Ismét egy vagány, belevaló nő abban a korban, amikor ez még nem nagyon volt mindennaposnak mondható, sőt, egyenesen bicskanyitogató volt az akkor élő társadalom szemében.

A XVI. században járunk, Velencében, ahol Gabriella Mondini él családjával. Már azzal is felhívja magára a figyelmet, hogy fiatal kora ellenére az orvostudományt választja élete értelmének. Persze ebben nagy szerepe van szintén orvos édesapjának is, és akinek a hatására a gyógyítás szerelmese lesz a lány. És akkor ehhez társul még talpraesett, tűzrőlpattant jelleme is.

Az apja ismertette meg a gyógyítás csodájával, a különböző gyógynövények, gyógymódok tudományával, ötvözve a hagyományokkal, hiedelmekkel, Nap-Hold váltakozó hatásainak ismeretével. Másrészt pedig be szeretné fejezni, ki akarja egészíteni  az apja által elkezdett Betegségek Enciklopédiáját saját tapasztalataival, feljegyzéseivel is.

Apja már korábban is el-eltünedezett, mondván kutatásokat végez, de egy napon úgy tűnik, véglegesen nyoma vész. A lánynak nem túl jó a kapcsolata szeszélyes, mondhatni hisztis anyjával, így nem esik túl nehezére meghozni a döntést, megkeresi az apját, ha a világ végére is kell utána mennie. Mint később kiderül, ez majdhogynem be is válik. Utazására két szolgája kíséri el, akikkel a végén szinte baráti kapcsolat szövődik.

Az útirányt csakis az apjától kapott levelek alapján szabják meg, ez az egyetlen nyomuk. Keresztülutaznak Európán, úgy érezzük, útjának sosem lesz vége, nem érhetnek apja nyomába. Végül Marokkóban kötnek ki. Mindeközben sokszor misztikus kalandokon keresztül, néhol álruhában átélt események következtében az addigi tapasztalatai megsokszorozódnak, életét átértékeli.

Folyamatosan Nellie Bly járt az eszemben, hiszen Ő is kirítt abból a közegből, ahol élt, bár bátorsága jutalmául Ő is sok mindent megtapasztalt, amiről másoknak még csak sejtelmük sem volt, álmaikban sem képzelhettek.

A könyv közepéig lassan csordogált a történet, néhol picit nekem már túlírva. Ennek ellenére gyönyörű tájleírásokat olvashattam, az írónő megismertetett az adott kor szokásaival, hagyományaival. Viszont a vége nagyon izgalmas, kiszámíthatatlan és jól felpörögnek az események.

4/5

Bár nem érzem magam taplónak a mindennapi protokoll szempontjának, nekem is sok újat tudott adni ez a könyv. Meggyőződésem, hogy eleve tantárgyként kéne szerepelnie az iskolák tantervében, de ennek híján szülői felelősség, kötelesség megtanítani ezekre a gyermekeket. De persze nem mindenre lehet, hiszen számtalan olyan területtel, helyzettel találkozhatunk életünk során, amelyek addig elkerültek bennünket. Mégis jó ezekkel tisztában lenni, hiszen nem tudhatjuk milyen helyzetet sodor elénk az élet, amely speciális viselkedési formát igényel. De ha csak arra gondolunk, hogy számunkra eddig ismeretlen országba utazunk, illetve más kultúrában nevelkedett személlyel találkozunk, ebben az esetben is igen hasznos tanácsokkal lát el minket a szerzőnő.

A könyv két fő részre tagolódik, a magánéleti és a hivatalos dolgok területére. Rendkívül részletesen, nagyon sok területre kiterjednek a jó tanácsok, mindezek valahogy olyan kedves, atyai (anyai) hangnemben. Sokszor volt olyan érzésem, mintha Anyukám okítana, mi illik, mi nem. :-) Én pedig közben csak bólogattam magamban, hogy "igenis, anyu!".

Lehet, hogy sokakban felmerül, hogy te jó ég, tuti, hogy dögunalom a könyv. De ez nagyon távol áll az egész kiadványtól. Pörgő, lényegre törő, szórakoztató! Köze sincs az unalomhoz. Ráadásul a szerző saját rajzaival díszítette ezt a humoros, ámde mérhetetlenül hasznos könyvet.

Bizton állíthatom, hogy mestertől tanulhatunk, hiszen Görög Ibolya az egyik alappillére Magyarországon a protokollnak, többek között a Miniszterelnöki Hivatalban látta el a protokollfőnöki posztot, ahol megalapozhatta addigi tapasztalatát. Különböző publikációkat olvashattunk tőle az évek folyamán, továbbá könyv formájában is találkozhattunk írásaival a Protokoll az életem, Mindennapi maceráink, A nyilvánosság kelepcéi címen.

Tényleg mindenkinek ajánlom, hogy olvassa el a könyvet, jól jöhet bármilyen helyzetben, anélkül, hogy úgy éreznénk, botot nyeltünk.

5/5

Athenaeum, 2012

211 oldal

Ki ne ábrándozott volna kiskorában egy titkos kertről, amelynek kapuján, ha belép, megszűnnek a hétköznapok gondjai, és amint átlépi ezt a küszöböt, ott találja magát a csodák földjén. Egyelőre az én gyermekeim sokszor megelégszenek egy jó kis bunker építésével is, de ez a könyv új távlatokat nyitott meg, és sokszor kucorodunk össze, hogy újból megtegyük ezt az utat a titkos kert felé.

Mary, a főszereplő kislány is így tesz, aki Angliában élő nagybátyja titkos kertjének rejtelmeit fedezi fel, ahol minden csupa varázslat. A kert elsőre félelmetes, telis tele van vadul burjánzó, ágas-bogas fákkal, növényekkel, de bátorsággal és szeretettel érdemes legyőzni ezt a félelmet, mert mögöttük ott rejtőznek a kincsek.

Bár tiltott ide a belépés, a csúnyácska Mary mégis megszegi a tilalmat, és itt lel barátokra. Kalandos, titokzatos eseményeknek lesz a részese, és mindezek megváltoztatják az egész életét.

Csodálatos történet a testi-lelki gyógyulásról. Bánat, szomorúság ellen javallott e könyv elolvasása! Kisgyermek jelenléte pedig fokozza a hatást. :-)

Hát így kezdődött. És hogy kik fagytak jéggé, kikben hűlt meg a vér? A grófi nagyurakban, akiket Szörnyű Jóska eldöntötte, hogy móresre akar tanítani. A módszerekkel persze lehet vitatkozni, de a szimpátia egyértelmű lesz, hogy ki mellé szegődik. Ez a Szörnyű Jóska, alias Avar Jani egy mélységes nyomorban tengődő faluból származó parasztlegény, akit elkeserít a kilátástalanság, a szegénység. Pedig dolgozna ő, ha lenne mit, tisztességes ember a javából. A szegénység miatt már elvesztett egy feleséget, gyermekei pedig otthon szinte a padlót rágják. Nem lát más kiutat, mint rabolni. Nem lopni!!! Rabolni! Mert az tisztességes, már ahogy ő elmagyarázza azt, és mi hiszünk neki.

Ebben az úri társaságban ott van Dea is, aki az ifjú gróf jegyese, de észjárása, talpraesettsége hasonló a parasztlegényéhez. Nem hordja fenn az orrát, fennhéjázás nélkül beszél Janihoz. Az első pillanattól kezdve elkerülhetetlen, hogy szerelembe essenek egymással.

Nemcsak izgalmas a történet, de a romantikus szál is nagyon finoman, szépen van szőve.

Már sokszor vertem a fejem a falba, hogy miért hanyagolom én a klasszikus magyar írókat, hiszen több lábon is megáll(nák)ják a helyüket a mai irodalmi élet palettáján is. Jelen könyvet pedig aktuálpolitikai szempontból is értelmezni, használni lehet(ne), én bizony szívesen szétosztogatnám országunk házában, és némelyiket jól meg is riogatnám Szörnyű Jóskával, mert a legtöbbjében még a szikrája sincs meg ennek a fajta igazmondásnak, bátorságnak. Pedig hát hol kéne, hogy meglegyen, ha nem ott!?

5/5 

Ismét nem sokat aludtam az éjszaka, az utolsó cseppjéig ki akartam élvezni a könyvet, másfelől pedig abba sem tudtam hagyni. Akár azonnal újrakezdeném, és természetesen újabb kedvenc...

Grissom fantasztikus mesemondó, az első mondattól az utolsóig tökéletes összhangban volt minden, az ízek, a fények, a színek, a hangulat, és én is a könyvvel. És akkor még ott van a történet is, ami szintén nem egy utolsó szempont, mert az is igencsak szerethető és nem hagy nyugtot éjszaka sem.

