Most már lassacskán elmondható, hogy rajongó vagyok, mivel hála ennek a jó kis kiadónak, szárnyai alá vették Hislop könyveit, és nem késlekednek sosem az újabbak kiadásával. Magyarországon ez a harmadik kötet az írónőtől, és az első kettő (A sziget, Hazatérés) is teljesen elvarázsolt. Annak ellenére, hogy én nem nagyon szeretem a túlzott szentimentalizmust, és kissé mindhárom könyv az, valahogy mégsem zavart, sőt, jól kezelte(m).

Ahogy A sziget esetében, itt is visszatérünk Görögországba. Ez a történet is eléggé megrendítő volt, nem nagyon lehet szívszorítás nélkül olvasni. Benne van a veszteség, a háború, a gyűlölet, de szerencsére a tanulság is.

A történet 2007-ben kezdődik, amikor egy nyugdíjas pár unokája kérdezgeti őket a múltról. Ők pedig mesélni kezdenek és egészen visszakanyarodnak 1917-ig Theszalonikibe, amikor és ahol egy hatalmas tűz porig rombolja a várost. A legtöbb embernek mindene odavész, de az egyik leggazdagabb kereskedőnek épp ezen a napon születik meg a fia, Dimitri, aki az egyik főszereplője a történetnek.

A másik főszereplő egy kislány, aki 5 évvel később Kis-Ázsiából menekül a török hadsereg elől. Ő Katerina, aki menekülés közben elveszíti édesanyját és testvérét. Egy idegen asszonnyal száll be a mentőcsónakba, amely Theszalonikibe viszi őket, egészen máshová, mint a családját. Katerina persze nem felejti őket, mindent megpróbálnak, hogy újra egyesülni tudjanak. Ahogy telik az idő a szigeten, ráébred, hogy nincs más választása, mint valahogy beilleszkedni, amelyben nagyrészt a befogadó családja segít neki. Talpraesett, ügyes lány, akinek kézügyességére hamar fény derül. A szegénység az alapvető jellemzője az emberek életének, így minden szorgos, ügyes kézre szükség van. No meg az összetartásra, abból pedig nincs hiány.

Dimitri szülei bár rendkívül jómódúak, a házuk is odaveszett a tűzvésznél, így a szegény negyedbe telepíti át fiát és feleségét, amíg az új rezidencia felépül. Másrészt kényelmesebb is így neki, mivel önmagán kívül más nem érdekli, örül, ha nem kell családi életet élnie. Mit ad a sors? Ugyanabban az utcában, sőt szomszédként élnek egymás mellett Katerináékkal, így a gyerekek egész hamar összebarátkoznak, kapcsolatuk különleges, ragaszkodó.

Évekkel később, amikor visszaköltöznek új házukba, a kapcsolattartás nehézkesebb, mert a borzalmas természetű férj minden lehetséges módon akadályozza azt. Mivel a család nagyrészt varrásból él, Dimitri édesanyja, Olga pedig előkelőségének köszönhetően megengedheti magának, hogy minden alkalomra új ruhát varrasson, gyakori vendégek a gazdag háznál, bár a családfő nem sejti, milyen szálak fűzik őket egymáshoz.

Évtizedeken ível át a történet, közben a gyermekekből kamaszok, aztán felnőttek lesznek, útjuk pedig nagyon szövevényes. Mindeközben megismerhetjük Theszaloniki történelmi, politikai, gazdasági hátterét.  A végén pedig megtudhatjuk kik a nagyszülők, ki az unoka, hogyan kerültek oda, ahova. Jól érzékeltette az írónő a helyszíneket, fényeket, képeket, mintha én is ott járkáltam volna a mezítláb a szigeten.

Nagyon jó küldetése van a könyvnek, hiszen a romantikus szerelmi szálon túl a népek, különböző vallások hiábavaló harcáról is szól, illetve annak ki nem mondott elítéléséről.

És ismét egy elmaradás pótlása klasszikusok tekintetében. Egy cseppel kevesebb lett az óceánban. :D

Denise egy fiatal francia vidéki lány, aki szerencsét próbálni érkezik Párizsba két testvérével. Bízik abban, hogy rég nem látott, szabászattal foglalkozó rokonaik jó szívvel fogadják, munkát adnak neki, amiből eltarthatja testvéreit. Számításai azonban nem jönnek be, mivel ők is épphogy oda tudják varázsolni a mindennapi kenyerüket az asztalra. A fiatal lánynak sürgősen megoldást, leginkább munkát kell találnia. A kiskereskedelem haldoklik és ez leginkább az újkeletű, impozáns nagyáruháznak "köszönhető", a Hölgyek Örömének, amelyet Octave Mouret alapított, aki egyrészről rendkívül jó üzletemberként meglátja a benne rejlő lehetőségeket, másrészről kíméletlenül tapossa el a családi vállalkozásokat. A vélemények megoszlanak, nyilván mindenki a saját érdekét nézi, de kétségtelen, hogy a vásárlók inkább betérnek a nagy áruházba, amelyben egyszerre mindent megkapnak, ráadásul árban sem vehetik fel a versenyt a kiskereskedők a Hölgyek Öröme nyújtotta kínálattal.

Denise is egyik csodálatból a másikba esik az áruház láttán, és bármennyire is tudja, hogy megbántja ezzel rokonait, elszegődik alkalmazottnak a rivális óriásvállalathoz. A kezdet nagyon nehéz, hiszen a divat az alkalmazottakat is megfertőzte, hozzájuk képest a lány csak egy toprongyos, vidéki kis fruska, aki mindenképpen kilóg a sorból. Attól pedig még rosszabb lesz a helyzete, hogy a fiatal, jóképű főnök is szemet vet rá, mint ahogy szinte minden nőre a környezetében. De talán most más a helyzet, ez a lány nem adja olyan könnyen magát.

Rendkívüli társadalom-, illetve korrajzot szemléltet Zola igen realisztikus módon. Valahol vicces, mégis szörnyű érzés volt olvasni azokról az asszonyokról, akiknek csak a ruha volt a minden, egy árleárazásnál képesek voltak eszüket veszteni. Még ismerős is volt...

"A vásárló hölgyek fulladoztak, arcuk sápadt volt, szemük ragyogott. Mintha az áruház minden csábítása itt egyesült volna egy végső kísértésben, mintha itt lett volna a bukás rejtett hálószobája, az az elveszejtő zug, ahol a legerősebbek is elbuknak. A kezek belemerültek a felhalmozott csipkékbe, és megittasultan remegtek."

A lány teljesen kirí ezekből a pénzhajhász, édek-ellenérdek küzdelemmel átitatott mindennapokból, de szerencsére kemény fából faragták, egyenes derékkal áll, aki talán képes egy tékozló lelket megmenteni.

Zola is kellemes csalódás volt számomra, nem mintha meg tudnám magyarázni, miért kezdek bele ilyen nehezen a klasszikusokba. A végén mindig nagyon kellemesen csalódok!

4,5/5

Ez a könyv kihozott az olvasási válságomból, hiszen tele van szenvedéllyel, amelybe nyakig merültem. :)

Nos hát, megvolt az első találkozásom Hemigway úrral. Merthogy eddig elkerültük egymást igencsak. Mondjuk eléggé egyoldalú képet kaptam róla, hiszen első felesége szemszögéből láthatjuk azt a jó pár évet, amit együtt töltöttek, de úgy hiszem, ez a kép elég hiteles.

Én nem is tudom, mit gondoljak erről az emberről. Gyűlöljem vagy beleszeressek? :D Azt hiszem, az igazi viharos érzelmek valahol itt kezdődnek, és a könyv végére rájöttem, hogy el kell vonatkoztatnom egy átlagember életétől, mivel ő aztán abszolút művészléleknek nevezhető, akinek a hangulata percenként ingadozik egy olyan széles skálán, amely perifériákon a hétköznapi emberek nem is jártak sosem. És talán pont egy ilyen feleség kellett neki kezdésnek, aki ezt bambán tűri, odaadó szerelmével támogatja ezt a ... hú, nem is tudom, minek nevezzem ... férfit. :D Nem árulok zsákbamacskát, nem lövök le poént azzal, hogy első feleség, hiszen ez a címből is kiderül, és ha már így állunk, akkor leírom, hogy négy is volt neki. Velük majd később foglalkozom. :D

Hadley Richardson egy 28 éves, a boldogságról már épp lemondó "fiatalka" hölgy, aki 1920-ban Chicagóban ismerkedik meg Ernest Hemingwayjel. Ha létezik két tökéletesen ellentétes vehemenciájú, hátterű ember, na akkor ők azok! Hadley minden baráti figyelmeztetés ellenére szerelembe esik ezzel a khm... csődörrel, és rövid udvarlás után össze is házasodnak, aztán már egy hajón kapják magukat Párizs felé, amely város mindvégig központi szerepet tölt be házasságuk alatt.

Házasságuk példaértékű az erkölcsi szinten igencsak rogyadozó lábakon álló párizsi kávéházi életben. Nem kisebb művészekkel partiznak esténként, mint Gertrude Stein, Ezra Pound, F. Scott és Zelda Fitzgerald, és mindenhol dúl a vihar, csak az ő kapcsolatuk szolgál béke szigeteként. De mekkora esélye van egy önbizalomban nem bővelkedő, visszahúzódó lánynak és az ő magabiztos, kissé harsány, exhibicionista férjének abban a Párizsban, ahol a monogámia kihalt, mindent megfertőznek a beteges kapcsolatok, és még mintha a művészet is ebben a melegágyban érezné jól magát. Ernestnek pedig főleg ez számít, életét feltette írói munkássága építésére. Ezért képes lemenni a pokolba, utána pedig egyenesen felszállni a mennybe.

Hadley pedig csakis férjéért él, teljesen aláveti magát mindenféle hangulatának, igényének. Nem tudtam eldönteni, hogy szimpatikus-e ez a nő vagy sem. Egyrészről nagyon sajnáltam, hiszen tele volt sérülésekkel, kishitűséggel, és nagyon nagy erő kell, hogy egy ilyen ember mellett labdába rúgjon az ember individuma. Leginkább azt éreztem, hogy nem is létezik Hadley, csak papíron. Máskor pedig pont azon dühöngtem magamban, hogy miért nem csap oda az asztalra, amikor egy másik nő befekszik melléjük az ágyba, csak mert a nagyságos úr úgy kívánja.

Hemingway? Nem is tudom. Nyilvánvalóan rendkívül karizmatikus személyiség, akit lehet szeretni, gyűlölni, és ezeknek az érzelmeknek a széles skáláját felvonultatni, de közömbösnek maradni iránta, azt nem!

(http://www.konyv7.hu/index.php?menuId=222&articleId=4012&action=article)

Egyértelmű, hogy az életrajzi ihletésű könyveket is keresni fogom, hogy még többet tudjak meg az életéről, művészetéről, de itt az ideje elővenni a regényeit is, mert elég nagy lemaradásban vagyok.

4,5/5

Azt kaptam, amit vártam. Schäffer Erzsébet könyvei után mindig mélyen elgondolkodom az életemről, illetve arról mennyi mindent nem csináltam még. Nem feltétlenül olyan dolgokra gondolok, amikről a könyveiben szó van, hanem hogy a saját életutamat megtaláltam-e vajon? Nyilvánvalóan nem, ezért pozitív értelemben irigykedéssel olvastam az alábbi kötetben szereplő emberek életútját is. Tényleg mindenképpen pozitívnak mondanám ezt az irigységet, mert nagyon jótékony érzés ez, hiszen ösztönöz, hogy jobb ember legyek, keressem a helyes utat, vagy csak egyszerűen hagyjak fel a görcsöléseimmel.

Ebben a könyvben az egyik kedvenc írónőm most nem önmagával vetett számot, hanem más emberek életébe engedett bepillantást nyújtani. Van köztük híresség, de ez nem volt feltétel a részvételhez. Kincsembereknek nevezi őket, akiket példaképnek lehet választani nyugodtan. Kit ezért, kit azért. Nem sorolnám fel a könyvben szereplő személyeket, mert sokan vannak, de akár egy-egy ember életmeséjét egy-egy estére is be lehet osztani, garantáltan nyugodtabban alszik utána az ember. :)

Sok szereplő élete nagyon távolinak tűnik az egyszerű polgárétól, mégis nagyon közelinek érezzük magunkhoz, és én szívesen ott lettem volna akkor is, amikor ezeket a meséket hallgatta, lejegyezte az írónő.

A könyv üzenete azt hiszem az egyszerű életforma, ami persze nem zárja ki a nagyszerűséget, nem feltétele, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez. Csak éljünk nem hivalkodóan, másokat eltiporva, hanem csak úgy egyszerűen. Szeretnék kincsember lenni, de olyan távol vagyok tőle.

"Amit nézel, azzá leszel!"

4,5/5

Ugyebár nem ismeretlen a szerző, mivel itthon már olvashattuk tőle A csodálatos Waverley-kertet ami akkor teljesen elvarázsolt, nagyon helyes kis mese. Úgyhogy nagyon vártam erre a könyvre, kíváncsi voltam, hogy a fantáziája ugyanúgy meglódult-e az írónak? A képzelettel itt sem volt semmi gond, ugyanúgy tele van misztikummal, az elképzelhetetlennel.

Egy különös, fiatal lány, Josey a főszereplője a könyvnek, aki a világ elől szinte bezárkózva él  óriási házuk emeletén lévő szobájában, ahol kulcsszerepet tölt be a gardrób. Hiszen ott rejtegeti tonnaszám a csokoládékat, különféle egyéb finomságokat és halomban állnak a romantikus regények. Josey zugevő, amivel kompenzálni szeretne. Élete komplikált. Már az is elég lenne, hogy anyja árnyékában kell élnie, aki a nap minden percét megkeseríti számára. Ők ketten együtt élnek, és ha Josey megfeszül, akkor sem tud "felnőni" anyja szépségéhez, kecsességéhez. De számtalan rejtély van az életükben, amelyek nyomják a lány lelkét.

