Erika
A főszereplő Remy Starr, kicsit durva jellemű, szabad elveket valló tinédzser, aki túl az érettségin, szeretné a nyarat bulizással eltölteni, nem gondolva semmiféle kötelezettségre. Nem túl hihető módon a szerelmet szándékosan elkerüli, a fiúkat csak futó kapcsolatra használja, senkit sem enged magához túl közel. Amikor érzi, hogy kezd elgyengülni e tekintetben, azonnal útilaput köt az érintett lábára.

Nem véletlenek ezek a tüskék a fiatal lányban, hiszen a családi élet nem túl rendezett körülötte. Anyja ötödik esküvőjére készülnek, úgy néz ki, ez most végleges... A menyasszony, azaz az anyuka elég fura egy személyiség, gyakorlatilag semmit sem képes önmaga véghezvinni, így az esküvő megszervezése is maradéktalanul Remyre hárul.

Épp, amikor bőszen gyakorolja szilárd elveit, az esküvői forgatag kellős közepében van, akkor csöppen, illetve inkább robban be az életébe Dexter, a zenész fiú. Szó szerint az ölébe esik, és a fiú szerint ez nem is véletlen, hiszen hihetetlen kémia működik köztük, ők egymásnak vannak rendelve. Azt még nem is sejti, hogy ezt pont kinek mondja. Nagy küzdelmek vannak mindvégig a két fiatal között, de a vonzódás egyértelmű.

Amikor a lánynak szüksége van egy kis őszinteségre saját magával szemben is, egyetlen dolog van, ami felé oda tud fordulni, ahol kisírhatja a bánatát, ez pedig a halott apja által szerzett altatódal, amely kiskora óta kíséri őt. De hogy képes-e átlépni a láncait, amivel saját magát kötözte oda saját szabályrendszeréhez...???

A Tökéletes után bevallom, én csalódtam ebben a könyvben. Számomra az előbb említett könyv, annak ellenére, hogy ifjúsági irodalomról van szó, nagyon tetszett. Amennyire az kerülte a felszínességet, ebben a könyvben annál inkább felfedeztem azt. Az első sikere után még mindenképpen próbálkozom majd az írónő könyveivel, de most egy picit pihentetem.

2/5

Könyvmolyképző Kiadó, 2012
Fordította: Pásztor Judit
Eredeti cím: This Lullaby
398 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése