Hűűű, gyorsan kell írnom róla, mert nagyon a hatása alatt vagyok. Már eddig is kifejtettem, hogy szeretem a skandináv krimiket, de azért várom, mikor merülnek le!? Eddig nem! :-) Pont fél órája tartottam az utolsó oldalaknál, akkor már azt hittem, hogy a frász tör rám az izgalomtól, amikor valaki a mellettem lévő ajtót elkezdte ököllel ütni. Na akkor csapott csak le rám az igazán nagy frász! Ezzel a nagyfokú izgalmat szerettem volna jelezni! :-)Izlandon járunk egy fergeteges szülinapi partin, és egyszer csak feltűnik egy iciri-piciri lány, miközben valamit rágcsál. Azonosítás után kiderül, hogy emberi csont az a valami. Na már itt kivert a víz, de azért még a továbbiakban is szolgáltatott épp elég megrökönyödésre való okot a szerző.
Három nyomozót állítanak rá az ügyre, miután sikerül meghatározni a csonthoz tartozó további darabok, azaz a holttest maradványainak helyét. Ismét a régmúltba nyúlik vissza a történet. Több személy, család is szóba jöhet gyanúsítottként, már tényleg csak a nyomozókon múlik minden. Közben persze az ő életükbe is bele láthatunk, ők is küzdenek az elemekkel, magánjellegű problémáik vannak nekik is bőven.
Folyamatosan bontakozik ki előttünk a három szálon futó cselekmény. A kis mozaikdarabkák szépen sorban egymás mellé kerülnek, és természetesen most sem hagy minket megoldás nélkül az író.
Bepillantást ad számunkra Indridason az izlandi főváros árnyoldalaiba, a drogosok és családi drámák világába. A drasztikus családi bántalmazásról szóló részek eléggé nyomasztóak voltak, nagyon megviseltek. A szerző nem nagyon bánt csínján a mi lelkivilágunkkal. De persze ez is elősegítette a katarzist a történetben. Számomra rendkívül hihetetlen az a mértékű családon belüli elhidegülés, amivel nem most először találkoztam a skandináv krimisorozatok történetében. Gondolkodóba ejtett, hogy ez valóban jellemző a skandináv országokra vagy csak a képzelet szülötte a jelenség!?
Folyamatosan bontakozik ki előttünk a három szálon futó cselekmény. A kis mozaikdarabkák szépen sorban egymás mellé kerülnek, és természetesen most sem hagy minket megoldás nélkül az író.
Bepillantást ad számunkra Indridason az izlandi főváros árnyoldalaiba, a drogosok és családi drámák világába. A drasztikus családi bántalmazásról szóló részek eléggé nyomasztóak voltak, nagyon megviseltek. A szerző nem nagyon bánt csínján a mi lelkivilágunkkal. De persze ez is elősegítette a katarzist a történetben. Számomra rendkívül hihetetlen az a mértékű családon belüli elhidegülés, amivel nem most először találkoztam a skandináv krimisorozatok történetében. Gondolkodóba ejtett, hogy ez valóban jellemző a skandináv országokra vagy csak a képzelet szülötte a jelenség!?
Simán megmondom már akkor is, hogy skandináv krimiről van szó, ha nem látom a szerzőt, egyéb azonosító adatokat. Valahogy nagyon egyformák, de ezt nem hátrányként élem meg! Bírom őket nagyon! :-)
4,5/5
Animus Kiadó, Budapest, 2007
Fordította: Tótfalusi István
Eredeti cím: na ezt hagyjuk... (valami ilyesmi: Grafarbögn)
252 oldal
Megjegyzés küldése