Mondtam már, hogy csípem az oroszokat? :-) Mindegy, ha mondtam is, újból megteszem!

Egyből az elején feltettem a kérdést, hogy mi a jó fenét takarhat ez a cím? Úgy látszik, mostanában kifogom az egynapos könyveket, olyan értelemben, hogy egy nap történéseit sűrítik bele egy könyvbe. Persze vissza-visszautal előzményekre, de a lényeg ott játszódik előttünk, aznap. És bizony az a bizonyos ing jó kis színt kap estére a megpróbáltatásoktól.

Hősünk jó ideje Moszkvában él építészként! Éli a kis elvont életét, ám teljesen váratlanul szerelmes lesz. Nem kicsit. Nagyon. A történet e tény köré épül. Pont a lángolás felső fokán érkezik meg vidéki barátja is, akit éppenséggel aznap a háta közepére sem kíván, mellesleg később még nagyon jól jön...

Oda-visszatelefonálgatnak a nővel egymásnak, bár inkább a férfi nyomakodik. Nem nagyon lehet eldönteni, hogy a nő is akarja-e az egészet, de nem is ez a lényeg, legalábbis nekem nem. Miközben hajszolja egész nap a nőt, gyártja az elméleteit, az építkezésre is beugrik rendet teremteni a pernahajder munkások között, túlnőtt szakállas barátját is istápolja, hiszen ő azért érkezett, hogy hősünkkel "bulizzon" egy jót, de ő a szerelem miatt használhatatlan. Néha-néha azért összefutnak a nap folyamán, de az igazi buli estére teljesedik ki, amikor az alkohol is teret kap nagy örömükre.

Néha a primitív beszélgetésüket felváltják a mélyszántású gondolatok. Hősünknek is egyfolytában jár egyébként az agya, szinte túl sokat is. Én csak a fejemet fogva röhögtem, amikor órákig képes volt a hajnyírásból maradt hajszálak nyakán történő akciózásán elmélkedni. :-)

Semmi extra nincs a történetben, hiszen nap mint nap lesznek az emberek szerelmesek, nap mint nap sírnak barátjuk vállán, leisszák magukat a sárga földig, de ez akkor is jól van megírva, élveztem minden mondatát. Meg vicces is! :-)

Nem nagyon találok szavakat! Engem nagyon megrendített ez a könyv.

Olvastam többféle kritikát a regényről. Akiknek nem tetszett, leginkább azt vetették a könyv "szemére", hogy eltörpül benne a menekültkérdés, főként Méhecske életére koncentrálódik a történet. Nálam pont ez volt az pozitívum. Sokkal közelebb tudott ez a nehéz kérdés kerülni hozzám egy konkrét személyen keresztül. Mivel nagyon megszerettem a kislányt, a gondját - mit gondját? -, tragédiáját is sokkal inkább át tudtam élni! Nagyon is! És emiatt nem érzem úgy, hogy kevésbé tennék valamit az ügyben, ha (bárcsak) tehetnék! A könyv szerintem gondolatébresztő, nem hagy nyugtot utána az embernek, szóval szerintem nem törpül el a szerző célja egy cseppet sem.

Méhecske egy nigériai kislány. Az olaj és egyéb belső villongások miatt javában dúl a véres, embertelen forradalom az országban. Családját leöldösik, egyedül marad nővérével. Ekkor érkezik érthetetlen módon pont ebbe az országba Sarah és férje, Andrew, hogy válságban lévő házasságukat menteni próbálják, szóval amolyan vakációra. Nem is sejtik, hogy ott tartózkodásuk rémálommá válik.

Miközben sétálnak a parton, épp belecsöppennek, ahogy vérszomjas katonák üldözik Méhecskét és testvérét. Bár itt kicsit meseszerűen, hihetetlenül kerülnek bele az események áradatába, rajtuk áll vagy bukik a két lány élete. Mit hajlandóak megtenni értük, mit áldoznának két számukra ismeretlen, teljesen más kultúrából származó gyermek életéért. Egy ilyen helyzet sosem jön jól, de az ő helyzetükben még kevésbé. Ez a helyzet évekre/életre szóló traumát okoz, főként Andrewnak.

Bár azt gondolják, hogy ott "kapcsolatuk" véget is ér a két lánnyal, az országgal, nem sejtik, hogy évek múlva újból hallanak Méhecskéről, akit teljes meggyőződéssel halottnak hittek. Nagyon sok egyéb hátráltató, megmagyarázó tényező is kiderül a történet folyamán szép lassan, aztán összeáll a kép, a helyzet viszont nem egyszerűbb.

Elsősorban Méhecske története van leírva ebbe a könyvben, hogyan menekül Nigériából, miként próbál új hazát találni magának. Ehhez Sarah segítségét kéri. Az ő története sem elhanyagolható, hiszen egy idő után kettejük sorsa összefonódik. Sarah és Méhecske felváltva mesél nekünk, úgyhogy mindkettőjük szemszögéből megismerhetjük a múltat, érzéseiket, gondolataikat.

Én nagyon megszerettem ezt a könyvet! Nagyon megérintett. A gombóc a torkomban folyamatosan jelen volt, az író nálam nagyon telibe talált humorának köszönhetően néhol egy picit engedett.

Az első részből már kiderült, hogy nem kevés furcsaság történik a Grace-College falain kívül/belül, amely a kanadai Sziklás-hegységben, egy elzárt völgyben található. Ez egy elit főiskola kiemelkedő tehetségek számára. Mindenkinek van valami jól őrzött titka, aki idejár, az bizalmatlan a másikkal szemben. A völgyben folyamatosan megmagyarázhatatlan misztikumok történnek, félelmetes az egész, bár nagyon lassan akarnak kialakulni a dolgok!

A visszahúzódó Katie nagy fába vágja a fejszéjét, ugyanis a 70-es években rejtélyes módon eltűnt pár diák, és most ennek szeretne a lány is utánajárni. A terve az, hogy meghódítsa a Ghost háromezer méteres csúcsát, ahová elődei is indultak. A megvalósításhoz szüksége van szövetségesekre, de igazából ő sem sem bízik senkiben.

Jó páran csatlakoznak végül hozzá, és utólag kiderül, hogy Katie egyik ismerőse is hozzájuk csapódik, ő fogja vezetni őket. Nem utolsósorban pedig Paul Forster is megjelenik a színen, aki egyedüliként rendelkezik térképpel. Ez már eleve fura, mert a helyet még a Google Earth-ön sem lehet megtalálni. De egyébként is vannak a sráccal kapcsolatban kérdések.

A fizikai megterhelésen túl lelkileg is nagyon megviseli a fiatalokat a kaland. Kérdés, hogy a túra vajon összekovácsolja őket vagy még nagyobb ellenségekké válnak azok, akik eddig sem szívlelték egymást? Kiderül vajon, hogy a továbbiakban megbízhatnak-e egymásban? És kicsoda valójában Paul Forster???

Ezúton köszönöm ezt a cukiságot Szilvamagnak! Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hiszen nagyon átlagos kis blogot "üzemeltetek", de mindenképp nagyon jól esett.

A feladatom az lenne, hogy küldjem tovább 10 "Szép blognak, melyekben van némi extra!", de ez csak "lenne" marad, mert nem tudok választani. Rengeteget szeretek, és ezek közül már nagyon sokan meg is kapták! A folyamatosan olvasottak úgyis ott vannak kilistázva a blogomon, őket nagyon szeretem, úgyhogy mindannyiuknak küldöm virtuálisan is ezt a díjat!

A könyv olvasása nagyon vidám apropóval kezdődött. Gondolkodtam, hogy mikor lehetne a legjobbkor belevágni, mint Rómába indulás előtt 1 héttel. Egy kissé el voltam tévedve, mert - fogalmam sincs miért - azt gondoltam, hogy ez egy vidám, ahogy a címe is engedni sejtetni, tökéletes nap története. Egyből a "Mielőtt felkel a nap" c. film jutott eszembe. Szóval én valami ilyesmire készültem, megspékelve némi római útmutatással is.

A csalódás persze nem jó szó arra, amit éreztem, ahogyan szép lassan rájöttem, hogy itt szó sem lesz vidám, felemelő dolgokról, sőt... Rendkívül nyomasztó könyvről van szó, bár bitang jól megírva! Nem utolsósorban pedig a vége itthonra maradt már, és nagyon klassz volt mellemet veregetve konstatálni, hogy jé, ennél a megállónál én is vártam a római metrót, a Piazza del Popolo-nál én is ültem a lépcsőn, és még sok hasonló, azonos élménnyel lettem gazdagabb.

Egy nap 0. órájától a 24. óráig követi nyomon az eseményeket, több ember szemszögéből, azok sorsát vizsgálgatva, elemezgetve, mindez Rómában. Egyik sem egyszerű eset. Önmagában mindegyiket nagyon nehéz volt megrágnom magamban, de a pálmát Emma és családja vitte.

Miért tökéletes ez a nap? Sokat rágódtam rajta. Én ezt másképp értelmeztem. Inkább egy tökéletesen egész nap lenne a címe. Bár kinek mi a tökéletes!? Én attól távol maradnék, hogy a szó szoros értelmében ilyen legyen egy tökéletes napom...

Sok szálon fut a történet, látszólag egymásnak teljesen idegen emberek napja kezdődik el. Aztán szép lassan fény derül rá, hogy ha addig egymásnak idegenek is voltak, az biztos, hogy ezentúl közük lesz a másikhoz. Emma retteg, szinte bujdos a volt férj elől, aki pszichiátriai eset, kamasz lánya lázad minden ellen, elsősorban anyja döntései, életvitele ellen. Nem utolsó sorban az apját is nagyon szeretné visszakapni, és ugyanezen a napon lövet piercinget a köldökébe is. A kancsal, kissé szerencsétlen kisfia az egész élettől retteg, mégis "rámosolyog a szerencse", amikor a leggyönyörűbb és egyben milliomos szülők leánya az iskolából meghívja a szülinapjára. Nem mellesleg ennek a kislánynak az apja egyben munkaadója is Emma volt férjének, tudjátok a gázos palinak.

Abban a családban sem kell nagyon megkapargatni a felszínt, hogy előkerüljenek furcsaságok. Kihűlőben lévő házasság, sikertelen politikai kísérletek, problémás, épp kamaszkorát elhagyó, első házasságból született fiúgyermek, aki hajnalban épp egy McDonald's-ot robbant fel, és "természetesen" vonzódnak egymáshoz az apa új feleségével. Talán egyedül a kislánnyal nincs gond, ki is rí a történetből.

Már az elején sejteni, sőt tudni lehet a tragédiát, csak a részletekkel vár a végletekig az írónő. Ráadásul az a bizonyos pisztolylövés is elhangzik a történet legelején. Nagyon jól, szépen, kifinomultan megírt könyv. Csodáltam, hogy viszonylag fiatal kora ellenére ilyen mélységeket tudott bejárni az írónő. Sajnáltam, hogy ennyire lenyomott, de esély sem volt, hogy ez másként történjen. Az biztos, hogy azon kívül, hogy velem utazott a könyv, Rómában játszódik, látszólag semmi köze az utazásomhoz, mégis mindig eszembe fog jutni róla! :-)

Több szempontból ódzkodtam ettől a könyvtől. Egyrészt több vélemény szerint nagyon unalmas, vontatott, másrészről pedig féltem, hogy túl mélyre vágó, kielemezgetős, filozófálgatós lesz az egész. Részben igaz, valóban nem egy gyors sodrású, izgalmas regényről van szó. Nagyon lassú, részletekre törő történetet olvastam. Én élveztem minden ízét! Elemezgetős is, persze, hogy az, mi más is lehetne, de egyáltalán nem bántam, mert nagyon élvezhető módon van megírva. Az egész szó szerint is rettentő életszagú, -szerű. Egyébként pedig nagyon jó értékeléseket kapott, na!

Az író az elmúlást helyezte a középpontba, végig azzal foglalkozik elég mélyrehatóan. És ki ne foglalkozna az elmúlás gondolatával, ki így, ki amúgy. Azt nem mondom, hogy közelebb kerültem a megértéshez, elfogadáshoz, mindenesetre nagyon elgondolkodtató az összes szereplő nézőpontjából szemlélve.

Az egykori rovarirtó szereket feltaláló, később filozófussá váló figura ennél antiszociálisabb már nem is lehetne, ráadásul bizarr módon ő is terapeuta szeretne lenni. Kapóra jön Julius megkeresése, felkéri korábbi pszichiáterét, hogy segítsen neki jó szakemberré válni. A férfi ugyan "gyógyultnak" mondja magát, bár nem a Julius által hitt késleltetett gyógymód hatására, hanem a pesszimista Arthur Schopenhauer tanainak köszönhetően, amelyet teljesen magáévá tett.

A két minden szempontból teljesen ellentétes személyiségű ember hatalmas feszültségek között kompromisszumot köt. Philip vállalja, hogy részt vesz egy 6 hónapos terápiában, amely abból áll, hogy egy meglévő csoporthoz csatlakozik, ennek fejében Julius tanácsokkal látja el, támogatásáról biztosítja terapeutává válásával kapcsolatban.

A meglévő csoport összetétele sem elhanyagolható. Különböző problémás hátterű emberek, komolyabb, kevésbé komolyabb problémákkal. Persze kinek mi a komoly? És ide bekerül Philip a szemkontaktust felvenni képtelen, emberektől, társaságtól viszolygó, eleinte pszichopatának tűnő tag.

Mindenki egy külön személyiség. Nagyon érdekes karakterekből áll ez a csoport, én mindegyiket nagyon megkedveltem. Egymás, saját maguk előtt való megnyílásuk a szemünk előtt történik. Félelmetes volt átérezni az ő helyzetüket. Persze sokat hallottam már csoportterápiákról, de ennyire részletesen sosem láttam még bele ebbe a fajta pszichiátriai munkába. Vért-verejtéket nem kímélve, hatalmas munkát végez itt mindegyik résztvevő. A cél, a tét a megnyugvás, a béke megtalálása, azon az áron is, hogy sokat sejtetően nem sok remény van a halál elkerülésére.

Arthur Schopenhauer (Danzig, 1788. február 22. - Frankfurt am Main, 1860. szeptember 21.) német metafizikus, aki ismertségét főként A világ mint akarat és képzet című fő művének és a maró hangulatú esszéinek köszönhette. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Schopenhauer)

A kép forrása:
http://ebooks.adelaide.edu.au/s/schopenhauer/arthur/index.html

Megrendítő volt ez a könyv! Habár az első egynegyedben lezajlik a legnyomasztóbb rész, mégis az olvasás végéig kísért a hangulata. Sokszor éreztem úgy, hogy nem tudom tovább olvasni, szinte szétszakadtam belül a tehetetlenségtől. Attól, hogy hogyan történhet meg ilyen, hogy élhették túl az emberek a betegségükből adódó nehézségek, reménytelenség mellett még a megaláztatást is.

Alexis Fielding nagy vízválasztó előtt áll. Bár anyjával, Szófiával nem mondható rossznak a kapcsolata, a nő múltja mégis titok előtte. Az anya a hosszú évek alatt minden alkalommal mereven elzárkózik minden közlés elől, amely visszatekint a régmúltba. Görög származásuk nem titok, de ennél többet Alexis nem tud.

A lány elhatározza, hogy barátjával Krétára mennek nyaralni, amely jó alkalom arra is, hogy utánajárjon anyja történetének, és talán egy picit saját életét is rendbe teheti. Szófia látva, hogy nem tántoríthatja el a lányt annak tervétől, amolyan ajánlólevelet ír egy régi barátnőjének, akitől segítséget kér, hogy ismertesse meg lányával az eltitkolt történetet.

Piakára érkezve szembesül azzal, hogy a faluval szemben lévő sziget, Szpinalonga szigete, ahova a görögországi leprakolóniát telepítették, vagyis száműzték. A kitelepítettek igen nehéz körülmények között éltek, bár idilli környezetben. Fotini, anyja barátnője meleg szeretettel fogadja Alexist. Ő mondja el neki dédanyja, Eleni és lányai szomorú, tragédiákkal teletűzdelt élettörténetét napjainkig.

Alexis élete is megváltozik az utazástól, az ott szerzett tapasztalatoktól. A lánynak nagyon sokat jelent ez az utazás, anyjával való kapcsolata is teljesen más megvilágításba kerül, nagyon szoros kapcsot képez közöttük.

Tényleg ledöbbentett a könyv! Napokig nem tudtam magamhoz térni, folyamatosan benne éltem, próbáltam elképzelni minden szereplő helyében magamat. Sokszor sikerült is és ez nagyon megviselt.

A sziget valóban létezik, a rajta található erődöt a XVI. században építették a velenceiek, majd 1715-ben bevették a törökök. Miután Kréta egyesült Görögországgal, a kormány döntése alapján kiáltották ki lepratelepnek. Sok időbe telt, mire a kutatók rájöttek, hogy a betegség gyógyszeres kezeléssel leküzdhető, ezért a görög kormány 1955-ben újra megnyitotta és fertőtlenítette a szigetet. Az utolsó leprás lakók 1957-ben hagyták el Szpinalongát.

Nem is tudom mi a rosszabb? A lepra vagy a kirekesztés!? Együtt pedig pláne!

A Kihantolt bűnöknél nekem már bebizonyította a szerző, hogy izgalmas krimit tud összehozni, úgyhogy nagyon nem aggódtam és nem is csalódtam. Most már azért nem fogok itt áradozni a skandinávokról, hiszen párszor már kifejtettem a véleményemet! :-)

Reykjavík mellett hidrológus vizsgálja a kiapadóban lévő Kleifarvatn tavat. Az apadás következtében előkerül egy hulla, lábára erősített orosz rádiókészülékkel. Az ügyet a szokásos csapat, köztük Erlendur kapja. Ismét sok szál fut keresztül-kasul, úgyhogy újból nehéz ügy előtt állnak.

Nyomozásuk során nagyon sok emberi történet, múltbéli sérelmek, szerelmek kerülnek napvilágra, de leginkább a hírhedt keletnémet titkosszolgálatra vetül a legnagyobb fény. A 60-as évekbeli lipcsei egyetemre nyúlnak vissza a szálak, ahol a politikai zsongás nem kicsi. Úgy tűnik, szinte minden innen indult ki.

Az elején kicsit azért megrémültem, hogy akkor most itt egy kőkemény politikai krimit fogok olvasni? Mert azt annyira én nem komázom. De nem! Vagyis igen, de nem úgy! Teljesen emészthető volt, nem a politikára éleződött ki a helyzet, vagyis arra is, de jómódon! :-) Na erre varrjatok gombot!

A csontvázról kiderül, hogy harminc-negyven éve kerülhetett a tóba, nagy valószínűséggel gyilkosság következtében. Magyar vonatkozása is van a dolognak, erről többet nem szeretnék írni, mert az már spoiler lenne. El kell olvasni, pungtum! A lényeg, hogy az 56-os Magyarországot hogyan látták ők onnan, illetve egy magyar lány onnan.

Azért a depresszió, a hideg most sem maradhatott ki, de így teljes a kép! :-)

Volt pár jelenet, amik egy picit lerontották nálam az összképet. Pl. egy idős, szerencsétlen ember betegágya mellett miért kezd el ordítva politizálni egy rendőr? Miért hagyott a szerző ekkora nyitott kapukat Erlendur családjával kapcsolatban? Szeretnék többet tudni a gyerekeiről!!! De ezek csak részletkérdések voltak, így is nagyon tetszett a könyv.

Végre megérkeztek a hónap elején beharangozott kis kedvenceink könyvek lapjain megjelenítve. A filmeskönyvek három, a mozifilmből kiragadott rövidke történettel örvendeztetik meg a kicsiket, szép színes képekkel gazdagítva!

A Fantörpikus kalandban a Hupihold ünnepét várják nagy izgalomban a törpök. Persze ahogy már megszoktunk, most sem történhetnek zavartalanul az események. Hókuszpók és Sziamiaú a közelben ólálkodik, hogy ismét megkeserítse a törpök életét.

Ügyifogyi a már megszokott ügyeskedésével beleesik egy titokzatos átjáróba, a többiek pedig követik őt. Ismeretlen világban találják magukat. Visszajutni csak a Hupihold újabb megjelenésekor tudnak, ráadásul varázsitalra is szükségük van. A rettegett Hókuszpók és gonosz macskája is követi őket, akik boszorkányos furfanggal próbálják keresztezni a törpök visszaútját Aprajafalvába.

A gyerekekkel együtt izgulhatunk, hogy hazajutnak-e a törpök a nagy Hupihold ünnepre!?

A második könyv az Ügyifogyi meséje. A legügyetlenebb törp önvallomással kezdi a történetet, saját bevallása szerint sem büszkélkedhet nagy erényekkel ügyesség, okosság terén. :-)

Szándéka, hogy mindenképp segítsen a Hupihold ünnepség előkészületeiben, ismét kudarcba fulladnak. Hibát hibára halmoz, ráadásul még a láthatatlan pajzsot is átlépi, megmutatva az utat a gonosz varázslónak és macskájának Aprajafalvába. Menekülés közben egy verembe zuhan a segítségére siető társaival együtt, és pillanatokon belül New Yorkban találják magukat. Hatalmas házak, fülsiketítő zaj, rengeteg ember... és Hókuszpók...

Grace és Patrick segítenek a kis törpöknek, hogy ismét ráleljenek a Hupiholdra, mely segít hazajutniuk. Grace a gondjaiba veszi Ügyifogyit, bátorítja őt, hogy ne adja fel, neki is sikerülhet hőssé válnia. Vajon sikerül neki a nagy kihívás? Vissza tudja juttatni barátait Aprajafalvába?

A nagy törpkalandban ismét Ügyifogyi van a középpontban, illetve az ő próbálkozásai, hogy ügyesebbnek látszódjék. :-)

Ismét, mint mindig, Hókuszpók próbálja kézre keríteni a kis társaságot. A csapat csapdába kerül, ahonnan egy kijáraton keresztül New Yorkban találják magukat. A történet nagyjából arról szól, mint az előző kettő, viszont itt a mozifilm képkockái elevenednek meg a könyvben.

Gyermekeim nagyon élvezik a könyveket, mivel nem egyszer olvastuk már el őket. Gyanítom, nem is utoljára! :-)

A három könyv nagyjából tényleg ugyanarról szól, más-más szempontból, de érdemes mindegyiket sorra venni!

Számomra ez egy tökéletes könyv volt. Potok eddig kimaradt az életemből, de hogy miért??? Sajnálom, hogy eddig nem vettem kézbe a könyveit. Mindenképpen pótolni fogom.

Persze nagy előny volt már az is, hogy a zsidóságról volt szó, hiszen nagyon élvezek, falok minden ezzel kapcsolatos művet. Nem utolsósorban pedig eszméletlen jól megírt könyv.

Ki is az az Asher Lev? Ő maga sem tudja biztosan. Ő is keresi élete értelmét, ami akár lehet a haszid mozgalom követésében, de akár a festészetben való elmerülés is. Mindkettő egyforma, elsöprő erővel van jelen az életében szinte születésétől fogva, így tényleg elmondható, hogy a hatás nem kicsi egyik oldalról sem. A hagyomány, az Írás betartása, követése a szülők felől első számú követelmény (lenne). De mit tehet Asher, ha másik oldalról pedig tudja, hogy érzelmeit, indulatait, gondolatait csak a festészeten keresztül tudja megjeleníteni, feldolgozni.

Gyermekkora óta keményen küzd, hogy önálló, szinte már félelmetesen felnőttes gondolatait, érzelmeit kifejezésre tudja juttatni. Az bizonyos, hogy ez a környezetére rendkívül érzékeny fiú nem mindennapi tehetséggel van megáldva, ugyanakkor pedig a másik oldalról nyomja-vonzza őt a fanatikus Istenkeresés is. És a kettő valahogy nem akar összejönni. Legalábbis kritikusai, segítői szerint nem. Egyiket sem lehet teljes odaadás nélkül "csinálni". Ezt ő is érzi, így még nehezebb.

Apja a nagy tekintéllyel bíró rebbének dolgozik, elsősorban üldözés alatt álló zsidókat menekítenek ki Oroszországból. Munkája nagyon nagy horderejű, minden hitével, erejével Istennek szeretne megfelelni. Nem érti, nem fogadja el Asher tehetségét, az ördög művének tartja az egész jelenséget. Még akkor is ellenáll, amikor maga a rebbe biztatja Ashert, hogy próbálgassa szárnyait.

Édesanyja az, aki a maga módján és lehetőségeihez képest próbálja Ashert támogatni, bátorítani. Nagyon sajnáltam őt. Gyakorlatilag kettészakadt férje és gyermeke között. Csodálkoztam, hogy a szíve nem szakadt meg! De talán az is! Az enyém biztosan!

A fiú "karrierje" egyre felfelé ível, sikert sikerre halmoz, kiállítások sorozata követi egymást. De aztán elérkezik AZ a kiállítás. A szülei is hajlandóak végre ellátogatni, megnézni a képeit. De mi fér még bele az elfogadhatóság határai közé? Krimibeillő izgalmakkal tűzdelte teli a szerző a jelenetet, tényleg megindító és elgondolkodtató volt.

Mindamellett, hogy a szívem végig Asherért dobogott, a családját is nagyon megszerettem, megértettem. Segíteni biztos nem tudtam volna.

"Ha választanod kellene az esztétikai vakság és a morális vakság között, te melyiket választanád?"

Ez elég gyengécskére sikeredett! Azért persze továbbra is skandináv krimi fan leszek, de úgy látszik, minden azért nem lehet tökéletes! :-)

Napjaink Helsinkijében járunk, az orosz maffia a fennhatósága alatt tartja szinte az egész alvilágot. A magánnyomozóként ügyködő Viktor Kärppät is behálózza a szervezet, mi több, maga a keresztapa tart igényt a férfi szolgálataira. Kiterjedt kapcsolattal rendelkezik mind a rendőrség, mind az alvilág berkein belül is.

Mindeközben próbál megküzdeni a társadalom előítéleteivel. Nincs könnyű dolga, mivel hogy ő egy Sortavalában született szovjet, állampolgár így a finnek túl orosznak tartják, az oroszok meg már igencsak finnek. Szóval nem egyszerű a helyzete.

Kevésbé vérengzős, ámde annál fajsúlyosabb, öldöklésmentes feladatokat bíznak rá. Már majdhogynem megesik a szívünk hősünkön, de azért ennyire nem ártalmatlanok ezek a megbízatások. A férfi jobbára már szabadulna ettől az életformától, mint a családi háttér által rávetülő árnyékoktól is. Persze pont ilyenkor adódik egy újabb megkeresés, amikor is egy eltűnt nő nyomait kéne felkutatni. A dolgot csak nehezíti, hogy a nő családjában szintén az alvilágban ügyködő rokonok is vannak.

Emellett persze vannak folyamatban lévő, pitiáner kis ügyei is, egy kis csempészés, hamis igazolványokkal való üzérkedés, és még cseppnyi magánélet is belefér.

A szerző betekintést nyújtott a finn-észt-orosz határállomásokon történő bűnözésekről. Ez mondjuk érdekes volt, bár néha itt is a zavarosban halásztam, ki kicsoda, melyik népcsoportot hova helyezzem el, bár Rönkä a könyv elején próbál útbaigazítani minket.

Nem egykönnyen hajtottam álomra a fejem, két okból sem. Az egyik, hogy bár már szinte kiesett a fáradtságtól a kezemből, alig bírtam esténként félretenni, másrészt pedig alig mertem elaludni a témája miatt. :-)

Vajon milyen lehet minden reggel arra ébredni, hogy fogalmunk sincs ki a mellettünk szuszogó férfi, hol vagyunk, kik néznek ránk vissza a fürdőszobában kiakasztott fényképekről. Ráadásul saját tükörképünk sem mond nekünk semmit kilétünkről. Szerintem félelmetes.

Christine pont ezt éli át napról-napra. Mivel egy jó pár éve történt autóbalesetben elvesztette emlékezőképességét, minden reggel egy újabb kétségbeesés, rettegés, hogy és miért került ő oda, és ki is ő valójában. Az elmúlt húsz évből szó szerint semmire sem emlékszik. Nagyon lassan folydogál az elején a történet, bár cseppet sem unalmasan. Szép lassan kapjuk az információkat kis dózisban. A nőnek minden újabb nap egy hatalmas küzdelem, hogy megtartsa azokat a pici információmorzsákat, emlékképeket, amiket nagy nehezen megszerzett. Arra nagyon hamar rájön, hogy az emlékei által talál rá saját magára is.

Egy orvos tanácsára - akinek a jó szándéka, mint mindenki másé is, kétséges - minden este leírja egy naplóba az aznap birtokába került emlékeket, tényeket. Persze a naplót is minden reggel valahogy újból meg kell találni, hiszen fogalma sincs ébredés után, hogy egyáltalán létezik ez a számára létfontosságú dokumentum.

Ben, a férje is támaszt nyújt neki, évek óta viseli el ezzel a fogyatékossággal élő feleségét, napról-napra újból elmeséli neki életük történetét. Szeretete, támogatása úgy tűnik, Christine számára elengedhetetlen.

Szövevényes családi háttér bontakozik ki előttünk, a végén már Christine mellett, én sem tudtam kiben lehet megbízni.

Watson psychothrillere feladta nekem a leckét. Mindvégig talány volt számomra a történet kimenetele, bár bizonyos kapcsolatokat, gyanús alakokat azért én is felfedeztem benne.

A végén már szinte a végletekig feszíti a húrt, minden idegszálammal őrlődtem, hogy mi lesz ezzel a szerencsétlen nővel, nagyon drukkoltam neki(k).

Sissi, "a magyarok királynője" mindmáig sokak tudatában élénken él. Az ő történetét ha nem tévedek, kimerítette már a filmipar és az irodalom is, de a családi hátteréről, szoros rokoni kapcsolatairól nem sok szó esett. Legalábbis azok életéről nem. Voltak leánytestvérei is, ezek közül a legkisebb és legkedvesebbként emlegetett Sophie. Ebben a könyvben, ahogy azt a címe is elárulja, az ő története, életrajza olvasható, sok esetben nem feltétlenül követve a történelmi hitelességet.

Sissi a legkisebb leánygyermek. Lázad, minden elvárásnak ellene áll, társadalmi helyzete ellenére bőszen próbálja a saját határait feszegetni. Mindemellett életvidám jelleme felvidítja környezetét, külleme pedig kérők számtalan példányát sorakoztatja fel a szülők előtt. Ám őt inkább a kalandok, kihívások érdeklik, szívét sem királyi udvarokból származó jelölt rabolja el, "csak" egy egyszerű müncheni fotográfus, Edgar lopja el.

Eközben szülei igencsak sürgetik Sophie házasságát, természetesen nem a fent említett úrral. Gyermekkori barátja, II. Lajos, Bajorország királya siet segítségére a leánynak, akivel igencsak rokonlelkek. Szülei nagy örömére Lajos eljegyzi Sophiet, hiszen királyi esküvőről még csak álmodni sem mertek, illetve inkább csak azt. A lány pedig ettől a jegyességtől/házasságtól reméli szabadságát, szabad utat engedve Edgarral folytatott szerelmének.

A sors viszont nem ilyen kegyes hozzájuk. Lajos nem tudja legyőzni valószínűsíthető homoszexualitását, Sophie is inkább Edgar hitveseként képzeli el magát. A jegyesség felbontása mellett döntenek, viszonyuk a királlyal viharossá válik. És akkor felbukkan egy újabb kérő, Ferdinánd, akitől a lány undorodik, viszolyog. Eleinte, sőt sokszor később is valóban visszataszítóan viselkedik a férfi, később viszont voltak mozzanatok, amikor szimpátiám kifejezetten felé irányult.

Itt már igencsak kalandossá válik a történet, izgulhatunk, hogy beteljesedhet-e a két szerelmes boldogsága?

Ez egy történelmi regény, de abszolút olvasmányos, olvasható formában.

Az eredetileg Maurice Sendak 1963-ban megjelent képeskönyve alapján íródott könyv főszereplője Max egy nyolcéves, gyanúsan hiperaktív kissrác, aki - nyilván életkorából adódóan - szinte semmivel nincs megelégedve.

Legfőbbképpen a családja figyelmére, szeretetére lenne szüksége, amit úgy érez, nem kap meg maximálisan. Pár évvel idősebb nővére is érthető, aki már nyilván a saját korosztályával bandázik. Anyja pedig idegesítő új barátjával tölti idejét, ami szintén érthető valahol. Max mindeközben nagyon unatkozik és szörnyen magányos.

A kisfiú farkasjelmezben lófrál naphosszat, hóerődöt épít, onnan bombázza hógolyókkal nővérét és annak barátait. Ezzel kellőképpen az idegeire megy környezetének. A folyamatos büntetések sem javítanak a helyzeten, sőt...

Szintén egy nagy balhé és az azt követő büntetés után a szobájában a kisfiú úgy érzi nem bírja tovább, világgá megy. A rettentő hideg ellenére elköt egy csónakot, amellyel az éjszaka közepén kisodródik a nyílt vízre. És csak sodródik, csak sodródik... A szigeten, ahova kiveti az óceán, hatalmas és groteszk, ám mégis nagyon szerethető lényekkel találkozik. Maxot rövid időn belül királyukká választják, és elhatározzák, hogy létrehoznak egy sajátságos világot a maguk számára, ahol minden úgy történik, ahogyan azt csak ők akarják.

A gyermekkorról, annak is a sötétebb oldaláról szól ez a könyv. Talán mindannyian megbirkóztunk a saját magunk kis (nagy?) szörnyeivel. Nagyon sajnáltam Max-ot, és úgy kiáltottam volna egy nagyot a családja felé, hogy figyeljenek már picit jobban oda rá, pedig saját tapasztalatból is tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, és nem feltétlenül arról van szó, hogy nem szeretik a szülők a gyermeküket.

A könyv egy film forgatókönyve alapján íródott, ami állítólag sikert aratott. Ha az utamba akad, feltétlenül megnézem.

Létező vagy nem létező prűdségemet próbáltam legyőzni ezáltal a könyv által. Úgy gondoltam, belevaló, vagány leszek és elolvasom. Igazából nem is tudom, hogy mire számítottam. Azt a fülszövegből megtudtam, hogy tizenhárom klasszikus mese került átalakításra erotikus történetekké. Közelebb azért ez sem vitt a dologhoz.

Az ajánlóból az is kiderült, hogy semmiképpen nem a durva pornó volt a cél, és ez igaz is. Viszonylag tényleg finoman van megoldva a dolog.

Az írónő célja a könyvvel elsősorban az volt, hogy az ellaposodott, megfáradt kapcsolatokat picit felrázza, az érzékiséget újból előhozza a nőkből és a férfiakból is egyaránt, bár a könyv szerintem tényleg elsősorban nőknek szól, de talán működik az energiahullám áradása... A fantáziánkat szeretné felrázni, hogy másképpen, többféleképpen is lehet!?

Attól függetlenül, hogy azért tényleg izgalmas volt a nagy részét olvasni, néhol nagyon nevetséges volt, és azokon a pontokon mindig megakadtam.

Helyszín: Moszkva, Trjohprudnij köz 22.

Szereplők: Róza Markovna Mirszkaja, a főszereplő, aki bár végtelenül jószívű, kedves, amolyan mindenki tyúkanyója, de azért bármennyire is próbálják bölcsnek beállítani, azért be kell látni, kissé ostoba is. Aztán ott van az ő akadémikus férje. Az ő jelleme is kissé vitatott, de ebben a könyvben kié nem? A további szereplők, bár fontos a személyük, eltörpülnek a matróna mellett, jönnek-mennek körülötte az évtizedek alatt. Vannak itt bűnözők, alkoholisták, titkos ügynökök, megfelelő mennyiségű szolgálólány. A legtöbbje szexuálisan erősen felajzott (és most nagyon finoman fogalmaztam) manus, akik mint a mérgezett egerek, az összes fellelhető szolgálólányt (ugye az van bőven), akit találnak, felcsinálják. Az égből is zabigyerekek potyognak.

Akaratlanul is Forman Tűz van babám c. filmje jutott eszembe a történetről. Ott sem volt százas a nép többsége! :-)

Nem utolsósorban a szerző betekintést enged a XX. századi Oroszország politikai hátterébe is. Azért ez is nyújt épp elég alapanyagot a történethez. És hát nagyon orosz, nagyon kortárs. És bár a kortársakat annyira nem, de az oroszokat annál inkább kedvelem. Színpadra vele!!!

A könyv egyébként küllemre gyönyörű! Ja, és én a címét inkább példa nélkülire változtatnám! :-)))

"Aztán következett a tea, a legédesebb, az érkezésre. És megint ott volt a kikeményített terítő, a hófehér terítő mintás szegélye, a kockacukor a cukorfogóval, a családi ezüstből a tiszta kiskanalak, amelyeket az engedelmes Gelka sokadszor súrolt le, ott voltak a niellodíszes fekete vázák, a vékony vágott citromkarikák egy aprócska villával, a kékesen és narancsosan fénylő kristály cukorkatartó, a halványzöld chartrez likőr a régi, még a brezsnyevi időkből, és amint illik, a legtermészetesebb emberi megelégedettség elengedhetetlen kellékei, a lékachtól a hámántáskáig."

Augusztus 10-én jelenik meg a Manó Könyvek kiadásában három filmes mesekönyv, melyhez kapcsolódóan egy nyereményjátékot is indított a Líra bolthálózat. Kisgyermekesként én személyesen nagyon várom őket, hiszen hétvégente délelőtt alig várjuk, hogy megnézhessük kis barátaink kalandjait. Most pedig újabb történetekkel gazdagodik a választék! Nagyon kíváncsi leszek rájuk!

Letisztult, egyszerű, pasis, szexi! Röviden ennyi!

Nagy áradozásokat hallottam erről a könyvről. Ilyenkor mindig szkeptikus vagyok, eleve fenntartással kezelem az ilyen könyveket. Okát nem tudom. Viszont a végén sokszor én is beállok az áradozók sorába. Most is ott ácsorgok a sor végén. McCarthy-nak tényleg nem tudom mi a titka!? Még az sem zavart, hogy a vessző, az egyéb írásjelek fogalma nagyjából kiveszett a könyvből, a párbeszédek egybeolvadnak a leírással, gondolatjel nuku. Elég hamar megkedveltem ezt a fajta írásmódot, úgy éreztem, nagy önállóságot adott nekem az olvasmány értelmezésében. Mondatai egyszerűek, de ütnek!

A legelején fogalmam sem volt, mi fog kikerekedni az egészből. Hova, miért, hogyan mennek? Ugyanis a fő-főszereplő a tizenhat éves John Grady Cole nagyapja halála után a nála egy évvel idősebb barátjával, Rawlinsszal titokban átszökik Texasból a mexikói határvidékre szerencsét próbálni. Mindketten a felnőtté válás rögös útján haladnak. Munkát szeretnének vállalni a számukra új, ismeretlen világban. A két macsó lovon vág neki az útnak. Útközben hozzájuk csapódik egy nem annyira macsó, de szintén nagyon szerethető harmadik figura is. Blevins személye kétséges, eleinte nehezen találják meg vele a hangot, de később már ők hárman egy csapat, bár ez a harmadik fiú folyamatosan rájuk hozza a bajt. Például abban sem biztosak, lova lopott-e vagy sajátja?

Egy farmon kapnak munkát, ahol John Grady szerelembe esik Alejandrával, amely szerelem igencsak tiltott. Közben a rendőrség is feltűnik az esetlegesen lopott ló után szimatolva. A fiúk mindvégig kiállnak becsületük mellett, de ez vajon elegendő-e a vadnyugaton?

A vége azért felpörög, de csak amolyan McCarthy-s módon, hiszen számomra a könyv titka semmiképpen sem a gyorsan pergő eseményekben, leírásokban van. Kimondottan lassú folyású, nyugodt hangulata van. Elandalított, ugyanakkor letenni nem bírtam.

A western varázslatos, könyörtelen világába vitt el engem, teljesen szokatlan módon, de nagyon élveztem! A kedvenc könyvek között kap helyet!

A kép forrása: http://www.haziallat.hu/lovak-lovasok/lovas-videok/vadlovak-lovak-video-lo/2371/

A regényben megelevenedett előttem egy család sorsán keresztül a XIX. és XX. századi magyar történelem az 1956-os forradalmat követő évekig. Leginkább három nő élete volt a középpontban, de minden Ilona, az állomásfőnök leányának születésétől indul. Már világrajövetele is előrevetíti boldogtalan életét. Illetve ki hogy fogja fel. Ő maga nem így látja.

Három generáció, három életút. Sok közük egymáshoz a vérségi kapcsolaton kívül nem nagyon van.

Ilona már gyermekkorában úgy érzi, hogy ő kiválasztatott valami nagy dologra, ő más mint a testvérei, más mint a többiek. Elmondható, hogy ő maga nem érezte egyáltalán szomorúnak a sorsát.

Leánya, Zita a húszas évek fiatal és mindenképpen lázadó generációját testesíti meg. Őt zártam a szívembe a leginkább. Annyira segítettem volna neki anyja helyett. A dühöm leginkább szikrákat hányt. Sokszor tűnik úgy, hogy megtalálja a boldogságát, hiszen az érzelmileg rendkívül irányítható lány egy jó szóért odaadja mindenét. Sajnos arra képtelen, hogy a fától meglássa az erdőt...

Gyermeke, Éva már jobban megtalálja helyét a világban. A regény színpompás, csillogó eseménydús korszakot ábrázol. Az olvasó nagyon sokféleképpen érzékelheti a Ferenc József császár korabeli Bécs, Budapest, Berlin, Szentpétervár városát. Elvezet bennünket a második világháború alatti Amerikába, s végül vissza a háború által megszabdalt Európába. A magyar származású író legsikeresebb könyve, a huszadik század epikájának egyik mesterműve.

Magyarország és Európa történelmét nagyon részletesen mutatja be a szerző a három generáció három asszonyának életén keresztül.

Ilona személyisége mindvégig nagyon vitatott volt előttem. Leginkább nem volt szimpatikus. Gondolkodtam, hogy vajon gond-e, hogy mindenképpen anyaként vizslattam az emberekhez, dolgokhoz való hozzáállását. Nem tudom, de mindegy, mert nem is ment volna másként. Egyszóval anyaként én el nem tudnám képzelni, hogy úgy reagáljak dolgokra, ahogyan Ilona, még a kor adott társadalmi elvárásai ellenére sem.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Terjedelme ellenére nagyon gyorsan faltam.

Hans Habe, alias Békessy János 1920-ban került családjával Bécsbe. 1929-től újságíróként dolgozik, itt használja először a Habe nevet. Bécsből tudósít magyar lapoknak, de Budapestre is gyakran visszatér. 38 regénye jelent meg, legtöbbje világnyelvre is lefordítva.

Hűűű, gyorsan kell írnom róla, mert nagyon a hatása alatt vagyok. Már eddig is kifejtettem, hogy szeretem a skandináv krimiket, de azért várom, mikor merülnek le!? Eddig nem! :-) Pont fél órája tartottam az utolsó oldalaknál, akkor már azt hittem, hogy a frász tör rám az izgalomtól, amikor valaki a mellettem lévő ajtót elkezdte ököllel ütni. Na akkor csapott csak le rám az igazán nagy frász! Ezzel a nagyfokú izgalmat szerettem volna jelezni! :-)


Simán megmondom már akkor is, hogy skandináv krimiről van szó, ha nem látom a szerzőt, egyéb azonosító adatokat. Valahogy nagyon egyformák, de ezt nem hátrányként élem meg! Bírom őket nagyon! :-)

4,5/5

Animus Kiadó, Budapest, 2007
Fordította: Tótfalusi István
Eredeti cím: na ezt hagyjuk... (valami ilyesmi: Grafarbögn)
252 oldal