A történet főszereplője a 12 éves Ebo, aki egy nigeri kisfiú. Családja szétszakadt, teljesen egyedül marad. Nem egy elveszett gyerek, így elhatározza, hogy megkeresi testvéreit. Ehhez azonban nagyon nehéz utat kell megtennie. Át kell kelnie a sivatagon, egy lélekvesztőn pedig Olaszországig eljutnia.

 

Az nyilván egyértelmű már az elején, hogy nem lesz egyszerű, de a bátorsága, hite szívet melengető, erőt adó.

 

Megpróbáltatásai még nagyobb erővel vértezik fel, semmilyen akadály nem tántoríthatja el, még embercsempészek sem vehetik el a kedvét céljai elérésében.

 

Ebo karaktere egy csodálatos személyt rejt. Sok felnőtt is példát vehetne róla. Nem fél semmitől és sosem adja fel.

 

Azt gondolom, hogy a kamasz gyermekek kezébe oda kéne adni mindenhol, de talán még előbb is el lehetne kezdeni. Jót tenne nekik az elfogadásban, empátia magasabb fokú kialakulásában, vagy ha az még nincs, akkor létrejöttében. :-) Ebben az esetben tökéletes választás volt képregény formájában az olvasók elé tárni ezt a történetet. Gyermekek esetében kifejezetten inspirálónak, képzelőerő fejlesztő dolognak tartom.

 

Egyedüli gondom a színekkel volt, illetve azok hiányával. Nekem nagyon nyomasztó, sötét volt az egész külcsín, de ez legyen a legnagyobb gond vele. Amúgy sokat rejt magában!

Mostanában nagy szerencsém van a könyvekkel, egymás után vettem kézbe a jobbnál-jobb könyveket. Nyilván a saját ízlésem is formálódik, egyre jobban ráérzek a nekem való darabokra, és ez olyan jó! Megint elkerült a csalódás.

Nem emlékszem, hogy valaha láttam-e ilyen gyönyörű könyvet!? Kívül-belül csupa szépség. Csak forgattam, nézegettem, szagolgattam hetekig, szinte féltem belemélyedni, hátha elveszik a varázs. De nem hogy nem veszett el, hanem teljesen beszippantott a világa. A végén pedig csak néztem magam elé, hogy akkor most mit csináljak? Sírjak? Nevessek? Vagy egyszerre a kettőt, de azt hogy? Kezdjem elölről az egészet? Csak simogatom és ízlelgetem magamban tovább. A könyv külleme, tartalma egyaránt formabontó, a szokványostól nagyon messze áll, de ettől IS olyan fantasztikus.

Egy kisfiú él Párizs forgalmas vasútállomásán egymagában, leginkább rejtőzködve. Ő Hugo Cabret. Iszákos nagybátyja volt az állomás órakarbantartója, akivel Hugo együtt élt. Pár hónapja azonban eltűnt, így a fiú maga végzi el a szükséges munkálatokat az órákon, hiszen kézügyessége, leleményessége, bátorsága megvan hozzá, ráadásul ott van még a technikai-mechanikai kütyük iránti hatalmas vonzalma is. Élelmet, apróbb alkatrészeket lopással szerez meg, időnként rajtakapják, legtöbbször sikerrel jár.

"Ha elveszted a célod… az olyan, mintha te is elromlanál."

Mihez kellenek az alkatrészek? Egy automata, azaz a gépember helyreállításához, ami egy tűzvész során rongálódott meg. Csodákat lenne képes elmesélni ez az automata, és ezekre a titkokra kíváncsi Hugo és bájos kis barátnője Isabelle, akivel szintén az állomás területén ismerkedik meg egy malőr alkalmával. Céljuk elérése érdekében sok mindent meg is tesznek. Akciófilmbe illő kalandokat élnek át együtt, és nagyon szorítottam, hogy találják meg a "kincshez" vezető utat.

Nagy szerepet kapnak az elektronikus szerkezetek, továbbá a francia filmkészítés alapjai is megjelennek a sorok között, és az ezekkel kapcsolatos varázslatos mesék.

Ez a könyv képes visszahozni, újravarázsolni a gyermeki lelket, szinte biztos vagyok benne, hogy minden felnőttben, ami egyébként úgy hiányzik.

Az illusztráció pedig??? Mit mondhatnék én, aki egy almát is alig bír lerajzolni. Szívem szerint azonnal ceruzát ragadnék. 284 db eszméletlen, esztétikailag kifogástalan rajz ékesíti az egyébként is gyönyörű könyvet, amelyek szintén az író keze munkáját dicsérik.

Biztos, hogy a gyermekeimnek is oda fogom adni, és kincsként őrizzük. Csodaszép! Mondom, csodaszép! Ne hagyjátok ki!!!

"Az idő a legkülönösebb mutatványokra képes."

Film is készült, aminek a megtekintését a mai napon meg is ejtem, nem bírnám tovább. A könyv adaptációja 11 Oscar-jelölést kapott, és Martin Scorsese nevéhez fűződik. Íme a trailer, ami sokat ígér...

Valaki vagy szereti őket vagy nem! Ez van! Köztes véleményt nem nagyon hallottam még róluk, mint ahogyan az angol humorról sem, amely azt gondolom, az ihletadója ennek a zűrös bandának! :D

Én a felsoroltak közül az utóbbihoz tartozom, tehát rajongok értük. A színházban is rendszeres és lelkes látogatójuk vagyok, úgyhogy nem voltak ismeretlenek a képregényben található történettöredékek.

Nem nagyon akarok semmit kiragadni, mert nem is nagyon lehet. Én sem egy ültő helyemben olvasom, mindennap adagolok egy kicsit, jártomban-keltemben. De egyben is simán menne, de akkor meg elvonási tüneteim lennének utána.

Aki szereti őket, azoknak nagyon ajánlom a könyvet. A rajzok is klasszak, tisztán hallottam a szereplők hangját, abszolút filmszerű élményben volt részem, megsegítve az emlékeimmel. A képek teljes mértékben visszaadják a szereplők pompás küllemét! :D