Az írónőnél megszokott momentumként váltakozik múlt és jelen a regényben.

A fiatalságot az egyik főszereplő, Joan Seabrook képviseli, akinek minden vágya, hogy régésszé váljon. Ehhez azonban gyakorlatra, tapasztalatra lenne szüksége, amelyet nagyban elősegítene, ha Maszkat ősi városát felfedezhetné.

Ez minden álma, ám ez a lehetetlennel egyenlő. Ománban súlyos harcok folynak, kutatásról, utazgatásról szó sem lehet.

A másik főszereplő a jelenben már elég idős, és akinek a múltja hatalmas, évtizedek óta szőnyeg alá sepert titkokat rejt. Ő Maude Vickery, akivel Joan hamar összeismerkedik, és szinte baráti kapcsolat alakul ki kettejük között. Az idős nőnek talán módjában áll segíteni Joan vágyainak előremozdításában, a lány pedig egészen más módon segíthet az asszonynak.

Sokáig vacilláltam, ki használja ki a másikat, egyáltalán szó van-e ilyesmiről, és mekkora sérülést okozhatnak önmagukban, a másikban!?

Az biztos, hogy mindkettejüknek szüksége van arra, hogy rendezzék életüket, megtalálják önmagukat. Mindkét nő életében elvarratlan szálak, fájdalmak, sérelmek munkálkodnak, amik megoldásra várnak. Akár lehetne ez a kaland egy terápia is. De lehet ennek az egésznek jó vége?

Joan számára az idős nő példakép, hiszen nem kis dolog átszelni az Arab-félszigetet nőként (sem). Minden vágya a fiatal lánynak, hogy Maude nyomdokaiba lépjen, tőle bátorítást nyerjen, de vajon, ha megtudja az igazságot, akkor is így fog-e rá tekinteni!?

Nem tudtam összeegyeztetni a lány személyiségét a vágyaival. Valahogy egy bután naiv, nyámnyila, elkényeztetett nőt sikerült vizuálnom magamban, akiről el nem tudtam képzelni azt a bátorságot, vakmerőséget, amit végül véghezvitt.

Összességében jó kis kalandregény, romantikával megfűszerezve. :D