Áronnal, a kisfiúval a lengyelországi német megszállás alatt ismerkedhetünk meg. Ő meséli el nekünk a történetét, amelyben nem bővelkedik a vidám részletekben.

A megszállás és a rendeletek következtében a varsói gettóban kénytelenek "élni", ahonnan életük kockáztatásával szöknek ki nap mint nap, hogy ellopják vagy valamilyen más, bonyolult úton élelemhez jussanak.

Áron kezdetben normális emberi életet élt családjával. Semmi sem különböztette meg társaitól. A háború az, ami megbélyegezte őt és családját is, és még sok más embertársukat is. Onnantól kezdve pokollá vált az életük. Légiriadók rémisztő hangja, bombatámadások elől való menekülés, a zsidókat megkülönböztető sárga karszalag - ez képezi mindennapjaikat. Aztán egyszer csak a gyermekek árván maradnak, nincs aki segítsen rajtuk.

A fiú is ebbe a helyzetbe kerül, és bár befogadja egy árvaház, ott sem maradhat sokáig nyugalomban. Sok felnőtt helyett küzd az életben maradásért. Minden nap attól fél, hogy ha nem egy lövedék öli meg, akkor egy társa lövi tarkón.

Ugye különlegessége ennek a könyvnek, hogy egy gyermek szemszögéből láthatunk bele az eseményekbe, így még borzasztóbb, ha lehet ezt egyáltalán fokozni. Mindenesetre furcsa, "érdekes" volt látni, hogy éli meg egy gyermek a félelmet, a túlélésért való küzdelmet, egyáltalán az életet.

Ez az a téma, ami számomra megunhatatlan, illetve ez rossz kifejezés. Inkább úgy mondanám, hogy sosem elég belőle. Ezt már többször is hangoztattam, hogy bárcsak mindig lenne, aki emlékezteti az emberiséget azokra a szörnyűségekre, amik nem is olyan régen történtek ebben a világban. Nem lehet, nem szabad elfelejteni!

Pozitívan csalódtam a könyvben. Túlírt érzelmekre számítottam, ami végül is megvalósult, de nem olyan elviselhetetlen nyálas stílusban. És az ilyen történeteknél el is várható, hogy az érzelmek borzolódnak.

Egy család a főszereplő. Anya, apa és lányuk, Faith. A lány testvére odaveszett a tengerben, amikor édesapjukkal együtt közös halászatra indultak. Az apa érthető módon magát okolja, de ami a nagyobb baj, az anya is gőzerővel érezteti mindennap férjével, hogy hibás a történtek miatt. Emiatt házasságuk romokban, de nem csak egymással küzdenek, saját magukkal is.

Mindeközben a fiatalabb lány szentül hiszi, hogy nővére él. Még abban is biztos, hogy hol van. Korábban testvérével sokszor áthajóztak egy nem messze lévő, ámde annál veszélyesebben megközelíthető szigetre. Testvére mindig is bevállalósabb volt, Faith csak csapódott a kalandokhoz, bátortalanságát mindig legyőzve. Most is tudja, hogy ott van valahol a szigeten Eva, de senki nem hisz neki.

Abban biztos, hogy cselekedni fog, csak azt nem tudja, hogyan... Egyedül képtelen átevezni a túlpartra, segítséget nem kap, hiszen mindenki csak legyint egyet, mondván, a gyász ilyen módon dolgozik benne.

Remélem, hogy ilyen a valóságban nem történhet meg, ettől függetlenül bennem volt a zabszem, mi lenne, ha... Nehéz volt látni a családot, ahogy széthullik, holott jó emberek mindannyian, akik még szeretik is egymást, ám annyi, de annyi gát van bennük a tragédia miatt.

Ahogy az lenni szokott, egy jelen probléma előhoz sok száz másikat is a múltból, amelyekkel ugyanúgy foglalkozni kell, amelyek ott dolgoztak akár éveken keresztül, csak nem vettük észre.

Vajon helyre lehet hozni a dolgokat? Képesek lehetnek a szereplők a józan eszüket megőrizni egy ilyen tragédia után? Ha mégsem, akkor tud valaki segíteni ebben? A bizalom, a hit, a szeretet tud-e működni ilyen esetben is?

A végénél volt kis hiányérzetem, de csak egy nüansznyi. :D

Többször írtam már hasonló könyvekről itt a blogon. Az indok nem más, minthogy gyermekeimnek ilyen módon is támogatást nyújtsak a rajzolás élvezetének minél profibb kihasználásához.

Szerencsére nem tőlem, hanem apjuktól örökölték tehetségüket, ha van nekik... Én pedig úgy látom, hogy van, és érdemes vele foglalkozni. A legfontosabb pedig az, hogy szeretik is nagyon!

Úgyhogy nagyon megörültem, amikor megláttam ezt az újonnan megjelenő könyvet, ami ismét nagy segítséget nyújt felnőttnek-gyereknek egyaránt, ha szeretné kicsit professzionálisabbá tenni meglévő vagy még alakulóban lévő rajztehetségét.

Állítólag mindenki képes megtanulni jól rajzolni, ha van kitartása a sok gyakorláshoz. A könyv mint említettem, azoknak is segít, akik még csak most kóstolgatják képességeiket. Nem kell hozzá semmilyen előképzettség, csak elszántság.

