Erika
Ez a gyönyörű borítójú, mérhetetlen szomorú történet két fogyatékos ember szerelméről, hűségéről, bátorságáról szól. Az egymásban való hitről, ami minden akadályt legyőz, illetve túlél. Hihetetlen dolgokról olvastam, mégis bízik benne az ember, hogy egyszer ő is részese lehet egy ekkora ragaszkodás kapásának/adásának, aminek fikarcnyi köze sincs az érdekekhez.

Julia egy New York-i feltörekvő, fiatal nő, akinek apja szokatlan módon egyik napról a másikra eltűnt. Anyja sem mond sokat, a múltban sem tapogatódzhatnak, mert azt meg egyáltalán nem ismerik apjuk életéből. Az első 20 évét egy radírral kitörölték, amit az apa után nyomozó rendőrök is hihetetlennek tartanak.

Eljön az a nap, amikor Julia apja nyomába ered, egyenesen Burmába, hiszen talált egy múltból származó szerelmes levelet, amelyet apja címzett egy bizonyos Mi Minek, de sosem ért oda. Odaérve szinte rögtön  egy idős emberrel hozza össze a sors, aki utána napokig mesél neki.

Közben párhuzamosan megismerhetjük Mi Mi és Tin Vin életét, az ő kapcsolatukat. Mi Mi egy súlyosan mozgássérült lány, Tin Vin pedig egy gyermekkori traumát követően megvakul. Kezdettől fogva ők ketten egy egészet tesznek ki, maximálisan kiegészítik egymást. Mi Mi a szeme Tin Vinnek, a fiú pedig a hátán cipeli a lányt hegyen-völgyön keresztül, miközben a fülébe súgva irányítja őt a lány, és nagyon hamar belátjuk, hogy nem a testi épségünktől függ a boldogságunk, nem lesz közhely többé az, hogy nem csak a szemével lát jól az ember.

Hogy aztán ehhez mi köze is van Juliának, New York-nak, azt már igazán nem árulom el, tessék elolvasni!

Sok mindent nem értettem meg a történetben, de a végére kikristályosodtak a szálak, így már elfogadhatóbb volt a múltban történtek, jelenben történő dolgok alakulása.

Ugye itt egy férfi szerzőről van szó, ami nagyon meglepett. Döbbenetes érzékenységgel ír érzelmekről, hangulatokról, úgy nyúl a nagyon kínos, kellemetlen dolgokhoz is, ahogy általában a női szerzők szoktak.

4/5

Tericum Kiadó, 2012
Fordította: Szám István
324 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése