Erika
A szerző nem is gondolta volna, hogy egy mondat, egy kérés miképpen fogja megváltoztatni a jövőjét, az életét. Ez a mondat egy 80 éves rabbi szájából hangzott el, így szól: "Hajlandó vagy-e elmondani majd a búcsúztatómat?"

Bár a rabbi a közelgő halálára készült, mégis még hosszú évekig tartó kapcsolat alakult ki közöttük, amely időről-időre, folyamatosan mélyült el.

Albom zsidó vallása ellenére egy katolikus lányt vesz feleségül, ebből következően nyilvánvalóan nem gyakorolja vallását. Ugyan meg sem tagadja, amolyan közönyösen éli e tekintetben életét.

A rabbival való beszélgetésekből merít bölcsességet, hitet, tiszteletet más emberek, azok vallásai iránt. Sokat jelent neki a rendszeres találkozás Lewis rabbival. Annak életszeretete, vidámsága az ő látásmódját is teljesen átalakítja, megváltoztatja.

Nagyon őszinte, nagyon tiszta sorokat osztott meg velem Albom. Eléggé kihegyezett a fülem a témára, sokat foglalkozom a miértekkel, hogyanokkal, az élet nagy dolgaival. Talán túl sokat is. Így nagyon nagyot kell mondani nekem, hogy meghalljam!

Én nem hiszek abban, hogy minden vallás egyfelé vezet. Szerintem csak egy út van. Én is hiszek valamiben. Nagyon. Viszont egy mondat nagyon megragadott a könyvben:

"…azzal nem tagadod meg saját vallásod igazságát, ha elfogadod, hogy mások más valamiben hisznek!"

4/5

Animus Kiadó, Budapest, 2010
Fordította: Sárközy Elga
Eredeti cím: Have a Little Faith
257 oldal
3 Responses
  1. csenga Says:

    A borítóért teljesen odavagyok!!!


  2. Erika Says:

    Tényleg nagyon szép a borítója, de nekem nem szólt akkorát, amekkorát vártam!


  3. csenga Says:

    Remélem Én majd pont jókor veszem le a polcról és tetszeni fog, a Még egy nap-ban sajna nekem is csalódnom kellett:-(


Megjegyzés küldése