Olyan gyakorlatokat, feladatgyűjteményeket tartalmaz a könyv, amelyek lépésről lépésre segítik a rajzolni vágyókat. Különféle technikákat mutat be számtalan témában, kezdve az emberi alakoktól, a csendéleten, természeti környezeten keresztül, egészen a tájképekig.

Jól követhetőek a magyarázatok, és mintarajzok, feladatok segítenek elsajátítani a különböző technikák rejtelmeit.

Nagyon klassz!

Nem is tudom, hogy avattam-e már idén kedvencet, mert ugye azt általában év vége felé illik megállapítani. De most megint kivételt teszek, mert kizártnak tartom, hogy jobb könyvet fogok még idén olvasni.

Anyám! Ez megint annyira, de annyira...!!! Valami döbbenetes hatással ír ez a nő. Nincs várakozás sem, mert ahogy kinyitottuk a könyvet, már bent is vagyunk, és sosem ereszt többet.

A téma nem állt messze tőlem, már amiatt is érdekelt volna, de egyébként pedig Ő is amolyan bevásárlólistás szerző nálam. Most már egyértelműen!

Pandora éli nyugalmas életét férjével és két nevelt gyermekével. Különösebb gond nincs, egész jól megvannak, bár korántsem tökéletes a kapcsolat. Olyan zavaró tényező, amely megingathatná őket, nem fordul elő.

Amikor viszont bejelentkezik a nő évek óta nem látott New York-i bátyja, aki szívesen meglátogatná őket, elindul valami ősrobbanás.

Pandora kimegy elé a reptérre, ám a bátyját nem látja az érkező utasok között. Az egyébként mindenki által elkerült, szinte leprásként kezelt tolószékes, végtelenül elhízott hapsi a látókörén kívül esik, hiszen az ő bátyja karcsú, kifejezetten menő pasiként szerepel az emlékezetében.

A döbbenet leírhatatlan, amikor a nő rájön, hogy a tolószékben ülő férfi a bátyja, Edison...

Otthonukba hazatérve tovább folytatódik a döbbenet a család többi tagja részéről is, bár mindenki igyekszik rém udvarias lenni.

Ahogy telnek az órák, a napok, a hetek, kiderül, hogy e mellé az irdatlan nagy test mellé elég pikírt, flegma személyiség is társul, amely összeférhetetlen Pandora férjének, Fletchernek a higgadt, fegyelmezett temperamentumával. A két férfi kezdettől fogva öli egymást szavakkal, nincsenek tekintettel senkire és semmire. A kimondatlan vádló szavak elé sem áll már senki, repkednek a tulajdonképpeni igazságok, vágatlan formában.

Az i-re a pontot felteszi, amikor Edison összetör egy széket, amelyet Fletcher saját maga készített, és egyike azoknak a bútordaraboknak, amelyre rendkívül büszke a férfi. Természetesen Edison ráült...

Ultimátum elé állítja a férj a feleséget. Valakinek mennie kell otthonról. Pandora pedig óriási, meglepő döntést hoz. Ez a döntés az egész család életét megváltoztatja, mindennapjaik már sosem lesznek ugyanolyanok, visszacsinálni nem lehet. Segíteni akar a bátyján, de a család is fontos neki. Kompromisszumos megoldást választ, ami csak szerinte az, mindenki más szerint az összeomlás kezdete.

A téma tényleg közel áll hozzám, a főszereplők lelkével, a bennük lezajló harcokkal nagyon könnyen tudtam azonosulni. Én is állandóan keresem a megfelelő fogyókúrás megoldásokat. Holott abszolút tisztában vagyok vele, mi az, mégis mindig elolvasom az újdonságokat, kipróbálnám a legdrasztikusabb eszközöket is. Szerencsére(?) ennyire nem vagyok elvakult. Viszont tényleg tudom, mi zajlik le az emberekben, mi az, ami segíthet, és mi az, ami lejátszódhat a környezetünkben, illetve saját magunkban, ha nem kérünk vagy kapunk segítséget.

A történet vége döbbenetes. Bár számítottam valami csavarra, hiszen ez jellemző Shriverre, ekkorára azért mégsem! Fantasztikus!

Ismét egy olyan írás, ami nagyon is komoly témát dolgoz fel, mégis annyira könnyedén ír róla Shriver, hogy befal minket, mint Edison a tízfős reggelit. Fantasztikus írónak tartom, akinek kisujjában van az írás minden csínja-bínja.

A Születésnap után-ról is írtam, azt is érdemes nagyon is kézbe venni!

Az először 1952-ben kiadott történet botránykönyvnek bizonyult. Ma már épp csak érintőlegesen érezzük benne azt, ami miatt akkor elítélték. Én ennél sokkal durvábbra számítottam. Az épp jó volt, hogy nem harapództak el benne az események. :D

A könyv legnagyobb része Therese-ről szól. A lány nagyon fiatal, és bár reményteljes jövő előtt áll, a házasság is befigyelhet hamarosan, ő egy áruházi munkanapján megpillantja Carol-t. Rögtön az első pillanattól kezdve beleszeret az idősebb nőbe, bár ezt az érzést nagyon sokáig meg sem tudja fogalmazni. Csak annyit tud, hogy mágnesként vonzza őt a másik nő kisugárzása.

A fiatal lány tesz azért, hogy ez a kapcsolat barátságként mindenképpen folytatódjon. Rendszeresen találkoznak, kávézgatnak, hosszú órákat beszélgetnek, kínlódnak.

Mindkét nő egyre inkább érzi, hogy ez másfajta vágyakozás a másik felé, túlnő már a barátságon, viszont rengeteg akadályba ütköznek. Sem társadalmilag, sem egyéb okok miatt nem élvezhetik nyugalomban egymás társaságát. Főként Therese az, aki a világ végéig is elmenne, bármilyen nehézséget leküzdene szerelme kedvéért. De vajon az elég-e?

Az eleje még egész érdekes volt, aztán az egyharmada után ellaposodott, dögunalommá vált sajnos. A párbeszédek egymás után ismételgették önmagukat, és nem történt az égvilágon semmi. Sajnáltam, mert valahogy úgy éreztem, ez az én könyvem...

Sokáig ódzkodtam ettől a könyvtől, pedig folyamatosan birizgálta a fantáziámat. A csökönyös prűdség, a szokatlan téma, sok minden eltántorított, hogy belevessem magam.

Így utólag nem is értem, mi bajom volt, hiszen egy rendkívül szórakoztatóan leírt ismeretterjesztő könyvről van szó. Egy csomó félreértést tisztáz, és játékosan világosít fel bennünket, mi is történik ott bent pontosan a két végpont között. :D

Ezzel a témával hajlamosak vagyunk nem foglalkozni egész életünkben. :D Csak jöjjön, aminek jönnie kell. Ha nincsenek nagyobb gondok, akkor tényleg eszünkbe sem jut, micsoda bonyolult, mégis logikus folyamatok mennek végbe bennünk.

Az persze nem újdonság, hogy nem mindegy, hogyan éljük az életünket, de ebből az aspektusból még sosem olvastam semmit sem. Rávilágít összefüggésekre, ezeket érthetően meg is fogalmazza.

Annak ellenére, hogy csupa szórakozás a könyv, tudományosan nagyon is megalapozott. Szóval nincs gáz! Vagyis van, csak nem úgy! :D

Tabudöntögető, szuper kis könyv!

5/5

Gárdos Péter regénye szívbemarkolóan gyönyörű.

 

Egy nagyon szép történet szülei szerelméről, egyszerűen leírva, mégis annyi, de annyi érzelmet megmozgatva. 

Talán az író sem gondolta, mekkora kincsre bukkant, mikor kezébe került pár évtizeddel ezelőtt szülei levelezése, amelyeket egymás között váltottak.

A hihetetlen humorral, élni akarással megáldott Miklós 25 éves. Túlélte a holokausztot, ám úgy néz ki, nem volt elég a bajból, a tüdőbetegséggel is komoly gondjai akadnak. Svédországban lábadozik egy szanatóriumban, miközben elhatározza, párt keres magának.

117 lánynak ír a megszólításon kívül ugyanolyan levelet, amolyan társkeresőset. A 19 éves Lili az, akivel komolyabbra fordul kapcsolatuk, mármint csak a levelek szintjén, mert ezzel elidőznek azért elég sok hónapot. :D  A személyes találkozásig ismerkednek, kihasználnak minden alkalmat, hogy leírják egymásnak gondolataikat, vágyaikat, érzelmeiket.

Találkozásuk ugyanolyan szép, mint amilyen az egész levelezésük is volt. Fülig szerelmesek lesznek egymásba, és már a gyógyulás sem reménytelen Miklós számára. Élni akar minden erejével! Arra is fittyet hánynak, hogy az orvos szerint már csak néhány hónapja maradt hátra. Elszántságuk, hitük óriási, ami megelőlegezi a boldog befejezést. Kétségünk sincs afelől, hogy minden rendbe jön!

 

A szerző így emlékszik: "1998. augusztus 4-én éjszaka olvastam először a szüleim levelezését. Több mint 50 éve íródott leveleket tartottam a kezemben. Pár nappal korábban halt meg az apám, és nem sokkal utána elkezdtünk szembenézni a hagyatékkal. Úgy véltem, nem véletlen, hogy megkaptam ezt az addig soha nem bolygatott levelezést a mamámtól. És az elhatározás akkor éjszaka megszületett bennem: kötelességem, hogy ezt a szerelmet valamiképpen megörökítsem. (...) Ez a történet arról szeretne szólni, hogy a halál után is van élet, és hogy szigorúan tilos feladni. Arról szeretne szólni, hogy a szerelemhez nem csak jogunk van, hanem bizonyos körülmények között kötelességünk szerelmesnek lenni. Hogy a csodák itt vannak velünk, bennünk."

Ó, hát régi nagy kedvencemmel "randevúzhattam". Nem volt mitől félnem, most sem csalódtam, azt hiszem, ilyen szinteken ez lehetetlen is. :) Találkoztunk mi már a  Beleszerelmesedések kapcsán, ott is elvarázsolt teljesen.

Tulajdonképpen a legelső oldaltól kezdve az állam leesett és nagyjából végig úgy is maradt. Persze ehhez hozzásegített a nem mindennapi kezdés is, onnantól pedig a figyelmemnek esélye sem volt lankadni.

Hogy lehetne nyugodtan várni újból az alkalmakat, hogy olvashassunk, amikor rögtön a legelején elénk tárja a tényt, hogy a karjában kap szívrohamot és hal meg a szeretője a középkorú férfinak. Titkos légyotton vannak, hiszen a férj külföldre utazott. Egyetlen zavaró tényező a beszélni még nem tudó gyermek a szomszéd szobában, aki szerencsére az igazak álmát alussza. Ja, és a szívroham. Ja, és az, hogy a gyermek is felébred a muri közepén.

Bár hősünk furfangos módon el tudja hagyni a helyszínt, a történtek nem hagyják nyugodni. Nem képes beletörődni, hogy az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna. Hiszen történt! És annak ő része volt.

Próbálja az életét úgy alakítani, hogy részesévé váljon a következményeknek, át tudjon venni a vállára ő is a terhekből. Akarva-akaratlan is olyan helyzetekben találja magát, amely egyre közelebb viszi őt az elhunyt szerető családjához. Morbid, bizarr az egész, mégis érthető és szerethető.

A tragédia és az azt követő történések nyomasztóak, mégis olyan iróniával adja át nekünk a szerző, hogy tulajdonképpen végignevetjük az egészet. Pedig tényleg semmi nevetnivaló nincs.

Én, aki menekülök a hosszú, végeérhetetlen mondatoktól, Maríastól egyszerűen ajándékként veszem, hogy elemezgethetem, vissza-visszatérhetek rájuk és ízlelgethetem őket. Tele vannak ízzel, illattal ezek a mondatok. És az unalomtól olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől.

A Lélekvesztő Könyvek egy új sorozat, amelynek első kiadványa az Ikrek. Főszereplője Abi, akit súlyos trauma ér. Elveszti ikertestvérét, Lucyt, akivel nagyon szoros volt a kapcsolata, ahogy az már csak az ikreknél lenni szokott.

Ahogy haladunk előre a történetben, megtudhatjuk, hogy talán komoly szerepe volt Abigailnak a balesetben, bár folyamatosan elbizonytalanodunk. Újabb és újabb szereplők lépnek be a történetbe, akik mindinkább növelik bennünk ezt a bizonytalanságot, hiszen egyre rejtélyesebb minden.

Furcsamód a sors összehozza Abit egy másik ikerpárral, akikkel hamarosan a mindennapjaikat is megosztják, innentől akár lehetne nagyon izgalmas is a történet... Kérdések merülnek fel afelől például, hogy valóban barát-e az, aki annak látszik, valóban bízhatok-e a szerelmemben? Abi lelkivilága eddig sem volt túl erős a történtek miatt, instabilitása még inkább előtérbe kerül, már ő maga sem tudja, ébren van-e vagy álmodik!?

A történetről ennyit, nem tudok róla többet írni, ez is kínkeserves volt.

Nagyon-nagyon sok problémám volt a könyvvel, vagyis inkább csak az volt. Próbáltam betudni az "elsőkönyvességnek", de ez hülyeség, hiszen hány fantasztikus történetet olvasunk, ami elsőként kerül ki egy író kezéből. Ez nem törvényszerű.

Már az első oldalakon kiakadtam a sok, célzott, egyértelmű reklámon. Engem zavart, pedig nyilván értem, mi célt szolgálnak. A szereplők közül egy apró jellemet sem tudok kiemelni, akivel szimpatizáltam volna. A hajamat téptem időnként, annyira idegesítettek. A történet pedig... Akár jó is lehetett volna. De nem lett! Kesze-kusza, életszerűtlen, zagyva. Be sem bírtam fejezni, pedig kíváncsi lettem volna, hogy a nagy forgatagban mi sült ki az egészből. Egész jó kis thrillert ki lehetett volna hozni ebből. Még az is lehet, hogy csak egy jó szerkesztőre lett volna szükség.

Időnként úgy át tudnak vágni könyvek borítójukkal, fülszövegükkel, úgy általában. Mostanában pedig főként jellemző, hogy belefutok jó nagy csalódásokba. Most is így volt ez, egyszerűen bosszantott az egész könyv, úgy ahogy van, kivéve a borítót. Az szép! :(

Szégyen, nem szégyen, sosem olvastam semmit Wirginia Wolftól. Nem amiatt írom, mert szükségeltetne ehhez a könyvhöz, csak mondom. Az összefüggés talán csak annyi, hogy most már nem is nagyon vágyok rá.

A könyv fantasztikus, odavoltam az egész történetért, és azért is, ahogyan meg van írva.

Azt hiszem, elég mélyen megismerhetjük a Stephen testvéreket, elsősorban Vanessát és Virginiát. De ott van két fiútestvérük is, akiknek azért szintén akad szerep a történetben, ha nem is akkora, mint a két híressé/hírhedtté vált hölgynek.

Az 1900-as évek elején a család egy új otthonba költözik Londonba. Az éjszakákba nyúló értelmiségi összejövetelek, eszmecserék mindennapossá válnak, pezsgő irodalmi, művészeti életet élnek, megváltják a világot.

Virginia az irodalomhoz vonzódik mélységesen, Vanessa pedig festeget. Előző irodalomkritikákat próbál megcsípni neves kiadványoknál, ám folyamatos akadályokba ütközik. Ha nem a lehetőségek torkollanak meg, akkor éppen a hullámzó személyisége szab gátat a szárnyalásnak. Pedig tehetsége van, azt mindenki érzékeli.

A család egész életét befolyásolja Virginia depressziója. Önmagáról nem nagyon képes gondoskodni, ezt Vanessa látja el. Bár neki ez sokáig nem teher, azért eljön az a pont, amikor élné ő is a maga életét. Főként, hogy szerelembe is esik, amely átsegíteni a társadalmi elvárások keltette nyomáson, azaz férjhez mehetne, ráadásul szerelemből.

Míg Vanessa egy érzelmekkel teli, kedves, mindenki felé jó szándékú ember, addig Virginia - mint már írtam - egy zsarnok, egy energiavámpír, aki önző, egoista módon próbálja sakkban tartani környezetét (főként Vanessát) érzelmi zsarolással. Az nyilvánvaló, hogy súlyos idegrendszeri betegségről van szó, hiszen sokszor már-már átlépi az őrület határát, mégis nehéz volt "kezelni" még olvasóként is viselkedését.

A könyv tökéletes betekintést nyújt London irodalmi életének pezsgő mindennapjaiba, éjszakáiba, sok-sok zseni, ámde őrült művész életébe.

Hogy miért nem vágyom Virginia Wolf könyveket olvasni? Még az is lehet, hogy kellemes csalódás érne, hiszen az egész világon, széles körben elismert írónő. Ez a történet annyira távol vitte tőlem ellenszenves magatartása, zsarnok, beteges természete miatt, hogy jó ideig nem gondolkodok ilyen terveken. Valaki írjon az ő szemszögéből egy könyvet, akkor lehet, hogy meggondolom magam! :D

De a könyv nagyon jó! Mondom!

Már nagyon vártam az új Ahern könyvet, nagy rajongó lévén. Ez most kicsit más volt. De semmi vész, ugyanúgy faltam, mint a többi könyvét.

Annyiban nincs változás, hogy ismét lelkiismereti kérdéseket vet fel, boncolgat velünk együtt. Ami más, az a futurisztikus jellege, de azt sem víve túlzásba.

Celestine North egy tökéletes világban él. Legalábbis ő jó ideig ezt hiszi, hiszen minden a helyén van az életében. Van egy fantasztikus családja, sok-sok remek barát és még a szerelem is bimbózik az életében, ráadásul párja családjával is fantasztikus a kapcsolat. Azt csak mi, kívülálló(?) olvasók látjuk már a kezdet kezdetén is, hogy valami azért mégsem stimmel...

A biztonság maximálisan biztosított az ő világukban. Nemcsak a bűnözőket éri utol tettük, hanem aki a legapróbb vétséget elköveti, annak is meggyűlik a baja a szervekkel. Nem kell félni semmitől, hiszen a lány családja példás életével a közelébe sem kerülhet a romlásnak. Viszont a lelkiismerettel mihez kezdjenek???

Ismét csak rengeteg kérdést felvet az írónő. A megbocsátás, az irgalmasság, a korrupció, a megalománia, a szeretet vagy annak hiánya - az ezekkel kapcsolatos kérdések mind-mind ott vannak végig a történetben. Az nem kérdés, hogy melyik oldalon állunk, de mégis ott van a félsz, a lehetőség, hogy akár így is lehetne? És akkor mernénk vagy nem?!

Hajtottam el magam mellől mindenkit, amikor csak időm engedte, hogy picit leüljek olvasni. Érdekfeszítő, jó írás, csakúgy mint mindig! Jöhet a folytatás!!! (Remélem, hamar!)

A Harmat Kiadó szeretné meghívni az érdeklődőket a Nemzetközi Könyvfesztiválon tartandó rendezvényükre. A találkozás apropója Tolkien és C. S. Lewis - Egy híres barátság története Colin Duriez könyvének bemutatója.

Várnak mindenkit nagy-nagy szeretettel!!!

Itt van ez a Charlie Finn, a történet főszereplője, a rossz fiú, a szeretnivaló drogdíler. Benne van ő mindenben, amit tilt a törvény, és amivel jó sok pénzt lehet összeszedni. Tönkretenni Nicaraguában egy egész falu életét... smafu, kockára tenni bárki más életét... az is smafu.

Szerencséjének, intelligenciájának köszönhetően minden balhéból kimászik, haja szála sem görbül. Tele a pénztárcája, megkap bármit, amit csak kíván, belül viszont egy nagy tátongó kút.

Erre ő maga sem jön rá, csak akkor, amikor ismét Közép-Amerikába utazik, és egy kislánynak és annak anyjának köszönhetően másképp kezdi látni a világot, azt a világot, amit egykor tönkretett.

Közönyössége napról napra omlik le, folyamatosan érzi azokat a hiányosságokat az életében, amiket a pénz, a hatalom nem tudtak megadni.

Ott töltött napjai alatt mindent megtesz, hogy valamennyire enyhítse az általa okozott károkat, bár az emberek erről mit sem sejtenek. Lelkiismerete egyre inkább dolgozik, ő pedig azt egyre kevésbé próbálja meg elnyomni. Nem küzd már tovább, csak egyszerűen hagyja, az élet tegye a maga dolgát.

Érzelmesebb lelkületű olvasóknak szerintem kedvenc lesz, nekem talán egy picit már sok volt az érzelmekből, a szív húrjainak pengetéséből. :D Letenni ettől függetlenül nem nagyon lehetett!

Én olyan, de olyan boldog vagyok! Most már lassan számolni sem tudom, hány könyv kiolvasásánál tart a kisebbik. Ezek a legújabb szerzemények, de már túl is vagyunk rajtuk. Tulajdonképpen semmi erőfeszítést nem kell tennem, csak "szállítanom" a cuccot! :D Ő pedig azt sem tudja, melyiket kapja elő.

Eddig is ódákat zengtem a kiadó gyermekkönyveiről, és ezt tovább folytatom a jövőben is. Amiket mostanában a kezünkbe vettünk, célirányosan egy elsős, előtte olvasni nem tudó gyermeknek lettek kiválasztva, így pont megfelelő a szövegmennyiség egy-egy oldalon, teljesen jól "kezelhető" tipográfia, és hát a rajzok... Na azok a kedvenceink, de már ezt is csak szajkózni tudom újból és újból. Gyönyörűek, ízlésesek, kedvesek. És ez egyáltalán nem mindegy!

"Amikor Emil, a nyúl bújócskát játszik a barátaival, a hosszú fülei miatt folyton őt találják meg legelőször. Ezért aztán mindig elmegy a kedve a játéktól. Végül eszébe jut valami: a legjobb nyúlrejtek! Annyira zseniális, hogy a többiek nem is találják meg. Rettentően megijednek, és Emilnek is elkezdenek hiányozni a barátai. Mégiscsak a legjobb dolog együtt lenni – mindegy, hogy ki nyer a játékban!"

"Nyúl Péternek igencsak borongós kedve van. Világot szeretne látni. Átfurakodik hát Gergelyfi bácsi kertkapuja alatt, hogy egy kis salátát lopjon. Ezután pedig már ha akarná se tudná megállítani a kalandosabbnál kalandosabb eseményeket. Belemászik ugyanis egy szendvicsekkel teli kosárba, és mielőtt felocsúdhatna, már Skóciában találja magát…
Emma Thompson szeretetteljes meséjében Beatrix Potter kisnyula szokás szerint újabb kalamajkába bonyolódik, amelyet Eleanor Taylor mesés illusztrációi tesznek felejthetetlenné."

"A bodzavirágfehér templomi egér semmit nem szeret jobban egy jó kis vendégségnél – s ha a barátait teára hívja, finom sütemény ínycsiklandó illata száll a dombok közt megbúvó kis faluban.
Ám egy napon váratlan vendég bukkan fel Magdi ajtaja előtt: egy tojás!
A kisegér úgy dönt, hogy egymaga kelti ki…"

Ismét egy írás, ami borzalmas képeket közvetít közvetlen közelről a német megszállásról és magáról a háborúról.

Párizsi lakosok menekülését, mindennapjait követhetjük nyomon a Wehrmacht csapatai elől. Sosem tudhatják, jó fele mennek-e, de mennek, vonulnak csapatokban, cókmókjukkal a hátukon, reménnyel a szívükben. Megállni, gondolkodni nem lehet, arra nincs mód, csak az ösztönökre hallgatni.

A társadalom minden rétege menekül, nincs válogatás. Abban viszont már megmutatkozik a különbség, kiből mit hoz ki a megpróbáltatás, kinek mennyire "fáj" a háború.

A szereplők különböző társadalmi osztályokból származnak, így különösen érdekes megfigyelni ennek fényében is a reakciókat, jellemvonások kiütközését a szorult helyzetben.

Nem is tudom, hogy a német tiszt és a francia lány szerelme áll-e a középpontban!? Vagy szimplán a húsba vágó szavak, mondatok elegendőek lennének-e? Arra bizonyosan rávezet bennünket, hogy a másik oldalon is legtöbben "csak" emberek voltak rossz helyen, rossz időben, de minden másban ugyanolyanok, mint az emitt állók.

Személyes tapasztalatokkal van megtöltve a regény, hiszen a kijevi születésű, de Franciaországban élő nőt 1942-ben elhurcolták és elgázosították... Az írónő lányai által féltve őrzött kéziratok alapján, a '41-'42-ben történtek tapasztalataira támaszkodva íródott a könyv.

4/5

Egy korához képest sokkal, de sokkal fejlettebb 9 éves kisfiú a főszereplő. Mind értelmileg, mind érzelmileg korosztálya felett jár. Ő Milo. És mindene a nagymamája, akit viszont - tulajdonképpen érthető okokból - bezárnak a Nefelejts Otthonba. A kisfiú képtelen ezt megérteni, nem tudja elfogadni, hogy akit szeretünk, hogy lehet bedugni egy családi fészektől távoli, idegen helyre.

A döntést értjük mi is, hiszen ön- és közveszélyes a néni, viszont a módot, ahogy megteszik ezt a szükséges lépést, már kevésbé nevezhetjük empatikusnak. Milo bárhogyan is próbál a szeme lenni szeretett nagyijának, bármilyen gyorsan is ugrik a figyelmeztető jelekre, a nagyobb baj majdnem megtörténik.

Elhatározza, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy hazahozza őt. Ez a kisfiú hihetetlen erővel, elszántsággal, hittel harcol az általa vélt igazáért. Emberfeletti harcot vív a világgal, annak gonoszságaival, miközben mégis ártatlan szemmel, bár szinte vakon tekint rá minden embertársára.

A könyv több érzékeny témát is érint. Szól a hivatali visszaélésről, a migránsválságról egy szakács személyén keresztül, akinek köszönhetőnek teljesen másképp tudunk nézni a jelenleg teljesen aktuális problémára.

Milo szerint olyan egyszerű lehetne a világ, nem kéne így túlbonyolítani. Igaza van!?

Huh, eléggé megviselt ez a könyv. Még annak ellenére is, amire számítottam a fülszöveg és az elképzeléseim alapján. Ráadásul annyi mindenről szól, hogy nem győztem helyretenni magamban a dolgokat, értékrendemet ide-oda igazgatni.

A főszereplő Lívia, a negyvenéves tanárnő, akivel egy kórházban ismerkedünk meg. Épp bírósági eljárás folyik ellene gyilkosság miatt. Folyamatos visszaemlékezései alapján látunk bele egyre inkább a múltba, hogyan is alakultak így a dolgok.

Sajnos nagyon is aktuális a téma, hiszen most már jó pár éve nagy harcok vannak a családon belüli erőszak által érintett (elsősorban nők) személyek jogaiért, bátorításukért, hogy merjenek kilépni a brutalitás alól.

Lívia is egy bántalmazott asszony, aki a szerelméért vagy félelemből(?), ki tudja, de beletörődik, tűri a megaláztatást, a mindennapos verést. Abszolút egy tökéletes társadalom- és jellemrajzot tár elénk a szerző, amitől én ismét elborzadtam.

Bátor húzásnak gondolom ezt a könyvet, bár tényleg nagyon nehéz a téma. Én még mindig bízok abban, kell, hogy legyen az emberek mellett olyan barát, szomszéd, akárki, aki észreveszi a bajt és tesz is. Bármit! Aztán tudom azt is, hogy ez sajnos nincs így.

Ebben a történetben tulajdonképpen a gyilkosság szinte eltörpül, ha lehet így fogalmazni, nem is annyira fontos. Itt a lélektani folyamatok, fontos társadalmi problémákon való elgondolkodás, lelkiismeret megszólalása vagy annak hallgatása a fontos.

Be kell valljam, a vége felé majdnem félredobtam. Sok volt már! De átrágtam magam rajta, és így volt jó. 

Házasság előtt állók picit várjanak vele! :D

Hűha! Ezt szülőként olvasni... Mindamellett, hogy tényleg egy letehetetlen, olvasmányos könyv, nagyon nyomasztó. Az egyik rémálmomat szőtte sorok közé az írónő.

Anya ötéves kisfiával, Jack-kel egy picinyke szobában élnek. Ez az életterük. Anyának 7 teljes év, Jack számára "csak" 5 év van kiszabva. A kisfiúnak ez a világ, nem ismer mást, illetve ismer, de az már mind a KINT. A kinti dolgokat a tv-ből és Anya elmeséléséből ismeri, de azok nem is valóságosak a számára, csak valami vízió.

Időnként van egy látogatójuk, a Patás, ő hoz mindenfélét, köztük a vasárnapi külön meglepetést.

Hét év után kijönnek ebből a szobából, a világ megváltozott Anya számára, Jack viszont azt sem tudta, hogy a valóságban is létezik, így semmit nem ért az egészből, retteg mindentől. Ő vágyik vissza a szobába, neki csak Anya ölelésére van szüksége, semmi másra.

Itt kezdődik az igazi harcuk, pedig mi, olvasók megkönnyebbültünk. Hihetetlen küzdelmen mennek át mindketten, a mi torkunkat pedig csak szorongatja a sírás, mert ilyen tényleg megtörtént már, és ezt hogy lehet kibírni, túlélni!?

Persze önmagában is különleges a történet, de ami még érdekesebbé teszi, az az, hogy az áldozat, ötéves kisfiú tolmácsolásában ismerhetjük meg a történetet. Ez a bátor kis emberke szerintem mindenki szívébe belopja magát, és ha eddig nem tudtuk volna, ismét bebizonyosodik, hogy szeretet nélkül mit sem ér az egész?

Nyilván nem okozok meglepetést, ha azt írom, hogy szívszorító a történet. Martin ehhez nagyon ért. :D

A történet főszereplői egy testvérpár. A két férfi teljesen különbözik egymástól, nem csak természetben, sok egyéb másban is. Mindkettejüknél másképp csapódott le felnőtt korukra a gyermekkori brutalitás, bántalmazás, amit apjuktól kellett elszenvedniük.

A hatalmas birtokon nevelkedő fiúknak egy szeretetforrásuk van. A házvezetőnő, Miss Ella gondoskodik róluk, ápolgatja sebeiket, próbálja óvni őket az elkerülhetetlentől. Ha dúsgazdag apjuknak úgy adódik kedve, üti-vágja őket, a nem egyszerű testi fenyítés mindennapos, ha éppen hosszú hónapok után hazadugja az orrát. Miss Ellát sem kerülik el az ütések, de töretlen hite Istenben átsegíti őt a nehézségeken, és mindig van plusz is a két fiú számára.

A két gyermekből felnőtt lett, Miss Ella már évek óta halott, az agresszív apa öntudatlanul éli életét egy otthonban, a két férfi viszont hordozza a múlt sebeit. Egyikőjük súlyosabban, a másik jobban tudja leplezni.

Tucker az, akinek könnyedebben ment a feldolgozás. Ő sikeres fotósként járja a nagyvilágot, megnyugvást talál munkájában.

Matthew helyzete már keményebb dió. Komoly traumán esett át, amit csak felnőtt létére vall be testvérének, így ezt a súlyos titkot évekig hordozza magában, bezárkózva a kis belső világába. Állapota hosszú évek óta folyamatosan romlik, bátyja őt is egy otthonba teszi be, ahol inkább gondját tudják viselni.

Egy nap Tucker telefonhívást kap azzal a hírrel, hogy öccse megszökött az otthonból, cselekedetei kiszámíthatatlanok, gyógyszerei nélkül pedig csekély a túlélés esélye. A férfi rögtön útnak indul, hogy megkeresse testvérét. Útközben összetalálkozik egy gyermekkori lánnyal, aki szintén szemtanúja volt sorsuknak. Sőt, akkori eltűnése a lánynak is furcsaságokkal teli volt.

Sok feladat vár a szereplőkre. Újra kell értelmezniük az életüket, muszáj feldolgozni, kibeszélni a fájdalmakat és újrakezdeni mindent. A körülmények megváltoztak, a szeretet viszont még mindig ott pislákol mindegyikük szívében, amit Miss Ella ültetett el bennük. De vajon a megbocsátás, az elfogadás sikeres lehet-e ennyi szenvedés után?

Teljesen meg vagyok hatódva ettől a könyvtől. Nem azért, mert a szokásos Picoult-őrületem tört elő, mert semmi köze a megszokotthoz. Ebből a könyvből árad az írónő szeretete lánya iránt. Ahhoz tudom hasonlítani, amikor a gyermekeim kiskutya szemekkel néznek rám, hogy szeretnének sütni valamit. Én kikészítem nekik a hozzávalókat, segítek nekik, ha kell, amúgy ők csinálják az egészet. A végén nem is tudom, kinek nagyobb az öröme!?

Persze ennél a könyvnél nyilvánvalóan ez sokkal nagyobb dolog, és gondolom, a hátszél is nagy segítség volt, de akkor is, mekkora nagy dolog már, hogy egy édesanya valóra váltja ÍGY lánya álmát... :-) Gyönyörű!

Delila egy magának való kamaszlány. Kilóg a társai közül minden tekintetben. Nem tud beilleszkedni, és talán nem is nagyon akar. Olvasmányai mögé menekül, ott talál békét magának. Viszont van egy könyv, amit többszöri újraolvasás után sem képes elengedni, újból és újból a kezébe kerül, teljesen elvarázsolja. Már édesanyja is furcsán néz rá, nem képes felfogni, miért nincs igénye a lánynak a barátokkal való lógásra, egy kis bulizásra, amolyan normális gyermeklétre.

Egyik nap feltűnik neki valami olvasás közben. Miközben ábrándozik a mese főszereplőjéről, Olivérről, észreveszi, hogy valami megváltozott a lapon, volt ott valami, aztán eltűnt. Egyre több furcsaság jön szembe vele, míg azon kapja magát, hogy Olivérrel társalog.

A kezdeti rémület, hitetlenkedés, ámulat után elkezdik szőni a tervet, hogyan szabadítsák ki a fiút a könyvből, hogy szerelmüknek utat engedhessenek.

Ami Picoultra emlékeztetett az az, hogy folyamatosan más szereplő szemével láthatjuk a történetet. A legérdekesebb természetesen a fiúé, aki egy zárt térben, csakis a történet keretei között "él", nap mint nap újra játssza a szerepét, ahányszor kinyitják, ezáltal megelevenítik a történetet. Sokkal többre vágyik ennél, így mindennél fontosabb, hogy álmaik valóra váljanak. Persze ez nyilvánvalóan nem ilyen egyszerű, úgyhogy praktikákhoz, fortélyokhoz kell fordulni.

Nagyon szép, sokszor vicces illusztrációval van tele a könyv, és én azt hiszem, hogy simán oda lehet adni kamaszlányoknak, ez tényleg egy szó szerinti és nagyon cuki mesekönyv.

Mindannyiunk élete egy nagy mesekönyv. Ki hogy éli meg? Észreveszi-e egyáltalán? Ahányan vagyunk, annyiféle történet. Attól olyan fantasztikus!