Erika
Jujj, hogy ez milyen édes!!! Én kész vagyok teljesen. Most kaptam kézhez ezt a gyönyörűséget, és én alig várom, hogy hazavigyem a kisfiamnak. Főként azért fog neki nagyon örülni, mert a címszereplő pontosan ugyanolyan, mint az egyik kedvenc alvóállatkája. Másrészt pedig meg egy csodaszép könyvről beszélünk!

Karácsony közeledik, és a bodzavirág színű templomi egérkének mindig rengeteg a tennivalója. A templom körül serénykedik álló nap, segít a lelkésznek, amiben csak tud.

Ez a kis cukiság talál időt a sok munka mellett arra is, hogy a templomi kórus csodás hangjában gyönyörködjön pihenésképpen. Minden álma, hogy szerepelhessen a kórusban, de ekkora kórusköpenyt nem gyártanak, és vékonyka hangja sem illik bele az összképbe. A kórus pedig egyre szorgalmasabban próbál, hiszen szentestén fellépnek, és ennek tökéletesen kell sikerülnie.

Magdi otthonról is hallgatja a gyönyörű éneket, és továbbra is csak sóvárog, bárcsak köztük lehetne.

Aztán az egyik zord estén, egy nappal karácsony előtt heves északi szél támad, és az összes kórustag megbetegszik. Nagy a baj, hiszen a koncertnek meg kell lennie!

A bölcs bagoly szerint Alma Magdi fogja megmenteni az estét, de azt a kisegér fel sem tudja fogni, mi módon tehetné meg ezt. Kis töprengés után elkezd kórust verbuválni. Először Vörösbegy Vendelt, utána Magdi Mollit, aztán Sünit szervezi be. Csatlakozik még hozzájuk Mókus Móni két fiával, Dinivel és Danival is.

Magdi vezényletével szorgos gyakorlás következik otthonos házikójában, aztán amikor elérkezik Karácsony estéje, ez a kis szedett-vedett társaság elkezd énekelni.
"Hiszen ez egy igazi kis csoda!"

5/5 Szerelem!!!

General Press Könyvkiadó, 2014
Fordította: Szalay Zsuzsanna
Eredeti cím: Tilda Apfelkern. Oh, du fröhliche!
32 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése