Erika
Fájdalmasan szívszorító történet egy bölcs öregasszonyról, aki persze nem volt mindig ilyen bölcs és ilyen öreg, viszont megjárt egy olyan életutat, amely ilyenné tette. Mert ha csak a körülményeit nézzük, semmi nem indokolná, hogy kiemelkedjen az őt körülvevő társadalomból. Sőt!

Aminata Diallo folyamatosan, gyermekkora óta az élet értelmét keresi. Nem érti, ő és családja, az egész törzse miért más, mint a többi ember. Nem találja a választ arra, miért tartotta Isten ennyi ideig életben, hiszen hányattatott sorsa, szolgaságban töltött éveinek nagy száma szinte indokolatlanná teszi a létezését. Szerinte.

Egy boldog gyermekkor kellős közepén rabolják el rabszolga-kereskedők. Afrikából egészen Dél-Karolináig hurcolják, hogy ott kőkemény munkára kényszerítsék, sok más sorstársával együtt. Közeli hozzátartozóit mind megölték. Akiket szintén elraboltak törzséből és még közel állnak hozzá, azoknál próbál némi vigaszt keresni, szülői oltalmat találni.

Kényszerű, a fél világot bejárt útjai során egyre több tudást szerez magának, hamar kitűnik még a fehérek között is magas intelligenciája. Megtanul írni-olvasni, választékosan beszélni több nyelven is. Ha elfelejtenénk a körülményeket (amit nehezen lehet), azt hihetnénk, hogy nem is egy fekete rabszolgáról szól a történet. A széleskörű tudás mellett mérhetetlen nagy szeretet is belefért ebbe a kis asszonyba, aki úgy tűnik, túlél mindent. Sok borzalom történik vele, amik után egyenként is azt mondjuk, hogy ezt már nem fogja kibírni. De még akkor is feláll, továbbmegy, hisz töretlenül valami feljebbvalóban.

Azt gondolom, hogy Aminata rögös életútja végül célba ér, hiszen a Függetlenségi Háború kellős közepében találja magát, ahol nagyon nagy szerepet szánnak neki, végül pedig a Négerek Könyvének megírásában is óriási része lesz, és ez a leghitelesebb hogyan is lehetne másként, mint egy olyan ember szájából, aki átélte az egész borzalmat.

Mindvégig egy cél hajtja, hazajutni végre-valahára, meglelni a békét. De amikor ez bekövetkezik, rá kell ébrednie, hogy helyhez már nem lehet kötni a boldogságot, azt csakis magában tudja megtalálni, mindegy is, hogy a világ mely részén fog ezentúl élni.

Egyetlen hibát tudok felróni a könyvnek. Nekem picit túl volt írva, fárasztóan hosszúra sikeredett. Mégis, hogyha így utólag is ránézek, eszembe jutnak az asszony okos tettei, gondolatai, nagy-nagy örömmel gondolok rá.

4/5

Könyvmolyképző Kiadó, 2013
Fordította: Farkas János
Eredeti cím: Someone Knows My Name
590 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése