Erika

Nem tudom, hogy nemfüggő-e a dolog, de a két fiammal, amikor még kicsik voltak, a munkagépek, vonatok mellett többek között a hangyabolyokat is órákig tudtuk nézegetni. Ha jól emlékszem, egyszer még hangyafarmot is létesítettünk otthon, de azok lehet, hogy giliszták voltak. :D

Elsőre dögunalomnak tűnt mindig a megfigyelés, de ha pár percig kitartó volt az ember, hihetetlen szervezettséget, összehangolt munkát vehetett észre. Döbbenetes volt az a fegyelem, ahogy tömött sorokban indultak harcba a másik kolónia tojásaiért, utána pedig a győztes zsákmánnyal visszafelé a saját területükre.

Ez a szervezettség persze valamilyen instrukció(k) alapján történik. Na ez az igazán érdekes, amiről nagyon sokat meg lehet tudni a könyvből. Fogalmam sem volt, hogy a hangyák éreznek szagokat, amely a tájékozódásukat is segíti.

A bolyban betöltött rangokról is többet megtudhatunk. Bár a királynő fontost szerepéről a biológia órákon is hallhattunk.

A színes rajzok, fotók fantasztikusak. Ezek mellett megismerkedhetünk a különböző fajokkal, a harcmodorokkal (amik néha egészen horrorisztikusak). És hát annak a módja, ahogyan a "hangyászok" tanulmányozzák ezeknek a piciny élőlényeknek az életét... :D

Fiaim sok érdekes dologra megtanítottak, amire érdemes figyelni a világban. Ezek közül az egyik a hangyák élete. Cseppet sem az unalmas biológia órákra hajaz a könyv. Érdekfeszítő, okos, humoros. Csakis ilyeneket a gyerekek kezébe!

Nagyon igényes ismeretterjesztő kiadvány ez, és hát sosem gondoltam volna, hogy a hangyákról egy 308 oldalas könyvet elmélyülten fogok olvasgatni. :D

Egyébként is a kedvenc kiadómról van szó, azon belül pedig ez az ismeretterjesztő sorozat végképp mindent visz nálam.


5/5

Park, 2021

Fordította: Fodor Zsuzsa

Eredeti cím: Weltmacht auf sechs Beinen

308 oldal


 

Erika

Hűha! Hát ez nagyon megviselt!

Sokszor írtam, mondtam már, hogy ennek a témának a kivesézését nem szabad abbahagyni. Emlékeznie kell örökké az emberiségnek arra, hogy mi történt. De ebből a szempontból még sosem gondoltam bele (miért is tettem volna?). Vajon az egyik mészáros rokonaként, pláne unokájaként megélni mindezt... túl lehet élni??? Ki lehet ezt bírni???

Őszinte tiszteletem és együttérzésem Jennifernek, hogy szembe mert nézni ezekkel a tényekkel, és még meg is osztotta az egész világgal. Ahogy megtudjuk a könyvből, nem volt könnyű. Nyilván.

Nem másnak az unokája, mint Amon Göth náci parancsnoké. Bár ő erről gyermekként mit sem sejt, azt viszont érzékeli, tapasztalja felnőttként, hogy nagyon terhelt múltja van, bár különösebb okot nem talál rá. Kénytelen szakember segítségét is kérni, hogy rájöjjön, miért nem tud az életben boldogulni, miért az a sok-sok keserűség, mély depresszió, aminek a forrását nem ismeri.

Felnőttként, szinte véletlenszerűen szembesül a szörnyű, átkokkal teli rokoni kapcsolat tényével.

Nagyon hosszú utat kell bejárnia ahhoz, hogy feldolgozza az érzéseit és a tényeket, amelyekből egyre több jut a birtokába. Végig kell járnia a koncentrációs táborokat, látnia kell a helyszíneket, amelyekben ennek a szörnyetegnek köszönhetően milliók vesztették életüket.

Nem tudom, mi a tanulsága a történetnek? Az szerintem nincs neki. Mert ez nem mindennapi eset. Nem arról van szó, hogy meglöktem az osztálytársam, jól leszidtak, szembesítettek a rossz cselekedetemmel, és máskor nem csinálom.

Itt nem volt választás. A rokonait, felmenőit nem tudja megválasztani az ember. Ha pedig van egy ilyen kialakult helyzet, azzal valamit kezdeni kell.

