Erika
A Brooklyn után nagyon vártam ezt a könyvet, ott teljesen elvarázsolt Tóibín. A csoda itt is megvolt, csak kicsit sötétebb szemüveget adott ránk. :D
 
Nora Webster. Olyan szép név. A története már nem annyira.

Nora fiatalon megözvegyül, egyedül marad gyermekeivel. Szerető, szép család voltak, de innentől elveszti a talajt lába alól. Látszólag csinálja a dolgokat tovább, de érezhető, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem.

Ő maga is úgy gondolja, ha elmegy fodrászhoz, kísérletezik új frizurákkal, még ha ezek nevetségesre is sikerednek, minden rendben van, minden rendben lesz.

Belép a zene is az életébe, ami végül is mindig ott volt, de most kiteljesedhet végre ez a dolog is az életében. Kapcsolatokat épít, közösségekbe jár, és közben a rokonok aggódnak. Mi, olvasók is. Nem hiába. Hiszen a sok program ideje alatt a gyermekei ki tudja merre, mit csinálnak, kivel vannak?

A gyerekeknek minden eddiginél nagyobb szükségük lenne anyjukra, de kénytelenek beérni a rokonokkal vagy egymással. Próbálják ők is túlélni a helyzetet, anyjuk állapotát, és nyilván őket is érinti a gyász, azzal is kéne kezdeni valamit.

Gyermekei időnkénti jelenléte ellenére egy végtelenül magányos asszonyról van szó, aki minden kis szalmaszálba próbál belekapaszkodni, hogy ne merüljön teljesen alá. De nem biztos, hogy nem késett-e már el!?

Én nagyon sajnáltam őt is, a gyerekeket is. Szeretetből nincs hiány, végtelen a ragaszkodás, még ha a jelek mást is mutatnak.

Lehet itt arról vitatkozni, hogy vajon a gyász teszi-e ezt a nőt olyanná, amilyen, vagy pedig a teljes közönyösség jellemzi minden és mindenki iránt. Ez a legszörnyűbb módon a gyerekek felé csapódik le. Tulajdonképpen a szél és az eső neveli őket, Norának nem sok hatása van a dolgokra. Azt viszont nem tudhatjuk, egy haláleset milyen módon, hogyan ráz meg egy érintettet. Mindenképp fura, de ugye az dobja az első követ...

5/5

Park Könyvkiadó, 2018
Fordította: Kada Júlia
396 oldal
0 Responses

Megjegyzés küldése