Erika
Nem is tudom, hol kezdjem!? Hajnal 1-kor fejeztem be a könyvet, bár az utolsó oldalakat már alig láttam a könnyeimtől. Sok könyv van, ami képes könnyekre fakasztani, de az ritka, amikor ráz a zokogó sírás. Azt márpedig nem bírtam volna ki, hogy letegyem és ne tudjam meg, hogy végződik ez a számomra nagyon sokat nyújtó, kedvenccé vált történet.

A történet megrázó, az írónő mégis valahogy olyan finoman nyúlt a témához, hogy semmi giccs, semmi mézes-mázas, hatásvadász eszköz nincs benne. Egyszerűen csak úgy szép, ahogy van. Nagyon fontos témát boncolgat, amelyről a könyv nem változtatta meg a véleményemet, inkább toleránsabbá tett vele kapcsolatban, illetve ráébresztett, hogy ne csak mint valami "esetekre" gondoljak, hanem lássam a mögötte zajló családi drámákat. Ez a téma pedig az eutanázia.

Louisa Clark éli a kis viszonylag unalmas életét szüleivel. Bár 27 éves, sokra nem vitte, és szándékában sem áll szélesíteni látókörét. Bőven megfelel neki az a szűken szabott világ, amit saját maga köré épített. A város egyik kávézójában dolgozik, ezzel sincs gond mindaddig, amíg a tulajdonos nem kényszerül azt eladni. Lou munkanélkülivé válik, ami nagy gond egyrészt azért, mert semmi képesítése nincs, amivel másik, megfelelő állást találhatna, másrészt családját is jelentősen támogatja, és keresetének kiesése miatt az anyagi összeomlás fenyegeti őket. A munkaügyi központban képzettsége hiányában csak alantas munkákat kaphatna, de ezeket képtelen elvégezni. Végső kétségbeesésében elvállalja Will Traynor gondozását, aki egy súlyos motorbaleset következtében kvadriplégiában szenved, amely miatt az összes végtagja lebénult, így tolószékbe kényszerült, és a nap 24 órájában szigorú felügyeletre szorul. Lou helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a férfi érthető okokból súlyos depresszióban szenved, mogorva mindenkivel, aki csak a közelébe kerül, így a lányt is rendkívül barátságtalanul fogadja, és ez hosszú időn át nem is változik. Viszont a hetek múlásával mindketten megváltoznak a másik hatására, és akkor megtudja a lány, hogy mire készül a férfi. Feltesz mindent, tényleg mindent egy lapra, hogy megmentse, és erre hat hónapja van.

Kedvenc szereplőim egyértelműen Lou és Will, azaz az ő kapcsolatuk úgy, ahogy van. Az elején a lány számomra is egy kis szürke egér volt minden tekintetben, de ahogy haladtunk előre a regényben, egyre érdekesebb, egyedibb lett, és a férfi tette azzá. Mindkettőjük családja borzalmas volt számomra, egyik szörnyebben viselkedett, mint a másik, de ők ketten a saját kis világukban... fantasztikusak.

Elég sok szempontból mutatja be ezt az erkölcsi kérdéseket súlyosan feszegető állapotot, lehetőséget. Megismerhettük magának az érintettnek az álláspontját, és szinte egy hajszál választott el a támogatásától. Aztán ott voltak a szülők érzései, a gondozó véleménye és a szerelem megnyilvánulása is. Ezek mind-mind együtt nehezítették az amúgy is elviselhetetlen helyzetet.

Olyan sokszor tudunk a saját kis nüansznyi problémáinkon görcsölni, pedig vannak ezeknél sokkal-sokkal nagyobb problémák az életben. Tudom, hogy az sem jó, ha mindig máshoz hasonlítjuk saját életünket, de néha jó elgondolkodni, és hálásnak lenni a sorsnak, hogy minden rendben van!

A könyv hatására valahogy sokkal jobb ember szeretnék lenni.

5/5*

Cartaphilus Kiadó, 2012
Fordította: Lányi Judit
Eredeti cím: Me Before You
483 oldal
7 Responses
  1. Anna Says:

    Szia hogy tudom elolvasni itt, vagy azt nem lehet? Köszi.


  2. Erika Says:

    Mármint a teljes könyvet? Azt sajnos nem, ez csak egy ajánló, saját vélemény.



  3. Scara Says:

    Szia Erika!

    Én tegnap éjjel fejeztem be az olvasást, nekem az eredeti angol könyv van meg.
    Gyönyörű történet, magávalragadó. És bár az utolsó pillanatig/oldalig még bíztam benne, hogy talán mégis happy end lesz a vége, talán jobb is hogy nem. Hiszen ki tudhatja biztosan vajon amit én happy-nek gondolok tényleg az a jó és szép másnak is?!.... Főleg ebben a történetben Will szemszögéből.

    Elgondolkodtató könyv, biztos vagyok benne hogy még újra el fogom olvasni.
    Mindenkinek ajánlom.


  4. Kedvenc könyvem! Voltak részek melyek mosolyra fakasztottak, de voltak amelyek elgondolkodtattak...és nem utolsó sorba megsirattattak! Nem bírtam le tenni a könyvet! Csodálatos!


  5. Tina Says:

    Nagyon jó könyv! Jól szemlélteti a rokkantsággal élők nehéz helyzetét, amelybe az egészséges emberek nem látnak bele, csak ha van ilyen ismerősük. Kicsit szurkoltam, hogy boldog vége legyen, mert a szerelem mindent legyőz, de így talán valóságosabb lett.


  6. Tina Says:

    https://youtu.be/Z41D6Y2wdmk


Megjegyzés küldése