Erika
Van nekem egy 10 1/2 éves kisfiam, akit most már immáron egy éve gyermekvasutassá avattak. Ha ez nem lenne elég, akkor a vezetékneve Lukács, így kétség sem volt afelől, hogy ez a könyv nekünk mindenképpen kell! :D

Michael Ende egyébként is a kedvenc írók között szerepel, úgyhogy abban biztos voltam, hogy most sem fog minket csalódás érni. Együtt olvastuk a kisfiammal, illetve hát persze ő olvasta, én csak "felügyeltem", mert ez jó apropó volt az olvasás gyakorlására is. Elég sokat küzdök a még több olvasásért részéről, de itt most nem volt szó semmiféle harcról, olajozottan nyúlt érte minden este. :D

Ende kiváló meseíró, és az izgalmakkal, kalandokkal teli történetben olyan helyzetekkel találkozhatnak a gyerekek, amelyek a mindennapokban is előfordulhatnak. Az egész történet Gyöngyélet Földjének picinyke szigetén kezdődik. Nincs itt senkinek semmiféle problémája. Egy nap viszont Gombos Jim és Lukács elindulnak az Emma nevezetű gőzösön, hogy átéljék életük legnagyobb kalandját.

Találkoznak mindenféle lénnyel, életszerű problémával, amelyekkel kezdeni kell valamit. De nem akárhogyan! És ők megoldanak mindent, mi pedig csak nevetünk, mert annyira bájos és annyira szép az egész!

Ja, és felnőtteknek is mondom, nyugodtan olvassátok!!!!

5/5***

Kolibri Kiadó, 2015
Fordította: Tapodi Rika
Eredeti cím: Jim Knopf und Lukas der Lokomotivführer
348 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése