Az első oldalak után én paff lettem, hogy egy nő hogy lehet ennyire infantilis módon hülye? Aztán tudatosan-e vagy sem, elkezdtek leperegni magam előtt tinédzserkori, meg kicsit későbbi, meg talán néha még mostani aktivitásaim is, minek következtében rájöttem, hogy pontosan, de tényleg tökéletesen ugyanígy "működök" én is. A cél érdekében képes vagyok a méltóságomat sutba dobni, persze ez mindig csak utólag derül ki. :D Barátnőimmel különböző okosságokat eszeltünk ki világ életünkben, ha bárkinek egy kis segítség kellett pasiszerzés vagy bármilyen megoldhatatlannak tűnő ügy terén. Mindent megoldottunk! :D Ha kellett, órákig lesben is álltunk, bármit megtettünk. Nem tudom, mennyit változtam, mert időnként még felviláglik bennem az infantilizmus, de talán meggondoltabb lettem. Julie viszont nem nagyon tanul az esetekből, sőt, tovább tetézi azokat.

Julie amúgy egy 28 éves, éppen hogy csak szingli csaj, hiszen bő 2 éves párkapcsolata most ért véget. Sokáig nem nyalogatja a sebeit, hiszen secperc alatt rátalál az új szerelem, akiről csak annyit tudhatunk, hogy Ricardo Patatraz a neve. Abban teljesen egyetértettem a lánnyal, hogy ez a név megér egy misét, de hogy elegendő legyen a postaládán virító idétlen név arra, hogy elkezdjek nyomozni utána, hát... Merthogy pontosan ez történik, és még akkor sem távozik behúzott farokkal, amikor a férfi maga szabadítja ki beszorult kezét a postaládából. Mármint a férfi postaládájából!!! Értitek!? Próbálja kiszedni a pasi leveleit, hátha abból többet tud meg róla, amikor megjelenik maga a préda! :D

Nem adja fel ez a lökött tyúk, tovább fondorlatoskodik, minden elképzelhetetlen hülyeséget bevet, csakhogy megszerezze a férfit. Én már sokszor arra gondoltam, hogy a Ric a saját nemét szereti, mert hogy Julie szándékai egyértelműek voltak, azt elszántsága biztosította. :D De aztán mindig akad egy-egy pici jel, ami tovább élteti a lányban a szerelmet, a vágyat a férfi iránt.

A borító szerintem szenzációs, annyira jól visszaadja a könyv egész hangulatát, Julie idétlen személyiségét. Ránézek és nevetnem kell! És különben is, szolidáris vagyok! :D

Na csajok, ráismer valaki önmagára, akivel még ma is simán megcsinálnék hasonlóan cseles, jól kidolgozott akciókat? :D

Ebbe a három gyönyörű könyvbe rögtön beleszerettem, amint megláttam. Mániákus receptgyűjtő vagyok, ám a rendszerezéssel, rendezettséggel hadilábon állok. Innen-onnan kiollózok recepteket, aztán valahol elvesznek a süllyesztőben, utána pedig hiába keresem.

Egyszóval mindhiába gyűjtögetem őket, ha utána nem tudom valahol rendben összegyűjteni őket. A Nagymamáink édes kincsei kivételével a másik kettő ebben nyújt hatalmas segítséget, hiszen adott két csodaszépen illusztrált receptkönyv, amelybe már csak be kell firkantanunk saját receptünket.

Tematikus rendezésre ad módot mindkét könyv, azon belül is külön tüntethetjük fel a receptek származását, hozzávalókat, mennyiségeket, sütési időt és hőmérsékletet.  Aztán pedig jöhet az elkészítés, esetleg saját megjegyzések hozzáfűzésére is van lehetőség.

A Nagymamáink édes kincsei már egy kész szakácskönyv, főként klasszikus, hagyományos receptekkel, amelyek szintén tematikusan vannak rendszerezve. A recepteket túl nagyon sok hasznos tudnivalót, tanácsot is ad a könyv, amely kezdő háziasszonyok számára is nagyon megfelelő.

Egyszerűen öröm kinyitni őket, annyira szépek. Most egy szép toll után kajtatok, mert ezekhez valahogy az is kell! :D

Az első kötettől '63-ban veszünk búcsút, abban a hiszemben, hogy minden jóra fordul, jön a felemelkedés minden szempontból. Hiszen a Radnayak megjárták a hadak útját, átmentek tűzön-vízen, de mégis áll még a nevük, ha nem is sziklaszilárdan.

Radnay Zoltán (akit nagy nehezen végül sikerült megkedvelnem az első részben) dédunokái veszik át a stafétabotot, és az eltelt jó pár évtized, a politikai változások fényében Zsófia és Lóri az akik, tovább viselik ezt a nevet. Nem mindkettejüknek jelenti ugyanazt a név, illetve nem mind a ketten gondolják ugyanúgy, mi módon kéne hűnek lenniük a Radnay névhez. Zsófiának elég az, hogy az adott társadalmi rendszerben, beilleszkedve az adott körülmények közé éljen egyszerű emberként, Lóri viszont nem tud a múlttól elszakadni, bőre szakadtáig küzdene nemesi rangjuk visszaszerzéséért, annak elismeréséért. Heves vérmérséklete nem igazán támogatja meg jól ezeket a próbálkozásait, lépten-nyomon bajba keveredik, amelybe sokszor Zsófiát is magával rántja.

Immár egy magyar nagyváros lakótelepén játszódik a történet, ahol kénytelenek átlagemberhez illő munkát vállalni, legalábbis Zsófia, mert magánóráival szinte ő tartja el Lórit és az apjukat is. Lóri csak lázong, Wass Albertet olvas és azon töri a fejét, hogy fennmaradó, üres testrészei közül hova tetováltasson ősi magyar szimbólumokat, ezzel is felhívva a figyelmet származására. Valahol értettem lázadását, sajnáltam is, de... na, egy idő után belefárad az ember. Zsófia közben felvételt nyer egy táncművészeti iskolába, ahol sikert sikerre halmoz. Gyönyörű nő, úgyhogy férfi csodálókban sincs hiány, de mindig ott van az árnyék, amelyet ikertestvére és apja vetnek rá, akik képtelenek a normális életre, útjukat a pusztulás, pusztítás jellemzi. A lány kitartó szeretete, munkája az, ami életben tartja őket, miközben mindenki küzd saját érzelmeivel, származástudatával, jelenével, jövőjével.

Ó, jaj! Nagy gondban vagyok, egyszerűen nem tudok mit kezdeni az érzelmeimmel a könyv olvasása után. Nagy rajongója voltam az első résznek, bár az sem vidított fel túlságosan, de kicsit reálisabbnak tűnt. Most alig bírtam magam összekaparni, miután becsuktam a könyvet. Hihetetlen mértékű gyötrelem, lelki betegség van összetömörítve ebben a könyvben, amit nekem nagyon nehéz, valószínűleg lehetetlen feldolgoznom. De persze továbbra sem az írásmóddal, szerkesztéssel, "irodalmiasságával" van bajom, mert az rendben lenne. De olyan nincs, hogy egy családregényen belül ne történjen semmi pozitív, vagy ha pozitív nem, akkor se feltétlenül súlyosan beteges dolgok. Mindennek ellenére biztos vagyok benne, ha lenne folytatás, újból próbálkoznék, hátha egy kis fény árad be a falak között.

Na igen, ezt a fajta skandináv krimit szeretem. Feszített tempó, izgalom, rejtély. Huh, még mindig borzongok az idegességtől. :D A végén a körmeimből alig maradt valami, úgy vártam, hogy kiderüljön végre az igazság. :D

Ohlssontól csak a Mostohákat olvastam eddig. Az is tetszett, de ez még jobban. Ez nagyon kerek, egész, sokkal kiforrottabb volt.

Fredrika Bergman és jóval idősebb élettársa helyet cserélnek, ugyanis eddig a lány volt otthon kisgyermekükkel, ám egy, Fredrika előtt is rejtélyes ok miatt a férfi inkább hazakívánkozik. Bizonytalan időre ott hagyja munkahelyét, átveszi a gyermeknevelés oroszlánrészét a lánytól. Mint kiderül, pont jókor, mivel a nyomozónőre nagy szükség van, hiszen Stockholm elővárosában egy két éve eltűnt egyetemista lány megcsonkított holttestét ássa ki egy kutya.

A nyomozást egyelőre nehezíti, hogy pár nappal később újabb holttestet találnak az előzőhöz közel elásva, továbbá az is, hogy kiderül, Fredrika párjának, Spencernek is köze lehet az első gyilkossághoz, ráadásul  szép lassan arra is fény derül, miért hagyta ott sürgősen munkahelyét. Az újabb holttest jóval előbb került oda, mint az előző, mégis úgy hiszik, köze lehet egymáshoz a két ügynek.

A nyomozás során képbe kerül egy idős írónő, Thea Aldin, akit férje meggyilkolásáért hosszú időre elítéltek, jelenleg pedig egy elfekvőben van, ahol hosszú évek óta nem szólal meg. Az egyértelmű, hogy köze van a gyilkosságokhoz, de hogy milyen módon, annak kiderítését minden körülmény nehezíti.

Nagyon érdekes momentum volt a regényben, hogy időről-időre egy későbbi jegyzőkönyv részleteibe pillanthattunk bele, amelynek kihallgatottjai nem mások voltak, mint Fredrika, Alex és Peder... Percenként  dőltem hátra megnyugodva azzal, hogy oké, én már rájöttem, ki a gyilkos és miért tette, de a következő pillanatban az összes érvem dugába dőlt, kezdhettem elölről az izgalmak átélését, a rejtély megoldatlanságával való harcomat. :D

Alex Recht és Peder Rydh ugyanolyan elszántsággal végzi munkáját Fredrikával egyetemben, mint ahogy azt megszoktuk az előző részekben, ráadásul mindhármuk magánélete romokban, így van miért a gyilkos személyének felderítésén túl is aggódni.

5/5

Totálisan levett a lábamról ez a könyv. Annak ellenére, hogy súlyától, nagyságától megrémültem, amikor először megláttam, egyetlen unalmas sor sem volt benne. Akár azonnal kezdtem volna elölről, vagy egy folytatást is bevállaltam volna rögtön.

Fantasztikus könyv, amelyben, mint ahogy az egy jó családregényben  lenni szokott, rengeteg szereplő jelen van, rajtuk keresztül számos szál fut végig a történeten, amelyek mindegyike hozzám nőttek, velük éltem abban a pár napban, amíg olvastam a könyvet.

A történet kezdete az első világháború előtti időkbe nyúlik vissza, amikortól is szép lassan megismerkedhetünk a zsidó gyökerekkel rendelkező Ferenc, a Rácz-Rassay és a Káldy családdal. E három család tagjai főszerepet töltenek be mindvégig a könyvben, néha nagyon utáljuk, máskor szánjuk őket, de érzéketlenek semmiképp nem maradunk egyik felé sem. Az amúgy békés, bálok csodás hangulatában telő időszakból kiindulva áthaladunk a második világháborún, végül kikötünk az '56-os forradalomnál, eközben pedig nemcsak a család sokszor botrányos, máskor enyhítésképpen rendkívül mulatságos történésein keresztül láthatunk bele az aktuális politikai változások színfalai mögé.

A központi téma a nemesség és az alsóbb osztályok egymáshoz való viszonyulása, később pedig ezek az éles határvonalak egyre inkább való elmosódása. E között a három család között is pattanásig feszülő ellentétek, másfelől pedig szenvedélyes vonzalmak alakulnak ki. Szülők célja a megfelelő, ranghoz méltó házasság gyermekeiknek, gyermekek célja pedig, hogy szívük választottját elnyerjék. De nem minden olyan egyszerű, ahogy megálmodja az ember, mint általában.

Nyilván nem egyedülálló a könyv abból a szempontból, hogy a témát, a korszakot, a hátteret feldolgozták már számtalan irodalmi műben, de az sosem mindegy, hogyan. Megőrizve olvasmányosságát, fantasztikus dokumentumregénynek is mondhatnám a könyvet, amely emléket állít Magyarország háborús hadviselt évei, résztvevői előtt. Mint, ahogy az a címsorban látható, nem magyar a szerző. Diane Pearsont Magyarország iránti rajongása ihlette a könyv megírására, ami azért valljuk be, ritka, és amely mondhatom, tökéletes szépirodalmi írásra sikerült.

Az utóbbi években az olvasandó könyveim felszaporodása miatt nagyon kicsi esélyt látok bármely könyv újraolvasására, de ez biztos, hogy újból a kezembe kerül, 100%. És még a karizmaim is megerősödtek közben. :)

Imádtam ezt a történetet. Talán 2 nap alatt végeztem is vele,  nem nagyon tudtam abbahagyni.

Két szálon futnak az események, a jelenben és a múltban. Folyamatosan felváltva adagolja nekünk a történetet az írónő, így szép lassan kezd kialakulni bennünk a megértés, az együttérzés, az elfogadás.

A jelenben Emma történetét, illetve inkább kálváriáját követhetjük nyomon, amint épp a csúcson lévő karrierje derékba törik. Emma Londonban él és híres, elismert balettművész, akinek tényleg az élete a tánc. Mindent, így a magánéletét is háttérbe szorítja, csak a siker számít. Akkor is az éjszakába nyúló táncba menekül, amikor jól működőnek tűnő párkapcsolata is véget ér, mondván a lány egyáltalán nem is figyel a környezetére, így párjára sem. Ami igaz is. A lány sértve érzi magát, nem látja jogosnak ezeket a vádakat, és pont a tánc túlhajszolása, munkába való menekülése okozza a tragédiát. Leesik a lépcsőn... Bár anyjával sem túl jó a viszonya, mégis annak ausztrál házában köt ki, ahol neves specialistákhoz járkálnak a lány mielőbbi gyógyulása érdekében.

A másik szál pedig a 30-as években játszódik, ahol pedig Beattie-vel ismerkedhetünk meg, aki nem más, mint Emma nagyanyja. A két nő teljesen különbözik egymástól. Fiatal önmagukat nézve Beattie egy erős, következetes, gyakorlatias nagyon határozott, szimpatikus nő, aki a nehézségektől sem hátrál meg, mindig megpróbálja a legjobbat kihozni a rossz dolgokból is. Míg Emma egy elkényeztetett, beképzelt p.csa lány, aki azt képzeli, hogy előtte hever a világ, neki hódol mindenki. Az elején utaltam az elfogadásra, megértésre, és ahogy haladunk előre a történetben, pont ezeket éreztem, hogy megváltozik az egész személete Emmának. Minél közelebb került elhunyt nagyanyjához, annál inkább alakult át a személyisége.

Emma nagyon hamar, akarata ellenére Tasmaniába utazik, hogy eladja a nagyanyjától örökölt házat, ahol annak élete java része játszódott. Miközben próbálja eladhatóvá tenni a házat, egyre több titokra derül fény, ráadásul váratlan látogatói is akadnak, akik még inkább "bonyolítják" Emma életét. Aztán azon kapja magát, hogy a tervezett 2 hét semmire sem lesz elegendő.

A könyv számomra tökéletes, szinte fájt, amikor az utolsó lapnál becsuktam.

Onnantól, hogy először kezembe fogtam a könyvet, teljesen másra számítottam. Nem is tudom, talán a cím miatt, mert a borítót azért, ha jobban megnézzük, enged következtetni a tartalomra. Szóval itt egy skandináv krimiről van szó, úgyhogy amikor erre végre rájöttem, nagyon örültem. Nem feltétlenül túl sokáig, mert azért hagyott bennem némi kívánnivalót a könyv.

Közösségbe járó kisgyermekek édesanyjaként sok mindent láttam már. Nem is áltatom magam, hogy a gyerekek nem képesek a kegyetlenkedésre, legyen szó akár csak egy "egyszerű" csúfolódásról, ami szinte mindennapos. Ez sajnos hozzátartozik a mindennapjaikhoz. Ez már óvodában, de akár bölcsődében is elkezdődhet, erre is láttam példát. Nyilván, amit mi megtehetünk az az, hogy közhelyesen szólva, jóra próbáljuk nevelni  őket, aztán majd elválik, mi lesz belőle. Ott van aztán a csordaszellem is, ami szintén sok véres történetet tud előidézni, de talán a mi hétköznapjainkban semmi ahhoz foghatót, ami ebben a történetben le van írva. Mert itt valahogy semmilyen módon nem volt kontrollálva egy csoport óvodás egymáshoz való viszonyulása. Nem is értettem például, hogy hogyan megy ki tök egyedül egy csoport, a pelust alig elhagyó gyerek nap végeztével az óvodából, aztán ott történik minden, ami egy gyermek lelkét soha be nem gyógyuló sebekkel tűzdeli tele. Mindegy, mert ezen túltettem magam, hiszen írói szabadság stb.

Ebben a könyvben olyan mélységekig megy le az óvodai terror a gyerekek között, amilyet egyszerűen  anyaként ésszel nem bírtam felfogni, feldolgozni. Aztán harmincnyolc évvel később Stockholm utcáin találjuk magunkat, ahol sorozatgyilkosságok ütik fel a fejüket, egyre nagyobb iramban és egyre kegyetlenebb módon. Egy nyomozócsoport áll össze, akik gőzerővel próbálnak kutatni a nyomok között, amelyek egyre inkább a múltba vezetnek vissza. Közben mellékszálként - ami egyébként szinte jobban érdekelt -, a nyomozók magánéletét mi is nyomon követhetjük.

Én nem nagyon hasonlítanám a manapság menő, nagy skandináv írókhoz, és talán kár volt A tetovált lány kiadójával is előhozakodni, bár kétségtelen, hogy a skandináv krimik hangulata egyértelműen érezhető rajta. Néhol rettentően untam, kiszámíthatónak találtam, amin végül fordított egy picit, de csak nagyon picit a végén egy aprócska csavar, de tulajdonképpen arra is számítani lehetett. Én a furcsa párbeszédekről, érthetetlen monológokról most itt nem is írnék, mert nem is értettem őket. sajnálom, mert amúgy maga az alapötlet jó.

Ó, szegény Helmer, te szamaras ember! Jól kiszúrt veled az élet.

Idősödő, magányos gazdaként ismerjük őt meg, aki édesapjával és az állatokkal él tanyájukon. Magatehetetlen apjával a kommunikáció szinte egyenlő a nullával, időnként enni is elfelejt adni neki. Zárkózottságának, keménységének megvan a maga oka, amelyekről visszagondolásaiban képet is kapunk, és talán már egy kicsit meg is értjük.

Az egykor nagy reményekkel teli fiú ikertestvére váratlanul, tragikus módon meghal. Ha minden a "normális" kerékvágásban haladt volna tovább, akkor az elhunyt fiú, Henk vitte volna tovább a gazdaságot, Helmer pedig egy nagyvárosi egyetemen tanult volna tovább. Mivel a sors közbeszólt, apja felszólítására azonnali hatállyal fel kellett függesztenie tanulmányait, hogy segíteni tudjon a gazdaságban. Az élete fáklyája pedig innentől kezdve folyamatosan hunyt ki.

Ötvenöt évesen újból kénytelen szembenéznie a múlttal, amikor is öccse volt menyasszonya jelentkezik nála. Hogy mi okból, az Helmer számára is érthetetlen. Az asszony arra hivatkozik, hogy léhűtő fiának (akit szintén Henknek hívnak...) szeretne helyet találni, ahol embert faragnak belőle, és erre talán egy falusi gazdaság a legmegfelelőbb hely. A fiú érkezése szintén nagy port kavar Helmer életében, kénytelen egy csomó dologra visszaemlékezni, a régi sebek pedig egy pillanat alatt felszakadnak.

Rendkívül finom, óvatos, nyugodt írás kapcsolatokról, nő-férfi, férfi-férfi, fiú-apa, fiú-állat között, mind-mind egy külön tanulmány, mind-mind órákig való gondolkodásra okot adó téma. És a végén mégsem tudja eldönteni az ember, legalábbis én nem, hogy ki mellé álljon, hogy kell-e valaki mellé állni? Helmer, a szamaras ember mindenképp a szívemben volt, bár néha azért adtam volna egy jó nagy tockost. Ugyanakkor döntögeti az emberben az előítéleteket is, de azért ellenálltam.

Egy könyv arról, hogy mi lett volna, ha...

Nem is tudom, hogy olvastam-e már holland írótól? Mindenesetre nagyon egyedi íz-, hangulatvilága van a könyvnek, amit nagyon szerettem.

5/5

Kafkát imádom! De most egy világ omlott össze bennem, hiszen én egy végtelen férfias pasit képzeltem el magamban, bár nem ismertem az életrajzát.

Nem a szerelemről van szó ebben a könyvben, annál inkább az önfeláldozásról, a szeretet erejéről. A lángoló, perzselő szerelem Kafka utolsó éveiben már nem nagyon tudott kibontakozni súlyos tüdőbetegsége miatt, azért mégis irigylésre méltó kapcsolatuk az utolsó szerelmével.

Dora Diamant az a hölgy, aki ezekben a nehéz években az író mellett állt teljes mellszélességgel, magát alárendelve Kafka támogatásának, ápolásának. 1923. júniusában ismerkednek meg egy tengerparti pihenés alkalmával. A lány frissessége, vidámsága egyből leveszi a lábáról az akkor már súlyos beteg és egyben jóval idősebb férfit. Az események gyors egymásutánban követik egymást, hiszen nemsokára már közös lakást bérelnek Berlinben. A gyógyulás érdekében mindent megtesznek, de ez főleg a lányon múlik, mert Kafka inkább elhagyná magát. A felépülésben okkal bíznak, mivel nagyon közeli barátjuk, Klopstock Róbert is tuberkulózisból gyógyult fel, ráadásul orvosként a gyógykezelését is felügyelheti barátjának.

A könyv nyomasztó, hiszen végig ott lebeg a halál a szereplők körül. Dora önfeláldozása, az íróért való rajongása viszont az emberben sok mindent megmozgat, mélységes tisztelet ébreszt szerintem bárkiben.

Nem akarok orvosi értekezésekbe belemenni, nyilván nem egyszerű egy végstádiumú tüdőbetegséget megélni, de nagyon úgy tűnt, hogy Kafka teljesen elhagyta magát már a végén, nem sokat tett felépüléséért, az élni akarás mintha már rég elhagyta volna, pedig Dora odaadása talán átsegíthette volna.

A Kafka fennmaradt levelei, naplói alapján megírt könyv segít mögé látni annak a valakinek, akiről az iskolában tanultunk, és  sosem gondolnánk, hogy még magánélete is van. Így vagyok általában minden szerzővel kapcsolatban, és ez mostanában kezd változni, hogy több életrajzi könyvet is elolvastam. Szóval kezd érdekelni már egy regény olvasása közben is, hogy ki is az az író, akinek a soraiból olvasok. Nem mondom, hogy ebből a könyvből az egész életét megismerhetjük Kafkának, hiszen egy nagyon tragikus időszakot dolgoz fel benne Kumpfmüller, de azért mégis képet kapunk róla.

 Kéne egy kis Kafkát olvasnom...

Jaj, hát nem is tudom. Annyira kis egyszerű, mint a bot. Olyan kis bugyuta történet volt ez, hogy megfeküdte kicsit a kánikulában az agysejtjeimet.

Grace és Uno fiatal házasokként élnek Velencében, de közbeszól a háború. Nincs mese, a fiúnak be kell vonulnia, a haza kötelez. Ellenállóként harcol, miközben Grace menedéket keres magának a hegyekben, és mindennap épségben várja vissza szerelmét. A háború végezte után még fél évvel később sem tér vissza a férfi, így mindenki halottnak hiszi.

Amikor egy szép napon motoron berobog az amerikai katona, az teljesen felborítja Graziella (mert közben nevet változtatott) életét. Minden nappal egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és a lányban dúl a harc, hiszen eddig epekedve várta haza férjét, ugyanakkor itt van ez a fess katona, aki egyértelmű érzésekkel viseltetik iránta. Döntenie, választania kell, ami nyilván nem könnyű.

Nem nagyon tudok róla többet írni, mert amúgy nem sok mindenről szólt. Nekem kissé szirupos, unalmas történet volt, amin picit javított a vége, de nem sokat.

Szinte egy lélegzetvétellel olvasható a könyv, amely három történést mutat be hajnalban, és amelyek akár nagyon kicsi valószínűséggel velünk is megtörténhetnének. Legalábbis el kell gondolkodnunk rajta, miközben olvassuk. Mindhárom történetben egy nő és egy férfi találkozását szemlélhetjük, amely titkokat, feltörő érzéseket, indulatokat takar.

Kiszámítható, mégis ámulattal állunk a végén. A szereplők a különbözőnek tűnő történetekben számunkra ismeretlenek, a végén mégis összeállnak a puzzle-darabkák, egy láthatatlan fonál összeér. Érzékenyen, Baricco-stílusban adagolja számunka a hangulatokat. Az egymásrautaltságról szól, a hajnali ébredezésről. A hajnalnak nálam mindig különös hangulata van, akkor valahogy el tud dőlni minden, de tényleg minden.

Egymásra utalt férfi és nő találkozása háromszor, ami sorsfordító lehet. Vagy nem.

4,5/5

Na hogy kerülhet a blogoldalamra ez a könyv? :D Hát úgy, hogy focilázban, azon belül is Messi-lázban égünk hónapok óta. 8 éves fiam félredobott mindent és csak a Barca körül forog minden. Nem mondom, a jövőről alkotott kép picit javult a kukásautó vezetéshez képest, de azért még gyúrunk a dolgon. Egyelőre hagyom, hadd élje ki magát. :D

Ez a könyv pont jókor, jó időben lépett színre, egy időben az ámulatba eséssel.

Életrajz egy óriási sikertörténettel megkoronázva. Lionel Messi manapság az egyik legünnepeltebb focisztárok közé tartozik, aki kiskorában zárkózott, félénk volt, ráadásul növekedési hormonbetegséggel küzdött, nem volt evidens, hogy "itt köt ki". A szerző egészen a kiskorig megy vissza, hogy bemutassa azt az utat, ami ebből a hátrányos helyzetből háromszoros aranylabdás sztárságig vezetett.

Nagyon sok érintett, hozzátartozó, ismerős megszólal a könyvben, és gyakorlatilag mindenki nagyon elfogult. Gyanakszom, hogy tényleg egy nagyon kellemes ember lehet, minden elszállás nélkül, bár erre az adócsalásos dologra azért kíváncsi leszek, mert amúgy köztudottan nagy adományozó, jó szívű emberként éli mindennapjait. Focidrukkereknek, Messi rajongóknak mindenképp ajánlom, rengeteg háttér információt oszt meg a könyv.

Nálunk közben duplájára nőtt a lelkesedés, mert már a pici is Barca-rajongó, bár ha megkérdezem tőle, hogy mi az a Barca, azt válaszolja, hogy egy ember... :D

Vannak szerzők, akikkel kapcsolatban sosem titkoltam, hogy teljesen elfogult vagyok. Picoult is ilyen, és sok rossz könyvet kéne letennie az asztalra, hogy elpároljak mellőle. Nyilván vannak gyengébb és erősebb könyvei is, de ez most szerintem az utóbbiak közé tartozik. Nagyon nagyra tartom, hogy velejéig beleássa magát mindig a kiválasztott témába, amelyek nem egyszerű esetek, hanem sokszor a társadalom perifériáján mozgó jelenségek, emberek, csoportok.

Ebben a könyvben az amis közösséget veszi górcső alá, most is, mint mindig egy kirívó eset kapcsán. Egyik reggel egy kis Pennsylvania állambeli amis közösség istállójában halott gyermeket találnak. Minden jel arra mutat, hogy az újszülöttet megfojtották, és a nyomok a közösségben élő tizennyolc éves, hajadon Katie Fisherhez vezetnek. A csecsemőgyilkosságon túl az is súlyos véteknek számít, hogy a lány házasságon kívül élt szexuális életet. Bár megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a gyermeket Katie hozta a világra, Ő mindent tagad, még a terhesség tényét is, annak ellenére, hogy másnap reggel a lábszárain folyik végig a vér, tejelválasztása napokon belül megindul.

Ezek az események a zárt, különös szabályok, vallási szokások szerint élő közösség életét egy pillanat alatt felbolygatják, minden a feje tetejére áll, titkok sorozatára derül fény.

A lány nagy szerencséjére épp a szomszédba érkezik kipihenni magát Ellie Hathaway, aki nem mellesleg ügyvéd, a sikeresebb fajtából. Maga sem szégyelli bevallani, hogy hazugságból, a bíróság ámításából él, és sorra nyeri meg bűnös ügyfelei számára a pereket. A lelkiismeretét pedig próbálja elnyomni. Annak ellenére, hogy bele van fásulva szakmájába, magánéletébe, elvállalja Katie ügyét, bár maga sem tudja mibe csöppen bele, hiszen erről a világról semmit nem tud. Ráadásul a fiatal lány szabadlábon maradásának egyik feltétele, hogy éjjel-nappal vigyáznia kell rá Ellienek, így odaköltözik a farmra, egy szobába az amis lánnyal. Minden más, mint amit megszokott. Mintha egy másik bolygóra került volna, és idejébe telik, amíg eligazodik ezek között az emberek között, akik még pénzt sem fogadhatnak el közvetlenül az árujukért, elektromosság használatáról pedig ne is beszéljünk. A XXI. századi technikához, luxus elektronikai eszközökhöz, sebességhez szokott ügyvédnek rémálomnak tűnnek az első hetek.

Ahogy göngyölíti fel a család hátterét, múltját, egymáshoz való viszonyát, úgy érti meg egyre jobban, kit mi vezérel bizonyos cselekedetekben. Katie bűnösségével kapcsolatban váltakozó álláspontokon lyukad ki, talán rajta igazodik ki a legnehezebben, pedig a szoros egymásrautaltságuk miatt nagyon közel kerülnek egymáshoz.

Persze, hogy elgondolkodik az ember, ahogy én is tettem ezt azon, hogy képes lenne-e így élni? Mi értelme van ennek? Miért küzdenek az ember alkotta dolgok ellen. Aztán szép lassan, a végére rájövünk, hogy mennyivel boldogabbak lehetnek, hogy nem száguldoznak végig száznyolcvannal a főúton, ami mellett képtelenség észrevenni a virágokat, az állatokat, a természetet magát. Bezzeg egy bricskán...

 "Az egyszerű ember azt az igazságot tanulja meg elsőnek, hogy a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak."

Nehéz dolgom van, mert nem nagyon tudom, mit írjak erről a könyvről, és az sem segít, hogy a 30. oldalnál sem nagyon jutottam tovább. A könyv szerkezete is meghökkentett már az elején, ami kissé naplószerű, kissé bugyuta iskolás lányok levelezésének gyűjteményére hajaz. De ahogy belemélyedtem, már amennyire ekkora olvasmány mennyiségnél lehet, láttam, hogy a történettel sem fogok tudni mit kezdeni. Nagyjából azért megpróbálom összefoglalni.

Paula amolyan szokványos tinilány, illetve annyiban mindenképp eltér az átlagtól, hogy tökéletes és a földön minden férfi halálosan szerelmes csakis belé. Több tinilány barátnő is benne van a történetben, akik végigkísérik Paula kínlódásait, próbálnak nagyon okos ötleteket adni, hogy melyik fiút is válassza. Paula pedig csak kering-kering a választható lehetőségek útvesztőjében. Azért tudom nagyjából, hogy mi történik mindvégig, mert hátralapoztam, és az várt, amire számítottam, sajnos a nagy semmi.

Az elején a szerző nevét nézve gyanakodtam én, hogy vicc lesz a dologból, aztán később rájöttem, hogy nem tévedtem. Nem is nagyon tudom, hogy mit olvastam, bár sokáig tényleg nem bírtam. Ugyanarra jutottam, mint a tehetségkutatók válogatóján, hogy nincs ezeknek az embereknek szerető családtagjuk (a szerzőre gondolok), aki szólna nekik, hogy ne!!!??? Erre szoktam mondani, hogy kár a papírért! :(

A főszereplő Remy Starr, kicsit durva jellemű, szabad elveket valló tinédzser, aki túl az érettségin, szeretné a nyarat bulizással eltölteni, nem gondolva semmiféle kötelezettségre. Nem túl hihető módon a szerelmet szándékosan elkerüli, a fiúkat csak futó kapcsolatra használja, senkit sem enged magához túl közel. Amikor érzi, hogy kezd elgyengülni e tekintetben, azonnal útilaput köt az érintett lábára.

Nem véletlenek ezek a tüskék a fiatal lányban, hiszen a családi élet nem túl rendezett körülötte. Anyja ötödik esküvőjére készülnek, úgy néz ki, ez most végleges... A menyasszony, azaz az anyuka elég fura egy személyiség, gyakorlatilag semmit sem képes önmaga véghezvinni, így az esküvő megszervezése is maradéktalanul Remyre hárul.

Épp, amikor bőszen gyakorolja szilárd elveit, az esküvői forgatag kellős közepében van, akkor csöppen, illetve inkább robban be az életébe Dexter, a zenész fiú. Szó szerint az ölébe esik, és a fiú szerint ez nem is véletlen, hiszen hihetetlen kémia működik köztük, ők egymásnak vannak rendelve. Azt még nem is sejti, hogy ezt pont kinek mondja. Nagy küzdelmek vannak mindvégig a két fiatal között, de a vonzódás egyértelmű.

Amikor a lánynak szüksége van egy kis őszinteségre saját magával szemben is, egyetlen dolog van, ami felé oda tud fordulni, ahol kisírhatja a bánatát, ez pedig a halott apja által szerzett altatódal, amely kiskora óta kíséri őt. De hogy képes-e átlépni a láncait, amivel saját magát kötözte oda saját szabályrendszeréhez...???

A Tökéletes után bevallom, én csalódtam ebben a könyvben. Számomra az előbb említett könyv, annak ellenére, hogy ifjúsági irodalomról van szó, nagyon tetszett. Amennyire az kerülte a felszínességet, ebben a könyvben annál inkább felfedeztem azt. Az első sikere után még mindenképpen próbálkozom majd az írónő könyveivel, de most egy picit pihentetem.

Ezeken a kánikulával terhes napokon kimondottan hűsítően hatott belecsöppenni a karácsonyi hangulatba. Ráadásul olyan az egész könyv, mint egy kis ajándékdoboz. Gyönyörű, pici kis dobozka, tele ajándékkal. Néhol egy kicsit sok a cukorka, de az is kell időnként.

Ez a mese a szerző két kislányának, Jennának és Allysonnak szól, akiknek a karácsony hangulatát, szeretetét szeretné átadni.

Egy idős özvegyasszony és egy család történetét meséli el a könyv, amely eredetileg 20 példányban lett összekötve és családi használatra szánta Evans. A könyv viszont utat akart törni magának szélesebb körben is, így ma már több mint 7 millió olvasóhoz jutott el.

A könyv szentimentális, ahogy a karácsony is az, akárhogyan tagadjuk. A család összetartó erejét, az ünnep hangulatát, áhítatát szeretné hangsúlyozni a történet. Ezek a dolgok persze örök érvényűek, nem kell új dolgokra számítani, de jó őket időről-időre ismét felidézni.

Ha valaki, hát akkor én tudom, milyen rosszcsontokkal együtt élni. :D Úgyhogy nem is volt mese, ezt a könyvet meg kellett szerezni, bár nyilván inkább a kicsinek (4). Az első kötetből már megismerhettük ezeket a rosszcsont járműveket, akik mindig valami rosszban törik a fejüket, de szerencsére ezek tanmesék, úgyhogy nem kell izgulni, hogy az amúgy sem alapjáraton működő gyermekek újabb ötlettel gazdagodnak, amit hasznosíthatnak is. :D

Csakúgy, mint az első részben, itt is nyolc történettel ismerkedhetünk meg, amelyben ezek az emberi tulajdonságokkal felruházott csalafinta járművek rosszalkodnak, de szerencsére mindig jó vége kerekedik ezeknek a csínytevéseknek, mindig megtanulják a leckét. Az adott élethelyzetekből nagyon kedvesen, bájosan tanítja a gyermekeket a könyv arra, hogy a cselekedeteiknek milyen következményei lehetnek.

Van benne verekedős golyós autó, csaló daru, rendetlenkedő bobcat, irigy motoros szán és még sorolhatnám, akik mind-mind a kisfiam szívéhez nőttek. Nem mondom, hogy lányoknak nem ajánlanám, de mivel fiús anyuka vagyok, és általában "sorstárs fiús anyukákat" látok kizárólag rostokolni munkagépek előtt, nekik feltétlenül javaslom a könyv beszerzését. :D

Mindenképpen szót érdemel ismét Neuburger-Kohánszky Kinga munkája, aki az illusztrációt végezte a könyvben. Rendkívül bájos rajzok, szép, változatos színekkel.

Még szinte el sem kezdődött a történet, én már azon aggódtam, hogy még hány könyv fog tudni kijönni a Harry-történetekből, hiszen már alig van valami épkézláb terület egyik kedvenc hősöm testén, aztán a végére persze kissé át kellett formálni a gondolataimat...

Nesbo ismét egy tökéletesen kerek, jól odavágós krimit írt nekünk, és annak ellenére, hogy mindvégig ott volt a szemem előtt a megoldás, mégis buta arccal bámultam magam elé a végén.

Gusto egy gyönyörű szép, ám kőkemény narkós srác, aki épp holtan fekszik egy konyha padlóján. Mégis ő adagolja nekünk végig kis adagokban a történetben a meggyilkolásához vezető mozzanatokat.

Harry miután évekkel ezelőtt szinte elmenekült Oslóból, most mégis visszatér, hogy engedélyt kérjen hajdani felettesétől, hadd göngyölítse fel az ügyet, amely most érzékenyebben érinti őt, mint valaha. Gusto meggyilkolásáról van szó és a gyanúsított személye miatt repült ilyen rekordsebességgel Oslóba kedvenc nyomozóm. A bizonyítékok szinte egyértelműek, de azért akadnak kérdéses pontok az ügyben, és ugye ilyenkor Harry nagyon is bevethető.

A nyomok elvezetnek egészen a rendőrség és a politikai élet magas szintű köreihez. Ahogy az elején arra utaltam, az áldozat egy narkós fiú, így az oslói alvilág, a drogkereskedelem rejtett, foszlott bugyraiba is bevezet minket Nesbo, nem kímélve a különböző kínzóeszközök részletezésétől sem. És Harry ebben is érintett, ahogy az már korábbi fejezetekből is kiderült.

A másik nyom egy bizonyos Dubajként emlegetett maffiafőnök, akit úgy tűnik, még senki nem látott, mint egy szellem mozog az éjszakában. Harrynak nincs más hátra, mint belefolyni az alvilági életbe, közben pedig kénytelen saját szellemeivel  is megküzdeni, amelyek nemhogy kevesebbek lettek az elmúlt években, jócskán megszaporodtak. Ráadásul a mindig tiszta fejű, higgadt nyomozónak választania kell a szíve, illetve a józan ész között.

Több szempontból mutatja be a történetet Nesbo, és nagyon tetszett, ahogy egy patkányanya érintettségét is nagyon érdekes módon belevette, ami kicsinyeihez szeretne bejutni a fészkébe a holttesten keresztül.  Rendkívül érdekfeszítő, jól megszerkesztett könyv, amit egy pillanatig sem untam. Úgy jó, ahogy van. És bár egyre inkább áramlanak be hozzánk a skandináv krimik, ezáltal egy picit talán fel is hígulva minőségileg, Nesbo most már lassan klasszikus, és védi a haza becsületét!

A végén kissé meg vagyok rémülve, hogy most mi lesz, de remélem, nem hagy minket így itt a "szaharában"... Tarts ki Harry!!!

5/5

Ismét kedvencet avattam, megy a féltve őrzött könyvek közé a polcon. Borító, leírás alapján valami könnyed, szórakoztató irodalomra számítottam. Végül is könnyed is, szórakoztató is, de mégis abszolút a szépirodalom kategóriába sorolom, ami utána még jócskán elgondolkodtat, sokat ad.

A főszereplő maláj kisfiú az ásványi kincsekben burjánzó Belitung szigetén él, ahol vagy ügyesen kiaknázza az ember a sziget adta lehetőségeket és mesésen gazdag, vagy pedig eleve szegény sorsba született és az is marad, mint a mesélő kisfiú. Itt is, mint mindenhol, az élet minden területére kiterjed, ha szegény vagy, csak talán itt még sarkalatosabban is. Az, hogy iskolába járjon egy gyerek korántsem  természetes. A történet elején epekedve várja kilenc gyerek, hogy megérkezzen tizedik társuk, hogy elindulhasson számukra a tanév. A tíz fő a feltétele annak, hogy áldatlan körülmények között részesülhessenek a tanulás örömében, nehézségeiben.

