Erika
Na hát én ezért odáig voltam. Több oka is van ennek. A kisebbik fiam az első osztályt kezdte meg, úgy ment iskolába, hogy nem tudott olvasni. Én ezt sosem erőltettem. Viszont olyan gyorsan, ügyesen halad és a szorgalma is megvan hozzá, hogy kért egy könyvet. Erre esett a választásunk, hiszen a Most én olvasok! sorozat keretében megjelent könyvek kezdő kis olvasóknak szólnak, és különböző olvasási szinteken szólnak a gyermekekhez.

És tádám! Kiolvasta! Elsőtől az utolsó betűig, és olyan, de olyan nagyon büszke magára. Hát még én őrá! Rakosgatja a kis polcán ide-oda, mert ez az Ő első könyve! Még a nevét is belevéstük. :D

Ez egy egyes szintű olvasmány, amely szint oldalanként 2-5 mondatot tartalmaz, könnyen kiolvasható szavakkal. A történet egyszerű, könnyen követhető és nagy betűkkel van nyomtatva. Cuki rajz pedig minden oldalon található.

Most átléptünk egy kettes szintű történetre, de az is ugyanolyan ügyesen megy. És ami a legfontosabb, örömét leli az olvasásban, és ez nekem óriási öröm. Másik nagyobb gyermekemmel folyamatosan küzdök, hogy valamilyen olvasmányhoz kedvet csináljak, de nem annyira akar sikerülni. Szóval nincs minden veszve! :D

Ajánlom nagyon!!!

Pozsonyi Pagony Kft., 2014
48 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése