odavágott a falhoz!
 
Iszonyatos depresszióval átszőtt, fantasztikusan megírt történet egy házaspárról. Maga az alapsztori sajnos megszokott. Férfi becsajozik, otthagyja a családot. Aztán visszatér.
 
Ennyi az alap, de ennél sokkal többről szól, mint ahogy a való életben is. Ez sosem egyszerű. Hol és mikor van helye a szeretetnek, a megbocsátásnak, a haragnak, a megnyugvásnak? Ha egyáltalán a megnyugvás létrejön... Mert attól, hogy visszamegy a férj, semmi sem oldódik meg. Sőt!
 
Egyszerűen szimpatikus szereplőt én ebben a történetben nem találtam, de ha választani kell, akkor inkább a férj mellett tenném le a voksot. A károgó feleség sokkal jobban idegesített, pedig alapvetően az otthagyott mellett állnék ki.
 
A létező összes sérelem kitör az elhagyás után, de a visszatérés után sem csitulnak az indulatok, akkor talán még gyilkosabbakká is válnak. Döbbenet volt átélni, hogy képtelenek nyugodni, képtelenek békét teremteni magukban, a környezetükben.
 
És feltétlenül felmerül a kérdés, hogy meg kell-e javítani vagy engedjük el a fenébe. Mindenki jobban jár!
 
Érdekes volt az összes szereplő szemszögéből végigkísérni a történteket. Nyilván így picit jobban kikristályosodott a kép, és esélyt adott arra, hogy megértőbb legyek.
 
A cím hihetetlenül találó. Ezeket a lelki, kapcsolati hurkokat érdemes elkerülni, ha pedig már ránk gabalyodott, ne fűzzünk rá még több csomót!!!

4,5/5

Park Kiadó, 2018
Fordította: Barna Imre
Eredeti cím: Lacci
204 oldal
Erika
Nagyon viccesnek találom a könyv eredeztetését. Erről Vámos Miklós a fülszövegben ír. Miszerint Őt úton-útfélen megállítják, mivel a kisugárzása arra ösztönzi az embereket, hogy kisírják bánatukat a vállán. Amúgy ez tényleg így van. Ha nem lenne elég, hogy így érzi az ember az írásai által, én többször is láttam személyesen, hiszen valószínűleg ugyanabban a régióban élünk, és ez az életben is elég nyilvánvaló. De az is, hogy hat lóval sem tudnának odavonszolni saját gátlásaim miatt, meg az érintett személy tiszteletben tartása miatt is. :D Maradunk a nyomtatott betűknél - kapcsolat terén!
 
Tehát a két Iván, Ivcsi, Ivánka, Ivi története innen ered. Nagy Iván (hajdanán Najn Iván) és Kispéter Iván elhatározzák, hogy egy vállalkozás keretein belül párkapcsolati mediátorként fognak működni.
 
Hááát... :D Nem is tudom még egyelőre hová tenni őket!? Két, már kiöregedőben lévő férfiember - akiknek a kapcsolatáról sokszor egy házasság jutott eszembe - élik a kis életüket, mindkettejükkel történik mindenféle, de valahogy mégis mindig egymás mellett haladnak, össze-összeér a történetük folyamatosan, szorosan. Furák ők, mégis szerethetőek, sokszor sajnálatot kiváltóak.
 
Szeretnének ők még írni forgatókönyvet is egy zenés filmhez, aminek a fő témája Beethoven munkássága, de a két hőn áhított fiatal nőt is meg kell szerezni, meg kell tartani valahogy, ehhez bulikba járni, a fiatalság látszatát kelteni.
 
Sokat elmélkednek az életről, de irányítani nem nagyon tudják. Inkább őket irányítják a körülmények, a nők.
 
A kilenc év története Beethoven kilenc szimfóniáján alapul. Sok-sok év tele bánattal, örömmel, szerelemmel 400 oldalba besűrítve.
 
4/5

Athenaeum Kiadó, 2018
400 oldal
Erika
Szégyen, de soha nem szerettem sem a történelmet, sem a földrajzot kis- és középiskolás koromban. Az utóbbi pár évben viszont változás történt. Egyrészt, ahogy gyermekemmel együtt tanulom mindkettőt, másrészt olyan könyvek is a kezembe kerültek, amelyek élvezetessé tették a tanulmányozásukat, ezek mind megváltoztatták, felkeltették az érdeklődésemet.
 
Ez a könyv is olyan, hogy amint a kezembe fogtam, tudtam, hogy jó barátságban leszünk, és tovább segít majd a világpolitika alakulásának megértésében, akár egész sok évszázadra visszatekintve is. Olvasmányos, érdekes, nem részrehajló, tárgyilagos, egy pillanatig sem unatkoztam, ami pedig mindig is jellemző volt gyermekkoromtól kezdve, ha földrajzról vagy történelemről volt szó. Valóban sok múlik a tanáron... is!
 
Ahogy a szerző a bevezetőben elmondja, a geopolitikai minden országot érint a földön, ám ebben a könyvben, a terjedelem miatt jelen esetben "csak" tíz térséget mutat be tíz térkép segítségével.
 
A földrajzi adottságokat részletesen elemzi, továbbá azok hogyan alakítottak egyes nemzetközi kapcsolatokat, sokszor olyanokat, amelyek az egész világpolitikára rányomták bélyegüket.
 
Az ember (főként Európában) hajlamos a kis szűk keretei közül kikukucskálni a NAGY világra, de azt gondolom, hogy nehéz globálisan, szubjektíven értelmezni a politikai történéseket. Földrajzi tekintetben persze ott vannak a térképek, de hihetetlen gyorsan változnak a határok, egyes országok geológiai jellemzői.
 
Tim Marshall objektíven nyújt szinte teljes, de mindenképpen a legfontosabb történésekről képet, hogy azt is lássuk, ami egyébként homályban van.
 
Régiónként sorra veszi mind történelmi, mind geológiai szempontból a fontos eseményeket, és érthető módon, összefőzve teszi elénk azt, emészthető formában.
 
Mindent összevetve, legyen bármilyen fantasztikus katonai, fegyverkezési stratégiája, technológiai háttere egy adott országnak, a rengeteg évszázad alatt kialakult földrajzi viszonyokat, akár szélsőséges éghajlati sajátosságokat egyszerűen nem lesznek képes megváltoztatni.
 
A könyv közérthető, szórakoztató, és egyértelműen ösztönöz, hogy még inkább érdeklődjek az engem és gyermekeimet is érintő, körülvevő folyamatok iránt. Hihetetlenül jó érzés volt, amikor egy-egy sokszor hallott, de számomra a megfelelő ismeret híján értelmezhetetlen történelmi esemény említése kapcsán felcsillant a szemem, megvilágosodtam.
 
Nagyon remélem, hogy lesz még folytatás!!!
 
5/5

Park, 2018
Fordította: Makovecz Benjamin
Eredeti cím: Prisoners of Geography
348 oldal
Erika
Szokatlan volt, hogy nem kell ismét hosszan várakozni egy újabb Jodi regényre. :) Boldog voltam nagyon!
 
Első nekifutásra úgy tűnik, az alaptörténet akörül forog, hogy abortuszpártiak, illetve -ellenesek vagyunk-e!? De úgy gondolom, ebben a történetben ez másodlagos kérdés volt. Nem mintha ne lenne égetően fontos és mindig is aktuális világszintű társadalmi probléma, de talán alapvetően mindenki tudja magáról, merre húzza a szíve, értékrendje.
 
Érdekes volt szembesülni azzal, hogy mégsem ez volt a fókuszban, hanem sokkal inkább az egyéni, illetve családi drámák. Rokonok, ismerősök, kollégák kapcsolata van szétszedve atomjaira, amelyet sokszor nem is érintett az abortusz kérdése.
 
Sokszereplős a történet, emiatt bőven van min rágódnunk, hiszen egy-egy életbe is olyan sok tragédia, feldolgozni való esemény fér bele, ami elég is lenne, de itt a tragikus esemény kapcsán beleláthatunk mindegyikőjükébe.
 
Nem árulok el titkot, hiszen a fülszöveg is tartalmazza, hogy a tragikus esemény egy terrortámadás. Egy középkorú férfi fegyverrel, feldúltan ront be egy abortuszklinikára Mississippi államban. Többen tartózkodnak az épületben, többek épp abortuszra készülődve, de van aki épp túlvan rajta.
 
Az abortuszellenes háborgókat már nagyjából megszokták, szinte együtt élnek velük, hiszen minden egyes nap az épület előtt tüntetnek, különböző módokon fejezik ki nemtetszésüket. A beavatkozásra érkezőket inzultálják, többféle módon próbálják meggyőzni őket, hogy álljanak el tervüktől, tartsák meg magzatukat.
 
Ez a fegyveres támadás nyilván teljesen más kategória, és sajnos a való életben is nap mint nap hallunk már hasonló helyzetről.
 
A rendőrség, a terrorelhárítás óriási erőkkel érkezik a helyszínre, köztük Hugh McElroy, a túsztárgyaló is. Azt abban a pillanatban még nem tudja, hogy lánya és nővére is bent tartózkodik a klinikán, azt meg pláne nem, hogy mi okból.
 
Ahogy megismerjük a pánikhangulatú kiinduló helyzetet, innen haladunk visszafelé óráról órára az időben. Szép lassan összeáll a kép, ki miért, hogyan került oda, milyen élethelyzetben érte ez a támadás, van-e kiút, van-e remény!?
 
A szereplők összetétele nagyon sokrétű, sok színű, és még csak nem is feltétlenül az abortusz vagy annak ellenzése köti össze őket. A szívünkhöz nőnek (vagy nem...), és ökölbe szorított kézzel szorítunk, hogy túléljék. Nem elsősorban a támadásra gondolok, bár az is feltétele nyilván!
 
Az én álláspontom, véleményem az abortusszal kapcsolatban megingathatatlanul egy oldalon áll, ezen semmiféle meggyőző erő nem tudna változtatni. De ahogy az elején említettem, ez itt most úgy érzem, nem is volt cél, ezen agyalni szinte végig nem is jutott eszembe.
 
Picoult nem lankad, évről évre tartja a nagyon magas színvonalat, igényességet, és hihetetlen nagy háttérmunkáról tesz tanúbizonyságot.

5/5

Athenaeum Kiadó, 2018
Fordította: Goitein Veronika
Eredeti cím: A Spark of Light
368 oldal
Erika
A történet főszereplője a 12 éves Ebo, aki egy nigeri kisfiú. Családja szétszakadt, teljesen egyedül marad. Nem egy elveszett gyerek, így elhatározza, hogy megkeresi testvéreit. Ehhez azonban nagyon nehéz utat kell megtennie. Át kell kelnie a sivatagon, egy lélekvesztőn pedig Olaszországig eljutnia.
 
Az nyilván egyértelmű már az elején, hogy nem lesz egyszerű, de a bátorsága, hite szívet melengető, erőt adó.
 
Megpróbáltatásai még nagyobb erővel vértezik fel, semmilyen akadály nem tántoríthatja el, még embercsempészek sem vehetik el a kedvét céljai elérésében.
 
Ebo karaktere egy csodálatos személyt rejt. Sok felnőtt is példát vehetne róla. Nem fél semmitől és sosem adja fel.
 
Azt gondolom, hogy a kamasz gyermekek kezébe oda kéne adni mindenhol, de talán még előbb is el lehetne kezdeni. Jót tenne nekik az elfogadásban, empátia magasabb fokú kialakulásában, vagy ha az még nincs, akkor létrejöttében. :-) Ebben az esetben tökéletes választás volt képregény formájában az olvasók elé tárni ezt a történetet. Gyermekek esetében kifejezetten inspirálónak, képzelőerő fejlesztő dolognak tartom.
 
Egyedüli gondom a színekkel volt, illetve azok hiányával. Nekem nagyon nyomasztó, sötét volt az egész külcsín, de ez legyen a legnagyobb gond vele. Amúgy sokat rejt magában!

Aki szeretné megvásárolni a könyvet, a kiadó honlapján megteheti!

Centrál Médiacsoport, 2018
Illusztrálta: Giovanni Rigano
144 oldal
Erika
Tóth Krisztina neve vonzott ehhez a könyvhöz. Nagyon szeretem a felnőtteknek szóló könyveit, és nagyon kíváncsi voltam, mit rejthetnek a gyermekkönyvei? És hát a borító is nagyon cuki, engem ilyesfajta dolgokkal is azonnal le lehet venni a lábamról.
 
Ezen a 64 oldalon nagyon édes illusztrációkat találhatunk, kedves kis versekkel megtoldva.
 
Murci kandúr nagyon kíváncsi, minden lében kanál cica, így sokfelé eljuthatunk általa. Nem egy félős macsek, így számtalan kalandba keveredik, és kópé mivolta ellenére a végén még gazdit is talál.
 
Szóba kerülnek az ünnepek, amik a gyermekek számára általában egy misztikus csodával érnek fel, és itt is nagyon finoman, jól voltak megoldva a történetek, hogy ezek a rejtelmek továbbra is fenntartsák a kicsik kíváncsiságát.
 
Eljutunk a cirkusz világába, ahol különféle ismeretlen, rejtélyes lénnyel találkozik, akiknek a titkát igyekszik minél előbb kideríteni. Mondanom sem kell, hogy nagyon vicces, amikor próbálja megfejteni a szőrös, nagy fülű lény kilétét, aki egy banánt majszol. De találkozik itt még több számára ismeretlen, néha ijesztő állattal is.
 
Később a tanyasi állatokkal is megismerkedik, de belefér a napjaiba, hogy a Mikulást is megpróbálja lefülelni. Hihetetlen kalandok történnek vele ezeken a lapokon, csak győzzük kapkodni a fejünket.
 
Bájos, kedves kis történet egy nagyon szeretnivaló cicáról!

A könyv a kiadó honlapján megvásárolható!

Centrál Médiacsoport, 2018
Illusztrálta: Timkó Bíbor
64 oldal
Erika
És ismét egy csodaszép borító, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Elsőre megfogja az embert. A cím is sokat sejtet, szóval mindenképp nagyon kíváncsian vártam, hogy a történet is ugyanilyen vonzó lesz-e?
 
Nem igazán vidám történet, de nem is mindig arra van szüksége az embernek. Már az első soroktól belemélyed az ember a fotelba, ha épp nincs kánikula, magára teríti a kockás plédet, és egy bögre forró teával máris tökéletes a hangulat.
 
Az idős főszereplő, Doris élete rendkívül tele volt megpróbáltatásokkal, aki élete alkonyán is tele van reménnyel, bízik abban, hogy az élet jó, még ha az nem is bánt vele kesztyűs kézzel.
 
Stockholmban él magányosan, betegen, majdhogynem magatehetetlenül, és nap mint nap elővesz egy kis füzetet.
 
A mai világban ugyan már nem jellemző, de régebben ahogy sokunknak, Dorisnak is van egy jegyzetfüzete, amiben az ismerősök nevét vezeti. Ide mindenki bekerül, akivel csak találkozott és fontos volt az életében. Szokása, hogy aki meghalt, annak a nevét áthúzza. És ahogy lapozgatja, rádöbben, hogy már alig van áthuzatlan név. Ezzel együtt törnek fel benne az emlékek, visszatérve az egészen fiatal éveihez, és ezáltal mi is egyre inkább mélyedhetünk el a múltban.
 
A külvilággal nagyon kevés kapcsolata van. Időnként szociális gondozók érkeznek hozzá, hogy a mindennapi, alapvető szükségletei kielégítésében segítsék. Ha éppen nem feledkeznek meg róla... A másik kapcsolata Jenny, a húga unokája, aki másik kontinensen él, így csak skype-on tartják a kapcsolatot. Dorisnak ezek a pillanatok a legfontosabbak az életében.
 
Elhatározza, hogy Jenny kedvéért memoárt készít azokról az emberekről, akik a noteszben szerepelnek, hogy ne vesszenek el a feledés homályában.
 
Ugrálunk a jelen és a múlt között. Egyik sem túl vidám, mert a jelenben Doris kórházba kerül, a múltban pedig a folyamatos megpróbáltatások részesei lehetünk. Szép sorjában az összes névvel megismerkedünk, kezdenek összeállni a mozaikdarabkák, ki milyen szerepet töltött be Doris életében, hogyan alakították ezt a nehéz utat.
 
Az egész emlékezés arra is jó, hogy Doris az utolsó napjaiban átgondolja, dönthetett-e volna másképp bizonyos helyzetekben? Vajon az óriási szerelem valóban az volt-e? És vajon él-e még az adott személy?
 
Közben Jenny is Svédországba érkezik, hiszen érzi ő is, hogy idős rokonának az utolsó napjaiban a lányra van a legnagyobb szüksége.
 
Időben és térben is nagy távolságokat tesznek meg, az érzelmekről nem is beszélve. Egy tartalmas, ám mégis szomorú élettörténet, aminek a vége happy end, ha az azt jelenti, hogy az ember végül megnyugvással, békességben távozik az élők sorából. 96 évbe rengeteg minden belefér, de az utolsó percekbe talán még több. A legfontosabbak!

4,5/5

Alexandra Kiadó, 2018
Fordította: Harrach Ágnes
Eredeti cím: Den röda adressboken
288 oldal
Erika
Szerencsére a magyar könyvpiac jócskán el van látva az egyik kedvencem, Herriot könyveivel. Nem mondom, hogy túlolvastam magam tőle, de azért van már pár olvasott könyve a repertoáromban. Szóval nem megalapozatlanul állítom, hogy az egyik kedvencem.
 
Végtelenül szimpatikus, kedves emberről van szó, nem kevés humorral megáldva.
 
Életszagú, friss történeteivel pillanatok alatt a legszomorúbb szivet is képes felmelegíteni, és szerintem egy kicsit a könyvei után mindenki állatorvos szeretne lenni. :-) És, hogy ő legyen a nagypapája, apukája, testvére, férje, akárkije.
 
Herriot egyértelműen nemcsak az állatokat, de az embereket is végtelenül szereti. Minket, olvasókat is! Beszippant minden mondatával az életébe, az élményeibe, és megmutatja, hogyan éljünk boldogan, elégedetten. Mert krisztálytiszta, egészséges, friss élet, amit sugallanak a történetei.
 
Herriot első segédorvosi éveit ismerhetjük meg a 30-as évek vége környékén a yorkshire-i vidéken, amibe még inkább beleférnek még a tapasztalatlanságából adódó vicces jelenetek.
 
13 éves gyermekem is elkezdte olvasni, és döbbenten, mégis félmosollyal az arcán nézett fel a könyvből, hogy "anya, ez a bácsi tényleg a tehenek s... hátsójában nyúlkál?", és már fordult is vissza, belemélyedve a történet folytatásába.
 
5/5
 
Ciceró, 2018
Fordította: Szász Imre
Eredeti cím: All Creatures Great and Small
472 oldal
Erika
Hű, igazi hullámvasúton ültem, amelynek azt sem tudtam, hol az eleje, hol a vége. Elindult ugyanis valahonnan a történet, és ekkor még kényelmesen ültem a hintaszékemben, fantasztikusan éreztem magam, tudtam, hogy nagyon jó könyvet találtam. De aztán, ahogy egyre inkább haladtunk előre (illetve időben visszafelé) a történetben, fokozatosan fészkelődni kezdtem, hogy várjunk csak, mi lesz ebből, hová jutunk!?
 
Szeretem a nem kiszámítható történeteket, amikor jól meg tudnak lepni. Így volt ez most is.
 
Szóval belecsöppennünk ugyan egy tragédiába, de mégis valami végtelen békességet érzünk, mert egy idős pár békés, szeretetteli kapcsolatába helyezkedhetünk bele, jó pár évtizeddel a hátuk mögött. És bár a tragédia beárnyékolja a történet elejét, ahogy minél jobban megismerjük a szereplőket, kezdjük megérteni a miérteket. Legalábbis próbálkozunk.
 
Mindvégig érezteti velünk a szerző, hogy valami óriási titok lappang a háttérben, de bevallom, bennem fel sem merült a lehetőségek között az, ami a múltban történt.
 
A két főszereplő Robert és Emily, akiknek nagyon régre nyúlik vissza megismerkedésük. Az ő történetüket, de még milyen történetüket ismerhetjük meg a regényben. Olyan viszontagságokon mennek át, amelyeket nem élhet túl semmilyen kapcsolat, csak akkor, ha olyan mérhetetlenül szeretik egymást, hogy akár a halálba is rohannának a másikért. Kettejük kapcsolata pont ilyen. És bár hihetetlen, szinte feldolgozhatatlan dolgok történnek kapcsolatukban, az ő esetükben a szerelem győz. Persze ennek nem kicsi az ára, de ha a halált vállalnák a másikért, akkor egy kis szenvedés bele kell, hogy férjen.
 
Persze az izgalom, és a nem várt befejezés kellemes volt, nekem az egész elég életszerűtlennek tűnt, nehezen tudtam beleképzelni magam egy adott szituációba. Szerintem én hanyatt homlok menekülnék az ilyen helyzetek elől. De ez a két ember mégis megtalálta valahogy a saját maga boldogságát, és ez így volt jól.

4/5

GABO Könyvkiadó, 2018
Fordította: Szabó Luca
Eredeti cím: Together
412 oldal
Erika
Nagyon színes, nagyon izgalmas interaktív kis könyvecske került a kezembe, én pedig továbbtoltam a kisebbik fiamhoz. :-)
 
Öt oldalon keresztül kalauzol minket ez a könyv olyan csodák felé, amelyeket a mi kis bolygónk rejteget. A lapozgatások által felugranak előttünk térben az oldalak, így téve még érdekesebbé a tartalmat.
 
Fantasztikusan egészíti ki a környezetismereti tanulmányaikat, és még jobban felkelti a gyermekek érdeklődését a mi csodálatos világunk iránt. A földrajzi ismereteket éppúgy fejleszti, mint az állatvilágról szerzett tudást.
 
Gyakorlott kis felfedezőknek, kezdő érdeklődőknek is egyaránt bátran ajánlom, mert nemcsak értékes tartalommal találkozhatnak, de mindezt egy kalandos utazáson keresztül tapasztalhatják meg.

Ha valakinek felkeltette az érdeklődését és szeretné megvásárolni a könyvet, itt megteheti.

Centrál Médicsoport, 2018
20 oldal
Erika
És itt egy újabb Lugosi könyv, amit már kedvenc szerzősként vettem kézbe. Ilyenkor mindig van bennem egy kis para, hogy csak egy sikerült olyan jól, és tuti csalódás lesz a többi, de itt szó sem volt erről. Ismét egy remekmű, ráadásul jó tíz évvel később. Nem mintha ez feltétlenül minőségromlást kéne, hogy eredményezzen. :-)
 
Amúgy eszembe sem jutott volna Lugosi Viktóriától bármit is olvasni, ajánlásra tettem, és milyen jó, hogy hallgattam az illetőre.
 
Itt is, mint az Ajvé esetében is, nagyon sok személyen kereszül, rengeteg élethelyzeten át, számomra is több személyes emléket hozott fel a regény. Így eleve nem volt nehéz belehelyezkedni a történetbe, annak részévé válni.
 
Négy főszereplő különböző szemszögén keresztül, novellák formájában ismerhetjük meg az adott korszakot. Sok más érintett is van, de ő négyüknek az életfonala az, ami mentén haladunk. Közük van egymáshoz, kötődnek a másik életéhez, ezért külön érdekes a másik oldaláról is szemlélni a történéseket a rendszerváltás idején.
 
Ez a négy ember teljesen más karakter, abszolút eltérő foglalkozással, temperamentummal. De ugyanazok a hatások érik őket, ugyanabban az országban, ugyanolyan történelmi, politikai behatások alatt élnek mindannyian. És ha az egyéb kapcsolat nem is hozza őket egy kalap alá, ezek a körülmények mindenképpen.
 
Tökéletesen kidolgozta a karaktereket, élnek a szereplők abban a korban, aminek egy részét már én is átéltem, és ugyanúgy éreztem az ízeket, szagokat, érzéseket, haragot, örömöt, mint akkor ott, a valóságban. Látszólag nem csinál semmi különöset az író, csak egyszerűen leírja a mondatokat, mégis eléggé hatnak ahhoz, hogy a könyv behajtása után erővel kellett visszaerőlködnöm magam a jelenbe. Ezt nehezítette a végére tartogatott nagy durranás is.
 
Nem egy könnyű korszakról van szó. Kevés pozitív életérzést lehet belőle kifejteni, viszont a humor mindig segített, bármilyen történetről is volt szó. Azt hiszem, hogy a hitelesség, a humor, és főként a tehetség volt itt a legfontosabb tényező.

5/5

Park Könyvkiadó, 2018
320 oldal
Erika
Bár alig hagytuk még el az év felét, bizton állíthatom, hogy talán az év könyve lesz az olvasmányaim között. Még annak ellenére is, hogy rettentő sok ellentmondást generált bennem.
 
Én nem gondolnám, hogy mindig ez van! Rengetegféleképpen történhetnek a dolgok, az elfogadás, a szeretet, az élet. De így a legritkább esetben látom.
 
Mit teszel, ha van egy gyönyörű családod, öt fantasztikus fiad, és szép lassan kiderül, hogy a legkisebbel valami nem stimmel? Persze tudják a szülők, hogy majd' belegebedtek, hogy lányuk szülessen, mindenféle praktikákra képesek voltak, hogy befolyásolják a természet rendjét, biológiailag mégis fiút hozott a gólya. Claude viszont a legapróbb mértékig sem érzi magát fiúnak.
 
Ez a család valami hihetetlen, egy csoda! A szeretet nem ünnepek alkalmával jelenik meg, hanem az egész létezésüket átitatja. Minden irányba működik, a szülők között és a gyerekek között is. De ez vajon elég? Ez a világ - legyen bármely földrészról szó - nem az elfogadásáról, toleranciájáról híres.
 
Őket sem kíméli a környezet, és egyre inkább másról sem szólnak a napjaik, csak a túlélésről, megoldás kereséséről, menekülésről, a boldogság kereséséről. Vannak mélypontok, de alapvetően azt gondolom, nagyon boldogok, mert egymás támaszai. Mind, egytől egyig. Pedig vannak ebben a családban kőkemény kamasz fiúk is, akikről azt gondoltam volna, hogy beállnak az ellenség táborába, csakhogy megőrizzék a méltóságukat társaik előtt. De hihetetlen, irigylésre méltó módon mindig ott vannak Claude mellett, és sokszor humorral zrikálják, de legfőképp bástyaként védik.
 
Nem irigyeltem ezt a családot, mégis jó lett volna köztük lenni.
 
Az elején írtam, hogy nagyon sok ellentmondás dolgozott bennem. Alapvető elveim, álláspontom van akár a homoszexualitással, akár a transzneműséggel kapcsolatban. Sosem aláznék meg embert azért, mert más bármilyen szempontból - legyen az vallás, szexuális orientáció, bőrszín, akármi -, de nem fogadom el normális állapotnak. Ettől függetlenül ez a könyv annyira szépen, kíméletesen, szeretettel telve mutatja be ezt a helyzetet, főként a család oldaláról, hogy nem lehetett nem elfogadóbbá válni.
 
A kialakult állapot ellenére ez a család tökéletesen helytállt! Szeretnék így szeretni!
 
5/5

Gabo Kiadó, 2018
Fordította: Komló Zoltán
Eredeti cím: This is How it Always is
496 oldal
Erika
Ebben a forróságban igazi jó kis kikapcsolódásra alkalmas történet. Nagyon jól eltalált borító teszi még vonzóbbá a történetet. Nem hinném, hogy van, akit ne venne le a lábáról. :-)
 
Kissé ijesztő eseménnyel indul be a cselekmény, de később is lesznek para dolgok benne. :)
 
Laurent talál egy női táskát. Nem sokat vacakol, pár perc gondolkodás után hazaviszi, és elkezdi kipakolni, tanulmányozni. Nyilván sok kérdést felvet egy talált táska, de ami először jut az ember eszébe, az a tolvajlás. Legalábbis nekem nagy valószínűséggel ez lenne az első gondolatom.
 
Laurent később sem lesz a gyakorlatiasság nagymestere, így elég későn esik le neki, hogy kb. mi lehet az elhagyott táska története.
 
Olyan igazi kis franciás tartalma van a táskának. Van benne parfüm, mobiltöltő, hajcsat, dobókocka..., de ami a leginkább felkelti a férfi érdeklődését, az egy piros kis notesz.
 
Egyre inkább belemélyed a noteszben található feljegyzésekbe, ennek hatására pedig egyre jobban kezd kötődni az ismeretlen nőhöz.
 
Vannak bizonyos nyomravezető jelek, ezeket el is kezdi követni, így ráakad a nő lakására, de a nőnek hűlt helye.
 
Innentől számomra kicsit para volt a dolog, bár gyanítom, az írónak ez egyáltalán nem volt célja.
 
Laurent megismerkedik a notesz tulajdonosának egyik ismerősével, viszont a kommunikáció pontatlansága, hiányossága miatt egész fura dolgok kezdenek alakulni. Olyannyira, hogy ha esetleg hasonló helyzetbe kerülnék, nem szeretném, hogy egy Laurent-féle fickó találja meg a táskám. :-) Pedig tényleg kedves kis krapek, csak valahogy félrecsúsznak nála a dolgok.
 
Nem kell azért begyulladni, Laurent nem pszichopata, ő maga sem sejti szerintem, hogy úgy viselkedik. :-) Telnek a hetek, ő pedig próbál még közelebb kerülni a nőhöz, bár még mindig nem találkoztak. Ennek ellenére ő nap mint nap a lakásában tartózkodik.
 
Szerintem nem lövök le semmilyen poént, de ez egy könnyed, szerelmi történet, egyértelmű happy enddel. Sokszor őrjítő kényszert éreztem, hogy megmondjam Laurentnek, hogy ne szerencsétlenkedjen, lépje már meg a helyes lépést. De kivártam! :-)
 
Bár már a nyár végén tartunk, de egy strandolós, egynapos pihenéshez kiválóan alkalmas könyvecske A piros notesz.

3,5/5

Park Kiadó, 2018
Fordította: Kiss Kornélia
Eredeti cím: The Red Notebook
192 oldal
Erika
 Ó, nagyon örülök, hogy a kiadó előbányászta ezt a regényt és újból kiadta. Persze lett volna lehetőségem megismerkedni már Lugosi Viktóriával, mégsem így történt. Szerencsére most egyből két könyvét is elolvashattam, és biztos vagyok benne, hogy az egyik legjobb kortárs magyar író. Kedvencek közé kerültek a könyvei.
 
Nálam mondjuk eleve nyert ügye van a zsidósággal kapcsolatos történeteknek, ezzel nem mondok újat.

Sírtam is, nevettem is sokat a 70-es években Budapesten élő zsidó család mindennapjain. Sok-sok éven át kísérhetjük nyomon az életüket, és sok-sok országot is átszelünk, hogy rokonokat, nagybácsikat, nagynéniket ismerjünk meg. De bárhová is térjenek, a gyökerek megmaradnak, a szokások, a hagyomány, az ünnepek mindig összehozzák a családot, bármekkora is legyen a távolság.
 
Egy gyermek szemszögéből ismerhetjük meg ezt a hihetetlen felbolydult családot. És ezt tudjuk, hogy a gyermek nézőpontja mindig kicsit (vagy nagyon!?) más, sokszor mérföldekkel közelebb van a valósághoz, mint ahogyan a felnőttek látják.
 
Végig vidám könyvként olvastam, aztán a végén, ahogy kezdett leülepedni bennem, elárasztott valami furcsa szomorúság, hiányérzet, az elmúlás feletti bánat (vagy öröm?).
 
Sok-sok olyan élményt hozott felszínre bennem, amiket magam is átéltem, és bár teljesen más hátterű családból származom, én is magyar ember vagyok, ugyanazokat az utcákat jártam, majdnem ugyanazokat a szokásokat tapasztaltam, ugyanazokat az ízeket éreztem.
 
Hétköznapi volt, olyan történésekkel, amelyek bármelyikünk családjával megtörténhettek volna, a titok talán az írói csoda belecsempészése.
 
Nagyon gyorsan olvasható, hiszen rövidke, tömör, és rendkívül élvezetes volt, minden szomorúsága ellenére is.

5/5

Park Kiadó, 2018
212 oldal