Lavinia 1791 tavaszán, 7 éves korában kerül a kapitány birtokára, Tall Oaks-ra, miután egy Írországból Amerikába induló hajóúton elveszti hozzátartozói nagy részét. Az ültetvényen szolgáló fekete rabszolgák veszik pártfogásuk alá. Új otthonában nagyon nehezen oldódik fel, és nekik is furcsa a helyzet, hogy egy fehér gyermeket istápoljanak. Épp elég a maguk baja... De szinte észrevétlenül sorsuk, szeretetük összefonódik és családdá, fontossá válnak egymás számára.

Telnek, múlnak az évek, Laviniának pedig mindennél fontosabbá válik ez az otthon, ez a család, amelyet immáron sajátjának érez, és amikor lehetősége adódik rá, akkor sem szívesen hagyja ott őket, hiába mondják, hol van az ő helye. Itt a frissen kikelt szárnyasok jutottak eszembe, akit először megpillantanak, azoknak "esküsznek" örök hűséget. Ennek a kislánynak is mindegy volt bőrszín, származás, bármi egyéb hátrányos megkülönböztetés, neki ez a pár ember jelentette az életet. Hihetetlen szeretet veszi körül nemcsak a szolgálók, de a ház urai felől is. Tudatlanul, kimondatlanul is próbál bizonyos kapcsot teremteni szolgák és urak között.

A ház beteges úrnőjének testvére veszi magához a kislányt, hogy taníttassa, jó modorra nevelje, "fehérré" alakítsa. Semmi rossz szándék nincs amúgy bennük, és Lavinia is szívesen veszi, de másodlagos gyökereit akkor sem hajlandó feledni, elárulni. Aztán elérkezik a fekete leves, férjhez megy. Innentől már a gyomrunk görcsben és csak a szeretet erejében, az igazságban bízunk.

A gyönyörű történeten túl nagyon sokat megtudhatunk a hatalmas déli ültetvények mindennapi életéről. Szinte minden szereplőt nagyon alaposan bemutatott nekünk a szerző, közeli és emberi volt az egész. Mindenkinél teljesen egyértelmű volt, hogy miért szeretem, illetve miért nem. De a könyvet egyértelműen nagyon szeretem!

5/5***

1942-ben járunk, Somlyói Anna egy kamaszlány, akinek nincs más gondja, mint vihogva kibeszélni barátnőivel a szigorú tanítókat, és hogy milyen módon találkozzon a tiltás ellenére Andrással, szerelmével. Persze ez a szerelem kristálytiszta, a kézfogáson túl nemigen jutnak többre, mégis élteti őket a mindennapjaikon. De egyre közelebb ér a háború, és ugyanígy a remény is egyre fogy afelől, hogy kimaradhatnak belőle, és élvezhetik tovább gondtalan életüket.

Rengeteg háborús könyvet olvastam már, úgyhogy kb. tudom mihez tartani magam, de mindig, itt pedig pláne reménykedtem a végsőkig, hogy ez a lány, a családja és az ő szerelmük most megússza valamilyen módon. Annyira kedves, tiszta, jó szándékú lányról van szó ebben a regényben, hogy muszáj szorítani érte.

Azon kapják magukat, hogy búvóhelyről búvóhelyre költözködnek át, mikor melyik tűnik biztonságosabbnak, hol férnek el többen. A komfort a végén már egyáltalán nem számít, a lényeg a túlélés. Még itt is reménykedtem, hogy talán ennyi "kényelmetlenséggel" vége, ők kimaradnak a legrosszabból. De aztán jönnek az oroszok, akik rájuk találnak és a fő célpontok a fiatal, pláne a csinos lányok, asszonyok. Anna sem marad ki a szégyenteljes meghurcolásból, az erőszakból folyamatosan kijut neki. De ha még ez sem lenne elég, táborba is elviszik, ahol szintén nem leányálom az élete. Mindezek a rémségek mellett pedig saját családtagjaiért, barátaiért is aggódik, sok esetleg ő maga siet a segítségükre.

Gondolkodtam sokat a könyv után, és döbbenetes, hogy a háború mit képes tenni az emberrel. Most arra gondolok, hogy egy törékeny, tiszta szívű, fiatal lány hogy lesz képes ennyire felvértezni magát a gonosszal szemben, honnan veszi a szükséges erőt ahhoz, hogy ne haljon bele már csak a gondolatába is annak, amin keresztülmegy. Vagy eleve ilyen volt például Anna is, csak a borzalmak előhozták ezeket a rejtett tartalékokat? Vagy a sok százezer többi másikból?

Dokumentumjellegű írás, bár Somlyói Anna személye nem valóságos, ennek ellenére minden megtörtént, ami a könyvben le van írva. Az írónő hosszú időn keresztül készített riportsorozata alapozta meg a regényt.

Kinek volt ez az egész jó? Van aki megúszta sértetlenül? Ha testileg meg is, lelkileg ki bírta ezt ki? Nem hinném, hogy van ilyen túlélő.

Huh, nehéz a gondolataimat összeszednem ez után a könyv után, a gyomrom görcsben, levegőt alig bírok venni. Alapvetően a mondanivalója is nagyon súlyos volt, de Mazzantininek döbbenetes képessége van arra, hogy betűit úgy vesse papírra, hogy a szörnyűt is még szörnyűbbnek lássuk. Érzékletessége kihat minden idegszálára az embernek, szinte a bőrömből is kibújtam volna, csak ne érezzem azt, amit a szereplők. Mert bizony elérte a célját.

A téma? Mondtam, önmagában sem egyszerű. Két végén égeti a gyertyát, mert egyrészt egy fájdalmas, beteljesült vagy beteljesületlen (kinek hogy?) szerelem fékevesztett harcát mutatja be, másrészt pedig számomra csak a híradókból ismert véres szarajevói harcok időszakába visz vissza minket az írónő.

A tősgyökeres római Gemma egy napon váratlanul telefonhívást kap rég nem látott bosnyák barátjától Gojkotól, aki visszahívja a nőt Szarajevóba, ahol a nő hajdani nagy szerelme fotókiállítását nézhetik meg együtt. És innentől kezdve ugrálunk az időben, és szép lassan megérthetjük(?), min is ment keresztül Gemma.

Diego és Gemma szerelme nem egyedi, rajonganak egymásért, bár egy sötét árnyék már kezdettől fogva ott leselkedik kapcsolatuk legelejétől. Mint ahogy az egy normálisan futó szerelmi kapcsolatnál általában egyértelmű, ők is összeházasodnak és kis idő múltán minden vágyuk egy gyermek. Próbálkoznak természetes úton, lombikprogrammal, és végső kétségbeesésükben béranyával is. De egyik sem bizonyul sikeresnek. A fiatal fiú pedig mégis ott van másfél évtized múlva, amikor is jön a hívás.

A történet tényleg szívszorító, nyomasztó minden porcikájában, és valahogy eleve elrendelt. A vége felé egy picit engedett a szorításból, aztán újból görcsbe rántott, pedig...

A könyv 2009-ben elnyerte a Campiello díjat, szerintem megérdemelten.

Az alábbi borzongató kisregény az Anita Blake sorozat 13. része, amellyel eddig nem volt szerencsém találkozni, ennek is köszönhető tudatlanságom a sorozat mikéntjével kapcsolatban. Én hagyományos krimire számítottam, a természetfelettit nem számoltam bele, pedig... huh, szó szerint jegesen borzongató.

Anita hirtelen beugrik egy kollégája helyett, így azonnal Philadelphiába kell utaznia, ahol egy FBI üggyel kapcsolatban halottkeltési képességeit kell használnia. Társként Micah-ot viszi magával, akit asszisztenseként mutat be. Ennek ellenére kapcsolatuk egészen egyedi, hiszen Ő az egyik szeretője a lánynak. Vannak jó páran... És talán az egész történet igazából e köré szerveződik. Maga az ÜGY nem sok helyet foglal a könyvben, hanem ezeket a fura kapcsolatokat boncolgatja, mondhatnám lelkizés van benne bőven. Az is egy probléma Anita számára, hogyan fogják eltölteni életük első kettesben töltött éjszakájukat a férfivel, de sok fejtörést okoz a többi otthon maradott szerelmi szál is, akik gyakorlatilag egy egészet tesznek ki. Merthogy nem véletlen, hogy eddig nem töltöttek kettesben éjszakát, hiszen mindig többen vannak. Feszegeti bennünk a biszexualitás, illetve homoszexualitás, és az egyéb, nem megszokott szexuális viselkedés kérdéseit, amiről nyilván mindenkinek van véleménye, de ez a történet azért odacsap egy jókorát  annak a bizonyos véleményünknek.

Rövidke, egynapos könyv. Gondolom, a sorozat rajongóinak újabb kis csemege. Abszolút olvasható önmagában, de néha azért jól jött volna egy-két háttér infó az előző részekből.

Az abszolút az én hibám, hogy nem jártam utána jobban, milyen jellegű könyvről is van szó. Igazságtalannak érezném csillagozni, mert izgalmas, jó kis könyv ez, az már más kérdés, hogy én nem vagyok odáig a fantasyért, különösen a vámpíros, zombis történetekért. Szóval, aki bírja, az ne habozzon, mert amúgy meg izgi nagyon!

Ezt a  kis kedves, ünnepi küllemű, zsebkönyvszerű kiadványt éppen karácsonykor olvastam, és próbáltam magam Minou helyébe képzelni, aki egy tizenkét éves kislány, és aki egy elhagyatott, földrajzilag nem meghatározott szigeten él, ahol úgy tűnik, nagyon kevesen élnek, de hamar kiderül, hogy még annál is kevesebben. Dús fantáziával megáldott, okos kislány ez a Minou, akinek folyamatosan kérdésekkel van teli a feje. Szerencsére az a pár ember (a lány papája, a Tiszteletes, Ládás és annak kutyája, Nevenincs), aki körbeveszi őt, mindent meg is tesznek azért, hogy válaszokat kapjon rájuk. Ezek a kérdések mind-mind az élettel kapcsolatosak, mély filozófiai kérdéseket boncolgat végig.

Történnek furcsa dolgok ezen a szigeten, vagyis szinte minden nagyon furcsa. Kezdve onnan, hogy Minou talál egy halott fiút, akit bevisznek a házba egészen addig, amíg a szállítóhajó meg nem érkezik a szigetre. De beszélgetnek is ezzel a fiúval, szinte sosem hagyják társaság nélkül. A kislány tőle is vár bizonyos válaszokat. Aztán ott van a kislány édesanyja, aki rejtélyes módon tűnt el a szigetről, pedig úgy tűnt, minden rendben van. Minoun kívül mindenki halottnak könyvelte el az anyát, a kislány viszont biztos benne, hogy egy távoli országban töltekezik, hogy vidáman, élettel telve visszatérjen hozzájuk.

Megmondom őszintén, hogy én nem nagyon értettem ezt a könyvet. Aranyos, bájos történet, sok-sok olyan mondattal, gondolattal, amik nagyon jól estek, sokat mondtak, de úgy összességében fogalmam sem volt a könyv üzenetéről. És egy picit azért nyomasztott is az a halott fiú napokig a házban, pedig a szerző tényleg mindent megtett, hogy a legpozitívabb fényben tüntesse fel a helyzetet. Nagyon szomorú voltam a könyv után.

"6.11 Átmeneti üresedés akkor áll fenn, ha:

(a) egy helyi tanácsnok elmulasztja határidőre letenni a hivatali esküt, vagy

(b) a lemondását tudomásul vették, vagy

(c) elhalálozott..."

Itt most a c) pontban foglaltak "érvényesülnek", mivel a középkorú Barry Fairbrother szíve váratlanul és tragikus hirtelenséggel leáll. Ez az esemény Pagford városának nem várt körülményeket idéz elő, mondhatni teljesen felforgatja a helység életét. A megüresedett önkormányzati szék lehetősége gyakorlatilag mindenkiből a legrosszabb oldalát hozza elő, és hamar kiderül, hogy az idillikus, ódon városka nem is olyan békés, mint amilyennek első látásra tűnik.

Ez tényleg nagyregény egy kisvárosról, amely mégis óriásinak képzeli magát. Amúgy szerintem senki sem túl érdekes, senkit nem kedveltem meg vagy utáltam meg nagyon. Azok a viszályok az érdekesek, amelyek dúlnak köztük, és hogy ki mire képes egy-egy cél elérésének érdekében.

Beleestem én is abba a hibába, hogy valami olyasmit vártam, amit megszoktunk az írónőtől. Ugyebár van egy védjegye, amit le sem írok, mert szerintem nincs ember, aki ne tudná, mely könyveket jegyezte eddig, de szerencsére hamar rájöttem, hogy nem efféle elvárásokkal kell olvasnom ezt a könyvet. Kétségtelenül nagyon nyomasztó, búskomor a történet, illetve nem is a történet, mert majdhogynem mindennap találkozunk hasonló korrupciógyanús, köpönyegforgatós helyzetekkel, mégis Rowling ráhúzott még egy jó adag sötét árnyalatot az emberi jellemek ábrázolása, az amúgy is vérre menő (sokszor belső) harcok leírása által.

Elég rossz kritikákat olvastam a könyvről, de szerintem nem rossz ez, de mindenképpen szükséges elvonatkoztatni már a legelején az írónő "múltjától", nem érdemes hasonlítgatni, semmi köze hozzá és értelme sincs!

Vannak szerzők, akik ha a bevásárlólistájukat nyomtatnák ki könyvformátumban, az is kedvenc lenne! Steinbeck az első helyen áll, ez már régóta egyértelmű. Egyszerűen ellennék vele életem végéig, komolyan, zseni! És akkor én írjak róla itt "kritikát"? Ajnározás, egekig magasztalás következik.

Ismét egy tökéletesen remek, bár mélységesen nyomasztó kor-, illetve társadalomrajzzal szembesülhettünk a '30-as évek Amerikájáról, amely nyőgi a gazdasági világválságot.
 
A Joad család súlyos terhekkel teli története ez. Akik a jobb élet, illetve az életben maradás reményében nekivágnak a poros, terméketlen Oklahomából Délnek, Kaliforniának, hiszen ott van a tejjel-mézzel folyó kánaán, ott a kerítés is kolbászból van, és potyognak a dollárok az égből. Legalábbis ezt ígéri egy szórólap, ők pedig mindent erre a szórólapra tesznek fel. Az egész életüket, ami pár dollárban mérhető. Maradásuk egyet jelent a biztos halállal.

A népes család mindenüket felpakolva egy furgonnal vág neki a kíméletlen és hosszú útnak. Az összetartozás óriási reményt ad nekik, úgy érzik megállíthatatlanok. Az anya különösen fontos szerepet tölt be a család életében, hisz ezt az összetartozást főként ő erősíti meg. Mind egy célért küzdenek, úgy tűnik ugyanazt szeretnék elérni. De ahogy haladnak az úton, kezd kikristályosodni, hogy mindenkinek más, egyéni célja van, ráadásul aggasztó hírek is érkeznek, amelyek szerint nem minden úgy van, ahogy azt a pici papírdarab ígérte. De nem hajlandóak elereszteni ezt az álomképet. Egyre inkább "oki"vá válnak, akik Oklahomából a munka reményében érkeznek Kaliforniába. Az oki a helyiek elnevezése, és tömény idegengyűlöletet takar, amelyet nem is győznek minden formában kimutatni. Ezzel is megküzdenének a családok, de a kizsákmányolással nem tudnak mit kezdeni, mint ahogy azzal sem, hogy mi a jobb, koldusbotra jutni vagy emberi méltósággal meghalni!?

Döbbenetes, hogy Steinbeck ezt a Pulitzer-díjas regényét 1939-ban írta, '68 óta nincs az élők között, és ez a regénye, úgy mint a többi is, él és lüktet. Halhatatlan. Mindkettő.

5/5***

A 8 éves kortól ajánlott könyv története egy picit bizarr, hiszen a szintén 8 esztendős Aglaia egy fán lakik barátnőjével, Biancával. Elegük lett a városból és úgy döntöttek, hogy a legmegfelelőbb hely, ahol boldogan élhetnének, ez a fa lesz. Itt mindenféle gyümölcs megterem, és olyan furcsa élőlényeket is maguk köré gyűjtenek, mint a beszélő macska, húsevő virágok, repülő kutyák stb., és így lesznek egy szép nagy család.

Meg kell küzdeniük betolakodókkal, különös szomszéddal, de gondoskodniuk is kell valahogy magukról, ami nem könnyű, hiszen mégiscsak gyerekek. És akkor még nem is beszéltünk a vízvezeték-szerelői mestermunkáról sem...

A vicces, ámde nagyon izgalmas történeteket nagyon kedves rajzok tarkítják, és kíváncsi vagyok, ehhez mit fog szólni kisfiam, hiszen ez már egy komolyabb olvasmány.

Yalom is nagy kedvencem. Mind az emberi, mind a szakmai oldalát nagyon szeretem. Ez a könyve most annyiban más, hogy szakembereknek íródott, így talán kívülállónak nem annyira könnyed olvasmány, bár kétségkívül nagyon érdekes. Negyvenöt évnyi tapasztalatát gyűjtötte össze, és a leghasznosabb terápiás módszereit vetette papírra, hogy ezzel is segítséget nyújtson főként nyilván a pályakezdőknek.

Ha rászorulnék és rávenném magam, hogy elmenjek pszichológus szakemberhez, nagyon örülnék, ha ilyen empatikus, az embereket valóban szerető szaktekintélyhez jutnék be, mert ezt szerintem másként nem is lehet csinálni. Belőle pedig sugárzik a szakma és embertársai szeretete, tisztelete is. Hihetetlen módon és nagyon hamar tud intim (nem félreértendő!) közelségbe kerülni pácienseivel, akiknek ezáltal bizalmát is pillanatok alatt nyeri el, ami elengedhetetlenül fontos ebben a szakmában.

Sok kérdés érint ebben a könyvében is. Élet értelmét, halál miértjét/hogyanját, páriens-terapeuta kapcsolatát, és még sorolhatnám. Én ajánlanám minden pszichológus hallgatónak, de akár tovább is mennék, végzetteknek is.

Minden összehasonlítási szándék nélkül, ugyanúgy, ahogy mindig azt gondoltam, hogy ügyfélszolgálatra, tanárnak, BKV ellenőrnek stb. is a megfelelő ember menjen, akinek elhívatása van, ebben a szakmában is különleges tálentummal kell rendelkezni, és kétségem sincs afelől, hogy Yalom ezzel rendelkezik. A könyv nem elfogult, ugyanúgy leírja benne tévedéseit, téves meglátásait, ahogy a hasznos, évek alatt bebizonyosodott téziseit is.

Arról már írtam, hogy javában benne vagyunk az olvasás tanulásában, és nem csak magamnak, de gyermekeimnek is gyűjtögetem a könyveket, mint egy hörcsög. Most elsősorban a nagynak, aki nagyon szépen megtanult olvasni, és úgy tűnik - hála az égnek - szereti is. Próbálok szelektálni, válogatni, mert a piac bőven el van látva 6-7-8 éveseknek szánt könyvekkel, amelyek megkönnyítik számukra az olvasást. Ezért is örülök nagyon ennek a könyvnek is, ismét jól választottam.

Külső-belső ismét egymásra talált, hiszen a borítója, a belső illusztrációk is nagyon vidámak, de a téma is adja magát, jó kis szeleburdi család feldolgozás. :-) A Segítség költözünk az Éljen a család! sorozat része, amelyben az egyébként sem kisszámú család újabb születendő babát vár, így kénytelenek tágasabb otthon után nézni, de ebben nincsen semmi köszönet. Nem volt nehéz elképzelni a költözködéssel járó felfordulást ennyi gyerek mellett, hiszen kettő mellett sem egyszerű még egy téli reggeli elindulás sem. Szóval még életszerű is, de szerencsére a vidámabb oldaláról mutatja be a rémisztő helyzeteket.

Az pedig csak egy ráadás, hogy az oldalai be vannak vonalazva, hasonlít kicsit egy írásfüzetre. Nekem nagyon tetszik, esztétikus, és még segíti is a gyerekeket a pontos vonalvezetésben.

Nekem ez most nagyon jól esett, nagyon tetszett, faltam végkimerülésig! Letisztult, finom, kedves kis történet. Első Hidasi könyvem volt, de most habzsolni fogom a többit, nagyon megkedveltem ezt a nőt.

Nem tudom, hogy pontosan meg fogom-e tudni fogalmazni, mi tetszett benne igazán. Végül is nem nagy kunszt. Mégis. A sztori egyrészt nagyon ötletes, az egy pont. Aztán itt van az a helyzet, hogy szerintem ebbe a legtöbb olvasó (nyilván nőkre gondolok) bele fogja tudni képzelni magát. Vagy abba a "görcsölésbe", ami a főszereplő lányt, Fehér Pirost jellemzi. Vagy pedig mindenki megtalálja benne a saját maga Attiláját, mert jó párunkat vágtak már át, mivel a szerelemtől ködösödő szemünktől nem láttunk az orrunk hegyéig sem. Tulajdonképpen mindkettőben megtaláltam saját magamat is, az őrületig tudok én is mindenen, de tényleg mindenen agyalni, míg a végén úgy elfáradok saját magamtól, hogy magától megoldódnak a dolgok, miközben lefutom ezeket a felesleges köröket. Na, Piros is ilyen, bár nem az idegesítő fajtából, mert nagyon meg lehet szeretni.

Úgy tűnik, miután kiheverte az évekkel ezelőtti "Attiláját", rátalált az igaz szerelem, amelyben minden tökéletes, leszámítva ugye az örökös "túlgondolkodását", de az persze nem fog változni semmilyen körülmények között. Viszont ez az új párja, a szakállas, a tökéletes pasi olyan lehetőség elé néz, amelynek a lány korántsem örül, mert hónapokig tartó, afrikai kalandról van szó. Egyedül. A férfi távozása után próbálja helyretenni érzéseit, gondolatait, de még jobban belegabalyodik a hálóba, így épp jókor jön egy régi ismerős munkaajánlata, amelynek teljesítésére 2 hetet kap. Nem több és nem kevesebb, mint kilenc színészt kell felkeresni és rábírni őket, hogy írjanak alá egy szerződést, amelyről szinte semmit sem lehet tudni, csak annyit, hogy valamiféle színházi munka. Nem egyedül kell véghezvinnie ezt a lehetetlennek tűnő küldetést, mivel a nem teljesen százas Lulu barátnője és a "véletlenül" útjába akadó ATTILA, az ex is megjelenik, így ők kísérik őt városról városra.

Vannak a színészek között könnyebb esetek, akik pár egyszerű kérdés után aláírják a papírt, de nyilván hozzátartozik a történethez, hogy nem minden kerek. Mindeközben a lány súlyos és fontos önértékelési, önvizsgálati folyamaton megy át, amelyek talán az életét is megváltoztathatják, és talán végre fellélegezhet régi sérelmek alól, megmenekülhet önostorozó életmódja elől. Mindez szerintem rendkívül viccesen van megírva, nem fedve el a helyzet komolyságát. És akkor most vannak véletlenek vagy nincsenek?

"Önmagunk keresése nagy élmény, csak az a baj, hogy egész életünkben tart. Mikor a végére érnénk, jön egy újabb változás, egy újabb magunkra csodálkozás."

Odavoltam ezért a történetért, Hidasi Judit stílusáért. Nagyon közelinek, "emberinek" éreztem. Simán el tudnám képzelni, hogy leülünk egy kávéra, és jókat röhögünk a saját bénaságunkon. Jöhet az Április út, bár fordítva jobb lett volna. :-)

5/5

Bevallom őszintén, én már túlléptem volna az Anna-Petis sorozaton, de nem engednek. :-) Kisebbik fiam rajongásig szereti őket, és este nem telik el úgy, hogy ne kelljen az összesből legalább egyet felolvasni, bár kívülről fújja a szövegüket. Ami valljuk be, nem túl bonyolult, és nem is gondolom, hogy feltétlenül kéne, hogy ez másként legyen. Számára ezek könnyen befogadható, megérthető események Bartos Erika családjának életéből, főként a gyerekekre koncentrálva. Nagyon sok kalandos utat - a könyv lapjaitól elrugaszkodva - mi is bejártunk.

Bár majdnem teljes a sorozat, a Gézengúzok könyve hiányzott, és persze nem véletlen a választás. :-) Ebben az eddiginél is több hasonlóságot véltem felfedezni saját csemetéimmel. Ennek a kötetnek nem véletlenül van még egy alcíme: Petikönyv. Az első fejezet Peti születésével indul, és a továbbiakban is főként Ő áll a középpontban, nem feledkezve meg a család többi tagjáról sem.

Bár a végtelen egyszerű szövegektől néha én már elfutnék, a rajzok kárpótolnak mindenért. Nagyon szeretem Bartos Erika rajzait. Kedvesek, színesek, szépek! Másrészt pedig nem is az a lényeg, hogy nekem mi tetszik, hanem az öröm kisfiam arcán, amikor kéri az "Anna-Petit".

Sokat vannak emlegetve a sorozatban szereplő könyvek sorai, hiszen a mindennapi életből vett történetekről olvashatunk bennük, amelyekkel mi is nap mint nap találkozunk az utcán, ilyenkor mindig meg is említik gyermekeim, hogy itt Anna, Peti és Gergő is jártak. Biztos vagyok benne, hogy Erika és családja rendkívül sokat csuklanak. :-)

Ránézek erre a könyvre és nyomban fülig ér a szám. Már maga a süti külleme is sugározza az örömöt, de erre rátettek még egy lapáttal a borítóval.

Nagyon szeretek sütni, de ez az az édesség, amihez nem mertem még hozzáfogni. Azt gondoltam, hogy ennek elkészítéséhez valami nagyon magas szintű gasztronómiai képesítés kell, pedig dehogy! Mondhatnám, hogy rém egyszerű, de az a helyzet, hogy Jill Colonna nagyon sokat segít nekünk ebben a szép kötetben, és még az önbizalmunkat is az egekig szökkenti. Lelkesedése nyomban átragad az emberre, ahogy kinyitja a könyvet. De ha még ez sem elég, akkor a gyönyörű, színes fényképek végképp meggyőznek minket.

Az úgymond makaron divatőrület Franciaországból származik,  ám eredete egészen a reneszánsz idejére tehető, amiről szintén olvashatunk adalékként a könyvben. Az ára viszont az egekig hatolhat, úgyhogy még egy indok, hogy merjünk belevágni az elkészítésébe. Lépésről-lépésre segít bennünket a szerző a számtalan variációjú makaronok elkészítésében.

Bármilyen alkalomra el tudom képzelni ezt a sütit. Vendégváró falatkának, ünnepi asztal mellé, hétvégén a gyerekeknek, akár velük együtt elkészítve, de ajándéknak sem utolsó. Kreativitásra serkent, ha elhatározza az ember, hogy nekiáll. Bőven van választék a könyvben, ízek kavalkádjával találkozhatunk, ahogy lapról lapra haladunk.

Arra fel kell készülni, hogy aki elkezdi lapozgatni a könyvet, azonnal nyúl fél kézzel a lisztes bödönért, mert nem bírja sokáig, hogy ki ne próbálja.

Aki tényleg veszi a bátorságot és belevág, nagyon sok örömet fog szerezni családjának. Mondom, elég csak rájuk nézni! :D

Csak szólok, hogy Ő lesz az én egyik legjobb és legújabb barátom 2013-ban. :)

Hogy én milyen régóta vágytam egy ilyenre... Többször próbálkoztam különböző füzetekkel, egyik sem vált be, nem hívogattak utána, hogy gyere, rendszerezd a dolgaidat, kiadásaidat, bevételeidet, segítek neked. Viszont ez a gyönyörűség? Könyörög, hogy végre magamévá tegyem. Kevés rendetlenebb ember van nálam sok tekintetben. Az egyik ezek közül a pénzügyek rendszerezése, elszámolása, rendben tartása a fő helyen van. A jövő évben ez másként lesz, hiszen nemcsak ránézésre ízléses, szép ez a kiadvány, de nagyon hasznos is. És még szükségem is van rá.

Ez a naplószerű kiadvány havi bontásban ad lehetőséget pénzügyeink rendben tartására, segítve az előre nyomtatott címkékkel, úgymint például a rezsi (fűtés, gáz, víz, villany stb.), de egyéb bevételi/kiadási lehetőségeket is vezethetünk benne. Teljesen más jellegű, magunk számára fontos információknak is bőven helyet ad, így telefonos regiszterként is használható, hiszen ezeknek is hely marad. A legvégén pedig egy összegzést végezhetünk az egész évi pénzügyi helyzetünkről. Komolyan, szuper! És gyönyörű, de ezt már írtam. :)

Hát én alig várom, hogy az első számokat beleírhassam.

5/5

Hát igen! Ismét a vonatok! :D Azért örülök, hogy gyermekeim más érdeklődési körrel is rendelkeznek, például nagyon szeretik a természetet, a bogarakat stb., de a vonat... a vonat az most már úgy látom, hogy örök. Egyszerűen nem tudunk szabadulni tőlük, és most már bele is nyugodtam, sőt, támogatom is ezt a rajongásukat, hiszen látom, mekkora örömöt okoz nekik.

Ez a könyv egy újabb örömforrás volt az életükben, amikor megkapták. És nem is csodálom, mert egy 304 oldalas, gyönyörűen kivitelezett, csodaszép képekkel teletűzdelt albumról van szó. Mivel ők már régen túlképezték magukat a kis vonatos, zakatolós gyerekkönyveken, a színvonal például az az itt látható könyv, amely komoly technikai-műszaki háttérrel taglalja a legszebb vasúti útvonalakat, számos különböző mozdony műszaki leírását, felszereltségét.

A könyv elrugaszkodik a járművektől, mint ahogy azt a címe is sejteni engedi, hiszen nagyon sok információt kapunk a különböző vasútvonalak mentén található építészeti különlegességekről, amelyeket még történelmi adatok is kiegészítenek.

Örülök, hogy ilyen szép, igényes kiadványokat adhatok gyermekeim kezébe, és igazából én is nagyon szívesen forgatom velük együtt a lapokat és keresem a különböző teljesítmény adatokat és férőhely számokat.

az átvétel... :D

5/5

Az írónő jegyzetét olvashatjuk rögtön a könyv legelején, ahol elmondja, hogy ez a regény, illetve ennek a történetnek egy másik változata már megjelent 2002 nyarán Homok a cipőd talpán címmel. Megtudhatjuk tőle, hogy ez egy tömegpiacra szánt, puhafedeles külsővel tervezett kiadvány volt, és a nagy sikerre való tekintettel, engedett a nyomásnak, és átdolgozva, kicsit újraírva ismét piacra dobták. Ő maga is elmondja, de érezhető is olvasás közben, hogy nagy kedvence ez a történet, ragaszkodása egyértelmű saját munkájához.

Az alapsztori nagyon tetszik. Cassie fiatalkorában egy sérelem folytán New Yorkba menekül, hogy ott hagyja, elfelejtse a Georgia állambeli Valtonban gyökereit, múltját, családját. Úgy tűnik, hogy meg is találja számításait, hiszen életszínvonala nagyon magas, igencsak menőnek számító üzleti vállalkozásuknak köszönhetően, amelyet vőlegényével vezetnek, és akivel szintén tökéletesnek tűnik kapcsolatuk.

Aztán az egyik napon érkezik egy telefonhívás szülőföldjéről. Testvére hívja, aki miatt eljött onnan. Édesapjuk haldoklik. Apja az egyetlen Cassie életében a múltból, akivel évente egyszer találkozott, és telefonon is rendszeresen tartotta a kapcsolatot, de még ő sem tudta sosem meggyőzni a lányt, hogy térjen vissza családjához, békéljen meg a múlttal. Utolsó kívánsága a férfinek, hogy a család együtt legyen, így a lánynak nem nagyon van más választása, összeszedi minden erejét és visszatér.

Sok mindennel meg kell küzdenie. Rettentően fél találkozni testvérével, annak férjével, akibe ő hajdanán szerelmes volt, meg úgy általában az összes régi emlék hirtelen rátör, amelyek birizgálják az érzelmeit és ez nem feltétlenül kellemes, hiszen ő már egy kiszámítható, felelősségteljes, mindig kifogástalan megjelenésű (a réten is magassarkúban) tiptop üzletasszony. De bizony ezek a gyerekkori emlékek nem passzolnak össze ezzel az egyéniséggel, és megkezdi harcát benne a múlt, a jelen és igencsak a jövő kérdése is, hiszen az is a tétek között van.

A feladat nem más, mint rendbe hozni kapcsolatait a családjával, rendet tenni önmagában, mit is akar, ki is ő valójában, és kivel/hol szeretné leélni hátralévő életét.

Mint ahogy fent is írtam, az írónő előre tájékoztatott, hogy tömegpiacra szánt könyv, ami az én olvasatomban egy kicsit a ponyvára hajazott. És nálam valóban súrolta ezt a határt, sőt, sokszor át is lépte. Nem  igazán tetszett az írásmódja Karen White-nak, a legtöbbször azt éreztem, hogy annyira szeretné, hogy megértsünk egy-egy nüansznyi jelenetet, hogy mindent belezsúfolt, nem győzte körülírni, és ettől már nagyon sok lett. Olyan volt, mintha nem bízna bennünk. Úgy érzem, nem nekem íródott a könyv, mégis elhiszem, hogy nagy sikere van, hiszen az érzelmeket pengeti, és az alapsztori is, mint mondtam, nagyon jó.

3,5/5

Nem is tudom, hol kezdjem!? Hajnal 1-kor fejeztem be a könyvet, bár az utolsó oldalakat már alig láttam a könnyeimtől. Sok könyv van, ami képes könnyekre fakasztani, de az ritka, amikor ráz a zokogó sírás. Azt márpedig nem bírtam volna ki, hogy letegyem és ne tudjam meg, hogy végződik ez a számomra nagyon sokat nyújtó, kedvenccé vált történet.

A történet megrázó, az írónő mégis valahogy olyan finoman nyúlt a témához, hogy semmi giccs, semmi mézes-mázas, hatásvadász eszköz nincs benne. Egyszerűen csak úgy szép, ahogy van. Nagyon fontos témát boncolgat, amelyről a könyv nem változtatta meg a véleményemet, inkább toleránsabbá tett vele kapcsolatban, illetve ráébresztett, hogy ne csak mint valami "esetekre" gondoljak, hanem lássam a mögötte zajló családi drámákat. Ez a téma pedig az eutanázia.

Louisa Clark éli a kis viszonylag unalmas életét szüleivel. Bár 27 éves, sokra nem vitte, és szándékában sem áll szélesíteni látókörét. Bőven megfelel neki az a szűken szabott világ, amit saját maga köré épített. A város egyik kávézójában dolgozik, ezzel sincs gond mindaddig, amíg a tulajdonos nem kényszerül azt eladni. Lou munkanélkülivé válik, ami nagy gond egyrészt azért, mert semmi képesítése nincs, amivel másik, megfelelő állást találhatna, másrészt családját is jelentősen támogatja, és keresetének kiesése miatt az anyagi összeomlás fenyegeti őket. A munkaügyi központban képzettsége hiányában csak alantas munkákat kaphatna, de ezeket képtelen elvégezni. Végső kétségbeesésében elvállalja Will Traynor gondozását, aki egy súlyos motorbaleset következtében kvadriplégiában szenved, amely miatt az összes végtagja lebénult, így tolószékbe kényszerült, és a nap 24 órájában szigorú felügyeletre szorul. Lou helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a férfi érthető okokból súlyos depresszióban szenved, mogorva mindenkivel, aki csak a közelébe kerül, így a lányt is rendkívül barátságtalanul fogadja, és ez hosszú időn át nem is változik. Viszont a hetek múlásával mindketten megváltoznak a másik hatására, és akkor megtudja a lány, hogy mire készül a férfi. Feltesz mindent, tényleg mindent egy lapra, hogy megmentse, és erre hat hónapja van.

Kedvenc szereplőim egyértelműen Lou és Will, azaz az ő kapcsolatuk úgy, ahogy van. Az elején a lány számomra is egy kis szürke egér volt minden tekintetben, de ahogy haladtunk előre a regényben, egyre érdekesebb, egyedibb lett, és a férfi tette azzá. Mindkettőjük családja borzalmas volt számomra, egyik szörnyebben viselkedett, mint a másik, de ők ketten a saját kis világukban... fantasztikusak.

Elég sok szempontból mutatja be ezt az erkölcsi kérdéseket súlyosan feszegető állapotot, lehetőséget. Megismerhettük magának az érintettnek az álláspontját, és szinte egy hajszál választott el a támogatásától. Aztán ott voltak a szülők érzései, a gondozó véleménye és a szerelem megnyilvánulása is. Ezek mind-mind együtt nehezítették az amúgy is elviselhetetlen helyzetet.

Olyan sokszor tudunk a saját kis nüansznyi problémáinkon görcsölni, pedig vannak ezeknél sokkal-sokkal nagyobb problémák az életben. Tudom, hogy az sem jó, ha mindig máshoz hasonlítjuk saját életünket, de néha jó elgondolkodni, és hálásnak lenni a sorsnak, hogy minden rendben van!

A könyv hatására valahogy sokkal jobb ember szeretnék lenni.

Ó, ezek a Bondurant fiúk! Nem igazán hagytak egy perc nyugtot sem nekem, mindvégig görcsben volt a gyomrom, de semmiképp nem hagytam volna még abba az olvasást. Ez úgy ahogy van, tökéletesen lett megírva, minden betű pontosan a helyén van, üt-vág!

Hát nem egy lányregény, azt is meg kell hagyni, sőt, inkább pasis könyvnek mondanám, ráadásul hasonlatokat is tudnék hozni, de nem teszem, mert megtették már mások, ahogy láttam olvasás után a kritikákat. De nekem is ugyanazok a szerzők, azok művei jutottak eszembe, mint más olvasóknak is. És nem kis nevekről van szó.

Itt van ez a három fiú, akik a szesztilalom idején aktivizálódnak, más normálisabb, könnyebb megélhetési forrás híján. Persze nem ők az egyedüliek, de abban viszont igencsak különlegesek, hogy rettegnek tőlük a környékbeliek Franklin megyében. Én ezt nem is értettem, illetve igen, de én annyira, de annyira kedveltem őket mindenféle suttyóság, hónaljszag, viszkigőzös lehelet ellenére. Három különböző egyéniség, mentalitás, temperamentum, mégis egy egységet alkotnak, és aki a nevüket meghallja, annak sipirc, vagy nem ússza meg szárazon. Na, tényleg félelmetesek!

Az ő családjuk töredékes történetét meséli el - néhol úgy tűnik véletlenszerűen - a regény kíméletlen odamondással, és nincs más választásunk, mint a szívünkbe zárni őket, és bízni abban, hogy valóban halhatatlanok. Három generáción át, és még egy kicsivel tovább is kíséri keresztül őket az unoka, aki egyben meg kíván emlékezni Sherwood Anderson íróról is, hiszen Ő is szerves részét képezi a történetnek. A fiúk aktivitása után pár évvel próbál egy jó kis történet reményében "nyomozni" az ott történtek után.

A regény izgalmas kalandokkal van teli, és hűen, filmszerűen peregnek az 1930-as évek Amerikájának egy igen szegény térségében az események, ahol szinte minden a megélhetés érdekében történik, aztán meg már egy kicsit a büszkeség, a hírnév sem utolsó szempont. Vadnyugati félelmetes, izgalmas kis színjáték, nagyban megtörtént eseményekre alapozva. Előkelő helyet kap a polcon!

Nem tudom, miért kínzom magam folyamatosan. Nyilván valami mazohizmus is, de tény az is, hogy nagyon szeretem az édességeket, a gasztronómiai jellegű kiadványokat pedig pláne, és itt aztán minden együtt van, igényes kivitelben. Ez a könyv olyan hagyományos, nap mint nap hallott, vágyott desszertekkel van teli, amelyek többségének elkészítésére régóta ácsingózom, mégsem mertem belevágni.

Papp Emese kedvenc 100 süteményének gyűjteménye található ebben a gyönyörű kiadványban, de szerintem az ízlése sok magyar háziasszonyéval meg fog megegyezni, hiszen ahogy említettem, nagyon népszerű, hagyományos desszertek sorakoznak itt fel, nagyon könnyen követhető tanácsokkal ellátva. A szerző lépésről lépésre segít bennünket a finomságok elkészítésében, nem utolsó sorban pedig számomra nagyon fontos, hogy a hozzávalók is pénztárcabarátok és könnyen elérhetőek.

Nehezen válogatok, de pár kedvencet azért felsorolok. Megtalálhatóak benne a mézes krémes, Rákóczi-túrós, a csöröge fánk, a Sacher-torta és stílszerűen egy karácsonyi gyümölcskenyér receptje is, tényleg a teljesség igénye nélkül.

A könyv a gasztronómiai sznobságtól rendkívül távol áll, én bátran meglepnék vele kezdő konyhatündéreket is. Nagyon szerethető, szép a könyv, kimondottan hétköznapi, mégsem mindennapi háziasszonyoknak való.

Nem is tudom, mit írjak róla. Történetet nem tudok, mert nincs neki. Pici, csodálatos élettöredékekből áll össze ez a kötet. Már a külcsín is sokat ígér, pedig ha nagyítóval nézzük, akkor sem találunk benne túlontúl izgalmas részeket. Valami csoda mégis berántott és elkapott, és nem kellett kényszeríteni, hogy napról-napra újból kézbe vegyem. Mert ez amolyan minden napra egy mese "típusú" könyv. Ráadásul még irigylem is Schäffer Erzsébetet, hogy így meg tudja ragadni, utána pedig leírni az olyan történeteket, amiket ha pl. én mesélnék el, semmi különös nem lenne bennük, Ő viszont mégis úgy vetette papírra teszem azt egy lekésett vonat utáni éjszaka "élményeit", hogy a szívem beleborzong, pedig komolyan nem történnek nagy dolgok, és mégis. Talán arról lehet szó, amit nap mint nap próbálok meghallani? Hogy vegyük észre az élet apró szépségeit, amik nap mint nap ott vannak az orrunk hegyén, mégsem látjuk őket? Na hát, ezt próbálom valahogy leírni, tele van a könyv ilyen apró csodákkal.

4,5/5

Nem több, mint fél óra alatt olvastam el ezt a könyvet, de több heti gondolkodni valót adott. Annak nagyon örülök, hogy most megint elárasztják a piacot a holokauszttal kapcsolatos kiadványok. Ha pedig ilyen elgondolkodtatóak, jól megírtak, akkor pedig pláne. Meggyőződésem, hogy nem felejthetünk!

Yalom írásai közül eddig csak eggyel, a Scopenhauer-terápia olvasásánál találkoztam, de az is nagyon megfogott. Ott is egy nagyon őszinte, az emberekre minden figyelmével odakoncentráló pszichiáterrel ismerkedtem meg. Ez a történet azonban sokkal személyesebb, hiszen két ember barátságának egy aprónak tűnő, mégis óriási mérföldkövénél lehetünk jelen, amikor is a magyar származású Robert L. Brent  neves szívspecialista beavatja évtizedek óta őrzött titkába, nyomasztó rémálmaiba szakember barátját. Az  ő barátságuk nagyon mély, mégis van egy időszak, egy Yalom számára homályos folt Brent életében, amibe még ezt a jó barátot sem avatja be. És ez pedig a holokauszt időszaka Magyarországon, amelyben Ő is szervesen részt vett, mint áldozat, bár mégis a szerencsésebbek, azaz túlélők között. Ráadásul 15 évesen, majd később 75 évesen is egy mondat menti meg az életét: "Szólok a rendőrnek!"

Van egy pont, egy törés évtizedek múltán, amikor ki kell adnia magából a nyomasztó élményeket, meg kell küzdenie az elfojtott bűntudattal, amelynek valószínűleg nem is lenne joga jelen lenni az életében, és ilyenkor végképp jó, ha ott van egy nagyszerű pszichiáter barátunk. Végre megszabadulhat kettős életétől, a nappalitól, amikor tökéletesen helytáll minden fronton, hatalmas sikereket ér el az élet minden területén, de utána jön az éjszaka, vele együtt pedig a démonok...

5/5

Hatalmas örömet okoztam kisfiamnak, amikor hazaállítottam ezzel a könyvvel. Szerencsére a néha már túlzásnak tűnő járműrajongás mellett nagyon érdekli Őt az élővilág, azon belül is különösen a madarak.

További apropója a nagy örömnek az is, hogy mostanában reggelente nem csúszómászókra, hanem dolmányos varjúra vadászunk iskolába menet. Először azt hittem, hogy ez a jószág csak az Ő fantáziájának szüleménye, de nem, megmutatta nekem, sőt, követtük fáról-fára. A könyvben ezután ez a madár volt az első, amit kikeresett. Íme:

És ez a fajta csak egy, a több mint 500 fantasztikus példány közül, hiszen egy rendkívül átfogó képet ad ez az enciklopédia Európa gyönyörű madarairól.

Nagyon színvonalas kiadványról van szó, egyszerűen öröm a kézben tartani és csak úgy lapozgatni még amatőrként is. Mert mi aztán azok vagyunk, de azt hiszem, nem fogjuk tudni ilyen szép állapotban tartani, valószínűleg rongyosra lesz lapozva. Azon túl, hogy gyönyörködhetünk a képekben, rengeteg információhoz is jutunk a madarak evolúciójáról, táplálkozási szokásaikról, tudományos nevekről, élethelyekről, viselkedési szokásaikról stb. Mindez lényegre törően, jól összefoglalva van tálalva, szóval egy cseppet sem tűnnek unalmas adatoknak, sőt.

Nagyon profi munka, nemcsak profiknak!

5/5*

Ezt a gyönyörű borítójú könyvet az elején majdnem félbehagytam. Nem bírtam a sok szörnyűséget, a drasztikus módszerekkel végzett abortusz ecsetelését, a különböző testnedvek itt-ott való ömlését. Szóval eléggé kendőzetlen ábrázolásokkal találkoztam, de rá kellett jönnöm, hogy nincs más dolgom, mint belehelyezkedni a 18. századi London nyomorúságos életébe. Innentől kezdtem "élvezni" az olvasást, és persze arra is rájöttem, hogy pont emiatt hiteles az írónő, hiszen mit kéne szépíteni a dolgokat, ha egyszer koránt sem voltak azok?

A főszereplő Mary Saunders, akinek a sorsa szinte születésétől fogva megpecsételődik. Szegény családban cseperedik, ahol annak ellenére, hogy minden garast a fogukhoz kell verni, az erény nagy kincs. De vajon ellent tud-e állni a bimbódzó lány egy vörös selyemszalagnak, amit egy prostituálton vesz észre egy napon? Úgy érzi, bármit képes megadni, csak hogy Ő is birtokolhasson egyet, de mégis, milyen áron? Semmije sincs, csak a teste, de úgy érzi, megéri. Az esetnek persze következményei vannak, ennél fogva a család kitagadja Őt, és London nem éppen biztonságos hely egy ilyen fiatal lány számára. Csak egy menekülési útvonal van, a szajhaság, amely "mesterséget" kitanul pártfogója, jó barátja, Doll mellett.

Bármennyire is úgy tűnik, hogy megkedvelte ezt az életformát, az élet mégis úgy hozza, hogy elégedetlen sorsával, többre vágyik, ráadásul a fenyegető körülmények sem úgy alakulnak, hogy maradhatna. Így vidékre utazik, ahol szolgálólányként helyezkedik el, próbál tisztességes, normális életet élni egy kedves család gondoskodó oltalma alatt. Hatalmas szerencséje ellenére hiúsága, nagyra-, többre vágyása  azonban itt sem hagyja nyugodni, úgy néz ki, ismét a veszte felé rohan.

Egy rendkívül olvasmányos, bár megrázó történet ez, tele megaláztatással, szegénységgel, nyomorral, de mégis annyira együtt lehet érezni a szereplőkkel. Kínlódtam az ítélkezés, aztán a megbocsátás érzései között, egyszer csak ismét azon kaptam magam, hogy drukkolok, hogy valamelyest jobbra forduljon ennek a lánynak a sorsa.

Az izgalmas, érdekes történet mellett elég mély belepillantást nyerhettünk az adott kort jellemző társadalmi rétegek életébe. Számomra ez is nagyon érdekes volt, bár nem nagyon vágynék oda vissza.

4,5/5

Ó, ez nekem nagyon tetszett! Csodaszép kis könyv ez. Már vagy fél éve sóvárogtam utána, mert éreztem én ezt. Annyira közeli, annyira kedves, és olyan szép, de ezt már írtam. :) Talán nagyon sokakat érdekelhet és megfoghat a jelenlegi Magyarország területén élők közül ez a könyv, de azt gondolom, hogy a Vajdaságban élőknek vagy az onnan elszármazottaknak igazi csemege lehet, hiszen Melinda Nadj Abonji egy, a Vajdaságból Svájcba disszidált írónő, és rengeteg kincset "csempészett" bele ebbe a kötetbe, amihez hasonlót valószínűleg nagyon sokat átéltek.

Nagyon sok emberi sorshoz hasonlóan, a Kocsis család a forrongó politikai helyzet elől, a háború kapujából, a jobb élet reményében tehát Svájcba költözik, ahol természetesen (szinte) minden csak jobb lehet. Bár Mamika, az ízek, az illatok, a táj, az otthon nagyon hiányzik Ildinek, Borinak, Rózsának és Miklósnak. És hát erősen küzdeni kell még az idegengyűlölettel is, ami szintén nem kevés. De az életszínvonal kétségtelenül jobb.

A főszereplő Ildikó, az egyik leánygyermek, aki vissza-visszaemlékezve beavat a múltba, de a jelent és a jövőt is folyamatosan megosztja velünk, elbeszélés formájában. A rekord hosszúságú mondatokban elvesztem. Nem rossz értelemben, hanem áradtam a szép gondolatokkal együtt. Olyan volt, mintha egy gőzölgő kávé mellett hallgatnám egy nagyon kedves jó barátom csodálatos, érzelmekben dúskáló, mégis nagyon finom meséit, ráadásul nem is egy könnyű, hanem pont a kamaszkor kellős közepén történt eseményekről. Ez a lány küzd az identitásával, a felnőtté válás nehézségeivel és a beilleszkedéssel is, aztán még az a kérdés is ott kiáltozik a bensőjében, hogy mit keresnek ők Svájcban? Mégis ahogy bennem lecsapódott, nagyon remekül helytáll. Mind a négyük egy teljesen külön személyiség, mégis annyira jó kis család, minden nézeteltérés ellenére is. Olyan mélyre nyúló gyökereket próbálnak ápolgatni kisebb-nagyobb sikerekkel, amely próbálkozásoktól könny gyűlik a szemünkbe, pedig nem is mi éljük át. Illetve dehogynem!

5/5*

Van nekem is egy ilyenem. Ugyan nem Peti, de a cím többi része stimmt. :-) Amúgy pedig második osztályos, és mostanában kezdett el csak úgy, saját magának olvasgatni. És íme, ez az első kötet, amit kiválasztott, és valóban rendesen olvasgatja esténként fejezetről fejezetre. Több lehetőséget kínáltam neki, de választása eleve egyértelmű volt számomra, hiszen tele van zombikkal, rémekkel, fura, szerinte vicces versikékkel. :-)

Ez a könyvecske egy sorozat 21. kötete, és a történet ugyan más, de abban egyezik a többivel, hogy Peti ismét egyfolytában a rosszaságon töri a fejét, kicselezve szüleit, egész környezetét. Ahogy a címe is mutatja, filmforgatásra adja fejét, amelyben megjelennek a legkülönbözőbb félelmetes alakok, hiszen képzelőereje határtalan, és igazán félelmetes rémfilmet sikerül forgatnia. :) Én kimondottan kisfiúknak nagyon ajánlom, néhol borzolta az idegeimet, de gyermekemnek kifejezetten tetszik.

Az előző rész, a Ha maradnék jól megroggyantott lelkileg, aztán meg ott hagyott a kérdéseimmel. Nagyon megviselt a történet, hiszen egy kőkemény tragédiát ismerhettünk meg, ahol Mia egy autóbalesetben elveszti egész családját. Ő maga marad egyedül életben, már ha életnek lehet nevezni, hogy ép csontja nem maradt, műtétek sorozatán esik át, és így is kevés esélye van a túlélésre. És amikor már éppen eldőlne, hogy mi lesz a sorsa, vége lett a könyvnek. Úgyhogy sokszorosan örültem és a kíváncsiságom szinte percnyi szünetet sem hagyott, azonnal elkezdtem a folytatást.

Három év telt el a baleset óta. Szinte teljes egészében Adam útkereséséről szól a történet, hiszen nagyon szerette barátnőjét, annak családját, így őt is nagyon megviselte a tragédia. Ez alatt a három év alatt folyamatosan épült le belül a fiú, bár a zenekari sikereik ennek ellentmondanak, hiszen népszerűségük egyre felfelé ívelő, turnéikat, koncertjeiket tömegek követik, persze főleg lányok. Belemerül a felületességbe, próbálja elnyomni magában a történteket, bár egyértelműen keresni a kiutat, illetve mindenben és mindenkiben Miát. A hatalmas népszerűség ellenére Adam rendkívül magányos, magába zárkózó, ugyanakkor ahogy ez már az előző részben is kiderült, rendkívül értelmes, szimpatikus fiatal srác. Mint ahogy szinte mindenki a történetben. Mindvégig rettentően sajnáltam ezt a fiút, nem éreztem igazságosnak a vele megtörtént dolgokat. Annyira vártam, hogy korábban segítsen neki valaki, bár az is lehet, hogy attól lett olyan, amilyen, át kellett mennie ezeken az eseményeken, hogy odáig jusson, ahová.

Nagyon valóságos szereplőkről és élethelyzetekről van szó, egyáltalán nem esik nehezére az embernek elképzelni az adott szituációkat. (Ettől függetlenül még mindig nem érzem ifjúságinak.)

4,5/5

Végig kettősséget éreztem a könyv olvasása közben, mert egyszer majd' meghaltam az unalomtól, sokszor nem is értettem, mit olvasok, másszor pedig még gyaloglás közben is olvastam, annyira lekötött. Persze terjedelme okán is megpróbálta néha a türelmemet, de alapvetően azt kell mondjam, hogy nagyon jó kis írás.

Nagyon alaposan kidolgozott kémtörténettel van dolgunk, ezerféle szállal megtűzdelve. Nem marad ki senki a szereplők közül a részletes górcső alá vétel alól, nem panaszkodhatunk, hogy valakiről ne tudnánk meg szinte mindent. Úgy érzem, hogy Le Carrénak ebben (is) van a fő erőssége, a végletekig menő részletesség kidolgozásában.

A főszereplő Magnus Pym, akit én nagyon be sem tudnék határolni, annyiféle arcát mutatja meg a történet. Abban sem voltam biztos, hogy ő maga akarja ilyen sokszínűen láttatni magát vagy a többi szereplő ruházza fel ezerféle arccal az egy szimpla, átlagos, szinte középszerű mellé. Bár az egy időben fenntartott, nőkkel való kapcsolata azért gyanakvóvá tett. :-)  De igazából semmi sem egyértelmű. Aztán ez a Pym, ez a brit hírszerző szőrén-szálán eltűnik bécsi lakásukból és több fronton, számos ország titkosszolgálata által megindul a hajsza utána. Ezen kívül keresi még felesége, kollégája, tartótisztje, szóval nem kevesen. A nyomozás során derül ki számos titok az életéről, és mindenki próbálja a maga módján, elég egyedien kikövetkeztetni a múltban történt eseményeket.

Kezdettől fogva sejtetni engedi a szerző, hogy valamely eldugott, tengerparti búvóhelyen írja mesterművét, amiben többek között megelevenedik szélhámos, bár kétségtelenül ügyes kezű apjának alakja, akivel igencsak sajátságos viszonyt ápoltak gyermekkoruk óta, aztán egy furcsa, magának való emberke, akivel Svájcban kötött örök barátságot. De ez is csaj sejtés, nem kell félni, tartogat meglepetéseket a könyv.

És kitartás, az első harmad után jócskán beindulnak az események, érdemes kitartani!

A nemzetközi sajtó nagyon magasztosan nyilatkozik a könyvről, zseniális műnek tartják. Érzem én ezt, mert tényleg hihetetlen alapos munkát érezni mögötte, de azért nekem néhol picit nehezen ment le. De azt is tudom, hogy ez csak stílus-, illetve ízléskülönbségekből adódott. Szóval nagyon jó könyv, és én főként erősen intellektuális beállítottságú embereknek ajánlom, akik még ráadásul az izgalmat sem vetik meg.

4/5

Na vágjunk bele!

Nagy valószínűséggel ezzel a könyvvel sosem találkoztam volna, tudatosan legalábbis semmiképpen sem, ha nem kapok meghívást egy rendezvényre. Ott viszont hallottam a szerzőpárost beszélni írásukról, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Aztán belevágtam és lelohadt az érdeklődésem. Illetve dehogy lohadt, mert eszement sebességgel száguldottam végig rajta, mivel érdekelt a négy lány sorsa, története. Viszont nagyon elkeseredtem, megdöbbentem és azóta is kérdéseket teszek fel magamban,  magamnak, amelyek nagy valószínűséggel  száz százalékig költőiek.

Négy lány szerepel a történetben, de ahogy a szerzők a bevezetőben írják, akár több is lehet. Közös bennük, hogy fiatalok, csinosak és mindannyian egyetemisták. Továbbá mindegyikük szűkölködik anyagiakban. Ki az albérletét szeretné finanszírozni, ki a tandíját, ki egyszerűen csak jobban szeretne élni. Mind a négyüket látszólag a szükség viszi rá, hogy a testüket kezdjék árulni. Egyikük sem szeretne az utcára menni, mindannyian viszonylag kulturált körülmények között szeretnének ilyen módon pénzhez jutni. Egy szempillantás alatt indul be mind a négy lány "karrierje", nem nagyon kell utánajárogatni a lehetőségeknek, azok szinte az ölükbe pottyannak. Mert igény az van bőven! A könyv kendőzetlenül tárja fel előttünk ennek a  életformának a csínját-bínját, nem nagyon kertelnek, arcpirító nyíltsággal, részletességgel írnak le egy-egy intim találkozót.

Kíváncsi voltam, hogy van-e konklúziója a könyvnek, levonja-e a tanulságokat a két szerző? Vagy legalább valami menekülő útvonalat adnak-e, hogy mi érezzük legalább? Mert ez a téma szerintem nem engedi meg, hogy ne legyenek tanulságok, hiába a másik tiszteletben tartása, elfogadása, ennek ahhoz most nincs köze. A szerzőpáros elmondta ezen a találkozón, hogy igazából nincs különösebb tanulság. Ők csak egyszerűen összegyúrták sok lány történetét és leírták tényszerűen, nem is volt szándékukban saját véleményt írni, nem szerettek volna állást foglalni. Ez igaz is. Láttam kritikákat és Ők is megemlítették, hogy voltak felháborodott hangú reakciók, mivel voltak lányok, akik a könyv elolvasása után, annak hatására vágtak bele a "szakmába". Akkor azt mondtam, hogy "te jó ég, ez nem hiszem el!". De amikor már én is azon kezdtem gondolkodni, hogy ez vajon tényleg járható út? Tényleg ennyire kellemes ez az egész? Téves volt a hosszú évek óta gondosan építgetett erkölcsi normám? Hiszen én azt éreztem, miután becsuktam a könyvet, hogy ez tök tuti, ki kéne próbálni. Aztán meg észbe kaptam, hogy én meghülyültem? Ez az, AMI! Nem más, bárhogy szépítjük. Nincs ez rendjén valahogy. És én még viszonylag értelmesebb nőnek tartom magam. Sajnos (de inkább tévedjek!!!) úgy érzem, hogy egy egyszerűbb lelkületű lányka ezt a könyvet simán ajánlólevélnek veszi. De mondom, ne legyen igazam!

Való igaz, hogy foglalkozni kell a témával, de nem érzem, hogy el lett találva a megfelelő irány. Nem tudom, én hogy csináltam volna. Hiányzik nekem az erkölcsi útmutatás, ami persze ezerféle lehet, de az nyilvánvaló kéne, hogy legyen, hogy nem ez a helyes út. Azt is elhiszem, hogy a szerzők is óvatosak voltak, hiszen hogy írják le a személyes véleményüket anélkül, hogy bárkit is megsértenének azáltal. Szóval nem tudom, tanácstalan vagyok és lehangolt a könyv után.

2,5/5