Ugyebár nem ismeretlen a szerző, mivel itthon már olvashattuk tőle A csodálatos Waverley-kertet ami akkor teljesen elvarázsolt, nagyon helyes kis mese. Úgyhogy nagyon vártam erre a könyvre, kíváncsi voltam, hogy a fantáziája ugyanúgy meglódult-e az írónak? A képzelettel itt sem volt semmi gond, ugyanúgy tele van misztikummal, az elképzelhetetlennel.

Egy különös, fiatal lány, Josey a főszereplője a könyvnek, aki a világ elől szinte bezárkózva él  óriási házuk emeletén lévő szobájában, ahol kulcsszerepet tölt be a gardrób. Hiszen ott rejtegeti tonnaszám a csokoládékat, különféle egyéb finomságokat és halomban állnak a romantikus regények. Josey zugevő, amivel kompenzálni szeretne. Élete komplikált. Már az is elég lenne, hogy anyja árnyékában kell élnie, aki a nap minden percét megkeseríti számára. Ők ketten együtt élnek, és ha Josey megfeszül, akkor sem tud "felnőni" anyja szépségéhez, kecsességéhez. De számtalan rejtély van az életükben, amelyek nyomják a lány lelkét.

Aztán az egyik nap Della Lee pillant vissza rá a gardróbból, aki szörnyű kapcsolata elől menekült épp a fiatal lány gardróbjába és onnan egy tapodtat sem hajlandó elmozdulni, úgy tűnik soha többé. Innentől kezdve megváltozik Josey élete, hiszen a zűllött életű pincérnő tesz róla, hogy a fiatal lány másképp tekintsen saját magára, az egész világra.

A lány szép lassacskán kinyílik a világnak, új barátságokat köt, és még Adammal, a helyes postásfiúval is szóba mer végre állni. Azzal, hogy minden nappal messzebbre merészkedik, a környezete is folyamatosan döbben rá, hogy mennyire szép lány is ez a Josey és ráadásul még remek humora is van. Mindezeket saját maga előtt is titkolta, mindig is lesújtó véleménnyel volt önmagáról.

Van még egy fontos szereplője a történetnek, Chloe, aki mágikus módon mindig talál valami aktuális könyvet a keze ügyében. Ezeket a könyveket előtte sosem látta, csak úgy odakerülnek, és ha nem vesz róluk tudomást, akkor a könyvek addig "üldözik", amíg meg nem adja magát. Ez a két lány mély barátságot köt, miközben mindenféle furcsaság történik körülöttük, velük.

A kedvencem egyértelműen Helena, a kotnyeles szobalány, aki különféle szereket, kütyüket helyez szerteszét a házban a szellemek ellen, mert valamit sejthet, és aki szenzációs személyiség. Na miatta mindenképpen érdemes volt elolvasnom a könyvet.

Sarah Addison egyedi stílusa az elejétől a végéig felismerhető, semmivel össze nem téveszthető. Viszont annak ellenére, hogy faltam a sorokat, kíváncsi voltam arra, amit nagyjából az elejétől fogva sejtettem, most nekem ez egy kicsit kevés volt. Valószínűleg ebből már kinőttem, de akkor a Waverley-ből miért nem? Az is ugyanilyen meseszerű, fantáziadús csiribiriség.

Sajtosrolótól kaptam ezt a cukker lánykát, amit itt is nagyon köszönök!

A szabályok szerint 4 olyan bloggernek kell továbbadni, akinek a rendszeres olvasói  száma nem lépi át a 200-at (szerintem ez egy óriási baromság, na mindegy). Továbbá linkelni kell az ajándékozottak blogoldalát, azután pedig értesíteni kell őket a díj odaadásáról.

A szabályokat nem fogom maradéktalanul betartani, viszont három blogot megemlítek, akiket nagyon szeretek és szinte mindig mindent elolvasok náluk, még ha nem is vagyok az a nagy kommentelő. :) Viszont üzenetet nem fogok hagyni, szerintem egyikőjük sincs nagyon oda ezért a csilivili díjért. :D

Szóval összesen 3, azaz három olyan blog van, akiknél tényleg szinte mindegy miről írnak, olvasom őket.

Ez milyen jó volt. Most azonnal kezdeném újra. Ha nem is most, de újra fogom olvasni, mert annyira jó a szövege, könnyesre nevettem magam rajta. Filmért kiált, de most egyelőre beértem a papíralapú történettel is. Végig a nagy kedvenc, a Pulp Fiction pörgött előttem, mármint azok a barom arcú bűnözők, akik folyton keménykednek, de mégis annyira bénák, hogy na.

Szóval van ez a főszereplő, a Daniel McEvoy, aki a legjobb fej mindegyik között és ő hajkurássza szegény mutyi sebész barátját annak szelleme segítségével. Aztán van egy csomó másik fura alak, akik képszerűen előttem voltak és hát... jaj, nagyon hülyék. Szóval ők meg a Danielt kergetik, meg akarván ölni őt. Danielnek éppen elég lenne annyi gond is, amit a nemrégiben beültetett hajhagymák jelentenek neki, miszerint azok ki ne essenek, ha már annyit vesződött értük! Aztán kínlódik a szomszédjával is... hiányzik neki egy jó kis balhé? Márpedig olyan gyilkosságot akarnak a számlájára írni, amihez semmi köze sincs.

Daniel amúgy egy New Jersey-i koszos kis klub kidobóembere, de megjárta már kommandósként a katonaságot is, ahol kellő harci képességekre tett szert, amelyre szüksége is lesz. No meg a szerencsére, mert ezek nem kispályások, már amikor nem csesznek el mindent.

Mindvégig ő maga sem nagyon tudja, hogy miért üldözik őt ellenségei, hiába kér segítséget, vár választ Zeb szellemétől, az csak csoportterápia szintű instrukciókkal látja el őt, és csak arra elegendőek, hogy jól felbosszantsák Danielt, de nem adja fel azért sem.

Eoin Colfer a krimi világában most debütált, a rajongók egyébként a fantasy világából ismerhetik őt. Majdhogynem azt mondanám, hogy tök lényegtelen a történet. Nem abban van az erőssége, hanem a humorában, Eoin jófejségében. Letehetetlen, rém szórakoztató könyv. Komolyan nagyon bírtam.

Hűha!!! Ekkora félrenézést még nem csináltam könyvvel kapcsolatban. Teljesen ellentmond a borító a tartalomnak. Nyilván a rózsaszín miatt, de valami szirupos, csajos történetre számítottam, pedig szó sincs ilyesmiről.

A helyzet tragédiájának feldolgozásában nagyban segített a szarkasztikus, fanyar humor, máskülönben betemetett volna a történet.

Két teljesen másféle, különös módon sérült ember valahogy egészen fiatalon egymásra talál és nem is tudnak szabadulni többé a másiktól, persze nem is akarnak. Ha csak úgy elmesélném valakinek, hogy kikről is van szó, csak nézne, hogy is került össze egy ilyen pár, pedig minél jobban belemélyedtem a történetbe, annál inkább éreztem, hogy ők a tökéletes páros, annyira megkedveltem őket, hogy minden pillanatban aggódtam, mi is lesz a sorsuk, ugye sikerül nekik minden?

A könyv elsősorban a külsőségekről szól, illetve arról, hogy mi emberek mennyit és milyen áron szentelünk a külsőségekre, miközben a belső, fontos tartalmat elnyomjuk vagy egy legyintéssel elintézzük, ha valami sérültnek néz ki, nem teljes a társadalom elvárásai szerint, az már nem is képviselhet értéket. Közhelyeket rombol le a könyv, ha engedjük.

Sunny, aki próbál tökéletes feleség és anya lenni, küzd ezekkel az elvárásokkal, mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját közösségében ő legyen az az irigyelt személy, akinek mindene megvan, akinek minden sikerül, szép ház, sok pénz, tökéletes gyerekek, szerintem eszméletlen szexi, nemkülönben zseni férj. Pedig tökre nem ilyen ez a nő, teljesen normális, természetes, amikor például ezzel a fantasztikus pasival van, mellette levetkőz minden allűrt, a kopasz valóság létezik csak.

Maxon pedig, aki ez a bizonyos szuper pasi? Hát ő... hogy is mondjam? Nem minden nő álma. Kicsit szerencsétlen langaléta, akinek kilógnak a csontjai, máskülönben szeret a Hold felé repkedni. Amikor pedig a felesége "szuperotthon" bemutatót szervez az összes szomszédnak, zsong tőlük a ház, ez a manus észre sem veszi, mert csak a matematikai egyenleteken jár az esze, miközben übergáz melegítőben végigslattyog a nappalin, ezzel tönkretéve a felesége lelkes prezentációját. Na ez a pasi odavan ezért a nőért, és állati jól kezeli annak kirohanásait, hisztirohamait. És mondom, tökéletesek és nagyon cukik együtt, csak teljesen másképp reagálják le a különböző helyzeteket.

Ők ketten küzdenek egymásért, az életben maradásért, az elfogadásért.

A könyvet legegyszerűbben is rendkívül furának nevezném, mégis nagyon különleges. Nem tudom semmilyen kategóriába sorolni, és nagyon tetszik, hogy végre valami új, valami sokatmondó feltűnt a magyar könyvpiacon. Na, szóval ne tévesszen meg senkit a borító!!! Tök jó kis könyv!

4,5

Ó, Istenem, így írni a szerelemről, érzésekről... Olyan végtelenül egyszerűen, mégis szívbemarkolóan. Hát nem hiába... spanyol, van vér a pucájában honnan merítenie indulatok terén.

E könyv főhőse pontosan ugyanazt csinálja, amit én is nagyon sokszor szoktam és imádom. Csak ülni valahol, jelen esetben egy kávézóban és nézni az embereket, aztán kiszúrni egy bizonyos párt és hosszú-hosszú időn keresztül figyelni őket. Utána pedig jöhet a képzelgés, belefeledkezve a kávéba, elgondolni, vajon milyen lehet az életük kávé előtt, kávé után. Pontosan megtervezni az egész napjukat, a váltott csókok mögött rejlő gondolatokat, vágyakat, az elbúcsúzás pillanatában suttogott szavakat, nem elfelejtkezve az egyszerű hétköznapi tevékenységekről sem. Mindent tud róluk María, a főszereplő lány, illetve mindent tudni vél róluk.

María egy könyvkiadóban dolgozik, így talán érthető, hogy jó kis fantáziával van megáldva, nem esik nehezére egy komplett történetet kerekíteni e köré a szerelmespár köré.

Az egyik napon viszont történik valami, ami mindent megváltoztat, mindent fenekestül felborít, vége az álmodozásnak. Egy újság címlapján vérbe fagyott férfit pillant meg, aki nem más, mint az ő megfigyelt párjának a férfitagja. Nem egészen véletlenül megismerkedik Luisával, az özveggyel, akivel barátinak mondható kapcsolatot alakít ki, és a szerelemről szóló gondolatok tovább szövődnek a lányban, hiszen nem állt meg az élet.

Ahogy eddig is kiderült, de a cím is sokat segít benne, elsősorban a szerelem szövevényes témáját járja körül ez a fantasztikus író, de szó van itt a megbocsátásról, igazságszolgáltatásról, hiábavaló vagy éppen nagyon is szükséges cselekedetekről. Minden nézőpont kérdése. Talán még a szerelem is?

Egyértelműen nagyon-nagyon kedvenc karakterem volt María, az elbeszélő, a gondolkodó, a képzelgő, másfelől pedig a nagyon vicces főszereplő lány. Többször olvastam szabadban, és néha-néha azon kaptam magam, hogy álmélkodva tekintek magam elé, kiszúrva egy-egy embert, párt, hogy vajon honnan hová...? Aztán gyorsan spuri vissza a könyvhöz!

Nekem csak az a kérdésem, hogy miért nem ismertem eddig az író urat? Hát egyszerűen gyönyörűen ír. Egyszerűen és gyönyörűen! :D

4,5/5

Sakkimádó, -szerető (ami amúgy én nem vagyok) embereknek kötelező, de sakkpancseroknak (ami én vagyok) is nagyon élvezetes, szórakoztató olvasmány. Ha a kettő együtt jár, kétségtelenül emeli az élvezeti értékét, de mondom, így is egy állati jó, ám nagyon különös regényt olvastam. Nem tudom behatárolni, bekategorizálni, de nem csodálom, hogy számos díjat zsebelt be magának Chabon ezzel a történettel. Az meg a plusz poén, hogy az Oscar-díjas Coen testvérek vásárolták meg a megfilmesítési jogot. Szenzációs alap!!! Alig várom!

Az elején egy picit át kellett lendülni, ráadásul egyéb dolgok is elvonták a figyelmemet, ide pedig az maximálisan szükséges. De aztán nem nagyon tudtam letenni.

Egy fiktív történelmi időszakban, különös események között a Sitka nevezetű alaszkai kisvárosban temérdek olyan zsidó él, akik autonómiát élveznek meghatározott ideig. Az időszak végéhez vészesen közeledve itt a többség úgy próbál élni, ahogy a kényszer szüli, sokszor, illetve általában erőszak által.

Egy lepukkant szállodában holtan találnak egy nagyra tartott, ám az utóbbi időben lecsúszott, drogossá vált, ám sokak által mégis Messiásnak vélt zsidót. Meyer Landsman, a szintén erkölcsi tartás szintjén féllábon álló, piás nyomozó pont ebben a szállodában ejtőzik, amikor történik az eset. Nyom nem nagyon áll rendelkezésre, csak egy félbehagyott sakkjátszma, ami gyanús lehet. De mit kezdjen a jelekkel egy piás, elvált, otthontalan nyomozó, akit gyermekkorában az erőltetés ellenére sem lehetett rávenni a sakk szeretetére, nemhogy megértésére. Félig indián, félig zsidó társával kezdik meg a nyomozást, a helyzetet pedig még tetézi, hogy volt feleségét osztják be felettesének, akivel éveken át éltek harmonikus kapcsolatban, de egy tragédia elválasztotta őket, és ez még most is ott lebeg a fejük felett.

Csak úgy, mint minden más leírás a könyvben, Sitka társadalomrajza is nagyszerű, az emberi jellemek mélyreható ábrázolásáról már nem is beszélve. Szeretem a zsidó kultúrát, a zsidókat, Izraelt, mindent, ami velük kapcsolatos, de azért most picit hátrahőköltem egy-két arctól, mentalitástól. Hova tűntek innen a kis helyes zsidó emberkéim? Ezek sorban minden hájjal megkent, arcátlan gazemberek. Önirónia, abszurd humor, pártfogás is benne van ebben a könyvben. Nem mindig volt tiszta számomra Chabon célja népének ábrázolásában, de akkor is állati jó.

Dögös, lényegre törő, és ahogy Nima jó velősen megfogalmazta, nagyon zsidó. És ez így van! És ez nekem már elég is volt. Utólag, olvasás után is ezt mondom. Imádtam.

5/5

Ez a gyönyörű borítójú, mérhetetlen szomorú történet két fogyatékos ember szerelméről, hűségéről, bátorságáról szól. Az egymásban való hitről, ami minden akadályt legyőz, illetve túlél. Hihetetlen dolgokról olvastam, mégis bízik benne az ember, hogy egyszer ő is részese lehet egy ekkora ragaszkodás kapásának/adásának, aminek fikarcnyi köze sincs az érdekekhez.

Julia egy New York-i feltörekvő, fiatal nő, akinek apja szokatlan módon egyik napról a másikra eltűnt. Anyja sem mond sokat, a múltban sem tapogatódzhatnak, mert azt meg egyáltalán nem ismerik apjuk életéből. Az első 20 évét egy radírral kitörölték, amit az apa után nyomozó rendőrök is hihetetlennek tartanak.

Eljön az a nap, amikor Julia apja nyomába ered, egyenesen Burmába, hiszen talált egy múltból származó szerelmes levelet, amelyet apja címzett egy bizonyos Mi Minek, de sosem ért oda. Odaérve szinte rögtön  egy idős emberrel hozza össze a sors, aki utána napokig mesél neki.

Közben párhuzamosan megismerhetjük Mi Mi és Tin Vin életét, az ő kapcsolatukat. Mi Mi egy súlyosan mozgássérült lány, Tin Vin pedig egy gyermekkori traumát követően megvakul. Kezdettől fogva ők ketten egy egészet tesznek ki, maximálisan kiegészítik egymást. Mi Mi a szeme Tin Vinnek, a fiú pedig a hátán cipeli a lányt hegyen-völgyön keresztül, miközben a fülébe súgva irányítja őt a lány, és nagyon hamar belátjuk, hogy nem a testi épségünktől függ a boldogságunk, nem lesz közhely többé az, hogy nem csak a szemével lát jól az ember.

Hogy aztán ehhez mi köze is van Juliának, New York-nak, azt már igazán nem árulom el, tessék elolvasni!

Sok mindent nem értettem meg a történetben, de a végére kikristályosodtak a szálak, így már elfogadhatóbb volt a múltban történtek, jelenben történő dolgok alakulása.

Ugye itt egy férfi szerzőről van szó, ami nagyon meglepett. Döbbenetes érzékenységgel ír érzelmekről, hangulatokról, úgy nyúl a nagyon kínos, kellemetlen dolgokhoz is, ahogy általában a női szerzők szoktak.

4/5

A kiadótól jól megszokott módon egy újabb gasztronómiai gyöngyszem került a boltokba. Neil Perry a lányának ajánlotta ezt a könyvet, aki reményei szerint hamarosan megkedveli a zöldségeket is. :) Szerintem ez egy nagyon kedves, személyes gesztus. Már ezzel belopta magát a szívembe, aztán ez csak fokozódott, ahogy egyre jobban mélyedtem bele ebbe a fantasztikus albumba.

Nem volt számomra ismeretlen Perry ausztrál sztárséf, hiszen nálunk is látható volt több gasztronómiai műsorban is. Az eredetileg fodrász, szimpatikus fickó jól tette, hogy inkább hátrakötötte a haját és a főzés felé kezdett el kacsintgatni. Ma már Ausztrália egyik legelismertebb séfje, és mellékesen három nagystílű éttermet tudhat magáénak Sydney-ben. Receptjei érthetőek, az alapanyagok viszonylag könnyen beszerezhetőek, ám néhol kell egy pici jártasság a konyha világában, de biztat minket, hogy kitartással, gyakorlással sikerül a finomabbnál finomabb ételek elkészítése.

Állítása szerint ez a kiadvány - de ez a könyv lapozgatása során is kiderül - az örömfőzőcskéről szól első betűjétől az utolsóig. A receptek egyszerűek, mégis bármiféle fogásként "elmennek", legyen az ünnepi menü összeállítása vagy csak egy egyszerűbb családi összejövetel.

A könyv nem rugaszkodik el a valóságtól, nem flancol (kivéve a küllemét), előtérbe helyezi a családot, az örömteli együttlétet, és szerintem még aki életében nem főzött, annak is meghozza a kedvét, hogy odaálljon a tűzhely mellé.

Mint egy rendes szakácskönyv, ez is részekre van tagolva, különböző fogások, ételtípusok, segítséget nyújtó részek találhatóak benne, úgy mint: levesek-saláták, piték-pasták, rizsféleségek, tengergyümölcsei, halételek, szárnyas ünnepek, ínyenc disznóságok, bárány szelíden és..., zamatos borjúságok, férfias marhaságok, édes kis semmiségek... és tényleg nagyon hasznos tanácsok kezdőknek, bizonytalankodóknak.

Csábításként megemlítem, hogy a kiadónál most előrendelési akcióban az első 30 rendelő az Ízek és érzések gasztromagazin egy éves előfizetését kapja ajándékba.

Hosszú évek óta foglalkoztat a testbeszéd témája. Konkrétan azonnal észre is veszek szinte mindent a másik emberen és egyből diagnosztizálni is képes vagyok. Én, aki amúgy pedig képes vagyok izgalmamban szétrágni ragyásra a számat, a kezemet azt sem tudom hová tegyem, ha épp "fellépésem" van, rossz napjaimon pedig ötvözve beszél az egész testem a komplexusaimról. Ezzel most csak azt akartam mondani, hogy hiába ismerem én szinte az ember létezése óta élő testbeszédet, mégsem tudom elrejteni, megrendszabályozni azokat.

Allan Pease nagyon helyes kis csokrokba foglalta a különböző testbeszédek formáit, típusait, vicces rajzokkal illusztrálva.

60-80%-ban testbeszéddel kommunikálunk! Ez döbbenetes! Mozdulataink, reakcióink, testrészeink "használata" többet mond rólunk, mint azt gondolnánk. Szinte mindent elárulnak rólunk. Nagyon ügyesnek kell lennie az embernek, hogy átverje a másikat, aki pontosan ismeri a testbeszéd jelentőségét, ismérvét.

A könyv segítséget kíván nyújtani abban, hogy helyesen értelmezzük, alkalmazzuk ezeket az ismereteket. Nemcsak a mindennapi, személyes magánéletünkben, de nagyon fontos lehet a hivatalos színtéren is, akár egy állás betöltése esetén is.

Mire jó ez a könyv?

Bár nem vagyok oda Kínáért, sőt, egyáltalán semelyik távol-keleti nemzeti kultúráért, földrajzi helyért. Talán pont emiatt vettem rá magam, hogy  kicsit megismerkedjek vele. Peter Hessler könyve erre tökéletesen alkalmas, hiszen olyan ismerettel rendelkezik Kínáról újságírói, tudósítói múltja folytán, amely teljességgel alkalmas, hogy átadja nekünk élményeit, tapasztalatait. Egyébként pedig a mai napig a National Geographic-ben és a New Yorker-ben jelennek meg írásai Kínáról szóló tudósításai kapcsán.

Jó értelemben vett megszállottsága egyértelmű, az adott könyvben is olyan módon vetette bele magát a kínai létbe, hogy  szokásai, mindennapjai egyáltalán nem különböztek az ott élőkétől. Autóba pattant és Pekingből indulva, a Nagy Fal mentén eljut egészen Belső-Mongóliáig. Mindezt persze nem ennyire könnyen hajtja végre, mivel engedélye sincs újságíróként Peking elhagyására, de mindezekre fittyet hány, mint ahogy az egész kínai lakosság a KRESZ szabályaira. :)

A könyv első része főként útirajznak mondható, utána válik igazán olvasmányossá, személyesebbé a történet. Amikor is egy kis házat bérel Szancsa városában, ahol bepillanthatunk a falubeliek életébe. Megismerhetjük Vej-Ce-csi, a főbérlő családját, akivel Hessler szoros barátságba kerül.

A könyv utolsó harmadában Hessler Dél-Csöcsiang tartomány felé veszi az irányt, a kínai tömeggyártás melegágya felé, ahol egy tipikus kínai gyár életébe tekinthetünk bele, ami nem mást, mint melltartókarikákat gyárt. :-) Itt is rengeteg ismeretséget köt, gyűjti a tapasztalatokat és leírja nekünk, mi meg döbbenten állunk, mert persze hallottunk már ezt-azt a kommunista Kínáról, na de azért...

Nemcsak a hétköznapi életről tudósít nekünk, hanem arról a mérhetetlen ipari, gazdasági fejlődésről is, ami Kínában zajlik.

A Két év Kínában c. sikerkönyv szerzője olyan írást alkotott, ami ha nem is azt érte el, hogy vágyjak az adott országba, de mindenképpen gyökeresen megváltoztatta véleményemet, látásmódomat Kínáról, és a kíváncsiságomat is felkeltette, hogy további hasonló, érdekes, olvasmányos írásokat vegyek a kezembe. Peter Hessler rajongása Kínáért némiképp átragad az emberre, ráadásul a humorral sem fukarkodik. Ha nem is jutottam el a rajongásig, mindenképpen közelebb hozta hozzám ezt a számomra eddig megfoghatatlan, ismeretlen világot.

 

A kiadvány pedig gyönyörű.