Megszoktam már a szerzőtől, hogy történetei nem szokványosak, van valami egészen különleges a sorok között. Legyen az bármiféle téma. Lehet mihez viszonyítani, hiszen ez hazánkban a harmadik megjelent könyve. Az első kettő (ez és ez) kifejezetten kedvenc lett.

Jelen esetben egy rejtélyes gyilkosság szálait próbálja kibogozni a szerző. Illetve ki volt az már bogozva, mert megtörtént esetről van szó, de mivel számomra teljesen új volt a sztori, szűz szemmel szemléltem mindent, és teljesen Nicoll tehetségébe vetettem a bizalmamat. És ez ismét jó döntés volt.

1912-ben járunk, szerintem egy nagyon izgalmas korban és helyen, egy skóciai tengerparti városkában. Mindenki ismer mindenkit. A hölgyet picit kevésbé, mert zárkózott életvitele miatt kint ragadnak a kíváncsi szemek. De azért sustorgások természetesen folynak. Így, amikor felfedezik a holttestet, mindenkinek van teóriája, mindenki tudja a frankót.

A vénkisasszonyt kegyetlen módszerrel gyilkolják meg. Ennek ecsetelése picit igénybe is vette az elején a gyomrom, de hamar túllendültem rajta. Az első szemre is látható, hogy nem nyereségvágyból követték el a szörnyű gyilkosságot, hiszen rengeteg érték ott hever látható helyen.

A helyi rendőrfelügyelő akadályokba ütközik, talán a fától nem látják az erdőt. Ki tudja? De kívülről jövő segítségre van szükség. Az együttműködés szintén nem zajlik gördülékenyen.

Megkezdődik a szemtanúk kihallgatása, ami elég komikusra sikerül időnként. Úgy tűnik, a szálak egészen Londonig, és még azon túlra is elnyúlnak.

A történet lassan bontakozik ki, némiképp melankolikus is, de mintha ezek is hozzásegítenének, hogy könnyebben belehelyezkedjünk az adott korba és körülményekbe.

Nemcsak Jean Milne halála különös, hanem ahogy ismét elénk tárta ezt a történetet. Egy előző posztban már írtam, hogy csukott szemmel is megismerném Nicoll stílusát. Most sem volt ez másként, hiszen nagyon egyedi, esszenciával teli írásmódról van szó. Jó is az ilyen!

Ami nem a belső tartalommal kapcsolatos, viszont nagyon bántott, hogy tulajdonképpen atomjaira hullott a könyv, mire végeztem. Mivel én rendkívüli módon vigyázok a könyvekre, így nem miattam volt. :( A szívem viszont vérzik ilyenkor. Nyilván ez sem normális! :D

De jó is volt belemerülni a reformáció kellős közepén játszódó történetbe.

Wittenbergben járunk, ahol nem kisebb hírességek élnek, mint Martin Luther, annak felesége, Katharina von Bora, I. János Frigyes, annak felesége Klevei Szibilla, Melanchthon és Lucas Cranach.

A történet elmeséli nekünk, hogyan születhetett a híres festmény, amely a címoldalt is borítja. Szerintem senki nem képzelt volna mögé olyan izgalmas eseményeket, amelyek megelőzték a létrejöttét. Még akkor is, ha nagy része fikció.

Először két, a zárdát elhagyó apácát ismerhetünk meg, Susanne és Bini személyében. Miután kolostoruk bezárt, az utcát járják, és számukra is elítélendő módon próbálnak élelemhez jutni. Egyértelmű, hogy óriási veszélynek vannak kitéve egyedülálló nőként, de nincs más választásuk. A rablások, az erőszak mindennaposak, ha egyáltalán túlélik a természet kívánta alapvető dolgok hiányát.

Egy szerencsétlen véletlen folytán találkoznak össze Jannal, aki először bár börtönbe záratná őket, később megenyhül és segítségükre lesz.

Jan nem más, mint a kor egyik legnagyobb festőjének, Lucas Cranachnak a mesterlegénye. Közösen szereznek a két nőnek szállást és munkát Luther házában. Katharina, annak felesége szeretettel fogadja őket, nagyon hamar szinte baráti viszony alakul ki köztük.

Mindeközben a híres festő egy titokzatos felkérést kap a három grácia elkészítésére. Feltételeket is szab az árnyékban rejtőzködő megbízó. Meghatározza, hogy kik legyenek a modellek, ettől a festő nem térhet el. A kérés egyenlő a lehetetlennel, szinte biztos, hogy a három kiszemelt modell közül egyik sem fogja vállalni akár rangja, akár elvei, akár életkörülményei miatt.

Cranach elfoglaltságai miatt a nők behálózását Janra bízza, tekintve, hogy egyébként is remekül ért a nők nyelvén. :) Ő maga sem tudja, mibe vágta a fejszéjét, és milyen folyamatokat indított el az egész sejtelmes megbízatás.

Jelentem, a mű elkészült, megtekinthető a Louvre-ban. Hogy mi a történet folytatása? A részletekért lapozzon mindenki bele a könyvbe. :D

A szereplőket (már amelyiket) hamar megkedveltem, és tényleg nagyon élveztem elmerülni a múltban.

Klassz kis könyv, átszőve szerelmi szálakkal, kellő titokzatossággal, jó kis krimivonallal, és hű történelmi ábrázolással.

Nagyon sokat szoktunk sétálni sötétedés után kertvárosi környezetben, és bevallom töredelmesen, hogy imádok belesni az utcáról a kivilágított házakba, ahonnan még nem zárták ki a külvilágot függöny segítségével.

Na így vagyok ezzel akkor is, ha épp egyedül ülök egy parkban vagy bárhol, és esetleg mellettem beszélgetés zajlik. Én szívesen bele szoktam hallgatni ezekbe a párbeszédekbe. Ez van. :D

Kávéházba ugyan nem szoktam egyedül ücsörögni, talán még sosem voltam, viszont ha lenne hozzá bennem elég spiritusz, tuti kagylóznék mindenfelé. Épp ezért is volt vonzó számomra ez a könyv, amely röpke párbeszédeket, intim pillanatokat, tovaszálló mondatokat tűz tollvégre.

Valóban karon fog minket, bevezet a koffein illatú helyiségbe, felteszi a lábunkat gondolatban, nekünk pedig csak figyelni, fülelni kell. Megelevenedik előttünk a mindennapi élet, részeseivé válhatunk más emberek életének, legalább egy picinyke időre, élményre. Semmi különleges nincs ezekben az emberekben, hétköznapiak, mindennapiak, éppen ez a jó benne. Pont olyanok, mint mi.

Szerintem nincsenek nagy tervei a könyvnek, egyszerűen csak szórakoztat, kikapcsol. És persze a kávé illata ott lebeg az orrunk előtt mindenekfelett! :D

4/5

Aki ismer, tudja, hogy a témát falom, bármikor vevő vagyok rá, annak ellenére, hogy a könnyeim megállíthatatlanul folynak ilyenkor. De hálát adok minden egyes esetben az égnek, hogy nem hagyják, hogy elfelejtődjön, hogy letagadják a megtörténteket, amikor emléket állítanak az áldozatoknak.

Salka egy holokauszt-túlélő asszony portréja, akit rengetegen vesznek körül, akik próbálnak emlékezni a régmúltra tárgyak, elbeszélések alapján. Akár egy festmény által, amely Salkát ábrázolja, amint egy pulóvert kötöget, és ami Fannynak nagyon fontos lenne, neki csak az kellene.

Sok helyen az emlékezésben leginkább a képzeletükre kell támaszkodniuk, hiszen hiányosak az ismeretek. Egy-egy fotó, írás, festmény az, ami segíthet.

A múlt szörnyű, elhurcolás, kínzások, halál. Ezeken változtatni nem lehet, de muszáj megőrizni a szépet is.

Morwenna és Corwin egy furcsa nevű ikerpár. Egyébként nem csak a nevük furcsa...

A történetet a lány szemszögéből ismerhetjük meg. Azt a történetet, ami először "csak" egy szerencsétlen, ám furcsa balesettel kezdődik. Illetve elkezdődött az már jóval korábban, de ezt szép lassan ismerhetjük csak meg a könyv végére.

Gyönyörű helyszínen, a devoni szikláknál fekszik a Venton ház. Szinte odaköltöznénk azonnal. A hely árasztja magából az évszázados legendák, mondák, mítoszok hangulatát.

A történet, mint azt már említettem, egy tragédiával indul. John Venton, a család feje erősen ittasan lezuhan a parti sziklák tetejéről, és életét veszti. Minden jel erre utal, és ebbe bele is nyugszik mindenki. Feleségével való házasságuk mindennek volt mondható, csak boldognak nem. Mindketten mást akartak, ezekkel a különböző életcélokkal évről évre egyre távolabb kerültek egymástól. Ennek köszönhetően a feleség elég hamar rátalál a várva várt boldogságra egy másik férfi oldalán.

Az ikrek viszont... Gyermekkorukban is furcsa szerzetek voltak, felnőttkorukra ez még inkább elmondható. Egyikőjük sem találja nyugalmát, helyét a világban. Sodródnak az élethelyzetek, a világ különböző pontjai között, és egyértelműen keresnek valamit/valakit, de hogy mit, talán maguk sem tudják megfogalmazni.

Nagyapjuk felnőttkorukra is a düledező, romos házban maradt. Időnként meglátogatják, és tanulmányozzák a gyermekkoruk óta készülő térképét, amelyre a hely, a családjuk történetét festegeti folyamatosan. Van egy apró részlet a képen, amely a Corwinnak szemet szúr, és nem hagyja többé nyugodni.

Életük még bonyolultabbá, hajszoltabbá válik, egyre elszántabban, megrögzötten követik a jeleket, nyomokat, amelyek egy családi titokra deríthetnek fényt.

Két lehetőség van. Az egyik, hogy teljesen tönkremennek lelkileg, érzelmileg, ha egyáltalán van még lejjebb, a másik pedig, hogy rendezni tudják saját érzéseiket is, és talán minden megoldódik.

Nyomasztó könyv egy ikerpár életre szóló, mélyen elgondolkodtató kálváriájáról. A ház a világ peremén pedig mindig ott lesz minden titkával, örömével, tragédiájával együtt, de vajon őket hová sodorja az áramlat.

Nagyon különleges hangulatú könyv. Valóban nem vidám, de nagyon szépen van megírva. Érdemes a polcra tenni ezt a valóság és a fantázia között lebegő könyvet!

"Szép lassan elfelejtettük őt is, meg a többieket is. Nem egyik napról a másikra történt. Olyan volt, mint egy bőr levedlése: mintha hártyavékony gipszöntvényeket hagytunk volna magunk után a parti ösvényen, amelyek aztán kiszikkadtak, és szétporladtak a szélben."

Nem tudom, mi az oka, hogy kevés könyvvel jutok mostanában dűlőre, egyszerűen félbehagyom a legtöbbet. Így tettem ezzel is, annak ellenére, hogy nagy elvárásaim voltak vele szemben.

Én egyszerűen nem értettem ezt a könyvet. Fogalmam sem volt, miről szól. A koncepció nem nagyon talált meg. :) Azt értettem persze, hogy az eljegyzések szerves része a gyémánt, annak jelentősége évtizedek óta felülmúlhatatlan, talán még pótolhatatlan is, de ezen felül egy nyomvonalat sem tudtam benne találni, aminek a mentén élvezhettem volna a történetet. Merthogy számtalan történet elindul. Van hogy a múltban járunk, utána a jelenben, amivel nincs is gond, de egy idő után követhetetlen volt, ki kicsoda és mit is csinált jó pár oldallal előrébb. Nem volt hozzá több türelmem.

Sokkal többet nem tudok róla írni, mert ugyan tegnap raktam félre, egy nevet sem tudnék felidézni belőle, hát még neveket... :D

Hű, ennyire könyv még nem akasztott ki! Elsőre, amikor megláttam, úgy gondoltam, jó lesz ez a gyerekeknek, viccesnek tűnt távolról. Aztán megérkezett, belelapoztunk, és elájultunk a sokktól. Még a gyerekek is, pedig én vagyok a nagy könyvfan, meg aztán náluk sok minden belefér. :D

Jónak tartanám én ezt az elképzelést, bár azért bennem van a zabszem, amikor könyvek megsemmisítéséről van szó, de egyszer belefér(ne). Addig rendben is van, amíg "színezd össze!", "gyűrd össze", "nyomd ide a piszkos cipőd talpát!" (itt már picit kezdett elgurulni a gyógyszerem, de még tartottam magam) stb., de amikor bogarak elfogására és odaragasztására buzdított, ott kiakadtunk egyetemben, lévén nagy bogárb*zik. És akkor még nem is ejtettem szót a begyűjtendő, odakenendő kaka- és hányásmintáról... Frankón!!!

ennyi.

Áronnal, a kisfiúval a lengyelországi német megszállás alatt ismerkedhetünk meg. Ő meséli el nekünk a történetét, amelyben nem bővelkedik a vidám részletekben.

A megszállás és a rendeletek következtében a varsói gettóban kénytelenek "élni", ahonnan életük kockáztatásával szöknek ki nap mint nap, hogy ellopják vagy valamilyen más, bonyolult úton élelemhez jussanak.

Áron kezdetben normális emberi életet élt családjával. Semmi sem különböztette meg társaitól. A háború az, ami megbélyegezte őt és családját is, és még sok más embertársukat is. Onnantól kezdve pokollá vált az életük. Légiriadók rémisztő hangja, bombatámadások elől való menekülés, a zsidókat megkülönböztető sárga karszalag - ez képezi mindennapjaikat. Aztán egyszer csak a gyermekek árván maradnak, nincs aki segítsen rajtuk.

A fiú is ebbe a helyzetbe kerül, és bár befogadja egy árvaház, ott sem maradhat sokáig nyugalomban. Sok felnőtt helyett küzd az életben maradásért. Minden nap attól fél, hogy ha nem egy lövedék öli meg, akkor egy társa lövi tarkón.

Ugye különlegessége ennek a könyvnek, hogy egy gyermek szemszögéből láthatunk bele az eseményekbe, így még borzasztóbb, ha lehet ezt egyáltalán fokozni. Mindenesetre furcsa, "érdekes" volt látni, hogy éli meg egy gyermek a félelmet, a túlélésért való küzdelmet, egyáltalán az életet.

Ez az a téma, ami számomra megunhatatlan, illetve ez rossz kifejezés. Inkább úgy mondanám, hogy sosem elég belőle. Ezt már többször is hangoztattam, hogy bárcsak mindig lenne, aki emlékezteti az emberiséget azokra a szörnyűségekre, amik nem is olyan régen történtek ebben a világban. Nem lehet, nem szabad elfelejteni!

Pozitívan csalódtam a könyvben. Túlírt érzelmekre számítottam, ami végül is megvalósult, de nem olyan elviselhetetlen nyálas stílusban. És az ilyen történeteknél el is várható, hogy az érzelmek borzolódnak.

Egy család a főszereplő. Anya, apa és lányuk, Faith. A lány testvére odaveszett a tengerben, amikor édesapjukkal együtt közös halászatra indultak. Az apa érthető módon magát okolja, de ami a nagyobb baj, az anya is gőzerővel érezteti mindennap férjével, hogy hibás a történtek miatt. Emiatt házasságuk romokban, de nem csak egymással küzdenek, saját magukkal is.

Mindeközben a fiatalabb lány szentül hiszi, hogy nővére él. Még abban is biztos, hogy hol van. Korábban testvérével sokszor áthajóztak egy nem messze lévő, ámde annál veszélyesebben megközelíthető szigetre. Testvére mindig is bevállalósabb volt, Faith csak csapódott a kalandokhoz, bátortalanságát mindig legyőzve. Most is tudja, hogy ott van valahol a szigeten Eva, de senki nem hisz neki.

Abban biztos, hogy cselekedni fog, csak azt nem tudja, hogyan... Egyedül képtelen átevezni a túlpartra, segítséget nem kap, hiszen mindenki csak legyint egyet, mondván, a gyász ilyen módon dolgozik benne.

Remélem, hogy ilyen a valóságban nem történhet meg, ettől függetlenül bennem volt a zabszem, mi lenne, ha... Nehéz volt látni a családot, ahogy széthullik, holott jó emberek mindannyian, akik még szeretik is egymást, ám annyi, de annyi gát van bennük a tragédia miatt.

Ahogy az lenni szokott, egy jelen probléma előhoz sok száz másikat is a múltból, amelyekkel ugyanúgy foglalkozni kell, amelyek ott dolgoztak akár éveken keresztül, csak nem vettük észre.

Vajon helyre lehet hozni a dolgokat? Képesek lehetnek a szereplők a józan eszüket megőrizni egy ilyen tragédia után? Ha mégsem, akkor tud valaki segíteni ebben? A bizalom, a hit, a szeretet tud-e működni ilyen esetben is?

A végénél volt kis hiányérzetem, de csak egy nüansznyi. :D

Többször írtam már hasonló könyvekről itt a blogon. Az indok nem más, minthogy gyermekeimnek ilyen módon is támogatást nyújtsak a rajzolás élvezetének minél profibb kihasználásához.

Szerencsére nem tőlem, hanem apjuktól örökölték tehetségüket, ha van nekik... Én pedig úgy látom, hogy van, és érdemes vele foglalkozni. A legfontosabb pedig az, hogy szeretik is nagyon!

Úgyhogy nagyon megörültem, amikor megláttam ezt az újonnan megjelenő könyvet, ami ismét nagy segítséget nyújt felnőttnek-gyereknek egyaránt, ha szeretné kicsit professzionálisabbá tenni meglévő vagy még alakulóban lévő rajztehetségét.

Állítólag mindenki képes megtanulni jól rajzolni, ha van kitartása a sok gyakorláshoz. A könyv mint említettem, azoknak is segít, akik még csak most kóstolgatják képességeiket. Nem kell hozzá semmilyen előképzettség, csak elszántság.

Olyan gyakorlatokat, feladatgyűjteményeket tartalmaz a könyv, amelyek lépésről lépésre segítik a rajzolni vágyókat. Különféle technikákat mutat be számtalan témában, kezdve az emberi alakoktól, a csendéleten, természeti környezeten keresztül, egészen a tájképekig.

Jól követhetőek a magyarázatok, és mintarajzok, feladatok segítenek elsajátítani a különböző technikák rejtelmeit.

Nagyon klassz!

Nem is tudom, hogy avattam-e már idén kedvencet, mert ugye azt általában év vége felé illik megállapítani. De most megint kivételt teszek, mert kizártnak tartom, hogy jobb könyvet fogok még idén olvasni.

Anyám! Ez megint annyira, de annyira...!!! Valami döbbenetes hatással ír ez a nő. Nincs várakozás sem, mert ahogy kinyitottuk a könyvet, már bent is vagyunk, és sosem ereszt többet.

A téma nem állt messze tőlem, már amiatt is érdekelt volna, de egyébként pedig Ő is amolyan bevásárlólistás szerző nálam. Most már egyértelműen!

Pandora éli nyugalmas életét férjével és két nevelt gyermekével. Különösebb gond nincs, egész jól megvannak, bár korántsem tökéletes a kapcsolat. Olyan zavaró tényező, amely megingathatná őket, nem fordul elő.

Amikor viszont bejelentkezik a nő évek óta nem látott New York-i bátyja, aki szívesen meglátogatná őket, elindul valami ősrobbanás.

Pandora kimegy elé a reptérre, ám a bátyját nem látja az érkező utasok között. Az egyébként mindenki által elkerült, szinte leprásként kezelt tolószékes, végtelenül elhízott hapsi a látókörén kívül esik, hiszen az ő bátyja karcsú, kifejezetten menő pasiként szerepel az emlékezetében.

A döbbenet leírhatatlan, amikor a nő rájön, hogy a tolószékben ülő férfi a bátyja, Edison...

Otthonukba hazatérve tovább folytatódik a döbbenet a család többi tagja részéről is, bár mindenki igyekszik rém udvarias lenni.

Ahogy telnek az órák, a napok, a hetek, kiderül, hogy e mellé az irdatlan nagy test mellé elég pikírt, flegma személyiség is társul, amely összeférhetetlen Pandora férjének, Fletchernek a higgadt, fegyelmezett temperamentumával. A két férfi kezdettől fogva öli egymást szavakkal, nincsenek tekintettel senkire és semmire. A kimondatlan vádló szavak elé sem áll már senki, repkednek a tulajdonképpeni igazságok, vágatlan formában.

Az i-re a pontot felteszi, amikor Edison összetör egy széket, amelyet Fletcher saját maga készített, és egyike azoknak a bútordaraboknak, amelyre rendkívül büszke a férfi. Természetesen Edison ráült...

Ultimátum elé állítja a férj a feleséget. Valakinek mennie kell otthonról. Pandora pedig óriási, meglepő döntést hoz. Ez a döntés az egész család életét megváltoztatja, mindennapjaik már sosem lesznek ugyanolyanok, visszacsinálni nem lehet. Segíteni akar a bátyján, de a család is fontos neki. Kompromisszumos megoldást választ, ami csak szerinte az, mindenki más szerint az összeomlás kezdete.

A téma tényleg közel áll hozzám, a főszereplők lelkével, a bennük lezajló harcokkal nagyon könnyen tudtam azonosulni. Én is állandóan keresem a megfelelő fogyókúrás megoldásokat. Holott abszolút tisztában vagyok vele, mi az, mégis mindig elolvasom az újdonságokat, kipróbálnám a legdrasztikusabb eszközöket is. Szerencsére(?) ennyire nem vagyok elvakult. Viszont tényleg tudom, mi zajlik le az emberekben, mi az, ami segíthet, és mi az, ami lejátszódhat a környezetünkben, illetve saját magunkban, ha nem kérünk vagy kapunk segítséget.

A történet vége döbbenetes. Bár számítottam valami csavarra, hiszen ez jellemző Shriverre, ekkorára azért mégsem! Fantasztikus!

Ismét egy olyan írás, ami nagyon is komoly témát dolgoz fel, mégis annyira könnyedén ír róla Shriver, hogy befal minket, mint Edison a tízfős reggelit. Fantasztikus írónak tartom, akinek kisujjában van az írás minden csínja-bínja.

A Születésnap után-ról is írtam, azt is érdemes nagyon is kézbe venni!

Az először 1952-ben kiadott történet botránykönyvnek bizonyult. Ma már épp csak érintőlegesen érezzük benne azt, ami miatt akkor elítélték. Én ennél sokkal durvábbra számítottam. Az épp jó volt, hogy nem harapództak el benne az események. :D

A könyv legnagyobb része Therese-ről szól. A lány nagyon fiatal, és bár reményteljes jövő előtt áll, a házasság is befigyelhet hamarosan, ő egy áruházi munkanapján megpillantja Carol-t. Rögtön az első pillanattól kezdve beleszeret az idősebb nőbe, bár ezt az érzést nagyon sokáig meg sem tudja fogalmazni. Csak annyit tud, hogy mágnesként vonzza őt a másik nő kisugárzása.

A fiatal lány tesz azért, hogy ez a kapcsolat barátságként mindenképpen folytatódjon. Rendszeresen találkoznak, kávézgatnak, hosszú órákat beszélgetnek, kínlódnak.

Mindkét nő egyre inkább érzi, hogy ez másfajta vágyakozás a másik felé, túlnő már a barátságon, viszont rengeteg akadályba ütköznek. Sem társadalmilag, sem egyéb okok miatt nem élvezhetik nyugalomban egymás társaságát. Főként Therese az, aki a világ végéig is elmenne, bármilyen nehézséget leküzdene szerelme kedvéért. De vajon az elég-e?

Az eleje még egész érdekes volt, aztán az egyharmada után ellaposodott, dögunalommá vált sajnos. A párbeszédek egymás után ismételgették önmagukat, és nem történt az égvilágon semmi. Sajnáltam, mert valahogy úgy éreztem, ez az én könyvem...

Sokáig ódzkodtam ettől a könyvtől, pedig folyamatosan birizgálta a fantáziámat. A csökönyös prűdség, a szokatlan téma, sok minden eltántorított, hogy belevessem magam.

Így utólag nem is értem, mi bajom volt, hiszen egy rendkívül szórakoztatóan leírt ismeretterjesztő könyvről van szó. Egy csomó félreértést tisztáz, és játékosan világosít fel bennünket, mi is történik ott bent pontosan a két végpont között. :D

Ezzel a témával hajlamosak vagyunk nem foglalkozni egész életünkben. :D Csak jöjjön, aminek jönnie kell. Ha nincsenek nagyobb gondok, akkor tényleg eszünkbe sem jut, micsoda bonyolult, mégis logikus folyamatok mennek végbe bennünk.

Az persze nem újdonság, hogy nem mindegy, hogyan éljük az életünket, de ebből az aspektusból még sosem olvastam semmit sem. Rávilágít összefüggésekre, ezeket érthetően meg is fogalmazza.

Annak ellenére, hogy csupa szórakozás a könyv, tudományosan nagyon is megalapozott. Szóval nincs gáz! Vagyis van, csak nem úgy! :D

Tabudöntögető, szuper kis könyv!

5/5

Gárdos Péter regénye szívbemarkolóan gyönyörű.

 

Egy nagyon szép történet szülei szerelméről, egyszerűen leírva, mégis annyi, de annyi érzelmet megmozgatva. 

Talán az író sem gondolta, mekkora kincsre bukkant, mikor kezébe került pár évtizeddel ezelőtt szülei levelezése, amelyeket egymás között váltottak.

A hihetetlen humorral, élni akarással megáldott Miklós 25 éves. Túlélte a holokausztot, ám úgy néz ki, nem volt elég a bajból, a tüdőbetegséggel is komoly gondjai akadnak. Svédországban lábadozik egy szanatóriumban, miközben elhatározza, párt keres magának.

117 lánynak ír a megszólításon kívül ugyanolyan levelet, amolyan társkeresőset. A 19 éves Lili az, akivel komolyabbra fordul kapcsolatuk, mármint csak a levelek szintjén, mert ezzel elidőznek azért elég sok hónapot. :D  A személyes találkozásig ismerkednek, kihasználnak minden alkalmat, hogy leírják egymásnak gondolataikat, vágyaikat, érzelmeiket.

Találkozásuk ugyanolyan szép, mint amilyen az egész levelezésük is volt. Fülig szerelmesek lesznek egymásba, és már a gyógyulás sem reménytelen Miklós számára. Élni akar minden erejével! Arra is fittyet hánynak, hogy az orvos szerint már csak néhány hónapja maradt hátra. Elszántságuk, hitük óriási, ami megelőlegezi a boldog befejezést. Kétségünk sincs afelől, hogy minden rendbe jön!

 

A szerző így emlékszik: "1998. augusztus 4-én éjszaka olvastam először a szüleim levelezését. Több mint 50 éve íródott leveleket tartottam a kezemben. Pár nappal korábban halt meg az apám, és nem sokkal utána elkezdtünk szembenézni a hagyatékkal. Úgy véltem, nem véletlen, hogy megkaptam ezt az addig soha nem bolygatott levelezést a mamámtól. És az elhatározás akkor éjszaka megszületett bennem: kötelességem, hogy ezt a szerelmet valamiképpen megörökítsem. (...) Ez a történet arról szeretne szólni, hogy a halál után is van élet, és hogy szigorúan tilos feladni. Arról szeretne szólni, hogy a szerelemhez nem csak jogunk van, hanem bizonyos körülmények között kötelességünk szerelmesnek lenni. Hogy a csodák itt vannak velünk, bennünk."

Ó, hát régi nagy kedvencemmel "randevúzhattam". Nem volt mitől félnem, most sem csalódtam, azt hiszem, ilyen szinteken ez lehetetlen is. :) Találkoztunk mi már a  Beleszerelmesedések kapcsán, ott is elvarázsolt teljesen.

Tulajdonképpen a legelső oldaltól kezdve az állam leesett és nagyjából végig úgy is maradt. Persze ehhez hozzásegített a nem mindennapi kezdés is, onnantól pedig a figyelmemnek esélye sem volt lankadni.

Hogy lehetne nyugodtan várni újból az alkalmakat, hogy olvashassunk, amikor rögtön a legelején elénk tárja a tényt, hogy a karjában kap szívrohamot és hal meg a szeretője a középkorú férfinak. Titkos légyotton vannak, hiszen a férj külföldre utazott. Egyetlen zavaró tényező a beszélni még nem tudó gyermek a szomszéd szobában, aki szerencsére az igazak álmát alussza. Ja, és a szívroham. Ja, és az, hogy a gyermek is felébred a muri közepén.

Bár hősünk furfangos módon el tudja hagyni a helyszínt, a történtek nem hagyják nyugodni. Nem képes beletörődni, hogy az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna. Hiszen történt! És annak ő része volt.

Próbálja az életét úgy alakítani, hogy részesévé váljon a következményeknek, át tudjon venni a vállára ő is a terhekből. Akarva-akaratlan is olyan helyzetekben találja magát, amely egyre közelebb viszi őt az elhunyt szerető családjához. Morbid, bizarr az egész, mégis érthető és szerethető.

A tragédia és az azt követő történések nyomasztóak, mégis olyan iróniával adja át nekünk a szerző, hogy tulajdonképpen végignevetjük az egészet. Pedig tényleg semmi nevetnivaló nincs.

Én, aki menekülök a hosszú, végeérhetetlen mondatoktól, Maríastól egyszerűen ajándékként veszem, hogy elemezgethetem, vissza-visszatérhetek rájuk és ízlelgethetem őket. Tele vannak ízzel, illattal ezek a mondatok. És az unalomtól olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől.

A Lélekvesztő Könyvek egy új sorozat, amelynek első kiadványa az Ikrek. Főszereplője Abi, akit súlyos trauma ér. Elveszti ikertestvérét, Lucyt, akivel nagyon szoros volt a kapcsolata, ahogy az már csak az ikreknél lenni szokott.

Ahogy haladunk előre a történetben, megtudhatjuk, hogy talán komoly szerepe volt Abigailnak a balesetben, bár folyamatosan elbizonytalanodunk. Újabb és újabb szereplők lépnek be a történetbe, akik mindinkább növelik bennünk ezt a bizonytalanságot, hiszen egyre rejtélyesebb minden.

Furcsamód a sors összehozza Abit egy másik ikerpárral, akikkel hamarosan a mindennapjaikat is megosztják, innentől akár lehetne nagyon izgalmas is a történet... Kérdések merülnek fel afelől például, hogy valóban barát-e az, aki annak látszik, valóban bízhatok-e a szerelmemben? Abi lelkivilága eddig sem volt túl erős a történtek miatt, instabilitása még inkább előtérbe kerül, már ő maga sem tudja, ébren van-e vagy álmodik!?

A történetről ennyit, nem tudok róla többet írni, ez is kínkeserves volt.

Nagyon-nagyon sok problémám volt a könyvvel, vagyis inkább csak az volt. Próbáltam betudni az "elsőkönyvességnek", de ez hülyeség, hiszen hány fantasztikus történetet olvasunk, ami elsőként kerül ki egy író kezéből. Ez nem törvényszerű.

Már az első oldalakon kiakadtam a sok, célzott, egyértelmű reklámon. Engem zavart, pedig nyilván értem, mi célt szolgálnak. A szereplők közül egy apró jellemet sem tudok kiemelni, akivel szimpatizáltam volna. A hajamat téptem időnként, annyira idegesítettek. A történet pedig... Akár jó is lehetett volna. De nem lett! Kesze-kusza, életszerűtlen, zagyva. Be sem bírtam fejezni, pedig kíváncsi lettem volna, hogy a nagy forgatagban mi sült ki az egészből. Egész jó kis thrillert ki lehetett volna hozni ebből. Még az is lehet, hogy csak egy jó szerkesztőre lett volna szükség.

Időnként úgy át tudnak vágni könyvek borítójukkal, fülszövegükkel, úgy általában. Mostanában pedig főként jellemző, hogy belefutok jó nagy csalódásokba. Most is így volt ez, egyszerűen bosszantott az egész könyv, úgy ahogy van, kivéve a borítót. Az szép! :(

Szégyen, nem szégyen, sosem olvastam semmit Wirginia Wolftól. Nem amiatt írom, mert szükségeltetne ehhez a könyvhöz, csak mondom. Az összefüggés talán csak annyi, hogy most már nem is nagyon vágyok rá.

A könyv fantasztikus, odavoltam az egész történetért, és azért is, ahogyan meg van írva.

Azt hiszem, elég mélyen megismerhetjük a Stephen testvéreket, elsősorban Vanessát és Virginiát. De ott van két fiútestvérük is, akiknek azért szintén akad szerep a történetben, ha nem is akkora, mint a két híressé/hírhedtté vált hölgynek.

Az 1900-as évek elején a család egy új otthonba költözik Londonba. Az éjszakákba nyúló értelmiségi összejövetelek, eszmecserék mindennapossá válnak, pezsgő irodalmi, művészeti életet élnek, megváltják a világot.

Virginia az irodalomhoz vonzódik mélységesen, Vanessa pedig festeget. Előző irodalomkritikákat próbál megcsípni neves kiadványoknál, ám folyamatos akadályokba ütközik. Ha nem a lehetőségek torkollanak meg, akkor éppen a hullámzó személyisége szab gátat a szárnyalásnak. Pedig tehetsége van, azt mindenki érzékeli.

A család egész életét befolyásolja Virginia depressziója. Önmagáról nem nagyon képes gondoskodni, ezt Vanessa látja el. Bár neki ez sokáig nem teher, azért eljön az a pont, amikor élné ő is a maga életét. Főként, hogy szerelembe is esik, amely átsegíteni a társadalmi elvárások keltette nyomáson, azaz férjhez mehetne, ráadásul szerelemből.

Míg Vanessa egy érzelmekkel teli, kedves, mindenki felé jó szándékú ember, addig Virginia - mint már írtam - egy zsarnok, egy energiavámpír, aki önző, egoista módon próbálja sakkban tartani környezetét (főként Vanessát) érzelmi zsarolással. Az nyilvánvaló, hogy súlyos idegrendszeri betegségről van szó, hiszen sokszor már-már átlépi az őrület határát, mégis nehéz volt "kezelni" még olvasóként is viselkedését.

A könyv tökéletes betekintést nyújt London irodalmi életének pezsgő mindennapjaiba, éjszakáiba, sok-sok zseni, ámde őrült művész életébe.

Hogy miért nem vágyom Virginia Wolf könyveket olvasni? Még az is lehet, hogy kellemes csalódás érne, hiszen az egész világon, széles körben elismert írónő. Ez a történet annyira távol vitte tőlem ellenszenves magatartása, zsarnok, beteges természete miatt, hogy jó ideig nem gondolkodok ilyen terveken. Valaki írjon az ő szemszögéből egy könyvet, akkor lehet, hogy meggondolom magam! :D

De a könyv nagyon jó! Mondom!

Már nagyon vártam az új Ahern könyvet, nagy rajongó lévén. Ez most kicsit más volt. De semmi vész, ugyanúgy faltam, mint a többi könyvét.

Annyiban nincs változás, hogy ismét lelkiismereti kérdéseket vet fel, boncolgat velünk együtt. Ami más, az a futurisztikus jellege, de azt sem víve túlzásba.

Celestine North egy tökéletes világban él. Legalábbis ő jó ideig ezt hiszi, hiszen minden a helyén van az életében. Van egy fantasztikus családja, sok-sok remek barát és még a szerelem is bimbózik az életében, ráadásul párja családjával is fantasztikus a kapcsolat. Azt csak mi, kívülálló(?) olvasók látjuk már a kezdet kezdetén is, hogy valami azért mégsem stimmel...

A biztonság maximálisan biztosított az ő világukban. Nemcsak a bűnözőket éri utol tettük, hanem aki a legapróbb vétséget elköveti, annak is meggyűlik a baja a szervekkel. Nem kell félni semmitől, hiszen a lány családja példás életével a közelébe sem kerülhet a romlásnak. Viszont a lelkiismerettel mihez kezdjenek???

Ismét csak rengeteg kérdést felvet az írónő. A megbocsátás, az irgalmasság, a korrupció, a megalománia, a szeretet vagy annak hiánya - az ezekkel kapcsolatos kérdések mind-mind ott vannak végig a történetben. Az nem kérdés, hogy melyik oldalon állunk, de mégis ott van a félsz, a lehetőség, hogy akár így is lehetne? És akkor mernénk vagy nem?!

Hajtottam el magam mellől mindenkit, amikor csak időm engedte, hogy picit leüljek olvasni. Érdekfeszítő, jó írás, csakúgy mint mindig! Jöhet a folytatás!!! (Remélem, hamar!)

A Harmat Kiadó szeretné meghívni az érdeklődőket a Nemzetközi Könyvfesztiválon tartandó rendezvényükre. A találkozás apropója Tolkien és C. S. Lewis - Egy híres barátság története Colin Duriez könyvének bemutatója.

Várnak mindenkit nagy-nagy szeretettel!!!

Itt van ez a Charlie Finn, a történet főszereplője, a rossz fiú, a szeretnivaló drogdíler. Benne van ő mindenben, amit tilt a törvény, és amivel jó sok pénzt lehet összeszedni. Tönkretenni Nicaraguában egy egész falu életét... smafu, kockára tenni bárki más életét... az is smafu.

Szerencséjének, intelligenciájának köszönhetően minden balhéból kimászik, haja szála sem görbül. Tele a pénztárcája, megkap bármit, amit csak kíván, belül viszont egy nagy tátongó kút.

Erre ő maga sem jön rá, csak akkor, amikor ismét Közép-Amerikába utazik, és egy kislánynak és annak anyjának köszönhetően másképp kezdi látni a világot, azt a világot, amit egykor tönkretett.

Közönyössége napról napra omlik le, folyamatosan érzi azokat a hiányosságokat az életében, amiket a pénz, a hatalom nem tudtak megadni.

Ott töltött napjai alatt mindent megtesz, hogy valamennyire enyhítse az általa okozott károkat, bár az emberek erről mit sem sejtenek. Lelkiismerete egyre inkább dolgozik, ő pedig azt egyre kevésbé próbálja meg elnyomni. Nem küzd már tovább, csak egyszerűen hagyja, az élet tegye a maga dolgát.

Érzelmesebb lelkületű olvasóknak szerintem kedvenc lesz, nekem talán egy picit már sok volt az érzelmekből, a szív húrjainak pengetéséből. :D Letenni ettől függetlenül nem nagyon lehetett!

Én olyan, de olyan boldog vagyok! Most már lassan számolni sem tudom, hány könyv kiolvasásánál tart a kisebbik. Ezek a legújabb szerzemények, de már túl is vagyunk rajtuk. Tulajdonképpen semmi erőfeszítést nem kell tennem, csak "szállítanom" a cuccot! :D Ő pedig azt sem tudja, melyiket kapja elő.

Eddig is ódákat zengtem a kiadó gyermekkönyveiről, és ezt tovább folytatom a jövőben is. Amiket mostanában a kezünkbe vettünk, célirányosan egy elsős, előtte olvasni nem tudó gyermeknek lettek kiválasztva, így pont megfelelő a szövegmennyiség egy-egy oldalon, teljesen jól "kezelhető" tipográfia, és hát a rajzok... Na azok a kedvenceink, de már ezt is csak szajkózni tudom újból és újból. Gyönyörűek, ízlésesek, kedvesek. És ez egyáltalán nem mindegy!

"Amikor Emil, a nyúl bújócskát játszik a barátaival, a hosszú fülei miatt folyton őt találják meg legelőször. Ezért aztán mindig elmegy a kedve a játéktól. Végül eszébe jut valami: a legjobb nyúlrejtek! Annyira zseniális, hogy a többiek nem is találják meg. Rettentően megijednek, és Emilnek is elkezdenek hiányozni a barátai. Mégiscsak a legjobb dolog együtt lenni – mindegy, hogy ki nyer a játékban!"

"Nyúl Péternek igencsak borongós kedve van. Világot szeretne látni. Átfurakodik hát Gergelyfi bácsi kertkapuja alatt, hogy egy kis salátát lopjon. Ezután pedig már ha akarná se tudná megállítani a kalandosabbnál kalandosabb eseményeket. Belemászik ugyanis egy szendvicsekkel teli kosárba, és mielőtt felocsúdhatna, már Skóciában találja magát…
Emma Thompson szeretetteljes meséjében Beatrix Potter kisnyula szokás szerint újabb kalamajkába bonyolódik, amelyet Eleanor Taylor mesés illusztrációi tesznek felejthetetlenné."

"A bodzavirágfehér templomi egér semmit nem szeret jobban egy jó kis vendégségnél – s ha a barátait teára hívja, finom sütemény ínycsiklandó illata száll a dombok közt megbúvó kis faluban.
Ám egy napon váratlan vendég bukkan fel Magdi ajtaja előtt: egy tojás!
A kisegér úgy dönt, hogy egymaga kelti ki…"

Ismét egy írás, ami borzalmas képeket közvetít közvetlen közelről a német megszállásról és magáról a háborúról.

Párizsi lakosok menekülését, mindennapjait követhetjük nyomon a Wehrmacht csapatai elől. Sosem tudhatják, jó fele mennek-e, de mennek, vonulnak csapatokban, cókmókjukkal a hátukon, reménnyel a szívükben. Megállni, gondolkodni nem lehet, arra nincs mód, csak az ösztönökre hallgatni.

A társadalom minden rétege menekül, nincs válogatás. Abban viszont már megmutatkozik a különbség, kiből mit hoz ki a megpróbáltatás, kinek mennyire "fáj" a háború.

A szereplők különböző társadalmi osztályokból származnak, így különösen érdekes megfigyelni ennek fényében is a reakciókat, jellemvonások kiütközését a szorult helyzetben.

Nem is tudom, hogy a német tiszt és a francia lány szerelme áll-e a középpontban!? Vagy szimplán a húsba vágó szavak, mondatok elegendőek lennének-e? Arra bizonyosan rávezet bennünket, hogy a másik oldalon is legtöbben "csak" emberek voltak rossz helyen, rossz időben, de minden másban ugyanolyanok, mint az emitt állók.

Személyes tapasztalatokkal van megtöltve a regény, hiszen a kijevi születésű, de Franciaországban élő nőt 1942-ben elhurcolták és elgázosították... Az írónő lányai által féltve őrzött kéziratok alapján, a '41-'42-ben történtek tapasztalataira támaszkodva íródott a könyv.

4/5

Egy korához képest sokkal, de sokkal fejlettebb 9 éves kisfiú a főszereplő. Mind értelmileg, mind érzelmileg korosztálya felett jár. Ő Milo. És mindene a nagymamája, akit viszont - tulajdonképpen érthető okokból - bezárnak a Nefelejts Otthonba. A kisfiú képtelen ezt megérteni, nem tudja elfogadni, hogy akit szeretünk, hogy lehet bedugni egy családi fészektől távoli, idegen helyre.

A döntést értjük mi is, hiszen ön- és közveszélyes a néni, viszont a módot, ahogy megteszik ezt a szükséges lépést, már kevésbé nevezhetjük empatikusnak. Milo bárhogyan is próbál a szeme lenni szeretett nagyijának, bármilyen gyorsan is ugrik a figyelmeztető jelekre, a nagyobb baj majdnem megtörténik.

Elhatározza, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy hazahozza őt. Ez a kisfiú hihetetlen erővel, elszántsággal, hittel harcol az általa vélt igazáért. Emberfeletti harcot vív a világgal, annak gonoszságaival, miközben mégis ártatlan szemmel, bár szinte vakon tekint rá minden embertársára.

A könyv több érzékeny témát is érint. Szól a hivatali visszaélésről, a migránsválságról egy szakács személyén keresztül, akinek köszönhetőnek teljesen másképp tudunk nézni a jelenleg teljesen aktuális problémára.

Milo szerint olyan egyszerű lehetne a világ, nem kéne így túlbonyolítani. Igaza van!?

Huh, eléggé megviselt ez a könyv. Még annak ellenére is, amire számítottam a fülszöveg és az elképzeléseim alapján. Ráadásul annyi mindenről szól, hogy nem győztem helyretenni magamban a dolgokat, értékrendemet ide-oda igazgatni.

A főszereplő Lívia, a negyvenéves tanárnő, akivel egy kórházban ismerkedünk meg. Épp bírósági eljárás folyik ellene gyilkosság miatt. Folyamatos visszaemlékezései alapján látunk bele egyre inkább a múltba, hogyan is alakultak így a dolgok.

Sajnos nagyon is aktuális a téma, hiszen most már jó pár éve nagy harcok vannak a családon belüli erőszak által érintett (elsősorban nők) személyek jogaiért, bátorításukért, hogy merjenek kilépni a brutalitás alól.

Lívia is egy bántalmazott asszony, aki a szerelméért vagy félelemből(?), ki tudja, de beletörődik, tűri a megaláztatást, a mindennapos verést. Abszolút egy tökéletes társadalom- és jellemrajzot tár elénk a szerző, amitől én ismét elborzadtam.

Bátor húzásnak gondolom ezt a könyvet, bár tényleg nagyon nehéz a téma. Én még mindig bízok abban, kell, hogy legyen az emberek mellett olyan barát, szomszéd, akárki, aki észreveszi a bajt és tesz is. Bármit! Aztán tudom azt is, hogy ez sajnos nincs így.

Ebben a történetben tulajdonképpen a gyilkosság szinte eltörpül, ha lehet így fogalmazni, nem is annyira fontos. Itt a lélektani folyamatok, fontos társadalmi problémákon való elgondolkodás, lelkiismeret megszólalása vagy annak hallgatása a fontos.

Be kell valljam, a vége felé majdnem félredobtam. Sok volt már! De átrágtam magam rajta, és így volt jó. 

Házasság előtt állók picit várjanak vele! :D

Hűha! Ezt szülőként olvasni... Mindamellett, hogy tényleg egy letehetetlen, olvasmányos könyv, nagyon nyomasztó. Az egyik rémálmomat szőtte sorok közé az írónő.

Anya ötéves kisfiával, Jack-kel egy picinyke szobában élnek. Ez az életterük. Anyának 7 teljes év, Jack számára "csak" 5 év van kiszabva. A kisfiúnak ez a világ, nem ismer mást, illetve ismer, de az már mind a KINT. A kinti dolgokat a tv-ből és Anya elmeséléséből ismeri, de azok nem is valóságosak a számára, csak valami vízió.

Időnként van egy látogatójuk, a Patás, ő hoz mindenfélét, köztük a vasárnapi külön meglepetést.

Hét év után kijönnek ebből a szobából, a világ megváltozott Anya számára, Jack viszont azt sem tudta, hogy a valóságban is létezik, így semmit nem ért az egészből, retteg mindentől. Ő vágyik vissza a szobába, neki csak Anya ölelésére van szüksége, semmi másra.

Itt kezdődik az igazi harcuk, pedig mi, olvasók megkönnyebbültünk. Hihetetlen küzdelmen mennek át mindketten, a mi torkunkat pedig csak szorongatja a sírás, mert ilyen tényleg megtörtént már, és ezt hogy lehet kibírni, túlélni!?

Persze önmagában is különleges a történet, de ami még érdekesebbé teszi, az az, hogy az áldozat, ötéves kisfiú tolmácsolásában ismerhetjük meg a történetet. Ez a bátor kis emberke szerintem mindenki szívébe belopja magát, és ha eddig nem tudtuk volna, ismét bebizonyosodik, hogy szeretet nélkül mit sem ér az egész?

Nyilván nem okozok meglepetést, ha azt írom, hogy szívszorító a történet. Martin ehhez nagyon ért. :D

A történet főszereplői egy testvérpár. A két férfi teljesen különbözik egymástól, nem csak természetben, sok egyéb másban is. Mindkettejüknél másképp csapódott le felnőtt korukra a gyermekkori brutalitás, bántalmazás, amit apjuktól kellett elszenvedniük.

A hatalmas birtokon nevelkedő fiúknak egy szeretetforrásuk van. A házvezetőnő, Miss Ella gondoskodik róluk, ápolgatja sebeiket, próbálja óvni őket az elkerülhetetlentől. Ha dúsgazdag apjuknak úgy adódik kedve, üti-vágja őket, a nem egyszerű testi fenyítés mindennapos, ha éppen hosszú hónapok után hazadugja az orrát. Miss Ellát sem kerülik el az ütések, de töretlen hite Istenben átsegíti őt a nehézségeken, és mindig van plusz is a két fiú számára.

A két gyermekből felnőtt lett, Miss Ella már évek óta halott, az agresszív apa öntudatlanul éli életét egy otthonban, a két férfi viszont hordozza a múlt sebeit. Egyikőjük súlyosabban, a másik jobban tudja leplezni.

Tucker az, akinek könnyedebben ment a feldolgozás. Ő sikeres fotósként járja a nagyvilágot, megnyugvást talál munkájában.

Matthew helyzete már keményebb dió. Komoly traumán esett át, amit csak felnőtt létére vall be testvérének, így ezt a súlyos titkot évekig hordozza magában, bezárkózva a kis belső világába. Állapota hosszú évek óta folyamatosan romlik, bátyja őt is egy otthonba teszi be, ahol inkább gondját tudják viselni.

Egy nap Tucker telefonhívást kap azzal a hírrel, hogy öccse megszökött az otthonból, cselekedetei kiszámíthatatlanok, gyógyszerei nélkül pedig csekély a túlélés esélye. A férfi rögtön útnak indul, hogy megkeresse testvérét. Útközben összetalálkozik egy gyermekkori lánnyal, aki szintén szemtanúja volt sorsuknak. Sőt, akkori eltűnése a lánynak is furcsaságokkal teli volt.

Sok feladat vár a szereplőkre. Újra kell értelmezniük az életüket, muszáj feldolgozni, kibeszélni a fájdalmakat és újrakezdeni mindent. A körülmények megváltoztak, a szeretet viszont még mindig ott pislákol mindegyikük szívében, amit Miss Ella ültetett el bennük. De vajon a megbocsátás, az elfogadás sikeres lehet-e ennyi szenvedés után?

Teljesen meg vagyok hatódva ettől a könyvtől. Nem azért, mert a szokásos Picoult-őrületem tört elő, mert semmi köze a megszokotthoz. Ebből a könyvből árad az írónő szeretete lánya iránt. Ahhoz tudom hasonlítani, amikor a gyermekeim kiskutya szemekkel néznek rám, hogy szeretnének sütni valamit. Én kikészítem nekik a hozzávalókat, segítek nekik, ha kell, amúgy ők csinálják az egészet. A végén nem is tudom, kinek nagyobb az öröme!?

Persze ennél a könyvnél nyilvánvalóan ez sokkal nagyobb dolog, és gondolom, a hátszél is nagy segítség volt, de akkor is, mekkora nagy dolog már, hogy egy édesanya valóra váltja ÍGY lánya álmát... :-) Gyönyörű!

Delila egy magának való kamaszlány. Kilóg a társai közül minden tekintetben. Nem tud beilleszkedni, és talán nem is nagyon akar. Olvasmányai mögé menekül, ott talál békét magának. Viszont van egy könyv, amit többszöri újraolvasás után sem képes elengedni, újból és újból a kezébe kerül, teljesen elvarázsolja. Már édesanyja is furcsán néz rá, nem képes felfogni, miért nincs igénye a lánynak a barátokkal való lógásra, egy kis bulizásra, amolyan normális gyermeklétre.

Egyik nap feltűnik neki valami olvasás közben. Miközben ábrándozik a mese főszereplőjéről, Olivérről, észreveszi, hogy valami megváltozott a lapon, volt ott valami, aztán eltűnt. Egyre több furcsaság jön szembe vele, míg azon kapja magát, hogy Olivérrel társalog.

A kezdeti rémület, hitetlenkedés, ámulat után elkezdik szőni a tervet, hogyan szabadítsák ki a fiút a könyvből, hogy szerelmüknek utat engedhessenek.

Ami Picoultra emlékeztetett az az, hogy folyamatosan más szereplő szemével láthatjuk a történetet. A legérdekesebb természetesen a fiúé, aki egy zárt térben, csakis a történet keretei között "él", nap mint nap újra játssza a szerepét, ahányszor kinyitják, ezáltal megelevenítik a történetet. Sokkal többre vágyik ennél, így mindennél fontosabb, hogy álmaik valóra váljanak. Persze ez nyilvánvalóan nem ilyen egyszerű, úgyhogy praktikákhoz, fortélyokhoz kell fordulni.

Nagyon szép, sokszor vicces illusztrációval van tele a könyv, és én azt hiszem, hogy simán oda lehet adni kamaszlányoknak, ez tényleg egy szó szerinti és nagyon cuki mesekönyv.

Mindannyiunk élete egy nagy mesekönyv. Ki hogy éli meg? Észreveszi-e egyáltalán? Ahányan vagyunk, annyiféle történet. Attól olyan fantasztikus!

Barreau hazánkban megjelent harmadik kötete ez. A középsőt átugrottam, de majd visszatérek rá mindenképpen. A nő mosolya viszont megvolt! :D Mindkét kötet tökéletesen megfelelő a kikapcsolódásra. Könnyed olvasmány, amolyan franciás lazasággal átitatva.

A történet főszereplője a párizsi galériatulajdonos Jean-Luc. Kamaszkorában ért súlyos csalódásának - amikor is a hőn szeretett lány kineveti a neki írott szerelmes levél miatt - már nyoma sincs felnőttként. Magabiztosan csavarja az ujjai köré a szebbnél szebb nőket, élvezi a sikert minden áldott nap.

Amikor egy nap névtelen szerelmes levelet talál a ládájában, a bizonytalanság, a titokzatosság izgalomba hozza. A levél kissé pikáns és rejtélyekkel teli, nem csak a küldő személy ismeretlensége miatt. Feladványokat ad fel a titokzatos hölgy, amelyek napról napra egyre inkább fokozzák a férfi izgatottságát, kíváncsiságát.

A kezdetben kézzel írott leveleket felváltják az e-mailek, Principessa aláírással. Egyre merészebbé válnak ezek a levelek, egyre inkább élvezi Jean-Luc, hogy egy nő belső értékeit, humorát van módja értékelni, mivel a külcsín most láthatatlan. Számára a kutyáján és a galériáján kívül csakis a női szépség volt az, ami jelentett is valamit. Most valami teljesen új, értékes dologgal találkozik Principessának köszönhetően.

Az kiderül a levelekből, hogy a lány nagyon is jól ismeri őt, többször kiderül, hogy egymás mellett ácsorogtak egy bizonyos helyen. A férfi mégsem képes rájönni, kit rejt a titokzatos hölgy, pedig az egész baráti társaság bekapcsolódik a nyomozásba. :D

Mivel mi olvasók ismerjük az összes ismerősét, egyből találgatni kezdünk, legalábbis én a kezdetektől fogva meg voltam győződve róla, ki az. Tévedtem...

Jönnek a lágy tavaszi napok (ha nem csapunk át hirtelen kánikulába), simán ki lehet vinni egy árnyas fa alá, egy padra le lehet csüccseni, a könyv tökéletes ehhez.

A Foxwoodi meséket már egész kicsi koruktól olvassuk a gyerekeknek, mindig is nagy kedvencek voltak. A történetek is helyesek, de kiváltképp az illusztrációért vagyunk nagyon oda. Csodálatos, részletgazdag, bájos rajzok.

Egy-egy oldalon nincs túl sok szöveg, de így is hosszú perceket el tudunk tölteni mindenhol, tanulmányozva ezt a szép illusztrációt. A visszatérő szereplők a szívünkhöz nőnek, szeretjük őket! Kivéve a patkányokat, akiket azért sajnálunk is picit. :D

"Messze-messze, mesés tájakon innen és varázslatos völgyeken túl, létezik egy csodálatos hely, ahol megállt az idő. Az állatcsaládok békében és szeretetben élnek, s a legkisebbek keresztül-kasul becsatangolják a környező vidéket.

Egy szép napon Nyúl Beninek nem várt levelet hoz a postás. Feltaláló bácsikája hívja meg magához, hogy megmutassa neki legújabb felfedezését. Beni a barátaival útnak indul, ám Henci bácsi házához érve olyasmi várja őket, amire a legmerészebb álmaikban sem gondoltak. A kalandok csak most kezdődnek."

"Foxwood minden lakója a nagy evezősversenyre készülődik. Nyúl Beni, Egér Misi és Sün Tádé azonban biztos benne, a patkányok ismét cselhez folyamodnak, hogy megszerezzék a győzelmet. A három jó barát ezért elhatározza, hogy saját hajót épít, és versenyre kel az agyafúrt patkányokkal.
A sorozatban már megjelent: A nagy felfedezés, A bűvös szán, A titkok völgye, A csempészek, Karácsonyi meglepetés, A titkos recept."

General Press Kiadó, 2014

Wooow, wooow, wooow!!! Te jó ég, hogy én mennyit rakosgattam jobbra-balra ezt a könyvet. Féltem tőle. Talán a mérete miatt? Fogalmam sincs. De hogy most mennyire verem a fejem a falba, hogy micsoda élménytől fosztottam meg magam...

Mindegy is, végre kézbe vettem és elájultam már az első oldalaktól kezdve. Hihetetlenül olvasmányos, érdekes, letehetetlen könyv.

Coco Chanel és így a divat ilyen mértékű imádata mindig is nagyon távol állt tőlem. Sosem tudtam önfeledten lapozgatni a divatlapokat, ilyen módon az e fajta élet, a kulisszatitkok is csak hébe-hóba jutnak el hozzám egy-egy bulvárhír kapcsán esetleg. Ezért is volt új és érdekes dolog megismerkedni a világ egyik meghatározó (ha nem a legmeghatározóbb) divatikonjával.

Az ember nézőpontját, látásmódját gyökeresen képes irányítani, átalakítani egy történet, főként ha sok ismerete nem is volt.

Mint sok más igen gazdag hírességnél sem szokatlan, (akkor még) Gabrielle is szegény családból származik. Anyja korai halála után árvaházba kerül, apácák nevelik. A körülményeket figyelembe véve, ennél jobb helyre nem is kerülhetett volna. Egyengetik az útját, támogatják, bár nem pont azon az úton, amit ő kigondolt magának. Ő többre vágyik, már fiatalon tudja, hogy többre rendeltetett. Talán, hogy megváltsa a világot?

Engedve a csábításnak, egy gazdag férfi mellé "szegődik", ahol bár a szíve hadakozik, minden anyagi támogatást megkap, hogy az igazi szerelmének, a kalapkészítésnek szentelje idejét. Innentől kezdve sodorja őt az élet, a lehetőségek egymás után jönnek, és úgy tűnik, ezeket mind ki is használja. Férfiak jönnek-mennek az életében, a bankszámlája pedig egyre dagad.

Persze a kalapkészítés már rég kinőtte magát, és onnantól, hogy egy nap felveszi párja ruháját, megszületik az elhatározás, hogy ruhatervezésre adja a fejét. Mégpedig nem akármilyen ruhák tervezésére, egyszerű, kényelmes, cseppet sem kihívó ruhák tervezésére. Ezek a ruhák pont a minimalizmusuk miatt tűnnek ki. Eleinte idegenkedve fogadják a nők, de a jó kapcsolatoknak köszönhetően egyre nagyobb körökben terjed a hír, hogy érdemes Coco Chanel ajtaján bekopogtatni.

Forradalmat robbant ki a divatvilágban, amelyet rendre Ő nyer. Elszántsága, bátorsága úgy tűnik megtörhetetlen, csak a legközelebb lévő személyek tudják, hogy min megy keresztül éjszakánként. Sokszor még ők sem.

Jönnek a forradalmak, de a Chanel ház tartja magát. Coco divatmágnássá növi ki magát, már saját parfümöt is forgalmaz (ezt gondolom, nem kell senkinek bemutatni), de súlyos lelkiismereti döntéseket kell meghoznia, melyekről Ő maga sem tudja, jól döntött-e!? Éjszakái nem lesznek könnyebbek, sőt!

A történetben a kor több híressége is felbukkan, többek között Cocteau, Sztravinszkij, Picasso, Romy Schneider és Visconti is.

Az élete tele volt tragédiákkal, súlyos döntések elé kényszerült, amelyek kimenetelével kapcsolatban nyilván megoszlanak a vélemények. De a tehetsége, kitartása, bátorsága elvitathatatlan!

Két dolog is van itt. Az egyik, hogy maga az életrajz rendkívüli, mint maga a nő is. Döbbenetes dolgokon ment át ez a világhíres nő. Szóval már emiatt az élmény miatt is megérte. De ezt meg is kellett írni! Jól! Nekem ez a könyv kifogástalan volt, és rajta van az újraolvasós listán is.

IMÁDTAM!!! :D Odavoltam én már Az analfabétáért is, úgyhogy biztos voltam benne, hogy az abszurd, őrületes humora Jonasson-nak most is le fog venni a lábamról egy szempillantás alatt. Amíg olvastam a könyvet, végig fülig ért a szám, nem bírtam abbahagyni a vigyorgást. :D Annyira idétlen, idióta történet az egész, mint amilyen az előző is volt.

Egy ismerősöm kérdezte, amikor látta ezt a bizonyos vigyort az arcomon olvasás közben, hogy miről szól a könyv? Próbáltam elmondani neki, de kínjában már ő is csak röhögött. És kölcsönkérte! :D

Na! Az van, hogy adott egy fiú, aki elhelyezkedik egy burkolt kuplerájba. Kívülről ő egy recepciós egy szállóban. Amikor egy szép nap ücsörög a parkban, készülvén elfogyasztani a szendvicseit, leül mellé egy pecsétes inggalléros lelkésznő. Pénzt próbál kunyerálni tőle, de csak a szendvicsekkel tud szolgálni neki a fiú. Addig "molesztálja" a srácot, amíg az fel nem ajánl neki egy szobát a szállóban, mondván, majd később fizet, ha módjában áll. A nő mondjuk úgy hiányzik ennek a fiúnak a hátára, mint a púp, de magával viszi.

Tulajdonképpen az átmeneteket át is ugorhatjuk, mert sok értelmük nincs. :D A lényeg, hogy a bandába keveredik egy jófajta verőlegény is, aki születése óta nem sokat volt szabadlábon, viszont most hosszú évek első szabad ég alatt eltöltött napjai alatt pont e mellé a két virágszál mellé sodorja a szél. Ők hárman nem is különbözhetnének jobban, viszont egy valami nagyon is összetartja kis csapatukat. A könnyű pénzkereset lehetősége.

Gyilkos-Anders, a verőlegényünk jól tud ütni, csontokat törni, van is ügyfélköre, bár néha a jobb kéz-bal kéz eldöntésének dilemmája felüti a fejét, viszont üzleti érzékkel a másik két mókus van bőven megáldva. Egy idő után ők szerzik az üzletet, kifinomult reklámkampánnyal megfűszerezve, Andersnek csak verni kell a népet.

Amikor lanyhul az üzlet, meg mindenféle mizéria fellép, akkor a hit felé fordulnak, mert ugye van egy lelkésznőnk is. Az már mindegy is, hogy egyáltalán nem hisz, ahhoz viszont elég, hogy Gyilkos-Anders barátunk megtérjen. A másik két jóembernek sikerül gyilkosunkat meggyőzni róla, hogy az addig hőn szeretett alkohol nem lehet a bűn jele, hiszen létezik az úrvacsora is, ahhoz pedig bor is jár. És mondta valaki, hogy ezt csak egyszer lehet egy nap űzni. Mert amúgy meg már lemondana az alkoholról, viszont mit kezdenének egy józan életű gyilkossal.

Vesznek templomot is, és amelyik vödörbe nem hánynak bele, abban tetemes adakozás jelei találhatóak. De egy templom sem állhat örökké, kell másik projekt. És újabb és újabb, csak a megélhetési forrás ne apadjon ki. Sosem!

Ezt is oda Tarantinónak!!!

Nincs mese, veszem elő a Százéves embert is. Ha ezek a könyvek nem jók a kikapcsolódásra, akkor mi más???