Erika

Azt gondolom, ha a saját igényeimet veszem figyelembe, egyre kevésbé áll közel hozzám az ilyesfajta ifjúsági regény. Viszont rendelkezek egy kamaszodó kis fiatallal, akinek a szempontjából már nagyon is érdekel az egész változás, ami lezajlik bennük ebben az időszakban.

Nekem ugyan még kiskamaszom van, de már éppenséggel (gondolom) elég jól produkálja a nagy kamaszkor minden jelenségét. Ez a könyv pont erről szól. Az életre szóló barátságról, az első szerelemről, az első csókról, ne adj Isten, az első szexről. Kellenek-e ezek, ha igen, mikor, hogyan, miért? Ezen kívül még egy nagyon fontos témát érint, egy barát halálának feldolgozását, a gyász megélését ebben a korban. Nyilván máskor sem könnyű, ebben a korban pedig pláne (gondolom).

A két főszereplő lány mondhatni teljesen különbözőek, számomra mégis nagyon hasonlóak voltak. Egy középiskolai osztályba járnak, és több hetes erdei táborozáson vesznek részt. A különleges nevű Sibylla nem túl népszerű a suliban, így a srácok között sem. Szépnek nem mondható, folytonosan a pattanásaival küzd, ám amikor egy rokonsági kapcsolat folytán felkerül egy óriási plakátra, megnő az ázsiója. Menő csajjá válik, bár számomra tök szimpatikusan ezzel egyáltalán nem él vissza. A legmenőbb sráccal jön össze, minden buliba elhívják, számít a véleménye. Mégis normális marad.

A másik lány Lou, aki hirtelen csöppent ebbe az egészbe bele, hiszen új lány, ráadásul súlyos terheket is cipel magával. Neki csak az a lényeg, hogy hagyja őt mindenki békén, semmi mást nem akar. Persze, hogy nem hagyják békén, sőt!

A két lány egyre közelebb kerül egymáshoz, a fontos, értékes dolgok ott vannak köztük, csak a sallangos, felszínes emberek ne avatkozzanak közbe. Azok pedig folyton csak a balhé lehetőségét keresik.

Nagy mértékű jellemváltozásoknak lehetünk tanúi ebben a regényben, egész jó humorral megspékelve. :D

Félelmetes számomra, hogy tüskéket kell növeszteni, be kell zárkózni egy belső világba, hogy a sérelmek lepattanjanak a fiatalokról. Igen, vannak félelmeim, mert nagyon valóságos, ma is "működő" problémákat boncolgat a könyv. Mit tehet a szülő, a tanár, az osztálytárs a kiközösítés, megalázás ellen? Fontos kérdések!

4/5

GABO Könyvkiadó, 2015
Fordította: Szabó Luca
Eredeti cím: Wildlife
344 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése