Erika
Azt már számtalanszor leírtam, hogy Ahern az egyik kedvenc szerzőm. De ennél a sorozatnál ugye kicsit faramuci a helyzet, mert merőben más, tőle szokatlan formát hoz, teljesen új stílussal állt elő. Egy némiképp ifjúsági, disztópikus regényről van szó, amelyet nyugodtan a felnőttek is kézbe foghatnak, nagyon fogják élvezni.

Az első részről itt áradoztam, és nagyon vártam a folytatást, amit nem sietett el Ahern. :-) Amikor kézbe vettem ezt a kötetet, féltem tőle, hogy már nem is fogok emlékezni az előzményekre, de szinte már az első oldaltól kezdve folyamatosan, rekord sebességgel jöttek elő az emlékek, semmi gond nem volt.

Egy olyan társadalomba csöppennünk bele valahol/valamikor, ahol vannak a vétkesek és a tökéletesek. Vagy-vagy! A tökéletesből le lehet zuhanni a vétkességbe, onnan nincs visszaút, szinte vége az életednek. Legalábbis az már nem nevezhető normális életnek, amit onnantól kezdve visel az ember.

Celestine North a főszereplő, akitől úgy búcsúztunk az első rész végén, hogy egy némelyek szerint meggondolatlan, mások szerint nagyon bátor cselekedete miatt vétkessé nyilvánítják, fájdalmas módon megbélyegzik, kirekesztik minden lehetséges módon a társadalomból.

Előtte ő egy nagyon elismert család tagja volt, ráadásul barátja családja körében is megbecsülésnek örvend, szuper minden. Pont ennek a barátnak az apja a vizsgálóbíró, aki később elítéli, és fő ellenségévé válik.

Amikor belecsöppenünk a folytatásba, Celestine éppen menekül, bujdokol üldözői elől, főként Crevan bíró és az ő hordája elől. Nagyon nehéz a helyzete, mert egy tanács lebeg mindig a szeme előtt, amit nagyapja mondott neki: senkiben ne bízzon meg! De így nagyon nehéz, muszáj kérnie és elfogadnia a segítséget, másképpen nem menekülhet.

Beindulnak az események, izgalmasabbnál izgalmasabb helyzetekbe kerül, én pedig nem győztem rágni a körmöm, hogy ebből már tuti nem menekül ki. Egyre többen vannak, egyre nagyobb az összefogás, de így is kerülhet piszok a gépezetbe. Folyamatosan mérlegelni kell, résen lenni, hogy az ellenség ne férkőzhessen be közéjük.

Az ellenállás folyamatosan növekszik, már konkrét tervek vannak, hogyan buktassák meg Crevant, de az eszközök nem állnak rendelkezésre. Változásra mindenképp szükség van, de vajon elég erős-e ez a kis mag ahhoz, hogy legyőzze a fenevadat!?

Celestine elsőre egy nagyon félénk, visszafogott lány képét kelti, de amikor sarokba szorítják, a sziklákat is lebontja maga elől.

Lendületes pörgés jellemzi végig a könyvet. Amikor végre lenyugodnánk kicsit, újból előkap valami meglepetést Ahern, nem ad lélegzetvételnyi békét sem. :-)

Jól van, maradhat Ahern a kedvencek között! :-)

4,5/5

Athenaeum Kiadó, 2017
Fordította: Bottka Sándor Mátyás
Eredeti cím: Perfect
383 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése