Kafkát imádom! De most egy világ omlott össze bennem, hiszen én egy végtelen férfias pasit képzeltem el magamban, bár nem ismertem az életrajzát.

Nem a szerelemről van szó ebben a könyvben, annál inkább az önfeláldozásról, a szeretet erejéről. A lángoló, perzselő szerelem Kafka utolsó éveiben már nem nagyon tudott kibontakozni súlyos tüdőbetegsége miatt, azért mégis irigylésre méltó kapcsolatuk az utolsó szerelmével.

Dora Diamant az a hölgy, aki ezekben a nehéz években az író mellett állt teljes mellszélességgel, magát alárendelve Kafka támogatásának, ápolásának. 1923. júniusában ismerkednek meg egy tengerparti pihenés alkalmával. A lány frissessége, vidámsága egyből leveszi a lábáról az akkor már súlyos beteg és egyben jóval idősebb férfit. Az események gyors egymásutánban követik egymást, hiszen nemsokára már közös lakást bérelnek Berlinben. A gyógyulás érdekében mindent megtesznek, de ez főleg a lányon múlik, mert Kafka inkább elhagyná magát. A felépülésben okkal bíznak, mivel nagyon közeli barátjuk, Klopstock Róbert is tuberkulózisból gyógyult fel, ráadásul orvosként a gyógykezelését is felügyelheti barátjának.

A könyv nyomasztó, hiszen végig ott lebeg a halál a szereplők körül. Dora önfeláldozása, az íróért való rajongása viszont az emberben sok mindent megmozgat, mélységes tisztelet ébreszt szerintem bárkiben.

Nem akarok orvosi értekezésekbe belemenni, nyilván nem egyszerű egy végstádiumú tüdőbetegséget megélni, de nagyon úgy tűnt, hogy Kafka teljesen elhagyta magát már a végén, nem sokat tett felépüléséért, az élni akarás mintha már rég elhagyta volna, pedig Dora odaadása talán átsegíthette volna.

A Kafka fennmaradt levelei, naplói alapján megírt könyv segít mögé látni annak a valakinek, akiről az iskolában tanultunk, és  sosem gondolnánk, hogy még magánélete is van. Így vagyok általában minden szerzővel kapcsolatban, és ez mostanában kezd változni, hogy több életrajzi könyvet is elolvastam. Szóval kezd érdekelni már egy regény olvasása közben is, hogy ki is az az író, akinek a soraiból olvasok. Nem mondom, hogy ebből a könyvből az egész életét megismerhetjük Kafkának, hiszen egy nagyon tragikus időszakot dolgoz fel benne Kumpfmüller, de azért mégis képet kapunk róla.

 Kéne egy kis Kafkát olvasnom...

Jaj, hát nem is tudom. Annyira kis egyszerű, mint a bot. Olyan kis bugyuta történet volt ez, hogy megfeküdte kicsit a kánikulában az agysejtjeimet.

Grace és Uno fiatal házasokként élnek Velencében, de közbeszól a háború. Nincs mese, a fiúnak be kell vonulnia, a haza kötelez. Ellenállóként harcol, miközben Grace menedéket keres magának a hegyekben, és mindennap épségben várja vissza szerelmét. A háború végezte után még fél évvel később sem tér vissza a férfi, így mindenki halottnak hiszi.

Amikor egy szép napon motoron berobog az amerikai katona, az teljesen felborítja Graziella (mert közben nevet változtatott) életét. Minden nappal egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és a lányban dúl a harc, hiszen eddig epekedve várta haza férjét, ugyanakkor itt van ez a fess katona, aki egyértelmű érzésekkel viseltetik iránta. Döntenie, választania kell, ami nyilván nem könnyű.

Nem nagyon tudok róla többet írni, mert amúgy nem sok mindenről szólt. Nekem kissé szirupos, unalmas történet volt, amin picit javított a vége, de nem sokat.

Szinte egy lélegzetvétellel olvasható a könyv, amely három történést mutat be hajnalban, és amelyek akár nagyon kicsi valószínűséggel velünk is megtörténhetnének. Legalábbis el kell gondolkodnunk rajta, miközben olvassuk. Mindhárom történetben egy nő és egy férfi találkozását szemlélhetjük, amely titkokat, feltörő érzéseket, indulatokat takar.

Kiszámítható, mégis ámulattal állunk a végén. A szereplők a különbözőnek tűnő történetekben számunkra ismeretlenek, a végén mégis összeállnak a puzzle-darabkák, egy láthatatlan fonál összeér. Érzékenyen, Baricco-stílusban adagolja számunka a hangulatokat. Az egymásrautaltságról szól, a hajnali ébredezésről. A hajnalnak nálam mindig különös hangulata van, akkor valahogy el tud dőlni minden, de tényleg minden.

Egymásra utalt férfi és nő találkozása háromszor, ami sorsfordító lehet. Vagy nem.

4,5/5

Na hogy kerülhet a blogoldalamra ez a könyv? :D Hát úgy, hogy focilázban, azon belül is Messi-lázban égünk hónapok óta. 8 éves fiam félredobott mindent és csak a Barca körül forog minden. Nem mondom, a jövőről alkotott kép picit javult a kukásautó vezetéshez képest, de azért még gyúrunk a dolgon. Egyelőre hagyom, hadd élje ki magát. :D

Ez a könyv pont jókor, jó időben lépett színre, egy időben az ámulatba eséssel.

Életrajz egy óriási sikertörténettel megkoronázva. Lionel Messi manapság az egyik legünnepeltebb focisztárok közé tartozik, aki kiskorában zárkózott, félénk volt, ráadásul növekedési hormonbetegséggel küzdött, nem volt evidens, hogy "itt köt ki". A szerző egészen a kiskorig megy vissza, hogy bemutassa azt az utat, ami ebből a hátrányos helyzetből háromszoros aranylabdás sztárságig vezetett.

Nagyon sok érintett, hozzátartozó, ismerős megszólal a könyvben, és gyakorlatilag mindenki nagyon elfogult. Gyanakszom, hogy tényleg egy nagyon kellemes ember lehet, minden elszállás nélkül, bár erre az adócsalásos dologra azért kíváncsi leszek, mert amúgy köztudottan nagy adományozó, jó szívű emberként éli mindennapjait. Focidrukkereknek, Messi rajongóknak mindenképp ajánlom, rengeteg háttér információt oszt meg a könyv.

Nálunk közben duplájára nőtt a lelkesedés, mert már a pici is Barca-rajongó, bár ha megkérdezem tőle, hogy mi az a Barca, azt válaszolja, hogy egy ember... :D

Vannak szerzők, akikkel kapcsolatban sosem titkoltam, hogy teljesen elfogult vagyok. Picoult is ilyen, és sok rossz könyvet kéne letennie az asztalra, hogy elpároljak mellőle. Nyilván vannak gyengébb és erősebb könyvei is, de ez most szerintem az utóbbiak közé tartozik. Nagyon nagyra tartom, hogy velejéig beleássa magát mindig a kiválasztott témába, amelyek nem egyszerű esetek, hanem sokszor a társadalom perifériáján mozgó jelenségek, emberek, csoportok.

Ebben a könyvben az amis közösséget veszi górcső alá, most is, mint mindig egy kirívó eset kapcsán. Egyik reggel egy kis Pennsylvania állambeli amis közösség istállójában halott gyermeket találnak. Minden jel arra mutat, hogy az újszülöttet megfojtották, és a nyomok a közösségben élő tizennyolc éves, hajadon Katie Fisherhez vezetnek. A csecsemőgyilkosságon túl az is súlyos véteknek számít, hogy a lány házasságon kívül élt szexuális életet. Bár megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a gyermeket Katie hozta a világra, Ő mindent tagad, még a terhesség tényét is, annak ellenére, hogy másnap reggel a lábszárain folyik végig a vér, tejelválasztása napokon belül megindul.

Ezek az események a zárt, különös szabályok, vallási szokások szerint élő közösség életét egy pillanat alatt felbolygatják, minden a feje tetejére áll, titkok sorozatára derül fény.

A lány nagy szerencséjére épp a szomszédba érkezik kipihenni magát Ellie Hathaway, aki nem mellesleg ügyvéd, a sikeresebb fajtából. Maga sem szégyelli bevallani, hogy hazugságból, a bíróság ámításából él, és sorra nyeri meg bűnös ügyfelei számára a pereket. A lelkiismeretét pedig próbálja elnyomni. Annak ellenére, hogy bele van fásulva szakmájába, magánéletébe, elvállalja Katie ügyét, bár maga sem tudja mibe csöppen bele, hiszen erről a világról semmit nem tud. Ráadásul a fiatal lány szabadlábon maradásának egyik feltétele, hogy éjjel-nappal vigyáznia kell rá Ellienek, így odaköltözik a farmra, egy szobába az amis lánnyal. Minden más, mint amit megszokott. Mintha egy másik bolygóra került volna, és idejébe telik, amíg eligazodik ezek között az emberek között, akik még pénzt sem fogadhatnak el közvetlenül az árujukért, elektromosság használatáról pedig ne is beszéljünk. A XXI. századi technikához, luxus elektronikai eszközökhöz, sebességhez szokott ügyvédnek rémálomnak tűnnek az első hetek.

