Vannak pillanataim, amikor biztosra akarok menni, és olyan könyvet szeretnék a kezembe venni, ami garantálja, hogy nem fogok csalódni, és maradéktalan élményben lesz részem. Több író is van, akiknek a neve számomra egyet jelent a garanciával, ők nálam a bevásárlólistás írók, mivel tőlük akár azt is szívesen olvasnám. Munro is ebbe a körbe tartozik, mindig örömmel ölelem magamhoz a könyveit. Büszke vagyok rá, hogy már a Nobel-díj odaítélése előtt is több művét felfedeztem és szerettem is őket nagyon.

Nagy élettapasztalatát mindig érzékenyen tárja olvasói elé, bármiről is legyen szó. Most bevallottan önéletrajzi ihletésűek is találhatóak a novellái között, saját életét is sorokba öntötte a megszokott egyszerűséggel, és mégis ismét nagyszerűen. Én Munro titkára még nem jöttem rá. Nem végez nagy eszmefuttatásokat, nem képviseli a kortárs írókra sokszor jellemző posztmodernséget, amivel a világból ki lehet üldözni. Csak végtelenül egyszerűen odanyújtja nekünk azt, amit talán mi is átélünk nap mint nap, mégsem tudjuk így visszaadni, még megfogalmazni sem. Talán a közvetlensége, az emberszeretete, a nőiesség tisztelete az, ami varázsol. Mint egy kedves nagymama, aki órákig mesél az unokáinak a tűzhely mellett, azok pedig szájtátva hallgatják a csodaszép történeteket.

Ezek a történetek megállásra késztettek, elmélkedtem a saját életemről is, meg a világról, sokszor közhelyes dolgokról, de egyébként meg mikor teszünk ilyet? Én nem sokszor...

Egy nagyon letisztult, kifinomult, bölcs hölgy írásai ezek, akit nem fognak megérteni azok, akik valami rohanó történetre vágynak. Finomhangolókat bekapcsolni!!!