Az írónőnél megszokott momentumként váltakozik múlt és jelen a regényben.

A fiatalságot az egyik főszereplő, Joan Seabrook képviseli, akinek minden vágya, hogy régésszé váljon. Ehhez azonban gyakorlatra, tapasztalatra lenne szüksége, amelyet nagyban elősegítene, ha Maszkat ősi városát felfedezhetné.

Ez minden álma, ám ez a lehetetlennel egyenlő. Ománban súlyos harcok folynak, kutatásról, utazgatásról szó sem lehet.

A másik főszereplő a jelenben már elég idős, és akinek a múltja hatalmas, évtizedek óta szőnyeg alá sepert titkokat rejt. Ő Maude Vickery, akivel Joan hamar összeismerkedik, és szinte baráti kapcsolat alakul ki kettejük között. Az idős nőnek talán módjában áll segíteni Joan vágyainak előremozdításában, a lány pedig egészen más módon segíthet az asszonynak.

Sokáig vacilláltam, ki használja ki a másikat, egyáltalán szó van-e ilyesmiről, és mekkora sérülést okozhatnak önmagukban, a másikban!?

Az biztos, hogy mindkettejüknek szüksége van arra, hogy rendezzék életüket, megtalálják önmagukat. Mindkét nő életében elvarratlan szálak, fájdalmak, sérelmek munkálkodnak, amik megoldásra várnak. Akár lehetne ez a kaland egy terápia is. De lehet ennek az egésznek jó vége?

Joan számára az idős nő példakép, hiszen nem kis dolog átszelni az Arab-félszigetet nőként (sem). Minden vágya a fiatal lánynak, hogy Maude nyomdokaiba lépjen, tőle bátorítást nyerjen, de vajon, ha megtudja az igazságot, akkor is így fog-e rá tekinteni!?

Nem tudtam összeegyeztetni a lány személyiségét a vágyaival. Valahogy egy bután naiv, nyámnyila, elkényeztetett nőt sikerült vizuálnom magamban, akiről el nem tudtam képzelni azt a bátorságot, vakmerőséget, amit végül véghezvitt.

Összességében jó kis kalandregény, romantikával megfűszerezve. :D

A történetet két ember, Clare és Ettore szemszögéből ismerhetjük meg. Ez a két ember ahány területen csak lehet, annyi módon különböznek egymástól. Múlt, életmód, anyagi helyzet, egyáltalán semmi nincs, ami őket összeköthetné, csak az érzelmek. Ezek az érzelmek teljesen váratlanul érkeznek az életükbe, hiszen mindkettejüknek a teljesen más háttér miatt is nagyon nehéz mindennapi gondjaik vannak.

Clare kifejezetten fényűző életet él családjával. Azt gondolhatnánk, hogy lubickol a boldogságban, pedig nem. Számtalan dolog árnyékolja be ez a hőn vágyott boldogságot. Családjával érkezik Pugliába férjével és nevelt gyermekükkel. Szállásadóik nagy szeretettel várják őket, bár az ember hátán mindvégig feláll a szőr, a balsejtelem mindvégig jelen van. A nőben egyre több kétség, kérdés merül fel, bezárkózik saját kis világába, ahonnét nehéz kimozdítani. Erre talán csak Pip, a fia képes.

Egy relatíve sokkal szörnyűbb környezetben Ettore a pugliai napszámosok hányattatott életét éli, folyamatos üldözéseknek kitéve magukat. Egy lyukas kalyibában lakik apjával, testvérével és annak gyermekével, mindennap kitéve a fertőzésveszélynek, tekintve a körülményeket. A legalapvetőbb élelmiszerért és a vízért is erőn felüli munkát kell végezniük, viszont ez Ettore balesete után lehetetlenné válik, a helyzetük még kétségesebb lesz.

Ettore olyan "segítséget" kap, amellyel nem kíván élni, de nincs más lehetősége. Vagy félreteszi a sértettségét, büszkeségét vagy elpusztulnak.

Ez a két teljesen különböző háttérrel rendelkező ember egy nap meglátják egymást, és onnantól nincs visszaút. Hányattatott sorsuk még véletlenül sem nevezhető mézédes, romantikus történetnek.

Az I. világháború utáni, 1920-as évekbeli Dél-olaszországi szörnyű állapotokba pillanthatunk be, a pöffeszkedő földesurak és a végletekig elkeseredett parasztok kiegyenlítetlen háborúján keresztül. A fasiszta ideológia teljesen beköltözik az emberek bőre alá, családokat, szerelmeket rombol szét. Szóval ennek a két fiatalnak sincs könnyű dolga...

Katherine Webb könyveinek a hírére mindig azonnal ugrok, most azonban egy picit csalódás ért. Némiképp erőltetett, a mindenképpen írni akarás jött át nekem ebből a könyvből.

Webb könyvei is olyanok, hogy szinte rá sem nézek a fülszövegre, anélkül is kellenek nekem. Ha pedig még a borítókat is meglátom...

Jelen történet főszereplője a hamvas leánykort már túllépő, ám még mindig nagyon csinos Rachel Crofton, aki nevelőnőként dolgozik, és már sok esélye nincs megfelelő házasságot kötni. Nagyjából beletörődött sorsába, azonban Richard Weekes, a jóképű borkereskedő feltűnik a színen, ráadásul házassági ajánlatot is tesz. A lány tudja, hogy nem tétovázhat, ez az utolsó esélye, így hát igent mond.

Megköttetik a házasság, ám hamar kiderül, hogy nem minden fenékig tejfel. Miközben a lány gondolatai folyamatosan akörül forognak, hogy feledhetné el a sok tragédiát, amit átélt addigi élete során, több furcsaság tűnik fel férjével és annak titokzatos ismerőseivel kapcsolatban. Ráadásul a férfi egyre később és egyre kapatosabban jár haza, nem ritkán kezet is emel feleségére.

Tartozásaik egyre növekszenek, így jól jön az az állásajánlat, amit Rachel kap Mrs. Alleyn-től, aki társalkodónőként alkalmazza őt súlyosan beteg fia mellé. Jonathan Alleyn és a nő első találkozása félelmetesre sikeredik, de Rachelt nem olyan fából faragták, akit szimpla fenyegetéssel el lehet tántorítani eredeti céljától.

Egyre több rejtélyes dolgot tud meg férjéről és munkaadói kapcsolatáról, ezzel együtt egyre több lesz a kérdés is, amelyekre választ szeretne találni.

Vajon be tudnak gyógyulni azok a sebek, amelyek már olyan mélyek, hogy gondolkodni sem tud tőlük az ember? Vajon újra lehet építeni azokat az életeket, amelyek már a szakadék szélén is túlnyúlnak? Az írónő megadja a választ a végén, amit most szerintem egy csöppet túlnyújtott. Élvezhető volt nagyon is mindvégig, de úgy éreztem, sosem érünk a végére. :D A stílusát egyébként pedig nagyon szeretem, továbbra is keresni fogom az írásait.

Katherine Webbet már olyan régóta szerettem volna olvasni, ráadásul több könyve is ott áll a polcomon. Nem értem, miért vártam eddig, most szépen sorban elő fogom szedegetni őket. Annyira szeretem, amikor egy író pillanatok alatt elvisz egy teljesen más világba, megszűnik körülöttem szinte minden egyéb, és már csak ott élek pár napig.

Van egy fess fiatalemberünk, egy galériatulajdonos. Galériája nem működik túl nagy sikerrel, a népszerűség sehogy sem akar érkezni. Van pár örök darab, de azon kívül nem frissül, szinte már unalmassá is válik. Talán ez a gond, viszont Zach-nek az a pár darab, de különös egy, amely egy fiatal lányt ábrázol, mérhetetlenül fontos. Érzi, hogy valami kötelék fűzi a festményhez, de maga sem tudja hol van ennek a kötelének a másik vége.

Egy kiadóval évekkel korábban megállapodott, hogy a festmény alkotójának életéről ír egy könyvet, és mivel családi életet romokban hever, felesége másik kontinensre költözött gyermekükkel, semmi akadályát nem látja annak, hogy a festmény eredetének nyomába eredjen, felkutassa azokat a plusz információkat, titkokat, amelyek által megírhatja végül a könyvet, és amelyek megkülönböztetik az írást az eddig megírt átlagos könyvektől.

A dorseti partvidékhez utazik, ahol a nyarakat töltötte a festő családjával, de ott "csak" egy öregasszonyt talál, aki lehet, hogy az összes titokhoz tudja a kulcsot. De ez az öreg hölgy olyan mélyen zárkózott be minden tekintetben, hogy reménytelennek látszik a helyzet.

A kezdeti kutatómunkának induló utazás Zach számára szinte már hitchcocki borzongássá válik, de szándéka töretlen marad. Az élete viszont fenekestül felfordul és sosem lesz már ugyanaz.

Titkokkal, izgalmakkal, bizonytalanságokkal teli regény, ami végig fogva tartja a figyelmet, a hangulata pedig elvarázsol. Ott sétálunk mi is a a domboldalakon, hallgatva a tenger zúgását, közben hátra-hátrapillantva, követnek-e minket az árnyak. Borzongató, mégis gyönyörű!