Erika
Valahol a távoli jövőben, a 4. világháború után egy teljesen új világrend uralkodik. Miután a 3. világháború elején az Egyesült Államokat megszállta Kína, mert képtelenek voltak visszafizetni a tőle felvett hatalmas összegeket. Az Egyesült Államok nem tudta megadni adósságát, ezért a kínaiak a fizetség fejében felállítottak egy kormányt, létrehozták Kína Amerikai Államát, és egyszerűen munkaerőnek használták az amerikaiakat. Egy idő után az Egyesült Államok fellázadt, nemcsak Kína, hanem az oroszok ellen is, akik megkísérelték rátenni a kezüket a kínaiaknak dolgozó munkaerőre, s szövetkeztek Kanadával, Mexikóval és több latin-amerikai állammal, hogy egy országot alkossanak. Így került sor a 4. világháborúra.

Tehát ez a történelmi előzmény, ami nagyon komolyan hangzik, de nem kell megriadni, mert a könyv ennek ellenére végtelenül könnyed, felhőtlen szórakozást nyújt, és tulajdonképpen sok jelentősége nincs is. :) Hacsak annyi nem, hogy ezeknek az eseményeknek a folyományaként kialakultak a kasztrendszerek, amely az embereket egytől nyolcasig sorolja be. Ez a besorolás sok mindent jelent, a társadalomban való elhelyezkedéstől, a megbecsüléstől az anyagi jólétig, illetve annak hiányáig. Ebben a rendszerben él America, aki egy kisebb szintű kasztba tartozik, így családjával együtt zenészként keményen megdolgoznak a mindennapi megélhetésükért.

Az előző részben már megismerhettük a családját, körülményeit, továbbá azt a nagy szerencsét is, ahogyan bejutott a királyi palotába, ahol épp Maxon herceg keresi jövendőbelijét. A kiválasztott lány mindenképpen hatalmasat lép előre, viszont ehhez egy párválasztó versenyen kell részt venniük. Az első rész ott ért véget, hogy a beválasztott 35 lányból csak hatan maradnak, köztük America is. A kezdeti ellenszenve a herceg iránt már az első részben elpárolgott, meglepő módon már határozottan vonzalmat érez iránta. Viszont ott teljesít szolgálatot őrként a palotában gyermekkori szerelme is, akit még ráadásul az ő őrzésével is megbíztak, így nap mint nap kénytelenek találkozni. America továbbra is vergődik a két férfi között, nem tudja, mi lenne a helyes, ki mellett lehetne boldog, ki mellett nem tagadná meg magát, a múltját, családját. Pedig eddig csak egy szót kellett volna szólnia, és a herceg őt választja.

Azért Maxon herceg sincs fából, és az eddigi kizárólagos rajongása Americáért picit megoszlik pár másik lány között is, így a féltékenység is igencsak színre lép a palotában.

A lázadók továbbra is ostromolják a palotát, egyre többször jutnak be, veszélyeztetve ezzel a lányok mindennapi életét is. Szóval a lány folyamatosan ébred rá a reá váró felelősségtől, ha netán mégis Ő lesz a kiválasztott, hacsak nem Ő választ majd.

Azt nem mondom, hogy sok minden történik az előző részhez képest a könyvben, azt sem, hogy sokkal magasabb szintekre repített ez a folytatás, de ugyanúgy pillanatok alatt elolvastam és várom, mi lesz ennek a vége!? Tényleg fogalmam sincs! De azért kőkeményen drukkolok az egyik srácnak! :D

3/5

GABO Kiadó, 2013
Fordította: Gázsity Mila
Eredeti cím: The Elite
356 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése