Mivel Az időutazó felesége nagy kedvencem, ezt a könyvet is nagy várakozással vettem a kezembe. Nem volt ugyanaz a maradéktalan élmény, mint az előbb említett kötetnél, de itt is hozta a formáját az írónő.

Arról persze nem tehet a szerző, hogy engem ettől a témától a hideg ráz, ráadásul a lélekvándorlásban nem is hiszek, sőt...

A hátborzongatás ellenére, alig bírtam elszakadni a Vautravers-házból. Mellesleg a könyvtől is, magához láncolt, faltam a sorokat. Sokszor 3-4 sorral lejjebb jártam már, mire az előző mondatokat értelmeztem, felfogtam.

Julia és Valentina egy bájos ikerpár. Amerikában élnek szüleikkel, látszólag nagy összhangban. Mint általában az ikrekről hallani, olvasni lehet, ők is rendkívül kötődnek a másikhoz, egymás nélkül nem nagyon tudnak elképzelni semmi tevékenységet. De ez csak a látszat... Persze ennél azért az "ikerkérdés" sokkal összetettebb, bonyolultabb dolog, gondolom, tudom. Ez azért a későbbiekben nyilvánvalóvá is válik.

Nagynénjük halálával örökölnek egy londoni lakást, a Highgate temető szomszédságában. Rokonuk feltételekhez köti az örökség birtokbavételét. Félve bár, de nagy izgalmakkal, elvárásokkal érkeznek meg a ködös Albionba. Kikerülve a szülői háttér biztonságából, sok-sok ellentét, komoly problémák merülnek fel a két lány között. És akkor még nem beszéltünk a lakásban lakozó különös "világról". De nem is fogok róla említést tenni, mert innentől már erős spoiler lenne! :-)

Különös kapcsolat jön létre köztük és a házban lakó két fiatalemberrel. Nagy kedvencem volt Martin, a kényszerbeteg figura. Összeszorított kézzel drukkoltam neki, hogy sikerüljön a dolgokat helyrehozni.

A könyv háromnegyedéig a maximum 5-ös pontszám volt a nyerő, azonban az utolsó negyednél ez leapadt. Jó nagy fordulatokat tartogatott a végére az írónő, gyakorlatilag a lényeg ide sűrűsödött, viszont egyszerűen nem fogtam fel a miérteket. Nem győzött meg róla, illetve meg sem próbált meggyőzni, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy! A gyermek-szülő, férj-feleség kapcsolatba ezek a dolgok nálam még egy kőkemény sci-fi-nél sem férnek bele. Haragudtam Robertre, Elspeth-re. Nagyon! A meghozott döntésük rettentő önző, szeretet nélküli volt. Valentinát nagyrészt sajnáltam, de azért neki sem tudtam megbocsájtani. Űr maradt bennem, szomorúság. Nyomaszt a sok-sok kérdés, a könyv folyamatosan foglalkoztatja a gondolataimat.

Érdekességként mindenképpen megemlíteném, hogy a Highgate temető létező hely. Mi több, a szerzőnő hosszú ideig dolgozott ott idegenvezetőként, úgyhogy meglehetősen kompetens a témában.

A könyvért köszönet az Athenaum Kiadónak

4/5














Athenaeum Kiadó, 2010
Fordította: Gálvölgyi Judit
Eredeti cím: Her Fearful Symmetry
423 oldal

Huhhh! Amikor elkezdtem olvasni, nem nagyon tudtam hova tenni ezt a könyvet a gondolataimban. Még most is rágom, emésztem. Az elején azt hittem, hogy valami rossz vicc és egy alja pornóvonalat sikerült megfognom. De szerencsére nem! :-) Bár a fülledt erotika mindvégig jellemző a könyvre.

Ramona az én szememben egy rém trampli, igénytelen, a nőiességtől igen távol álló nőszemély. Az őt körülvevő férfinép véleménye ettől a véleménytől gyökeresen eltér. Mellesleg Ramóna albínó is. Ezt a környezete a rontó átok, bűbáj jelének tekinti. Mint ahogyan az általa kibocsájtott illatanyagot is. Mert hogy Ramona illatozik, nem is akárhogyan.

"Nápoly sohasem érzett ahhoz foghatót. Az orr gazdája majd elolvadt a gyönyörtől, lehunyta szemét, és csodálatos álmot látott: háremek varázsát, gyönyörök végeláthatatlan árját sejtette az illat, alighogy beszippantották."

Ramona mindent meg is tesz, hogy ezt a tulajdonságát, "ajándékát" a leghatásosabb módon kamatoztassa. A csürheként követő férfisereg szemén fátyol, az asszonyok kezében seprű, illetve mindenféle kézzelfogható dolog, amivel üldözni lehet a boszorkányt.

Fő-fő álmai között szerepel, hogy híres operaénekes lesz. Persze hangja, esze egy szál sem!

Házasságait is érdekből köti, továbbra is ámulatba ejtve minden hímet. Amikor az egész falut sújtja már a rontás, az asszonyok egyesült erővel elüldözik. Újdonsült férjével elindul szerencsét próbálni a nagyvárosba, mondván beteljesíti világmegváltó álmait. Az illat persze követi őt lépten-nyomon.

A történet vége felé egy nagy sorsfordító esemény következtében elveszíti a varázslatos illatot. Csak az elhízott, tespedt, lusta nő szaga árasztja őt el. Csodálkozik, hogy már (szó szerint) a kutya sem fordul meg utána. Nagy szerencséjére legújabb férjének korábban a legtöbb érzékszerve elveszítette működőképességét, így a szaglása is. Csak az emlékeiből merítkezik. Azokban pedig Ramona illatozó rózsabimbó, ezáltal csodás nő!

Mintha csak egy korabeli kosztümös színházi paródiát láttam volna. Összességében nagyon jól mulattam, érdekes felfogású könyv, szerettem!

Hallottam már a Bernie-féle őrületről, de nem igazán tudtam, mit, illetve kit is takar ez a történetsorozat!? Ideje volt megismerkednem vele.

Bernie Rhodenbarr egy kis antikváriumot üzemeltet, mellesleg pedig a vésztartalékait halmozza betörésekből az otthon kialakított rejtekhelyén. Hülyén hangzik, ha azt írom, hogy Bernie egy tisztességes bűnöző??? Érzem, hogy igen, de mégis ez visz a jellemzéséhez a legközelebb. :-)

!!!SPOILER!!!
Véletlenszerű portyázása alatt kiszemeli egy fiatal nő lakását. Már indulna haza a szajréval, amikor hallja, hogy hazaérkezik a nő. Ráadásul nem egyedül, hanem egy férfipartnerrel. Az ágy alatt rejtőzve hallgatja végig, ahogy a randidroggal elkábított nőt megerőszakolják, majd újból kirabolják. Mert ugye előtte ezt már Bernie is megtette, csak "tisztességesen". Amikor távozik a kettes számú elkövető, Bernie megsajnálja a nőt, aki ájultan fekszik az ágyon. Rendet tesz a lakásban, visszateszi az előzőleg általa eltulajdonított értéktárgyakat.

Na innen kezd érdekessé válni a történet. Ettől fogva lehetetlen, hihetetlen módon minden összefügg mindennel. Szinte már az utcára nem tud úgy kilépni, hogy a véletlennek tűnő események ne követnék egymást percről-percre. Bernie pedig igen hamar és logikusan rakja össze a kirakós darabkáit.

Kebelbarátnőjével, Carolynnal, a leszbikus Pudliművek (kutyafürösztő) tulajdonosával próbálnak rájönni a rejtéllyel tűzdelt történésekre. Egymáshoz közel lévő üzleteikből ugranak át egy-egy kávéra, szendvicsre, hogy megtárgyalják legújabb információik jelentőségét.

Nagyon élveztem majdnem a háromnegyedéig. Könnyed, jó humorú könyv. Még az sem aggasztott, hogy az életszerűségtől igen távol áll. De miért is állt volna közel? Épp ez a lényege!

A végén már a sok szövevénybe belegabalyodtam, eltévedtem, elvesztem. Már fogalmam sem volt, ki kicsoda. Kissé sokra sikeredett a szereplők száma. Csak ugráltam át kergén a sorokat, hogy mihamarabb a végére érjek.

Bár ez a kötet a harmadik része egy sorozatnak, simán megállta a helyét önálló történetként is. Ahol utalások voltak az előző részekre, ott kellő információt adott a szerző ahhoz, hogy elhelyezzem az eseményt időben és térben.

Angela Gennaro és Patrick Kenzie bostoni magánnyomozók tetemes jutalék fejében felkérést kapnak egy dúsgazdag üzletembertől, hogy találják meg a lányát, Desiree-t. A lányért látszólag komolyan aggódnak, hiszen anyja nemrégiben halt meg balesetben, apjának pedig betegsége miatt hetei vannak hátra. Akár ezek megalapozott indoknak is tűnhetnének egy jó kis depresszióra vagy a magány utáni vágyakozásra...

Bostontól egészen Floridáig jutnak el a nyomozás során, és fokozatosan válik egyre nyilvánvalóbbá a számukra, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik.

A két magánnyomozót kezdettől a szívébe zárja az ember. Talán ők az egyedüliek a történetben, akik nem rejtegetnek titkokat. De talán kettőjük kapcsolata is rejtegethet még meglepetéseket...

"Nagy részben Angie-nél kezdődtem, és teljes egészében nála értem véget."

Olvastam már több könyvet is a szerzőtől, de a Titokzatos folyó mellett ez tetszett a legjobban. Fergeteges humorral és fifikával megírt könyv. Az egész sztori pörög, izgalomban nincs hiány, a fordulatok pedig nagyon frappánsak. Majdnem az utolsó oldalakig rejtve maradt előttem a sztori végkimenetele, így addig rágtam a körmöm és a sok-sok szotyit!

Tetszett a könyv! Nagyon kevés krimit olvasok, és ilyenkor mindig megerősödik bennem, hogy fokoznom kell a mennyiséget. Különösen és nyilvánvalóan a jó krimikre gondolok.

Menő, vagány, belevaló! Ezek a jelzők jutottak eszembe az első pár oldal után, és ez a véleményem a könyv végéig kitartott. Az egész könyvből árad a nyugalom, a kiegyensúlyozottság, Hihetetlen klassz, elegáns stílusa van.

Bár a borító és a fülszöveg egész más történetet "ígért" a számomra, azt meg sem közelítette, amire számítottam. Sőt, megkockáztatom, semmi köze sincs hozzájuk. De nem haragszom, mert kárpótolt az élmény.

Ki ez az Signor Farfalla, alias Pillangó úr? Sötét alvilági bűnöző? A világ megmentője? Senki nem tudja. Illetve mindenki annyit tud, amennyit tudni enged. Számunkra is csak információmorzsákat szór el a sorok között. Mi is gyanúsak vagyunk, bennünk sem bízik. Őszintén bevallva, ez kicsit rosszul esett. Szerettem volna, ha jobban a bizalmába fogad.

"Én nem vagyok sem Hitler, sem Sztálin, sem Churchill, sem Jonhson, sem Nixon vagy Mao-Ce-tung. Sem Krisztus vagy Mohamed. Nem ismer senki, mégis én vagyok az, aki lehetővé teszi, hogy megtörténjenek a dolgok. Én adom a végzet kezébe a megfelelő eszközöket. Rajtam is múlik, hogy mikor milyen irányt vesz a történelem."

Nem mondanám őt szívbajosnak. Igazi pasi! OK, milyen az igazi pasi? Sokféle lehet, tudom. Számomra ő egy nagyon elegáns, szexi pasi. Kiegyensúlyozottsága, nyugalma mérhetetlen. Mindent 100%-osan megszervez maga körül. Mindenki úgy látja őt, ahogy ő szeretné, hogy lássák. Cseppet sem csodáltam, hogy meglett kora ellenére bomlottak érte a fiatal bombázók.

"Az én életemben minden egyértelmű és világos. Nincsenek benne homályos foltok, elmosódó határterületek, ahol a valóság teret enged a képzelet játékainak."

Sajnáltam, már-már fájt, amikor az elbizonytalanodást, szinte a félelmet éreztem benne. Akitől tart, az a lopakodó. Tőle is csak azért, mert a megszokottól eltérően, most nem tudja, mire számíthat.

"Lopakodók, akik árnyként követnek, mindig vannak, voltak és lesznek. Jól ismerem őket, mert én is közülük való vagyok. Testvéri kapcsolat fűz össze bennünket. Mindnyájan ugyanahhoz a szabadkőműves társasághoz - a rejtőzködők titkos rendjéhez tartozunk."

Legtöbbször hihetetlen részletességgel tér ki olyan események, tárgyak ecsetelésére, amiknek látszólag nincs is nagy jelentőségük, de sokkal kevesebb lenne nélkülük a történet. Egyébként pedig imádtam ezeket a részeket. Amikor ecseteli a pillangók szárnyán lévő foltokat, ábrákat a legapróbb részletességig. Majdhogynem fegyverkészítő szakértővé léptettem elő magam a leírásai alapján. De akár ahogyan a tájak, városok látnivalóit tárja elénk, az sem semmi. A rideg külső, a határozott jellem érző szívet takar??? Azt ám!!!

Felesleges itt elemeznem a történetet. Mert igazából történet nincs is. Önmagával, velem beszélget. Próbál meggyőzni, hogy hasznos a társadalom számára. Már-már sikerült!

És mi a végkifejlet? Itt is csak sejtet, bár már sokkal jobban megbízik bennem. Sokat elárult, de a nagy titkokat megtartotta magának.

"Gondolom, nem várod el tőlem, hogy felfedjem, mivé lettem az utolsó átváltozáskor. Elégedj meg annyival, hogy Mr. Butterfly - il Signor Farfalla - most is nektáron él virágról virágra szállva, és nincs oka panaszra."

A könyvből film készül, és én nem is tudnék mást elképzelni a szerep megformálására, mint George Clooney-t.

Beleszerettem!!! Már a borítója is régóta izgatta a fantáziámat, holott nem is nagyon tudtam, miről szól a történet. Nem csalódtam a megérzésemben, annak ellenére, hogy a japán kultúra, harcművészet nem igazán áll közel hozzám.

A Hármas Birodalom harcáról szól ez a történet. Harc a barbárság, Iida nagyúr zsarnoksága ellen.

Egyetlen lehetőség van a viszonylagos békére, az pedig Iida levágott feje. Ez szinte egyenlő a lehetetlennel, hiszen olyan védelmi bástyákkal van körülvéve, hogy még a legedzettebb orgyilkosok sem tudják tervüket véghezvinni. Ráadásul még a fülemülepadlóval is meg kéne "birkózni". A történet során kiderül, hogy egy, még majdnem gyermek az, akinek ez sikerülhet, aki olyan természetfölötti erőkkel van megáldva, amely által ki tudja játszani a hatalmas nagyurat körülvevő birodalmat.

A történet elején Tomaszu gombászásból érkezik vissza a falujába, Minóba, amikor döbbenten látja már messziről a felszálló füstöt. Máskor is történt ilyen, hiszen minden fából, szalmából készült. De most a Tohanok jöttek leszámolni a Rejtettekkel. Felégették az egész falut, megölték az összes embert. A Tohanok vezére nem más, mint a fent említett Iida, akinek ez alkalommal Tomaszu a személyes ellenségévé is válik, és hajtóvadászatot indít utána.

Megmentésére Sigeru érkezik, aki az Otoriak fejedelme. A nevét is megváltoztatják Takeo-ra, hogy minden nyomot eltüntessenek. Az életmentés következtében a nagyúr felelősséget érez a fiú iránt, akit később fiává is fogad.

Mintha a névváltoztatással személyisége is változna. Kezd rájönni, mi is az ő küldetése, bár mindvégig vívódik magában, hova tartozik, ki ő?

A barátságnál valami jóval mélyebb alakul ki közöttük, életük összefonódik. Immár együtt tervezik a leszámolást.

Nem csak Sigeruval fonódik össze az élete, hanem a vele egyidős Sirakava Kaede-val is, aki 8 éve a Nogucsi kastélyban él hányattatott módon.

A történet, amely az Otori klán legendáiról, és az ősi ellenségeskedésről szól a Tohanokkal, lebilincselő volt számomra, letenni alig bírtam. A szerelem, az erotika is olyan finoman, érzékien van ábrázolva a történetben, hogy (jó értelemben) beleborsódzott a hátam. A könyv egyben a hűség, barátság, bátorság, ugyanakkor a barbárság, zsarnokság története is.

Az írónő kitüntetett figyelmet szentelt a japán kultúra tanulmányozására. Ez úgy gondolom, egyértelműen látszik is a könyvön, bár a történet kitalált neveken, helyeken alapszik.

És mi is az a fülemülepadló??? El nem tudtam képzelni. Íme:

"Olyan padló, ami énekel. Senki sem mehet át rajta, még egy macska sem anélkül, hogy csipogni ne kezdene, mint egy madár."

5/5***

Második rész: Lian Hearn: Fűpárna
Harmadik rész: Lian Hearn: Ragyog a hold

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2003
Fordította: Ágoston Szabina
Eredeti cím: Across the Nightingale Floor
330 oldal

Mintha csak Szilvási Lajos: Egymás szemében c. művét olvastam volna. Senkit nem akarok megtéveszteni. Nem ugyanaz a történet, de hangulatában ugyanazt hozta számomra.

Megrendítő történet egy szerelmes párról, akinek a kapcsolata nem feltétlenül klasszikus módon alakul. A klasszikust itt úgy értem, hogy általában egy szerelem szárba szökken, zakatolnak az érzelmek, de a kezdeti lángolás után is apróbb-nagyobb gondok között folyik megszokott medrében élet, a szerelem.

Az adott történet sajnos nem úgy alakul, ahogy a kezdeti fellángolás ígéri.

Bart Templeton egy szoknyavadász pernahajder, aki a II. világháborúból tér éppen haza. Barátnője váratlanul a hajóállomáson vár rá, bár Bart lelkében a testi vonzalmon kívül más még nem mozdul meg, viszont az nagyon! :-)

Ahogy telik-múlik az idő, ráébred Jan tisztaságára, arra, hogy vele talán el tudná képzelni az életét. Szerelembe esik a lánnyal. Szerelmük a fent említett klasszikus módon indul, Bart is egyre komolyabbnak érzi a kapcsolatot, bár mindenféle elkötelezettségtől retteg, menekül, kétlaki életet él!

Mikor már végre úgy érzi, Jan mellett meglelte boldogságát, megállapodhatna, szörnyű hírrel kell szembesülniük. Jan-nek tbc-je van! Elindul a szüntelen harcuk a kór ellen. Eleinte nem is nagyon aggodalmaskodnak, szentül hiszik, hogy Jan mihamarabb kikerül az áldatlan állapotokkal jellemezhető kórházi intézményekből, és ott folytatódhat boldogságuk, ahol elkezdődött.

Végigkísérhetjük Bart belső küzdelmeit is, hiszen az elkötelezettség érzése is fokozatosan alakul ki benne, emellett persze a saját szabadsága is utat szeretne törni magának.

Kórházról-kórházra, szanatóriumról-szanatóriumra járják útjukat, persze amikor épp a várakozási listán megürül egy hely valaki más halála által.

Megindító volt átélni, ahogy Bart gyökerestül megváltozik a történet folyamán. Teljes pálfordulás következett be az emberekhez, szerelméhez való hozzáállásában. Hihetetlen odaadással ápolja Jan-t, még a biztos munkahelyét is felcseréli ápolói állásra, csak hogy mellette lehessen. A végkimenetelét a történetnek az elejétől fogva sejtettem, szerintem nem is akart a szerző nagy talány elé állítani senkit.

Eddig csak Bart-ról írtam, pedig Jan küzdelme is nyilvánvalóan nagyon nagy. De Ő talán nem is a betegséggel küzd elsősorban, hanem Bart szerelméért. És az mindvégig az övé marad!

Sokat hallottam már erről a betegségről, szerencsére tényleg csak hallomás útján ismerem, de megközelítőleg sem volt ilyen rálátásom a témára, mint amit a könyv nyújtott. A kilátástalanság, kiszolgáltatottság, tehetetlenség nem igazán fejezi ki azt az érzést, amit átélhettek ezek a betegek, a könyv olvasása közben pedig én is...

Valami hiány maradt bennem az olvasás után, de meg nem tudnám mondani, miért, honnan, hogyan? Talán küzdök magamban a tehetetlenséggel, annyira segítettem volna, megmondtam volna a magamét az orvosoknak, a kórházi személyzetnek, mindenkinek akiben bármiféle segítségnyújtás lehetőségét láttam, mégsem tette meg.

Kicsit félve nyúltam ehhez a könyvhöz. Mostanában valahogy sorozatban kifogtam a kiadó (számomra) gyengébb könyveit. Végül is, a többihez képest egész kellemesen csalódtam.

Kathleen viszonylag fiatal korában Párizsba kerül nagynénjéhez, és ott (természetesen) szülei tudta nélkül bevonják a társasági életbe, pénzért szórakoztat férfiakat. Na nem kell annyira rosszra gondolni, bár nekem először egyből AZ jutott eszembe. Azért így sem az erkölcs megtestesült példaképe.

A lánynak valószínűleg anyjával és testvérével való rossz viszonyából adódóan rettentő természete van. Nyilván a párizsi létforma sem teszi alázatossá... Gőgös, rosszindulatú, kényes, beképzelt, és még sorolhatnám.

Hosszú évek után visszatér családjához Georgiába. Rövidre tervezi maradását, hiszen minél hamarabb szeretne visszakerülni a fényűzés városába. Az élet viszont közbeszól.

A család birtokának szomszédságában vendégeskedik egy házaspár. Annak férfitagját szemeli ki magának következő "áldozatként", aki - hogy ne legyen túl egyszerű a helyzet - családos. Kathleen semmiféle behálózási csapdától, fondorlattól nem riad vissza, így elég rendesen összegabalyodnak az érzelmi szálak. Kapcsolatukba közbeszól a háború, Észak és Dél viadala, és ne feledkezzünk meg a feleségről, gyermekekről is.

A történelmi háttér viszonylagos ábrázolása nekem nagyon tetszett, többet is olvastam volna róla, de persze itt most nem ez volt a lényeg.

Bár a végét happy end-nek szánta az írónő, nekem szörnyű volt a boldogság árát figyelembe véve. Soha nem szeretnék ilyen áron szerelmi összefonódást! Számomra eléggé nyomasztó volt a rettentő sok különleges rosszindulat a könyvben, de hát persze ez nyilván így volt érdekes, kerek történet.

Azt semmiképpen sem szeretem, ha a számba rágják a történetet. Szeretem, ha a szerző hagy annyi szabadságot, hogy a képzeletem elkezdjen dolgozni. Ebben a regényben elég sok volt az ismétlés, magyarázás. Volt olyan mondat, ami lehet, hogy nem pont ugyanabban a formában, de rengetegszer megismétlődött. Ez picit zavart. Én körülbelül a harmadára csökkentettem volna a könyv mennyiségét...

Mindenesetre próbálkozni fogok még az írónő munkáival!

Egy júniusi napon egy fiatalember utazik a párizsi metrón, amikor is megakad a szeme egy ismerős arcon. Nem ismeri őt, de ez az arc már korábban visszaköszönt egy gyermekkori történelemkönyvből. Akkor is feltűnt neki, akkor is érdekelte, ki lehet ez az ember.

Többet szeretne róla megtudni, a kép hátterét, eredetét szeretné mindenáron megismerni. Nyomába szegődik, végül túllendül bátortalanságán és megszólítja.

Pár napot együtt töltenek, mialatt a fiatalember figyel, jegyzetel, issza magába Oszján történetét. Merthogy róla van szó, ő a főszereplője a történetnek. Oszján rendkívül értelmes, ambíciózus arab fiatalember, aki apja akaratának ellenére nem ellenállónak, hanem orvosnak készül. Szinte már az volt az érzésem, hogy mindegy milyen ellenálló, csak ellenálló legyen. Ő ez ellen kézzel-lábbal hadakozik, de a sorsát nem kerülheti el.

Bár véletlenül, de beszervezik a francia ellenállás csapatába. Baku álnéven teljesíti a megbízásokat, nem is rosszul, hiszen hőssé kiáltják ki! "Munkája" során megismerkedik Clarával, aki érdekességképpen zsidó származású.

Szerelmük mindent elsöprő! A házassággal, sőt a gyermekvállalással sem várnak sokáig.

"Soha nem csókoltam meg úgy Clarát, de még csak a kezét se fogtam meg úgy, hogy azt éreztem volna: ilyen már volt, ezen már túl vagyunk. Sosem éreztem, hogy túl volnánk a szerelmen. Igenis ép és hiánytalan maradhat a szeretet, a szerelem. Hónapokon, éveken át. Nem olyan hosszú az élet, hogy beleunna az ember."

Sajnos rövid időn belül a háború kíméletlenül szétválasztja őket, Oszján azt sem tudja, egészségben, biztonságban megszületett-e gyermeke. A tudattalanságba, távolságba lassan beleőrül, emiatt hosszú évekig elmegyógyintézetbe kényszerítik, ahol gyógyszerekkel tompítják érzékeit, így még amikor segíthetne is magán, képtelen azt megtenni.

A hosszú eltöltött évek után remény csillan fel. Lánya, Nadia látogatja meg titokban. A látogatásnak egyetlen, de nagyon is sorsfordító következménye, hogy Oszján erőt vesz magán, a gyógyszereket nem szedi be többé, így készül a szabadulásra.

Szép és mindenképpen érdekes történet a zsidó-arab ellentétről, kultúráról, illetve barátságról, mert ugye itt sem minden fekete vagy fehér.

A hírekben mindig csak az ellentétekről, a háborúról, egymás irtásáról van szó, de közben hétköznapi emberek élete folyik/folyna a megszokott mederben. Szerelmek szövődnek, barátságok köttetnek, és ez nem szólhat a faji-, nemzeti hovatartozásról. De mi van akkor, ha mégis szó szerint mindent ez határoz meg? Vajon túléli szerelmük a szinte egész élethossznyi szenvedést?

Eric Sanderson egy nap emlékezetkiesésre ébred. Fogalma sincs, hogy ki is ő valójában, teljes személyiségét elvesztette. Egyik kiindulópontja első Eric Sanderson, azaz önmaga korábbi üzenetei, melyek utasításokat, útmutatásokat tartalmaznak.

De ott van Dr. Randle, a terapeuta is, aki látszólag szintén segíteni szeretne. Kire hallgasson? Kinek az útmutatásait kövesse, hogy megtalálja újra önmagát.

Vagy inkább Dr. Odorus nyomába kéne eredni, akihez csak gondolat-, fogalomtöredékek vezetnek?

A történetben végigizgulhatjuk menekülését, csatáját a ludoviciátorral, a kézzelfoghatatlan gondolathallal. Ez a lény falta fel mindenestül a személyiségét, gondolatait, emlékeit, fogalmait. Visszaszerezhető a régi élete? Hiszen az ellenség semmivel sem veszélytelenebb egy igazi cápánál.

Szerelmi szálat is nyomon követhetünk a könyvben. A társ, a segítő a fiatal lány, Cserkész, aki talán az első Eric életéből való lánnyal azonos???

Szívesen megnézném a már készülőben lévő filmet.

Bár nem az én műfajom, jobban szeretem a földhöz ragadtabb történeteket, Ettől függetlenül magával ragadott, sodródtam vele. Együtt izgultam Eric-kel, hogy időben beállítsa a diktafonokat a ludoviciátor ellen. A fülszövegben szereplő pszichothriller meghatározást kicsit túlzásnak tartom.

Jennifer Darvey gyermekként egy repülőgép szerencsétlenség túlélőjévé válik. Szülei a balesetben meghalnak, igencsak rejtélyes körülmények között. Bár Jennifernek amnéziája lesz, mégiscsak nekivág felkutatni a titkokat, még az alvilágba is beépül a rejtély leleplezése érdekében, mivel merényletre gyanakszik.

A lányt nagyapja "óvja" a háttérből, testvére szeretne segíteni neki, szerelme szeretne mellette állni, de ő minden segítséget, támogatást elutasít.

Hazudnék, ha azt írnám, hogy értettem a könyv lényegét, de ez mostanában nem volt ritka nálam! :-) Ismét vállalom, hogy esetleg velem van a gond, de egyszerűen nem tudtam eligazodni a keszekusza gondolatok, mondatok, történések, események között. Nem egyszer fordult elő a könyv olvasása közben, hogy azt sem tudtam, hirtelen hogy kerültünk oda ahova. Érzésem szerint ez nem a könyv fordulatossága miatt volt... Egyszerűen kínlódtam, rágtam az agysejtjeimet, hogy megérthessem a lényegét, megragadjam a könyv szépségét. Nem sikerült! :-(

A könyvért köszönet Pöfivonat-nak és a Novum Kiadónak!

Adott három férfi. Giovanni Smerlando feleségével él tökéletes boldogságban szép nápolyi otthonukban. Minden területen sikeresek. Nincs hiba sem a munkában, sem a kapcsolatukban, semmiben. Már-már meseszerű. Elképzelhetetlen, hogy bármi belerondítson ebbe az idilli állapotba. Vagy mégis?

Leone Vita nyugalmazott felügyelő a másik szereplőnk, akinek szintén nagy jelentősége van a történetben. 40 év múltán remény csillan fel egy régmúlt gyilkosság megoldásával kapcsolatban. Vajon mi kerülte el annak idején a figyelmét, mi az az apró mozzanat, ami akkor segítette volna a bűntett felderítésében?

Pietro Flutto pedig a piti kis zsaroló, aki birtokában van minden információnak. Ennek fejében reméli a meggazdagodást. Tervei között szerepel eladni ezeket a tényeket tetemes summáért. Sikerül vajon neki?

Elolvasása esetén megtudhatjuk, hogyan is kapcsolódik össze a három férfi élete. Az túlzás, hogy érdemesnek tartom, de hátha felkeltette a kíváncsiságot.

Kifogtam pár könyvet egymás után, amik rettentő zűrzavarosak voltak számomra. Talán még ez a sztori az, aminek legalább vezérfonala volt, de szerintem rendkívül igénytelenül megírt könyv ez is.

Lehet, hogy rosszkor, rossz időben találtak meg ezek a típusú könyvek. Nem tudom. De ezzel a könyvvel sem tudtam sok mindent kezdeni. Hát itt voltak a helyesírási hibák... Ilyet én még nem láttam. Gyakorlatilag egy épkézláb mondattal nem találkoztam a könyvben. Szinte csak a mondat elején nem voltak vesszők. Olyan érzésem volt, mintha valami gép által összeállított szöveget olvasnék. Ha még le is számítom a rettentő sok helyesírási hibát, akkor sem tudnék túl pozitívan nyilatkozni róla.

Igazából nem tudom, mi fog kikerekedni az értékelésemből, mert nem mondhatnám, hogy 100%-osan megértettem a történetet, sőt...

A könyv elején Bill bácsiról olvashatunk pár oldalon keresztül, akinek az élettörténete le is játszódik ez alatt a tetemes mennyiségen belül. Bill bácsi mindene az adakozás, fő életművének egy árvaház létrehozását tartja. Itt az ő szerepe le is zárul, nem is értettem, mi volt a lényege. Nem mintha a könyv egyébkénti lényegét érteném.

Bill bácsi megismerkedik egy fiatal orvossal, Arthurral, akiben az utódját látja. Később ő lesz az intézmény igazgatója. Itt sem ragadtunk le sokáig, hiszen színre lépett Alex, Arthur fia, aki szerelembe esik Lisával, a gyönyörű, fiatal lánnyal. A háború viszontagságai elszakítják őket egymástól. Évekkel később találkoznak, amikor is hatalmas meglepetéssel állnak szemben.

Szereplők tömkelege vonul fel az egész történetben, akik szerepét szintén nem nagyon értettem. Zavaros, kusza szálak folynak végig párhuzamosan, illetve keresztezve egymást a könyvben végig. Az egész történet egy katyvasz volt számomra, össze-vissza csapongó kitérőkkel.

Huhhh, nagy gondban vagyok. Nem szeretek lehúzni könyveket, de néha nem tehetek mást. Most is ilyen helyzettel állok szemben. Sajnálom az időt, amit rászántam az olvasására.

Gyönyörű szép történet az életről, annak szeretetéről, vidámságról, állatokról, barátságról, illatokról, érzésekről, szerelemről.

Felméri Kázmér egy igazi, szeretetreméltó csibész lókötő! Bár ezt a jelzőt ő kikéri magának. Felméri a jég hátán is megél, illetve éldegél. De a lényeg, hogy mindig vidáman, az élet napos oldaláról szemléli az eseményeket, amelyek egyébként a legtöbb esetben nem nevezhetők túl vidámnak.

Az Ő életének egy jó pár évét követhetjük nyomon a kétkötetes műnek ebben az első részében.

Nem mondom, hogy egyébként a mindennapokban szimpatikus lenne ez a figura. Gondolok itt a "nagy" munkaszeretetére, "megbízhatóságára" stb. De ez olyan kedves, életrevaló humorral van elénk tálalva, hogy haragudni nem lehet rá, csakis szeretni.

Egyéb sűrű elfoglaltságaim miatt nagyon lassan tudtam haladni a könyvvel, de amint leültem mellé, azonnal a sorok között éltem. Hihetetlen világba varázsolt el a szerző.

Kézzel tapinthatóan éreztem az erdő, fűrészpor illatát, a gomba ízét a számban, hallottam a malomkerékről lecsorduló víz hangját. Nem is beszélve, mennyire megcsodáltam volna élőben az állatkáival (a malac, a fürj, a nyuszt, Kati-a kecske, a csíz, a rigó) való rém aranyos kis párbeszédeit, részt vettem volna azok gondozásában is szívesen.

"A malac nekem szólt, Katalinnak szénát tettem félre a padláson, a nyusztnak gyümölcsöket, a fürjnek magokat, a rigónak meg lisztférgeket tenyésztettem nagyban, mert erősen fogyasztotta őket."

Magasról tesz a pléhpofákra, ezt nyíltan vállalja és ki is nyilatkoztatja. Ebből természetesen sok baja is származik, de mindezek után is fütyül a gondokra. Amolyan Füttyös Gyuri! Imádtam!

"A fapofák szerint az élet szörnyű nagy dolog, tisztelni kell. Lábujjhegyen kell járni benne, mint a templomban. Vannak igék, amiket lesütött fejjel illik fogadni, és szent kötelességek, amiket csak iszonyú fapofával lehet teljesíteni. A fapofa úgy hozzátartozik a nagy ceremóniához, mint kutyához a bolha. Sok ilyen kötelességtudó fapofa vert a fenekemre, mert elfelejtettem lekushadni rozzant igéik előtt, és mert szabályellenesen elvakkantottam magam unalmas ceremóniáik alatt. Sokszor neveztek ki léha pimasznak, mert kibontottam igéik és fogalmaik üres hasát, mint kíváncsi kölykök a pléhkatonájukat. A felbontott hasak kongottak a tartalmatlanságtól, a fapofák elfelejtettek nekik enni adni."

Salvatore Piracci az olasz parti őrség hajóskapitánya. Illegális bevándorlókat szállító hajókat kutat, illetve tartóztat fel a tengeren. A változást akkor észleli magában, amikor a piacon sétálva észreveszi, hogy egy szomorúsággal, gyötrelemmel teli szemű asszony követi, majd megszólítja őt.

Az asszony egyike egy olyan hajón érkezett bevándorlóknak, akiket a kapitány tartóztatott fel. Hihetetlen kérést intéz hozzá, amely megdöbbenti, elgondolkodtatja. A kérés kapcsán ráébred, hogy munkájába a sok nyomorúság, kiszolgáltatottság láttán belefáradt, megfásult.

Segíteni szeretne ezeken az embereken, de munkája egyben gátat is szab ennek. Feldolgozni lehetetlen azt a látványt, ahogy a kiszolgáltatott menekülők magukra hagyatva sodródnak halálbárkáikban a gyilkos tengeren, pénzüktől teljesen megfosztva (ha egyáltalán túlélték...).

Egyre nehezebben tudja a munkáját ellátni, érzelmeinek, tetteinek már nem tud határt szabni. Nagy lépésre szánja el magát.

A cselekmény több szálon fut, ami csak egy apró ponton kapcsolódik össze. Bár számomra ez adta a történet magját, ezt tartottam a történet legjelentősebb részének.

Nehezen, sőt szinte alig tudtam elképzelni, hogy egy ilyen tisztségben lévő személy így feladjon (szó szerint) mindent. Hiszen nem az Újpest és Pünkösdfürdő között közlekedő Gyöngy hajóról van szó, ahol a legénység két cigi között ingázókat szállít egyik oldalról a másikra. Ugyanakkor nagyra tartom, hogy a témával ilyen nyíltan, bátran foglalkozik. A könyv fő mondanivalója a mai napig nagy problémát jelent szerte a világban.

Nehezen rágtam át magam a könyvön. Nem vagyok hozzászokva a szép, míves magyar íráshoz. Ez pedig gyönyörűen megírt könyv, tele történelemmel. Ez utóbbival is hadilábon állok, úgyhogy ez is lassította a könyv olvasását. Sokszor úgy éreztem, hogy a nyelvezetre való koncentrálás, annak megértése elvette a figyelmemet a történetről. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a könnyű nyelvezetű könyvekhez vagyok szokva. De ez persze az értékből nem vont le. Ez az én hiányosságom!

A sibói bölény maga gróf Wesselényi Miklós. A név nem véletlen. Erdélyért vívott kemény küzdelme van sorokba öntve. A magyarság küzd az európai szellem ellen. Wesselényi ezekben a vészterhes időkben az eszméiért végletekig kitart, ami II. József császárnak nincs ínyére. A küzdelem viszonylag plátói, mert a személyes találkozásra nem kerül sor, így tényleg eszmeharcról beszélhetünk.

Végigvonul a történeten Cserey Heléna (Wesselényi felesége) és Nemes Zsuzsa harca a férfiért. Cserey a tiszta, feddhetetlen, jólelkű asszony, Nemes pedig az a nő, aki a céljaiért szinte bármire képes, márpedig Wesselényi megszerzése a céljai között szerepel. Számomra elképesztő volt a feleség kitartása minden helyzetben férje mellett.

Nem mondom, hogy mindennap hasonló olvasmányra vágyom a fent leírtak miatt, de gyakrabban be fogok iktatni hasonló kaliberű könyveket.

Hogy én mit tennék, ha egy eldugott kambodzsai erdőben kapnék egy öregembertől 10 pirulát, amik bevétele által alkalmanként visszalátogathatnék 20 perces időtartamokra a múltba??? Mit tudnék tenni 10x20 perc alatt, mit változtathatnék, mit akarnék megváltoztatni a múltamban? Nem tudom! Rengeteg mindent! Vagy semmit?

Elliott Cooper megkapja hálából ezt a 10 pirulát, és ezzel a választás lehetőségét, hogy él-e ezzel az "ajándékkal"!? Egy dolgot bizonyosan tud. Még egyszer szeretne találkozni egy rég elvesztett lánnyal. A következő lépés még nehezebb! Lehetősége van a változtatásra is, de vajon megtegye-e? Igen ám, de ha azt megváltoztatja, akkor a jelen sem ilyen módon létezik tovább. Lehet, hogy egy szeretett embert megment a múltban, viszont a jelenben lévő imádott személy már nem fog többé létezni, mivel nem is létezett sosem! Nagyon kemény dió!

Elliott is rettentő mód szenved a választás lehetőségétől. Valamit valamiért! De mit áldozzon fel? Esetleg meg tudja úgy oldani, hogy mindenkinek jó legyen?

Mindenképpen változatos, meglepetésekkel teli könyv. Nem nagyon tudtam letenni, csak "kényszer" hatására. Az alaptörténet szerintem nagyon jó, de én többet vártam volna tőle. Számomra kissé sablonosan volt megírva. Annak ellenére, hogy a téma rendkívül elgondolkodtató, szinte alig rázott meg, alig gondolkodtatott meg pár percnél tovább. Ez nem rám vall!

Mindenesetre próbálkozom még a szerzővel!

A könyvért köszönet a Bézs.hu Magazinnak!

Susannah neves kultúrantropológus. Nagy jelentőségű hírneve van a szakmában. Járja a világot újabb leletek, népcsoportok tanulmányozása céljából.

A mostani útja viszont más! Pár hónappal ezelőtt elhunyt édesanyja kívánságára látogat el a franciaországi Camargue-ba, hogy meglátogassa Sara-la-Kali szentet, akihez annak idején szülei könyörögtek gyermekáldásért.

!!!SPOILER!!!

Miközben megáll autójával gyönyörködni a természetben, egy féktelen bikacsorda állja körül, támadásra készen! Ekkor érkezik Grey Dempsey fehér lovon és fél kézzel felrántja Susannah-t maga mögé, így megmentve őt!

!!!SPOILER VÉGE!!!

Természetesen a kapcsolat folytatódik, megismerkedik Grey kamasz lányával, aki súlyos lovasbalesete után nem jött még helyre sem lelkileg, sem testileg.

Susannah tökéletes! Bármilyen helyzet adódjon, Ő fantasztikus széles mosollyal, optimizmussal áthágja és meg is oldja a problémákat. Még Sari anyját is elővarázsolja, aki 5 éve elhagyta lányát, aki mi máson, mint fehér lovon üldözte az autóban menekülő anyját. Erre is van magyarázat, ez is megbocsátható, sőt szinte már... Itt mondjuk már dühös is voltam. De talán itt minden megtörténhet!?

Sokszor ugrott görcsbe a gyomrom, hogy "jesszumpepi, lehet ezt az ömlengést még tovább fokozni?"! Igen! Az utolsó oldal legutolsó soráig sikerült az írónőnek.

Anno vizsgaidőszakokban mindig kiváló szakértőjévé váltam a brazil szappanoperáknak. Mindent megtettem, csak tanulnom ne kelljen. Olyan időkre tudnám ezt a könyvet elképzelni. Mintha több száz darab Romana lenne egy kötetbe összefoglalva. Világbéke!

A Kis kiruccanás után semmiképp nem akartam leállni a Gavalda könyvekkel. Nem is bántam meg! Bár teljesen más életérzést sugall.

Meglehetősen kedves, bájos történetről van szó tele szomorú élethelyzettel.

Három jó barátról szól a könyv. Mindannyiuknak megvan a maguk nyomorúsága, ami másfelől összehozza, barátokká teszi őket.

Camille - aki a középpontban áll - egy súlyos étkezési zavarokkal küzdő, nagyon kedves, szeretetéhes lány, aki nem találja a helyét a világban. Gyomrában hatalmas kőhalommal "éli" az életét. Pártfogói jóvoltából egy koszos, huzatos, nyirkos lyukban tengődik, amikor is rátalál az ugyanabban a házban élő Philibert. Hát Ő sincs megáldva túl nagy önbizalommal, sőt! Ha a megszokott környezetén kívül kell megszólalnia, azonnal dadogni kezd, képtelen a normális emberi kommunikációra. (Persze kérdés, hogy mi a normális emberi kommunikáció???) A harmadik barát Franck, aki Philibert-nél lakik. Ő az agresszivitás mögé rejti a defektusait, de kissé megkapirgálva az Ő életét, ott is kiderül, hogy ott sem százas minden.

Írtam az elején, hogy három jó barátról szól, de nagyon fontos szerepe van a történetben Franck nagymamájának is. Szóval ők támogatják egymást lelkileg, fizikailag, egészségben, betegségben szerintem nem mindennapi, irigylésre méltó módon.

Az írónő szerintem rettentő egyszerűen ír, de talán pont ebben (is) van az erőssége. Néhol kicsit vontatott volt a történet, ezért vonok le az 5-ösből!

Nagyon francia, nagyon depis, de mindenképpen életszerű, nagyon szerethető történet.

Mindenképp keresni fogom a többi könyvét is!

A főszereplő egy fiatal idegenvezető lány, aki többek között Görögországba kalauzol turistákat. Egy gondtalanul töltött napon bekopogtat hozzá a görög hatóság, és minden indok nélkül letartóztatják.

Hónapokig magyarázat, tájékoztatás nélkül marad. Annyit sikerül megtudnia, hogy valószínűleg apja üzleti partnerével történt szerződésbeli félreértés miatt verték rá a balhét.

A történet lényege igazából abban áll, miként éli meg a lány az igazságtalanul történő meghurcolás napjait?

Régóta írással szeretett volna foglalkozni, így adódik az alkalom, hogy megfigyelje a bentlakók életét, barátságokat kössön, tanulmányozzon.

Sok személyes kérdésem volt a történettel kapcsolatban. Először is, egyszerűen hihetetlen, hogy ilyen a XX. században megtörténhet. Ez persze nyilván nem jelenti azt, hogy nem történhetett meg. Több szereplő, akikre egy pillanatra fényt vetített a szerző, azonnal vissza is vonultak az árnyékba, eltűntek. Pedig kíváncsi lettem volna rájuk a későbbiekben. Kissé idillikusnak tűnt számomra a bent töltött napok légköre, pedig próbálja ecsetelni a borzalmakat. Valahogy nem sikerült egyáltalán belehelyezkednem a történetbe.

Mindig nehezebben mondok véleményt, amikor személyes történetet vet papírra valaki, hiszen számára ez nyilván szinte létkérdés, a legbensőbb titkait, élményeit, borzalmait osztja meg velünk. De muszáj, ha már egyszer belevágtam.

Kissé vontatott volt számomra a történet, urambocsá' erőltetett. Nagyon sok felesleges mondatot, kifejezést találtam benne. Egy picivel több humort is elviseltem volna. Ettől függetlenül érződik az írás szeretete, magát az írónőt is kedveltem mindvégig. Hiszen ez vele történt meg, saját élmény!

A borító nagyon tetszik!

A könyv megszerzése és elolvasása között 2-3 hét telt el. Ez alatt az idő alatt naponta többször vettem a kezembe, csodáltam, forgattam, szagolgattam. Éreztem, hogy értéket tartok a kezemben. Nem csalódtam!

Maddalena és Chiaretta testvérek. Pici gyermekként az anyjuk elhelyezi őket a híres Ospedale della Pieta árvaház lépcsőjén, ami másrészt Velence igen híres zeneiskolája is. Itt nagyjából "rendeződik" is a leányok sorsa. Az elején azt hittem, hogy "Jane Eyre-szerű" hányattatás kezdődik mindkettőjük életében. A könyv hangulata is errefelé vitt el az elején (ami azért nem feltétlenül lenne baj...) De nem!

Az első évek a szárnypróbálgatásról szólnak. Keresik a helyüket a zeneiskola falain belül.

Kettőjük közül Chiaretta, a kisebbik a tűzrőlpattant, rózsás arcú, nagy terveket szövő, álmodozó, míg Maddalena a megfontolt, komolyabb, visszafogottabb leány.

Míg Chiaretta az éneklésben, addig Maddalena a zenélésben találja meg a boldogságát. Felnőtté válásuk sok változást hoz mindkettejük életében, bár a szoros kapocs mindvégig megmarad. Chiaretta elismert tagjává válik a kórusnak, az idősebbik testvér pedig a hegedűjátékban nyújt kiválót. Olyannyira kiválót, hogy Vivaldi is tanítványává fogadja, legfőbb múzsájának tekinti.

Mindketten nélkülözhetetlen alappilléreivé válnak a zeneiskolának. Nagy változást hoz, hogy Chiaretta életében, mint azt a természetéből, temperamentumából az elejétől sejteni lehet, beköszönt a szerelem. Döntenie kell az éneklés, illetve a férjhezmenetel között. Az utóbbit választja, míg nővére Vivaldival létrejött, igen nehezen behatárolható kapcsolatának és persze a zenének szenteli az életét.

Ennél többet a történetből nem merek elárulni, el kell olvasni. Azt hiszem, inkább szentimentálisabb érzetű olvasóknak ajánlom. Nekik mindenképp megéri!

A szerző jegyzetét elolvasva kiderült, hogy nagyon sok valóságtartalma van a könyvnek, mint ahogy a képzelet is nagy szerepet játszik. Mindenképp felkelti az ember érdeklődését, hogy mélyebben utánanézzen. Részletes, igényes szószedet található a latin kifejezésekből és nem utolsósorban a könyvben található zenék listáját is megtalálhatjuk a könyv végén.

Egy ismerősöm csajos könyvként jellemezte az írást. Igen, tényleg az, de gyönyörűen, igényesen megírt csajos könyv. Nagyon szépen van felépítve az egész könyv, a karakterek szépen ki vannak dolgozva benne. Nagyon szép könyv!

Két napja tök laza vagyok! :-) Egyébként mindig rágódom mindenen, semmi nem megy egyszerűen nálam. Úgy látszik, mostanában sorban "okítós" könyvek kerülnek a kezembe. Nem is baj! Szóval, nagyon klassz lazán felfogni a világot! Bárcsak tartós lenne!!! Ezt most egyelőre a könyvnek köszönhetem, a többi az én dolgom...

Garance és két testvére, Simon és Lola útban vannak egy esküvőre. Bár odaérnek, de a hátuk közepére sem kívánják az ottlétet. Elhatározzák, hogy meglátogatják Vincentet, a negyedik testvért, aki egy kastélyban dolgozik.

A négy testvér felhőtlenül boldog napot tölt el együtt. Felidézik gyermekkoruk legszebb éveit, csínytevéseiket, örömüket, bánatukat.

Mind a négyüknek megvan a saját maga "baja". Egyikőjüknek sincs maradéktalanul rendben az élete. (Kinek van???) A testvéri összetartozás náluk nagyon erős, a szabadságvágy szintúgy. Bár nagyon különbözőek, mégis "nagyon testvérek".

Olyan sok minden a kiruccanás alatt nem történik, egyszerűen csak bóklásznak, együtt vannak. Belül történnek mind a négyükben a fontos dolgok.

A könyv olvasása közben azonnal elrepültem volna a provence-i tájakra. Beültem (beülnék) egy hatalmas olajfa alá, boroznék, beszélgetnék. Közben a gyerekek (nagyon-nagyon sok) mezítláb, barnán, koszosan szaladgálnának a szőlőtőkék között. Jaj de jó lenne!!! De most úgy érzem, hogy ezt az életérzést meg lehet tartani, nagyon fontos megtartani... legalábbis nekem nagyon sokat adna. Egész más szemlélettel tudnám élni az életemet.

Kedvem támadt elővenni Peter Mayle könyveit is. És így is lesz! Pungtum! És laza vagyok, mint a Riga lánc!

Hirtelen kaptam meg ezt a könyvet. Egy másik, számomra nagy volumenű könyvet olvastam, ezt csak elkezdtem lapozgatni. Ott is ragadtam a sorok fölött, egy szuszra "lenyeltem" az egészet.

Megdöbbentett, letaglózott, megsiratott. Sajnos évek óta be vannak tokosodva a könnycsatornáim, de most megnyíltak! Teljesen fogva tart a történet, gyönyörű!!!

Oszkár egy kilencéves kisfiú és halálos beteg. Napjai vannak hátra. Egyedül Rózsa mami, aki derűvel tudja átitatni a hátralévő napjait. Vagy talán fordítva??? Ez a kisfiú tele van szeretettel, az élet szeretetével, annak ellenére, hogy tudja, mi vár rá. Az elején talán kérdés volt, hogy ki ad kinek? A végén azonban egyértelművé vált!

Rózsa mami kitalál egy "játékot". Ráveszi Oszkárt, hogy képzelje el, a hátralévő életéből minden napja 10 évet ér. Ezalatt "kell" Oszkárnak átélnie egy egész emberöltőt. Istennek ír leveleket, melyekben olyan kéréseket, kérdéseket fogalmaz meg, mint az átlagember, de hihetetlen bájosan, kedvesen. Ahogyan csak egy gyermek tudja. Ezeken a leveleken és Rózsa mamival történő beszélgetésein keresztül ismerhetjük meg gondolatait a kisfiúnak.

Fogalmam sincs, hogy kell, hogy kellene ilyen helyzetben viselkedni. Pontosan úgy nincs fogalmam, ahogy Oszkár szüleinek sincs! Sajnáltam őket! Sokkal jobban, mint Oszkárt! A kisfiút nem féltettem, mert végig biztos voltam benne, hogy a hite, a bátorsága, a szeretete mindent legyőz! Talán a győzelem mindenkinek mást jelent, nekem a történet kimenetele is hatalmas győzelem volt!

A polcomon előkelő helye lesz. Azt hiszem, sűrűn kézbe fogom venni! És természetesen vadászni fogok a szerző többi művére is!

Mostanában olyan sötéten láttam a világot. Semmi sem volt jó, semmiben nem vettem észre a szépet. Úgy éreztem senki nem szeret (pedig dehogynem!). Ez a könyv fejbe kólintott, megállított, hogy gondolkodjak már el! Semmi baj nincs, minden rendben van!

Megfogadom a tanácsodat, és a gyakorlatban is alkalmazom. Életemben először (sokadszor?). Nézem a fényt, a színeket, a fákat, a madarakat, az állatokat. Jó mélyet szippantok, és lélegzem. Hangok szállnak felfelé a folyosón, mintha egy katedrális boltívei felé szállnának. Élek. Reszketek az örömtől, hogy élek. Csodálatos!

Hálás vagyok az írónőnek, hogy megírta ezt a negyedik fejezetet.

Nagy rajongója voltam az elsőnek. A másodikat is izgatottan vettem a kezembe. Na ott már picit lankadt a lelkesedésem. A harmadik pedig... brrrr..... Mondhatni rettentő nagy csalódás, időpocsékolás volt számomra. Szó szerint félredobtam. Maga volt a nagy semmi!

Nem azért nem tetszett, mert nem az ízlésem szerint írt a szerző, hanem mert folyamatos ismétlésnek éreztem minden mondatát. Az égvilágon semmiről nem szólt, csak az azt megelőző részeket ismételte. Gáz, ha azt írom, hogy sikerhajhász gyanús volt? Emiatt ezt a (szintén nem kis) kötetet nagyon szkeptikusan vettem kézbe! Csalódnom kellett!

Végre! Végre! Végre történt valami! Gondban vagyok, hogy nem élhetek a cselekményleírás eszközeivel, mivel itt tényleg történések, fordulatok tömkelege követi egymást!

Bella kínlódásai is (amiket én rém nehezen viseltem már) jelentősen lecsökkentek oldalszám és idő tekintetében is. Folytatódik és vajon megoldódik-e a Bella/Edward/Jacob affér!?

Nem is nagyon tudok többet írni róla, de érdemes volt elolvasni, így teljes lett az egész! Hiányt pótolt bennem a könyv!

Mellékesen, szerintem két (közepes méretű) kötetbe simán belefért volna az egész történet...

A könyvért köszönet a Bézs Magazinnak!

Gondolkodom, mit is fűzhetnék hozzá ehhez a klasszikus alapműhöz! Bár a könyvet most olvastam először (nem utoljára), a filmet ezerszer láttam! Kétlem, hogy van olyan viszonylag felnőttkorú ember, aki ne olvasta/látta volna a művet!? Ezért is vagyok bajban a jellemzéssel! Mindkettő szenzációs!

Úgy éreztem végig, hogy Rideg Sándor időutazást tett anno, és a fiamról írt könyvet! :-) Csak tudnám, ez esetben miért tudtam végig nevetni...???

Regős Bendegúz bakterházban töltött mindennapjaiba tekinthetünk bele. A fiú a szolgálóéveit tölti a bakterházban, mint tehénpásztor. Napjai azzal telnek, hogy a sérelmeit okozókon kitöltse humorral teleszőtt haragját. Különösen a ténsasszonnyal vívott parádés harca nevettetett meg. Az ősbutaság végig kiütközik a könyvben, de persze ilyen formán ezen is végig nevettem.

Gyerek(ek) nélkül pár óra alatt végigolvasható! Stresszes napok után (vagy csak úgy is) mindenképpen ajánlom!

Mit nem adnék ilyen humorért!!! :-)

Rideg Sándor ajánlása mindent elmond, nálam nagyon célba talált:

"Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és a nevetés örömével. Ez alkalomként szolgált nekem arra, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam."

Jelentem, van egy új kedvenc könyvem! Bár ismét nem túl szívderítő történetet sikerült választanom, ez nem von le semmit az értékéből.

Vida Winter ünnepelt, sikeres író. Az életéről senki nem tud semmit, ugyanis akárhányszor kérdezik, Ő annyiszor ad elő különfélébbnél különfélébb, kusza történeteket. Ám eljön egy pillanat, amikor úgy dönt, felkéri Margaret Leát, hogy írja meg életrajzát.

Margaret magányos életet él. Édesapjával dolgozik egy nem túl nagy forgalmú antikváriumban, így sok izgalom nem éri az életben. A legizgibb történés, amikor édesapja aukciókon rálel számára egy régi kéziratra, mivel rég elhunyt írók életrajzát bújja, illetve azokat önti sorokba.

Az új munka, megbízatás által rengeteg rejtéllyel találja szemben magát. Teljes erővel beleveti magát a kutatásba. Az első, amivel szembesül, hogy az írónő regényében a címből is kitűnő tizenhárom történetből csak tizenkettő szerepel. Hol a tizenharmadik? Miről szól? Margaret feladata már-már rögeszméjévé válik: ezt a tizenharmadik történetet "megtalálni".

Tanúi lehetünk, ahogy a két nő munkakapcsolata átvált szinte már barátságba, Egyre szorosabb, bizalmasabb kapcsolatba kerülnek. Eközben Margaret életébe is bepillanthatunk. Abba az életbe, ami szintén nagyon "lyukacsos", sok részlet hiányzik. Pont azok a részletek homályosak, hiányoznak, amelyek segíthetnének megérteni neki, ki is Ő, honnan jött, hová megy? Folyamatosan szembesülnek saját múltjukkal, titkolni próbált hibáikkal. Ki nem mondva, egymást segítik elérni kinek-kinek a maga célját!

