Ez bitang izgi könyv volt. Olyan érzésem volt végig, mintha egy thrillert néznék tv-ben, és még a pattogatott kukorica is megállt a kezemben, úgy összeszorult a gyomrom időről-időre. Merő feszültség, túlfeszített tempó jellemzi végig a könyvet.

Lainey nem hétköznapi ember, hiszen tízévesen elrabolták. Ez nem egy általános életút része... Négy évvel később, állapotosan kerül elő, de az emlékei zavarosak. Hosszú évek után sem tud rendes életet élni. Hogyan is tudna ilyen múlttal?

Azonban amikor meglátja a tükörképét egy plakáton, onnantól kezdve egy újabb, ismét csak nem szokványos időszak veszi kezdetét. De a kényszer, hogy szembenézzen a múlttal, talán segíthet abban, hogy mégiscsak valamiféle normális életet tudjon élni. Vagy pont az ellenkezője, már semminek nem lesz értelme. Minden szinte csak rajta múlik.

Anyagi forrásai nincsenek, túl sok egyéb segítséghez sem jut, így nehéz bármihez is kezdeni. Pedig nagyon nagy támogatásra lenne szüksége. Ha egyáltalán van bármi esélye is, a harcot csak úgy vívhatja meg, ha szembenéz a rettenetes múlttal. A kezdetben viselt szemellenzőt lassan leveszi, és nekiáll a küzdelemnek. Amikor pedig már tét is van, még nagyobb erőt merít valahonnan. A fene sem tudja, honnan!?

Ez a lány iszonyatos dolgokon ment keresztül, elképzelni is szörnyű. Hatalmas háború ez a történet önmagával, a világgal, iszonyatos emberekkel, amelyet szinte egymaga játszik le.