Amikor a gyermekkorból a felnőttkor felé haladva egyre jobban megismertem a holokauszt történetét, azt gondoltam, hogy olyan világ sosem jöhet el még egyszer. Sajnos manapság sokszor van bennem félelem, hogy ó, dehogynem! Mintha még gonoszabbakká váltunk volna.

Talán mégis van tanulsága az egésznek. Felelősek vagyunk nemcsak magunkkal szemben, hanem a gyermekeink, unokáink, az összes leszármazottaink felé. Nem mindegy, mit hagyunk itt a földön, azt ők is érezni fogják. Az ő életüknek is a része lesz, amit ma teszünk. Nem is kicsit.

Ennek a nőnek az segített, ha ez egyáltalán jó kifejezés, hogy végigjárta ezt a poklot, végül kiírta magából. Mi pedig csak emlékezzünk ennek a könyvnek a segítségével is. Az egész világ tegye ezt!

5/5

Park Könyvkiadó, 2021.

Fordította: Nádori Lídia

Eredeti cím: Amon

240 oldal

 

Erika

Nem titok, hogy Picoult nagy-nagy kedvencem. Az utóbbi években megjelent könyveiért annyira nem voltam oda, mert kissé parázok az ilyen-olyan szellemjárós, ijesztgetős történetektől. :D

Éreztem, hogy most ismét itt az én időm.

Aztán ahogy haladtam a történettel, kezdtem más miatt megijedni. Úgy éreztem, mintha egy Danielle Steel mámorba csöppentem volna bele.

A Covid-helyzet adta a történet keretét, aminek főszereplője Diana és párja Finn. Mindketten sikeresek a munkájukban. A nő egy vezető aukciós ház egyik főmunkatársa, Finn pedig ígéretes orvosi pálya előtt áll. Már jó ideje eltervezték a közös jövőt, évekre kiszámolva, mikor mi következzen, esküvőtől kezdve, a házvásárláson át a gyermekvállalásig.

Megvan a jegyük egy fantasztikus távoli szigetre, ahol a lány tudja, hogy a férfi meg fogja kérni a kezét. Hiszen véletlenül rátalált az eljegyzési gyűrűre...

Ekkor üti fel a fejét a vírus New Yorkban és az egész világon. Hamar egyértelművé válik, hogy Finn orvosként nem hagyhatja most ott a munkahelyét, de ragaszkodik hozzá, hogy szerelme utazzon el egymaga, és gyűjtsön mindkettejük helyett sok-sok élményt.

Bár Diana cseppet sem boldog a kialakult helyzettől, úgy dönt, mégis utazik, így legalább a kifizetett pénz sem vész oda.

Nem zökkenőmentes az érkezése, hiszen a bőröndje eltűnik, így szinte csak a kézitáskájában található dolgokkal gazdálkodhat. Kárpótolja, hogy csodálatos helyre érkezik, és ahogy kiteszi a lábát a szigetre szállító csónakból, azonnal lezárják a helyet, se ki, se be. Hamar bele is nyugszik, hiszen biztos benne, hogy a karantént nagyon rövid időn belül feloldják, és rendben haza fog tudni utazni. De addig is felesleges búslakodni, ott van a rengeteg felfedezni való azon a földöntúli helyen. Azt akkor még nem sejti, hogy jóval több lesz az a lezárás, mint amire számított.

A felfedezés első pillanataiban belebotlik egy mogorva emberbe, akiről már rögtön tudjuk, hogy nagy szerelem fog itt kialakulni. :D

Na itt kezdtem majdnem feladni a dolgot a mérhetetlen sziruptól, de akkor HOPP!!!!

Egy pillanat alatt világosodott meg minden. Hiszen Pirocult-ot olvasok! Miért nem voltam résen? És jött is a csavar, amire én tényleg nem számítottam. Teljesen gyanútlan és szomorú voltam mindeddig.

Ahogy az írónő az utószóban leírja, őt és családját is nagyon megviseli az a helyzet, amelyet az egész világon a saját bőrén érezhet minden ember. Kézzel tapintható a regényen, hogy most nem az a sziporkázó, végtelen energiával teli ember ült az írógép mögött, akit megszoktunk, de számomra pont ez az esendőség, az őszintesége teszi még szimpatikusabbá.

És mondom, a csavar ott van, nem kell betojni! :D


4/5

Athenaeum, 2022

Fordította: Novák Petra

Eredeti cím: Wish You Were Here

368 oldal