Ennek a maroknyi kis csapatnak a kalandokkal tarkított élettöredékét kísérhetjük nyomon, sokszor könnyel az arcunkon, máskor pedig jóízű nevetéssel. Az egzotikus indonéz sziget, annak kultúrája igen távol áll tőlünk, mégis olyan közel kerülnek hozzánk a szereplők, mintha csak ránk lennének bízva és nem jószívű tanítójukra, Bu Musra, aki az életét is odaadná ezért a szedett-vedett kis társaságért. Itt szó sincs róla, hogy rá kellene vennie őket a tanulásra, hiszen ők mindannyian esőben, fagyban, télbe, nyárban ott vannak és  epekedve szomjazzák a tudást. Az elvakult, mindenen áttipró gazdagság ellen küzdenek, miközben olyan emberi értékek mutatkoznak meg közöttük, ami ritka, legalábbis ritkán figyelünk fel rá, még ritkábban tulajdonítunk neki jelentőséget.

Példaértékű volt ezeknek a gyerekeknek a kitartása, állhatatossága, a tanítójuk elhivatottsága. Az egész történet változtatásra késztet.

Az önéletrajzi ihletésű könyv remek beugró, egy könyv alapján is az egyik kedvenc szerzőmmé lépett elő Andrea Hirata. Döbbenetes érzékenységgel tárta fel ezeket a sorsokat. Valahogy ettől a könyvtől is jobbá szeretne lenni az ember, és megnyugodtam, hogy valahol még rendben van a világ, még ha a körülmények nem is erről tanúskodnak, de ott bent lehet még rend.

"A bölcsesség olyan egyszerű volt, mint maga a jámbor iskola. Sors, erőfeszítés és végzet - olyan, mint három, magasban kéklő hegycsúcs. Köztük ring lágyan az emberiség bölcsője. Sors, erőfeszítés és végzet összefonódásából születik meg a jövő, de hogy e három dolog miként működik együtt, azt a legtöbben nehezen értik meg. Azok, akik kudarcot vallanak az élet egyes területein, Istent okolják. Azt mondják, azért szegények, mert Isten így alakította a sorsukat. A nyughatatlanok kihívják maguk ellen a végzetet. A lusták és kényelmesek egyszerűen elfogadják a sorsukat, mert megváltoztathatatlannak hiszik - végül is minden előre elrendeltetett, így be is zárul a kör. De biztosan tudom a szegény iskolában szerzett tapasztalataimból, hogy a kemény munkával töltött élet olyan, mint bekötött szemmel gyümölcsöt válogatni egy kosárból. Bármilyen gyümölcsöt kapun ki végül, legalább van gyümölcsünk. Eközben a kemény munka nélküli élet olyan, mint behunyt szemmel sötét szobában fekete macskát keresni úgy, hogy a macska nincs is bent."

A legfontosabb, ami eszembe jut erről a kiadványról, hogy én ilyen gyönyörű könyvet még életemben nem láttam. Amikor kézhez kaptam, sokáig csak szorongattam, forgattam, simogattam. Legszívesebben kitapétáznám vele a lakást, és ezt nem rossz értelemben írom. Szóval csodaszép!

Másrészt picit bajban vagyok, mert rendkívül vegyes érzelmek, gondolatok vívódnak bennem. Nagyon hangulatos, szépen megírt könyv, pillanatok alatt behabzsoltam. Ugyanakkor mélységesen szomorú maga a történet, bár az írónő a szuper jó képi ábrázolásokkal enyhítette ezeket a fájdalmakat. Mert főként anyaként hogy lehet azt megérteni, feldolgozni, hogy egy kicsi lányt ott hagy az anyja és utána csak évente látja őt egy-egy hétre. Persze a végére nagyjából értettem én, hogy hogyan, de akkor is... mégsem. Végig dúlt bennem a harc, hogy ilyen nem lehetséges (pedig tudom, hogy igen!), másrészt meg micsoda klasszul megírt könyv.

A történet főszereplője az angol apától és magyar anyától született Elisabeth Lowe, akinek egy napon apja váratlanul egy csomagot ad, amely teljesen felzaklatja a lány mindennapjait. Ebben a csomagban a Nyarak könyve van, ami egy bejegyzésekkel, impressziókkal tarkított fényképalbum, amelyet anyja készített még gyermekkorában azalatt a pár hét alatt, amit vele töltött minden évben Esztergomban, a Villa Serenában a kislány. Beth újra átéli ezeket a nyarakat és kézen fogva vezet minket a visszafelé vezető úton (vagy inkább mi segítjük szívünk szerint őt?), mi is történt jó pár évvel ezelőtt. Miért kellett ennek a kislánynak egy tragédiát túlélve egy újabbat is átélnie, amiből viszont már nem nagyon tud segítség nélkül kijönni hosszú éveken keresztül.

Amikor Beth 9 éves volt, a család Magyarországra látogat és a Balatonnál töltenek egy hetet, ami mindannyiuk számára meghatározó lesz, mivel a látogatás végén anyja bejelenti, hogy nem tér vissza Angliába, életét nem tudja ugyanúgy folytatni, ahogyan addig.

Számomra meghökkentő módon Beth megbocsát édesanyjának, sőt, alig várja, hogy nyaranta 1 hetet ott töltsön nála, ahol olyan fantasztikus élmények érik, amelyek egész évben táplálják a lelkét. 16 éves korában viszont történik valami, amikor is váratlanul hazatér és elhatározza, hogy sosem tér vissza oda többet. Minden kapcsolatot megszakít a Magyarországon maradottakkal, hiába próbálják felvenni vele a kapcsolatot. Visszazökken a kissé unalmas, magányos életébe, amelyben apjával való kapcsolata is igen nehézkes, kimondatlan fájdalmakkal nehezített.

A 37 éves Beth sokáig rakosgatja ide-oda a könyvet, de a szíve mélyén tudja, hogy elkerülhetetlen, hogy ne nézzen szembe a múlttal. És ebben a fényképek, anyja bejegyzései segítenek, megkönnyebbülten tisztázza magát, anyját és még apját is.

Hihetetlen kontrasztot mutat be az írónő Anglia és Magyarország között, és végre-végre ez nagyon pozitív a számunkra. Elkerülhetetlen, hogy az ember ne találja saját magát is ott gyermekként a Balaton partján, ahol baracklekváros kézzel, szúnyogcsípések ellen fehér rázókeverékkel behintett testtel, lila szájjal épp ki vagy berohan a vízbe.