Ahogy göngyölíti fel a család hátterét, múltját, egymáshoz való viszonyát, úgy érti meg egyre jobban, kit mi vezérel bizonyos cselekedetekben. Katie bűnösségével kapcsolatban váltakozó álláspontokon lyukad ki, talán rajta igazodik ki a legnehezebben, pedig a szoros egymásrautaltságuk miatt nagyon közel kerülnek egymáshoz.

Persze, hogy elgondolkodik az ember, ahogy én is tettem ezt azon, hogy képes lenne-e így élni? Mi értelme van ennek? Miért küzdenek az ember alkotta dolgok ellen. Aztán szép lassan, a végére rájövünk, hogy mennyivel boldogabbak lehetnek, hogy nem száguldoznak végig száznyolcvannal a főúton, ami mellett képtelenség észrevenni a virágokat, az állatokat, a természetet magát. Bezzeg egy bricskán...

 "Az egyszerű ember azt az igazságot tanulja meg elsőnek, hogy a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak."

Nehéz dolgom van, mert nem nagyon tudom, mit írjak erről a könyvről, és az sem segít, hogy a 30. oldalnál sem nagyon jutottam tovább. A könyv szerkezete is meghökkentett már az elején, ami kissé naplószerű, kissé bugyuta iskolás lányok levelezésének gyűjteményére hajaz. De ahogy belemélyedtem, már amennyire ekkora olvasmány mennyiségnél lehet, láttam, hogy a történettel sem fogok tudni mit kezdeni. Nagyjából azért megpróbálom összefoglalni.

Paula amolyan szokványos tinilány, illetve annyiban mindenképp eltér az átlagtól, hogy tökéletes és a földön minden férfi halálosan szerelmes csakis belé. Több tinilány barátnő is benne van a történetben, akik végigkísérik Paula kínlódásait, próbálnak nagyon okos ötleteket adni, hogy melyik fiút is válassza. Paula pedig csak kering-kering a választható lehetőségek útvesztőjében. Azért tudom nagyjából, hogy mi történik mindvégig, mert hátralapoztam, és az várt, amire számítottam, sajnos a nagy semmi.

Az elején a szerző nevét nézve gyanakodtam én, hogy vicc lesz a dologból, aztán később rájöttem, hogy nem tévedtem. Nem is nagyon tudom, hogy mit olvastam, bár sokáig tényleg nem bírtam. Ugyanarra jutottam, mint a tehetségkutatók válogatóján, hogy nincs ezeknek az embereknek szerető családtagjuk (a szerzőre gondolok), aki szólna nekik, hogy ne!!!??? Erre szoktam mondani, hogy kár a papírért! :(

A főszereplő Remy Starr, kicsit durva jellemű, szabad elveket valló tinédzser, aki túl az érettségin, szeretné a nyarat bulizással eltölteni, nem gondolva semmiféle kötelezettségre. Nem túl hihető módon a szerelmet szándékosan elkerüli, a fiúkat csak futó kapcsolatra használja, senkit sem enged magához túl közel. Amikor érzi, hogy kezd elgyengülni e tekintetben, azonnal útilaput köt az érintett lábára.

Nem véletlenek ezek a tüskék a fiatal lányban, hiszen a családi élet nem túl rendezett körülötte. Anyja ötödik esküvőjére készülnek, úgy néz ki, ez most végleges... A menyasszony, azaz az anyuka elég fura egy személyiség, gyakorlatilag semmit sem képes önmaga véghezvinni, így az esküvő megszervezése is maradéktalanul Remyre hárul.

Épp, amikor bőszen gyakorolja szilárd elveit, az esküvői forgatag kellős közepében van, akkor csöppen, illetve inkább robban be az életébe Dexter, a zenész fiú. Szó szerint az ölébe esik, és a fiú szerint ez nem is véletlen, hiszen hihetetlen kémia működik köztük, ők egymásnak vannak rendelve. Azt még nem is sejti, hogy ezt pont kinek mondja. Nagy küzdelmek vannak mindvégig a két fiatal között, de a vonzódás egyértelmű.

Amikor a lánynak szüksége van egy kis őszinteségre saját magával szemben is, egyetlen dolog van, ami felé oda tud fordulni, ahol kisírhatja a bánatát, ez pedig a halott apja által szerzett altatódal, amely kiskora óta kíséri őt. De hogy képes-e átlépni a láncait, amivel saját magát kötözte oda saját szabályrendszeréhez...???

A Tökéletes után bevallom, én csalódtam ebben a könyvben. Számomra az előbb említett könyv, annak ellenére, hogy ifjúsági irodalomról van szó, nagyon tetszett. Amennyire az kerülte a felszínességet, ebben a könyvben annál inkább felfedeztem azt. Az első sikere után még mindenképpen próbálkozom majd az írónő könyveivel, de most egy picit pihentetem.

Ezeken a kánikulával terhes napokon kimondottan hűsítően hatott belecsöppenni a karácsonyi hangulatba. Ráadásul olyan az egész könyv, mint egy kis ajándékdoboz. Gyönyörű, pici kis dobozka, tele ajándékkal. Néhol egy kicsit sok a cukorka, de az is kell időnként.

Ez a mese a szerző két kislányának, Jennának és Allysonnak szól, akiknek a karácsony hangulatát, szeretetét szeretné átadni.

Egy idős özvegyasszony és egy család történetét meséli el a könyv, amely eredetileg 20 példányban lett összekötve és családi használatra szánta Evans. A könyv viszont utat akart törni magának szélesebb körben is, így ma már több mint 7 millió olvasóhoz jutott el.

A könyv szentimentális, ahogy a karácsony is az, akárhogyan tagadjuk. A család összetartó erejét, az ünnep hangulatát, áhítatát szeretné hangsúlyozni a történet. Ezek a dolgok persze örök érvényűek, nem kell új dolgokra számítani, de jó őket időről-időre ismét felidézni.

Ha valaki, hát akkor én tudom, milyen rosszcsontokkal együtt élni. :D Úgyhogy nem is volt mese, ezt a könyvet meg kellett szerezni, bár nyilván inkább a kicsinek (4). Az első kötetből már megismerhettük ezeket a rosszcsont járműveket, akik mindig valami rosszban törik a fejüket, de szerencsére ezek tanmesék, úgyhogy nem kell izgulni, hogy az amúgy sem alapjáraton működő gyermekek újabb ötlettel gazdagodnak, amit hasznosíthatnak is. :D

Csakúgy, mint az első részben, itt is nyolc történettel ismerkedhetünk meg, amelyben ezek az emberi tulajdonságokkal felruházott csalafinta járművek rosszalkodnak, de szerencsére mindig jó vége kerekedik ezeknek a csínytevéseknek, mindig megtanulják a leckét. Az adott élethelyzetekből nagyon kedvesen, bájosan tanítja a gyermekeket a könyv arra, hogy a cselekedeteiknek milyen következményei lehetnek.

Van benne verekedős golyós autó, csaló daru, rendetlenkedő bobcat, irigy motoros szán és még sorolhatnám, akik mind-mind a kisfiam szívéhez nőttek. Nem mondom, hogy lányoknak nem ajánlanám, de mivel fiús anyuka vagyok, és általában "sorstárs fiús anyukákat" látok kizárólag rostokolni munkagépek előtt, nekik feltétlenül javaslom a könyv beszerzését. :D

Mindenképpen szót érdemel ismét Neuburger-Kohánszky Kinga munkája, aki az illusztrációt végezte a könyvben. Rendkívül bájos rajzok, szép, változatos színekkel.

Még szinte el sem kezdődött a történet, én már azon aggódtam, hogy még hány könyv fog tudni kijönni a Harry-történetekből, hiszen már alig van valami épkézláb terület egyik kedvenc hősöm testén, aztán a végére persze kissé át kellett formálni a gondolataimat...

Nesbo ismét egy tökéletesen kerek, jól odavágós krimit írt nekünk, és annak ellenére, hogy mindvégig ott volt a szemem előtt a megoldás, mégis buta arccal bámultam magam elé a végén.

Gusto egy gyönyörű szép, ám kőkemény narkós srác, aki épp holtan fekszik egy konyha padlóján. Mégis ő adagolja nekünk végig kis adagokban a történetben a meggyilkolásához vezető mozzanatokat.

Harry miután évekkel ezelőtt szinte elmenekült Oslóból, most mégis visszatér, hogy engedélyt kérjen hajdani felettesétől, hadd göngyölítse fel az ügyet, amely most érzékenyebben érinti őt, mint valaha. Gusto meggyilkolásáról van szó és a gyanúsított személye miatt repült ilyen rekordsebességgel Oslóba kedvenc nyomozóm. A bizonyítékok szinte egyértelműek, de azért akadnak kérdéses pontok az ügyben, és ugye ilyenkor Harry nagyon is bevethető.

A nyomok elvezetnek egészen a rendőrség és a politikai élet magas szintű köreihez. Ahogy az elején arra utaltam, az áldozat egy narkós fiú, így az oslói alvilág, a drogkereskedelem rejtett, foszlott bugyraiba is bevezet minket Nesbo, nem kímélve a különböző kínzóeszközök részletezésétől sem. És Harry ebben is érintett, ahogy az már korábbi fejezetekből is kiderült.

A másik nyom egy bizonyos Dubajként emlegetett maffiafőnök, akit úgy tűnik, még senki nem látott, mint egy szellem mozog az éjszakában. Harrynak nincs más hátra, mint belefolyni az alvilági életbe, közben pedig kénytelen saját szellemeivel  is megküzdeni, amelyek nemhogy kevesebbek lettek az elmúlt években, jócskán megszaporodtak. Ráadásul a mindig tiszta fejű, higgadt nyomozónak választania kell a szíve, illetve a józan ész között.

Több szempontból mutatja be a történetet Nesbo, és nagyon tetszett, ahogy egy patkányanya érintettségét is nagyon érdekes módon belevette, ami kicsinyeihez szeretne bejutni a fészkébe a holttesten keresztül.  Rendkívül érdekfeszítő, jól megszerkesztett könyv, amit egy pillanatig sem untam. Úgy jó, ahogy van. És bár egyre inkább áramlanak be hozzánk a skandináv krimik, ezáltal egy picit talán fel is hígulva minőségileg, Nesbo most már lassan klasszikus, és védi a haza becsületét!

A végén kissé meg vagyok rémülve, hogy most mi lesz, de remélem, nem hagy minket így itt a "szaharában"... Tarts ki Harry!!!

5/5

Ismét kedvencet avattam, megy a féltve őrzött könyvek közé a polcon. Borító, leírás alapján valami könnyed, szórakoztató irodalomra számítottam. Végül is könnyed is, szórakoztató is, de mégis abszolút a szépirodalom kategóriába sorolom, ami utána még jócskán elgondolkodtat, sokat ad.

A főszereplő maláj kisfiú az ásványi kincsekben burjánzó Belitung szigetén él, ahol vagy ügyesen kiaknázza az ember a sziget adta lehetőségeket és mesésen gazdag, vagy pedig eleve szegény sorsba született és az is marad, mint a mesélő kisfiú. Itt is, mint mindenhol, az élet minden területére kiterjed, ha szegény vagy, csak talán itt még sarkalatosabban is. Az, hogy iskolába járjon egy gyerek korántsem  természetes. A történet elején epekedve várja kilenc gyerek, hogy megérkezzen tizedik társuk, hogy elindulhasson számukra a tanév. A tíz fő a feltétele annak, hogy áldatlan körülmények között részesülhessenek a tanulás örömében, nehézségeiben.

Ennek a maroknyi kis csapatnak a kalandokkal tarkított élettöredékét kísérhetjük nyomon, sokszor könnyel az arcunkon, máskor pedig jóízű nevetéssel. Az egzotikus indonéz sziget, annak kultúrája igen távol áll tőlünk, mégis olyan közel kerülnek hozzánk a szereplők, mintha csak ránk lennének bízva és nem jószívű tanítójukra, Bu Musra, aki az életét is odaadná ezért a szedett-vedett kis társaságért. Itt szó sincs róla, hogy rá kellene vennie őket a tanulásra, hiszen ők mindannyian esőben, fagyban, télbe, nyárban ott vannak és  epekedve szomjazzák a tudást. Az elvakult, mindenen áttipró gazdagság ellen küzdenek, miközben olyan emberi értékek mutatkoznak meg közöttük, ami ritka, legalábbis ritkán figyelünk fel rá, még ritkábban tulajdonítunk neki jelentőséget.

Példaértékű volt ezeknek a gyerekeknek a kitartása, állhatatossága, a tanítójuk elhivatottsága. Az egész történet változtatásra késztet.

Az önéletrajzi ihletésű könyv remek beugró, egy könyv alapján is az egyik kedvenc szerzőmmé lépett elő Andrea Hirata. Döbbenetes érzékenységgel tárta fel ezeket a sorsokat. Valahogy ettől a könyvtől is jobbá szeretne lenni az ember, és megnyugodtam, hogy valahol még rendben van a világ, még ha a körülmények nem is erről tanúskodnak, de ott bent lehet még rend.

"A bölcsesség olyan egyszerű volt, mint maga a jámbor iskola. Sors, erőfeszítés és végzet - olyan, mint három, magasban kéklő hegycsúcs. Köztük ring lágyan az emberiség bölcsője. Sors, erőfeszítés és végzet összefonódásából születik meg a jövő, de hogy e három dolog miként működik együtt, azt a legtöbben nehezen értik meg. Azok, akik kudarcot vallanak az élet egyes területein, Istent okolják. Azt mondják, azért szegények, mert Isten így alakította a sorsukat. A nyughatatlanok kihívják maguk ellen a végzetet. A lusták és kényelmesek egyszerűen elfogadják a sorsukat, mert megváltoztathatatlannak hiszik - végül is minden előre elrendeltetett, így be is zárul a kör. De biztosan tudom a szegény iskolában szerzett tapasztalataimból, hogy a kemény munkával töltött élet olyan, mint bekötött szemmel gyümölcsöt válogatni egy kosárból. Bármilyen gyümölcsöt kapun ki végül, legalább van gyümölcsünk. Eközben a kemény munka nélküli élet olyan, mint behunyt szemmel sötét szobában fekete macskát keresni úgy, hogy a macska nincs is bent."

A legfontosabb, ami eszembe jut erről a kiadványról, hogy én ilyen gyönyörű könyvet még életemben nem láttam. Amikor kézhez kaptam, sokáig csak szorongattam, forgattam, simogattam. Legszívesebben kitapétáznám vele a lakást, és ezt nem rossz értelemben írom. Szóval csodaszép!

Másrészt picit bajban vagyok, mert rendkívül vegyes érzelmek, gondolatok vívódnak bennem. Nagyon hangulatos, szépen megírt könyv, pillanatok alatt behabzsoltam. Ugyanakkor mélységesen szomorú maga a történet, bár az írónő a szuper jó képi ábrázolásokkal enyhítette ezeket a fájdalmakat. Mert főként anyaként hogy lehet azt megérteni, feldolgozni, hogy egy kicsi lányt ott hagy az anyja és utána csak évente látja őt egy-egy hétre. Persze a végére nagyjából értettem én, hogy hogyan, de akkor is... mégsem. Végig dúlt bennem a harc, hogy ilyen nem lehetséges (pedig tudom, hogy igen!), másrészt meg micsoda klasszul megírt könyv.

A történet főszereplője az angol apától és magyar anyától született Elisabeth Lowe, akinek egy napon apja váratlanul egy csomagot ad, amely teljesen felzaklatja a lány mindennapjait. Ebben a csomagban a Nyarak könyve van, ami egy bejegyzésekkel, impressziókkal tarkított fényképalbum, amelyet anyja készített még gyermekkorában azalatt a pár hét alatt, amit vele töltött minden évben Esztergomban, a Villa Serenában a kislány. Beth újra átéli ezeket a nyarakat és kézen fogva vezet minket a visszafelé vezető úton (vagy inkább mi segítjük szívünk szerint őt?), mi is történt jó pár évvel ezelőtt. Miért kellett ennek a kislánynak egy tragédiát túlélve egy újabbat is átélnie, amiből viszont már nem nagyon tud segítség nélkül kijönni hosszú éveken keresztül.

Amikor Beth 9 éves volt, a család Magyarországra látogat és a Balatonnál töltenek egy hetet, ami mindannyiuk számára meghatározó lesz, mivel a látogatás végén anyja bejelenti, hogy nem tér vissza Angliába, életét nem tudja ugyanúgy folytatni, ahogyan addig.

Számomra meghökkentő módon Beth megbocsát édesanyjának, sőt, alig várja, hogy nyaranta 1 hetet ott töltsön nála, ahol olyan fantasztikus élmények érik, amelyek egész évben táplálják a lelkét. 16 éves korában viszont történik valami, amikor is váratlanul hazatér és elhatározza, hogy sosem tér vissza oda többet. Minden kapcsolatot megszakít a Magyarországon maradottakkal, hiába próbálják felvenni vele a kapcsolatot. Visszazökken a kissé unalmas, magányos életébe, amelyben apjával való kapcsolata is igen nehézkes, kimondatlan fájdalmakkal nehezített.

A 37 éves Beth sokáig rakosgatja ide-oda a könyvet, de a szíve mélyén tudja, hogy elkerülhetetlen, hogy ne nézzen szembe a múlttal. És ebben a fényképek, anyja bejegyzései segítenek, megkönnyebbülten tisztázza magát, anyját és még apját is.

Hihetetlen kontrasztot mutat be az írónő Anglia és Magyarország között, és végre-végre ez nagyon pozitív a számunkra. Elkerülhetetlen, hogy az ember ne találja saját magát is ott gyermekként a Balaton partján, ahol baracklekváros kézzel, szúnyogcsípések ellen fehér rázókeverékkel behintett testtel, lila szájjal épp ki vagy berohan a vízbe.

Most már lassacskán elmondható, hogy rajongó vagyok, mivel hála ennek a jó kis kiadónak, szárnyai alá vették Hislop könyveit, és nem késlekednek sosem az újabbak kiadásával. Magyarországon ez a harmadik kötet az írónőtől, és az első kettő (A sziget, Hazatérés) is teljesen elvarázsolt. Annak ellenére, hogy én nem nagyon szeretem a túlzott szentimentalizmust, és kissé mindhárom könyv az, valahogy mégsem zavart, sőt, jól kezelte(m).

Ahogy A sziget esetében, itt is visszatérünk Görögországba. Ez a történet is eléggé megrendítő volt, nem nagyon lehet szívszorítás nélkül olvasni. Benne van a veszteség, a háború, a gyűlölet, de szerencsére a tanulság is.

A történet 2007-ben kezdődik, amikor egy nyugdíjas pár unokája kérdezgeti őket a múltról. Ők pedig mesélni kezdenek és egészen visszakanyarodnak 1917-ig Theszalonikibe, amikor és ahol egy hatalmas tűz porig rombolja a várost. A legtöbb embernek mindene odavész, de az egyik leggazdagabb kereskedőnek épp ezen a napon születik meg a fia, Dimitri, aki az egyik főszereplője a történetnek.

A másik főszereplő egy kislány, aki 5 évvel később Kis-Ázsiából menekül a török hadsereg elől. Ő Katerina, aki menekülés közben elveszíti édesanyját és testvérét. Egy idegen asszonnyal száll be a mentőcsónakba, amely Theszalonikibe viszi őket, egészen máshová, mint a családját. Katerina persze nem felejti őket, mindent megpróbálnak, hogy újra egyesülni tudjanak. Ahogy telik az idő a szigeten, ráébred, hogy nincs más választása, mint valahogy beilleszkedni, amelyben nagyrészt a befogadó családja segít neki. Talpraesett, ügyes lány, akinek kézügyességére hamar fény derül. A szegénység az alapvető jellemzője az emberek életének, így minden szorgos, ügyes kézre szükség van. No meg az összetartásra, abból pedig nincs hiány.

Dimitri szülei bár rendkívül jómódúak, a házuk is odaveszett a tűzvésznél, így a szegény negyedbe telepíti át fiát és feleségét, amíg az új rezidencia felépül. Másrészt kényelmesebb is így neki, mivel önmagán kívül más nem érdekli, örül, ha nem kell családi életet élnie. Mit ad a sors? Ugyanabban az utcában, sőt szomszédként élnek egymás mellett Katerináékkal, így a gyerekek egész hamar összebarátkoznak, kapcsolatuk különleges, ragaszkodó.

Évekkel később, amikor visszaköltöznek új házukba, a kapcsolattartás nehézkesebb, mert a borzalmas természetű férj minden lehetséges módon akadályozza azt. Mivel a család nagyrészt varrásból él, Dimitri édesanyja, Olga pedig előkelőségének köszönhetően megengedheti magának, hogy minden alkalomra új ruhát varrasson, gyakori vendégek a gazdag háznál, bár a családfő nem sejti, milyen szálak fűzik őket egymáshoz.

Évtizedeken ível át a történet, közben a gyermekekből kamaszok, aztán felnőttek lesznek, útjuk pedig nagyon szövevényes. Mindeközben megismerhetjük Theszaloniki történelmi, politikai, gazdasági hátterét.  A végén pedig megtudhatjuk kik a nagyszülők, ki az unoka, hogyan kerültek oda, ahova. Jól érzékeltette az írónő a helyszíneket, fényeket, képeket, mintha én is ott járkáltam volna a mezítláb a szigeten.

Nagyon jó küldetése van a könyvnek, hiszen a romantikus szerelmi szálon túl a népek, különböző vallások hiábavaló harcáról is szól, illetve annak ki nem mondott elítéléséről.

És ismét egy elmaradás pótlása klasszikusok tekintetében. Egy cseppel kevesebb lett az óceánban. :D

Denise egy fiatal francia vidéki lány, aki szerencsét próbálni érkezik Párizsba két testvérével. Bízik abban, hogy rég nem látott, szabászattal foglalkozó rokonaik jó szívvel fogadják, munkát adnak neki, amiből eltarthatja testvéreit. Számításai azonban nem jönnek be, mivel ők is épphogy oda tudják varázsolni a mindennapi kenyerüket az asztalra. A fiatal lánynak sürgősen megoldást, leginkább munkát kell találnia. A kiskereskedelem haldoklik és ez leginkább az újkeletű, impozáns nagyáruháznak "köszönhető", a Hölgyek Örömének, amelyet Octave Mouret alapított, aki egyrészről rendkívül jó üzletemberként meglátja a benne rejlő lehetőségeket, másrészről kíméletlenül tapossa el a családi vállalkozásokat. A vélemények megoszlanak, nyilván mindenki a saját érdekét nézi, de kétségtelen, hogy a vásárlók inkább betérnek a nagy áruházba, amelyben egyszerre mindent megkapnak, ráadásul árban sem vehetik fel a versenyt a kiskereskedők a Hölgyek Öröme nyújtotta kínálattal.

Denise is egyik csodálatból a másikba esik az áruház láttán, és bármennyire is tudja, hogy megbántja ezzel rokonait, elszegődik alkalmazottnak a rivális óriásvállalathoz. A kezdet nagyon nehéz, hiszen a divat az alkalmazottakat is megfertőzte, hozzájuk képest a lány csak egy toprongyos, vidéki kis fruska, aki mindenképpen kilóg a sorból. Attól pedig még rosszabb lesz a helyzete, hogy a fiatal, jóképű főnök is szemet vet rá, mint ahogy szinte minden nőre a környezetében. De talán most más a helyzet, ez a lány nem adja olyan könnyen magát.

Rendkívüli társadalom-, illetve korrajzot szemléltet Zola igen realisztikus módon. Valahol vicces, mégis szörnyű érzés volt olvasni azokról az asszonyokról, akiknek csak a ruha volt a minden, egy árleárazásnál képesek voltak eszüket veszteni. Még ismerős is volt...

"A vásárló hölgyek fulladoztak, arcuk sápadt volt, szemük ragyogott. Mintha az áruház minden csábítása itt egyesült volna egy végső kísértésben, mintha itt lett volna a bukás rejtett hálószobája, az az elveszejtő zug, ahol a legerősebbek is elbuknak. A kezek belemerültek a felhalmozott csipkékbe, és megittasultan remegtek."

A lány teljesen kirí ezekből a pénzhajhász, édek-ellenérdek küzdelemmel átitatott mindennapokból, de szerencsére kemény fából faragták, egyenes derékkal áll, aki talán képes egy tékozló lelket megmenteni.

Zola is kellemes csalódás volt számomra, nem mintha meg tudnám magyarázni, miért kezdek bele ilyen nehezen a klasszikusokba. A végén mindig nagyon kellemesen csalódok!

4,5/5

Ez a könyv kihozott az olvasási válságomból, hiszen tele van szenvedéllyel, amelybe nyakig merültem. :)

Nos hát, megvolt az első találkozásom Hemigway úrral. Merthogy eddig elkerültük egymást igencsak. Mondjuk eléggé egyoldalú képet kaptam róla, hiszen első felesége szemszögéből láthatjuk azt a jó pár évet, amit együtt töltöttek, de úgy hiszem, ez a kép elég hiteles.

Én nem is tudom, mit gondoljak erről az emberről. Gyűlöljem vagy beleszeressek? :D Azt hiszem, az igazi viharos érzelmek valahol itt kezdődnek, és a könyv végére rájöttem, hogy el kell vonatkoztatnom egy átlagember életétől, mivel ő aztán abszolút művészléleknek nevezhető, akinek a hangulata percenként ingadozik egy olyan széles skálán, amely perifériákon a hétköznapi emberek nem is jártak sosem. És talán pont egy ilyen feleség kellett neki kezdésnek, aki ezt bambán tűri, odaadó szerelmével támogatja ezt a ... hú, nem is tudom, minek nevezzem ... férfit. :D Nem árulok zsákbamacskát, nem lövök le poént azzal, hogy első feleség, hiszen ez a címből is kiderül, és ha már így állunk, akkor leírom, hogy négy is volt neki. Velük majd később foglalkozom. :D

Hadley Richardson egy 28 éves, a boldogságról már épp lemondó "fiatalka" hölgy, aki 1920-ban Chicagóban ismerkedik meg Ernest Hemingwayjel. Ha létezik két tökéletesen ellentétes vehemenciájú, hátterű ember, na akkor ők azok! Hadley minden baráti figyelmeztetés ellenére szerelembe esik ezzel a khm... csődörrel, és rövid udvarlás után össze is házasodnak, aztán már egy hajón kapják magukat Párizs felé, amely város mindvégig központi szerepet tölt be házasságuk alatt.

Házasságuk példaértékű az erkölcsi szinten igencsak rogyadozó lábakon álló párizsi kávéházi életben. Nem kisebb művészekkel partiznak esténként, mint Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald, és mindenhol dúl a vihar, csak az ő kapcsolatuk szolgál béke szigeteként. De mekkora esélye van egy önbizalomban nem bővelkedő, visszahúzódó lánynak és az ő magabiztos, kissé harsány, exhibicionista férjének abban a Párizsban, ahol a monogámia kihalt, mindent megfertőznek a beteges kapcsolatok, és még mintha a művészet is ebben a melegágyban érezné jól magát. Ernestnek pedig főleg ez számít, életét feltette írói munkássága építésére. Ezért képes lemenni a pokolba, utána pedig egyenesen felszállni a mennybe.

Hadley pedig csakis férjéért él, teljesen aláveti magát mindenféle hangulatának, igényének. Nem tudtam eldönteni, hogy szimpatikus-e ez a nő vagy sem. Egyrészről nagyon sajnáltam, hiszen tele volt sérülésekkel, kishitűséggel, és nagyon nagy erő kell, hogy egy ilyen ember mellett labdába rúgjon az ember individuma. Leginkább azt éreztem, hogy nem is létezik Hadley, csak papíron. Máskor pedig pont azon dühöngtem magamban, hogy miért nem csap oda az asztalra, amikor egy másik nő befekszik melléjük az ágyba, csak mert a nagyságos úr úgy kívánja.

Hemingway? Nem is tudom. Nyilvánvalóan rendkívül karizmatikus személyiség, akit lehet szeretni, gyűlölni, és ezeknek az érzelmeknek a széles skáláját felvonultatni, de közömbösnek maradni iránta, azt nem!

(http://www.konyv7.hu/index.php?menuId=222&articleId=4012&action=article)

Egyértelmű, hogy az életrajzi ihletésű könyveket is keresni fogom, hogy még többet tudjak meg az életéről, művészetéről, de itt az ideje elővenni a regényeit is, mert elég nagy lemaradásban vagyok.

4,5/5

Azt kaptam, amit vártam. Schäffer Erzsébet könyvei után mindig mélyen elgondolkodom az életemről, illetve arról mennyi mindent nem csináltam még. Nem feltétlenül olyan dolgokra gondolok, amikről a könyveiben szó van, hanem hogy a saját életutamat megtaláltam-e vajon? Nyilvánvalóan nem, ezért pozitív értelemben irigykedéssel olvastam az alábbi kötetben szereplő emberek életútját is. Tényleg mindenképpen pozitívnak mondanám ezt az irigységet, mert nagyon jótékony érzés ez, hiszen ösztönöz, hogy jobb ember legyek, keressem a helyes utat, vagy csak egyszerűen hagyjak fel a görcsöléseimmel.

Ebben a könyvben az egyik kedvenc írónőm most nem önmagával vetett számot, hanem más emberek életébe engedett bepillantást nyújtani. Van köztük híresség, de ez nem volt feltétel a részvételhez. Kincsembereknek nevezi őket, akiket példaképnek lehet választani nyugodtan. Kit ezért, kit azért. Nem sorolnám fel a könyvben szereplő személyeket, mert sokan vannak, de akár egy-egy ember életmeséjét egy-egy estére is be lehet osztani, garantáltan nyugodtabban alszik utána az ember. :)

Sok szereplő élete nagyon távolinak tűnik az egyszerű polgárétól, mégis nagyon közelinek érezzük magunkhoz, és én szívesen ott lettem volna akkor is, amikor ezeket a meséket hallgatta, lejegyezte az írónő.

A könyv üzenete azt hiszem az egyszerű életforma, ami persze nem zárja ki a nagyszerűséget, nem feltétele, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez. Csak éljünk nem hivalkodóan, másokat eltiporva, hanem csak úgy egyszerűen. Szeretnék kincsember lenni, de olyan távol vagyok tőle.

"Amit nézel, azzá leszel!"

4,5/5

Ugyebár nem ismeretlen a szerző, mivel itthon már olvashattuk tőle A csodálatos Waverley-kertet ami akkor teljesen elvarázsolt, nagyon helyes kis mese. Úgyhogy nagyon vártam erre a könyvre, kíváncsi voltam, hogy a fantáziája ugyanúgy meglódult-e az írónak? A képzelettel itt sem volt semmi gond, ugyanúgy tele van misztikummal, az elképzelhetetlennel.

Egy különös, fiatal lány, Josey a főszereplője a könyvnek, aki a világ elől szinte bezárkózva él  óriási házuk emeletén lévő szobájában, ahol kulcsszerepet tölt be a gardrób. Hiszen ott rejtegeti tonnaszám a csokoládékat, különféle egyéb finomságokat és halomban állnak a romantikus regények. Josey zugevő, amivel kompenzálni szeretne. Élete komplikált. Már az is elég lenne, hogy anyja árnyékában kell élnie, aki a nap minden percét megkeseríti számára. Ők ketten együtt élnek, és ha Josey megfeszül, akkor sem tud "felnőni" anyja szépségéhez, kecsességéhez. De számtalan rejtély van az életükben, amelyek nyomják a lány lelkét.

Aztán az egyik nap Della Lee pillant vissza rá a gardróbból, aki szörnyű kapcsolata elől menekült épp a fiatal lány gardróbjába és onnan egy tapodtat sem hajlandó elmozdulni, úgy tűnik soha többé. Innentől kezdve megváltozik Josey élete, hiszen a zűllött életű pincérnő tesz róla, hogy a fiatal lány másképp tekintsen saját magára, az egész világra.

A lány szép lassacskán kinyílik a világnak, új barátságokat köt, és még Adammal, a helyes postásfiúval is szóba mer végre állni. Azzal, hogy minden nappal messzebbre merészkedik, a környezete is folyamatosan döbben rá, hogy mennyire szép lány is ez a Josey és ráadásul még remek humora is van. Mindezeket saját maga előtt is titkolta, mindig is lesújtó véleménnyel volt önmagáról.

Van még egy fontos szereplője a történetnek, Chloe, aki mágikus módon mindig talál valami aktuális könyvet a keze ügyében. Ezeket a könyveket előtte sosem látta, csak úgy odakerülnek, és ha nem vesz róluk tudomást, akkor a könyvek addig "üldözik", amíg meg nem adja magát. Ez a két lány mély barátságot köt, miközben mindenféle furcsaság történik körülöttük, velük.

A kedvencem egyértelműen Helena, a kotnyeles szobalány, aki különféle szereket, kütyüket helyez szerteszét a házban a szellemek ellen, mert valamit sejthet, és aki szenzációs személyiség. Na miatta mindenképpen érdemes volt elolvasnom a könyvet.

Sarah Addison egyedi stílusa az elejétől a végéig felismerhető, semmivel össze nem téveszthető. Viszont annak ellenére, hogy faltam a sorokat, kíváncsi voltam arra, amit nagyjából az elejétől fogva sejtettem, most nekem ez egy kicsit kevés volt. Valószínűleg ebből már kinőttem, de akkor a Waverley-ből miért nem? Az is ugyanilyen meseszerű, fantáziadús csiribiriség.

Sajtosrolótól kaptam ezt a cukker lánykát, amit itt is nagyon köszönök!

A szabályok szerint 4 olyan bloggernek kell továbbadni, akinek a rendszeres olvasói  száma nem lépi át a 200-at (szerintem ez egy óriási baromság, na mindegy). Továbbá linkelni kell az ajándékozottak blogoldalát, azután pedig értesíteni kell őket a díj odaadásáról.

A szabályokat nem fogom maradéktalanul betartani, viszont három blogot megemlítek, akiket nagyon szeretek és szinte mindig mindent elolvasok náluk, még ha nem is vagyok az a nagy kommentelő. :) Viszont üzenetet nem fogok hagyni, szerintem egyikőjük sincs nagyon oda ezért a csilivili díjért. :D

Szóval összesen 3, azaz három olyan blog van, akiknél tényleg szinte mindegy miről írnak, olvasom őket.

Ez milyen jó volt. Most azonnal kezdeném újra. Ha nem is most, de újra fogom olvasni, mert annyira jó a szövege, könnyesre nevettem magam rajta. Filmért kiált, de most egyelőre beértem a papíralapú történettel is. Végig a nagy kedvenc, a Pulp Fiction pörgött előttem, mármint azok a barom arcú bűnözők, akik folyton keménykednek, de mégis annyira bénák, hogy na.

Szóval van ez a főszereplő, a Daniel McEvoy, aki a legjobb fej mindegyik között és ő hajkurássza szegény mutyi sebész barátját annak szelleme segítségével. Aztán van egy csomó másik fura alak, akik képszerűen előttem voltak és hát... jaj, nagyon hülyék. Szóval ők meg a Danielt kergetik, meg akarván ölni őt. Danielnek éppen elég lenne annyi gond is, amit a nemrégiben beültetett hajhagymák jelentenek neki, miszerint azok ki ne essenek, ha már annyit vesződött értük! Aztán kínlódik a szomszédjával is... hiányzik neki egy jó kis balhé? Márpedig olyan gyilkosságot akarnak a számlájára írni, amihez semmi köze sincs.

Daniel amúgy egy New Jersey-i koszos kis klub kidobóembere, de megjárta már kommandósként a katonaságot is, ahol kellő harci képességekre tett szert, amelyre szüksége is lesz. No meg a szerencsére, mert ezek nem kispályások, már amikor nem csesznek el mindent.

Mindvégig ő maga sem nagyon tudja, hogy miért üldözik őt ellenségei, hiába kér segítséget, vár választ Zeb szellemétől, az csak csoportterápia szintű instrukciókkal látja el őt, és csak arra elegendőek, hogy jól felbosszantsák Danielt, de nem adja fel azért sem.

Eoin Colfer a krimi világában most debütált, a rajongók egyébként a fantasy világából ismerhetik őt. Majdhogynem azt mondanám, hogy tök lényegtelen a történet. Nem abban van az erőssége, hanem a humorában, Eoin jófejségében. Letehetetlen, rém szórakoztató könyv. Komolyan nagyon bírtam.

Hűha!!! Ekkora félrenézést még nem csináltam könyvvel kapcsolatban. Teljesen ellentmond a borító a tartalomnak. Nyilván a rózsaszín miatt, de valami szirupos, csajos történetre számítottam, pedig szó sincs ilyesmiről.

A helyzet tragédiájának feldolgozásában nagyban segített a szarkasztikus, fanyar humor, máskülönben betemetett volna a történet.

Két teljesen másféle, különös módon sérült ember valahogy egészen fiatalon egymásra talál és nem is tudnak szabadulni többé a másiktól, persze nem is akarnak. Ha csak úgy elmesélném valakinek, hogy kikről is van szó, csak nézne, hogy is került össze egy ilyen pár, pedig minél jobban belemélyedtem a történetbe, annál inkább éreztem, hogy ők a tökéletes páros, annyira megkedveltem őket, hogy minden pillanatban aggódtam, mi is lesz a sorsuk, ugye sikerül nekik minden?

A könyv elsősorban a külsőségekről szól, illetve arról, hogy mi emberek mennyit és milyen áron szentelünk a külsőségekre, miközben a belső, fontos tartalmat elnyomjuk vagy egy legyintéssel elintézzük, ha valami sérültnek néz ki, nem teljes a társadalom elvárásai szerint, az már nem is képviselhet értéket. Közhelyeket rombol le a könyv, ha engedjük.

Sunny, aki próbál tökéletes feleség és anya lenni, küzd ezekkel az elvárásokkal, mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját közösségében ő legyen az az irigyelt személy, akinek mindene megvan, akinek minden sikerül, szép ház, sok pénz, tökéletes gyerekek, szerintem eszméletlen szexi, nemkülönben zseni férj. Pedig tökre nem ilyen ez a nő, teljesen normális, természetes, amikor például ezzel a fantasztikus pasival van, mellette levetkőz minden allűrt, a kopasz valóság létezik csak.

Maxon pedig, aki ez a bizonyos szuper pasi? Hát ő... hogy is mondjam? Nem minden nő álma. Kicsit szerencsétlen langaléta, akinek kilógnak a csontjai, máskülönben szeret a Hold felé repkedni. Amikor pedig a felesége "szuperotthon" bemutatót szervez az összes szomszédnak, zsong tőlük a ház, ez a manus észre sem veszi, mert csak a matematikai egyenleteken jár az esze, miközben übergáz melegítőben végigslattyog a nappalin, ezzel tönkretéve a felesége lelkes prezentációját. Na ez a pasi odavan ezért a nőért, és állati jól kezeli annak kirohanásait, hisztirohamait. És mondom, tökéletesek és nagyon cukik együtt, csak teljesen másképp reagálják le a különböző helyzeteket.

Ők ketten küzdenek egymásért, az életben maradásért, az elfogadásért.

A könyvet legegyszerűbben is rendkívül furának nevezném, mégis nagyon különleges. Nem tudom semmilyen kategóriába sorolni, és nagyon tetszik, hogy végre valami új, valami sokatmondó feltűnt a magyar könyvpiacon. Na, szóval ne tévesszen meg senkit a borító!!! Tök jó kis könyv!

4,5

Ó, Istenem, így írni a szerelemről, érzésekről... Olyan végtelenül egyszerűen, mégis szívbemarkolóan. Hát nem hiába... spanyol, van vér a pucájában honnan merítenie indulatok terén.

E könyv főhőse pontosan ugyanazt csinálja, amit én is nagyon sokszor szoktam és imádom. Csak ülni valahol, jelen esetben egy kávézóban és nézni az embereket, aztán kiszúrni egy bizonyos párt és hosszú-hosszú időn keresztül figyelni őket. Utána pedig jöhet a képzelgés, belefeledkezve a kávéba, elgondolni, vajon milyen lehet az életük kávé előtt, kávé után. Pontosan megtervezni az egész napjukat, a váltott csókok mögött rejlő gondolatokat, vágyakat, az elbúcsúzás pillanatában suttogott szavakat, nem elfelejtkezve az egyszerű hétköznapi tevékenységekről sem. Mindent tud róluk María, a főszereplő lány, illetve mindent tudni vél róluk.

María egy könyvkiadóban dolgozik, így talán érthető, hogy jó kis fantáziával van megáldva, nem esik nehezére egy komplett történetet kerekíteni e köré a szerelmespár köré.

Az egyik napon viszont történik valami, ami mindent megváltoztat, mindent fenekestül felborít, vége az álmodozásnak. Egy újság címlapján vérbe fagyott férfit pillant meg, aki nem más, mint az ő megfigyelt párjának a férfitagja. Nem egészen véletlenül megismerkedik Luisával, az özveggyel, akivel barátinak mondható kapcsolatot alakít ki, és a szerelemről szóló gondolatok tovább szövődnek a lányban, hiszen nem állt meg az élet.

Ahogy eddig is kiderült, de a cím is sokat segít benne, elsősorban a szerelem szövevényes témáját járja körül ez a fantasztikus író, de szó van itt a megbocsátásról, igazságszolgáltatásról, hiábavaló vagy éppen nagyon is szükséges cselekedetekről. Minden nézőpont kérdése. Talán még a szerelem is?

Egyértelműen nagyon-nagyon kedvenc karakterem volt María, az elbeszélő, a gondolkodó, a képzelgő, másfelől pedig a nagyon vicces főszereplő lány. Többször olvastam szabadban, és néha-néha azon kaptam magam, hogy álmélkodva tekintek magam elé, kiszúrva egy-egy embert, párt, hogy vajon honnan hová...? Aztán gyorsan spuri vissza a könyvhöz!

Nekem csak az a kérdésem, hogy miért nem ismertem eddig az író urat? Hát egyszerűen gyönyörűen ír. Egyszerűen és gyönyörűen! :D

4,5/5

Sakkimádó, -szerető (ami amúgy én nem vagyok) embereknek kötelező, de sakkpancseroknak (ami én vagyok) is nagyon élvezetes, szórakoztató olvasmány. Ha a kettő együtt jár, kétségtelenül emeli az élvezeti értékét, de mondom, így is egy állati jó, ám nagyon különös regényt olvastam. Nem tudom behatárolni, bekategorizálni, de nem csodálom, hogy számos díjat zsebelt be magának Chabon ezzel a történettel. Az meg a plusz poén, hogy az Oscar-díjas Coen testvérek vásárolták meg a megfilmesítési jogot. Szenzációs alap!!! Alig várom!

Az elején egy picit át kellett lendülni, ráadásul egyéb dolgok is elvonták a figyelmemet, ide pedig az maximálisan szükséges. De aztán nem nagyon tudtam letenni.

Egy fiktív történelmi időszakban, különös események között a Sitka nevezetű alaszkai kisvárosban temérdek olyan zsidó él, akik autonómiát élveznek meghatározott ideig. Az időszak végéhez vészesen közeledve itt a többség úgy próbál élni, ahogy a kényszer szüli, sokszor, illetve általában erőszak által.

Egy lepukkant szállodában holtan találnak egy nagyra tartott, ám az utóbbi időben lecsúszott, drogossá vált, ám sokak által mégis Messiásnak vélt zsidót. Meyer Landsman, a szintén erkölcsi tartás szintjén féllábon álló, piás nyomozó pont ebben a szállodában ejtőzik, amikor történik az eset. Nyom nem nagyon áll rendelkezésre, csak egy félbehagyott sakkjátszma, ami gyanús lehet. De mit kezdjen a jelekkel egy piás, elvált, otthontalan nyomozó, akit gyermekkorában az erőltetés ellenére sem lehetett rávenni a sakk szeretetére, nemhogy megértésére. Félig indián, félig zsidó társával kezdik meg a nyomozást, a helyzetet pedig még tetézi, hogy volt feleségét osztják be felettesének, akivel éveken át éltek harmonikus kapcsolatban, de egy tragédia elválasztotta őket, és ez még most is ott lebeg a fejük felett.

Csak úgy, mint minden más leírás a könyvben, Sitka társadalomrajza is nagyszerű, az emberi jellemek mélyreható ábrázolásáról már nem is beszélve. Szeretem a zsidó kultúrát, a zsidókat, Izraelt, mindent, ami velük kapcsolatos, de azért most picit hátrahőköltem egy-két arctól, mentalitástól. Hova tűntek innen a kis helyes zsidó emberkéim? Ezek sorban minden hájjal megkent, arcátlan gazemberek. Önirónia, abszurd humor, pártfogás is benne van ebben a könyvben. Nem mindig volt tiszta számomra Chabon célja népének ábrázolásában, de akkor is állati jó.

Dögös, lényegre törő, és ahogy Nima jó velősen megfogalmazta, nagyon zsidó. És ez így van! És ez nekem már elég is volt. Utólag, olvasás után is ezt mondom. Imádtam.

5/5

Ez a gyönyörű borítójú, mérhetetlen szomorú történet két fogyatékos ember szerelméről, hűségéről, bátorságáról szól. Az egymásban való hitről, ami minden akadályt legyőz, illetve túlél. Hihetetlen dolgokról olvastam, mégis bízik benne az ember, hogy egyszer ő is részese lehet egy ekkora ragaszkodás kapásának/adásának, aminek fikarcnyi köze sincs az érdekekhez.

Julia egy New York-i feltörekvő, fiatal nő, akinek apja szokatlan módon egyik napról a másikra eltűnt. Anyja sem mond sokat, a múltban sem tapogatódzhatnak, mert azt meg egyáltalán nem ismerik apjuk életéből. Az első 20 évét egy radírral kitörölték, amit az apa után nyomozó rendőrök is hihetetlennek tartanak.

Eljön az a nap, amikor Julia apja nyomába ered, egyenesen Burmába, hiszen talált egy múltból származó szerelmes levelet, amelyet apja címzett egy bizonyos Mi Minek, de sosem ért oda. Odaérve szinte rögtön  egy idős emberrel hozza össze a sors, aki utána napokig mesél neki.

Közben párhuzamosan megismerhetjük Mi Mi és Tin Vin életét, az ő kapcsolatukat. Mi Mi egy súlyosan mozgássérült lány, Tin Vin pedig egy gyermekkori traumát követően megvakul. Kezdettől fogva ők ketten egy egészet tesznek ki, maximálisan kiegészítik egymást. Mi Mi a szeme Tin Vinnek, a fiú pedig a hátán cipeli a lányt hegyen-völgyön keresztül, miközben a fülébe súgva irányítja őt a lány, és nagyon hamar belátjuk, hogy nem a testi épségünktől függ a boldogságunk, nem lesz közhely többé az, hogy nem csak a szemével lát jól az ember.

Hogy aztán ehhez mi köze is van Juliának, New York-nak, azt már igazán nem árulom el, tessék elolvasni!

Sok mindent nem értettem meg a történetben, de a végére kikristályosodtak a szálak, így már elfogadhatóbb volt a múltban történtek, jelenben történő dolgok alakulása.

Ugye itt egy férfi szerzőről van szó, ami nagyon meglepett. Döbbenetes érzékenységgel ír érzelmekről, hangulatokról, úgy nyúl a nagyon kínos, kellemetlen dolgokhoz is, ahogy általában a női szerzők szoktak.

4/5

A kiadótól jól megszokott módon egy újabb gasztronómiai gyöngyszem került a boltokba. Neil Perry a lányának ajánlotta ezt a könyvet, aki reményei szerint hamarosan megkedveli a zöldségeket is. :) Szerintem ez egy nagyon kedves, személyes gesztus. Már ezzel belopta magát a szívembe, aztán ez csak fokozódott, ahogy egyre jobban mélyedtem bele ebbe a fantasztikus albumba.

Nem volt számomra ismeretlen Perry ausztrál sztárséf, hiszen nálunk is látható volt több gasztronómiai műsorban is. Az eredetileg fodrász, szimpatikus fickó jól tette, hogy inkább hátrakötötte a haját és a főzés felé kezdett el kacsintgatni. Ma már Ausztrália egyik legelismertebb séfje, és mellékesen három nagystílű éttermet tudhat magáénak Sydney-ben. Receptjei érthetőek, az alapanyagok viszonylag könnyen beszerezhetőek, ám néhol kell egy pici jártasság a konyha világában, de biztat minket, hogy kitartással, gyakorlással sikerül a finomabbnál finomabb ételek elkészítése.

Állítása szerint ez a kiadvány - de ez a könyv lapozgatása során is kiderül - az örömfőzőcskéről szól első betűjétől az utolsóig. A receptek egyszerűek, mégis bármiféle fogásként "elmennek", legyen az ünnepi menü összeállítása vagy csak egy egyszerűbb családi összejövetel.

A könyv nem rugaszkodik el a valóságtól, nem flancol (kivéve a küllemét), előtérbe helyezi a családot, az örömteli együttlétet, és szerintem még aki életében nem főzött, annak is meghozza a kedvét, hogy odaálljon a tűzhely mellé.

Mint egy rendes szakácskönyv, ez is részekre van tagolva, különböző fogások, ételtípusok, segítséget nyújtó részek találhatóak benne, úgy mint: levesek-saláták, piték-pasták, rizsféleségek, tengergyümölcsei, halételek, szárnyas ünnepek, ínyenc disznóságok, bárány szelíden és..., zamatos borjúságok, férfias marhaságok, édes kis semmiségek... és tényleg nagyon hasznos tanácsok kezdőknek, bizonytalankodóknak.

Csábításként megemlítem, hogy a kiadónál most előrendelési akcióban az első 30 rendelő az Ízek és érzések gasztromagazin egy éves előfizetését kapja ajándékba.

Hosszú évek óta foglalkoztat a testbeszéd témája. Konkrétan azonnal észre is veszek szinte mindent a másik emberen és egyből diagnosztizálni is képes vagyok. Én, aki amúgy pedig képes vagyok izgalmamban szétrágni ragyásra a számat, a kezemet azt sem tudom hová tegyem, ha épp "fellépésem" van, rossz napjaimon pedig ötvözve beszél az egész testem a komplexusaimról. Ezzel most csak azt akartam mondani, hogy hiába ismerem én szinte az ember létezése óta élő testbeszédet, mégsem tudom elrejteni, megrendszabályozni azokat.

Allan Pease nagyon helyes kis csokrokba foglalta a különböző testbeszédek formáit, típusait, vicces rajzokkal illusztrálva.

60-80%-ban testbeszéddel kommunikálunk! Ez döbbenetes! Mozdulataink, reakcióink, testrészeink "használata" többet mond rólunk, mint azt gondolnánk. Szinte mindent elárulnak rólunk. Nagyon ügyesnek kell lennie az embernek, hogy átverje a másikat, aki pontosan ismeri a testbeszéd jelentőségét, ismérvét.

A könyv segítséget kíván nyújtani abban, hogy helyesen értelmezzük, alkalmazzuk ezeket az ismereteket. Nemcsak a mindennapi, személyes magánéletünkben, de nagyon fontos lehet a hivatalos színtéren is, akár egy állás betöltése esetén is.

Mire jó ez a könyv?

Bár nem vagyok oda Kínáért, sőt, egyáltalán semelyik távol-keleti nemzeti kultúráért, földrajzi helyért. Talán pont emiatt vettem rá magam, hogy  kicsit megismerkedjek vele. Peter Hessler könyve erre tökéletesen alkalmas, hiszen olyan ismerettel rendelkezik Kínáról újságírói, tudósítói múltja folytán, amely teljességgel alkalmas, hogy átadja nekünk élményeit, tapasztalatait. Egyébként pedig a mai napig a National Geographic-ben és a New Yorker-ben jelennek meg írásai Kínáról szóló tudósításai kapcsán.

Jó értelemben vett megszállottsága egyértelmű, az adott könyvben is olyan módon vetette bele magát a kínai létbe, hogy  szokásai, mindennapjai egyáltalán nem különböztek az ott élőkétől. Autóba pattant és Pekingből indulva, a Nagy Fal mentén eljut egészen Belső-Mongóliáig. Mindezt persze nem ennyire könnyen hajtja végre, mivel engedélye sincs újságíróként Peking elhagyására, de mindezekre fittyet hány, mint ahogy az egész kínai lakosság a KRESZ szabályaira. :)

A könyv első része főként útirajznak mondható, utána válik igazán olvasmányossá, személyesebbé a történet. Amikor is egy kis házat bérel Szancsa városában, ahol bepillanthatunk a falubeliek életébe. Megismerhetjük Vej-Ce-csi, a főbérlő családját, akivel Hessler szoros barátságba kerül.

A könyv utolsó harmadában Hessler Dél-Csöcsiang tartomány felé veszi az irányt, a kínai tömeggyártás melegágya felé, ahol egy tipikus kínai gyár életébe tekinthetünk bele, ami nem mást, mint melltartókarikákat gyárt. :-) Itt is rengeteg ismeretséget köt, gyűjti a tapasztalatokat és leírja nekünk, mi meg döbbenten állunk, mert persze hallottunk már ezt-azt a kommunista Kínáról, na de azért...

Nemcsak a hétköznapi életről tudósít nekünk, hanem arról a mérhetetlen ipari, gazdasági fejlődésről is, ami Kínában zajlik.

A Két év Kínában c. sikerkönyv szerzője olyan írást alkotott, ami ha nem is azt érte el, hogy vágyjak az adott országba, de mindenképpen gyökeresen megváltoztatta véleményemet, látásmódomat Kínáról, és a kíváncsiságomat is felkeltette, hogy további hasonló, érdekes, olvasmányos írásokat vegyek a kezembe. Peter Hessler rajongása Kínáért némiképp átragad az emberre, ráadásul a humorral sem fukarkodik. Ha nem is jutottam el a rajongásig, mindenképpen közelebb hozta hozzám ezt a számomra eddig megfoghatatlan, ismeretlen világot.

 

A kiadvány pedig gyönyörű.

Bár valószínűleg már nem lesz aktuális ez a téma, azért még messze sem vagyok tőle. :-) Ráadásul mindig is érdekelt a várandósság kérdése, illetve azok a problémák, amik azzal járnak, annak ellenére, hogy nekem szerencsére semmilyen problémám nem is volt. Tudom, hogy sokaknak nem túl áldásos ez a 9 hónap, ezért is ajánlom ezeknek a nőtársaimnak a könyvet, mert ahogy az alcíme is mutatja, ez egy túlélőkalauz modern anyukáknak. Ráadásul nem is csak arról a bizonyos 9 hónapról szól, hanem egy komplett életvezetési tanácsadás a kiadvány. Na ezzel a részével az életnek már nekem is bajom van. :D

Amikor az ember lánya megtudja, hogy várandós, az élete fenekestől felfordul, ha akarja, ha nem. A teste megváltozik, sokszor a baráti társaság átalakul, a gondolatok, a hormonok, minden és minden teljesen más lesz. És ez még csak az említett 9 hónap. A baba születésével pedig még tovább bonyolódik a dolog. :-) Mindig kivételesnek tartottam azokat a családokat, akik ugyanúgy tudták tovább folytatni az életüket, mint azelőtt, de ez a ritkább az ismeretségi körömben. Márpedig ha ezek a változások beállnak az életünkben, akkor azokhoz alkalmazkodni kell. És ha ezt jól tesszük, akkor nem lesz feltétlenül egy káosz az életünk a gyermek születésével, hanem lehet azt rendezetten, stílusosan is csinálni. Egy pici kalamajka persze időnként belefér! :D

Ezekhez a változásokhoz ad közvetlen stílusban Liz Fraser használható, praktikus tanácsokat a baba várásától kezdve, a születésen, babaápolási dolgokon keresztül egészen a párkapcsolati problémákig, tényleg rengeteg, úgy tűnik minden területre kitérően.

Nagyon örültem ennek a könyvnek, mivel a témában abszolút érintett vagyok, és mindent megragadok, amit kicsit hasznosnak is tartok, ami segíthet a helyes életmód kialakításában, az ösztönzésben, a helyes gondolkodásban az evéssel kapcsolatban.

Így vagyok most ezzel a könyvvel is, mert aki ismer, tudja, mennyire szeretem az ízeket, de magának az evésnek a szertartását is. Sokszor indokolatlanul, amikor már éhes sem vagyok, tömöm magamba a felesleges kalóriákat. Most már könnyebben beszélek és írok is róla, túl egy sikeres fogyókúrán, de ez a téma tényleg extra gáz annak, aki benne van. Azt sem fogadtam el sosem még magammal szemben sem, hogy "jó, jó, de szültél két gyereket stb.". Hülyeség! Ez nem indokol meg semmit.

Kessler leírja, hogy nem csupán egy testi folyamat, sőt, leginkább nem az. Agyi biokémiai folyamatról van szó, így a megoldást is valahol itt kell keresni. Súlyos lelki defekt, ahogy ezt levezeti a könyvében.  Foglalkozni kell vele, át kell programozni az egész gondolkodásmódunkat.

Amikor a függőség kerül szóba, általában mindenkinek egyből az alkoholizmus, a drog-, gyógyszerfüggőség jut elsőnek eszébe, de sosem az evési zavarok. Vagy ha evési zavarok, akkor inkább ennek ez ellentettje. És még csak túlsúlyosnak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki az élelmiszerektől való függőségben szenvedjen. A legtöbben valószínűleg nem is sejtik, hogy problémájuk van az étkezéssel. Pedig nagyon sokunkat érint a probléma.

Vajon mi vezetheti az emberek nagy többségét, amikor szinte gépiesen nyúl a chipses zacskóért, teletömi a kosarát a sótól, cukortól, zsírtól csöpögő ételekkel? És miért nem veszik/vesszük észre, hogy az élelmiszerpiac, de más iparágak is (pl. reklámok) túlnyomórészt ezekre az emberekre építenek. Ha egészségesen szeretnénk élni, külön utakat kell bejárnunk, hogy megtaláljuk azokat a forrásokat, ahol az ezekhez való alapanyagokat beszerezhetjük, hiszen nem érdeke a piacnak, hogy az egészségeset vásároljuk meg.

Azt nem mondom, hogy korszakalkotó tanácsokat lehet ebben a könyvben találni, nincsenek új gondolatok, hiszen ez a téma már annyira kivesézett, nem lehet úgy kinyitni egy lapot, hogy abból ne ömöljön a fejünkre a különböző diéták százféle típusa. Nem tesz csodát a könyv. Helyettünk nem oldja meg a problémát. De amiről tudunk, amivel tisztában vagyunk, azon talán könnyebben tudunk változtatni. Valahogy olyan viccesen, annyira közvetlenül, olyan közérthetően próbál meg elérni a szerző, hogy muszáj odafigyelni rá, muszáj utána gondolkodni, hogy vajon "muszáj annyit enni?", és tök simán rájön az ember, hogy dehogy, anélkül is megy minden rendben, sőt! Még akár hosszú évekkel is megtoldhatjuk életünket!

Ötvözve a mesevilágot a racionálisabb, reális világgal, olyan történettel találkoztam, ami elvarázsolt, beszippantott. Aki szerette az Otoriak történetét, az mindenképp vágjon bele, mert nekem végig azt a világot idézte. Nem Japánról szól, igazából semmi köze sincs ahhoz a sorozathoz, viszont ugyanazt a hangulatot ébresztette bennem. Ez a történet is egy esszenciális, egzotikus környezetet, életérzést tár elénk.

A szultán asszonya... eléggé elvont cím, mert ez ugye megközelítheti a több százat is. Ebben a történetben 2 asszony van kiemelve, amelyek a szultán életében nagy szerepet játszanak, amelyek természetesen versengenek egymás ellen, mellett a szultán kegyeiért. Ki így, ki úgy, ki kényszerből, ki már ebbe született. És van még egy fontos, talán a legfontosabb szereplő, Núsz-Núsz, aki egy kis porszem az udvarban, mégis sok minden múlik rajta, még ha az ő élete is időnként egy hajszálon függ.

A két asszony közül az egyik Zidana, aki a szultán fő-fő felesége, aki teljes önbizalommal, hatalommal, tekintéllyel irányítja a háremet, mindenek behódolnak neki. Mellesleg egy dög! Talán ő az egyetlen, aki némileg képes a hirtelen haragú, indokolatlan halálosztó szultánt lecsendesíteni. A másik lány Alys. Angol, szőke, kék szemű, szűz és kalózok rablótámadásának áldozata. Kuriózumnak számít az egzotikus, kreolbőrű hárembeli lányok között, így pompás, különleges ajándéknak szánják a szultán részére. Így kerül az udvarba, természetesen akarata ellenére. Sok időbe telik, mire belátja, hogy kár hadakoznia sorsa ellen, ez van elrendelve a számára. Nemcsak a testi erőszakot kell elviselnie, hanem egy idegen vallás elfogadására is rákényszerítik, ami szinte jobban fáj neki, mint a másik. A sorsával való megbékélésben nagy segítségére van Núsz-Núsz, a szultán fő eunuchja, előkóstolója, aki első pillantásra szimpatizál a lánnyal, és talán már első ránézésre halálosan belé is szeret. Ő maga van a legjobban meglepve, hiszen férfiasságától hosszú évek óta megfosztva, nem is gondolta, hogy képes még a női nem iránti gyengéd érzelmekre.

Mialatt Alys teljesen beleolvad az udvar életébe, gőzerővel folyik a meknesi szultáni palota építése, amely kevesebbel nem éri be, minthogy pompázatosabb legyen a Versailles-i kastélynál. Az építkezéssel, illetve talán a szultán gyenge elmeállapotával járó dühkitörések, intrikák folyamatosan rettegésben tartják az udvar lakóit, és a helyzetet Zidana sem könnyíti meg, aki minden útjában álló embert egy pillanat alatt képes a szőnyeg alá söpörni szörnyű rosszindulatával.

És eközben a fekete fiú és a fehér lány egymásba szeretnek és együtt próbálnak meg kitörni ebből az ezer lakattal őrzött kalickából. Küldetésük egyenesen lehetetlen, de épp ezért is nagyon izgalmas az egész történet, mert persze, hogy nem adják csak úgy fel.

Valós történelmi események közé helyezte be ezeket a szereplőket a szerző. Időutazást tehetünk Marokkóban a 17. század végén, Mulaj Iszmail szultán uralkodásának korában, átélve pestist, az építkezés gyötrelmeit, a számomra mindig is izgalmas, bár érthetetlen hárembeli életet.

5/5