Erika

Az első kötettől '63-ban veszünk búcsút, abban a hiszemben, hogy minden jóra fordul, jön a felemelkedés minden szempontból. Hiszen a Radnayak megjárták a hadak útját, átmentek tűzön-vízen, de mégis áll még a nevük, ha nem is sziklaszilárdan.

Radnay Zoltán (akit nagy nehezen végül sikerült megkedvelnem az első részben) dédunokái veszik át a stafétabotot, és az eltelt jó pár évtized, a politikai változások fényében Zsófia és Lóri az akik, tovább viselik ezt a nevet. Nem mindkettejüknek jelenti ugyanazt a név, illetve nem mind a ketten gondolják ugyanúgy, mi módon kéne hűnek lenniük a Radnay névhez. Zsófiának elég az, hogy az adott társadalmi rendszerben, beilleszkedve az adott körülmények közé éljen egyszerű emberként, Lóri viszont nem tud a múlttól elszakadni, bőre szakadtáig küzdene nemesi rangjuk visszaszerzéséért, annak elismeréséért. Heves vérmérséklete nem igazán támogatja meg jól ezeket a próbálkozásait, lépten-nyomon bajba keveredik, amelybe sokszor Zsófiát is magával rántja.

Immár egy magyar nagyváros lakótelepén játszódik a történet, ahol kénytelenek átlagemberhez illő munkát vállalni, legalábbis Zsófia, mert magánóráival szinte ő tartja el Lórit és az apjukat is. Lóri csak lázong, Wass Albertet olvas és azon töri a fejét, hogy fennmaradó, üres testrészei közül hova tetováltasson ősi magyar szimbólumokat, ezzel is felhívva a figyelmet származására. Valahol értettem lázadását, sajnáltam is, de... na, egy idő után belefárad az ember. Zsófia közben felvételt nyer egy táncművészeti iskolába, ahol sikert sikerre halmoz. Gyönyörű nő, úgyhogy férfi csodálókban sincs hiány, de mindig ott van az árnyék, amelyet ikertestvére és apja vetnek rá, akik képtelenek a normális életre, útjukat a pusztulás, pusztítás jellemzi. A lány kitartó szeretete, munkája az, ami életben tartja őket, miközben mindenki küzd saját érzelmeivel, származástudatával, jelenével, jövőjével.

Ó, jaj! Nagy gondban vagyok, egyszerűen nem tudok mit kezdeni az érzelmeimmel a könyv olvasása után. Nagy rajongója voltam az első résznek, bár az sem vidított fel túlságosan, de kicsit reálisabbnak tűnt. Most alig bírtam magam összekaparni, miután becsuktam a könyvet. Hihetetlen mértékű gyötrelem, lelki betegség van összetömörítve ebben a könyvben, amit nekem nagyon nehéz, valószínűleg lehetetlen feldolgoznom. De persze továbbra sem az írásmóddal, szerkesztéssel, "irodalmiasságával" van bajom, mert az rendben lenne. De olyan nincs, hogy egy családregényen belül ne történjen semmi pozitív, vagy ha pozitív nem, akkor se feltétlenül súlyosan beteges dolgok. Mindennek ellenére biztos vagyok benne, ha lenne folytatás, újból próbálkoznék, hátha egy kis fény árad be a falak között.

3/5

K.u.K. Kiadó, 2013
376 oldal

0 Responses

Megjegyzés küldése