Erika
A történet főszereplője a 12 éves Ebo, aki egy nigeri kisfiú. Családja szétszakadt, teljesen egyedül marad. Nem egy elveszett gyerek, így elhatározza, hogy megkeresi testvéreit. Ehhez azonban nagyon nehéz utat kell megtennie. Át kell kelnie a sivatagon, egy lélekvesztőn pedig Olaszországig eljutnia.
 
Az nyilván egyértelmű már az elején, hogy nem lesz egyszerű, de a bátorsága, hite szívet melengető, erőt adó.
 
Megpróbáltatásai még nagyobb erővel vértezik fel, semmilyen akadály nem tántoríthatja el, még embercsempészek sem vehetik el a kedvét céljai elérésében.
 
Ebo karaktere egy csodálatos személyt rejt. Sok felnőtt is példát vehetne róla. Nem fél semmitől és sosem adja fel.
 
Azt gondolom, hogy a kamasz gyermekek kezébe oda kéne adni mindenhol, de talán még előbb is el lehetne kezdeni. Jót tenne nekik az elfogadásban, empátia magasabb fokú kialakulásában, vagy ha az még nincs, akkor létrejöttében. :-) Ebben az esetben tökéletes választás volt képregény formájában az olvasók elé tárni ezt a történetet. Gyermekek esetében kifejezetten inspirálónak, képzelőerő fejlesztő dolognak tartom.
 
Egyedüli gondom a színekkel volt, illetve azok hiányával. Nekem nagyon nyomasztó, sötét volt az egész külcsín, de ez legyen a legnagyobb gond vele. Amúgy sokat rejt magában!

Aki szeretné megvásárolni a könyvet, a kiadó honlapján megteheti!

Centrál Médiacsoport, 2018
Illusztrálta: Giovanni Rigano
144 oldal
Erika
Tóth Krisztina neve vonzott ehhez a könyvhöz. Nagyon szeretem a felnőtteknek szóló könyveit, és nagyon kíváncsi voltam, mit rejthetnek a gyermekkönyvei? És hát a borító is nagyon cuki, engem ilyesfajta dolgokkal is azonnal le lehet venni a lábamról.
 
Ezen a 64 oldalon nagyon édes illusztrációkat találhatunk, kedves kis versekkel megtoldva.
 
Murci kandúr nagyon kíváncsi, minden lében kanál cica, így sokfelé eljuthatunk általa. Nem egy félős macsek, így számtalan kalandba keveredik, és kópé mivolta ellenére a végén még gazdit is talál.
 
Szóba kerülnek az ünnepek, amik a gyermekek számára általában egy misztikus csodával érnek fel, és itt is nagyon finoman, jól voltak megoldva a történetek, hogy ezek a rejtelmek továbbra is fenntartsák a kicsik kíváncsiságát.
 
Eljutunk a cirkusz világába, ahol különféle ismeretlen, rejtélyes lénnyel találkozik, akiknek a titkát igyekszik minél előbb kideríteni. Mondanom sem kell, hogy nagyon vicces, amikor próbálja megfejteni a szőrös, nagy fülű lény kilétét, aki egy banánt majszol. De találkozik itt még több számára ismeretlen, néha ijesztő állattal is.
 
Később a tanyasi állatokkal is megismerkedik, de belefér a napjaiba, hogy a Mikulást is megpróbálja lefülelni. Hihetetlen kalandok történnek vele ezeken a lapokon, csak győzzük kapkodni a fejünket.
 
Bájos, kedves kis történet egy nagyon szeretnivaló cicáról!

A könyv a kiadó honlapján megvásárolható!

Centrál Médiacsoport, 2018
Illusztrálta: Timkó Bíbor
64 oldal
Erika
És ismét egy csodaszép borító, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Elsőre megfogja az embert. A cím is sokat sejtet, szóval mindenképp nagyon kíváncsian vártam, hogy a történet is ugyanilyen vonzó lesz-e?
 
Nem igazán vidám történet, de nem is mindig arra van szüksége az embernek. Már az első soroktól belemélyed az ember a fotelba, ha épp nincs kánikula, magára teríti a kockás plédet, és egy bögre forró teával máris tökéletes a hangulat.
 
Az idős főszereplő, Doris élete rendkívül tele volt megpróbáltatásokkal, aki élete alkonyán is tele van reménnyel, bízik abban, hogy az élet jó, még ha az nem is bánt vele kesztyűs kézzel.
 
Stockholmban él magányosan, betegen, majdhogynem magatehetetlenül, és nap mint nap elővesz egy kis füzetet.
 
A mai világban ugyan már nem jellemző, de régebben ahogy sokunknak, Dorisnak is van egy jegyzetfüzete, amiben az ismerősök nevét vezeti. Ide mindenki bekerül, akivel csak találkozott és fontos volt az életében. Szokása, hogy aki meghalt, annak a nevét áthúzza. És ahogy lapozgatja, rádöbben, hogy már alig van áthuzatlan név. Ezzel együtt törnek fel benne az emlékek, visszatérve az egészen fiatal éveihez, és ezáltal mi is egyre inkább mélyedhetünk el a múltban.
 
A külvilággal nagyon kevés kapcsolata van. Időnként szociális gondozók érkeznek hozzá, hogy a mindennapi, alapvető szükségletei kielégítésében segítsék. Ha éppen nem feledkeznek meg róla... A másik kapcsolata Jenny, a húga unokája, aki másik kontinensen él, így csak skype-on tartják a kapcsolatot. Dorisnak ezek a pillanatok a legfontosabbak az életében.
 
Elhatározza, hogy Jenny kedvéért memoárt készít azokról az emberekről, akik a noteszben szerepelnek, hogy ne vesszenek el a feledés homályában.
 
Ugrálunk a jelen és a múlt között. Egyik sem túl vidám, mert a jelenben Doris kórházba kerül, a múltban pedig a folyamatos megpróbáltatások részesei lehetünk. Szép sorjában az összes névvel megismerkedünk, kezdenek összeállni a mozaikdarabkák, ki milyen szerepet töltött be Doris életében, hogyan alakították ezt a nehéz utat.
 
Az egész emlékezés arra is jó, hogy Doris az utolsó napjaiban átgondolja, dönthetett-e volna másképp bizonyos helyzetekben? Vajon az óriási szerelem valóban az volt-e? És vajon él-e még az adott személy?
 
Közben Jenny is Svédországba érkezik, hiszen érzi ő is, hogy idős rokonának az utolsó napjaiban a lányra van a legnagyobb szüksége.
 
Időben és térben is nagy távolságokat tesznek meg, az érzelmekről nem is beszélve. Egy tartalmas, ám mégis szomorú élettörténet, aminek a vége happy end, ha az azt jelenti, hogy az ember végül megnyugvással, békességben távozik az élők sorából. 96 évbe rengeteg minden belefér, de az utolsó percekbe talán még több. A legfontosabbak!

4,5/5

Alexandra Kiadó, 2018
Fordította: Harrach Ágnes
Eredeti cím: Den röda adressboken
288 oldal
Erika
Szerencsére a magyar könyvpiac jócskán el van látva az egyik kedvencem, Herriot könyveivel. Nem mondom, hogy túlolvastam magam tőle, de azért van már pár olvasott könyve a repertoáromban. Szóval nem megalapozatlanul állítom, hogy az egyik kedvencem.
 
Végtelenül szimpatikus, kedves emberről van szó, nem kevés humorral megáldva.
 
Életszagú, friss történeteivel pillanatok alatt a legszomorúbb szivet is képes felmelegíteni, és szerintem egy kicsit a könyvei után mindenki állatorvos szeretne lenni. :-) És, hogy ő legyen a nagypapája, apukája, testvére, férje, akárkije.
 
Herriot egyértelműen nemcsak az állatokat, de az embereket is végtelenül szereti. Minket, olvasókat is! Beszippant minden mondatával az életébe, az élményeibe, és megmutatja, hogyan éljünk boldogan, elégedetten. Mert krisztálytiszta, egészséges, friss élet, amit sugallanak a történetei.
 
Herriot első segédorvosi éveit ismerhetjük meg a 30-as évek vége környékén a yorkshire-i vidéken, amibe még inkább beleférnek még a tapasztalatlanságából adódó vicces jelenetek.
 
13 éves gyermekem is elkezdte olvasni, és döbbenten, mégis félmosollyal az arcán nézett fel a könyvből, hogy "anya, ez a bácsi tényleg a tehenek s... hátsójában nyúlkál?", és már fordult is vissza, belemélyedve a történet folytatásába.
 
5/5
 
Ciceró, 2018
Fordította: Szász Imre
Eredeti cím: All Creatures Great and Small
472 oldal
Erika
Hű, igazi hullámvasúton ültem, amelynek azt sem tudtam, hol az eleje, hol a vége. Elindult ugyanis valahonnan a történet, és ekkor még kényelmesen ültem a hintaszékemben, fantasztikusan éreztem magam, tudtam, hogy nagyon jó könyvet találtam. De aztán, ahogy egyre inkább haladtunk előre (illetve időben visszafelé) a történetben, fokozatosan fészkelődni kezdtem, hogy várjunk csak, mi lesz ebből, hová jutunk!?
 
Szeretem a nem kiszámítható történeteket, amikor jól meg tudnak lepni. Így volt ez most is.
 
Szóval belecsöppennünk ugyan egy tragédiába, de mégis valami végtelen békességet érzünk, mert egy idős pár békés, szeretetteli kapcsolatába helyezkedhetünk bele, jó pár évtizeddel a hátuk mögött. És bár a tragédia beárnyékolja a történet elejét, ahogy minél jobban megismerjük a szereplőket, kezdjük megérteni a miérteket. Legalábbis próbálkozunk.
 
Mindvégig érezteti velünk a szerző, hogy valami óriási titok lappang a háttérben, de bevallom, bennem fel sem merült a lehetőségek között az, ami a múltban történt.
 
A két főszereplő Robert és Emily, akiknek nagyon régre nyúlik vissza megismerkedésük. Az ő történetüket, de még milyen történetüket ismerhetjük meg a regényben. Olyan viszontagságokon mennek át, amelyeket nem élhet túl semmilyen kapcsolat, csak akkor, ha olyan mérhetetlenül szeretik egymást, hogy akár a halálba is rohannának a másikért. Kettejük kapcsolata pont ilyen. És bár hihetetlen, szinte feldolgozhatatlan dolgok történnek kapcsolatukban, az ő esetükben a szerelem győz. Persze ennek nem kicsi az ára, de ha a halált vállalnák a másikért, akkor egy kis szenvedés bele kell, hogy férjen.
 
Persze az izgalom, és a nem várt befejezés kellemes volt, nekem az egész elég életszerűtlennek tűnt, nehezen tudtam beleképzelni magam egy adott szituációba. Szerintem én hanyatt homlok menekülnék az ilyen helyzetek elől. De ez a két ember mégis megtalálta valahogy a saját maga boldogságát, és ez így volt jól.

4/5

GABO Könyvkiadó, 2018
Fordította: Szabó Luca
Eredeti cím: Together
412 oldal
Erika
Nagyon színes, nagyon izgalmas interaktív kis könyvecske került a kezembe, én pedig továbbtoltam a kisebbik fiamhoz. :-)
 
Öt oldalon keresztül kalauzol minket ez a könyv olyan csodák felé, amelyeket a mi kis bolygónk rejteget. A lapozgatások által felugranak előttünk térben az oldalak, így téve még érdekesebbé a tartalmat.
 
Fantasztikusan egészíti ki a környezetismereti tanulmányaikat, és még jobban felkelti a gyermekek érdeklődését a mi csodálatos világunk iránt. A földrajzi ismereteket éppúgy fejleszti, mint az állatvilágról szerzett tudást.
 
Gyakorlott kis felfedezőknek, kezdő érdeklődőknek is egyaránt bátran ajánlom, mert nemcsak értékes tartalommal találkozhatnak, de mindezt egy kalandos utazáson keresztül tapasztalhatják meg.

Ha valakinek felkeltette az érdeklődését és szeretné megvásárolni a könyvet, itt megteheti.

Centrál Médicsoport, 2018
20 oldal
Erika
És itt egy újabb Lugosi könyv, amit már kedvenc szerzősként vettem kézbe. Ilyenkor mindig van bennem egy kis para, hogy csak egy sikerült olyan jól, és tuti csalódás lesz a többi, de itt szó sem volt erről. Ismét egy remekmű, ráadásul jó tíz évvel később. Nem mintha ez feltétlenül minőségromlást kéne, hogy eredményezzen. :-)
 
Amúgy eszembe sem jutott volna Lugosi Viktóriától bármit is olvasni, ajánlásra tettem, és milyen jó, hogy hallgattam az illetőre.
 
Itt is, mint az Ajvé esetében is, nagyon sok személyen kereszül, rengeteg élethelyzeten át, számomra is több személyes emléket hozott fel a regény. Így eleve nem volt nehéz belehelyezkedni a történetbe, annak részévé válni.
 
Négy főszereplő különböző szemszögén keresztül, novellák formájában ismerhetjük meg az adott korszakot. Sok más érintett is van, de ő négyüknek az életfonala az, ami mentén haladunk. Közük van egymáshoz, kötődnek a másik életéhez, ezért külön érdekes a másik oldaláról is szemlélni a történéseket a rendszerváltás idején.
 
Ez a négy ember teljesen más karakter, abszolút eltérő foglalkozással, temperamentummal. De ugyanazok a hatások érik őket, ugyanabban az országban, ugyanolyan történelmi, politikai behatások alatt élnek mindannyian. És ha az egyéb kapcsolat nem is hozza őket egy kalap alá, ezek a körülmények mindenképpen.
 
Tökéletesen kidolgozta a karaktereket, élnek a szereplők abban a korban, aminek egy részét már én is átéltem, és ugyanúgy éreztem az ízeket, szagokat, érzéseket, haragot, örömöt, mint akkor ott, a valóságban. Látszólag nem csinál semmi különöset az író, csak egyszerűen leírja a mondatokat, mégis eléggé hatnak ahhoz, hogy a könyv behajtása után erővel kellett visszaerőlködnöm magam a jelenbe. Ezt nehezítette a végére tartogatott nagy durranás is.
 
Nem egy könnyű korszakról van szó. Kevés pozitív életérzést lehet belőle kifejteni, viszont a humor mindig segített, bármilyen történetről is volt szó. Azt hiszem, hogy a hitelesség, a humor, és főként a tehetség volt itt a legfontosabb tényező.

5/5

Park Könyvkiadó, 2018
320 oldal
Erika
Bár alig hagytuk még el az év felét, bizton állíthatom, hogy talán az év könyve lesz az olvasmányaim között. Még annak ellenére is, hogy rettentő sok ellentmondást generált bennem.
 
Én nem gondolnám, hogy mindig ez van! Rengetegféleképpen történhetnek a dolgok, az elfogadás, a szeretet, az élet. De így a legritkább esetben látom.
 
Mit teszel, ha van egy gyönyörű családod, öt fantasztikus fiad, és szép lassan kiderül, hogy a legkisebbel valami nem stimmel? Persze tudják a szülők, hogy majd' belegebedtek, hogy lányuk szülessen, mindenféle praktikákra képesek voltak, hogy befolyásolják a természet rendjét, biológiailag mégis fiút hozott a gólya. Claude viszont a legapróbb mértékig sem érzi magát fiúnak.
 
Ez a család valami hihetetlen, egy csoda! A szeretet nem ünnepek alkalmával jelenik meg, hanem az egész létezésüket átitatja. Minden irányba működik, a szülők között és a gyerekek között is. De ez vajon elég? Ez a világ - legyen bármely földrészról szó - nem az elfogadásáról, toleranciájáról híres.
 
Őket sem kíméli a környezet, és egyre inkább másról sem szólnak a napjaik, csak a túlélésről, megoldás kereséséről, menekülésről, a boldogság kereséséről. Vannak mélypontok, de alapvetően azt gondolom, nagyon boldogok, mert egymás támaszai. Mind, egytől egyig. Pedig vannak ebben a családban kőkemény kamasz fiúk is, akikről azt gondoltam volna, hogy beállnak az ellenség táborába, csakhogy megőrizzék a méltóságukat társaik előtt. De hihetetlen, irigylésre méltó módon mindig ott vannak Claude mellett, és sokszor humorral zrikálják, de legfőképp bástyaként védik.
 
Nem irigyeltem ezt a családot, mégis jó lett volna köztük lenni.
 
Az elején írtam, hogy nagyon sok ellentmondás dolgozott bennem. Alapvető elveim, álláspontom van akár a homoszexualitással, akár a transzneműséggel kapcsolatban. Sosem aláznék meg embert azért, mert más bármilyen szempontból - legyen az vallás, szexuális orientáció, bőrszín, akármi -, de nem fogadom el normális állapotnak. Ettől függetlenül ez a könyv annyira szépen, kíméletesen, szeretettel telve mutatja be ezt a helyzetet, főként a család oldaláról, hogy nem lehetett nem elfogadóbbá válni.
 
A kialakult állapot ellenére ez a család tökéletesen helytállt! Szeretnék így szeretni!
 
5/5

Gabo Kiadó, 2018
Fordította: Komló Zoltán
Eredeti cím: This is How it Always is
496 oldal
Erika
Ebben a forróságban igazi jó kis kikapcsolódásra alkalmas történet. Nagyon jól eltalált borító teszi még vonzóbbá a történetet. Nem hinném, hogy van, akit ne venne le a lábáról. :-)
 
Kissé ijesztő eseménnyel indul be a cselekmény, de később is lesznek para dolgok benne. :)
 
Laurent talál egy női táskát. Nem sokat vacakol, pár perc gondolkodás után hazaviszi, és elkezdi kipakolni, tanulmányozni. Nyilván sok kérdést felvet egy talált táska, de ami először jut az ember eszébe, az a tolvajlás. Legalábbis nekem nagy valószínűséggel ez lenne az első gondolatom.
 
Laurent később sem lesz a gyakorlatiasság nagymestere, így elég későn esik le neki, hogy kb. mi lehet az elhagyott táska története.
 
Olyan igazi kis franciás tartalma van a táskának. Van benne parfüm, mobiltöltő, hajcsat, dobókocka..., de ami a leginkább felkelti a férfi érdeklődését, az egy piros kis notesz.
 
Egyre inkább belemélyed a noteszben található feljegyzésekbe, ennek hatására pedig egyre jobban kezd kötődni az ismeretlen nőhöz.
 
Vannak bizonyos nyomravezető jelek, ezeket el is kezdi követni, így ráakad a nő lakására, de a nőnek hűlt helye.
 
Innentől számomra kicsit para volt a dolog, bár gyanítom, az írónak ez egyáltalán nem volt célja.
 
Laurent megismerkedik a notesz tulajdonosának egyik ismerősével, viszont a kommunikáció pontatlansága, hiányossága miatt egész fura dolgok kezdenek alakulni. Olyannyira, hogy ha esetleg hasonló helyzetbe kerülnék, nem szeretném, hogy egy Laurent-féle fickó találja meg a táskám. :-) Pedig tényleg kedves kis krapek, csak valahogy félrecsúsznak nála a dolgok.
 
Nem kell azért begyulladni, Laurent nem pszichopata, ő maga sem sejti szerintem, hogy úgy viselkedik. :-) Telnek a hetek, ő pedig próbál még közelebb kerülni a nőhöz, bár még mindig nem találkoztak. Ennek ellenére ő nap mint nap a lakásában tartózkodik.
 
Szerintem nem lövök le semmilyen poént, de ez egy könnyed, szerelmi történet, egyértelmű happy enddel. Sokszor őrjítő kényszert éreztem, hogy megmondjam Laurentnek, hogy ne szerencsétlenkedjen, lépje már meg a helyes lépést. De kivártam! :-)
 
Bár már a nyár végén tartunk, de egy strandolós, egynapos pihenéshez kiválóan alkalmas könyvecske A piros notesz.

3,5/5

Park Kiadó, 2018
Fordította: Kiss Kornélia
Eredeti cím: The Red Notebook
192 oldal
Erika
 Ó, nagyon örülök, hogy a kiadó előbányászta ezt a regényt és újból kiadta. Persze lett volna lehetőségem megismerkedni már Lugosi Viktóriával, mégsem így történt. Szerencsére most egyből két könyvét is elolvashattam, és biztos vagyok benne, hogy az egyik legjobb kortárs magyar író. Kedvencek közé kerültek a könyvei.
 
Nálam mondjuk eleve nyert ügye van a zsidósággal kapcsolatos történeteknek, ezzel nem mondok újat.

Sírtam is, nevettem is sokat a 70-es években Budapesten élő zsidó család mindennapjain. Sok-sok éven át kísérhetjük nyomon az életüket, és sok-sok országot is átszelünk, hogy rokonokat, nagybácsikat, nagynéniket ismerjünk meg. De bárhová is térjenek, a gyökerek megmaradnak, a szokások, a hagyomány, az ünnepek mindig összehozzák a családot, bármekkora is legyen a távolság.
 
Egy gyermek szemszögéből ismerhetjük meg ezt a hihetetlen felbolydult családot. És ezt tudjuk, hogy a gyermek nézőpontja mindig kicsit (vagy nagyon!?) más, sokszor mérföldekkel közelebb van a valósághoz, mint ahogyan a felnőttek látják.
 
Végig vidám könyvként olvastam, aztán a végén, ahogy kezdett leülepedni bennem, elárasztott valami furcsa szomorúság, hiányérzet, az elmúlás feletti bánat (vagy öröm?).
 
Sok-sok olyan élményt hozott felszínre bennem, amiket magam is átéltem, és bár teljesen más hátterű családból származom, én is magyar ember vagyok, ugyanazokat az utcákat jártam, majdnem ugyanazokat a szokásokat tapasztaltam, ugyanazokat az ízeket éreztem.
 
Hétköznapi volt, olyan történésekkel, amelyek bármelyikünk családjával megtörténhettek volna, a titok talán az írói csoda belecsempészése.
 
Nagyon gyorsan olvasható, hiszen rövidke, tömör, és rendkívül élvezetes volt, minden szomorúsága ellenére is.

5/5

Park Kiadó, 2018
212 oldal
Erika
Vágytam egy jó kis izgi skandináv krimire. Régebben faltam őket, de az elmúlt években valahogy kimaradtak. Ezért is volt már elvonási tünetem. :D
 
Swanson regényére esett a választásom, amiről hamar ki is derült, hogy egy igen nyomasztó thrillerbe botlottam.

Kate Priddy, a fiatal lány egy óriási traumán van túl. Illetve még dehogy van túl, csak valahogy próbálkozik. Volt párjáról kiderül, hogy pszichopata és hajszál híjja, hogy nem hagyja ott a fogát a lány. Hátborzongató üldözések, mellkasszaggató félelem, de megússza.

Viszont megmarad a szorongás, pánikroham, mindenféle egyéb további rettegés, ami ezzel jár. Teljesen érthető módon.

Családja próbál neki segíteni, de Kate teljesen bezárkózik. Éppen ezért meglepő, amikor édesanyja felveti egy lakáscsere ötletét, amit unokatestvérével ejthetnének meg egy másik kontinensen. Mi magunk is rendkívül megdöbbenünk, hogy a lány ebbe belemegy. Mindenki abban reménykedik, hogy végre regenerálódik, elfelejtheti az egész borzalmat, ami az életét körülveszi.

Túl unalmas lenne, ha megérkezvén, nem éppen egy gyilkossági helyszínelésbe csöppenne, ráadásul épp az ő új lakásának szomszédságában. Ha ez nem lenne elég, a nyomok az unokatestvéréhez vezetnek.

Na most légy okos Domonkos, itt aztán lehet regenerálódni... :D

De még ez sem elég, egyre több gyanús, figyelmeztető, ijesztő dologra lesz figyelmes. Én mondjuk hanyatt homlok menekülnék, de Kate nem futamodik meg.

Természetesen megismerkedik pár emberrel, de körülöttük is minden furcsa, úgyhogy nem tudhatja, barátra lelt-e vagy ellenségre. Teljes bizonytalanság veszi körül. Talán az adja neki az erőt, hogy ezt muszáj végigcsinálni, mert egyébként sosem fog megküzdeni a szellemekkel, amelyek folyton körüllengik az életét.

Persze eddig sem szűkölködik a könyv izgalmakban, de a végére aztán beindul itt minden, mint valami atomrobbanás. De tényleg, azt sem tudja az ember, hová kapkodja a fejét, sokszor horrorisztikus elemekkel.

Hogy ebből Kate gyógyultan vagy még betegebben jön-e ki, olvassa el, aki kíváncsi rá! :D 
 
Tudom, hogy az irodalom határai tágak, de hát, szóval amikor épp megmenekülsz egy elmebeteg életveszélyes támadásából, utána oké, hogy terápiaként el kell kezdeni kimozdulgatni, de nem egy tök ismeretlen rokonhoz, teljesen idegen környezetbe, egy másik kontinensre megyek át. Talán egy picit kisebb falattal kezdem a terápiát. Na, izgi volt végül is, de ez nagyon bosszantott. Nagyon hülye volt ez a Kate! :D

3/5

General Press Kiadó, 2017
Fordította: Kiss Ádám
288 oldal
Erika
Annak idején, 7 éve, a Budapest romokban után elhatároztam, hogy sorra veszem Kondor Vilmos könyvet, de valahogy megint elsétáltunk egymás mellett. Sajnos.
 
Nagyon érdekes nyelvezettel, kifinomult humorral írta meg ezt a könyvet, izgalmas korrajzzal megspékelve.
 
Főszereplőnk Gyra Miklós, akinek egy levél kézhezvételétől kezdve űzötté válnak mindennapjai. Célja, hogy nevét tisztára mossa, családja becsületét megvédje, és egyáltalán, hogy kiderítse, valóban ez a neve?
 
Nemzőapja, Wargha István halála után kap egy levelet, amelyben feltárja, hogy bizony ő az igazi apa. Miklós erről mit sem tudott. Egyáltalán, a Wargha név sem mondott neki semmit, legalábbis nem családi vonatkozásban.
 
Annál inkább botránytól bűzös ez a név, hiszen a vádak szerint ez a Wargha elárulta a koronát, így a hazát is. Megváltoztatják a felszínre hozott, rejtett titkok a szabadságharc mibenlétét? Vagy ez csak Miklós neve, becsülete miatt fontos?
 
Történelmi oknyomozás indul. A fiatal, elszánt ügyvéd egyetlen kiindulópontja az elhunyt édesapa naplója. Ahogy egyre inkább kinyílik a szeme az információk alapján, úgy környékez meg egyre bátrabban bennfentes, nagyhatalmú embereket is. Akik persze inkább csak elhajtani akarják, senki nem szeretne a darázsfészekbe belenyúlni.
 
Szeretné megismerni ezt az embert jobban, ha már személyesen nem is ismerhette, de nem tudja ő maga sem, milyen hatásai lesznek a nyomozásnak.
 
Ahogy haladunk előre a történetben, és a napló meglétére is fény derül, egyre többen szeretnének rá lecsapni, magukénak tudni. Kisebbfajta krimi alakul ki.
 
Közben a korabeli, árvíz által sújtott Budapest mozgó életébe is betekinthetünk, ahol épp átadni készülnek a Margit-hidat, és bolond az, aki átadás előtt rámerészkedik. Ismerős utakon járunk, sőt, munkahelyem környezete (Kálvin tér) sokszorosan említve van, így még élénkebbek voltak a képek jártomban-keltemben a környéken.
 
A főhősbe én teljesen beleszerettem! :D A humorába, néhol kissé szerencsétlen teszetoszaságába, elszántságába.
 
Ez a könyv a Szent Korona-trilógia utolsó kötete. Bár nem olvastam az első kettőt, ez nem zavart a szórakozásban. Az élmény és a történet teljes képe miatt kézbe veszem azokat is.
 
Szót ejtenék a kiadásról is. Rendkívül igényes, szép könyv, öröm a kézben tartani minden szempontból!
 
4,5/5

Libri Kiadó, 2018
448 oldal
Erika
Kepes András számomra mindig a nyugalom szigetét képviselte. Legyen az riport, saját tévéműsor vagy akár egy könyv. Ha "találkozok" vele, megnyugszok, szusszanok egyet és élvezem nagyon, amit ad nekem.
 
A Tövispuszta már hosszú-hosszú ideje a bakancslistámon van, de valahogy mindig elmentünk egymás mellett. Érhetetlen! Többedik kiadása végre a kezembe került.
 
Az első világháború utáni évekbe, a tövispusztai nyomorba kalauzol minket, ez lesz végig a történetben a középpont, innen ki erre, ki arra vándorol, de ide valahogy mindig visszatér az utazó és a gondolat is.
 
Három család tagjai a főszereplők, a Veresék, a zsidó kereskedő Goldsteinék és Szentágostony báró családja. Különböző vallás, különböző vérmérséklet, különböző lehetőségek, de lakóhelyük, Tövispuszta akkor is közös bennük, és azt sosem tudják magukról lerázni.
 
Az érzelmek széles skáláján mozgunk végig. Hol a hasunkat fogjuk a nevetéstől, akár az öreg Veres igen emberes büszkeségéről olvasva, akár fia, Isti hülyeségein. Aztán mélyrepülés, ahol a holokausztig is eljutunk, és már a nevünkre sem emlékszünk. Hullámvasút, ahol jó lenne az egyensúly, de sokszor nehezen váltunk át. Gyanítom az akkoriak sem túl könnyen vették ezeket a változásokat. Élet és halál. Felváltva. Nem könnyű.
 
Nagyon éles, kritikus társadalomrajzot ír le Kepes András. Fáj, hasba szúr, mégis le kell nyelni. És hiába nem lehettem én még ott, mégis éles emlékként, élményként épült bele a gondolataimba, a zsigereimbe a regény.

Művelt, intelligens, nagyon szimpatikus, és írni is tud. Nem is akárhogyan!

5/5

Libri Kiadó, 2017
396 oldal
Erika
Sokat ígér a cím és a borító is. Eleve, ha a könyv szó, könyvesbolt pláne szerepel egy címben, akkor egy molynál már nyert ügye van a szerzőnek. :D
 
Párhuzamosan történnek események, eleinte igencsak lassan. A főszereplő Emilia, aki igen kalandosan jut el abba a könyvesboltba, amelyet Julius Nightingale alapított, nem mellesleg egyéb szálak is fűzödhetnek az illető férfihoz. De egyelőre nagyon sok a titok.
 
Ebbe a könyvesboltba (is) rengetegen járnak, és talán az egész történetnek ugyanúgy ők is fontos személyei, mint a főbb szereplők. Itt kiönthetik lelküket, megtalálhatják a nyugalmat, vagy akár a szerelmet.
 
A könyvesbolt olyan, mintha egy bölcs öregember lenne, megőrzi az emlékeket, titkokat a különféle kis eldugott polcokon, hogy megfelelő időben és helyen előadja őket.
 
Emilia amióta átvette apjától a könyvesbolt vezetését, sorra szerzi az újabb kapcsolatokat. Mivel betér ide mindenféle látogató, vegyessé és színessé válik a lány baráti társasága.
 
Mindenkinek megvan a maga baja, a saját megoldandó problémája, és ki így, ki úgy segít a másikon, miközben rengeteg alkohol folyik le a torkokon. :D
 
Aztán a végén kicsit begyorsulnak az események, a szálak összefutnak, és szerintem nem nagy meglepetés, hogy mindenki nagyon boldog! :D

A hangulat, a helyszín, a történet... minden adott volt. Nekem mégis túl tökéletes volt minden, túl habos, túl kiszámítható. Tengerpartra, nyári kis könnyed olvasmánynak ajánlom!

3,5/5

General Press Kiadó, 2017
Fordította: Ligeti Lujza
Eredeti cím: How to Find Love in a Bookshop
344 oldal
Erika
Ez egyszerűen fantasztikus volt. Amikor olvasok valakitől valami katarktikus könyvet, utána szkeptikus vagyok, hogy lehetséges-e überelni vagy legalábbis ugyanazt a szintet elérni. Itt most ez történt, hiszen a Hosszú az út is totál levett a lábamról.

A helyszín a Salt Lake City-i repülőtér, az időjárás borzalmas, óriási hóvihar miatt a legtöbb járatot törölték.

Dr. Ben Payne a sikeres orvos a másnap tartandó konferenciára igyekezne haza, Ashley Knox pedig az esküvőjére. Teljesen idegenek, és nem is sejtik, hogy nemsokára mindkettejük élete összefonódik, és minden megváltozik, átalakul.

Szerencséjükre egy idősebb pilótát sodor az útjukba a sors, aki felajánlja, hogy magánrepülőjén elviszi őket. Ez a szerencse relatív és igencsak forgandó, hiszen végig a történetben ide-oda csapódik a szerencsétlenség felé, és mindvégig nehéz eldönteni, hogy most az ő pártjukon áll-e vagy sem?

Szerencsésnek tartanák magukat, ha előre tudnák, hogy egy magasabb hegy tetején Grover szívrohamot kap és lezuhan a repülő? Nyilván nem! Velük pedig ez történik.

Ahogy filmeken is szoktuk látni, hosszú-hosszú percekig síri csönd, és ha latolgatni kéne a túlélők számák, valószínűleg mindenki a nullára voksolna.

Aztán szép lassan élesednek a képek, és jó hírként konstatáljuk, hogy mindkét utas + Grover utálatos kutyája él.

Örülhetnénk, de minek is? Többezer méter magasan, hóval fedett hegytetőn arra ébredni, hogy bár túléltek egy repülőgépszerencsétlenséget, most mégis mihez kezdenek? Milyen esélyekkel élhetik túl akár a következő perceket is?

Mindkettejüknek vannak sérülései, de Ashleyé súlyosabbak, ő képtelen járni.

Ben tapasztalt hegymászóként szinte azonnal elkezd logikusan gondolkodni, terveket kovácsolni. Feladni semmiképp nem fogja, ebben biztos.

Soknak tűnő idő elteltével muszáj elindulniuk, bár a lány járásképtelen. Ben összeeszkábál a repülőgép maradványaiból egy rögtönzött szánkóféleséget, azon kezdi el húzni a lányt. Közben pedig röpködnek a mínuszok.

Rettenetesen hosszú út áll előttük, és ahogy róják a kilométereket, egyre inkább megismerkednek egymással. Muszáj valahogy tartani egymásban a lelket, és hamar kiderül, hogy nemcsak a környezet, az időjárás elemeivel kell megküzdeniük, hanem saját életük traumáit is fel kell dolgozniuk.

Ashley elég rámenős, már amennyire a hordágyáról erre képes, és folyamatosan faggatja Bent a családjáról, feleségéről, akibe - még ha vannak is feszültségek - halálosan szerelmes. Gyönyörű szépen beszél a nőről, Ashley pedig csak ámul, hogy ilyen is létezik? Így is lehet imádni egy nőt? Ő a vőlegényétől még csak hasonló érzelmeket, gondoskodást sem kapott soha. Kénytelen ő is elgondolkodni, hogy vajon tényleg ő az igazi?

Emberfeletti küzdelem az egész történet az elemekkel, az érzelmekkel, a mélyen megbúvó fájdalmakkal. Ezek közül elég lenne csak egy is, az is sok lenne. Egymásnak, egymáson segítenek, miközben nem tudják, mit hoz a következő pillanat.

A legvégén pedig jön egy olyan csattanó, ami álmomban nem jutott volna eszembe. És így minden összeállt, megoldódott! 
 
Na most tudom, hogy ez nyálas lesz, de a szerző tényleg a lélek húrjait pengeti, de valami olyan érzékenységgel, hogy belesajdul teljesen az ember szíve. Ok, befejeztem! :D

A filmből mozifilm is készült, ha jól tudom, 2017-ben.



5/5

General Press Kiadó, 2017
Fordította: Szentesi Mária
Eredeti cím: The Mountain Between Us
310 oldal
Erika
Egy gyönyörű mesével írta most tele Ahern a lapokat. Ő is nagy kedvencem, bármilyen témához is nyúljon.
 
A természetben is megtalálható lantmadár volt az ihletője a történetnek. Ez a madár nem különösebben szép, inkább vicces, viszont a hangokat fantasztikusan tudja utánozni.
 
A főszereplő, Laura is innen kapja a nevét, mivel bármilyen hangot tökéletesen képes ő is visszaadni. Az ő története nem mindennapi. Igazából nem kívánt terhességből született, ráadásul létezését is titkolják. Semmilyen nyoma nincs az ő létének. Egy eldugott tanyának egy rejtett részén él, ahol bogyógyűjtéssel, egyéb kis segítséggel tartja fenn magát.
 
Úgy tűnik, számára ez a magányos élet kielégítő, nem vágyik többre. Viszont amikor egy forgatócsoport tűnik fel a színen, Solomont, a hangmérnököt meglátva, egy pillanat alatt, villámcsapásként csap le rá az érzés, hogy élete párjára lelt.
 
A varázslat kölcsönös, a férfi is megbabonázva bámulja a nőt, és innentől mindkettejük élete gyökeresen megváltozik.
 
Az egész forgatócsoport úgy gondolja, hogy Laurával nagyot lehet durrantani a médiában, sikerük kulcsa a lányban van. Egyből stratégiai tervet készítenek, milyen filmet is készítsenek a lány különleges életéről.
 
Azt gondoltam, hogy ezt a társadalomtól teljesen elzárt lényt lehetetlen, hogy ki tudják mozdítani ebből a biztonságos, szűk kis környezetéből. De tévedtem! Laura is a lehetőséget látja abban, hogy kipróbáljon sok-sok dolgot a világban, amiből eddig kimaradt. Van bepótolnivalója.
 
Eleinte a tévések csapata segíti őt, de egy idő után felfelé ívelő karrierjéből kiszorul ez a kicsi, gondoskodó csoport. Ahogy halad előre, felfelé a siker útján, úgy süllyed egyre lejjebb a lelke, az örömöt már alig-alig látja az életben.
 
De vajon marad ereje ebben a hajtásban az embernek arra, hogy kimozduljon, és visszatérjen a gyökerekhez, ahol még minden békés volt? Főként, ha ez az ember nincs felvértezve a valóságshow-k gyötrelmes világában működő borzalmak ellen?
 
Sok, közhelynek tűnő igazságot tartalmaz a történet. A mostani évtizedekben rendkívül közkedvelt valóságshow-k világába láthatunk bele, és ismét rá kell jönnünk, hogy a pénz, siker, csillogás semmit nem tud adni, ha kivész a lélek mögüle. Anélkül semmire sem jutunk. De egyébként is sanszos, hogy ez a világ tönkreteszi az abban részt vevőket.
 
Az sem utolsó dolog, hogy megismertem a természetben élő lantmadarat. Nagy madárrajongók lévén, erről az egyedről még nem hallottam. Csodás kis állat! :D
 
Van több olyan könyve Ahernnek, amik jobban tetszettek, úgyhogy ez csak a viszonyítás miatt kapott 4-est.

4/5 
Athenaeum Kiadó, 2018

Fordította: Balassa Eszter
Eredeti cím: Lyrebird
407 oldal