Erika

Fantasztikus játékot indít a Maxim Kiadó!

EGY REGÉNNYEL MOST TOVÁBBI ÖTÖT NYERHETTEK!


Amennyiben a játék időtartama alatt rendelitek meg a kiadó weboldaláról (http://www.olvas.hu/termekek/mx939-veled-minden-hely-ragyogo) Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó című regényét, akkor most nem csupán POSTAKÖLTSÉG NÉLKÜL szállítják házhoz, hanem akár TOVÁBBI 5 DB REGÉNYT IS NYERHETTEK!

Ehhez pedig csupán regisztrálnotok kell a játék időtartama alatt a számla sorszámával az alábbi linkről elérhető űrlapon!
https://docs.google.com/…/1FAIpQLSeQ310F9gc53XumoM…/viewform

A regisztrálók között kisorsolnak egy 5 db szabadon választható maximos regényből álló könyvcsomagot! 

A nyereményjáték időtartama: 2016. november 12-24.

Sorsolás: 2016. november 25-én!

A játékban kiemelt regényt nem csak önmagában, hanem természetesen más kötetekkel együtt is megrendelhetitek!

A megvásárolt regény(ek)hez jó olvasást, tartalmas kikapcsolódást, a játékhoz pedig sok szerencsét kíván a Maxim Kiadó!
Erika
https://www.facebook.com/DreamValogatas/app/266224890138398/


A kiadó újból és újból óriási kedvezményekkel áll elő. Most karácsony előtt is érdemes a honlapjukra, illetve Facebook oldalukra látogatni, van meglepetés bőven!

Az újdonságaik már előrendelhetőek 30% kedvezménnyel, valamint korábbi regényeik és gyermekkönyveik is megrendelhetőek 20% kedvezménnyel. Képre kattintva megtaláltok minden szükséges információt. Itt az ideje beszerezni az ajándékok nagy részét!

Erika
Többen kifogásolták, hogy ez a könyve Shemiltnek nagyon hajaz az előző, Magyarországon megjelent Lányom című könyvére. Ez így is van, de ez engem egy cseppet sem zavart.

Imádom, amikor egy történetben sokáig nem történik túl sok minden, mégis minden idegszálammal érzem a feszültséget, a kitörni készülő vulkán nyomását. És utána sem feltétlenül dramaturgiai eszközökkel operál, hanem csak úgy egyszerűen összerakja a mondatokat, mégis pattanásig feszülnek az idegek.

A módszerek is hasonlóak, mint az előző könyvben. Egyből beleugraszt minket a mélybe, azaz az első oldaltól fogva tudjuk nagyjából, hogy mi fog történni, mégsem válik okafogyottá az olvasás, nem tölt el az unalom minket, hanem pláne belehúzunk.

Emma és Adam, az orvosházaspár élettöredékét ismerhetjük meg, amely része a kapcsolatuknak meghatározza egész további életüket. Nem túl sok évről van szó, de éppen elég ahhoz, hogy minden borulni látszódjon.

Éldegélnek egymás mellett úgy, hogy ők azt gondolják, ez így rendben van. Vannak egyértelmű jelek, amik arra utalnak, hogy dehogyis van. Többek között kamasz lányuk furcsa szokásai, befelé fordulása, egyéb kamaszokra is jellemző dolgok. És a szülők ezt ennek a korszaknak a sajátosságaként is fogják fel. Nem is törődnek vele különösképpen.

Nekem az sem a harmónia jelenlétét tükrözte, hogy Emma folyamatosan vívódik magában, hogyan múlja felül férjét, akár egyszerű, mindennapi cselekedetekkel, de lehet szó akár a szakmai előrejutásról is. Mindent górcső alá vesz, vizsgálgatja, hogy neki még mennyit kell tennie azért, hogy egálban legyenek a férjével, ha pedig még meg is akarja előzni, nagyon bele kell húznia. Legnagyobb problémája, hogy ő hátránynak érzi ebben a versenyben magát meglévő két gyermekük miatt.

Egyszer csak jön a lehetőség, 1 évet tölthetnek Afrikában. Adam kutatómunkát végezhet, amivel még előrébb juthat a ranglétrán, és ez azt jelenti, hogy Emma hátránya tovább fokozódik, így mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt az utazást meghiúsítsa.

Kettőt pislogunk és már harmadik, csecsemő gyermekükkel is egyetemben Afrikában van az egész család, és a harmadik pislogásnál már el is rabolták a gyermeket.

Megkezdődik a nyomozás, illetve annak teljes hiánya. Telnek a hónapok, nem történik semmi. Teóriája mindenkinek van, ráadásul ezek napról-napra változnak, a gyermek pedig sehol. Életben maradási esélyei már egyenlőek a nullával.

Mindenki kénytelen átgondolni az addigi és a jövőbeni életét. A múlton is feltétlenül el kell gondolkodni, hiszen valami idáig vezetett, a jövőt pedig hogy lehet kibírni egy családtag elvesztése után. Egymást is elveszítjük vagy talpra állunk, és elfogadjuk az elfogadhatatlant!?

Én nagyon szeretem Shemil írásait, ha kettő alapján már lehet ilyen megállapításokat tenni. Semmi extra, tényleg, mégis fogva tart a történet végig, nem hagy nyugodni.

5/5

General Press Kiadó, 2016
Fordította: Szabó István
Eredeti cím: The Drowning Lesson
272 oldal
Erika
Fociimádat is van, a kicsinél olvasásimádat is, úgyhogy arra jutottam, ezt a sorozatot beszerezzük.

Az első két résszel kezdtünk, és bár még nem vagyunk a végén, már most is elmondható, hogy sikere van.

Focicsapat összeverbuválásával kezdődik az egész történet. A francia válogatott hajdani játékosa, Gaston Champignon felkarolja Tommit, akin első látásra észreveszi a tehetséget. Ezzel beindulnak a folyamatok.

Igazi csapat kezd kialakulni, miközben Tommi vívódásainak is tanúi lehetünk, hiszen az egymás elleni harc nemcsak a felnőtteknek nehéz, a gyerekeknek pláne sokféle kihívással kell megküzdeniük.

Sok munka áll a csapat előtt, leginkább ennek a kis bandának a szellemiségét összehozni, aztán ha minden helyre van téve fejben, a láb jól működik, indulhat a móka, irány Brazília!

Alexandra Kiadó

Erika
Teljesen el vagyok ájulva, milyen csodaszép kiadványokkal jön ki a kiadó. Többek között ezzel is. Megláttam, és már vakarództam, hogy ez muszáj otthonra. Aztán meglátta a nagyobbik gyerek, és csoda történt! Kikapta a kezemből és elmélyülve elkezdte este olvasgatni, időnként idézgetve nekünk belőle. Nagy bánatomra, ő és az olvasás nincsenek túl nagy barátságban, viszont ő és a fák, a természet minden velejárójával nagyon is. Úgyhogy ez lehet itt a titok. :D Amúgy pedig természetismeretből éppen a tegnapi napon írtak témazárót a fákból, erdőkből, benne vagyunk a témában rendesen.

Szóval tényleg nem csak a borító, ez a könyv kívül-belül gyönyörű, hasznos tartalommal, ismeretekkel. Azt nem tudom elképzelni, hogy van, aki nem hisz abban, hogy a természetben minden élőlény a maga módján kommunikál a másikkal. Így ez alól a fák sem kivételek, és érdekes volt már a dolgozatra készülve is a szimbiózisokról olvasni, ami a fák és más élőlények között fennáll. Mi ez, ha nem kommunikáció. És ez csak egy kis szeletkéje a tortának.

Aki eddig is szerette az erdőt, a fákat, az még jobban fogja. Akinek pedig olyan nagyon nem jelentettek semmit, a könyv elolvasása után garantáltan más perspektívák nyílnak meg, olyan titokzatos világba kalauzolja el őket, amelybe a valóságban is el akar majd jutni, megtapasztalni ezeket a csodákat.

Ez a könyv egyértelműen ékesíti otthonunk polcait!

5/5***

Park Könyvkiadó, 2016
Fordította: Balázs István

217 oldal
Erika
A Zsolnay nevet világszerte ismerik. De hogy ennek a nagy múltú családnak, az ő általuk "épített" birodalomnak, óriási szellemi-anyagi értékeknek a hátterében mi áll, milyen történelmi sajátosságokat tudhat magának, azt talán kevesen ismerik.

Én a keveset tudók közé tartozok, és azon kívül, hogy csodáltam, ha elém kerültek ezek a csodaszép darabok vitrinen keresztül, vagy akár a pécsi Zsolnay negyedben ámulhattam a világszép tárgyak, az építészeti remekművek láttán, azon kívül nem sok ismeretem volt, honnan-hogyan jutottak el idáig.

Nagy titkok lengik körül a Zsolnay porcelánok, a család évszázados történetét. Többen próbálták már megfejteni ennek az egyedi és világraszóló kézművességnek a rejtélyét, több-kevesebb sikerrel.

Csupán kémiáról van szó, vagy valami természetfölötti is közrejátszik abban, hogy egy ilyen csoda létrejöhetett!? Szóba került már a szimpla logika, a vallás, a szabadkőművesség is.

Kicsit olyan érzésem volt, ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, mintha a Da Vinci-kódot olvasnám. :D Izgalom, titkok, sejtelmes feltételezgetések, találgatások.

Pécsett a mai napig láthatóak a Zsolnay gyár kéményei. A várost tömérdek dísz ékesíti, meghatározó jellemzői a térségnek, annak múltjának.

A Zsolnay család története szorosan összekapcsolható a magyar történelemmel is. Magát a kerámiagyárat Zsolnay Miklós fiai, Ignác és Vilmos alapították az 1860-as években, amelyet aztán az Osztrák-Magyar Monarchia legmeghatározóbb gyárává fejlesztettek a századfordulóra.

Nem csak a gyönyörű kerámiák megformálásához szükséges művészi hajlam, hanem fantasztikus üzleti érzék is kellett ahhoz, hogy ilyen mértékű gyárrá nője ki magát a vállalkozás, amely egyébként a család tulajdonában marad egészen 1948-ig.

Alapos kutatómunka előzte meg ezt a nagyívű, történelmi dokumentumokra alapozott regényt, amely Tolvaly Ferenc kezei közül kikerült. Próbálja a titkokról lerántani a leplet, és gyönyörű, érdekes történet köré szövi a hihetetlen sikeres család múltját. A történetet a gyáralapító lánya, Mattyasovszky-Zsolnay Teréz naplóin alapuló tolmácsolásán keresztül ismerjük meg. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a szépet, a művészetet, és ezt egy családtörténeten keresztül szívesen olvasgatja.

Alexandra Kiadó, 2016
480 oldal
Erika
Hogy én mennyire utáltam anno magam is tanulni a szorzótáblát... És ez most sincs másként a gyerekekkel. Bár már csak a kisebbik van "hátra", pont elértük az időszakot, amikor nincs mit tenni, be kell biflázni.

Sosem kételkedtem abban (illetve akkor igen, amikor nekem kellett), hogy szükséges, muszáj, enélkül nem fog tudni a matematikával hatékonyan foglalkozni, de akkor is egy utálatos időszaknak tartom. :D

Nagyon megörültem ennek a könyvnek, hátha csodára képes, és szimplán a gyönyörködés, lapozgatás által berepül a számok szép rendszere a kis fejébe. :D Csodára nem képes, sajnos továbbra is a magolást látom megoldásnak, de ettől függetlenül nagyon cuki, vidám kis könyv. Talán inkább a szükséges magolás után lehet érdekes tanulás szempontjából egy kis ismétlésként.

Tényleg aranyos, gondolkodásra késztető foglalkoztató könyv. Külön érdekessége, hogy kicsiny füleket lehet nyitogatni a megoldásokért, azaz nem adja a szájába a gyereknek az eredményeket, kell picit gondolkodni. És talán egy kicsit nálam jobban is fogják szeretni ezt a szorzás nevű izét. :D

Kolibri Kiadó, 2016
Fordította: Vereckei Andrea
15 oldal
Erika
Nem egy lányregényről van szó, senkit ne tévesszen meg a cím. Akik viszont Vadnyugat rajongók, szeretik annak a bizsergető hangulatát, az ne habozzon!

Ez egy dráma, ami szanaszét boncolgatja a lelket, az érzelmeket.

Mary Bee Cuddy, aki az egyik főszereplő, megtestesítője egy olyan nőnek, akinek igazából nem is nagyon engedi a társadalom, a körülmények, hogy nő legyen. Férfias mivolta szükséges is a rábízott feladathoz. Bármennyire is szeretne ő törékeny, szeretett, kívánatos nő lenni, úgy tűnik, a sorsát nem kerülheti el.

Akár ő is ülhetne annak a lovas szekérnek a hátuljában, azok között az asszonyok között, akiket a kíméletlen Vadnyugat adta élet megőrjített. De ő kibírta, így miután egyik "gatyás" sem meri bevállalni a feladatot, rá hárul, hogy pár megroncsolt idegzetű asszonyt elszállítson keletre, egy szanatóriumba.

Nem feltétlenül bölcs döntés, mégis társául szegődteti George Briggset, a lator földfoglalót. Már csupán ebből a szempontból sem veszélytelen vállalkozás ez az út. Semmi és senki sem kiszámítható, nem lehet semmit sem előre elkönyvelni. Az állunk pedig hamar le is esik.

Az amerikai telepesek kőkemény világába is betekinthetünk, és egy pillanatig sem vágynánk oda vissza. Amikor egy picit is belehelyezkedünk a történetbe, egyből magányossá, kitaszítottá válunk. Mégis csak csodáltam az írás szépségét, ezt bármennyire is realista módon, minden finomítás nélkül kaptam az arcomba.

Tömény ez a könyv, nem hagy szabadulni, viszont utána csak hálát tud adni az ember mindazért, amije csak van, legyen az bármilyen kevés is!

4/5

Maxim Kiadó, 2015
Fordította: Stier Ágnes
Eredeti cím: The Homesman
270 oldal
Erika
Ahh, ez ott volt! Dermesztő az egész történet, mint maga a borító. Rémesen passzolnak egymáshoz. :D

Régen "faltam" a horrorfilmeket, a rémtörténeteket, de felnőttem, idősödtem, inkább már kímélem a szívemet. :D Úgyhogy nem mondom, hogy minden héten bevállalnék egy ilyen kaliberű történetet, de időnként vágyok rá, jól esik a borzongás.

Ennek az igénynek a kielégítésére tökéletes volt ez a könyv. A félelem mindvégig a gyomorszájunkat szorongatja, alig-alig engedi el, mintha csak egy Hitchcock film kockái peregnének előttünk.

Persze, hogy ezer szálon kezdi el felfűzni a történetet az író, még véletlenül se legyünk tisztában már az elejétől, hogy ki kivel van, jó-e vagy rossz. Úgyhogy a legelején megismert leszbikus pár is gyanús, akik kiskorában örökbe fogadták Henryt, aki egyébként a főszereplő lesz a történetben.

És mi a gyanú tárgya? A csendes-óceáni Seattle város közelében holtan találják Henry barátnőjét. A gyilkosság (merthogy egyértelműen az történt) brutális módon történt. Ami bizonyos, hogy az elkövető valami nagyon beteg elme lehet, továbbá a lány utoljára egy kamerafelvételen látható, ahol egy hullámok által verdesett hajón csúnyán vitatkozik Henryvel. Szóval ő is gyanúsítottá válik. Ez már három. És ez a szám lapról-lapra növekszik.

Kicsiny szigeten lakókról van szó, így ez egy nagyon zárt közösség. Mindenki tud mindenkiről majdnem mindent! De van aki mindent megtesz azért, hogy a külső látszattal megelégedjenek a többiek, a rejtett kis titkokat görcsösen őrzi. De hogy ezeknek lehet-e közük a lány meggyilkolásához? Mi magunk sem tudjuk, pedig sok mindenbe beavat minket a szerző.

Pont a zárt élettér miatt mindenki küzd valami belső félelemmel, démonnal, ami a mindennapokat szinte járványként fertőzi. Henrynek egyébként sem egyszerű az élete a furcsa családmodell miatt, de ezek után még kevésbé érzi magát biztonságban, nyugalomban a szigeten. Ráadásul ő is keresi-kutatja Naomi halálának, utólag kiderült titokzatos útjainak miértjét?

Csavaros fordulatok jellemzik végig, sosem vagyunk jó nyomon. A felépített elméletek sorban dőlnek le. De a végén mindenre fény derül, és picit megkönnyebbülünk. Vagy nem?

5/5

GABO Kiadó, 2016
Fordította: Bíró Péter
Eredeti cím: Une putain d'histoire
469 oldal
Erika
Az első rész, a Mielőtt megismertelek óriási kedvencem. Epekedve vártam a folytatást, el sem tudtam képzelni, hogy lehet kijönni abból a mély veremből, amiben ott hagytuk Lou-t.

Ugye egy rettentő kényes témával, az eutanáziával foglalkozott az előző kötetben az írónő. Egyik oldalra sem lehetett odaállni jó szívvel, mindegyik fél nézőpontját értettem, mindegyik ellen tudtam érveket felhozni, határozott véleményem volt mindenről, mégis a szívem majd' megszakadt.

Nagyon nem akarom lelődözni a poént annak, aki esetleg nem olvasta az elsőt. De a lényeg, hogy a fiatal lánynak tovább kell lépnie, élnie kell az életét valahogyan.

Érthető okokból a lány már nem ugyanaz. Az életvidám, tettrekész nőből, önmagáról gondoskodni szinte képtelen, elhanyagolt, depressziós személy válik. Ami mentőkötelet nyújt, az pont abból a tulajdonságából ered, hogy mint egy rakás szerencsétlenség, egyfolytában bevonzza a kínos helyzeteket. A mostani galiba majdhogynem az életébe kerül, mégis jól jön ki belőle, és támogató kezekre talál általa.

Kezd egy kicsit előtűnni a napfény, talán mégis érdemes élni!? A helyzet korántsem ilyen egyszerű, mert a támogató kézen kívül egy fura tini is belép az életébe. Olyannyira besűrűsödnek Lou napjai, hogy szinte ideje sincs a sebeit nyalogatni, a teendők elvonják minden figyelmét a saját maga bajairól.

Lou számára sok megoldandó feladat van. Helyretenni saját maga életét, környezetét kibékíteni egymással, a világgal békét kötni, aztán kiderül, érdemes-e tovább élni?

Úgy érzem, hogy ez a folytatás egyfajta elvárás volt Moyes-tól. Jó volt ez, önmagában teljesen megállta volna a helyét, de ugye volt egy erős viszonyítási alap. Ahhoz képest viszont ez már nem ütött akkorát, nem tudott úgy letaglózni. De hangsúlyozom, viszonyítottam, és nagyon erős volt a versenytárs. :D

4,5/5

Cartaphilus Kiadó, 2016
Fordította: Todero Anna
Eredeti cím: After You
447 oldal
Erika
És hát ez is... A borító leírhatatlanul szép, és a történet is. A papírzsepi elengedhetetlen kelléke a könyvnek. Szinte elejétől a végéig szükség volt rá.

Helen és David házassága amolyan természetfölötti, szavakkal ki nem fejezhető kapcsolat. Különösen szoros kapocs van köztük, és pont ezért is veszti el a lába alól a talajt a férfi, amikor feleség meghal.

Helen állatorvosként praktizált, David pedig ügyvédként. A nőnek mindennél fontosabb volt, hogy könyörületesen segítse át a másvilágra azokat az állatokat, amelyeknek élete már menthetetlen volt.

Halála után David nem találja sehol sem a helyét, praxisát is felfüggeszti, képtelen a munkájára koncentrálni. Egyre csak úgy érzi, felesége szelleme folyamatosan ott van körülötte, mindenképpen közölni szeretne még valamit.

Ahogy telnek a napok, David rájön, hogy felesége munkája még annál is többről szólt, ahogyan azt ő sejtette. Helen nagyívű, hosszú évekig tartó kutatómunkát végzett a főemlősökön, amelynek fő célja ezen állatok kommunikációs képességének a vizsgálata, felmérése, képességeiknek bizonyítása volt. Cindyvel, a csimpánzzal különösen nagy, mérföldköveket átlépő sikereket ért el, hiszen bizonyítékai voltak arról, hogy az állat kommunikációs képességei felérnek egy 4 éves kisgyermekével. És ez csodálatos eredmény.

Különböző érdekellentétek miatt ezeket a kutatásokat leállítják, az állat élete veszélyben van. David ha akarja, ha nem - de inkább minden idegszálával berzenkedik ellene -, kénytelen belefolyni, megismerni ezeket az információkat, később pedig ügyvédi tapasztalatait felhasználni.

A gyász időszakában neki csak arra lenne szüksége, hogy hagyják békén belesüppedni a depresszióba, az emlékezésbe, különböző jogi hercehurcákra nincs most szüksége. De nem csak valós személyektől jövő segítségkérések hangzanak el felé, hanem az a bizonyos belső hang is folyamatosan zaklatja.

A történet főszereplői az állatok, az ő kapcsolatuk az emberrel, a természetfelettivel. Képesek ezek a tényezők megvigasztalni egy reménytelen embert? Képesek ezek a tényezők rávezetni sok másikat arra, hogy ne vért ontsanak, hanem megértést, toleranciát? Ezeket a kérdéseket mindennap fel lehetne tenni saját magunknak is. És hátha jobb lenne...
"Minden élőlény meghal egyszer. Ezzel nincs mit tenni."

5/5

Pioneer Books Kiadó, 2016
Fordította: Fehér Fatime
Eredeti cím: Unsaid
288
Erika
A csodaszép borítók mindig egy elsődleges ígéretnek számítanak nálam. Nagyon sok esetben nem jön be, de időnként összepasszol a történet nagyságával is. Most is ez történt, gyönyörű szép, sokatmondó könyv ez.

A louisianai Baton Rouge-ban történt nemi erőszak köré fonódik a történet. Legalábbis úgy hisszük. Az erőszak elszenvedője Lindy Simpson, egy ártatlan, tizenöt éves középiskolás lány. Mindvégig ennek a borzalmas tettnek az elkövetőjét keressük, sajnos egy ideig sikertelenül.

A főszereplőnk és egyben a történet elmesélője egy Lindyékkel szemközt lakó kamaszfiú, aki csillapíthatatlanul és kicsit túl szenvedélyesen is szerelmes az áldozatba. Éppen ezért ő is a gyanúsítottak között szerepel, hiszen lépten-nyomon figyeli már évek óta a lányt, leskelődik utána, intim jellegű fényképeket tart magánál, és még sok már terhelő bizonyíték is van ellene. Az más kérdés, hogy kezdetektől a tűzbe tennénk érte a kezünket, mert rögtön egyfajta anyai ösztön mozdul meg bennünk, hogy ez az édes, cuki fiú tuti nem csinált semmi ilyen gonoszat.

Nem csak ő az egyedüli gyanúsított, vannak még rajta kívül hárman. Mindenki ellen elég alapos bizonyítékokat lehetne felhozni, sőt, van köztük olyan, akinek életvitele, családi háttere már önmagában elég lenne egy jól megalapozott vádirathoz.

Mégis, valami egész más nyomán indulunk el. A fiú érzelmeit vesszük górcső alá, visszatekintve a múltba és előrenézve a távoli jövőbe is. Szépen lassan épül fel bennünk erről a fiúról, később férfiról egy teljesen megingathatatlan, egyértelműen pozitív véleményünk. De hihetünk olyan állításoknak, amelyek csak egy oldalról hangzanak el? Amúgy meg teljesen mindegy ezen gondolkodni, mert rabul ejt az egész ember...

A tragédia ugyan 1989-ben történik, és mi előre és hátra is mozgunk az időben, ennek ellenére a kamaszkori sajátosságok azóta rengeteget változtak, mégis vannak bizonyos szegmensei (például érzelmek, bűntudat), amelyek talán a mai napig érvényesek. Ezek ugyanúgy lezajlanak a mai kamaszokban is, így nagyon érdekes a dolognak erről az oldaláról, egy kamasz lelkivilágán keresztül is gondolkodni a történeten.

Nagyon örültem, hogy nem totálisan az erőszak köré szövődött a történet, nem azt emelte ki. Az is fontos, persze, de ez most másról szólt. Emberi jellemekről, életutakról, életutakat befolyásoló, sokszor kicsiny dolgokról. A jóról és a rosszról.

5/5

Alexandra Kiadó, 2016
Fordította: Bujdosó István
Eredeti cím:
349 oldal
Erika
Maynard neve nem volt ismeretlen, hiszen a Nyárutót, hazánkban is megjelent könyvét már olvastam, és nagyon is tetszett. Éppen ezért már a könyv beharangozásánál izgalomba jöttem, nagyon vártam, hogy megjelenjen.

A főszereplő Helen, akinek jól indul családi élete, de egy szinte véletlennek mondható hiba miatt elveszik tőle 8 éves fiát. Az élete teljesen felborul, az addigi biztonságot felváltja a folyamatos félelem, önmarcangolás.

Helennek nem annyira súlyos, de akkor is alkoholproblémái vannak. Gyermekét is emiatt vesztette el, holott mi olvasók tudjuk, mik voltak a körülmények, hogyan történt, mégis dilemmába kerülünk, hogy vajon van mentség? A mezsgyén táncolunk az igazságérzetünkkel, ahogy Helen is az életével.

Nagyon szerettem benne, hogy velem ellentétben, aki kisebb sokk után is képes vagyok évekig a sebeimet nyalogatni, ő talpra áll, és elhatározza, ha törik, ha szakad, visszaszerzi a fiát.

Egy véletlen folytán a sors összehozza őt Ava és Swift Havillanddel, a különös házaspárral. Dúsgazdagok, jó szívűek, szívesen segítenek az elesetteken, így nem is kérdés, hogy Helent is felkarolják. Nem kell sok időnek eltelnie, és szinte már családtagként kezelik. Amikor nagy ritkán nála lehet egy napra Ollie, vele is úgy bánnak, mintha a saját unokájuk lenne.

A két idős ember is harcol a gyermek visszaszerzéséért, nincs olyan, amit meg ne tennének Helennek. Mégis valami bizsergeti végig belülről az embert, hogy egy csomó minden nem stimmel, valami atomtöltet készül felrobbanni. De megindokolni nem tudjuk ezeket az érzéseket.

Évek telnek el, és már nem biztos, hogy csupán csak a fiát kell visszaszereznie. Annak bizalmát is. A volt férj családja teljesen Helen ellen hangolják a gyermeket, elhalmozzák minden világi jóval, így a fiúnál az anyai szeretet feledésbe merült.

A feszültség egyre fokozódik, ahogy közeledünk a végéhez, és még mindig nem tudjuk, mi fog történni, mire számíthatunk, és leginkább, hogy honnan?

A függőség a fő okozója mindennek. De biztos, hogy csak az alkoholtól való függőség jelenthet problémát Helen életében? Hiszen minden erejével küzd ellene, ráadásul úgy tűnik, sikerrel. Lehet emberektől is betegesen függeni? Olyanoktól, akik a szívüket is kiteszik elénk, értünk? Az önzetlennek tűnő szeretet megváltozhat? Vagy csak annyira akarunk valamit, hogy a fától nem látjuk az erdőt, és mindenkit gyanúsnak találunk?

Sok kérdést felvet a könyv. Tanulságokat is nyújt, lehet rajta gondolkodni bőven, még ha néhol kicsit szerintem túlzóak is voltak egyes szerepek. És bár az írónő bevallása szerint az életből merít a könyvtémáihoz, véleményem szerint nagyon naivnak kell lenni, ahhoz, hogy bármit "benyeljen" az ember.

A könyv lassan csordogáló, mégis olvasmányos, szórakoztató, körömrágós. :D Helennek pedig természetesen végig szorít az ember minden idegszálával!

3,5/5

Alexandra Kiadó, 2016
Fordította: Getto Katalin
Eredeti cím: Under the Influence
352 oldal
Erika
Nagyon szeretem Yalom könyveit. Szeretem, ahogy fejtegeti, elemezgeti az emberi elmét, lelket, cselekedeteket. A saját magam kínjait sosem értem, soha nem találok megoldásokat, viszont ő mindig olyan könnyedén megérteti velem az emberben lezajló különböző folyamatokat. Utána aztán visszasüppedek a saját kis hülyeségeimbe. :D De legalább addig nagyon-nagyon jól szoktam szórakozni!

Mi máshoz, mint ismét a saját tapasztalataihoz nyúl könyvtémáért. Éppenséggel a pszichiáterek megtéveszthetőségéről írt most egy jó kis vaskos kötetet.

Merthogy:
„…bizton állítom, hogy a pszichiáterek a legkönnyebben megtéveszthető emberek közé számítanak. Úgy értem, végső soron ahhoz vannak szokva, hogy az emberek igazat mondanak nekik, hiszen fizetnek azért, hogy meghallgassák a történetüket. Úgy vélem, a pszichiátereket nagyon könnyű átverni…”
Sokféle történés zajlik le előttünk, amivel egy terapeuta találkozhat, ez néhol nagyon komikus, sokszor pedig szánni való, gyötrelmes.

A történet egyik főszereplője Ernest Lash, szintén pszichiáter, akinek munkája a mindene, azért bármi árat képes megfizetni. Igen különböző igényű, problémájú páciensei vannak, egyik ezek közül Justin, aki egy hosszan tartó, borzalmas házasságból képtelen kilépni. Saját tehetetlensége, az asszony uralkodása teljesen lebénítja. Ernest sem nagyon látja már a kiutat, hiszen a férfinak is a talpára kéne már állnia, nem csak várni a sült galambot.

Amikor már épp feladná, kudarcként ítélné meg a terápiát, hirtelen történik valami. A férfi magára és egy fiatal szeretőre talál, így sikerül véget vetnie a kínlódásnak. Vagy mégsem?

Nemsokkal ezután tűnik fel a színen Carol, a szintén munkájának élő ügyvédnő. Agyafúrtságát titkolja, őszinte kitárulkozását késlelteti, szerepet játszik. De ezek ellenére is fontos neki nagyon ez a terápia, Ernest számára pedig egy újabb megoldandó kihívás.

A pszichiáternek nem csak egy új páciensnek kell helyes utat találnia, hanem saját maga is válaszút elé érkezik. Rá kell jönnie arra is, mi fér bele az értékrendjébe? Meddig pszichiáter, és mikortól férfi? A kettő működik-e egymás nélkül, esetleg épp ellenkezőleg, kart karba öltve?

Természetesen itt is van konklúzió, bár a szerző nagyon bölcs módon ránk hagyja, mi mit veszünk ki belőle. Megéri lejátszani ezeket a felesleges(?) játszmákat? Jól járunk vajon? Vagy mindig egyszerűbb az őszinte, nyílt utat járni, amivel kiszolgáltatjuk magunkat az ellenségnek is!?

Bölcs, jó humorú, szórakoztató! Csak a szokásos Yalom!

5/5

Park Könyvkiadó, 2016
Fordította: Résch Éva
Eredeti cím: Lying on the Couch
468 oldal

Erika
George Sand (alias Amandine Aurore Lucile Dupin, Párizs, 1804. július 1.–1876. június 8.) francia írónő életrajzát tartalmazza a Regényes történelem sorozat újabb tagja.

Nem egy egyszerű élettörténetről van szó. Mint ahogyan sosem volt egyszerű a pár száz évvel ezelőtt élt, a társadalommal szemben haladó nőknek. Mindegyiküknek ki kellett taposniuk a maguk járatlan útját, meg kellett küzdeniük folyamatosan az elutasítással, ítélkezéssel. A kényszer, hogy megfeleljenek bizonyos normáknak, még nagyobb erővel vértezi fel ezeket az asszonyokat, és még inkább rátesznek egy lapáttal. Ha már lúd, legyen kövér!

Már Aurore gyermekkora sem egyszerű. Szülei kapcsolata úgymond botrányos, ám a szerelem győz, így ellenállásuk a "rosszakarókkal" szemben meghozza gyümölcsét, köztük Aurore-t. Szülei mérhetetlen szeretetének is köszönhetően egy igazi életvidám kislány válik belőle, amit hamar megtör az élet. Édesapja hirtelen halála, utána anyja összeomlása nem teszi könnyűvé életének további alakulását.

Az hamar kiderül, hogy remek írói vénával van megáldva, de nőként ezt az álmot nehéz megvalósítania. Egy korai állásajánlata is arra sarkallja, hogy öltsön álruhát, férfiként mutatkozzon, így hatékonyabban érheti el a céljait. Később már az álnév is természetes, és persze, hogy ez is férfinév.

Ezek talán nem is voltak véletlenek, hiszen személyisége, nem egyértelmű nemi identitása is valahol már korábban előrejelezte, hogy számára ez az út járható, ez vezethet sikerre, és nem végső soron a boldogsághoz, amelyet élete végégig hajszolt.

Írói karrierje nagyon gyorsan berobban, nem is kétséges a tehetsége, szerelmi élete viszont viharos, bonyolult, sokszor érthetetlen még saját maga számára is.

Rossz házasságkötés után, néhol férfiak, néhol nők jönnek-mennek az életében, sokszor szinte válogatás nélkül.

Műveire nagy hatással volt Balzac és Gustave Planche. Önálló gondolatai életre kelnek, elismert kritikusok nyilatkoznak róla, méltatva munkáit. Kiáll a nők egyenjogúsága mellett, ez később könnyebbé teszi a procedúrát a férjétől való elválást illetően is.

Ahogy a fülszövegből is kiderül, szoros barátságot ápolt Gustave Flaubert-rel, Liszt Ferenccel, szeretői között tudhatta Alfred Musset-t és Frédéric Chopint is. Utóbbi szinte halálig vele volt, de egy újabb családi viszály pont a halála előtt elszakította őket. Nem kétséges, hogy a nagy zeneszerző művei közül sokat maga Sand ihletett.

A könyv rendkívül olvasmányos, érdekfeszítő. Az már csak egyéni szocprobléma, hogy rém unszimpatikussá sikerült nekem az írónő ábrázolása. Ugyanakkor ehhez az is hozzátartozik, hogy tisztában vagyok vele, hogy korszakalkotó emberekről van szó, akiknek egyáltalán nem lehetett könnyű - mint ahogy fent is említettem - kitaposni ezeket a járatlan utakat, megteremteni a saját maguk álmait, amit addig más még csak elképzelni sem mert. Úgyhogy könnyű így a 21. századból szimpátiáról, unszimpátiáról beszélni.

George Sand ismertebb művei közé tartozik az Indiana, a Lélia, A kis Fadette, a Consuelo, a Rudolstadt grófné és a Mauprat is.
"Így hát mit mondjunk minderről? Rólam és a szenvedélyeimről, meg aki voltam, a nagy szerelmeimről és a szerelmi csalódásaimról, az írásműveimről, a politikai meggyőződésemről? És mit mondjunk a rólam elharsogott ítéletekről, a viselkedésem okait és céljait kutató végtelen kérdésekről? Végül is csak egyetlen válasz lehetséges minden kérdésre, akár fröcsögve, akár szelíd érdeklődéssel teszik fel azt: én én voltam."

4/5

General Press Kiadó, 2016
Fordította: Kiss Annamária
Eredeti cím: The Dream Lover
416 oldal


Erika
Ó, te jó ég! Ez valami fantasztikus könyv! Nem is tudom... Az biztos, hogy nem csak az év könyve, hanem az eddigi összes olvasmányom közül a legeslegelsők között van. Hogy lehet így írni???

Nagyon egyszerű oknál fogva csaptam le a könyvre. Imádjuk otthon a madarakat. Rendszeres látogatóik vagyunk a természetben is, úgy a kis énekesmadaraknak, mint a fent, a magasban köröző vadászmadaraknak is. Csodálatos, fenséges állatok!

Arra számítottam, hogy eddigi silány ismereteimet egy kicsit jobban elmélyíthetem, de arra nem számítottam, hogy olyan húrokat pendít meg bennem, amelyeket nem akartam, hogy megszólaljanak, vagy esetleg nem is tudtam, hogy vannak ilyen hangszínek is az életben, az életemben.

Sajnos a nyáron pontosan ugyanazt a fájdalmat átéltem, amit Helen. Ilyen veszteség még sosem ért, ezért az érzéssel, a helyzettel azóta sem nagyon tudok mit kezdeni, csak tapogatódzok. A sok teendő, a nyári szünet, ami e köré a tragédia köré fonódott, nem is engedte, hogy foglalkozzak a bennem dúló érzelmekkel. Már az első lapoknál kicsordult a könnyem, áttört mindent bennem.

Az írónőt nem ez az esemény vezeti a héják szeretete felé, hiszen kislány kora óta rendkívül intenzívem vonzódik a vadászmadarakhoz, különösen a sólymokhoz. 8 évesen már tömérdek jegyzetet készít, a könyvek lapszélein mindenhol vázlatok találhatók ezekről a csodálatos állatokról. Saját bevallása szerint minden másban nagyon ügyetlen, ez az egy dolog, amiben ki tud teljesedni.

Felnőtt korára már nem csak hobbiszinten műveli a vadászmadarak kutatását, idomítását, szeretetét, hanem egész profi tudásra tesz szert, és bármennyire is ágál ellene, és bárhogyan is próbálják lebeszélni a héjáról, őt csak nem hagyja nyugodni ez a végtelenül vérszomjas állat.
"Ültem a számítógép előtt az esős fényben úszó dolgozószobában. Felhívtam a barátaimat. E-maileket írtam. Találtam egy héjatenyésztőt Észak-Írországban, akinek maradt egy fiatal madara az az évi szaporulatból. Tízhetes volt; félig cseh, negyedrészben finn, negyedrészben német, és aránylag kicsiny termetű. Megbeszéltük, hogy Skóciában veszem át. Úgy gondoltam, szeretnék egy kis héját. Ez volt az egyetlen dolog, amit eldöntöttem: hogy legyen kicsi. Afelől egy pillanatig sem voltak kétségeim, hogy héja kell. A héja szerzett meg engem. Sosem fordítva."
Szinte lehetetlen vállalkozásba kezd Mabellel, a kis héjával. Ők ketten egy külön világba kerülnek, a természettől körülvéve. Külön szövetséget alkotnak, amelybe nem nagyon van másnak bejárása. A köztudottan (vadászkörökben) rossz természetű madár nem riasztja vissza Helent, pedig mint említettem, mindenki lebeszélné róla.

Ember és állat kapcsolata fantasztikus kibontakozásának lehetünk tanúi. Bizalom jellemzi az ő kapcsolatukat. Helennek szinte csak a héja a kapcsolata a külvilággal, amely kapaszkodót nyújt neki, hogy ne zuhanjon még jobban bele a depresszió fojtogató mélyébe. Talán ő mentheti meg a lányt. És ez fordítva is igaz lehet.

Azt gondolom, hogy a legkevésbé szól ez a könyv a héjanevelésről. Természetesen az a része is nagyon érdekes vonala a történetnek, önmagában is kiválóan megállná a helyét. De legfőképpen a gyász egyfajta feldolgozásáról van szó, amit most már én is tudok, sokszor úgy tűnik, lehetetlen megérteni, feldolgozni. Mégis tovább kell lépni, és hogyan máshogyan, ha nem így, szeretetben, hittel valamiben.

Nem tudok szavakat találni a könyvre...
"Aztán egyszerre minden megváltozik. A héja többé már nem az erőszakos halál eszköze, hanem gyermek. Egész lényemben megrendülök. Mabel gyermek. Héjagyermek, aki most fedezte fel, hogy ki is ő. Hogy mire született. Lehajolok, és anélkül, hogy tisztában volnék vele, mit teszek, ahogy az anya segít enni a gyermekének, vele együtt én is tépkedem a fácánt. Neki. Aztán ott guggolok, és nézem, csak nézem, ahogy eszik. Tollak szállnak, lelibegnek a sövény mentén, és fennakadnak a pókhálókon, meg a tüskés ágakon. A csillogó vér megalvad, és rászárad Mabel lábára. Múlik az idő. Az áldott nap melege. Szellő simítja végig a bogáncskórókat, aztán elül. Aztán hangtalanul sírni kezdek. Csorognak a könnyek az arcomon. Siratom a fácánt, a héját, siratom apámat minden béketűréséért, és azt a kislányt, aki ott állt a kerítésnél, és várta, hogy jöjjenek a héják."

5/5*******

Park Kiadó, 2016
Fordította: Makovecz Benjamin
Eredeti cím: H is for Hawk
340 oldal
Erika
Örök darabok! A teljes sorozatra törekszünk, nagyjából ez már meg is van. Ez az új kötet is megállja a helyét rendesen. :D Sütni-főzni is szeretünk a gyerekekkel együtt, Pettson és Findusz kalandjaiért is rajongunk, úgyhogy jött velünk ő is haza.

Szerintem az egyik legigényesebb mese mind nyomtatott formában, mind televízión keresztül. Hihetetlenül kedves, szerethető szereplők, és az a kapcsolat, ami e között a szótlan, morgós öregember és a cuki macsekja között van, az fantasztikus.

Az édes kis történet mellett évszakokra bontott, jellegzetes svéd receptet találhatunk a húsgombóchoz, palacsintatortához, gofrihoz, áfonyatortához, és még sorolhatnám. Fiaim kezébe nyomom, fejükre a szakácssapkát, próbálgassák a szárnyaikat a gyerekbarát receptekkel. Közben pedig ámuldozunk az ismét rendkívül igényes, részletgazdag illusztrációkon.
"– Hol lehet a liszt? Te etted meg, Findusz? – kiáltott ki a kamrából.
– Soha életemben nem ettem még lisztet – válaszolta Findusz sértődötten.
– Akkor biztosan én voltam az – motyogta az öreg, és elgondolkodva vakargatta az orrát."

Természetesen 5/5

General Press Kiadó, 2016
Fordította: Szalay Zsuzsanna
56 oldal
Erika
Az év egyik nagy kedvence lett ez az egyelőre két tagból álló sorozat. Szórakoztatott, elgondolkodtatott, megsiratott. Volt benne minden, ami egy jó könyvhöz szükséges.

A főszereplőt szerintem mindenki azon nyomban megkedveli, de nagyon! Egyszerűen egy szeretni való figura, akit csak egyfolytában simogatna az ember.

Don nagyon vonzó férfi, ráadásul szuperintelligens is. Az egyetlen bibi, hogy Asperger-szindrómában szenved. De ő pont emiatt szerethető. Az esetlensége, az ahogyan ezt a számára érthetetlen világot szemléli. Már ami az érzelmeket, azok kifejezését illeti.
Merthogy feleséget szeretne találni, de ehhez csupán racionális "eszközei" vannak. A kapott érzelmekkel semmit sem tud kezdeni, és ő maga sem tudja ezeket viszonozni.

Nagyon pontosan összeállított szempontrendszer szerint lát neki a nagy projektnek. Abba hiba nem csúszhat, hiszen minden mértani pontossággal ki van számolva. A módszertan azonban ahol csak lehet, félresiklik, így külső segítséget is igénybe kell vennie Donnak.

Villámként berobban az életébe Rosie, aki nagyon sokat segít neki. Nemcsak a projekt megvalósításában, hanem főként abban, hogy Don megnyíljon a világ felé, az új tapasztalatok, akár érzelmek felé.

Nyilvánvalóan másképp működik ez a való életben. Illetve fogalmam sincs, de abban biztos vagyok, hogy nem minden ennyire vidám, hiszen itt nagyon megkönnyítette számunkra a dolgot az író a humorával. Iszonyatos nagy türelem, szeretet, támogatás kell, ha valakinek hasonló problémával küzdő ismerőse, családtagja van.

Azon kívül, hogy elsősorban egy szórakoztató könyvről van szó, kénytelenek vagyunk belehelyezkedni egy Aspergeres életébe, illetve annak ismerősei életébe. Így talán még jobban megérhetjük, mi zajlik le bennük, körülöttük, talán segít egy picit a könnyebb elfogadásban is.

Nem nagyon akarok a történetről többet írni, hiszen itt van a folytatás borítója is a bejegyzés tetején. Annyit csak, hogy szorosan összekapcsolódik a kettő, és bár nekem az első volt a favorit, a második sem kutya.

5/5

Libri Kiadó, 2014/2015
Fordította: Sziklai István
Eredeti cím: The Rosie Project/The Rosie Effect
400 oldal
Erika
Valószínűleg elsősorban nekünk készült ez a könyv. Mániákus állatszeretetünk nem nagyon ismer határokat, úgyhogy roskadoznak a polcok a hasonló jellegű kiadványoktól. De sosem elég!

Talán a kedvenceink a madarak, így amikor megláttuk a gyerekekkel a borítón a cuki széncinkét, azonnal hozzáláttam a beszerzéshez. :D Rengetegszer kerül kézbe, lapozgatjuk, tanulmányozzuk, nevetünk!

A könyv széleskörű ismeretet ad a városban megtalálható állatfajokról. Ismertekről és kevésbé ismertekről is. Mindennap láthatóakról és a nappal rejtőzködő, ám éjjel előbúvó csalafintákról is. :D

Winklert nagyon szeretem még a Totálcar-ból, rendszeres nézője voltam a műsornak. Imádtam pikírt humorukat, úgyhogy aki ismeri, elképzelheti, hogyan ismertet meg például a csótányokkal. Merthogy azokat is megismerhetjük a kötetből. És miért is ne?! :D A leírásokat szinte mindig kíséri valami személyes történet is, ami még színesebbé teszi az egészet.

Nagyon nagy segítség lehet a könyv olyan gyermekeknél, akik esetleg kicsit félősebbek a természettel, a minket körülvevő állatokkal kapcsolatban. Nálunk ilyen félelmek nincsenek, hiszen rendszeres körutunk van a környező utcákon eső után. Küldetésünk az összes csiga megmentése a járdákról. De a madármentőknél is ismert látogatók vagyunk már, hiszen nagyon sok sérült állatot vittünk már be. Szóval barátkoztatni nem kell szerencsére sem a gyerekeket, sem minket. Nekünk csak úgy egyszerűen élvezetes, úgy ahogy van!

Nagyon érdekes és még annál is viccesebb kis könyv ez! Gyermekek mellett szerintem kötelező!!!

5/5

Bookline Könyvek, 2016
282 oldal
Erika
Rendkívül szeretem a zsidó kultúrát, annak minden aspektusát. Gasztronómia, vallás, mindennapos rituálék, bármit szívesen "fogyasztok". Így nem is volt kérdés, hogy nagyon szeretném ezt a könyvet elolvasni.

Vidám is, szomorú is. Majd' egy élet benne van, minden vele járó érzéssel együtt. És közben sütünk-főzünk. Mert persze, hogy én is kedvet kaptam a klassz receptleírások után.

Idősíkok változnak, ugyanígy a hangulat is egyfolytában. Van, hogy fergeteges nevetések, olyanok, amik mindent legyőznek, de aztán fordul a kocka, nem győz le mindent a nevetés. :(

A családi anekdotákon keresztül megismerjük a főhős életének különböző szegmenseit. Rokonokkal, barátokkal, ellenségekkel találkozunk, és próbáljuk megérteni, mit miért? Sokszor azt is, hogy ki kicsoda, mert nem mindig sikerült beazonosítanom a szereplőket, olyan sokan voltak. :)

Ironikus családtörténet ez a könyv, amely talán egyfajta feldolgozás folyamata is.

Bevallom, kicsit zavart a szavak egyfolytában elém való dobálása. Ömlesztve, válogatás nélkül kaptam a szavakat, amikkel sokszor nem tudtam mit kezdeni. Értettem őket, persze, hogy értettem, csak sok volt. Úgy nem tudom feldolgozni, hogy ott van 50 szó egymás után, gyönyörű szavak, csak éppen túl gyorsan és sokan jönnek, én pedig azért mennék tovább. Nem akartam én rohanni, szívesen elidőzök egy-egy mondatnál, akár szónál is, de nem ötvennél. Pedig egyébként olyan szépen le vannak írva történetek, emlékek, talán lehetett volna ezekkel a szavakkal is így bánni. Vagy csak én nem értettem meg az ömlesztés lényegét. (mert nem ez jellemezte végig a könyvet) :(

3,5/5

Athenaeum Kiadó, 2016
208 oldal
Erika
Az elején majdnem félredobtam. Viszonylag sok oldalon keresztül saját élményeken alapuló konfliktushelyzeteket olvashattam, amelyek főként nőtársakkal fordult elő. Miért zavart ez? A csapból is ez folyik, és ha ez nem lenne elég, 100%-ig női munkahelyen dolgozok... Mindennap megtapasztalom a nők közötti "együttélés" szabályait, amelyet nagyon nehezen tudok elfogadni, hozzájuk alkalmazkodni.

Voltam részese fantasztikusnak hitt, virtuálisan kialakult közösségnek, amelynek szintén csak női tagjai voltak, és amelynek a mai napig nem értem, mi vetett véget. Szerencsére most már nem is foglalkozok vele. Betudom ezt annak, hogy nők egymással valami fergetegesen hülyén tudnak viselkedni. De erről annyira én nem akarok már olvasgatni, pláne nem más átélt konfliktusairól.

Szerencsére ezen túllendültünk, és átléptünk a többi témakörre.

Érinti a nemiséget, azon belül is külön a nőiességet, férfiasságot, azok összemosódását. Ezzel vissza-visszatérően is foglalkozik, összehasonlítva az évtizedekkel ezelőtt tapasztaltakkal. Egyértelműen következik, hogy el kell gondolkodnunk, hová is tartunk, jó-e az irány!?

Amint fent említettem, szó esik a nők egymás közötti kapcsolatairól is. Itt sem túl sok a pozitív tapasztalat, amivel szintén egyetértek, hiszen nap mint nap tapasztalom a saját bőrömön keresztül is.

Nők és a szinglijelenség, feminizmus, tinik és ribik, anyaság kontra karrier. Mind mind olyan téma, amellyel szerintem egy gondolkodó ember nap mint nap találkozik, foglalkozik vele, hiszen szembejön az utcán. Mert kinek ne tűnne fel egy járművön, hogy öltöznek a mai fiatalok. Nem feltétlenül a 18 éves körüli korosztályra gondolok, Olga sem őket emelte ki szélsőségként. A 11-13 éves, szinte még kiskamaszokról van szó.

És akkor jönnek a gondolatok, hogy hú, de tarkón vágnám a szülei helyében, ha reggel meglátnám így kilépni az utcára. Közben egyből eszembe jut, amikor én voltam fiatal, mennyiféle módon próbáltam feszegetni a határaimat, és milyen öregnek, begyepesedettnek gondoltam a szülőket, gondoskodni akaró embereket, hogy hagyjanak már békén, én tudom, mi a jó. Közben most én okoskodok. Hozzáteszem, amit Olga is megállapít, hogy az akkori határfeszegetés köszönőviszonyban sincs a maiakkal...

De tulajdonképpen nem kell járműre ülnöm ahhoz, hogy lássam, merre tart a fiatalság. 12 éves gyermekem osztálytársait is elég megfigyelnem, és mindig oda jutok, hogy iszonyú konzervatív, túl szigorú vagyok. De nem bánom. Azokat a veszekedéseket, párbeszédeket igen, amikor a fiam elsősként megkérdezte, hogy ő miért nem ihat energiaitalt minden nap, miért nem vihet be szintén minden nap egy tábla csokoládét, és egyáltalán, miért nem nézheti az Éjjel nappal Budapestet??? Sorolhatnám még bőven tovább, talán ezek az "egyszerűbbek". Még szerencse, hogy a sminkről nem kellett fiúként lebeszélnem...

Nem tudom azt mondani, hogy sok újat adott nekem ezt a könyv. Nekem egyébként is egyfolytában jár az agyam a világon, a gyerekeimen, a környezeten. Folyamatosan aggódok pont olyanok miatt is, amelyekről Olga ír. Inkább csak erősítgeti azokat a frázisokat, amelyekkel vagy egyetért az ember vagy nem, de tulajdonképpen tényleg a csapból is ezek a témák folynak.

Amely témának viszont nagyon örültem, és erről ritkán olvasok, illetve inkább az ellenkezőjéről. Miszerint fogadjuk el a gyerekünket olyannak, amilyen. Itt konkrétan a nemiségre gondolok, és Olga is kifejezetten ennek szentelt egy fejezetet. Nem, nem és nem! Soha nem fogom természetesnek elfogadni azt, ha valaki megengedő azzal szemben, hogy pl. kisfia tüllszoknyában szeretne oviba, iskolába, főiskolára menni. Nagyon is egyetértek azzal a megállapítással, hogy "a világ nőies nőktől és férfias férfiaktól működik". Két fiúval az oldalamon soha eszembe nem jutott, hogy kipróbáljuk a női ruhákat is, esetleg terelgessem őket a másik nemi szerep kipróbálgatásával. Istenem, dehogy! Szerencsére az ő kívánságuk sem hajlott sosem ilyen igények felé. Egyértelműen megijednék, és elsősorban magamban keresném a hibát.

Mégis visszanézve, mennyi gondolatot ébresztett ismét bennem, el kell ismernem, hogy csak jó, hogy újra és újra előveszik az adott témákat, hátha vissza lehet még sok mindent fordítani...

3,5/5

Athenaeum Kiadó, 2016
256 oldal