A Stilton sorozatoktól megszokhattuk a látványosságot, a minőséget, és ez most sincs másként. Maga a könyv kézben tartása is örömet okozhat már, annyira szép. Kislányoknak pedig gondolom, maga a mennyország. :-) Nekem fiaim vannak, így nem nekik szántam ezt a könyvet, és elolvasni sem olvastam teljes egészében, így érintőlegesen tudok a tartalmáról írni. Az őszintét megmondva, ha nem várakozna rám annyi, de annyi könyv, ott ragadtam volna.

Tea Stiltont mindenki ismeri, aki kicsit is járatos a gyermekirodalomban. Ő a Rágcsáló Hírek különleges tudósítója, aki egyébként híres regényíró is. Ez a könyv pontosan a negyedik része egy sorozatnak, amelynek a főszereplői a Fantázia birodalmának hercegnői.

Yara hercegnő a párducával, Lalimával és kis szolgálócsapatával él Jangalaliana palotájában. Bátorságát bebizonyíthatja, amikor a Név nélküli Herceg terveit kell meghiúsítania, aki az Álom dalának mind az öt részét meg szeretné szeretni a hercegnőktől, köztük Yarától is. Ez a gonosz herceg olyan varázserővel rendelkezik, amely rendkívül körmönfont.

A történet végére bebizonyosodik, hogy Yara rátermettsége, bátorsága elegendő-e visszaverni a támadásokat.

Én biztos vagyok benne, hogy főként lányok számára lebilincselő és nagyon izgalmas történetet nyújt ez a könyv.

Már többször megemlítettem itt a blogban, hogy nagyon szeretek sütni. Vannak kedvenc süteményféléim, így például a kelt tészták. A másik fajta viszont az utóbbi időben az aprósütemények elkészítése, éppen ezért próbálok minden létező forrást fellelni az eddig nem ismert, ámde könnyen elkészíthető receptekből.

A karácsony hangulatához az ízletes, fűszeres sütemények is nagyon sokat tesznek hozzá. Nincs ahhoz hasonló, amikor az otthonunkat átjárja a szegfűszeg, fahéj, a sülő édesség aromája. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy mennyivel másabb, amikor saját készítésű ételeket tálalunk fel.

Alapvetően szerintem semmi bonyolult nincs a kekszfélék, aprósütemények készítésének folyamatában. Főleg akkor nem, ha még olyan segédeszköz is a rendelkezésünkre áll, amely ehhez a kiadványhoz is járt. Nevezetesen egy 49 darabos tésztakiszúró forma, amely egy nagyobb lapon található, így a kinyújtott tésztánkra csak rányomjuk és egyből sütésre készen is áll 49 db süti.  Ugyan még nem próbáltam ki, hogyan szuperál, de nagyon bízom benne, hogy a legmacerásabb részét a folyamatnak jelentősen lerövidíti, megkönnyíti.

A könyvben több mint 50 féle karácsonyi sütemény elkészítéséhez kapunk ötletet, bár pont a mi házunk táján ezek nem feltétlenül ünnephez kötődnek, akkor viszont szinte kötelező jellegű. :D Kisgyermekes családoknál nem mondom, hogy túl gazdaságos receptek, mert a sütemények elkészülte után nemsokkal állhatunk is neki a következő adagnak! :D

A vállalkozóbb, gyakorlottabb  konyhatündérek bátran váltogathatják a hozzávalókat, segítség van bőven. Az ötletek tárházának csak a képzelet szabhat határt! :D

Azt gondolom, csak idő kérdése volt, hogy Picoult, a nagy társadalmi vitákat kiváltó témákat boncolgató írónő eljusson a holokauszt feldolgozásához is regény formájában. Most duplán voltam elfogult a téma és az író személye kapcsán is.

Sokan vannak, akiknek böki a csőrét a téma, de a személyes véleményem még mindig az, hogy örülök, ha valaki hozzáértő újból és újból megkongatja az emlékezés harangjait és nem hagyja feledésbe merülni a történteket. A könyv fő kérdése is az, hogy hosszú évtizedek múlva elévülhet-e egy emberiség elleni bűncselekmény? Egy, már az élete végén járó öregembert felelősségre kell, illetve lehet-e vonni?

Sage Singer nem túl izgalmas, inkább rejtőzködő mindennapjait éli. Éjszakai műszakot vállal egy pékségben, hogy minél kevesebb emberrel kelljen találkoznia. Napközben szinte csak saját démonaival vívott harca miatt megy ki az utcára, akkor is a megszokott kis terápiás csoportot látogatja meg. Itt ismerkedik meg Josef Weberrel, akivel szoros barátságba kerülnek, olyannyira, hogy egy napon az idős férfi olyan titkot oszt meg a lánnyal, amely feldolgozásához időre, segítségre van szüksége.

Ha nem lenne elég csupán az információ Josef múltjából, akkor még ott van az a tény is, hogy a lányt kéri fel egy olyan dologra, ami már csak hab a tortán. Erkölcsi kérdések tömkelegét veti fel a történet, bár számomra itt nem volt kérdéses, ki mellett állok. Ez Picoult többi történeténél nem szokott egyértelmű lenni, mindig vívódok, de itt egy percig sem haboztam.

Sage felmenői között található több zsidó származású személy is, köztük szeretett nagymamája. Azt tudja róla, hogy megjárta Auschwitzot is, de részletesebben nem ismeri a történetét. Így amikor megtudja, hogy Josef magas rangú náci tiszt volt Auschwitzban, nem csak mint egy történelmi borzalommal szembesül, hanem személyes érintettsége is igen nagy. Bár a háború elmúltával a férfi tisztes tanári állást vállal egy amerikai kisvárosban, ahol megbecsülik, tisztelettel néznek rá, utóbb megtudjuk, hogy sokszor várja a megváltó halált. Ennek ellenére legyőz baleseteket, a rákot, öngyilkossági kísérlete is kudarcba fullad, mintha a sors sem akarná, hogy ilyen "könnyen" szabaduljon.

Amikor Sage a hosszas sakkpartik, kávézgatások után szembesül a szörnyű igazsággal, szerintem a legjobbat teszi, felkeresi az FBI azon részlegét, amely a háborús bűnösök felkutatására specializálódott. Miközben küzd saját problémáival, életének ez a vonala is nagy terhet rak rá.

A regényben - ahogy megszokhattuk Picoulttól - váltakozva ismerhetjük meg folyamatosan mindegyikük álláspontját, köztük Leo-ét, az FBI-os munkatársét is. A legrészletesebb természetesen Minkáé, a nagymamáé, kinek szörnyű visszaemlékezései szinte külön szerepet kaptak a könyvben. Picoult egyébként tisztességes, mert próbálja Josef cselekedeteit is igazolni valamiféle gyermekkori traumával, de nem hiszem, hogy ezek bárkinél is megbocsátást eredményeznek.

5/5

Huh, kicsit fellélegezhetek. Hát mondták, hogy odavágós ez a könyv, de nem gondoltam, hogy ennyire. Tény, hogy nem vagyok egy nagy elmebajnok, amikor ki kell következtetnem egy történet végét, de hogy oldalról oldalra változtassam az álláspontomat, és megállás nélkül cipelgessem a szimpátiámat egyik szereplő után, aztán hirtelen a másik után. Ide-oda imbolyogtam, döntésképtelen voltam az érzelmeim, indulataim "hovahelyezése" terén.

Van egy teljesen átlagos, boldog házaspár. Óriási összhangban, nagy szerelemben, tényleg irigylésre méltó kapcsolatban léteznek és ez egy percre sem tűnik mulandónak. Ó, hányszor olvasok bulvárlapokban ilyen sztorikat, aztán pár hét, hónap, jobb esetben 1-2 év múlva kiderül, hogy az egész egy nagy parádé. Ahogyan Amy és Nick esetében is szép lassan fény derül a szőnyeg alá söpört dolgokra, amikor ötödik házassági évfordulójukon Amy szőrén-szálán eltűnik gyönyörű, közös otthonukból. Ekkor elképzelhetetlennek tartom (hiába a sok baráti figyelmeztetés, hogy nem lesz egyszerű a könyv), hogy bármiféle probléma is legyen köztük, pedig a nyomok egyértelműen bűncselekményre utalnak.

Nick folyamatos hazugságai, a rendőrség félrevezetése nyilvánvalóvá teszi, hogy sáros az ügyben, közben pedig Amy és az ő oldaláról is megismerhetjük szép lassan a belül dúló harcokat, amelyek évek óta, szinte kapcsolatuk kezdete óta megmérgezte a légkört. De hogy mennyire másként tudja látni egymást két ember, vagy akár ugyanazt a megtörtént helyzetet milyen másképpen értékelik...

Macska-egér harc kezdődik, de hogy ki kit kerget, miért és hogyan, az már más kérdés. Erre percenként más válaszom volt, ahogy fentebb utaltam már rá. :-) Elképzelhetetlenül beteg dolgok derülnek ki mindkettejükről, amelyek teljesen összezavarják az embert, képtelen tisztán látni. Ahogy a rendőrség sem.

Amy küzdelme azért, hogy Nick elismerését minden pillanatban kivívja, Nick küzdelme, mert ez már egyre nehezebben megy, a mérleg oldalát ide-oda ingatja bennük is, bennem is. A kezdetben lángoló kapcsolat feldolgozatlan szálai mindkettejüket kísértik.

Mértani pontossággal vannak kimérve, összerakva a részletek, és ezeknek adagolása is tökéletes. Ha nem lenne egyértelmű, biztos, hogy férfi íróra tippelnék.

Végső szimpátiamutatóm Nick felé lendült, Amy... hát... ő Amy.

Amikor már azt hittem, hogy vége, picit megnyugodhatok, újabb fergeteges fordulat adódott, és ismét lélegzetet alig kaptam.

Ó, gyorsan kell valami idegnyugtató, mert a minap a férjem nem tette be a mosogatóba a poharát és Flynn ötletgazda sugdosott a fülembe...

5/5

A borító egyértelműen első látásra megragadott, de nem tudtam elképzelni, mi közöm lehet majd ehhez a könyvhöz. A box nem érdekelt sosem, mégis éreztem, hogy össze fogunk valahogy kötődni. Nagyon szeretem a férfias, belevaló dolgokat, így az ilyen típusú könyveket is.  És ez maradéktalanul megfelelt ezeknek a kívánalmaknak. Jó kis bunyós, izzadtságszagú könyv, mégsem áporodott.

Az olasz életérzéssel átitatott regényben amellett, hogy nagyon rideg is tudott lenni,  megjelent folyamatosan a féltő, óvó szeretet is. Pedig ha boxról van szó, semmiképp nem a lágyság jut eszünkbe, hanem a kőkemény bunyó, a mocsok, nemegyszer a halál is.

Davidú mindenekfelett óhajtott bajnoki címéért izgulhatunk végig. Azért a bajnoki címért, amelyet meg kell nyernie, amelyet apja és nagybátyja is elvesztett. Ez az út meg van fűszerezve a család múltbéli krónikáival. A fiút nagybátyja, Umbertino készíti fel a mérkőzésre és segíti át szaftos történeteivel a nehézségeken. Megismerhetjük Rosario nagypapa háborús emlékeit, kalandjait is a rövidke, ámde annál velősebb fejezetekben. Feltételezem, hogy teljesen tudatosan voltak kimérve, porciózva ezek az adagok, mert a végén éreztem úgy, hogy egyben van az egész, pont jókor jött minden. Sokszor a gyomromat ugyan megfeküdte, de gyöngyvirág lelkemet ilyenkor erőnek erejével elnyomtam.

A családregény 50 év történetét meséli el, és alapot szolgáltatnak a valóságnak háttérként a II. világháború bombázásai, a maffia létrejötte, elterjedése. Rengeteg benne a tragédia, de a sport iránti szeretet, a küzdés végeérhetetlen ereje végigkíséri az életüket.

Ökölvívás iránt érdeklődő vagy Olaszországért rajongóknak és FÉRFIaknak kötelező, bár ezek hiánya sem kizáró ok, ahogy nálam sem volt. Napokig Palermóban jártam, utána fura volt a nyugodt, ökölcsapásoktól mentes kis életembe visszazökkennem.

Nem feltétlenül van itt a szezonja, bár ki tudja. Én ősszel, télen, tavasszal és persze nyáron is Balaton fan vagyok. :D Ilyenkor nosztalgiázásból elővesszük, nyáron pedig alap volt/lesz.

Egy bizonyos, vicces történet köré sikeredett egy olyan klassz kis foglalkoztató könyvet megalkotni, hogy nekem is szem-szám tátva maradt. Rengeteg tárgyat kell megkeresni 12 helyszínen ezalatt a 32 oldal alatt, természetesen közben bejárva a Balaton főbb, népszerűbb állomásait. Ezek a tárgyak egy part mellett kempingező diákcsapat tulajdonai, amelyeket egy fergeteges szél szanaszét fújt.

A gyerekek érzékszerveit nagyon okosan és keményen megdolgoztatja a rengeteg apró, alaposan kidolgozott részlet. A tárgyak játékos keresgélése közben szinte észrevétlenül vezet végig minket Pikler Éva a Balaton gyöngyszemei között, miközben felidézünk együtt ott átélt közös élményeket.

Megtalálhatóak a könyvben különböző látnivalók, helységek, mint például Balatonfüred, Tihany, Balaton-átúszás, Siófok, Vitorlásverseny, Völgyhíd, Kis-Balaton, Keszthely, Sümeg, Szigliget, Badacsony, Káli-medence. Nagyon jó alapot ad ahhoz a családnak, hogy együtt leüljenek mellé és további információkkal tömjék meg a csemeték fejét hazánk szépségeivel. Én nagyon örülnék, ha lenne folytatása. A gyerekek is... :D

Khm, bajban vagyok ezzel a könyvvel. Mert bár az első megérzés, illetve a borító megpillantása okozott némi bizonytalanságot, hogy kell-e nekem ez a könyv, de az addigi értékelések, az ajánlás a címlapon, ahol a Segítséghez hasonlítják, mégis "rábeszéltek", vágjak bele. Elöljáróban annyit, hogy a borítónak igaza volt. Ez nem az én könyvem volt, és szerintem a Segítséghez sincs köze, maximum annyiban, hogy ebben a könyvben is sok színes bőrű szereplő van, de ez azért vajmi kevés egy hasonlóság felállításához.

 A főszereplő a 12 éves Cecelia, aki nem igazán élheti a gondtalan kamaszlányok életét, mivel elmeháborodott anyjának viseli gondját. Anyja állapota miatt az iskolából is kiközösítik. Kapcsolata a külvilággal nagyon silány, szégyenli egész életét.

Anyja tragikus halála után egy rokon hölgy lép színre, aki magával viszi a kislányt Savannah városába, ahol belecsöppen a gondoskodás kellős közepébe, a jómódba. Immár nem kell aggódnia semmi felől, jelene/jövője megoldott. Igazából idáig reménykedtem, hogy azért történik valami érdekes a könyvben... De nem.

A könyv eleje sokat ígért, volt történés, benne voltak a lehetőségek. Aztán valahogy ellaposodott, nem volt semmi mondanivalója számomra. A közepén egyszer ismét fellángolt bennem a remény, amikor valami kis izgalom merült fel, de az is nagyon hamar alábbhagyott. Elég sokszor ki kellett peckelnem a szemeimet, nehogy aludjak, mert az egész könyv a nagy békesség, megnyugvás szigete, de annyira, hogy ettől már kissé(?) unalmassá vált. Szóval elég sok türelemre volt szükségem ennél a könyvnél, de a vége felé, amikor a kolibrit próbálják kiszabadítani Matilda, a pók hálójából a nagy békességben, ott azért már nagyon elfogyott.

2,5/5

Mit bír ki egy emberi test? Mit bír ki az ember lelke? És hogy maradhat ember az ember, ha egyik sem működik rendesen, a lelke a testébe van zárva!?

Sok helyen potyogó könnyekkel olvastam ezt a könyvet. Martin Pistorius élete egy olyan hatalmas adag bátorítás az élethez, amelynél nagyobbat már csak felülről kaphatunk. Azt hiszem, neki is onnan érkezett a segítség, mással nem tudom magyarázni.

Kisfiúként Martin élete olyan volt, mint minden más, vele egyidős kisgyermeknek. Gondtalan, boldog szaladgálás, fára mászás. Aztán 12 évesen egyik napról a másikra összetört az élete, napról-napra romlott az állapota, eleinte "csak" a hangját vesztette el, másik nap kómába került, mígnem kerekesszékbe kényszerült. Az orvosok is tanácstalanul álltak a helyzet előtt, amikor is hosszú idő elteltével egy nagyon súlyos, gyógyíthatatlan degeneratív betegséget állapítottak meg nála.

Látszólag szellemileg is egy csecsemő szintjére zuhant vissza, így beutalták egy intézménybe, amire minden jellemző, csak az emberség nem. Azt akkor még senki sem sejthette, hogy Martin szellemi kapacitásai teljesen rendben vannak, viszont ezeket képtelen a legapróbb mértékben is kifejezésre juttatni. Egyszerűen borzasztó lehet, elképzelni sem tudom, de a szívem szakadt meg közben, ahogy leírja, miként ordít torka szakadtából belülről, hogy vegyék észre, hogy ÉL! Kívülről pedig egy pislogásra sem képes nyomorékot lát mindenki.

Az orvosok teljes mértékben lemondtak Martinról, az egyedüli, aki nem adja fel a reményt, az az apa. Az anyáról nem nagyon akarnék szót ejteni, egyszerűen anyaként, emberként egyaránt megbukott előttem. Talán az apát sem a gyógyulásba vetett hite vitte előre, hanem az apai szeretet, a mindennapi ellátás felelőssége, de egy pillanatig sem kételkedtem féltő szeretetében gyermeke iránt.

Kétség sem fér hozzá, hogy csoda történt, amikor tíz évvel később egy ápolónő, Virna minden addiginál odafigyelőbben, emberségesebben közelített ehhez az emberi roncshoz. Meglátta azt, amit addig senki, még az apja sem. Az értelmet a szemében. A következő csoda, hogy belefutottak annak lehetőségébe, hogy részt vegyenek egy kifejezésképtelen emberek számára fejlesztés alatt álló számítógépes rendszer tesztelésében. Martin először csak nagyon kezdetlegesen, az ABC betűit használva próbálja gondolatait megosztani a külvilággal, de már ez is maga a csoda számára. Az, hogy elmondhatja éhes-e még, vagy egyszerűen csak azt szeretné közölni, hogy jó kedve van. De mitől lehet jó kedve egy olyan embernek, aki hosszú évekig a teste fogságában élt, még arra is képtelen volt, hogy saját életét kioltsa, mert legfőbb vágya ez volt (és itt, ebben az esetben még meg is értettem). Hogy tud ez az ember mosolyogni, az élet derűs oldalát látni folyamatosan, amikor olyan elmondhatatlan lelki, szexuális, táplálkozási megaláztatásokon esett át, amit feldolgozni a legtöbb ember nem tudna.

Manapság Martin megtalálta a boldogságot felesége mellett, sikeres életet él, vállalkozást vezet, előadásokat tart. Számomra döbbenetes és tanulságos az egész történet, és nagyon szívesen megismerkednék vele, hogy erőt merítsek az életszeretetéből.

5/5

Alig vártam, hogy ismét ezzel a flúgos nőszeméllyel együtt nyakamba kapjam a világot, és meg se álljak, amíg körbe nem keringek vele. A szórakozás, izgalom, szenvedély,  menekülés, nevetés garantált!

Ilyen cuki nőt!!! :D Rajongója vagyok Nellie-nek, de a fordítónak is. Enyhe túlzással életem végéig ellennék ezzel a sorozattal. Úgy kellett visszafognom magam utazásaim közben, hogy ne vigyorogjak egyfolytában, mint egy sült tök. Viccessége, a lány fergeteges humora visz mindent, de fontos momentum, a könyv erőssége a korhű történetek, események, helyszínek megbízható fel-, illetve megidézése is. Tökéletes, na!

A tempót, a színvonalat ugye az első részben, A gyilkosság alkímiájában megszokhattuk, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy ismét egy remek könyvet kapunk kézhez.

Nellie az előző részben elfogadja Verne kihívását, miszerint megdönti annak főhőse, Phileas Fogg rekordját, aki 80 nap alatt utazta körbe a Földet. A lány egy szál kistáskával vág neki az útnak, és nem is sejti, hogy rögtön az út legelején belecsöppen egy gyilkosságba, amely egész útján végigkíséri, -kísérti. Természetesen bizonyítékaira, állításaira a kutya nem figyel, illetve nem veszik komolyan, sőt, inkább beszámíthatatlannak tartják a törékeny nő feltűnési viszketegségnek tűnő jelzéseit.

Miután 1889 novemberében elhagyja kis kosztümjében New Yorkot, az egyiptomi Port Said emberektől hemzsegő kikötőjében meggyilkolnak egy férfit, aki Nellie karjaiban leheli ki a lelkét. De előtte még egy szót suttog a lány fülébe: "Amelia", ráadásul még valamit a kezébe is csúsztat. Életében nem látta még ezt a valószínűleg álruhába bújtatott embert, bár mintha ismerős lenne a hajóról, de semmit nem tud biztosan. Azért téziseket már felállít. :D Innentől kezdve rejtély rejtélyt követ, és egy láthatatlan (néha elég jól látható) árnyék követi mindenhova.

Egy luxushajón hagyja el Egyiptomot és a csodás Kelet felé veszik az irányt, ahol mindenféle különleges egzotikus emberrel találkozik, többek között híres-hírhedtekkel is. Ott van például Sarah Bernhard, aki ünnepelt színésznő és viszonyt folytat egy titokzatos előkelőséggel, akinek kilétéről csak sejtéseink vannak. Aztán fontos szerepet tölt be Frederick Selous, a híres felfedező is, aki Sarah mellett szintén támaszként, barátként szolgál Nellie számára, és aki az afrikai gyarmatok politikájának kialakításában is részt vett, nem mellékesen pedig az Indiana Jones figura megihletője.

Nellie mint egy nyakas kecske csak megy előre, egyszerűen nincs az az ellenség, akivel szembe ne szállna, félelemérzete mintha egyáltalán nem is lenne. De azért megkönnyebbültem, amikor végre megérkezett, és mintha csak egy kis kiránduláson vett volna részt, nevetve integetett a rá várakozó tömegnek.

Ha minden igaz, lesz még folytatás. Ha így van, én epekedve várom! :D

Jennifer Worth karrierjét az 1950-es évektől kísérhetjük nyomon, amely évek a londoni kikötő kikötőnegyedben sem voltak könnyűek ebben az időszakban, különösen, ha az ember lánya szülni készült. De mi a helyzet a bábákkal, akik hóban, fagyban, esőben vagy tűző napon is azonnal nyeregbe pattantak (már aki bírt ezzel a képességgel), és rögvest ott termett, hogy enyhítse a fájdalmakat, felügyelje a szülési folyamatot.

Az írónő hihetetlen érzékenységgel, empátiával írja le az évtizedek alatt megtapasztalt élményeit. Eseteket, embereket ismerhetünk meg, amelyek sokszor tele vannak tragédiával, nyomorral, de sok olyat is, amelyben a szülés, születés miatti színtiszta örömöt élhetjük át, akár ismét.

Jennifer 22 éves korára lett körzeti bába az elhívatásnak engedve, és nem volt az a borzasztó körülmény, amely ettől a szándékától eltérítette volna. Erre tette fel az életét, amit azt gondolom, érdemes volt megírni.

Különösen amióta nekem is gyermekeim vannak, bármikor látok a tévében születésről szóló jelenetet, azonnal elszorul a torkom, és képtelen vagyok sírás nélkül végignézni. Ezt az élményt, hatást a könyv is ugyanígy kiváltotta belőlem, csodálatosan van megírva. Egy-egy család, nő életté veszi górcső alá a különböző fejezetek lapjain, ahol nem ritka, hogy tíznél több gyerek is születik.

Bár Jenny nem vonult be a rendbe, mégis a Nonnatus Rendház falai között éil az életét,  mindig ide tér vissza az East End nyomornegyedeiben tett látogatásai után. Barátsága a nővérekkel sokszor humorral van teli, így egy teljesen más kép alakult ki bennem a zárda falain belül élők mindennapjaival kapcsolatban.

Nagyon örülök, hogy beleláthattam egy bába életébe, hiszen erről irodalmat én még nem láttam. Döbbenetes felismerés volt, hogy nem csak egy szociális munkás szerepét töltötte be a bába anno, hanem legtöbbször az orvost magát is helyettesítenie kellett. Ez volt a jellemző. Mindent egy személyben, terhesgondozás, vajúdási időszak felügyelete, szülés levezetése. És akkor még arra is volt ideje, hogy felkaroljon egy-egy elkallódott lelket, támogatásra szoruló családot.

A szülés, a születés általában gyönyörű dolog egy anyának, a családnak, de nagyon érdekes volt ezt a folyamatot egy bába szemén keresztül nézni, akinek a pályafutása ráadásul évtizedeken ível át, olyan korszakokat is magába ölelve, amely időszakok alatt bizony nem voltak olyan körülmények egy szülő nő számára, amelyeket manapság megszokhatunk. És sokszor ilyen esetekben a bábán múlott élet vagy halál.

Az egészen biztos, hogy nem az ilyen jellegű könyvek állnak hozzám a legközelebb, viszont el kell ismernem, hogy a maga szórakoztató kategóriájában ez most kifejezetten jól esett. Valójában tényleg szórakoztatott, a szó szoros értelmében.

Chloe Madison hosszú ideje tartó párkapcsolata épp kiváló diplomájának átvétele napján hirtelen véget ér. A pasi még épp nyalogatja le a csokis keverőlapátot, amit a lány az ünnepre készített, miután bejelenti, hogy talált mást, úgyhogy kalap-kabát. A lányban iszonyatos düh forrong, gyilkosságon gondolkodik, de szerencséjére barátnője telefonon rábeszéli, hogy látogasson el Manhattanből egy hosszabb időre hozzá Sugar Creek-be, a kanadai határ mellett fekvő nyugodt kisvárosba, ahol kieresztheti a gőzt, felépítheti újra összetört életét.

Odaérkeztekor már munkája is van, egy idős hölgy, a Monroe család legidősebb tagjának a társalkodónője, házvezetőnője lesz. Kezdettől fogva elkerüli az unalom az életét, különösen emellett a nyugodni nem képes, ki tudja hanyadik fiatalkorát élő, visszaidéző hölgy mellett.

A kisváros rengeteg izgalmat rejtő életében jelentős szerepet játszik a Cupcake Imádók Klubja, amelynek tagjai heti rendszerességgel jönnek össze, hogy ínycsiklandozó finomságokkal kényeztessék magukat, megosszák egymás között receptjeiket, tanácsaikat. Közben persze a pletykák, szaftos hírek is megtárgyalásra kerülnek, de amolyan kedves kisvárosi módon. A város nagyon sok tagjával megismerkedünk a történet alatt, és egy kivételével mindenki imádni való. Aztán ott van Devlin Monroe is, a helység legszexisebb szabad prédája, mellesleg a kicsit flúgos idős hölgy unokája, másrészt pedig akivel Chloe első találkozása elég forróra sikerült a bevásárló központban. A későbbi találkozásaik sem lesznek kevésbé érzékiek, felfokozott hangulatúak. Közben pedig izgulunk, hogy mindenki amellett találja meg a párját, aki mellett kell, hogy az idős hölgy épségben kerüljön ki a legújabb ötletei megvalósításaiból, és néha irigykedünk, hogy néha jó lenne elvonulni jó pár hónapra egy kisvárosba, ahol a legnagyobb gond, hogy melyik recept kerüljön bele a szakácskönyvbe. :D

A történet szó szerint az első oldaltól kezdve kiszámítható, de nem is ez a lényeg, mert tényleg humorosan, érzékien van megírva, és csak egyszerűen élvezni kell az olvasását. Várom a következő három részt. Recepteket azért hiányoltam... :D

Cecelia Ahern leginkább az Ui.: Szeretlek című regényével lett híres, amit meg is filmesítettek, és mellékesen az egyik kedvenc filmem. Ennek ellenére is, és annak is, hogy halomban állnak a polcomon az Ahern regények, valahogy eddig kimaradt mindegyik. Nagyon sok ismerősöm rajong írásaiért, ezt a könyvét pedig különösen magasztalta mindenki, úgyhogy végre próbát tettem, amit nem is bántam meg. Különös érzékenységet éreztem az írónőnél a történet, azon belül a szereplők karakterének megformázása terén. Kicsit Picoult-os szindrómám volt, ami nálam mindenképp pozitív.

Jó ideig halvány lila gőzöm sem volt, mi akar kisülni ebből a történetből, utólag viszont minden pici mozaikdarabka a helyére került, és egészében véve tényleg fantasztikus élményt kaptam. Amit nagyon szeretek egy könyvnél - különösen annak a fényében, hogy zsinórban olvasok általában - az, amikor még sokáig fogva tart, foglalkoztatja a gondolataimat, sőt... belenyúl az életembe. Az Életed regénye mindenképp ebbe a kategóriába tartozik.

Kitty Logannak van egy listája, amely száz nevet tartalmaz, amelyet kezdetektől fogva sem ő, sem mi nem tudunk hová tenni. Jelentéktelennek tűnnek, de vajon mi kapcsolja őket össze, van-e értelme ennek a listának?

A nő újságíró, bár karrierje épp a végét járja, mivel egy neves tévéműsorban nagyon mellényúlt egy ügy kapcsán, alaptalanul megrágalmazott valakit, akinek ezzel tönkretette az életét. Mentorához és egyben barátjához, Constancehoz fordul segítségért, de ő sem nagyon tudja támogatni, mivel halálos beteg, halála pedig hamarosan be is következik. Egy utolsó "ajándék" Kittynek ez a száz nevet tartalmazó lista, de mint, ahogy már fentebb említettem, Constance nem fűzött hozzájuk semmiféle kommentárt.

Kittynek kevesebb, mint 1 hete van, hogy leadja az Etcetera magazinnak cikkét, amely pont Constance emlékére adatik ki. Ez az idő vajmi kevés ahhoz, hogy elegendő legyen száz személy megkereséséhez, az interjúk elkészítéséhez. Nincs más választása, ha még valamelyest meg akarja védeni önbecsülését, visszaszerezni mások elismerését, kénytelen nekivágni a teljesíthetetlennek tűnő feladatnak. Erejét, idejét nem kímélve ássa bele magát a száz személy felkutatásába, de amikor már benne van a kellős közepében, akkor sem érti, mi az egésznek a célja. Közben számot vet egész addigi életével, miközben a jelenlegi is percről percre változik. Emberek jönnek, emberek lépnek ki az életéből, amelyek mind-mind arra késztetik, hogy még mélyebbre ásson a dolgok sűrűjében. És a végén kiderül, hogy akár Te is lehetsz pillangó, vagy ha csak kicsit is elgondolkodsz egy barátodon, hogy mivel lepd meg, nem lehetetlen egy olyan ajándékot találni a számára, ami tényleg csakis neki szól és egy életre szóló is lehet.

Az ember akarva, akaratlanul is a könyv végén saját életének, önmagának vizsgálatához jut el, vajon ki is ő és mit ad a másik embernek?

Az első oldalak után én paff lettem, hogy egy nő hogy lehet ennyire infantilis módon hülye? Aztán tudatosan-e vagy sem, elkezdtek leperegni magam előtt tinédzserkori, meg kicsit későbbi, meg talán néha még mostani aktivitásaim is, minek következtében rájöttem, hogy pontosan, de tényleg tökéletesen ugyanígy "működök" én is. A cél érdekében képes vagyok a méltóságomat sutba dobni, persze ez mindig csak utólag derül ki. :D Barátnőimmel különböző okosságokat eszeltünk ki világ életünkben, ha bárkinek egy kis segítség kellett pasiszerzés vagy bármilyen megoldhatatlannak tűnő ügy terén. Mindent megoldottunk! :D Ha kellett, órákig lesben is álltunk, bármit megtettünk. Nem tudom, mennyit változtam, mert időnként még felviláglik bennem az infantilizmus, de talán meggondoltabb lettem. Julie viszont nem nagyon tanul az esetekből, sőt, tovább tetézi azokat.

Julie amúgy egy 28 éves, éppen hogy csak szingli csaj, hiszen bő 2 éves párkapcsolata most ért véget. Sokáig nem nyalogatja a sebeit, hiszen secperc alatt rátalál az új szerelem, akiről csak annyit tudhatunk, hogy Ricardo Patatraz a neve. Abban teljesen egyetértettem a lánnyal, hogy ez a név megér egy misét, de hogy elegendő legyen a postaládán virító idétlen név arra, hogy elkezdjek nyomozni utána, hát... Merthogy pontosan ez történik, és még akkor sem távozik behúzott farokkal, amikor a férfi maga szabadítja ki beszorult kezét a postaládából. Mármint a férfi postaládájából!!! Értitek!? Próbálja kiszedni a pasi leveleit, hátha abból többet tud meg róla, amikor megjelenik maga a préda! :D

Nem adja fel ez a lökött tyúk, tovább fondorlatoskodik, minden elképzelhetetlen hülyeséget bevet, csakhogy megszerezze a férfit. Én már sokszor arra gondoltam, hogy a Ric a saját nemét szereti, mert hogy Julie szándékai egyértelműek voltak, azt elszántsága biztosította. :D De aztán mindig akad egy-egy pici jel, ami tovább élteti a lányban a szerelmet, a vágyat a férfi iránt.

A borító szerintem szenzációs, annyira jól visszaadja a könyv egész hangulatát, Julie idétlen személyiségét. Ránézek és nevetnem kell! És különben is, szolidáris vagyok! :D

Na csajok, ráismer valaki önmagára, akivel még ma is simán megcsinálnék hasonlóan cseles, jól kidolgozott akciókat? :D

Ebbe a három gyönyörű könyvbe rögtön beleszerettem, amint megláttam. Mániákus receptgyűjtő vagyok, ám a rendszerezéssel, rendezettséggel hadilábon állok. Innen-onnan kiollózok recepteket, aztán valahol elvesznek a süllyesztőben, utána pedig hiába keresem.

Egyszóval mindhiába gyűjtögetem őket, ha utána nem tudom valahol rendben összegyűjteni őket. A Nagymamáink édes kincsei kivételével a másik kettő ebben nyújt hatalmas segítséget, hiszen adott két csodaszépen illusztrált receptkönyv, amelybe már csak be kell firkantanunk saját receptünket.

Tematikus rendezésre ad módot mindkét könyv, azon belül is külön tüntethetjük fel a receptek származását, hozzávalókat, mennyiségeket, sütési időt és hőmérsékletet.  Aztán pedig jöhet az elkészítés, esetleg saját megjegyzések hozzáfűzésére is van lehetőség.

A Nagymamáink édes kincsei már egy kész szakácskönyv, főként klasszikus, hagyományos receptekkel, amelyek szintén tematikusan vannak rendszerezve. A recepteket túl nagyon sok hasznos tudnivalót, tanácsot is ad a könyv, amely kezdő háziasszonyok számára is nagyon megfelelő.

Egyszerűen öröm kinyitni őket, annyira szépek. Most egy szép toll után kajtatok, mert ezekhez valahogy az is kell! :D

Az első kötettől '63-ban veszünk búcsút, abban a hiszemben, hogy minden jóra fordul, jön a felemelkedés minden szempontból. Hiszen a Radnayak megjárták a hadak útját, átmentek tűzön-vízen, de mégis áll még a nevük, ha nem is sziklaszilárdan.

Radnay Zoltán (akit nagy nehezen végül sikerült megkedvelnem az első részben) dédunokái veszik át a stafétabotot, és az eltelt jó pár évtized, a politikai változások fényében Zsófia és Lóri az akik, tovább viselik ezt a nevet. Nem mindkettejüknek jelenti ugyanazt a név, illetve nem mind a ketten gondolják ugyanúgy, mi módon kéne hűnek lenniük a Radnay névhez. Zsófiának elég az, hogy az adott társadalmi rendszerben, beilleszkedve az adott körülmények közé éljen egyszerű emberként, Lóri viszont nem tud a múlttól elszakadni, bőre szakadtáig küzdene nemesi rangjuk visszaszerzéséért, annak elismeréséért. Heves vérmérséklete nem igazán támogatja meg jól ezeket a próbálkozásait, lépten-nyomon bajba keveredik, amelybe sokszor Zsófiát is magával rántja.

Immár egy magyar nagyváros lakótelepén játszódik a történet, ahol kénytelenek átlagemberhez illő munkát vállalni, legalábbis Zsófia, mert magánóráival szinte ő tartja el Lórit és az apjukat is. Lóri csak lázong, Wass Albertet olvas és azon töri a fejét, hogy fennmaradó, üres testrészei közül hova tetováltasson ősi magyar szimbólumokat, ezzel is felhívva a figyelmet származására. Valahol értettem lázadását, sajnáltam is, de... na, egy idő után belefárad az ember. Zsófia közben felvételt nyer egy táncművészeti iskolába, ahol sikert sikerre halmoz. Gyönyörű nő, úgyhogy férfi csodálókban sincs hiány, de mindig ott van az árnyék, amelyet ikertestvére és apja vetnek rá, akik képtelenek a normális életre, útjukat a pusztulás, pusztítás jellemzi. A lány kitartó szeretete, munkája az, ami életben tartja őket, miközben mindenki küzd saját érzelmeivel, származástudatával, jelenével, jövőjével.

Ó, jaj! Nagy gondban vagyok, egyszerűen nem tudok mit kezdeni az érzelmeimmel a könyv olvasása után. Nagy rajongója voltam az első résznek, bár az sem vidított fel túlságosan, de kicsit reálisabbnak tűnt. Most alig bírtam magam összekaparni, miután becsuktam a könyvet. Hihetetlen mértékű gyötrelem, lelki betegség van összetömörítve ebben a könyvben, amit nekem nagyon nehéz, valószínűleg lehetetlen feldolgoznom. De persze továbbra sem az írásmóddal, szerkesztéssel, "irodalmiasságával" van bajom, mert az rendben lenne. De olyan nincs, hogy egy családregényen belül ne történjen semmi pozitív, vagy ha pozitív nem, akkor se feltétlenül súlyosan beteges dolgok. Mindennek ellenére biztos vagyok benne, ha lenne folytatás, újból próbálkoznék, hátha egy kis fény árad be a falak között.

Na igen, ezt a fajta skandináv krimit szeretem. Feszített tempó, izgalom, rejtély. Huh, még mindig borzongok az idegességtől. :D A végén a körmeimből alig maradt valami, úgy vártam, hogy kiderüljön végre az igazság. :D

Ohlssontól csak a Mostohákat olvastam eddig. Az is tetszett, de ez még jobban. Ez nagyon kerek, egész, sokkal kiforrottabb volt.

Fredrika Bergman és jóval idősebb élettársa helyet cserélnek, ugyanis eddig a lány volt otthon kisgyermekükkel, ám egy, Fredrika előtt is rejtélyes ok miatt a férfi inkább hazakívánkozik. Bizonytalan időre ott hagyja munkahelyét, átveszi a gyermeknevelés oroszlánrészét a lánytól. Mint kiderül, pont jókor, mivel a nyomozónőre nagy szükség van, hiszen Stockholm elővárosában egy két éve eltűnt egyetemista lány megcsonkított holttestét ássa ki egy kutya.

A nyomozást egyelőre nehezíti, hogy pár nappal később újabb holttestet találnak az előzőhöz közel elásva, továbbá az is, hogy kiderül, Fredrika párjának, Spencernek is köze lehet az első gyilkossághoz, ráadásul  szép lassan arra is fény derül, miért hagyta ott sürgősen munkahelyét. Az újabb holttest jóval előbb került oda, mint az előző, mégis úgy hiszik, köze lehet egymáshoz a két ügynek.

A nyomozás során képbe kerül egy idős írónő, Thea Aldin, akit férje meggyilkolásáért hosszú időre elítéltek, jelenleg pedig egy elfekvőben van, ahol hosszú évek óta nem szólal meg. Az egyértelmű, hogy köze van a gyilkosságokhoz, de hogy milyen módon, annak kiderítését minden körülmény nehezíti.

Nagyon érdekes momentum volt a regényben, hogy időről-időre egy későbbi jegyzőkönyv részleteibe pillanthattunk bele, amelynek kihallgatottjai nem mások voltak, mint Fredrika, Alex és Peder... Percenként  dőltem hátra megnyugodva azzal, hogy oké, én már rájöttem, ki a gyilkos és miért tette, de a következő pillanatban az összes érvem dugába dőlt, kezdhettem elölről az izgalmak átélését, a rejtély megoldatlanságával való harcomat. :D

Alex Recht és Peder Rydh ugyanolyan elszántsággal végzi munkáját Fredrikával egyetemben, mint ahogy azt megszoktuk az előző részekben, ráadásul mindhármuk magánélete romokban, így van miért a gyilkos személyének felderítésén túl is aggódni.

5/5

Totálisan levett a lábamról ez a könyv. Annak ellenére, hogy súlyától, nagyságától megrémültem, amikor először megláttam, egyetlen unalmas sor sem volt benne. Akár azonnal kezdtem volna elölről, vagy egy folytatást is bevállaltam volna rögtön.

Fantasztikus könyv, amelyben, mint ahogy az egy jó családregényben  lenni szokott, rengeteg szereplő jelen van, rajtuk keresztül számos szál fut végig a történeten, amelyek mindegyike hozzám nőttek, velük éltem abban a pár napban, amíg olvastam a könyvet.

A történet kezdete az első világháború előtti időkbe nyúlik vissza, amikortól is szép lassan megismerkedhetünk a zsidó gyökerekkel rendelkező Ferenc, a Rácz-Rassay és a Káldy családdal. E három család tagjai főszerepet töltenek be mindvégig a könyvben, néha nagyon utáljuk, máskor szánjuk őket, de érzéketlenek semmiképp nem maradunk egyik felé sem. Az amúgy békés, bálok csodás hangulatában telő időszakból kiindulva áthaladunk a második világháborún, végül kikötünk az '56-os forradalomnál, eközben pedig nemcsak a család sokszor botrányos, máskor enyhítésképpen rendkívül mulatságos történésein keresztül láthatunk bele az aktuális politikai változások színfalai mögé.

A központi téma a nemesség és az alsóbb osztályok egymáshoz való viszonyulása, később pedig ezek az éles határvonalak egyre inkább való elmosódása. E között a három család között is pattanásig feszülő ellentétek, másfelől pedig szenvedélyes vonzalmak alakulnak ki. Szülők célja a megfelelő, ranghoz méltó házasság gyermekeiknek, gyermekek célja pedig, hogy szívük választottját elnyerjék. De nem minden olyan egyszerű, ahogy megálmodja az ember, mint általában.

Nyilván nem egyedülálló a könyv abból a szempontból, hogy a témát, a korszakot, a hátteret feldolgozták már számtalan irodalmi műben, de az sosem mindegy, hogyan. Megőrizve olvasmányosságát, fantasztikus dokumentumregénynek is mondhatnám a könyvet, amely emléket állít Magyarország háborús hadviselt évei, résztvevői előtt. Mint, ahogy az a címsorban látható, nem magyar a szerző. Diane Pearsont Magyarország iránti rajongása ihlette a könyv megírására, ami azért valljuk be, ritka, és amely mondhatom, tökéletes szépirodalmi írásra sikerült.

Az utóbbi években az olvasandó könyveim felszaporodása miatt nagyon kicsi esélyt látok bármely könyv újraolvasására, de ez biztos, hogy újból a kezembe kerül, 100%. És még a karizmaim is megerősödtek közben. :)

Imádtam ezt a történetet. Talán 2 nap alatt végeztem is vele,  nem nagyon tudtam abbahagyni.

Két szálon futnak az események, a jelenben és a múltban. Folyamatosan felváltva adagolja nekünk a történetet az írónő, így szép lassan kezd kialakulni bennünk a megértés, az együttérzés, az elfogadás.

A jelenben Emma történetét, illetve inkább kálváriáját követhetjük nyomon, amint épp a csúcson lévő karrierje derékba törik. Emma Londonban él és híres, elismert balettművész, akinek tényleg az élete a tánc. Mindent, így a magánéletét is háttérbe szorítja, csak a siker számít. Akkor is az éjszakába nyúló táncba menekül, amikor jól működőnek tűnő párkapcsolata is véget ér, mondván a lány egyáltalán nem is figyel a környezetére, így párjára sem. Ami igaz is. A lány sértve érzi magát, nem látja jogosnak ezeket a vádakat, és pont a tánc túlhajszolása, munkába való menekülése okozza a tragédiát. Leesik a lépcsőn... Bár anyjával sem túl jó a viszonya, mégis annak ausztrál házában köt ki, ahol neves specialistákhoz járkálnak a lány mielőbbi gyógyulása érdekében.

A másik szál pedig a 30-as években játszódik, ahol pedig Beattie-vel ismerkedhetünk meg, aki nem más, mint Emma nagyanyja. A két nő teljesen különbözik egymástól. Fiatal önmagukat nézve Beattie egy erős, következetes, gyakorlatias nagyon határozott, szimpatikus nő, aki a nehézségektől sem hátrál meg, mindig megpróbálja a legjobbat kihozni a rossz dolgokból is. Míg Emma egy elkényeztetett, beképzelt p.csa lány, aki azt képzeli, hogy előtte hever a világ, neki hódol mindenki. Az elején utaltam az elfogadásra, megértésre, és ahogy haladunk előre a történetben, pont ezeket éreztem, hogy megváltozik az egész személete Emmának. Minél közelebb került elhunyt nagyanyjához, annál inkább alakult át a személyisége.

Emma nagyon hamar, akarata ellenére Tasmaniába utazik, hogy eladja a nagyanyjától örökölt házat, ahol annak élete java része játszódott. Miközben próbálja eladhatóvá tenni a házat, egyre több titokra derül fény, ráadásul váratlan látogatói is akadnak, akik még inkább "bonyolítják" Emma életét. Aztán azon kapja magát, hogy a tervezett 2 hét semmire sem lesz elegendő.

A könyv számomra tökéletes, szinte fájt, amikor az utolsó lapnál becsuktam.

Onnantól, hogy először kezembe fogtam a könyvet, teljesen másra számítottam. Nem is tudom, talán a cím miatt, mert a borítót azért, ha jobban megnézzük, enged következtetni a tartalomra. Szóval itt egy skandináv krimiről van szó, úgyhogy amikor erre végre rájöttem, nagyon örültem. Nem feltétlenül túl sokáig, mert azért hagyott bennem némi kívánnivalót a könyv.

Közösségbe járó kisgyermekek édesanyjaként sok mindent láttam már. Nem is áltatom magam, hogy a gyerekek nem képesek a kegyetlenkedésre, legyen szó akár csak egy "egyszerű" csúfolódásról, ami szinte mindennapos. Ez sajnos hozzátartozik a mindennapjaikhoz. Ez már óvodában, de akár bölcsődében is elkezdődhet, erre is láttam példát. Nyilván, amit mi megtehetünk az az, hogy közhelyesen szólva, jóra próbáljuk nevelni  őket, aztán majd elválik, mi lesz belőle. Ott van aztán a csordaszellem is, ami szintén sok véres történetet tud előidézni, de talán a mi hétköznapjainkban semmi ahhoz foghatót, ami ebben a történetben le van írva. Mert itt valahogy semmilyen módon nem volt kontrollálva egy csoport óvodás egymáshoz való viszonyulása. Nem is értettem például, hogy hogyan megy ki tök egyedül egy csoport, a pelust alig elhagyó gyerek nap végeztével az óvodából, aztán ott történik minden, ami egy gyermek lelkét soha be nem gyógyuló sebekkel tűzdeli tele. Mindegy, mert ezen túltettem magam, hiszen írói szabadság stb.

Ebben a könyvben olyan mélységekig megy le az óvodai terror a gyerekek között, amilyet egyszerűen  anyaként ésszel nem bírtam felfogni, feldolgozni. Aztán harmincnyolc évvel később Stockholm utcáin találjuk magunkat, ahol sorozatgyilkosságok ütik fel a fejüket, egyre nagyobb iramban és egyre kegyetlenebb módon. Egy nyomozócsoport áll össze, akik gőzerővel próbálnak kutatni a nyomok között, amelyek egyre inkább a múltba vezetnek vissza. Közben mellékszálként - ami egyébként szinte jobban érdekelt -, a nyomozók magánéletét mi is nyomon követhetjük.

Én nem nagyon hasonlítanám a manapság menő, nagy skandináv írókhoz, és talán kár volt A tetovált lány kiadójával is előhozakodni, bár kétségtelen, hogy a skandináv krimik hangulata egyértelműen érezhető rajta. Néhol rettentően untam, kiszámíthatónak találtam, amin végül fordított egy picit, de csak nagyon picit a végén egy aprócska csavar, de tulajdonképpen arra is számítani lehetett. Én a furcsa párbeszédekről, érthetetlen monológokról most itt nem is írnék, mert nem is értettem őket. sajnálom, mert amúgy maga az alapötlet jó.

Ó, szegény Helmer, te szamaras ember! Jól kiszúrt veled az élet.

Idősödő, magányos gazdaként ismerjük őt meg, aki édesapjával és az állatokkal él tanyájukon. Magatehetetlen apjával a kommunikáció szinte egyenlő a nullával, időnként enni is elfelejt adni neki. Zárkózottságának, keménységének megvan a maga oka, amelyekről visszagondolásaiban képet is kapunk, és talán már egy kicsit meg is értjük.

Az egykor nagy reményekkel teli fiú ikertestvére váratlanul, tragikus módon meghal. Ha minden a "normális" kerékvágásban haladt volna tovább, akkor az elhunyt fiú, Henk vitte volna tovább a gazdaságot, Helmer pedig egy nagyvárosi egyetemen tanult volna tovább. Mivel a sors közbeszólt, apja felszólítására azonnali hatállyal fel kellett függesztenie tanulmányait, hogy segíteni tudjon a gazdaságban. Az élete fáklyája pedig innentől kezdve folyamatosan hunyt ki.

Ötvenöt évesen újból kénytelen szembenéznie a múlttal, amikor is öccse volt menyasszonya jelentkezik nála. Hogy mi okból, az Helmer számára is érthetetlen. Az asszony arra hivatkozik, hogy léhűtő fiának (akit szintén Henknek hívnak...) szeretne helyet találni, ahol embert faragnak belőle, és erre talán egy falusi gazdaság a legmegfelelőbb hely. A fiú érkezése szintén nagy port kavar Helmer életében, kénytelen egy csomó dologra visszaemlékezni, a régi sebek pedig egy pillanat alatt felszakadnak.

Rendkívül finom, óvatos, nyugodt írás kapcsolatokról, nő-férfi, férfi-férfi, fiú-apa, fiú-állat között, mind-mind egy külön tanulmány, mind-mind órákig való gondolkodásra okot adó téma. És a végén mégsem tudja eldönteni az ember, legalábbis én nem, hogy ki mellé álljon, hogy kell-e valaki mellé állni? Helmer, a szamaras ember mindenképp a szívemben volt, bár néha azért adtam volna egy jó nagy tockost. Ugyanakkor döntögeti az emberben az előítéleteket is, de azért ellenálltam.

Egy könyv arról, hogy mi lett volna, ha...

Nem is tudom, hogy olvastam-e már holland írótól? Mindenesetre nagyon egyedi íz-, hangulatvilága van a könyvnek, amit nagyon szerettem.

5/5

Kafkát imádom! De most egy világ omlott össze bennem, hiszen én egy végtelen férfias pasit képzeltem el magamban, bár nem ismertem az életrajzát.

Nem a szerelemről van szó ebben a könyvben, annál inkább az önfeláldozásról, a szeretet erejéről. A lángoló, perzselő szerelem Kafka utolsó éveiben már nem nagyon tudott kibontakozni súlyos tüdőbetegsége miatt, azért mégis irigylésre méltó kapcsolatuk az utolsó szerelmével.

Dora Diamant az a hölgy, aki ezekben a nehéz években az író mellett állt teljes mellszélességgel, magát alárendelve Kafka támogatásának, ápolásának. 1923. júniusában ismerkednek meg egy tengerparti pihenés alkalmával. A lány frissessége, vidámsága egyből leveszi a lábáról az akkor már súlyos beteg és egyben jóval idősebb férfit. Az események gyors egymásutánban követik egymást, hiszen nemsokára már közös lakást bérelnek Berlinben. A gyógyulás érdekében mindent megtesznek, de ez főleg a lányon múlik, mert Kafka inkább elhagyná magát. A felépülésben okkal bíznak, mivel nagyon közeli barátjuk, Klopstock Róbert is tuberkulózisból gyógyult fel, ráadásul orvosként a gyógykezelését is felügyelheti barátjának.

A könyv nyomasztó, hiszen végig ott lebeg a halál a szereplők körül. Dora önfeláldozása, az íróért való rajongása viszont az emberben sok mindent megmozgat, mélységes tisztelet ébreszt szerintem bárkiben.

Nem akarok orvosi értekezésekbe belemenni, nyilván nem egyszerű egy végstádiumú tüdőbetegséget megélni, de nagyon úgy tűnt, hogy Kafka teljesen elhagyta magát már a végén, nem sokat tett felépüléséért, az élni akarás mintha már rég elhagyta volna, pedig Dora odaadása talán átsegíthette volna.

A Kafka fennmaradt levelei, naplói alapján megírt könyv segít mögé látni annak a valakinek, akiről az iskolában tanultunk, és  sosem gondolnánk, hogy még magánélete is van. Így vagyok általában minden szerzővel kapcsolatban, és ez mostanában kezd változni, hogy több életrajzi könyvet is elolvastam. Szóval kezd érdekelni már egy regény olvasása közben is, hogy ki is az az író, akinek a soraiból olvasok. Nem mondom, hogy ebből a könyvből az egész életét megismerhetjük Kafkának, hiszen egy nagyon tragikus időszakot dolgoz fel benne Kumpfmüller, de azért mégis képet kapunk róla.

 Kéne egy kis Kafkát olvasnom...

Jaj, hát nem is tudom. Annyira kis egyszerű, mint a bot. Olyan kis bugyuta történet volt ez, hogy megfeküdte kicsit a kánikulában az agysejtjeimet.

Grace és Uno fiatal házasokként élnek Velencében, de közbeszól a háború. Nincs mese, a fiúnak be kell vonulnia, a haza kötelez. Ellenállóként harcol, miközben Grace menedéket keres magának a hegyekben, és mindennap épségben várja vissza szerelmét. A háború végezte után még fél évvel később sem tér vissza a férfi, így mindenki halottnak hiszi.

Amikor egy szép napon motoron berobog az amerikai katona, az teljesen felborítja Graziella (mert közben nevet változtatott) életét. Minden nappal egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és a lányban dúl a harc, hiszen eddig epekedve várta haza férjét, ugyanakkor itt van ez a fess katona, aki egyértelmű érzésekkel viseltetik iránta. Döntenie, választania kell, ami nyilván nem könnyű.

Nem nagyon tudok róla többet írni, mert amúgy nem sok mindenről szólt. Nekem kissé szirupos, unalmas történet volt, amin picit javított a vége, de nem sokat.

Szinte egy lélegzetvétellel olvasható a könyv, amely három történést mutat be hajnalban, és amelyek akár nagyon kicsi valószínűséggel velünk is megtörténhetnének. Legalábbis el kell gondolkodnunk rajta, miközben olvassuk. Mindhárom történetben egy nő és egy férfi találkozását szemlélhetjük, amely titkokat, feltörő érzéseket, indulatokat takar.

Kiszámítható, mégis ámulattal állunk a végén. A szereplők a különbözőnek tűnő történetekben számunkra ismeretlenek, a végén mégis összeállnak a puzzle-darabkák, egy láthatatlan fonál összeér. Érzékenyen, Baricco-stílusban adagolja számunka a hangulatokat. Az egymásrautaltságról szól, a hajnali ébredezésről. A hajnalnak nálam mindig különös hangulata van, akkor valahogy el tud dőlni minden, de tényleg minden.

Egymásra utalt férfi és nő találkozása háromszor, ami sorsfordító lehet. Vagy nem.

4,5/5

Na hogy kerülhet a blogoldalamra ez a könyv? :D Hát úgy, hogy focilázban, azon belül is Messi-lázban égünk hónapok óta. 8 éves fiam félredobott mindent és csak a Barca körül forog minden. Nem mondom, a jövőről alkotott kép picit javult a kukásautó vezetéshez képest, de azért még gyúrunk a dolgon. Egyelőre hagyom, hadd élje ki magát. :D

Ez a könyv pont jókor, jó időben lépett színre, egy időben az ámulatba eséssel.

Életrajz egy óriási sikertörténettel megkoronázva. Lionel Messi manapság az egyik legünnepeltebb focisztárok közé tartozik, aki kiskorában zárkózott, félénk volt, ráadásul növekedési hormonbetegséggel küzdött, nem volt evidens, hogy "itt köt ki". A szerző egészen a kiskorig megy vissza, hogy bemutassa azt az utat, ami ebből a hátrányos helyzetből háromszoros aranylabdás sztárságig vezetett.

Nagyon sok érintett, hozzátartozó, ismerős megszólal a könyvben, és gyakorlatilag mindenki nagyon elfogult. Gyanakszom, hogy tényleg egy nagyon kellemes ember lehet, minden elszállás nélkül, bár erre az adócsalásos dologra azért kíváncsi leszek, mert amúgy köztudottan nagy adományozó, jó szívű emberként éli mindennapjait. Focidrukkereknek, Messi rajongóknak mindenképp ajánlom, rengeteg háttér információt oszt meg a könyv.

