Erika
Hatalmas örömet okoztam kisfiamnak, amikor hazaállítottam ezzel a könyvvel. Szerencsére a néha már túlzásnak tűnő járműrajongás mellett nagyon érdekli Őt az élővilág, azon belül is különösen a madarak.

További apropója a nagy örömnek az is, hogy mostanában reggelente nem csúszómászókra, hanem dolmányos varjúra vadászunk iskolába menet. Először azt hittem, hogy ez a jószág csak az Ő fantáziájának szüleménye, de nem, megmutatta nekem, sőt, követtük fáról-fára. A könyvben ezután ez a madár volt az első, amit kikeresett. Íme:










És ez a fajta csak egy, a több mint 500 fantasztikus példány közül, hiszen egy rendkívül átfogó képet ad ez az enciklopédia Európa gyönyörű madarairól.

Nagyon színvonalas kiadványról van szó, egyszerűen öröm a kézben tartani és csak úgy lapozgatni még amatőrként is. Mert mi aztán azok vagyunk, de azt hiszem, nem fogjuk tudni ilyen szép állapotban tartani, valószínűleg rongyosra lesz lapozva. Azon túl, hogy gyönyörködhetünk a képekben, rengeteg információhoz is jutunk a madarak evolúciójáról, táplálkozási szokásaikról, tudományos nevekről, élethelyekről, viselkedési szokásaikról stb. Mindez lényegre törően, jól összefoglalva van tálalva, szóval egy cseppet sem tűnnek unalmas adatoknak, sőt.

Nagyon profi munka, nemcsak profiknak!

5/5*

Alexandra Kiadó,  2012
384 oldal

2 Responses
  1. Markéta Says:

    Fenti témában szívesen ajánlom Neked Schmidt Egon könyveit, ha még esetleg nem ismered. Például ezt:
    http://moly.hu/konyvek/schmidt-egon-a-kisfiu-es-a-madarak

    A többi könyve:
    http://moly.hu/polcok/schmidt-egon

    :)


  2. Erika Says:

    Hú a kisfiús de jó!!! Nagyon köszi, utánanézek!


Megjegyzés küldése