Az eredetileg Maurice Sendak 1963-ban megjelent képeskönyve alapján íródott könyv főszereplője Max egy nyolcéves, gyanúsan hiperaktív kissrác, aki - nyilván életkorából adódóan - szinte semmivel nincs megelégedve.

Legfőbbképpen a családja figyelmére, szeretetére lenne szüksége, amit úgy érez, nem kap meg maximálisan. Pár évvel idősebb nővére is érthető, aki már nyilván a saját korosztályával bandázik. Anyja pedig idegesítő új barátjával tölti idejét, ami szintén érthető valahol. Max mindeközben nagyon unatkozik és szörnyen magányos.

A kisfiú farkasjelmezben lófrál naphosszat, hóerődöt épít, onnan bombázza hógolyókkal nővérét és annak barátait. Ezzel kellőképpen az idegeire megy környezetének. A folyamatos büntetések sem javítanak a helyzeten, sőt...

Szintén egy nagy balhé és az azt követő büntetés után a szobájában a kisfiú úgy érzi nem bírja tovább, világgá megy. A rettentő hideg ellenére elköt egy csónakot, amellyel az éjszaka közepén kisodródik a nyílt vízre. És csak sodródik, csak sodródik... A szigeten, ahova kiveti az óceán, hatalmas és groteszk, ám mégis nagyon szerethető lényekkel találkozik. Maxot rövid időn belül királyukká választják, és elhatározzák, hogy létrehoznak egy sajátságos világot a maguk számára, ahol minden úgy történik, ahogyan azt csak ők akarják.

A gyermekkorról, annak is a sötétebb oldaláról szól ez a könyv. Talán mindannyian megbirkóztunk a saját magunk kis (nagy?) szörnyeivel. Nagyon sajnáltam Max-ot, és úgy kiáltottam volna egy nagyot a családja felé, hogy figyeljenek már picit jobban oda rá, pedig saját tapasztalatból is tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és nem feltétlenül arról van szó, hogy nem szeretik a szülők a gyermeküket.

A könyv egy film forgatókönyve alapján íródott, ami állítólag sikert aratott. Ha az utamba akad, feltétlenül megnézem.