Nálunk közben duplájára nőtt a lelkesedés, mert már a pici is Barca-rajongó, bár ha megkérdezem tőle, hogy mi az a Barca, azt válaszolja, hogy egy ember... :D

Vannak szerzők, akikkel kapcsolatban sosem titkoltam, hogy teljesen elfogult vagyok. Picoult is ilyen, és sok rossz könyvet kéne letennie az asztalra, hogy elpároljak mellőle. Nyilván vannak gyengébb és erősebb könyvei is, de ez most szerintem az utóbbiak közé tartozik. Nagyon nagyra tartom, hogy velejéig beleássa magát mindig a kiválasztott témába, amelyek nem egyszerű esetek, hanem sokszor a társadalom perifériáján mozgó jelenségek, emberek, csoportok.

Ebben a könyvben az amis közösséget veszi górcső alá, most is, mint mindig egy kirívó eset kapcsán. Egyik reggel egy kis Pennsylvania állambeli amis közösség istállójában halott gyermeket találnak. Minden jel arra mutat, hogy az újszülöttet megfojtották, és a nyomok a közösségben élő tizennyolc éves, hajadon Katie Fisherhez vezetnek. A csecsemőgyilkosságon túl az is súlyos véteknek számít, hogy a lány házasságon kívül élt szexuális életet. Bár megdönthetetlen bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a gyermeket Katie hozta a világra, Ő mindent tagad, még a terhesség tényét is, annak ellenére, hogy másnap reggel a lábszárain folyik végig a vér, tejelválasztása napokon belül megindul.

Ezek az események a zárt, különös szabályok, vallási szokások szerint élő közösség életét egy pillanat alatt felbolygatják, minden a feje tetejére áll, titkok sorozatára derül fény.

A lány nagy szerencséjére épp a szomszédba érkezik kipihenni magát Ellie Hathaway, aki nem mellesleg ügyvéd, a sikeresebb fajtából. Maga sem szégyelli bevallani, hogy hazugságból, a bíróság ámításából él, és sorra nyeri meg bűnös ügyfelei számára a pereket. A lelkiismeretét pedig próbálja elnyomni. Annak ellenére, hogy bele van fásulva szakmájába, magánéletébe, elvállalja Katie ügyét, bár maga sem tudja mibe csöppen bele, hiszen erről a világról semmit nem tud. Ráadásul a fiatal lány szabadlábon maradásának egyik feltétele, hogy éjjel-nappal vigyáznia kell rá Ellienek, így odaköltözik a farmra, egy szobába az amis lánnyal. Minden más, mint amit megszokott. Mintha egy másik bolygóra került volna, és idejébe telik, amíg eligazodik ezek között az emberek között, akik még pénzt sem fogadhatnak el közvetlenül az árujukért, elektromosság használatáról pedig ne is beszéljünk. A XXI. századi technikához, luxus elektronikai eszközökhöz, sebességhez szokott ügyvédnek rémálomnak tűnnek az első hetek.

Ahogy göngyölíti fel a család hátterét, múltját, egymáshoz való viszonyát, úgy érti meg egyre jobban, kit mi vezérel bizonyos cselekedetekben. Katie bűnösségével kapcsolatban váltakozó álláspontokon lyukad ki, talán rajta igazodik ki a legnehezebben, pedig a szoros egymásrautaltságuk miatt nagyon közel kerülnek egymáshoz.

Persze, hogy elgondolkodik az ember, ahogy én is tettem ezt azon, hogy képes lenne-e így élni? Mi értelme van ennek? Miért küzdenek az ember alkotta dolgok ellen. Aztán szép lassan, a végére rájövünk, hogy mennyivel boldogabbak lehetnek, hogy nem száguldoznak végig száznyolcvannal a főúton, ami mellett képtelenség észrevenni a virágokat, az állatokat, a természetet magát. Bezzeg egy bricskán...

 "Az egyszerű ember azt az igazságot tanulja meg elsőnek, hogy a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak."

Nehéz dolgom van, mert nem nagyon tudom, mit írjak erről a könyvről, és az sem segít, hogy a 30. oldalnál sem nagyon jutottam tovább. A könyv szerkezete is meghökkentett már az elején, ami kissé naplószerű, kissé bugyuta iskolás lányok levelezésének gyűjteményére hajaz. De ahogy belemélyedtem, már amennyire ekkora olvasmány mennyiségnél lehet, láttam, hogy a történettel sem fogok tudni mit kezdeni. Nagyjából azért megpróbálom összefoglalni.

Paula amolyan szokványos tinilány, illetve annyiban mindenképp eltér az átlagtól, hogy tökéletes és a földön minden férfi halálosan szerelmes csakis belé. Több tinilány barátnő is benne van a történetben, akik végigkísérik Paula kínlódásait, próbálnak nagyon okos ötleteket adni, hogy melyik fiút is válassza. Paula pedig csak kering-kering a választható lehetőségek útvesztőjében. Azért tudom nagyjából, hogy mi történik mindvégig, mert hátralapoztam, és az várt, amire számítottam, sajnos a nagy semmi.

Az elején a szerző nevét nézve gyanakodtam én, hogy vicc lesz a dologból, aztán később rájöttem, hogy nem tévedtem. Nem is nagyon tudom, hogy mit olvastam, bár sokáig tényleg nem bírtam. Ugyanarra jutottam, mint a tehetségkutatók válogatóján, hogy nincs ezeknek az embereknek szerető családtagjuk (a szerzőre gondolok), aki szólna nekik, hogy ne!!!??? Erre szoktam mondani, hogy kár a papírért! :(

A főszereplő Remy Starr, kicsit durva jellemű, szabad elveket valló tinédzser, aki túl az érettségin, szeretné a nyarat bulizással eltölteni, nem gondolva semmiféle kötelezettségre. Nem túl hihető módon a szerelmet szándékosan elkerüli, a fiúkat csak futó kapcsolatra használja, senkit sem enged magához túl közel. Amikor érzi, hogy kezd elgyengülni e tekintetben, azonnal útilaput köt az érintett lábára.

Nem véletlenek ezek a tüskék a fiatal lányban, hiszen a családi élet nem túl rendezett körülötte. Anyja ötödik esküvőjére készülnek, úgy néz ki, ez most végleges... A menyasszony, azaz az anyuka elég fura egy személyiség, gyakorlatilag semmit sem képes önmaga véghezvinni, így az esküvő megszervezése is maradéktalanul Remyre hárul.

Épp, amikor bőszen gyakorolja szilárd elveit, az esküvői forgatag kellős közepében van, akkor csöppen, illetve inkább robban be az életébe Dexter, a zenész fiú. Szó szerint az ölébe esik, és a fiú szerint ez nem is véletlen, hiszen hihetetlen kémia működik köztük, ők egymásnak vannak rendelve. Azt még nem is sejti, hogy ezt pont kinek mondja. Nagy küzdelmek vannak mindvégig a két fiatal között, de a vonzódás egyértelmű.

Amikor a lánynak szüksége van egy kis őszinteségre saját magával szemben is, egyetlen dolog van, ami felé oda tud fordulni, ahol kisírhatja a bánatát, ez pedig a halott apja által szerzett altatódal, amely kiskora óta kíséri őt. De hogy képes-e átlépni a láncait, amivel saját magát kötözte oda saját szabályrendszeréhez...???

A Tökéletes után bevallom, én csalódtam ebben a könyvben. Számomra az előbb említett könyv, annak ellenére, hogy ifjúsági irodalomról van szó, nagyon tetszett. Amennyire az kerülte a felszínességet, ebben a könyvben annál inkább felfedeztem azt. Az első sikere után még mindenképpen próbálkozom majd az írónő könyveivel, de most egy picit pihentetem.

Ezeken a kánikulával terhes napokon kimondottan hűsítően hatott belecsöppenni a karácsonyi hangulatba. Ráadásul olyan az egész könyv, mint egy kis ajándékdoboz. Gyönyörű, pici kis dobozka, tele ajándékkal. Néhol egy kicsit sok a cukorka, de az is kell időnként.

Ez a mese a szerző két kislányának, Jennának és Allysonnak szól, akiknek a karácsony hangulatát, szeretetét szeretné átadni.

Egy idős özvegyasszony és egy család történetét meséli el a könyv, amely eredetileg 20 példányban lett összekötve és családi használatra szánta Evans. A könyv viszont utat akart törni magának szélesebb körben is, így ma már több mint 7 millió olvasóhoz jutott el.

A könyv szentimentális, ahogy a karácsony is az, akárhogyan tagadjuk. A család összetartó erejét, az ünnep hangulatát, áhítatát szeretné hangsúlyozni a történet. Ezek a dolgok persze örök érvényűek, nem kell új dolgokra számítani, de jó őket időről-időre ismét felidézni.