A könyv dúskál a csodaszép gondolatokban. Rendkívül színesen tárja elénk a szerző a megformált világot. Elmerültem benne, a külvilág szinte megszűnt a könyv olvasása közben. Amikor már sokadszor esett le az állam a meglepetéstől, azt gondoltam, most már nem jöhet semmi új fordulat. De akkor ismét elgurult a tantusz!

Nem csodálom, hogy sokat említi Jane Eyre-t. Szinte ugyanabba a világba, életérzésbe repített el. Csendben megjegyzem, néha már picit sok volt az utalás. De efölött szemet hunytam! :-)

"Van valami különös erejük a szavaknak. Ha avatott kezek alól kerülnek ki, megbabonáznak. Úgy rátekerednek az ember végtagjaira, mint a pókháló, és amikor annyira elbűvölték, hogy mozdulni sem tud, akkor átszúrják a bőrét, behatolnak a vérébe, és elnémítják a gondolatait. És a belső énében csodákat művelnek."

5/5

Partvonal Kiadó, 2006
Fordította: Szaffkó Péter
454 oldal

Elsősorban a kíváncsiság hajtott, miért piszkálják ennyire Coelho-t? Egyetlen könyvet olvastam tőle igen régen, Az alkimistát. Akkor viszonylag kielégített... Az utóbbi években bevallom, előítéletből nem olvastam tőle, pont a fent említett nagyon negatív vélemények miatt. De ez alapján ugye nem lehet dönteni!? Így direkt "levadásztam" ezt a könyvet, hogy valamelyest megvédjem a szerzőt. Sajnos nem fog menni!

Az adott történet főszereplője Brida, egy nagyon fiatal, értelmes, szép lány. Folyamatosan keresi az élet értelmét, a saját maga útját. Segítségére van Wicca, a boszorkány, és a Mágus, akik bevezetik a mágiába, illetve mindenfélébe. Másrészt ott van mellette párja, Lorens is, akitől szintén folyamatos támogatást kap. Belefolyik mindenféle misztériummal teleszőtt bonyodalomba. Számomra tényleg bonyodalom az egész, nem is tudtam kihámozni az egészből jóformán semmit! A főszereplő személye egyébként szimpatikus lenne, ha nem ebben a szövegkörnyezetben, nem ebben a történetben szerepelne. Valós életben nem is érteném, hogy kerül bele ilyen élethelyzetbe egy értelmes ember!?

Számomra frázispuffogtatás az egész! Egy nagy katyvasz! Nem tudom, mi mellett teszi le a voksát a szerző? Kereszténység, mágia, hinduizmus, boszorkányság???? Van itt minden! Vagy nem is kéne tudnom? Nem ezzel kéne foglalkoznom? Nekem ezek nem férnek meg egymás mellett! Én az egyszerű, tiszta hit mellett állok ki! Van egy olyan érzésem, hogy nem a saját érzéseit, tapasztalatait, gondolatait írja le a szerző, hanem hatásvadászat az egész! Mintha mindenféle vallási meggyőződésű olvasónak szeretne megfelelni egyszerre, egy időben, egy könyvbe foglalva. De hát ez lehetetlen!!! Mélyen felháborodtam, amikor az egészbe még Bibliaidézetek is kerültek!!! Pár kifejezést kijegyzeteltem: mesterséges démonok, Isten Bal Kezének légiója, Kis Misztérium, Árnyak könyve stb. Nálam még egy rossz sci-fi-nek sem menne el! :-(

Tele van a könyv életbölcsességekkel. Szinte egy mondat sincs, ami ne bővelkedne a bölcs kinyilatkoztatásokban. De pont emiatt már szinte unalmas. Csak kapkodom a fejem, mi szól nekem, mit mond nekem? Jó pár éve talán levett volna ezekkel a lábamról (amikor Az alkimista is némileg), de most már inkább azok a mély gondolatok érintenek meg inkább, amik folyamatosan rávezetnek a fontos dolgokra, nem pedig az agyamba ültetik, a számba rágják! Sokszor a kevesebb a több!!!

Tele volt a könyv bugyutábbnál bugyutább mondatokkal, amiktől némiképp már a hajam téptem. Két "kedvencem":

"Azoknak az embereknek, akiknek születésüktől fogva fejlett Adottságuk van, kicsi a fülcimpájuk, és a fejükhöz lapul."

"Semmi nincs a világon, ami teljesen rossz lenne, kislányom – mondta az apja az órára mutatva. – Még egy álló óra is pontos napjában kétszer."

Sajnos nekem sem sikerült megfejtenem a szerző nagy példányszámban eladott könyveinek a titkát! :-(

A könyvet köszönöm a Bézs Magazin Szerkesztőségének!

Huhhh, kemény dió volt! Nem szoktam könyvet letenni, főleg ha jó, de most nagyon közel álltam hozzá! Nem azért, mert rossz könyv, de a gyomrom, lelkem nem bírta! Nagyon sok helyen a rosszullét határán voltam a tartalomtól!

A könyv irodalmi értéke kétségtelenül igen magas, de szörnyűségekben bővelkedik! Tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom!

Egy fiúgyermeket szülei a háború elől egy távoli faluba küldenek, bízva benne, hogy elkerüli a borzalmakat. A nevelőanyja, akinél még jó sorsa van, hamarosan meghal, így gyerekfejjel kénytelen faluról falura kóborolni. Részenként újabb helyszíneken talál "menedéket". A menedék tényleg nagyon erős túlzás!

Az emberi megaláztatás, állati kegyetlenség mindennapos a fiú életében.

Nem akarok álszent lenni! Én tudom/tudtam, hogy léteznek/léteztek ilyen élethelyzetek, de ennyire töményen még soha nem találkoztam vele. A rasszizmus minden formáját elítélem, és ebben a könyvben bőven akad belőle. Tanúi lehetünk, ahogy a viszonylag magasabb társadalmi rétegben élők hogyan alázzák meg rendszeresen az alattuk lévőket.

A történet vége kicsit "vígasztalt". Reményt ad, hogy azért minden borzalom ellenére is ki lehet jutni az alagútból!

"Nem lenne egyszerűbb megváltoztatni az emberek szeme és haja színét, mint hatalmas kemencéket építeni, és aztán cigányokat meg zsidókat fogni, hogy elégessék bennük őket?"

Nagyon sokat agyaltam rajta, hány pontot adjak? Először lepontoztam, de rájöttem, hogy irodalmilag tényleg nagyon értékes. Az már más tészta, hogy a lelkemet megviselte!

Gabriel Allon az izraeli titkosszolgálat kiemelt ügynöke. Egy halott holland gyilkossága után kutat. A nyomok alapján eljut Londonba, ahol "belecsöppen" egy nagyszabású terrorakcióba. E terrorcselekmény közben elrabolják az amerikai nagykövet lányát. Ennek szemtanúja, illetve résztvevője lesz Gabriel. Természetesen új megbizatást kap, meg kell mentenie Elizabeth-et. Versenyt fut az idővel, minden perc számít. Körbeutazza a fél világot, információkat gyűjt, újabb feladatokat kap.

Gabriel, bár titkosügynök, ennek ellenére a legcsekélyebb mértékben sem volt egyáltalán titkos. Minden akció után bekerül a fényképe az újságokba! Nekem ez picit nevetséges volt.

Olvasótársaim lehet, hogy megköveznek, de nekem nagyon nem jött be ez a könyv. A pulzusom mindvégig egy tartományban volt, néhol még az alacsonyról is lejjebb hullott! Az izgalmat egy másodpercig nem éreztem. Sehol nem féltem, nem aggódtam! A végkifejletet is szinte az elejétől sejtettem. A főszereplő számomra férfiatlan volt. "Kedvenc" részletem:

"Gabriel, hogy ne figyeljen a még mindig előtte kavargó rettenetes eseményekre, nagy hévvel vetette bele magát az esküvői előkészületekbe. Ragyogó esküvői magazinokat lapozgatott, elmélyült beszélgetést folytatott Chiarával az esküvői menüről és virágkompozícióról, és órákon át ücsörgött vele a nappaliban."

Nekem ez valahogy nem fér bele a "kiemelt titkos ügynök" képbe...

Nagyon tetszett (bár ez nem feltétlenül a könyv érdeme), amikor izraeli, jeruzsálemi tájképeket írt le a szerző. Nagy szerelmem Izrael, többször jártam ott, sajnos már elég régen. Nagyon érezhetően írta le a tájat, a szívem fájdult bele, hogy azonnal indulnék... De a könyvet nem tartom meg! :-(