Erika
Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak tudatában élénken él. Az ő történetét ha nem tévedek, kimerítette már a filmipar és az irodalom is, de a családi hátteréről, szoros rokoni kapcsolatairól nem sok szó esett. Legalábbis azok életéről nem. Voltak leánytestvérei is, ezek közül a legkisebb és legkedvesebbként emlegetett Sophie. Ebben a könyvben, ahogy azt a címe is elárulja, az ő története, életrajza olvasható, sok esetben nem feltétlenül követve a történelmi hitelességet.

Sissi a legkisebb leánygyermek. Lázad, minden elvárásnak ellene áll, társadalmi helyzete ellenére bőszen próbálja a saját határait feszegetni. Mindemellett életvidám jelleme felvidítja környezetét, külleme pedig kérők számtalan példányát sorakoztatja fel a szülők előtt. Ám őt inkább a kalandok, kihívások érdeklik, szívét sem királyi udvarokból származó jelölt rabolja el, "csak" egy egyszerű müncheni fotográfus, Edgar lopja el.

Eközben szülei igencsak sürgetik Sophie házasságát, természetesen nem a fent említett úrral. Gyermekkori barátja, II. Lajos, Bajorország királya siet segítségére a leánynak, akivel igencsak rokonlelkek. Szülei nagy örömére Lajos eljegyzi Sophiet, hiszen királyi esküvőről még csak álmodni sem mertek, illetve inkább csak azt. A lány pedig ettől a jegyességtől/házasságtól reméli szabadságát, szabad utat engedve Edgarral folytatott szerelmének.

A sors viszont nem ilyen kegyes hozzájuk. Lajos nem tudja legyőzni valószínűsíthető homoszexualitását, Sophie is inkább Edgar hitveseként képzeli el magát. A jegyesség felbontása mellett döntenek, viszonyuk a királlyal viharossá válik. És akkor felbukkan egy újabb kérő, Ferdinánd, akitől a lány undorodik, viszolyog. Eleinte, sőt sokszor később is valóban visszataszítóan viselkedik a férfi, később viszont voltak mozzanatok, amikor szimpátiám kifejezetten felé irányult.

Itt már igencsak kalandossá válik a történet, izgulhatunk, hogy beteljesedhet-e a két szerelmes boldogsága?

Ez egy történelmi regény, de abszolút olvasmányos, olvasható formában.

4/5

K.u.K. Kiadó, 2011
Fordította: Vásárhelyi Zsolt
Eredeti cím: Sisis kleine Schwester
270 oldal

0 Responses

Megjegyzés küldése