Azt gondolom, csak idő kérdése volt, hogy Picoult, a nagy társadalmi vitákat kiváltó témákat boncolgató írónő eljusson a holokauszt feldolgozásához is regény formájában. Most duplán voltam elfogult a téma és az író személye kapcsán is.

Sokan vannak, akiknek böki a csőrét a téma, de a személyes véleményem még mindig az, hogy örülök, ha valaki hozzáértő újból és újból megkongatja az emlékezés harangjait és nem hagyja feledésbe merülni a történteket. A könyv fő kérdése is az, hogy hosszú évtizedek múlva elévülhet-e egy emberiség elleni bűncselekmény? Egy, már az élete végén járó öregembert felelősségre kell, illetve lehet-e vonni?

Sage Singer nem túl izgalmas, inkább rejtőzködő mindennapjait éli. Éjszakai műszakot vállal egy pékségben, hogy minél kevesebb emberrel kelljen találkoznia. Napközben szinte csak saját démonaival vívott harca miatt megy ki az utcára, akkor is a megszokott kis terápiás csoportot látogatja meg. Itt ismerkedik meg Josef Weberrel, akivel szoros barátságba kerülnek, olyannyira, hogy egy napon az idős férfi olyan titkot oszt meg a lánnyal, amely feldolgozásához időre, segítségre van szüksége.

Ha nem lenne elég csupán az információ Josef múltjából, akkor még ott van az a tény is, hogy a lányt kéri fel egy olyan dologra, ami már csak hab a tortán. Erkölcsi kérdések tömkelegét veti fel a történet, bár számomra itt nem volt kérdéses, ki mellett állok. Ez Picoult többi történeténél nem szokott egyértelmű lenni, mindig vívódok, de itt egy percig sem haboztam.

Sage felmenői között található több zsidó származású személy is, köztük szeretett nagymamája. Azt tudja róla, hogy megjárta Auschwitzot is, de részletesebben nem ismeri a történetét. Így amikor megtudja, hogy Josef magas rangú náci tiszt volt Auschwitzban, nem csak mint egy történelmi borzalommal szembesül, hanem személyes érintettsége is igen nagy. Bár a háború elmúltával a férfi tisztes tanári állást vállal egy amerikai kisvárosban, ahol megbecsülik, tisztelettel néznek rá, utóbb megtudjuk, hogy sokszor várja a megváltó halált. Ennek ellenére legyőz baleseteket, a rákot, öngyilkossági kísérlete is kudarcba fullad, mintha a sors sem akarná, hogy ilyen "könnyen" szabaduljon.

Amikor Sage a hosszas sakkpartik, kávézgatások után szembesül a szörnyű igazsággal, szerintem a legjobbat teszi, felkeresi az FBI azon részlegét, amely a háborús bűnösök felkutatására specializálódott. Miközben küzd saját problémáival, életének ez a vonala is nagy terhet rak rá.

A regényben - ahogy megszokhattuk Picoulttól - váltakozva ismerhetjük meg folyamatosan mindegyikük álláspontját, köztük Leo-ét, az FBI-os munkatársét is. A legrészletesebb természetesen Minkáé, a nagymamáé, kinek szörnyű visszaemlékezései szinte külön szerepet kaptak a könyvben. Picoult egyébként tisztességes, mert próbálja Josef cselekedeteit is igazolni valamiféle gyermekkori traumával, de nem hiszem, hogy ezek bárkinél is megbocsátást eredményeznek.

5/5

Nem igazán tudok leszakadni mostanában a skandináv krimikről, úgyhogy erre is sort kerítettem. Az előző kettő után (Árulás, A megváltó) nagyon kíváncsi voltam, hogy tényleg valami csoda birtokában vannak-e ezek a skandináv írók? :-) Most azért picit elégedetlen voltam, némiképp erőltetett volt néhol a történet, bár mindvégig talány maradt számomra a végkimenetel.

Erica, a főszereplő Stockholmból tér haza Fjällbackába, a szülői házba. Tervei szerint nyugalomban befejezi legújabb könyvét. Ennek a nyugalomnak viszont elég hamar lőttek, mivel legjobb gyermekkori barátnőjét, Alexet vérbe fagyva találják. A halott nő családja felkéri Ericát, hogy írjon egy életrajzi megemlékezést Alexről.

Nehezíti a helyeztet, hogy bár gyermekkorukban elválaszthatatlan barátnők voltak, Alex nagy hirtelenséggel lépett ki az életéből, elköltöztek szülőfalujukból, onnantól kezdve senki nem hallott róla.

Ahogy mindjobban beleássa magát Erica a részletekbe, annál több elvarratlan szál, rejtélyes töredék kerül napvilágra. A mozaikdarabkák összeillesztése egyáltalán nem tűnik egyszerű feladatnak. Eleinte öngyilkosságként kezelik az ügyet, de ez az elmélet elég hamar megdőlni látszik.

A nyomozást Patrik Hedström vezeti, aki fiatalkora óta rajong az írónőért, aki erről mit sem sejt. A férfi egy váláson van túl, úgyhogy szabad a pálya... Mellesleg pedig a lány nagyon sokat segít neki a nyomozásban, úgyhogy van ürügy a talált randikra is.

A nyomozás, az írás nehézségei mellett Ericának a saját életét is rendbe kell szednie. Szerelmi élete is kétesélyes, de itt a remek alkalom, hogy helyes mederbe terelje a dolgait.

Összességében egy izgalmakkal teli krimit olvashattam egy ígéretes, fiatal írónő tollából.

A levonás oka még a sok-sok helyesírási hiba volt, amelyek minduntalan elvonták a figyelmemet a történetről. Egyébként pedig azért még mindig skandináv krimi fan vagyok!!! :-)

Elrabolták az érdeklődési körömet a megnyugtató, kiszámítható, lelket simogató romantikus történetektől. Ehelyett jött ismét egy skandináv krimi személyében a körömrágás, hajvég húzogatás, párnacsücsök szorongatás.

Hát én azt sem tudom honnan keveredtünk hova! Csak kapkodtam a fejem, az idegrendszerem néhol majd' felmondta a szolgálatot.

A történet legeleje is már egy elég nagy turpissággal kezdődik. Mondtam is magamnak, hogy erre jól oda kell figyelni, mert ebből még lesz valami! :-) De mire odáig értünk, hogy megértsem, helyretegyem, addigra már annyi minden más is történt, hogy rég elfelejtettem. Persze aztán gondoskodtak róla, hogy ismét előtérbe kerüljön, de már teljesen más megvilágításban, a történet vége felé, amikor már aztán tényleg réges-régen elfelejtettem.

Oslóban valami nagyon nem stimmel az Üdvhadsereg környéke táján. A karácsonyi ünnepek előtt egy rendezvényen lelövik az egyik munkatársukat. Nyom szinte semmi, kiindulópont nuku. Az én új kedvencemnek Harry Holenak viszont nincs lehetetlen. Az egyedüli, amit tudni lehet, hogy a gyilkos piros kendőt viselt a nyakában. Másrészről meg mindenki gyanús, meg sok mindenki szimpatikus is. :-)

A nyomozónak nem sok hitele van felettesei körében, ennek ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy hatékonysággal deríti fel a bűnügyeket. Itt sincs nagyon más választás, mint őrá bízni a nyomozás vezetését. A megbízhatósága kérdéses az előélete miatt, viszont van egy nagyon jó módszere, a megérzés! Szinte szlogenjévé válik az első sejtésekre, sugallatokra hallgatni. És úgy tűnik, ez be is válik. Sokszor kell korábbi kudarcaival, tévedéseivel, belső vívódásaival megküzdenie, így tényleg nem könnyű a helyzete, de a jó kis kopóorra nem hagyja cserben. A szálak egészen Horvátországig nyúlnak vissza.

Kinek, miért, mikor állt útjában a meggyilkolt vezető? És a múltban történtek mennyiben hatottak ki a cselekményre?

A pénz nagy szerepet játszik a történetben, talán ez az egész mozgatórugója. És persze, hogy van szerelmi szál, nem is egy! Már ezek kibogozása sem volt egyszerű feladat.

Végig feszültségben tartott a történet, ideges voltam, ha megszakítottak olvasás közben! :-) Én nem is értem, hogy kerültek elő ezek a skandinávok krimiügyileg, de jól teszik, hogy itt vannak!

Az már gáz, ha belezúgtam Harry Hole-ba? Aki amúgy egy lecsúszott alkoholista, dohányfüsttől bűzölgő, kissé depressziós (az már mé' ne?), de veszett jó nyomozó??? Meg a borítón szereplő pasiba is! :-) Egyébként ilyennek képzelném Hole-t, pedig ez a rosszaság, aki a történetben az én szemeimben egy kis csíra volt! :-)

Egyébként pedig senkiben ne bízzatok a történet szereplői közül!!! :-)

Skandináv krimi-fan lettem.