Már alig vártam, hogy ismét egy hamisítatlan Picoult könyv kerüljön újból a kezembe, és íme!

Semmi szokatlant nem vettem észre, csak az eddig tapasztalt alapos felkészültség, izgalmas, érdekfeszítő történet, olvasói részről pedig a folyamatos harc a lelkiismerettel, igazságérzettel karöltve.

Hogyan is költözhet a lélek egy emberbe, amikor annak ott semmi helye. Egyértelmű, hogy elkószált a bonyolult úton, és lehet, hogy volt szerepe, hogy mégis ott eresztett egy gyenge gyökeret, de egy még erősebb gyökérzet máshová köti őt.

Luke csak a farkasok világában érzi igazán jól magát, ott tudja csak megérteni a világot és saját magát. Senki a környezetében nem érti ezt a mértékű ragaszkodást, annak ellenére sem, hogy azért ő mégiscsak egy zoológus. Nyilván egy nagyfokú megszállottság ehhez a munkához is kell, de ez túllép minden határon, amit emberi elmével fel tudunk fogni.

Nem kevesebbre szánja rá magát, mint hogy beépül egy falka farkas közé. A cél, hogy minél inkább megismerhesse ezeket az őáltala annyira csodált vadállatokat, és hogy bebizonyítsa, hogy az emberek nagyon sokszor tévesen értelmezik félre a viselkedésüket.

Nagyon sokat tanul ezekben a hónapokban, leginkább azt, hogy a farkastörvény az farkastörvény. És az emberekkel ellentétben a farkas mindvégig kitart a társa mellett, és mindent megtesz a családja érdekében. Miközben ezeket az ismereteket szinte teljességgel farkassá válván magáévá teszi, teljesen elveszti emberi mivoltát, megfeledkezve az egyik legfontosabb farkastörvényről: a családról.

Mikor mégis úgy dönt, eleget tanulmányozta a farkasok életét és visszatér a mesterséges civilizációba, felesége és két gyermeke döbbenettel fogadja. Nyilvánvaló az átváltozás, nyilvánvaló, hogy ő már nem odavaló, de természetesen örülnek neki.

Ha ez a változás nem lenne elég a családnak, két tragédia pár év különbséggel teljesen szétszakítja őket. Vagy talán pont ezek miatt sikerül újra egymásra találniuk? Meg lehet bocsátani egymásnak? Mert mindenkinek mindenkivel szemben van valamilyen nem is apró sérelme, amelyeket hosszú éveken keresztül emésztettek, sikertelenül.

Emberi és állati egymásnak feszülések sorozatát élhetjük át, és vívódunk, hogy emberek vagy farkasok szeretnénk-e inkább lenni!? A farkasok "emberibbek" vajon, vagy az emberek maguk a hiedelem szerinti megtestesült farkasok? Az biztos, hogy ezeknél az állatoknál tisztábbak, érthetőbbek, logikusabbak a játszmák.

Nem fényezem a könyvet, mert mint mindig, most is elfogult vagyok, nem is volt kérdés, hogy tetszeni fog-e?