Aztán az egyik nap Della Lee pillant vissza rá a gardróbból, aki szörnyű kapcsolata elől menekült épp a fiatal lány gardróbjába és onnan egy tapodtat sem hajlandó elmozdulni, úgy tűnik soha többé. Innentől kezdve megváltozik Josey élete, hiszen a zűllött életű pincérnő tesz róla, hogy a fiatal lány másképp tekintsen saját magára, az egész világra.

A lány szép lassacskán kinyílik a világnak, új barátságokat köt, és még Adammal, a helyes postásfiúval is szóba mer végre állni. Azzal, hogy minden nappal messzebbre merészkedik, a környezete is folyamatosan döbben rá, hogy mennyire szép lány is ez a Josey és ráadásul még remek humora is van. Mindezeket saját maga előtt is titkolta, mindig is lesújtó véleménnyel volt önmagáról.

Van még egy fontos szereplője a történetnek, Chloe, aki mágikus módon mindig talál valami aktuális könyvet a keze ügyében. Ezeket a könyveket előtte sosem látta, csak úgy odakerülnek, és ha nem vesz róluk tudomást, akkor a könyvek addig "üldözik", amíg meg nem adja magát. Ez a két lány mély barátságot köt, miközben mindenféle furcsaság történik körülöttük, velük.

A kedvencem egyértelműen Helena, a kotnyeles szobalány, aki különféle szereket, kütyüket helyez szerteszét a házban a szellemek ellen, mert valamit sejthet, és aki szenzációs személyiség. Na miatta mindenképpen érdemes volt elolvasnom a könyvet.

Sarah Addison egyedi stílusa az elejétől a végéig felismerhető, semmivel össze nem téveszthető. Viszont annak ellenére, hogy faltam a sorokat, kíváncsi voltam arra, amit nagyjából az elejétől fogva sejtettem, most nekem ez egy kicsit kevés volt. Valószínűleg ebből már kinőttem, de akkor a Waverley-ből miért nem? Az is ugyanilyen meseszerű, fantáziadús csiribiriség.

Sajtosrolótól kaptam ezt a cukker lánykát, amit itt is nagyon köszönök!

A szabályok szerint 4 olyan bloggernek kell továbbadni, akinek a rendszeres olvasói  száma nem lépi át a 200-at (szerintem ez egy óriási baromság, na mindegy). Továbbá linkelni kell az ajándékozottak blogoldalát, azután pedig értesíteni kell őket a díj odaadásáról.

A szabályokat nem fogom maradéktalanul betartani, viszont három blogot megemlítek, akiket nagyon szeretek és szinte mindig mindent elolvasok náluk, még ha nem is vagyok az a nagy kommentelő. :) Viszont üzenetet nem fogok hagyni, szerintem egyikőjük sincs nagyon oda ezért a csilivili díjért. :D

Szóval összesen 3, azaz három olyan blog van, akiknél tényleg szinte mindegy miről írnak, olvasom őket.

Ez milyen jó volt. Most azonnal kezdeném újra. Ha nem is most, de újra fogom olvasni, mert annyira jó a szövege, könnyesre nevettem magam rajta. Filmért kiált, de most egyelőre beértem a papíralapú történettel is. Végig a nagy kedvenc, a Pulp Fiction pörgött előttem, mármint azok a barom arcú bűnözők, akik folyton keménykednek, de mégis annyira bénák, hogy na.

Szóval van ez a főszereplő, a Daniel McEvoy, aki a legjobb fej mindegyik között és ő hajkurássza szegény mutyi sebész barátját annak szelleme segítségével. Aztán van egy csomó másik fura alak, akik képszerűen előttem voltak és hát... jaj, nagyon hülyék. Szóval ők meg a Danielt kergetik, meg akarván ölni őt. Danielnek éppen elég lenne annyi gond is, amit a nemrégiben beültetett hajhagymák jelentenek neki, miszerint azok ki ne essenek, ha már annyit vesződött értük! Aztán kínlódik a szomszédjával is... hiányzik neki egy jó kis balhé? Márpedig olyan gyilkosságot akarnak a számlájára írni, amihez semmi köze sincs.

Daniel amúgy egy New Jersey-i koszos kis klub kidobóembere, de megjárta már kommandósként a katonaságot is, ahol kellő harci képességekre tett szert, amelyre szüksége is lesz. No meg a szerencsére, mert ezek nem kispályások, már amikor nem csesznek el mindent.

Mindvégig ő maga sem nagyon tudja, hogy miért üldözik őt ellenségei, hiába kér segítséget, vár választ Zeb szellemétől, az csak csoportterápia szintű instrukciókkal látja el őt, és csak arra elegendőek, hogy jól felbosszantsák Danielt, de nem adja fel azért sem.

Eoin Colfer a krimi világában most debütált, a rajongók egyébként a fantasy világából ismerhetik őt. Majdhogynem azt mondanám, hogy tök lényegtelen a történet. Nem abban van az erőssége, hanem a humorában, Eoin jófejségében. Letehetetlen, rém szórakoztató könyv. Komolyan nagyon bírtam.

Hűha!!! Ekkora félrenézést még nem csináltam könyvvel kapcsolatban. Teljesen ellentmond a borító a tartalomnak. Nyilván a rózsaszín miatt, de valami szirupos, csajos történetre számítottam, pedig szó sincs ilyesmiről.

A helyzet tragédiájának feldolgozásában nagyban segített a szarkasztikus, fanyar humor, máskülönben betemetett volna a történet.

Két teljesen másféle, különös módon sérült ember valahogy egészen fiatalon egymásra talál és nem is tudnak szabadulni többé a másiktól, persze nem is akarnak. Ha csak úgy elmesélném valakinek, hogy kikről is van szó, csak nézne, hogy is került össze egy ilyen pár, pedig minél jobban belemélyedtem a történetbe, annál inkább éreztem, hogy ők a tökéletes páros, annyira megkedveltem őket, hogy minden pillanatban aggódtam, mi is lesz a sorsuk, ugye sikerül nekik minden?

A könyv elsősorban a külsőségekről szól, illetve arról, hogy mi emberek mennyit és milyen áron szentelünk a külsőségekre, miközben a belső, fontos tartalmat elnyomjuk vagy egy legyintéssel elintézzük, ha valami sérültnek néz ki, nem teljes a társadalom elvárásai szerint, az már nem is képviselhet értéket. Közhelyeket rombol le a könyv, ha engedjük.

Sunny, aki próbál tökéletes feleség és anya lenni, küzd ezekkel az elvárásokkal, mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját közösségében ő legyen az az irigyelt személy, akinek mindene megvan, akinek minden sikerül, szép ház, sok pénz, tökéletes gyerekek, szerintem eszméletlen szexi, nemkülönben zseni férj. Pedig tökre nem ilyen ez a nő, teljesen normális, természetes, amikor például ezzel a fantasztikus pasival van, mellette levetkőz minden allűrt, a kopasz valóság létezik csak.

Maxon pedig, aki ez a bizonyos szuper pasi? Hát ő... hogy is mondjam? Nem minden nő álma. Kicsit szerencsétlen langaléta, akinek kilógnak a csontjai, máskülönben szeret a Hold felé repkedni. Amikor pedig a felesége "szuperotthon" bemutatót szervez az összes szomszédnak, zsong tőlük a ház, ez a manus észre sem veszi, mert csak a matematikai egyenleteken jár az esze, miközben übergáz melegítőben végigslattyog a nappalin, ezzel tönkretéve a felesége lelkes prezentációját. Na ez a pasi odavan ezért a nőért, és állati jól kezeli annak kirohanásait, hisztirohamait. És mondom, tökéletesek és nagyon cukik együtt, csak teljesen másképp reagálják le a különböző helyzeteket.

Ők ketten küzdenek egymásért, az életben maradásért, az elfogadásért.

A könyvet legegyszerűbben is rendkívül furának nevezném, mégis nagyon különleges. Nem tudom semmilyen kategóriába sorolni, és nagyon tetszik, hogy végre valami új, valami sokatmondó feltűnt a magyar könyvpiacon. Na, szóval ne tévesszen meg senkit a borító!!! Tök jó kis könyv!

4,5

Ó, Istenem, így írni a szerelemről, érzésekről... Olyan végtelenül egyszerűen, mégis szívbemarkolóan. Hát nem hiába... spanyol, van vér a pucájában honnan merítenie indulatok terén.

E könyv főhőse pontosan ugyanazt csinálja, amit én is nagyon sokszor szoktam és imádom. Csak ülni valahol, jelen esetben egy kávézóban és nézni az embereket, aztán kiszúrni egy bizonyos párt és hosszú-hosszú időn keresztül figyelni őket. Utána pedig jöhet a képzelgés, belefeledkezve a kávéba, elgondolni, vajon milyen lehet az életük kávé előtt, kávé után. Pontosan megtervezni az egész napjukat, a váltott csókok mögött rejlő gondolatokat, vágyakat, az elbúcsúzás pillanatában suttogott szavakat, nem elfelejtkezve az egyszerű hétköznapi tevékenységekről sem. Mindent tud róluk María, a főszereplő lány, illetve mindent tudni vél róluk.

María egy könyvkiadóban dolgozik, így talán érthető, hogy jó kis fantáziával van megáldva, nem esik nehezére egy komplett történetet kerekíteni e köré a szerelmespár köré.

Az egyik napon viszont történik valami, ami mindent megváltoztat, mindent fenekestül felborít, vége az álmodozásnak. Egy újság címlapján vérbe fagyott férfit pillant meg, aki nem más, mint az ő megfigyelt párjának a férfitagja. Nem egészen véletlenül megismerkedik Luisával, az özveggyel, akivel barátinak mondható kapcsolatot alakít ki, és a szerelemről szóló gondolatok tovább szövődnek a lányban, hiszen nem állt meg az élet.

Ahogy eddig is kiderült, de a cím is sokat segít benne, elsősorban a szerelem szövevényes témáját járja körül ez a fantasztikus író, de szó van itt a megbocsátásról, igazságszolgáltatásról, hiábavaló vagy éppen nagyon is szükséges cselekedetekről. Minden nézőpont kérdése. Talán még a szerelem is?

Egyértelműen nagyon-nagyon kedvenc karakterem volt María, az elbeszélő, a gondolkodó, a képzelgő, másfelől pedig a nagyon vicces főszereplő lány. Többször olvastam szabadban, és néha-néha azon kaptam magam, hogy álmélkodva tekintek magam elé, kiszúrva egy-egy embert, párt, hogy vajon honnan hová...? Aztán gyorsan spuri vissza a könyvhöz!

Nekem csak az a kérdésem, hogy miért nem ismertem eddig az író urat? Hát egyszerűen gyönyörűen ír. Egyszerűen és gyönyörűen! :D

4,5/5

Sakkimádó, -szerető (ami amúgy én nem vagyok) embereknek kötelező, de sakkpancseroknak (ami én vagyok) is nagyon élvezetes, szórakoztató olvasmány. Ha a kettő együtt jár, kétségtelenül emeli az élvezeti értékét, de mondom, így is egy állati jó, ám nagyon különös regényt olvastam. Nem tudom behatárolni, bekategorizálni, de nem csodálom, hogy számos díjat zsebelt be magának Chabon ezzel a történettel. Az meg a plusz poén, hogy az Oscar-díjas Coen testvérek vásárolták meg a megfilmesítési jogot. Szenzációs alap!!! Alig várom!

Az elején egy picit át kellett lendülni, ráadásul egyéb dolgok is elvonták a figyelmemet, ide pedig az maximálisan szükséges. De aztán nem nagyon tudtam letenni.

Egy fiktív történelmi időszakban, különös események között a Sitka nevezetű alaszkai kisvárosban temérdek olyan zsidó él, akik autonómiát élveznek meghatározott ideig. Az időszak végéhez vészesen közeledve itt a többség úgy próbál élni, ahogy a kényszer szüli, sokszor, illetve általában erőszak által.

Egy lepukkant szállodában holtan találnak egy nagyra tartott, ám az utóbbi időben lecsúszott, drogossá vált, ám sokak által mégis Messiásnak vélt zsidót. Meyer Landsman, a szintén erkölcsi tartás szintjén féllábon álló, piás nyomozó pont ebben a szállodában ejtőzik, amikor történik az eset. Nyom nem nagyon áll rendelkezésre, csak egy félbehagyott sakkjátszma, ami gyanús lehet. De mit kezdjen a jelekkel egy piás, elvált, otthontalan nyomozó, akit gyermekkorában az erőltetés ellenére sem lehetett rávenni a sakk szeretetére, nemhogy megértésére. Félig indián, félig zsidó társával kezdik meg a nyomozást, a helyzetet pedig még tetézi, hogy volt feleségét osztják be felettesének, akivel éveken át éltek harmonikus kapcsolatban, de egy tragédia elválasztotta őket, és ez még most is ott lebeg a fejük felett.

Csak úgy, mint minden más leírás a könyvben, Sitka társadalomrajza is nagyszerű, az emberi jellemek mélyreható ábrázolásáról már nem is beszélve. Szeretem a zsidó kultúrát, a zsidókat, Izraelt, mindent, ami velük kapcsolatos, de azért most picit hátrahőköltem egy-két arctól, mentalitástól. Hova tűntek innen a kis helyes zsidó emberkéim? Ezek sorban minden hájjal megkent, arcátlan gazemberek. Önirónia, abszurd humor, pártfogás is benne van ebben a könyvben. Nem mindig volt tiszta számomra Chabon célja népének ábrázolásában, de akkor is állati jó.

Dögös, lényegre törő, és ahogy Nima jó velősen megfogalmazta, nagyon zsidó. És ez így van! És ez nekem már elég is volt. Utólag, olvasás után is ezt mondom. Imádtam.

5/5

Ez a gyönyörű borítójú, mérhetetlen szomorú történet két fogyatékos ember szerelméről, hűségéről, bátorságáról szól. Az egymásban való hitről, ami minden akadályt legyőz, illetve túlél. Hihetetlen dolgokról olvastam, mégis bízik benne az ember, hogy egyszer ő is részese lehet egy ekkora ragaszkodás kapásának/adásának, aminek fikarcnyi köze sincs az érdekekhez.

Julia egy New York-i feltörekvő, fiatal nő, akinek apja szokatlan módon egyik napról a másikra eltűnt. Anyja sem mond sokat, a múltban sem tapogatódzhatnak, mert azt meg egyáltalán nem ismerik apjuk életéből. Az első 20 évét egy radírral kitörölték, amit az apa után nyomozó rendőrök is hihetetlennek tartanak.

Eljön az a nap, amikor Julia apja nyomába ered, egyenesen Burmába, hiszen talált egy múltból származó szerelmes levelet, amelyet apja címzett egy bizonyos Mi Minek, de sosem ért oda. Odaérve szinte rögtön  egy idős emberrel hozza össze a sors, aki utána napokig mesél neki.

Közben párhuzamosan megismerhetjük Mi Mi és Tin Vin életét, az ő kapcsolatukat. Mi Mi egy súlyosan mozgássérült lány, Tin Vin pedig egy gyermekkori traumát követően megvakul. Kezdettől fogva ők ketten egy egészet tesznek ki, maximálisan kiegészítik egymást. Mi Mi a szeme Tin Vinnek, a fiú pedig a hátán cipeli a lányt hegyen-völgyön keresztül, miközben a fülébe súgva irányítja őt a lány, és nagyon hamar belátjuk, hogy nem a testi épségünktől függ a boldogságunk, nem lesz közhely többé az, hogy nem csak a szemével lát jól az ember.

Hogy aztán ehhez mi köze is van Juliának, New York-nak, azt már igazán nem árulom el, tessék elolvasni!

Sok mindent nem értettem meg a történetben, de a végére kikristályosodtak a szálak, így már elfogadhatóbb volt a múltban történtek, jelenben történő dolgok alakulása.

Ugye itt egy férfi szerzőről van szó, ami nagyon meglepett. Döbbenetes érzékenységgel ír érzelmekről, hangulatokról, úgy nyúl a nagyon kínos, kellemetlen dolgokhoz is, ahogy általában a női szerzők szoktak.

4/5

A kiadótól jól megszokott módon egy újabb gasztronómiai gyöngyszem került a boltokba. Neil Perry a lányának ajánlotta ezt a könyvet, aki reményei szerint hamarosan megkedveli a zöldségeket is. :) Szerintem ez egy nagyon kedves, személyes gesztus. Már ezzel belopta magát a szívembe, aztán ez csak fokozódott, ahogy egyre jobban mélyedtem bele ebbe a fantasztikus albumba.

Nem volt számomra ismeretlen Perry ausztrál sztárséf, hiszen nálunk is látható volt több gasztronómiai műsorban is. Az eredetileg fodrász, szimpatikus fickó jól tette, hogy inkább hátrakötötte a haját és a főzés felé kezdett el kacsintgatni. Ma már Ausztrália egyik legelismertebb séfje, és mellékesen három nagystílű éttermet tudhat magáénak Sydney-ben. Receptjei érthetőek, az alapanyagok viszonylag könnyen beszerezhetőek, ám néhol kell egy pici jártasság a konyha világában, de biztat minket, hogy kitartással, gyakorlással sikerül a finomabbnál finomabb ételek elkészítése.

Állítása szerint ez a kiadvány - de ez a könyv lapozgatása során is kiderül - az örömfőzőcskéről szól első betűjétől az utolsóig. A receptek egyszerűek, mégis bármiféle fogásként "elmennek", legyen az ünnepi menü összeállítása vagy csak egy egyszerűbb családi összejövetel.

A könyv nem rugaszkodik el a valóságtól, nem flancol (kivéve a küllemét), előtérbe helyezi a családot, az örömteli együttlétet, és szerintem még aki életében nem főzött, annak is meghozza a kedvét, hogy odaálljon a tűzhely mellé.

Mint egy rendes szakácskönyv, ez is részekre van tagolva, különböző fogások, ételtípusok, segítséget nyújtó részek találhatóak benne, úgy mint: levesek-saláták, piték-pasták, rizsféleségek, tengergyümölcsei, halételek, szárnyas ünnepek, ínyenc disznóságok, bárány szelíden és..., zamatos borjúságok, férfias marhaságok, édes kis semmiségek... és tényleg nagyon hasznos tanácsok kezdőknek, bizonytalankodóknak.

Csábításként megemlítem, hogy a kiadónál most előrendelési akcióban az első 30 rendelő az Ízek és érzések gasztromagazin egy éves előfizetését kapja ajándékba.

Hosszú évek óta foglalkoztat a testbeszéd témája. Konkrétan azonnal észre is veszek szinte mindent a másik emberen és egyből diagnosztizálni is képes vagyok. Én, aki amúgy pedig képes vagyok izgalmamban szétrágni ragyásra a számat, a kezemet azt sem tudom hová tegyem, ha épp "fellépésem" van, rossz napjaimon pedig ötvözve beszél az egész testem a komplexusaimról. Ezzel most csak azt akartam mondani, hogy hiába ismerem én szinte az ember létezése óta élő testbeszédet, mégsem tudom elrejteni, megrendszabályozni azokat.

Allan Pease nagyon helyes kis csokrokba foglalta a különböző testbeszédek formáit, típusait, vicces rajzokkal illusztrálva.

60-80%-ban testbeszéddel kommunikálunk! Ez döbbenetes! Mozdulataink, reakcióink, testrészeink "használata" többet mond rólunk, mint azt gondolnánk. Szinte mindent elárulnak rólunk. Nagyon ügyesnek kell lennie az embernek, hogy átverje a másikat, aki pontosan ismeri a testbeszéd jelentőségét, ismérvét.

A könyv segítséget kíván nyújtani abban, hogy helyesen értelmezzük, alkalmazzuk ezeket az ismereteket. Nemcsak a mindennapi, személyes magánéletünkben, de nagyon fontos lehet a hivatalos színtéren is, akár egy állás betöltése esetén is.

Mire jó ez a könyv?

Bár nem vagyok oda Kínáért, sőt, egyáltalán semelyik távol-keleti nemzeti kultúráért, földrajzi helyért. Talán pont emiatt vettem rá magam, hogy  kicsit megismerkedjek vele. Peter Hessler könyve erre tökéletesen alkalmas, hiszen olyan ismerettel rendelkezik Kínáról újságírói, tudósítói múltja folytán, amely teljességgel alkalmas, hogy átadja nekünk élményeit, tapasztalatait. Egyébként pedig a mai napig a National Geographic-ben és a New Yorker-ben jelennek meg írásai Kínáról szóló tudósításai kapcsán.

Jó értelemben vett megszállottsága egyértelmű, az adott könyvben is olyan módon vetette bele magát a kínai létbe, hogy  szokásai, mindennapjai egyáltalán nem különböztek az ott élőkétől. Autóba pattant és Pekingből indulva, a Nagy Fal mentén eljut egészen Belső-Mongóliáig. Mindezt persze nem ennyire könnyen hajtja végre, mivel engedélye sincs újságíróként Peking elhagyására, de mindezekre fittyet hány, mint ahogy az egész kínai lakosság a KRESZ szabályaira. :)

A könyv első része főként útirajznak mondható, utána válik igazán olvasmányossá, személyesebbé a történet. Amikor is egy kis házat bérel Szancsa városában, ahol bepillanthatunk a falubeliek életébe. Megismerhetjük Vej-Ce-csi, a főbérlő családját, akivel Hessler szoros barátságba kerül.

A könyv utolsó harmadában Hessler Dél-Csöcsiang tartomány felé veszi az irányt, a kínai tömeggyártás melegágya felé, ahol egy tipikus kínai gyár életébe tekinthetünk bele, ami nem mást, mint melltartókarikákat gyárt. :-) Itt is rengeteg ismeretséget köt, gyűjti a tapasztalatokat és leírja nekünk, mi meg döbbenten állunk, mert persze hallottunk már ezt-azt a kommunista Kínáról, na de azért...

Nemcsak a hétköznapi életről tudósít nekünk, hanem arról a mérhetetlen ipari, gazdasági fejlődésről is, ami Kínában zajlik.

A Két év Kínában c. sikerkönyv szerzője olyan írást alkotott, ami ha nem is azt érte el, hogy vágyjak az adott országba, de mindenképpen gyökeresen megváltoztatta véleményemet, látásmódomat Kínáról, és a kíváncsiságomat is felkeltette, hogy további hasonló, érdekes, olvasmányos írásokat vegyek a kezembe. Peter Hessler rajongása Kínáért némiképp átragad az emberre, ráadásul a humorral sem fukarkodik. Ha nem is jutottam el a rajongásig, mindenképpen közelebb hozta hozzám ezt a számomra eddig megfoghatatlan, ismeretlen világot.

 

A kiadvány pedig gyönyörű.

Bár valószínűleg már nem lesz aktuális ez a téma, azért még messze sem vagyok tőle. :-) Ráadásul mindig is érdekelt a várandósság kérdése, illetve azok a problémák, amik azzal járnak, annak ellenére, hogy nekem szerencsére semmilyen problémám nem is volt. Tudom, hogy sokaknak nem túl áldásos ez a 9 hónap, ezért is ajánlom ezeknek a nőtársaimnak a könyvet, mert ahogy az alcíme is mutatja, ez egy túlélőkalauz modern anyukáknak. Ráadásul nem is csak arról a bizonyos 9 hónapról szól, hanem egy komplett életvezetési tanácsadás a kiadvány. Na ezzel a részével az életnek már nekem is bajom van. :D

Amikor az ember lánya megtudja, hogy várandós, az élete fenekestől felfordul, ha akarja, ha nem. A teste megváltozik, sokszor a baráti társaság átalakul, a gondolatok, a hormonok, minden és minden teljesen más lesz. És ez még csak az említett 9 hónap. A baba születésével pedig még tovább bonyolódik a dolog. :-) Mindig kivételesnek tartottam azokat a családokat, akik ugyanúgy tudták tovább folytatni az életüket, mint azelőtt, de ez a ritkább az ismeretségi körömben. Márpedig ha ezek a változások beállnak az életünkben, akkor azokhoz alkalmazkodni kell. És ha ezt jól tesszük, akkor nem lesz feltétlenül egy káosz az életünk a gyermek születésével, hanem lehet azt rendezetten, stílusosan is csinálni. Egy pici kalamajka persze időnként belefér! :D

Ezekhez a változásokhoz ad közvetlen stílusban Liz Fraser használható, praktikus tanácsokat a baba várásától kezdve, a születésen, babaápolási dolgokon keresztül egészen a párkapcsolati problémákig, tényleg rengeteg, úgy tűnik minden területre kitérően.

Nagyon örültem ennek a könyvnek, mivel a témában abszolút érintett vagyok, és mindent megragadok, amit kicsit hasznosnak is tartok, ami segíthet a helyes életmód kialakításában, az ösztönzésben, a helyes gondolkodásban az evéssel kapcsolatban.

Így vagyok most ezzel a könyvvel is, mert aki ismer, tudja, mennyire szeretem az ízeket, de magának az evésnek a szertartását is. Sokszor indokolatlanul, amikor már éhes sem vagyok, tömöm magamba a felesleges kalóriákat. Most már könnyebben beszélek és írok is róla, túl egy sikeres fogyókúrán, de ez a téma tényleg extra gáz annak, aki benne van. Azt sem fogadtam el sosem még magammal szemben sem, hogy "jó, jó, de szültél két gyereket stb.". Hülyeség! Ez nem indokol meg semmit.

Kessler leírja, hogy nem csupán egy testi folyamat, sőt, leginkább nem az. Agyi biokémiai folyamatról van szó, így a megoldást is valahol itt kell keresni. Súlyos lelki defekt, ahogy ezt levezeti a könyvében.  Foglalkozni kell vele, át kell programozni az egész gondolkodásmódunkat.

Amikor a függőség kerül szóba, általában mindenkinek egyből az alkoholizmus, a drog-, gyógyszerfüggőség jut elsőnek eszébe, de sosem az evési zavarok. Vagy ha evési zavarok, akkor inkább ennek ez ellentettje. És még csak túlsúlyosnak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki az élelmiszerektől való függőségben szenvedjen. A legtöbben valószínűleg nem is sejtik, hogy problémájuk van az étkezéssel. Pedig nagyon sokunkat érint a probléma.

Vajon mi vezetheti az emberek nagy többségét, amikor szinte gépiesen nyúl a chipses zacskóért, teletömi a kosarát a sótól, cukortól, zsírtól csöpögő ételekkel? És miért nem veszik/vesszük észre, hogy az élelmiszerpiac, de más iparágak is (pl. reklámok) túlnyomórészt ezekre az emberekre építenek. Ha egészségesen szeretnénk élni, külön utakat kell bejárnunk, hogy megtaláljuk azokat a forrásokat, ahol az ezekhez való alapanyagokat beszerezhetjük, hiszen nem érdeke a piacnak, hogy az egészségeset vásároljuk meg.

Azt nem mondom, hogy korszakalkotó tanácsokat lehet ebben a könyvben találni, nincsenek új gondolatok, hiszen ez a téma már annyira kivesézett, nem lehet úgy kinyitni egy lapot, hogy abból ne ömöljön a fejünkre a különböző diéták százféle típusa. Nem tesz csodát a könyv. Helyettünk nem oldja meg a problémát. De amiről tudunk, amivel tisztában vagyunk, azon talán könnyebben tudunk változtatni. Valahogy olyan viccesen, annyira közvetlenül, olyan közérthetően próbál meg elérni a szerző, hogy muszáj odafigyelni rá, muszáj utána gondolkodni, hogy vajon "muszáj annyit enni?", és tök simán rájön az ember, hogy dehogy, anélkül is megy minden rendben, sőt! Még akár hosszú évekkel is megtoldhatjuk életünket!

Ötvözve a mesevilágot a racionálisabb, reális világgal, olyan történettel találkoztam, ami elvarázsolt, beszippantott. Aki szerette az Otoriak történetét, az mindenképp vágjon bele, mert nekem végig azt a világot idézte. Nem Japánról szól, igazából semmi köze sincs ahhoz a sorozathoz, viszont ugyanazt a hangulatot ébresztette bennem. Ez a történet is egy esszenciális, egzotikus környezetet, életérzést tár elénk.

A szultán asszonya... eléggé elvont cím, mert ez ugye megközelítheti a több százat is. Ebben a történetben 2 asszony van kiemelve, amelyek a szultán életében nagy szerepet játszanak, amelyek természetesen versengenek egymás ellen, mellett a szultán kegyeiért. Ki így, ki úgy, ki kényszerből, ki már ebbe született. És van még egy fontos, talán a legfontosabb szereplő, Núsz-Núsz, aki egy kis porszem az udvarban, mégis sok minden múlik rajta, még ha az ő élete is időnként egy hajszálon függ.

A két asszony közül az egyik Zidana, aki a szultán fő-fő felesége, aki teljes önbizalommal, hatalommal, tekintéllyel irányítja a háremet, mindenek behódolnak neki. Mellesleg egy dög! Talán ő az egyetlen, aki némileg képes a hirtelen haragú, indokolatlan halálosztó szultánt lecsendesíteni. A másik lány Alys. Angol, szőke, kék szemű, szűz és kalózok rablótámadásának áldozata. Kuriózumnak számít az egzotikus, kreolbőrű hárembeli lányok között, így pompás, különleges ajándéknak szánják a szultán részére. Így kerül az udvarba, természetesen akarata ellenére. Sok időbe telik, mire belátja, hogy kár hadakoznia sorsa ellen, ez van elrendelve a számára. Nemcsak a testi erőszakot kell elviselnie, hanem egy idegen vallás elfogadására is rákényszerítik, ami szinte jobban fáj neki, mint a másik. A sorsával való megbékélésben nagy segítségére van Núsz-Núsz, a szultán fő eunuchja, előkóstolója, aki első pillantásra szimpatizál a lánnyal, és talán már első ránézésre halálosan belé is szeret. Ő maga van a legjobban meglepve, hiszen férfiasságától hosszú évek óta megfosztva, nem is gondolta, hogy képes még a női nem iránti gyengéd érzelmekre.

Mialatt Alys teljesen beleolvad az udvar életébe, gőzerővel folyik a meknesi szultáni palota építése, amely kevesebbel nem éri be, minthogy pompázatosabb legyen a Versailles-i kastélynál. Az építkezéssel, illetve talán a szultán gyenge elmeállapotával járó dühkitörések, intrikák folyamatosan rettegésben tartják az udvar lakóit, és a helyzetet Zidana sem könnyíti meg, aki minden útjában álló embert egy pillanat alatt képes a szőnyeg alá söpörni szörnyű rosszindulatával.

És eközben a fekete fiú és a fehér lány egymásba szeretnek és együtt próbálnak meg kitörni ebből az ezer lakattal őrzött kalickából. Küldetésük egyenesen lehetetlen, de épp ezért is nagyon izgalmas az egész történet, mert persze, hogy nem adják csak úgy fel.

Valós történelmi események közé helyezte be ezeket a szereplőket a szerző. Időutazást tehetünk Marokkóban a 17. század végén, Mulaj Iszmail szultán uralkodásának korában, átélve pestist, az építkezés gyötrelmeit, a számomra mindig is izgalmas, bár érthetetlen hárembeli életet.

5/5

Amikor megláttam ezt a könyvet, azonnal tudtam, hogy nekem kell! Volt szerencsém többször a Közel-Keleten járni, azon belül is Izraelben, amely ország, nép a szívem csücske. Ha egyetlenegy helyet kéne a világon megjelölnöm, ahova elsőként, illetve utolsóként vagy csak egyszer mehetnék, akkor az Izrael lenne. Nem is azért, mert olyan csodaszép látnivalók vannak ott. Van az is, de más kontinenseken, országokban ezerszer több a látványosság. Hanem valami megfoghatatlan, leírhatatlan atmoszféra vesz körül minket azon nyomban, amint letettük a lábunkat a talajra, kiszállva a repülőgépből. Ahányszor ott jártam, utána sosem tudtam megfogalmazni, pedig kézzelfogható. Nagyon is!

Ez a könyv a nőkről szól, az izraeli katona nőkről. Mégsem egy lányregény, sőt! Anno, amikor először jártam ott, félelmetes volt az első napokban megtapasztalni, amikor felszálltunk egy buszra, folyamatosan puskacsövek ütődtek a lábunkhoz. Aztán már fel sem tűnt, így a könyv világa is, amit lefest, a valóság maga sem döbbentett meg annyira, csak szomorúvá, de néhol nagyon vidámmá is tett. Mert ezt szerintem itt el sem tudjuk képzelni, milyen lehet ott nőnek lenni. Annak ellenére, hogy álmodoznak szép ruhákról, körömlakkokról, és néha még vanília illatot is kennek a fülük mögé egy-egy, sokszor állatiasnak tűnő randevú, szexuális kaland előtt, nekik kiskoruktól kezdve meg kell acélozniuk magukat, szükség van rá, hogy női mivoltuk ellenére férfias jellemekkel ruházzák fel magukat.

 Pár lány személyén keresztül mutatja be a fiatal izraeli, első regényes szerző, milyen az élet odaát. Ő maga is szolgált az Izraeli Védelmi Erőknél, úgyhogy tapasztalta, milyen az, amikor minden nőnek szent kötelessége középiskola után bevonulni és állandó készültségben, folyamatos háborús feszültségben élni a mindennapokat, ahol a legkisebb  figyelmetlenség, hiba emberek véres halálába kerülhet.

Személyes tapasztalatom és a könyvben leírt lányokat megismerve is látom, láttam, hogy ezekből a nőkből süt az elhatározás, a magabiztosság, a belevalóság. Sokszor irigylem őket, sokszor meg hálát adok az égnek, hogy nekem nem ez a sorsom. De a bátorságukból jó nagy adagot elfogadnék!

5/5

Az nálam már csak természetes, hogy ilyesfajta könyveket a fogyókúra kellős közepén kezdek el lapozgatni. A kiadó az utóbbi időben több, hasonlóan színvonalas gasztronómiai albummal örvendeztetett meg, de azt hiszem, ez viszi  el az első helyet. Nemcsak a kiadvány külleme csábító, hanem a benne található, mindössze 5 fűszer felhasználásával elkészített, egzotikus ételek is. Tényleg csodaszép kiadványról van szó, csak úgy lapozgatni is nagy élmény. A receptek kipróbálásához pedig tényleg csak egy pici bátorság kell, mert tény, hogy nem a megszokott európai ízlésünkhöz igazodnak, de ez miért is lenne baj?

A szerző hosszas, közvetlen bemutatkozásában is áradozik a fűszerekről, így nem csoda, hogy létrejött ez a kiadvány. Nem csak használni, de beszélni is  szeret róluk. Tényleg öröm olvasni az "ódáit" a fűszerekről. :-) Hivatásának érzi, hogy becsempéssze a megszokott, néha unalmas konyhákba a fűszerekkel való varázslás izgalmas lehetőségét. Főzés iránti szeretetét, az ételekről való tudását a szülői házból hozta, büszke arra, hogy édesanyja csakis frissen készült ételeket tálalt elébük az asztalra. Később ezt a tudást, rajongást egzotikus országokban tett látogatásai alkalmával bővítette. Megfordult Kínában, Vietnamban, Kambodzsában, Thaiföldön, Malajziában és még sorolhatnám, mert rengeteg helyet járt be a világon. Ezek mind olyan helyek, ahol a fűszereknek fontos, kihagyhatatlan szerepük van a mindennapi ételkészítésben.

A könyv szépen elrendezgetve hét fejezetre oszlik. Megtalálhatóak a levesek-saláták, szárnyasok, húsok, halak-tengeri herkentyűk, vegetáriánus ételek, rizs-tészta, desszertek-italok és a végén még fűszer-, illetve névmutató is megtalálható.

Amint elértem az álomsúlyom, első lesz, hogy a kambodzsai gyömbéres-kókuszos grillezett padlizsánt, az indiai spenótfasírt raitával és a csaná maszalát kipróbáljam. Ezeket elsőnek, aztán jöhet a többi. Mert hát a desszertek is... szegfűszeges-fahéjas étcsokis brownie, libanoni citromos-vaníliás torta, mangós-narancsos-szerecsendiós túrótorta... na, ilyenek vannak ebben a csodaszép könyvben. Meghoztam a kedvet? Ha még a képeket is látnátok...

Fizikai fájdalmat okozott nekem a könyvtől való elszakadás. Dehogynem rettentem meg az 582 sűrűn tördelt mérettől, de hihetetlen volt, ahogy fogytak a lapok, egyre nagyobb sajnálatot éreztem, hogy egyszer csak el fognak fogyni. Úgy éreztem, hogy még hosszú hetekig képes lennék abban a világban élni, amit Duenas lefest nekünk. Izgalmas, kalandos, romantikus történet nagyon jól megírva.

Sira Quiroga egy Madridban élő, egzotikus szépségű, tizenkét esztendős leány, aki  egyedülálló varrónő édesanyja mellett segédkezik. Persze édesanyja is szolgálatban van, így anyagi helyzetük nem valami rózsás, de azért boldog ez a lány így, ahogy van, az álmaival együtt. Mert kinek nincsenek álmai? Aztán két évvel később tanoncnak áll, miközben eljegyzi őt egy köztisztviselő. Élete kissé unalmasan, de viszonylag kiszámíthatóan halad(na).

De ekkor, amikor már minden sínen van, az esküvő előkészületei a végéhez közelednek, betoppan az életébe két férfi, akik gyökeresen megváltoztatják az életét. Az egyik az apja, akit most lát először és jócskán meglepi kijelentéseivel, ajándékaival, a másik pedig az a férfi, akiért végképp eldob minden addigit, unalmasat, megszokottat, kiszámítható az életéből, és inkább választja a mindent elsöprő szerelmet, amely tényleg feléget minden hidat az ember háta mögött.

Madridban eközben süvít már a polgárháború szele, így épp jókor távozik Marokkóba a lány és szeretője, hátrahagyva édesanyját, immáron volt vőlegényét. Ott aztán belevetik magukat az éjszakába, a mulatozásba, a felhőtlen/felelőtlen életvitelbe. A sors viszont nem kegyelmez, lecsap a lányra, ott találja magát, távol az otthonától gyakorlatilag egy szál ruhában, minden fillér nélkül. Annak ellenére, hogy rémesen befolyásolható, naiv lányról van szó, ha a szükség úgy hozza, képes arra, hogy talpra álljon. Most sem tesz másként, és az egyedüli dologhoz fog, amihez ért. Elkezd varrni. Ügyességének nemsokára olyan híre megy, hogy az egyik legkiválóbb, legkeresettebb üzletházával büszkélkedhet.

Közben persze telnek az évek, és egyre jobban aggódik Madridban rekedt édesanyjáért. Újonnan született, néhol nagyon izgalmas kapcsolatait használja fel arra, hogy kimenekítsék a háború sújtotta országból. Amikor pedig úgy nézne ki, hogy végre rendezett az élete, ismét nagy kihívások elé néz. Olyan megbízást kap az angol titkosszolgálattól, amelyet sem szíve, sem esze nem tud visszautasítani. És bizony eddig is nagyon érdekes, letehetetlen volt a könyv, innentől kezdve aztán végképp beindulnak az események, és még gyorsabban fogynak a lapok.

Egész végig, bármibe is keveredik Sira, csak szorítunk neki, mert kedvessége, természetessége mindvégig ott van, arról meg nem tehet, hogy a sors hullámain úgy vergődik, mint a viharos óceánon egy kis tutaj.

A könyv nekem két nagy részre oszlott, ezáltal simán elképzeltem volna egy kétkötetes könyvet is, de így sem volt le az értékéből. :-) Az első része a történetnek Sira varrónőként való felemelkedéséről szól, küzdelméről az életben maradásért, sokszor a börtönt vagy akár a kivégzést kockáztatva. A második rész pedig a kémkedésre összpontosít, itt sem felejtve el, hogy öltések közt az idő milyen gyorsan, milyen tartalmasan, mekkora izgalmakkal megtűzdelve telik el.

A borító? Gyönyörű, strapabíró, ami ehhez a tetemes mérethez szükséges is. Úgy ahogy van, a könyv egy gyöngyszem volt nekem.

Nagyon bízom benne, hogy lesz még rá lehetőségem olvasni Duenastól!!!

5/5