A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lélektani. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lélektani. Összes bejegyzés megjelenítése
Erika
A Rope Nemzeti Park Szolgálat különös, nőnemű rangerének kalandjaiból eddig tizenhat jelent meg, Ez a kötet most egy előzmény, amelyet valószínűleg sorban követ majd a többi.
 
A történet hátborzongató... lenne, de engem nem borított ki annyira, amennyire vágytam rá. Már a kezdés önmagában elég misztikus, hiszen Anna a Glen Canyon sivatagos fennsíkján egy víznyelő mélyén (amelyből egyébként sok száz van körülötte) ébred emlékezetkieséssel, nem mellesleg meztelenül, kificamodott vállal, betört fejjel. Kétségbeesetten próbál visszaemlékezni arra, hogy mi történt vele, hogy került oda. Bár ő ezt nem tudja, de segítségre sem nagyon számíthat, hiszen kollégái azt hiszik, lelépett, mivel eltűnt az összes személyes holmija, és egyébként is egy magának való nőnek ismerték meg.

Örültem, hogy túljutottam az első 150 oldalon, addig majdnem feladtam, hiszen szinte semmi sem történik, csak nyújtja, nyújtja, mint a rétestésztát. Amikor egy pici izgalmat éreztem volna, huss, elillant. Na ott az egyharmadánál végre történt valami, egy picit beindulnak az események, de mégis mindig valahogy visszazuhanunk a hosszú elbeszélések mélységébe. Pedig mondom, a történet nagyon jól ki van találva, csak egy kicsi felturbózásra vártam. Jó kis lélektani leírások vannak benne, belső elmélkedések, a főhőst például kimondottan megkedveltem, belevaló, vagány csaj. Nem tudom megfogalmazni, mi hiányzott belőle, de valami fűszer híján volt a történet. És hát az Anna szó... meg kellett volna számolnom, hányszor szerepelt, de mondatonként minimum kétszer, ez nagyon zavaró volt!!!

Annak ellenére, hogy nem volt maradéktalan az élményem, el fogom olvasni az első részt, tényleg érdekel mi lesz a folytatása, és sikerül-e belelendülni.

3,5/5

Corleonis Kiadó, 2012
Fordította: Illés Róbert
Eredeti cím: The Rope
478 oldal
Erika
Nagyon nehéz most a dolgom, mert szét kéne választanom Grunberg írói képességeit a kiváltott érzelmektől, indulatoktól. Persze ezt nem mindig kell véghezvinni feltétlenül, de most úgy érzem, hogy muszáj. Kétségtelen, hogy jó íróról van szó, ez már az első oldalak után nyilvánvaló volt számomra, de bevallom, az utolsó, kb. 20 oldalt nem tudtam, nem mertem már elolvasni. A többivel is küszködtem, hiszen olyan mélységekben boncolgatja egy család, de főként a családfő életét, bonyolult lelkivilágukat, ami miatt sokszor félretettem a könyvet, pihentem egy kicsit, a gyomromat rendbe szedtem.

A cím azt sugallja, hogy a főszereplő Tirza, a család kisebbik lánya. De igazából a családfő, Jörgen Hofmeesteré a főszerep, és az Ő viszonyulása ehhez a gyermekéhez, aztán nem mellékesen úgy általában az egész világhoz.

Hofmeester első látszatra nyugodt, kiegyensúlyozott polgári életet él Amszterdam egyik előkelő negyedében, egyre gyarapodó bankszámlával, remek kiadóbeli állással. Két gyönyörű lánya van, Ibi és Tirza. Ami miatt az első gyanú felmerül, hogy nincs minden rendben, az a feleség szerepe, illetve amit nem tölt be, hiszen évekkel ezelőtt ott hagyta őket, néhanapján a nagyobbik lánnyal tartja csak a kapcsolatot. Aztán szép lassan rájövünk, hogy az egész család súlyos beteg. De hogy ki a legbetegebb, azt nehéz lenne megállapítani.

A központi esemény Tirza érettségi bulija, ahol megjelenik az évek óta eltűnt anya is. Innen tekintgetünk visszafele az időben, kapirgálva, mi miért történik, mi az oka a felgyülemlett keserűségnek a családban. Folyamatosan mélyedünk el a férfi töprengéseiben, közben már lassan mi is csak attól nyugszunk meg, ha rendben elkészítjük a vacsorát, mert az úgy van rendjén. Hofmeester is csak úgy leli meg lelki nyugalmát, és az, hogy minden megy a rendes kerékvágásban, nem baj, ha a világ összeomlik körülöttünk, de teríték, rendes étel az legyen az asztalon. De persze a kerekek kisiklanak, elveszti munkáját, nagyobbik lánya is messze kerül tőle, ráadásként pedig Tirza jelenti be, hogy Afrikába távozik hosszú időre fekete bőrű barátjával, aki ráadásul egy Koránnal a zsebében mászkál mindenfele.

Miután elbocsátják munkahelyéről, még inkább összedőlni látszik saját belső kis világa. Egyetlen menedéke Tirzába vetett hite, bizalma. Tirza az Ő álmainak megvalósítója, legalábbis Ő így gondolja. A lány pedig másképp.

Hofmeestert egyszerűen nem tudtam hova tenni a gondolataimban. Először nagyon sajnáltam, szimpatizáltam vele, nem értettem, miért bánnak vele úgy, ahogy!? Aztán átváltott a szimpátiám rettentő undorba, a végén pedig végképp teljesen tanácstalanul álltam az egész történet előtt, hiszen Ő "csak" a körülmények áldozata. De ugye kettőn áll a vásár...

A könyv kíméletlenül vágja az arcunkba a mondatokat. Rendkívüli mélységekben boncolgatja főként a főszereplő férfi jellemét, gondolatait, válságait. Félelmetes volt, mert nem volt más választás, mint belehelyezkedni a szerepébe, elképzelni azt. Most kell egy kis kúra valami könnyedebb olvasmánnyal, vagy bármivel, csak ne kelljen erre a családra gondolnom. Szó szerint megfeküdte a gyomrom, ugyanakkor remek írást olvashattam. Remélem, hamar módom lesz rá, hogy a szerzőtől egy más jellegű, könnyedebb művet olvashassak.

A pontozás is relatív! Lehetne 5-ös is, de felülkerekedtek az érzelmeim. (Viszont muszáj lenne megtudnom, mi lett Tirzával!)

4/5

Gondolat Kiadó, Budapest, 2012
Fordította: Wekerle Szabolcs
Eredeti cím: Tirza
430 oldal
Erika
Több szempontból ódzkodtam ettől a könyvtől. Egyrészt több vélemény szerint nagyon unalmas, vontatott, másrészről pedig féltem, hogy túl mélyre vágó, kielemezgetős, filozófálgatós lesz az egész. Részben igaz, valóban nem egy gyors sodrású, izgalmas regényről van szó. Nagyon lassú, részletekre törő történetet olvastam. Én élveztem minden ízét! Elemezgetős is, persze, hogy az, mi más is lehetne, de egyáltalán nem bántam, mert nagyon élvezhető módon van megírva. Az egész szó szerint is rettentő életszagú, -szerű. Egyébként pedig nagyon jó értékeléseket kapott, na!

Az író az elmúlást helyezte a középpontba, végig azzal foglalkozik elég mélyrehatóan. És ki ne foglalkozna az elmúlás gondolatával, ki így, ki amúgy. Azt nem mondom, hogy közelebb kerültem a megértéshez, elfogadáshoz, mindenesetre nagyon elgondolkodtató az összes szereplő nézőpontjából szemlélve.

A terapeuta, Julius Hertzfeld egy nap, teljesen váratlanul megtudja a rossz hírt: áttétes, gyógyíthatatlan melanomája van. Körülbelül 1 évet jósolnak neki, amit talán még megfelelő színvonalon tud leélni. Az első sokk után számot vet életével, és a legnagyobb kérdéssel találja szemben magát. Vajon tudott-e segíteni bárkinek is praxisa során? Vajon nem volt-e hiábavaló egy életöltőn át munkálkodni az emberek életének jobbá tételén? Szükségesnek találja, hogy felkeresse évekkel azelőtti pácienseit, számított-e valamit a munkája? Választása Philipre, a szexmániásra esik, akit az egyik legnagyobb kudarcának tart, hiszen évekig tartó terápia után sem tudott segíteni rajta. A késleltetett gyógyhatásban reménykedik, így felveszi vele a kapcsolatot.

Az egykori rovarirtó szereket feltaláló, később filozófussá váló figura ennél antiszociálisabb már nem is lehetne, ráadásul bizarr módon ő is terapeuta szeretne lenni. Kapóra jön Julius megkeresése, felkéri korábbi pszichiáterét, hogy segítsen neki jó szakemberré válni. A férfi ugyan "gyógyultnak" mondja magát, bár nem a Julius által hitt késleltetett gyógymód hatására, hanem a pesszimista Arthur Schopenhauer tanainak köszönhetően, amelyet teljesen magáévá tett.

A két minden szempontból teljesen ellentétes személyiségű ember hatalmas feszültségek között kompromisszumot köt. Philip vállalja, hogy részt vesz egy 6 hónapos terápiában, amely abból áll, hogy egy meglévő csoporthoz csatlakozik, ennek fejében Julius tanácsokkal látja el, támogatásáról biztosítja terapeutává válásával kapcsolatban.

A meglévő csoport összetétele sem elhanyagolható. Különböző problémás hátterű emberek, komolyabb, kevésbé komolyabb problémákkal. Persze kinek mi a komoly? És ide bekerül Philip a szemkontaktust felvenni képtelen, emberektől, társaságtól viszolygó, eleinte pszichopatának tűnő tag.

Mindenki egy külön személyiség. Nagyon érdekes karakterekből áll ez a csoport, én mindegyiket nagyon megkedveltem. Egymás, saját maguk előtt való megnyílásuk a szemünk előtt történik. Félelmetes volt átérezni az ő helyzetüket. Persze sokat hallottam már csoportterápiákról, de ennyire részletesen sosem láttam még bele ebbe a fajta pszichiátriai munkába. Vért-verejtéket nem kímélve, hatalmas munkát végez itt mindegyik résztvevő. A cél, a tét a megnyugvás, a béke megtalálása, azon az áron is, hogy sokat sejtetően nem sok remény van a halál elkerülésére.

A legtöbb résztvevő számára fontos ez a pár hónap, leginkább Juliusnak!

Igazán kedvem támadt részt venni egy jó kis terápiás csoportban! Komolyan!

Arthur Schopenhauer (Danzig, 1788. február 22. - Frankfurt am Main, 1860. szeptember 21.) német metafizikus, aki ismertségét főként A világ mint akarat és képzet című fő művének és a maró hangulatú esszéinek köszönhette. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Schopenhauer)

A kép forrása:
http://ebooks.adelaide.edu.au/s/schopenhauer/arthur/index.html

5/5


Park Könyvkiadó, Budapest, 2010
Fordította: Résch Éva
Eredeti cím: The Schopenhauer Cure
439 oldal
Erika
Azt a mindenit, de jó volt ez a könyv! Olyan kis jelentéktelennek tűnt, pedig micsoda fordulatokkal, izgalmakkal van tele!

Két szálon fut a történet, amit egyszerűen felfogni nem voltam képes, hogyan fog kapcsolódni egymáshoz.

Jonas magatehetetlen szerelme mellett virraszt éjjel-nappal a kórházban. Egy kényszeres emberről van szó, aki csak a lány mellett érzi biztonságban magát, mellette találta meg boldogságát az életben, vele ki tudna gyógyulni pszichés betegségéből. De a lány mozdulatlan, talán örökre ágyhoz kötött marad.

A másik szálon Eva és Henrik házassága igencsak kihűlőfélben van. Gyakorlatilag a párbeszéd is megszűnt közöttük, bár ez különösebben nem gyanús a nőnek. Amikor véletlen elszólásból kiderül, hogy megcsalja őt a férje, már késő. A nő észérvekkel próbál férjére hatni, mindent megtenne, hogy visszaszerezze a férfit, aki hajthatatlan, borítani akar mindent.

Henriktől egyébként végig felállt a szőr a hátamon gerinctelensége miatt. Egy piponya, málészájú, szerencsétlen alak.

Szóval a szálak teljes mértékben összegubancolódnak, az izgalom a tetőfokán. Ki kit szeret, ki kicsodán áll bosszút, és milyen módon? Akinek kell, annak lesz-e módja elmenekülni? Van-e esély a túlélésre? Eszméletlen gyorsaságban peregnek az események, tényleg szó szerint nem bírtam letenni a könyvet, az utcán gyalogolva is olvastam, amire még nem volt példa.

És a szálak tényleg összekapcsolódnak, de micsoda furfanggal, szenzációs csavarral...

Óriási élményt adott a könyv. A krimi meghatározás kicsit túlzás, mert a hagyományos értelemben vett "gyilkos, aki lelövi az áldozatát, aztán a rendőrség nyomoz és elkapja stb." nincs a történetben. Mind a tíz körmömet széjjelrágtam, nagyon klasszul használja fel az idegtépés hangulatát az írónő szinte minden pillanatban.

Aki nem olvasta el a fülszöveget, ne is tegye, ugyanis szerintem egy olyan kulcsfontosságú személy kilétét fedi fel benne, amely a könyv legalább egyharmadáig nem derülne ki. Persze így is van elég izgalom benne, de miért ne halmozzuk az élvezeteket!? :-)

5/5

Animus Kiadó, Budapest, 2010
Fordította: Szöllősi Adrienne
Eredeti cím: Svek
197 oldal
Erika
Régóta készültem Polcz Alaine könyvet olvasni, bár a Rend és rendetlenséggel szerettem volna kezdeni!
Ezt a könyvet kölcsönkaptam, egyből rá is ugrottam!

Hmmm... Hol is kezdjem? Az írónőről tudom, hogy nagy szerepe van a hospice szolgálat létrehozásában, alakításában. Nagy hangsúlyt fektetett életében a haldoklók megsegítésére, otthonápolására. Ehhez hasznos tanácsokat fogalmazott meg a családtagok számára is. Ebben a könyvben saját életéből merített.

Férjéhez fűződő nagy szerelméről ír, bár ez a rész számomra csekély mértékben nyilvánult meg a könyvben. Főként az időskori betegségéről, a halálba kíséréséről szól, és ahogyan ezt az írónő megélte. Felidéz régmúlt- és közelmúltbeli eseményeket, élményeket, sérelmeket.

Egy leírásban azt olvastam, hogy ezzel a könyvvel segíteni szeretne a hasonló élethelyzetben lévőknek, főként azoknak, akik félnek a haláltól. Megmondom őszintén engem rettentően nyomasztott az egész könyv hangulata, bár tudom, hogy a téma maga nem egy felemelő olvasmány! Ha eddig tartottam a dologtól, most még inkább!

Nem tetszett a könyvben az sem, hogy rengeteg szőnyeg alá söpört, kapcsolatukban folyamatosan jelenlévő konfliktust, sérelmet ír le. Szerintem ezt utólag igen felesleges volt az olvasók "orrára kötni"!

Hasznos tanácsot én nem tudtam meríteni a könyvből, bár ezt tényleg félve írom le, mert nagyon személyes hangvételű könyvről van szó, így fura a "kritika".

Ettől függetlenül mindenképp szeretnék még az írónő tollából származó könyvet a kezembe venni!

2/5