Jól meg lettem borzongatva! De tényleg! Én egyáltalán nem csodálkozom, hogy Hitchcock rácsapott erre a lélektani krimire. Vagy thrillerre? Simán belefér ebbe a kategóriába is. Nem is tudnék mást elképzelni rendezőnek. Szerintem nekem ez a könyv már megvolt annak idején, talán a film is, de az élvezeti értékből egy cseppet sem vont le.

Kérdés, hogy kit tekintünk a Manderley-ház asszonyának. Rebeccát, Mr. Winter tragikus balesetben elhunyt hajdani feleségét, vagy az ifjú, új asszonykát, aki gyakorlatilag egy nagy gyerek. A két nő tökéletes ellentéte egymásnak. A hajdani feleség maga a megtestesült nő, aki minden bálnak a gyöngyszeme, aki mindenhol és mindenkor tudja mi a teendő, megoldhatatlan probléma számára nem létezik, nem mellesleg pedig gyönyörű szép, szóval tökéletes. Ezzel szemben az ifjú ara nagyon fiatal, rendkívül infantilis és a bizonytalanság, önbizalomhiány példaképe. Mégis Ő az, aki eredetileg fizetett társalkodónőként Olaszországban tartózkodik, és eközben sikerül az özvegyet kihoznia a letargiából, olyannyira, hogy nyomban feleségül is kéri Őt a férfi. Utazgatnak szerte széjjel Európában, élvezik a mézesheteket, de egyszer csak haza kell térni Manderleybe. Európai körútjuk alatt is sok érdekes susmus jut el a fiatal asszony fülébe a birtokról, de a szerelemtől se lát, se hall.

Aztán hazaérkeznek... A fogadtatás a személyzet részéről vegyes, de főként méregető, visszahúzódó, inkább negatív. Jelentéktelensége, ügyetlenkedései nem nagyon vívják ki a tiszteletet az alkalmazottak körében. De a "legklasszabb", ahogy a hátborzongató Mrs. Danvers, a házvezetőnő fogadja. Kevés rémségesebb dolgot tudok elképzelni, mint hogy egy kísérteties, szellemektől nyüzsgő kastélyban egy halálfejre emlékeztető szolga riogasson. Szegény asszonyt egyből a legelején helyreteszi a házvezetőnő a viselkedésével, innentől tényleg csak férje iránt érzett szerelmében bízik. Mindent a félelem itat át, de vajon mitől, kitől és miért félnek? Ez a félelem az első pillanattól fogva ráragad az ifjú feleségre is.

Mindenki úgy hitte eddig, hogy az előző feleség egy tragikus hajóbalesetben halt meg, azaz egy nagy vihar felborította a hajót, ő pedig odaveszett a véletlen folytán. De biztos, hogy így van? Hiszen újabb tények kerülnek napvilágra, amelyek nem feltétlenül ezt bizonyítják. Akkor viszont mi az igazság???

Annak ellenére, hogy tényleg úgy emlékszem, olvastam már a történetet, minden másodpercét élveztem az olvasásnak. Letehetetlen, belerágja magát az ember bőre alá is az egésznek a hangulata. Kiszámíthatatlanságával az őrületbe kergetett, nagyon izgultam végig. Az egész egy nagy sejtelmes, ködös, szürke massza, amit szép lassan bontogat szét az írónő. Aztán a végén meg jól meglepődünk...

Róna Emy rajzaival megtűzdelve, egy bűbájos kis verses mesekönyvet mutathattam meg gyermekeimnek. Persze jók is, szépek is a modern mesekönyvek, de nekem az ilyen picit régimódi, igazi állatokhoz hasonlító rajzokkal illusztrált mesék a szívem csücskei.

Huh, imádom ezt a történetet! Már az első rész is teljesen kiiktatott a külvilágból. Több apropója is van az olvasásnak. Nagyon kíváncsi voltam a történet folytatására, mivel az elsőt is kedvenccé avanzsáltam. Másrészt jelentkeztem egy kihívásra, amely kötelezettségvállalással jár, és ebben ez a könyv is szerepel. Harmadsorban nagyon rég kértem kölcsön, úgyhogy szeretném visszaadni! Bár erős a gyanúm, hogy előbb-utóbb a saját könyvespolcomon is ott fog csücsülni.

Mi változott Asher életében? Felnőtt. Franciaországban él. Felesége, két gyönyörű gyermeke és nagy sikere van a művészvilág berkein belül. A világ minden táján felismerik, összesúgnak a háta mögött. Ki ezért, ki azért. Merthogy még mindig megosztja, főként a vallásos embereket. Művészete nem egyértelmű, mármint a befogadóközönségnek. De saját magával is tovább birkózik. Valahogy az egész életét, mindennapjait egy szüléshez hasonlítanám. Folyamatosan rágódik a való és az elvont világ között. De közben ott van a családja is, akiknek szükségük lenne rá hús-vér férfiként. Szerencsére csodálatos feleséggel áldotta meg az ég, ő talán az egyedüli a történetben, aki megérti őt.

Jichák bácsikája hirtelen halála miatt Brooklynba utazik az egész család. A szomorú apropó más oldalról nézve nagy boldogságot hoz a nagyszülőknek, hiszen ritkán látott unokáikkal tölthetnek egy hetet. Aztán az egy hétből egy picit több lesz. A gyerekek nagyon jól érzik magukat a teljesen új környezetben, feleségének, Devorahnak is nagy dolog ez, hiszen végre Franciaország-beli zárkózott életükhöz képest itt közösségre lel, anyósában, apósában rég elvesztett szüleit találja meg. Asher viszont nagyon szenved. Neki már Franciaország jelenti az otthont.

Maga sem érti miért, de egyik napról a másikra Izsák feláldozásának a képe kerül gondolatai középpontjába, kereszttüzébe. Próbálja megfejteni ennek jelentőségét, de ezt csak még jobban nehezíti a rebbével való többszöri beszélgetés. Aztán szép lassacskán tisztul a kép. Élete szinte legnagyobb döntése előtt áll. De vajon melyik karját vágja le???

Legszívesebben ódákat zengnék Potokról, fantasztikusan ír!

Ismét belefutottam egy jó kis felkavarós könyvbe! Mert most meg már aludni sem bírtam. Egyrészt nem hagyott nyugodni, mi lesz ezzel a csajjal, másrészt egy nagyon jól megírt, (nem csak) humorral teli könyvről van szó.

Huh, amit ez a nő átélt, simán megtippelném egy 90 éves idős asszonynak, ha nem tudnám kiről van szó. Mármint az életsűrűsége miatt. Nagyon kíváncsi voltam rá, milyen is Ő!? Bár az sem kevés információ, ami a zenéjén, előadásmódján keresztül átjön, de az érezhető volt számomra már kezdettől fogva, hogy van miből táplálkozni. És étvágya pedig van, minden tekintetben...

Néha gyűlöltem, máskor meg nagyon szerettem. Gyűlöltem, amikor asszonyoktól vette el férjeiket, ugyanakkor szeretem, mert mérhetetlenül őszintének tűnik, és azt hiszem, egy színtiszta ösztönlény, aki nem nagyon akar gátat szabni (legtöbb) vágyainak. Másrészt pedig minden elismerésem azért, hogy bevállalta, és kínos, fájó, öniróniával is teljes kitárulkozást adott a kezünkbe. Én sosem merném...

Azt sem tudom, hogy irigylem-e Őt? Nyilván ehhez a fajta életmódhoz egy felpörgetett, hiperaktív jellem kell, és ezt le is írja, hogy Ő ilyen, szóval ezzel nincs gond. Csak nem tudom, hogy lehet ezt elhordozni, kibírni. Mármint ennyi élményt, érzést. Aztán közben rájövök, hogy hát persze, neki van szócsöve, az éneklés, a tánc, ahol transzformáltan minden átjön, kijön.

Egyszer nagyon megismerném, másszor jaj, ne, hátha elszedi a férjem! :-) De azért jó fej, nagyon bírom! Egy kis kedvcsinálás a zenéjéhez, mert azt hiszem, muszáj, hogy megértse az ember az egészet...

Nagyon hamar elolvastam, nagyon megrázott, nagyon sok gondolatot ébresztett bennem. Másrészt pedig rég vitatkoztam ennyit ismerőseimmel egy könyvről.

Szerintem ilyen nem történhet meg, sem itt Magyarországon, és sehol másutt a világon. Ha már megtörténik, nem ilyen következményekkel, vonzásokkal. Nagyon sokszor, jó, bevállalom, szinte végig kerülte az életszerűséget. Véleményem szerint! Mert ezen a ponton vitatkoztunk sokat. Eléggé egyedülálló az álláspontom, de tényleg nem tudom elképzelni, hogy egyrészt egy egész lakóközösség vegyen a vállára akkora terhet, amekkorát egy 10 éves kislány gondozása (beleértve az iskolát, a mindennapi ellátást, amely az élelmet, ruházkodást is tartalmazza, ugye) jelent. Ráadásul az összes többi lakó jóval nagyobb segítségre szorulna. Úgy tűnik, Grace a "legfelnőttebb" köztük. Legtöbbször nem is gyerek a szememben. Másfelől pedig, hogy a megfelelő szervek ezt a helyzetet ne vegyék észre, ne találjanak valami módot arra, hogy biztonságos helyen elhelyezzék a kislányt, még akkor is, ha látszólag egy szerető, gondoskodó közösségbe került is. Ez így igencsak "túlromantizált", naív. Nem találtam helyénvalónak, ami történt!

Akkor nézzünk bele egy kicsit a történetbe. Adott egy kisebb lakóközösség, csupa-csupa sérült emberrel. Egyik-másik magányos, a másik mérhetetlenül utálatos, a harmadik gyerekkorból visszamaradt rossz emlékekkel küzd, és akkor ráadásként még itt van Billy is, aki évek óta nem hagyta el a lakását súlyos komplexusai miatt. Ez volt a ráadás? Nem is, mert a főszereplő Grace, aki fokozottan gyógyszerfüggő anyjával él együtt. Él? Hát inkább éldegél, túlél mellette. Minden nap! Mert csak a szerencsén múlik, hogy nincs semmi baja. Persze egy 10 éves kislánytól már nagyfokú önállóság várható el, de azért mégiscsak gyerek még. Iskolába akkor keveredik el, ha éppen ébren van az anyja, és képes is rá, hogy elvigye őt. Élelemmel, egyéb fontos dolgokkal ugyanez a helyzet. Ha épp úgy adódik...

Aztán egyik nap Billy veszi észre az ablakból, hogy ott kuporog a kislány egymagában. Talán maga sem érti, hogy kerülhetett rá sor, de mégis kinyitja az ablakot és szóba elegyednek. Innentől elindul a "lavina", ugyanis a kislány ahogy figyelmet, szeretetet tapasztal, mint egy kis pióca, tapad rá mindenkire. Merthogy ez a ragaszkodás kiterjed az egész közösségre, és már csak azt veszik észre, hogy egyik napról a másikra ők osztják be, ki mikor, mit csinál a kislánnyal kapcsolatban. Egyik viszi iskolába, másik hozza, harmadik vigyáz rá stb. Aztán egy tervet is kieszelnek, hogyan térítsék észre az anyát, hátha rádöbben, "mit" alszik át!? Küzdelmük kitartó, de vajon elegendő-e arra, hogy megoldják más ember(ek) életét.

Hogy mit is jelentett akkor a könyv? Néhol nagyon felháborított, viszont sokat jelentettek az utána való beszélgetések, jó volt gondolkodni róla, és ezt nem minden könyv után teszi meg az ember, legalábbis nem fajul el idáig.

Fejvadászok? Mi jut elsőre az ember eszébe? Lehet, hogy a beteges fantáziám miatt van, és mindig egyből a rossz jut eszembe, és talán a véres borító is hozzásegített, hogy egyből valami háborús vagy akár alvilági hajsza jusson az eszembe. Mindenképp egy fizetett gyilkos ugrott be elsőre, aki az élet elvételére szerződött. Nos valami ilyesmire számítottam, aztán rögtön az elején észbe is kaptam, hogy dehogy, hiszen teljesen más jellegű fejvadászatról lesz itt szó, olyan emberekről, akik felsővezető szakemberek felkutatásával foglalkoznak, nagyon sok pénzért, nagyon sok munkával és jó sok ésszel, ráérzéssel. Itt akkor meg is nyugodtam, hátradőltem, olvastam tovább.

Főhősünk, Roger Brown igazán jó a saját szakmájában, szinte hiba nélkül találja meg a megfelelő személyeket bizonyos állásokra. Háttere is lenyűgöző, hiszen gyönyörű felesége, luxus otthona nem nagyon ad panaszra okot. De azt egy ember kivételével senki sem sejti, hogy a luxushoz jelentősen hozzátesz sunyi kis műkincsrablásaival is.

Egy napon felesége galériájában, ahol egy kiállítás zajlik, neje bemutatja egy üzletembernek, aki pont megfelelő lenne egy épp meghirdetett top állásra, ráadásul a pali még egy rendkívüli festmény birtokosa is... Mindenképpen csábítóak a lehetőségek. Beindulnak az üzleti tárgyalások, vagy inkább mondjuk úgy, hogy egymás puhítása, a másik felől való puhatolódzás. Szinte minden tökéletesnek tűnik, ám történik egy kis "baki", és hirtelen rádöbbentem, hogy jók voltak az első megérzéseim, hiszen itt kőkemény hajsza kezdődik, tényleg az életért. Brown lába alól kicsúszik a talaj, minden addigi szilárd dolog az életében összedől, és nincs mese, menekülni kell.

Én tényleg azt hittem, hogy betojok olvasás közben. Rém izgalmas és a szokott módon szövevényes, körömrágós az egész sztori, és ha már krimi, akkor bizony ilyen legyen!

A borító nekem nagyon bejön, teljesen kifejezte az egész történetet. Jó, tudom, valószínűleg bármit csinál, megeszem...

Nesbo nem tud nálam 5 alá menni, bírom a palit, úgyhogy nosza, ismét megkapta! :D Azért Harry hiányzott egy kicsit.

Rögtön az elején A tizenharmadik történet hangulata rémlett fel. Talán egy picit a történet is emlékeztet rá, ami egyáltalán nem hátrány. Hát igen, ezeket a szentimentális női lelkeket könnyű elvezetni varázslatos, tündérkertes világokba. Engem is be lehet ide skatulyázni, és nagyon szeretem az épp még nem szirupos, de nagyon érzelmes, lelket megérintő, melengető történeteket. Ez olyan!

Családtörténetről van szó, amit szintén nagyon szeretek, hiszen nagyon érdekes, hogy 2-3 generáción keresztül hogy adódnak át hagyományok, emlékek, és akkor a génekről még nem is beszéltünk, amelyek szintén meghatározóak lehetnek akár száz év múlva is. És még csak nem is sejtjük, hogy bizonyos tulajdonságaink - legyen az külső vagy akár belső - honnan erednek.

1913-ban, az Ausztráliába tartó hajón egy kislány utazik teljesen egyedül, egy szál bőrönddel, amiben pár ruhadarab és egy gyönyörű mesekönyv hever. Ő Nell. Az őt megtaláló férfi és családja fogadja őt be, akik felneveléséről is gondoskodnak. Nell mindvégig abban a hitben él, hogy ők a vér szerinti családja. Felnőttkorában árulják el neki a titkot, amely által összeomlik minden benne, és szinte nyilvánvaló és törvényszerű, hogy a rejtély nyomába szegődik. A "nyomozás" során eljut a Cornwall partján álló Blackhurst Udvarházba, és rálel a Mountrachet családra. És arra a bizonyos kertre is.

Évekig tartó kutatás áll Nell háta mögött, ami alatt sok mindenre rá is jön, de a lényegre nem. Ki ő valójában, kik a szülei és ki az a bizonyos Írónő? Merthogy neki nagy szerepe van az egészben, az biztos, de mindvégig valami jelentős, mégis kívülálló személyként jelenik meg.

Halála után unokája, Cassandra folytatja az elkezdett munkát, aki rendkívüli módon hasonlít elődeire, és cseppet sem csökkent az érdeklődés múltjuk iránt. Talán a kert elárul valamit a titkai közül? Hiszen ott nagyon sok minden zajlott, sokan bízták rá titkaikat.

Azon kívül, hogy izgalmas is, tényleg belevesztem, amikor végre volt annyi időm, hogy huzamosabban olvassam, mivel nem egy vékony könyv. Teljesen belesüppedtem a történetbe, nehezemre esett kiszállni belőle.

A borító viszont annyira nem nyerte el a tetszésemet, de ez már másodlagos.

Bárki bármit mond, nekem nagyon tetszett ez a könyv. Azzal riogattak, hogy ez a leggyengébb könyve Picoultnak. Eleve nálam ez a szó nem nagyon jön szóba az írónőnél, mert mindegyik könyvét nagyon-nagyon szeretem. De ha botot nyomnának a torkomhoz, hogy állítsak sorrendet, akkor sem sorakoztatnám hátra.

Nagyon szeretem, ahogy a kényes témákhoz hozzányúl. Szeretem a felkészültségét, kidolgozottságát, érzékenységét, ahogy kezeli ezeket a nagyon nehezen feldolgozható eseményeket, élethelyzeteket. Mert most sincs ez másként, ismét felkavart bennem minden létező érzelmi vihart.

Delia szinte tökéletes életet él apjával. Azt csinálja, amit szeret, amihez ért. Eltűnt személyeket kutat fel nagyon jó eredménnyel Gréta nevű kutyájával. Boldogságát egyvalami árnyékolja be, gyermekkorban balesetben elvesztett édesanyja. Ezt mondja az apa! A rendőrség viszont teljesen mást állít, amikor egy napon beállítanak a letartóztatási paranccsal, miszerint egy láthatáson nem vitte vissza anyjának a gyermeket, magyarán elrabolta saját lányát. A döbbenet nem fejezi ki jól azt az állapotot, amit éreznek és amit én is éreztem olvasás közben. Persze a cím alapján nyilván számítottam rá valamelyest, hogy érintjük a témát, mégis annyira szépen volt felvázolva a boldogság, az összhang lány és apja között, hogy megrendítő volt a hirtelen fordulat.

Innentől kezdve tényleg nagyon beindulnak az események, és pont nemrég egy bejegyzésben írtam róla, mennyire szeretem a jogi huzavonát. Itt is kapunk belőle, merthogy azért nem annyira fekete-fehér a helyzet, mint gondoljuk. Nyilván oka volt (vagy nem?) az apának, hogy megtegye ezt a lépést. Hiszen köztiszteletben álló polgár, mindenki ódákat zeng róla az ismerősei között, hasznos tagja a társadalomnak. Akkor mégis mi indít ilyen szörnyűségre egy embert?

Picoult mélyen érinti és a történetben is több szempontból jelentős szerepe van az alkoholizmusnak. Ez nálam eleve egy kényes téma, azaz nagyon ugrok rá. De ezt is annyira jól fogta meg, olyan sokféle (árny)oldalát mutatta be, hogy kénytelen voltam picit lejjebb adni az előítéleteimből.

Delia apját Eric, a lány jövendőbelije, gyermeke apja védi, aki szintén alkoholista. Küzd ő folyamatosan, de nem csak az alkohol ellen, hanem saját démonai ellen is. Közben jó fényt kéne vetni a lány felé is, mivel az egyenlőre a pia miatt nem megy hozzá. Van a történetben még egy jelentős szereplő, Fitz. Ők hárman egész kicsi koruktól össze vannak nőve, sülve-főve együtt vannak, Delián a nőiesség jegyei is csak későn mutatkoznak meg, hiszen a két fiú nagyon nagy hatással van rá. Serdülőkorban szinte mindkét srác rákattan a lányra, de ő mégis Ericet választja (én is ezt tettem volna...).

Egy kicsit gondban voltam a védelmet illetően, mert nem tudtam elképzelni, hogy teljesen tiszta, higgadt fejjel, elfogulatlanul tudjon valaki valakit védeni, aki ekkora kötelékkel tartozik hozzá nem is egy, hanem két családtaghoz. Na, szóval meg vannak itt gabalyítva jól a szálak, az ember szimpátiája, sajnálata azt sem tudja, merre ugráljon.

Fitznek is jut szerep bőven a történetben, hiszen újságíró, és a lap, ahol dolgozik, őt küldi el tudósítónak a tárgyalásra, mondván, bőségesen szolgáltat személyes töltelékkel is a cikkhez.

Talán, sőt biztos, hogy a lánynak a legnehezebb. Hiszen imádott apját letartóztatják, egyik percről a másikra ráébred, hogy mégis él az anyja, akit a mai napig vár, pedig úgy vélte, halott. Ott van Eric, akinél fennáll a veszély, hogy a teher nyomása alatt ismét inni kezd. Szóval nem egyszerű. Sajnáltam! És csak bizakodtam, hogy úgy lesz minden, ahogy én azt szeretném...

Picoult a szokásos formában írta meg a könyvet, minden főszereplő szemszögén keresztül bemutatta a történéseket, ez így tényleg nagyon izgalmas.

Jaj, és én Ericet annyira, de annyira szerettem, és Fitzet meg úgy, de úgy utáltam...

Lélekmelengetően hatott rám ez a könyv! Szó szerint falom a gasztronómiát, imádom a főzőműsorokat, és minden olyan regényt is, ami e téma köré épül. Ennek a könyvnek elsősorban a borítója fogott meg. Szerintem csodaszép! Úgyhogy innentől már könnyű dolga volt velem druszámnak. :-)

Mindig csak irigykedem, mások milyen könnyedén, gyorsan, fáradtság nélkül állítanak elő ízletesebbnél ízletesebb étkeket, míg én vért izzadok már attól is, hogy egyáltalán kitaláljam, mit készítsek. Na ezt szeretném én megtanulni, rájönni a titkára. Mostanában terveztem, hogy én is beiratkozom egy főzőtanfolyamra. Nem azért, mert egyébként éhezik mellettem a család vagy ne lennék éppenséggel vállalkozókedvű, de szeretnék apró-cseprő konyhai varázslatokra is szert tenni. A csoportterápia kérdése is régóta foglalkoztat, és a kettő szinte majdnem azonos! :D Hogy miért vonzódom én mindehhez? A csuda tudja.

Lillian híres, elismert séf, aki minden hónap egyik hétfőjén főzőtanfolyamot tart. Jelen esetben 8 részt vevő jelentkezik, mindegyik más és más háttérrel, búval-bajjal, de akad olyan is, akinek látszólag semmi nem hiányzik az életéből, tökéletesen boldog, mégis valami miatt szükségét érzi, hogy e csoporthoz tartozzon. Megkapirgálva mindegyikük múltját, azért elő lehet mindenhol ásni ezt-azt.

Ott van Claire, aki önmagát keresi. Látszólag ő is éli a kisgyerekesek megszokott életét, de mégis szeretné megismerni önmagát, egyéniségét ismét előásni a mindennapok terhei alól. Tom, az ügyvéd, akinek életében hatalmas tragédia zajlott le az elmúlt években, és talán abban bízik, hogy a tanfolyam segít neki a történtek feldolgozásában. Aztán itt van a gyönyörű Antonia, az olasz konyhatervező, aki csak rövid ideje él Amerikában. Kedvenceim, Carl és Helen, az idős házaspár. Na ők a látszólag tökéletes boldogságban élő pár...

Lillian a recepteken keresztül segíti őket a harmónia megtalálásában, hogy rájöjjenek, megérezzék, megértsék az ételek hozzávalóinak "beszédét".

Lillian szinte amióta járni tud, a konyhában él és mozog. A minőségi, szeretettel feltálalt ételek elkészítése - amivel talán mindenki egyetért velem - sokkal többet rejt magában annál, mint ahogyan este hazatérünk és fáradtan összedobunk egy borsófőzeléket. Lilliannek az ízek, formák, illatok, színek összehangolása adja élete értelmét.

Az ízek, illatok csak úgy áradtak a könyv lapjain keresztül. A szereplők magánélete az én életem részévé is vált, és izgultam, hogy az egymással, egymásért való főzés segítsen kinek-kinek a saját gátjai átlépésében.

A könyv szerintem nagy hiányt pótol a magyar női szórakoztató irodalom palettáján. Izgatottan várom az alkalmat, hogy a kiadó többi könyvét is a kezeim közé kaparinthassam.

Egy finom pohár pezsgő mellett és az óév utolsó óráiban kezdtem írni a bejegyzést, és a jövő év hangulatát illetően hasonlót kívánok, mint amit a könyv nyújtott. Egymásra figyelés, összetartozás, nyugalom, kiegyensúlyozottság és finom ételek készítése szeretteinknek, magunknak.

Ismét a már megszokott, könnyed kis történettel lepett meg minket Joanne Fluke a sütis krimik 8. részében. A helyszín, a szereplők, az ételek-édességek szeretete nagyjából ugyanaz.

A mostani sztoriban ismét történik valami az unalmas kisváros életében, amitől igencsak felpezsdül az élet. Lake Edenbe érkezik a híres rendező, Dean Lawrence stábjával együtt, aki itt akarja leforgatni legújabb filmjének egy részletét. Természetesen nagy a felfordulás, mindenki hajt a különböző szerepekre, mindenki valamilyen módon részt szeretne vállalni az izgalmas eseményben. A Süti Édent bízzák meg a finomabbnál finomabb sütemények elkészítésével, köztük a rendező kedvencét, a meggyes túrótortát is nekik kell kikísérletezni, ugyanis nem túl könnyű a finnyás ízléssel megáldott rendező kegyeiben járni.

Miközben társával, Lisával folyamatosan készítik a csodás desszerteket, ismét alkalmuk adódik egy szaftos kis öngyilkosság, vagy netán gyilkosság(?) felgöngyölítésére, amely forgatás közben történt, első látszatra véletlenül. De persze a női rafinéria és a nyomozás utáni "éhsége" igencsak dolgozik Hannahban.

A vörös hajú cukrászlány élete így sem egyszerű, mivel különböző házassági ajánlatain töpreng egyfolytában, hiszen abból kettő is van. Viszont Mike és Normann most már nemcsak egymással, hanem az egyik stábtaggal is komoly küzdelmet folytatnak, hiszen újabb udvarló is a színre lép, Hannah egy régi ismerőse.

Miközben Mósét cipelgeti egyfolytában a forgatásra, merthogy ő is szerepet kapott, egyfolytában izeg-mozog a lány, egy perc nyugta nincs, de addig nem is nyugszik, amíg a végére nem jár a dolgoknak.

Abszolút gondelterelő hatása van a könyvnek, a valóságalapjait nem muszáj keresgélni, csak egyszerűen olvasgatni kell. Persze receptekből sem volt hiány, el is készítettem párat, valóban "működnek", és ami a lényeg, tényleg komolyan és gyorsan elkészíthetőek.

Nem nagyon akarom túlbonyolítani ezt a bejegyzést! Annyi minden benne van, sőt, MINDEN benne van!

Nagyon szaggatta valami végig a szívemet, amíg olvastam. Pedig "csak" életről-halálról, szeretetről, családról van benne szó. Egy családról, amelyik különösebben még csak össze sem tart. És a cseresznyefáról. De azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk Őt is családtagnak, sőt... Talán ez a fa tartja életben, egyben a családot, a tiszta érzelmeket, érzéseket azokban, akiknek ez még számít.

Kölcsönkönyv volt (köszönöm!), de kell az én polcomra is!!! A gyerekeknek pedig feltétlenül oda fogom adni elolvasásra. Fontos!

Egyébként pedig én is úgy szeretnék egy saját cseresznyefát!!!

Az oroszok mellett a másik nagy kedvencem a héber-zsidó irodalom. Egyértelműen elfogultan kezdek neki ezeknek a könyveknek, nehezemre esik objektíven értékelni őket.

Magyar nyelven is megjelent az eddig számomra ismeretlen, mégis a jiddis irodalom egyik legrangosabb képviselőjének nagyon színvonalas regénye. A galíciai Motke sokgyermekes család legkisebbjeként, születése pillanatától megtapasztalja a legkínzóbb nélkülözést. Olyannyira, hogy anyja melle helyett cukros anyagcsücsköt nyomnak a szájába, hátha megelégszik annyival is. Szinte borítékolható, hogy már mászóképes korában maga jár az élelem után, megeszik mindent, amit az utcán, szemetesben talál. Ahhoz sem rest, hogy a többi gyerek kezéből szedjen ki mindent, ami élelemre emlékezteti. Ahogy "fejlődik", egyre kifinomultabbá válik élelemszerzési technikája, zsiványsága egyértelművé válik, így igen hamar ráragad a címben olvasható jelző.

Anyja szíve majd' megszakad, de nem azt az időt élik, amikor saját gyermekét szoptathatná, érzelmi-fizikai igényeiket akár csak alapvető módon kielégíthetné.

"Slatke, valamennyi gyermekétől körülvéve ágyában feküdt, és magukra húzott minden régi rongyot, ami fellelhető volt a pincében. És csak ebben a sarokban, Slatkénál volt meleg. Ott voltak mellette kicsinyei, akik fiatal testükkel melengették, s akiket maga alá vett, mint kotlós a csibéket. Az anya karjai alól Motke, a tolvaj kukucskált ki. Fekete szemecskéi csillogtak a kerek, barna arcocskában, amely még az előző este evett krumplitól volt maszatos. Melege volt és jól érezte magát anyja ágyában."

Felnőttként megszökik otthonról, menekülni próbál nyomorúsága elől, abban reménykedve, hogy a nagyvárosban boldogabb életre lelhet. Önmaga is kivert kutyaként az utcán kódorgó ebek vezéreként tündököl, majd üvegfúvóként próbálja ki magát, később pedig vándorkomédiásokhoz szegődik. A cél Varsó, a nagyváros, ahol "boldogságát" az örömtanyán találja meg, mint romlott nők oltalmazója, futtatója. Tisztelik, tartanak tőle, de nem feltétlenül felkapaszkodott egzisztenciája miatt.

Végig nagy kérdés volt, vajon sikerül-e ennek a zsiványnak kitörni otthonról hozott, átkozott sorsából, vajon az igaznak hitt szerelem segíthet-e neki ebben!?

Nagyon tetszett, de ebben szinte biztos voltam attól a pillanattól kezdve, ahogy kézbe vettem!

Nagyon bántam, hogy tavaly nem jelentkeztem, így most pótolom. Nagy örömmel elkötelezem magam arra, hogy 2012-ben 12 könyvvel teszem "szegényebbé" a várólistámat! :D

A borító és a cím alapján picit másra számítottam. Hogy mire? Némiképp csöpögős, kicsit Romana-szerű romantikus, néhol erotikus történetre. Végül is romantikusnak romantikus volt, viszont vicces is és krimi is. A kettőt nagyon szeretem együtt, és a végeredmény tényleg kellemes volt.

Az 1800-as évek végén játszódó történet világa egy picit emlékeztetett A huszadik feleség c. könyvre. Csupán annyiban, hogy ott is rendkívül színesen ismerkedhetünk meg a varázslatos(?) hárembeli élet mindennapjaival.

Most Konstantinápolyba, ott is a világ egyik leghíresebb háremébe, a Topkapi Szerájba kalauzol el bennünket a szerző, megspékelve egy jó kis gyilkossági üggyel. A főszereplők, Emily és Colin ifjú házasok, akik pont Törökország felé indulnak az Orient Expresszen mézesheteiket eltölteni, de már a vonaton gyanús események kellős közepén találják magukat. Sok jel utal rá, hogy ezennel lőttek a romantikázásnak.

Egy fiatal háremhölgyet gyilkolnak meg, hőseink pedig pont akkor érkeznek meg a szerájba, amikor éppen megtalálják a holttestet. Kinek állt érdekében megölni őt, a szultán kedvence volt, illetve pont az ellenkezője? Ráadásul még máshonnan is ismerős lehet a hölgy, ami tovább bonyolítja a helyzetet, megnövelve ezzel a potenciális gyilkosok számát is.

Emily nőként viszonylag könnyen bejut a hárem belső világába, így engedve a nyomozás iránti vágyának, csillapíthatatlan tettrekészségének. Többször kerül ő maga is életveszélybe, de nagy leleményessége, szerencséje folytán mindig megússza a rázósabb helyzeteket. És persze addig nem nyugszanak férjével együtt, amíg a gaztettet fel nem göngyölítik.

Ez a könyv egy sorozat negyedik része, de abszolút megállja a helyét önálló olvasmányként is. Van pár visszautalás az előző részekre, de nem éreztem hiányt amiatt, hogy nem ismerem a múltban történt részleteket.

A borító és a cím nálam nem jött össze a történettel, nem tudtam őket összekapcsolni. Egyébként pedig pihentető, könnyed, tényleg szórakoztató könyv volt, jól esett!

Rég avattam már kedvencet, végre újból megtehetem! Az első mondatától az utolsóig faltam, még a majdnem 700 oldal sem tántorított vissza. Kezeimet időnként a beállt görcsből masszíroztam vissza, de kitartottam!

Lent Délen egy fekete apa tárgyalása zajlik, aki megölt két fehér férfit. Na erre vonatkozott a kérdésem, hogy megtenném-e!? Hogy miért ölte meg őket? Mert emberi aggyal elképzelhetetlen, felfoghatatlan erőszakot tettek a 10 éves kislányán. Na ezek után határozza el, hogy nem számít semmi, bosszút áll a gyermekét ért sérelemért. Előre kitervelten, megfontolt szándékkal az első meghallgatáson leöli a két elkövetőt, miközben egy őket kísérő, ártatlan rendőr is súlyosan megsérül. Az eset totálisan felkorbácsolja az indulatokat a városban, de hamar híre megy a bűnügynek szerteszét az egész államban. Az álláspontok, vélemények teljesen megoszlanak, így nem csak a tárgyalóteremben folyik a harc.

A történet veleje nagyjából ennyi! Ez sem semmi, én már az első oldalaknál tépkedtem a papír szélét idegességemben, de a fő hangsúly a tárgyaláson, a bizonyításon, a vád és a védelem egymásnak feszülő háborúján van. Olvastam egy-két véleményt, hogy innentől már unalmas volt. Én faltam a jogi szakszövegeket, amit egyébként is nagyon szeretek. Amikor pedig még eszesen csűrik-csavarják is, furfangosan használják, jaj, azt én nagyon bírom! És itt benne volt sava-borsa a paragrafusokkal való boncolgatásnak, vagdalkozásnak.

Nagyon sokféle elvi kérdést is érint a történet. Önbíráskodástól kezdve, az apai érzéseken át a barátságról, becsületről, bosszúról, a jog alkalmazásáról, faji megkülönböztetésekről indít meg rengeteg gondolatot az ember fejében, és csak kavarognak, kavarognak. Mert nem is tudom, hogy lehetséges volt-e itt igazságosan dönteni. A legborzasztóbb, hogy akár ez meg is történhetett, valószínűleg sok száz, ezer ilyen megtörtént. Bárcsak sose...

A film beszerzése már folyamatban van, merthogy az is készült belőle 1996-ban, ráadásul parádés szereposztással, úgymint Samuel L. Jackson, Matthew McConaughey, Sandra Bullock, Kevin Spacey, Oliver Platt, Charles S. Dutton, Brenda Fricker, Donald Sutherland, Kiefer Sutherland, Patrick McGoohan, Ashely Judd. Senkit nem tudtam, nem akartam kihagyni. De örültem, hogy a könyv volt az első, nagyjából ilyeneknek képzeltem a szereplőket!

Mindig hálát adok, ha egy nehezen induló könyv mellett kitartok, aztán kisül belőle valami nagyon-nagyon jó! Most is így volt. Kicsit döcögött az eleje, de azért szerencsére nem kellett sokat várni, hogy élvezetessé váljon a történet.

Maga az a tény, hogy Hislop jól ír, már A sziget olvasásakor is egyértelművé vált számomra. Akkor sem nagyon tudtam letenni a könyvet a kezemből. Ebbe a történetbe is nagyon bele tudtam magam élni, együtt éltem a szereplőkkel, sírtam a gyászolókkal.

Sonia és barátnője Granadába utaznak tánctudásukat tökéletesíteni. Azt egyikük sem sejti, hogy ez az utazás mekkora kihatással lesz további életükre. Bár teljesen másként, de mindkettejük jövője gyökeresen megváltozik.

Sonia ottlétük alatt teljesen véletlenül keveredik be egy kis kávéházba, ahol szinte rögtön barátságot köt a tulajdonossal, egy idősödő úrral. Fényképek, azokból sugárzó történelem, történetek néznek vissza a falakról, amelyek azonnal felkeltik lány érdeklődését. Partnere szívesen mesél róluk, órák hosszat diskurálnak egymással. Sonia észre sem veszi és a spanyol polgárháború, Franco véres megmozdulásai közepette találja magát.

Hazatérésük után mindketten érzik, hogy "ott hagytak" valamit, visszatérésük garantált. Ki ezért, ki azért. Otthon sincs minden rendben, úgyhogy nagy gátló tényezők nincsenek. Granadában Sonia szinte azonnal felkeresi új barátját a kávézóban, aki felajánlja, hogy szívesen körbevezeti őt a városon, miközben meséjét tovább folytatja.

Visszaugrunk időben az 1930-as évekbe, amikor a nemzet szétszakad, darabjaira hullik. Mindenkinek oda "kell" valamelyik oldalra állnia, így megosztottá válik az egész nép, mindenki mindenki ellensége lesz, a polgárháború kellős közepében találja magát az ország.

A kávéház hetven évvel azelőtt a nagyszámú Ramírez-család tulajdona volt. Az ő életüket ismerhetjük meg részletesen, és kiderül, vajon miért is érez furcsa vonzódást Sonia, ahányszor meglátja a kávéház falain a réges-régi fényképeket.

Részletes, egyben félelmetes képet kapunk az elbeszélés segítségével a spanyol történelem egyik talán legjelentősebb eseményéről, miközben a tánc szeretete itatja át a sorokat. Szinte kedvem támadt flamencót táncolni! :D Az első harmadától kezdve totálisan elmerültem a történetben, alig láttam ki mögüle. Nagyon érdekes, korabeli hangulatot teremtett az írónő a szinte filmszerű leírásával.

A fél pont levonást talán meg kell azért magyaráznom. Remélhetőleg és valószínűleg másnak ezek nem is "fájnak", de azért figyelembe kellett vennem. A fő gondom az volt, hogy az elbeszélő, aki visszaemlékezik, felidézi a történetet, kizárt dolog, hogy ismerhette a múlt eseményeit, legalábbis azokról, akikről mesélt, hiszen távol voltak egymástól, leginkább nem is érintkeztek egyáltalán egymással. Szóval lehetetlen volt, hogy pont ő beszélje el a történteket. De ezek tényleg piszlicsáré dolgok voltak, ez látszik az értékelésből is, hiszen nagyszerű volt a történet.

Az Akinek a lába hatos c. kötet folytatásaként jelent meg ez a kis könyv. Csupa pozitív áradozást hallottam eddig Varró Dánielről, és én szégyenkezve bevallom, nem volt szerencsém találkozni eddig egy kötetével sem. A mai magyar gyermekirodalomban rangos helyet foglal el, így kisgyermekesként fontosnak tartottam elkezdeni az ismerkedést vele. És kíváncsi is voltam! :D A rajongók táborába beállok, imádom a verseit!

Kevésbé kis babáknak ajánlja a szerző a kötetet, amibe én belesoroltam magamat is. Gyermeklelkű felnőtteknek kötelező, morc arcúakra ráerőltetendő! :D

Kissé nagyobbacska, már kúszó-mászó babákkal együtt járó vicces szituációk találhatók a könyvben, versbe foglalva. Én nem csak kisgyermekes szülőknek ajánlanám... Utánaolvasva megtudtam, hogy a szerzőt saját gyermekével való kapcsolata ihlette. Azt hiszem, ez érezhető! :D

Röstellem, de eddig gyermekeimnek nem történt felolvasás belőle, ők csak a rajzok láttán visítottak fel. Ami késik, nem múlik! Én viszont bújom lépten nyomon. Nincsenek túlbonyolítva, a maguk egyszerűségében nagyszerűek!

Maros Krisztina rajzai nagyon jól illeszkednek a verseskötethez, szerettem őket nagyon!

Részlet az egyik kedvencből:

A Harmat Kiadó gondozásában két csodaszép karácsonyi kiadvány is megjelent apróknak és nagyobbacskáknak. Kisgyermekeim lévén, régóta kerestem olyan könyveket, amelyek segítségével könnyedén be tudom őket avatni a Biblia világába, annak történeteibe. Mindkét kiadvány rendkívül igényes munka, öröm beléjük lapozni. Illusztrációjuk is nagyon hangulatos, szép színekkel, formákkal gazdagítva. Bibliai beszámolókat, a karácsonyi szokásokról szóló történeteket és legendákat olvashat együtt a család különböző népek elbeszéléseiből.

Igazán ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a Biblia világa iránt! Karácsonyi ajándéknak is kitűnő!

74 történet az Ó- és Újszövetségből

Történetek, mesék és legendák a közös ünnepléshez

És igen, végre én is kitaláltam az első harmadban, hogy nagyjából kik lehetnek sarasak az ügyben! :D Ettől persze egyáltalán nem volt kevésbé izgalmas a történet, sőt! Már az első oldalaknál belém állt a frász, pedig alapvetően valahol elég komikus egy gyilkos, aki hóembereket épít, nem? Na ez a komikum az olvasás közben elkerült, feszülten rágtam a szám szélét végig, mert Nesbo ismét nagyot alakított.

Ahogy a skandináv krimiknél megszokhattuk, a bevezetőben egy olyan történetrészletet olvashatunk, amiről halvány fogalmunk sincs, ki kicsoda, mit miért csinál, és az hogyan fog az egész sztorihoz kapcsolódni. Persze a végén szépen összeáll a kép, de jól megkavarja már az elején a szálakat. Szóval egy "anya" kisfiával a dermesztő hideg télben leparkol egy ház előtt, ahova a nő betér szeretőjéhez egyet hetyegni, miközben fia kint várakozik az autóban.

Következő jelenetnél már egy meleg családi fészekben vagyunk, ahonnan eltűnt egy nő. Ha nem ismerném ezeknek a krimiknek nagyjából a menetét, azt gondoltam volna, hogy ugyanarról az anyáról van szó, mint fent, de nem, ez már egy másik család. Amint megjelenik az első hó, évről évre nyomtalanul tűnnek el nők. Mindenképpen hasonlóság, hogy egytől egyig mind családos anyák. A kérdés, hogy sorozatgyilkost kell-e keresni!?

Harry Hole, az oslói rendőrség főtisztje szerencsére hamar bekerül a képbe. Azért szerencsére, mert rajongó vagyok, és még mindig nagyon bírom fejét. Dögös mint mindig, bár férfiassága már kezd egy picit megkopni a sok pia miatt. De ez szervesen hozzátartozik személyiségéhez, annak ellenére, hogy keményen küzd ellene! :D Már korábban névtelen levelet kap Hóember aláírással, bár akkor még nem tudja mihez kezdjen a levéllel.

Segítségül új munkaerőt kap egy gyönyörű, ámde rideg nő személyében. Együtt próbálnak a gyilkos nyomába eredni, bár úgy tűnik, az mindig egy lépéssel előttük van. Sokszor úgy tűnik, a nyomozónő is picit előrébb van, mint maga Harry. A nő munkája kifogástalan, ennek ellenére személye kérdéses a férfinek, miközben volt szerelmével, Rakellel kapcsolatos érzelmeivel is folyamatosan küzd.

Közben pedig a hóemberek csak épülnek és épülnek a titokzatos gyilkos nyomában. Tényleg eléggé viccesnek hangzik az egész, de nekem közben nem volt az, rendesen be voltam tojva végig, letenni képtelen voltam!